Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-29 / 124. szám

1990. augusztus 29. Képújság 5 Vélemények a földkérdésről Nem ad esélyegyenlőséget A termelőszövetkezetekben dolgozók közül a termőfölddel kapcsolatos kér­déskör hozzávetőlegesen 400000 em­bert érint közvetlenül, és ha a családjaik­ra is gondolok, akkor közvetve egymillió emberről van szó. így a termőföld kérdé­se nem lehet közömbös senki számára sem. Ebbe az embercsoportba tartozom én is sok tészetag társammal együtt, akikkel 10-20-30 éve együtt dolgozunk, és közülünk sokan gyermekkorunk óta kizárólag csakis a mezőgazdaságban dolgoztunk. Szegényparasz családból származom, és így koromnál fogva isme­rem, tudom és csináltam is a magángaz­dálkodást, és természetszerűleg isme­rem a termelőszövetkezeti munkát is. Eb­ből az alapból kiindulva mondanám el véleményemet, javaslataimat és teszem fel kétkedő kérdéseimet. Örülök, hogy a kormány a földtörvény­tervezettel kapcsolatban vitalehetőséget ad és kíváncsi a véleményünkre. Egyet­értek a magántulajdonnal és az erre ala­pozott jövő építésével. Egyetértek azzal, hogy a múltban kell keresni a kiinduló­pontot és annak figyelembevételével kell rendezni a dolgokat és a múlt bűneit orvosolni. Azt is hozzáteszem, hogy ezzel csak akkor tudok teljesen egyetérteni, ha a múltba való visszatekintést egyetemle­gesen tesszük, figyelmünk mindenre ki­terjed. A földtörvény-tervezet kiindulási, tár­gyalási, vitatkozási alapnak elfogadható azzal, hogy véleményem szerint alapvető hibákkal van tele, és ezek a következők. Nem ad esélyegyenlőséget azok számá­ra, akik igazából a földből élnek, vagy a földből akarnak megélni tulajdonlás szempontjából sem, és ami lényege­sebb, megélhetés szempontjából pláne nem. Az ország lakosságára - talán kivé­telt képeznek az eredeti tulajdonosok, ha ingyen megkapják a földet - pluszterhet jelent ez a tervezet azért, mert ennek esetleges megvalósítása együtt jár illetve következményként jelentkezik majd az élelmiszerárak további növekedése is. Hibája a törvénytervezetnek az, hogy a múltban nem egyetemlegesen nyúl visz- sza. Miért? Figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy sokan kénytelenek voltak ter­melőszövetkezetben vagy állami gazda­ságban dolgozni, erre alapozták életü­ket, mert nem tehettek mást. Ilyen alapon vajon helyes-e az a tervezet, hogy aki igazolja és kéri a régi tulajdonát, az in­gyen, terhermentesen azt visszakapja, míg aki 20-30 éve műveli a földet, annak adózott keresetből, forintért kellene megvásárolni horibilis összegért. Ez konkrétan a következőt jelenti. Mözsi vi­szonylatban hektáronként átlagosan 24 000 forinttól 60 000 forintig lehet a föld hektáronkénti ára. Országos átlag alap­ján ez 40-80000 forint között mozog hektáronként. Másfél hektárra vetítve ez a szám a 90000 forintot elérheti, illetve azt meghaladhatja. Tény, hogy nem ke­vesen vannak olyanok, akiknek az éves keresetük e jelzett érték körül alakulnak. Tehát 1 hektár föld az egyenlő lehet 1 évi munkával és még ehhez hozzá kell tenni 20-30 évi aktív munkát. Hiba az is, hogy a lehetséges 1,5 hektáros nagyságrend nem elegendő semmire sem. Ebből meg­élni sem szövetkezeti formában, sem mint magángazdálkodóként nem lehet. Jövőtlenséget jelent egyértelműen ez a kikötés, illetve olyan jövőt is jelenthet leg­jobb esetben, hogy nemcsak cseléd, ha­nem egy kicsit tulajdonos is lehet valaki. A kérdést úgy teszem fel, hogy vajon szabad-e ilyen hibás jövőképet felrajzol­ni azoknak az erejük teljében lévő trakto­rosoknak, szerelőknek, állattenyésztők­nek, kétkezi növénytermesztő munká­soknak, szakembereknek, közgazdasági munkát végzőknek, akik tulajdonképpen igazi ismerői és gyakorlói ennek a szak­mának. Azoknak az embereknek, akik bi­zonyítottak, és biztonsággal ellátják az ország lakosságát bőségesen élelmi­szerrel. Véleményem szerint igen nagy felelősség terheli ebben a kérdésben a kormányt. Úgy gondolom, hogy igazá­ból ezekre az emberekre kellene alapoz­ni az ország jövőjét, és ezeket az embe­reket inkább fel kellene emelni és még a látszatát is elkerülni annak, hogy netán a cselédsorba kerüljenek. A földtörvény-tervezettel együtt a nyil­vánosság elé kellene tárni, azt megvitat­va értelmezni, s igy egyértelműen tisztáz­ni, hogy igazából: hogyan alakulna a föld hasznosítása, ennek milyen feltétel- rendszerét tudja biztosítani a kormány (adózás, hitel, kamat, technológiai-mű­szaki feltételek, árak, társadalombiztosí­tás, stb.). Tudatni kellene, illetve prog­nosztizálni az értékesítési lehetőségeket és ennek kockázati tényezőit, ismerni, hogy milyen lesz az új szövetkezeti tör­vény. Egyszóval a termőföldtulajdon ren­dezésével együtt kellene tárgyalni a föld- hasznosítás feltételeit, mert talán ez a legfontosabb kérdés, hiszen ebből lesz a kenyér, a tej, a hús a boltokban és nem a tulajdonból. Minden vállalkozónak, ma­gántermelőnek előre kellene tudni, hogy mégis mire számíthat, mert enélkül fele­lőtlenség bármire igent mondani. A mezőgazdasági nagyüzem tagjai, al­kalmazottai, nyugdíjasai számára méltá- nyosabb térítési összeget kellene megál­lapítani. Például a földmegváltás címén kifizetett összeg legyen a térítés összege. Elsősorban az aktív tagoknak akkora földterületet kellene biztosítani, ami al­kalmas arra, hogy netán valamit kezdeni tudjanak vele akár úgy, hogy magángaz­dálkodók legyenek, vagy úgy, hogy szö­vetkezni tudjanak. Ennek minimumaként a ma igazi tulajdonosokra jutó országos átlagterületet lehetne alapul venni. Szá­mítások szerint ez az aktív téesztagoknál 3,2 hektár, nyugdíjasoknál 4 hektár nagyságrendű. Mielőtt a földtörvény-tervezet a parla­ment elé kerül, több kérdés felmerül. Pél­dául a szövetkezőkkel kapcsolatban. Mi lesz a téeszekben kialakult háztáji jutta­tásokkal? Ez a kérdés nemcsak az aktív tagokat érinti, hanem a nyugdíjasoknál súlyos gondokat okozhat. Lesz-e adó- kedvezmény és megmarad-e a jelenleg érvényben lévő mezőgazdasági kister­meléssel kapcsolatosan az 500 000 fo­rint árbevételig a személyi jövedelem­adó-kedvezmény? Mi lesz azoknak az embereknek a sorsa, akik nem tudnak földet vásárolni, és megszűnik az a ter­melőszövetkezet, amelynek eddig tagjai voltak és ahol dolgoztak? A szövetkeze­tekben felhalmozódott vagyon 50 száza­lékának erejéig nevesítésre volt lehető­ség. Kérdés, hogy mi lesz a másik 50 százalék sorsa? Ki és kik viselik a termő­föld visszaadásával kapcsolatos terhe­ket? SZENTES NÁNDOR a mözsi Új Élet Tsz elnöke Szekfű Gyula 1935-ben adta ki A mai Széchenyi című könyvét, bátorításként, útmutatásként a nehéz időkben. Azt írja: „Mindegyik kornak más és más kérdést kell Széchenyihez intéznie, mindegyik­nek ki kell keresnie a saját időszerű lét­problémáit, s azokra nézve megkérdez­nie a sibyllai könyveket, amik magyar vo­natkozásban Széchenyi munkái.” Két kérdést említ, amire 1935-ben kereste a választ: a magyarság elhelyezkedése más népek és államok között és belső ta­gozódásunk, vagyis társadalmi helyze­tünk kérdése. Valószínűleg ma is mindenekelőtt ezekre keresné a választ a kitűnő törté­nész, az viszont vitatható, hogy Széche­nyi ma sem eleget olvasott művei olyan sibyllai könyvek-e, amelyekben minden megtalálható? Valószínűleg nem és ez mit sem von le Széchenyi írói munkássá­gának jelentőségéből, vagy akár abból a praktikus haszonból, amit könyveiből ki lehet szűrni. Csak éppen a viszonyok vál­toztak meg, s Széchenyi gazdasági esz­méi már a kiegyezést követő években is túlhaladottak voltak, mert a gyorsan fejlő­dő kapitalizmus egészen más kérdése­ket vetett fel. Az első világháború megállította a fej­lődést, Trianon után, amire Szekfű is hi­vatkozik Széchenyi-könyvében, olyan helyzet állt elő, amire senki nem volt elké­szülve, s ez ismétlődött meg a második világháború után, amikor megint más problémák között kellett keresni a kive­zető utat. A történelem nem ismétli ma­gát, s ebből következik, hogy tanulni is nehéz belőle, a tények azt mutatják, hogy nincs egyetlen ország, amely hibáiból tanult volna. Manapság divat lett a történelemre hi­vatkozni, évszámokat emlegetnek, mondván, ott akadt el fejlődésünk, tehát ott kell folytatni. Ilyen már-már varázs­szám 1947, mások a múlt mélyebb réte­geibe nyúlnak, a két háború közötti idő­szakot emlegetik, mint a boldog idősza­kot, s attól várják üdvösségünket, ha in­tézményeit visszaállítják, például a főis- pánságot, de sokan még a rossz emlékű csendőrségben is a közrend és a bizton­ság eszközét látják. Filozófiai szempontból talányos foga­lom az idő, amiben a modern fizika a ne­gyedik dimenziót látja, a gyakorlatban azonban egyszerűen visszafordíthatat­lan folyamat. Lehet arról ábrándozni, hogy milyen szép volt az élet a boldog békeidőkben, amikor Ferenc Jóska ural­kodott, s ha valaki beéri annyival, hogy Horthyt kívánja vissza, lelke rajta. De ez üres képzelgés, az égvilágon semmi ér­telme nincs. Én még a török utáni birtokviszonyok rendezését is óvatosabban kezelném, mert hogy erre is hivatkoznak néha, s ab­ból a szempontból nincs minden tanul­ság nélkül, hogy a földkérdés fölös izgal­makat és indulatokat vált ki manapság. Az tény, s erre azért lehetne gondolni, hogy eleink sokkal óvatosabban jártak el. A neoacquistica commissiót 1690- ben állította fel Lipót császár, s az volt a feladata, hogy jogos gazdáiknak juttassa vissza a török alatt elkótyavetyélt birtoko­kat. Eleink nem siették el a dolgot, mert 1715-ben, majd 1723-ban újra szabá­lyozták a bizottság működését, maga a művelet pedig az 1740-es évek elejéig tartott, így sem sikerült minden esetben megnyugtatóan rendezni a bona neoacquistica, a jogosan visszaszerzett javak kérdését. A történész a múlt szálait keresi, a poli­tikus a jelenben gondolkozik. „A múlt csak példa legyen most” - nagy igazság, ami nem azt jelenti, h«gy vissza kell állí­tani a múlt intézményeit, hisz akkor a Szent Korona-tannal kellene kezdeni. A régi közjog szerint a Szent Korona a nemzet önállóságának, politikai életé­nek megszemélyesítése, innen szárma­zik minden jog, ezért voltak a Szent Ko­lenni róna tagjai azok, akik birtokukat vagy az ősi foglalás vagy királyi adományként kapták, mint a főurak, főpapok, nemesek, ők jelentették a Szent Korona testét (to- tum corpus S. Regni Coronae), amibe a jobbágyok már nem tartoztak. Misztikus tan, de aki ma is ezt vallja - pedig vannak ilyenek -, nagyon korszerűtlenül gondol­kodik. A második világháború után Európa nagy része romokban állt. Az élelmes or­szágok nem ott folytatták, ahol az élet megszakadt, hanem ott kezdték el az új életet, ahova el kellett volna jutniok, amit a német ipar fejlettsége ékesen bizonyít. A múltat lehet szeretni, mesélni is lehet róla, de visszahozni akkor sem lenne szabad, ha lehetne. Bármilyen volt is az elmúlt négy évtized, ma már múlt, törté­nelem s ábrándokat kerget, aki azt kép­zeli, hogy 1947-et mutat a naptár. Akkor még Veres Péter is úgy képzelte a pa­raszti jövendőt, hogy a földműves béké­sen éldegél kis birtokán, beéri azzal, amit megtermel magának, s még a szagos szappant is - egyik novellájában erről van szó - megvetően nézi, mert az úri romlottság jelképét látja benne. Tisztelt Péter bácsi, Pali bácsi, uram- bátyám, kérem szépen, ne folytatni tes­sék a múltat, hanem elkezdeni a jelent, okosan, korszerűen, felelősségteljesen. A Szent Korona-tan éppúgy nem lehet kiindulópont, mint a neoacquistica com- missio. Csak a jelenből szabad kiindulni, ab­ból, hogy milyen ma a világ s mi a dol­gunk a mai körülmények között. Minden egyéb ábránd, üres szócséplés, termé­ketlen fontoskodás. Tessék korszerűnek lenni, minden téren, egyébként még évek múlva is azon fognak vitatkozni, hogy mi­lyen legyen a címer, mit mond ma a Szent Korona-tan. Aki megáll múltjánál, egy lépést sem halad előre. Pedig végre el kellene moz­dulni a holtpontról. CSÁNYI LÁSZLÓ A mezőgazdasági nagyüzemek helyzete A MÉM STAGEK közzétette az 1989. évi gazdálkodásról szólóó adatokat. Nézzük meg, hogy milyen volt az agrárágazat helyzete egy évvel korábban, a mostani kataszt­rofális aszály előtt. A termelési költségek 1989-ben 46,5 milliárd forinttal növekedtek a mezőgaz­daságban, amit meghaladott az árbevételek 50,4 milliárd forintos emelkedése. Az állami támogatás közel egymilliárd forint értékben csökkent. 1989-ben 23,1 milliárd forint volt a mezőgazdasági nagyüzemek összesített eredménye (nyeresége), ami 1,3 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban, amikor 21,8 milliárd forint volt. Ez a nomináljövedelem növekedés reálértékben, tehát az infláció beszámításával 8-10 százalékkal volt kevesebb az 1988. évinél. Igen szembetűnő a mérleg szerinti eredményhez való hozzájárulás terén a növénytermesztés és az állattenyésztés közti kirívó különbség, amely mintegy hatszoros volt a növénytermesztés javára. Hovatovább föl lehet tenni a kérdést, hogy egy sor gazdaság miért foglalkozik állattenyésztéssel. Megszokásból, meg­szállottságból? Valószínűleg a tagok, dolgozók foglalkoztatásának nem hivatalos kényszere miatt. íme a főágazatok arányban: hozzájárulása a mérleg szerinti eredményhez, százalékos év 1985 1986 1987 1988 1989 növénytermesztés 42,6 27,3 20,0 25,6 38,3 állattenyésztés 9,3 22,3 26,1 22,0 6,6 erdőgazdálkodás 0,6 1,1 1,5 0,9­mezőgazd. melléktev. 7,3 7,4 5,1 3,6­mezőgazd. szolgált. 0,1 0,2 0,4-1,0­alaptevékenység össz. 60,0 58,4 53,0 51,2 45,7 alaptev. klv. tev. 40,0 41,6 47,0 48,8 54,3 Összesen 100 100 100 100 100 Látható az alaptevékenységen kívüli tevékenység egyenletes, dinamikus emelke­dése, valamint az, hogy ez a tevékenység már nagyobb részarányt képvisel a vállalati eredmény megtermelésében, mint az alaptevékenység. Nos, a KSH nómenklatúrája szerint az alaptevékenységen kívül dolgozók is a mezőgazdasági népességhez tartoz­nak, és így jön ki az a fals adat, miszerint Magyarországon a munkaképes korú lakos­ság 19 százaléka él a mezőgazdaságból. Ez nagyjából duplája a valós számnak, illetve még több is annál. Minden nemzetközi statisztikai kimutatásban kiállítjuk magunkról a szegénységi bizonyítványt ezzel. Ha valaki kezébe vesz egy ilyen kiadványt, bárhol a világon, elcsodálkozik, hogy a teljesítményeivel élvonalban álló magyar mezőgazda­ság valójában milyen fejletlen, hiszen ez a részarány megfelel egy most iparosodó fej­lődő ország hasonló adatának. (A mezőgazdasági dolgozók részaránya ma egy or­szág fejlettségének, illetve szűkebb értelemben véve mezőgazdasága fejlettségének fontos mérőszáma. (Hogy ez miért jó a KSH-nak?) Figyelemre méltó az állattenyésztés alacsony részaránya. 1989-ben egy átlagos magyar mezőgazdasági nagyüzemben az állattenyésztés mindössze 6,6, százalékát adta a nyereségnek. Az infláció a mezőgazdaságot sokkal jobban sújtotta, mint általá­ban véve a gazdálkodó alanyokat és a lakosságot. A mezőgazdaságban felhasznált ipari eredetű eszközök árindexei: v 1980 = 100 1986 év 1985 1987 1988 1989 ipari gyárt, takarmányok 117,0 116,6 124,8 135,4 160,9 fűtőanyag és vili. energ. 151,6 155,7 165,0 186,1 201,2 műtrágyák 132,9 138,9 126,8 135,2 154,2 vegyszer, gyógyszer 137,2 144,0 147,7 149,8 172,2 állategészségügyi anyag 172,8 174,2 188,4 195,4 205,2 egyéb anyag és eszköz 129,0 128,7 131,7 131,0 201,9 épületfenntartó anyag 142,4 143,4 143,6 182,1 202,1 gép- és jármüfennt. any. 125,6 130,7 134,7 132,3 147,1 összesen 132,0 134,7 138,6 149,3 175,8 10 év alatt tehát 76 százalékkal nőttek a mezőgazdaság által felhasznált ipari eredetű ter­mékek árai. Az idén még nagyobb lesz a mezőgazdaságot sújtó infláció, az aszály pedig üzemek százait küldheti végképp a padlóra. Ennek kihatásai tovább gyűrűzhetnek a bank- rendszerre, tehát az egész hazai pénzügyi szférára is. GAZDAG LÁSZLÓ A MEDOSZ Szövetség Elnökségének állásfoglalása a termőföld tulajdonjogi rendezésének egyes kérdéseiről szóló törvénytervezetről kodást - eddig elért eredményeinek megőrzését,- a belső élelmiszer-ellátás zavarta­lanságát,- az ágazatban dolgozók létbiztonsá­gának, életszínvonalának megőrzését. Mindezeken túlmenően alapvetőnek tartja, hogy a törvénytervezettel egyidő- ben kerüljenek előterjesztésre és elfoga­dásra a hozzá szorosan kapcsolódó olyan törvények is, amelyek meghatároz­zák a földvédelem, a földhasználat, föld- forgalom és bérlet stb. jogi szabályait. Az elnökség a törvénytervezetet meg­alapozatlannak és előkészítetlennek tartja abból a szempontból, hogy tudo­mása szerint kidolgozását nem előzte meg egy részletes társadalmi, gazdasági és szociális hatásvizsgálat, amely nélkü­lözhetetlen feltétele egy felelősségteljes parlamenti döntésnek. Ilyen veszélynek egy demokratikusan választott parlament nem teheti ki ma­gát. Szükségesnek tartja a dolgozók fog­lalkoztatási biztonsága érdekében az ön- kormányzat és az állami nagyüzemek vi­szonyának tisztázását. Az elnökség egyetért azzal, hogy a tör­vénytervezet a földigénylés során a nagyüzemi dolgozók számára elsőbbsé­get biztosít. Emellett ragaszkodik ahhoz, hogy tör­vény biztosítsa: az állami nagyüzemek tulajdonformájának megváltozásakor az ott dolgozókat illesse meg az ingyenes és kedvezményes többségi tulajdonhoz (min. 51%) jutás joga. Az elnökség szükségesnek tartja, hogy a törvénytervezet - a parlamenti megtárgyalás előtt - kerüljön az Érdek­egyeztető Tanács elé és erre kapjanak meghívást a termőföld-tulajdonlásban érintett szakmai szakszervezetek. Az elnökség a földtulajdon rendezésé­nek társadalmi-, gazdasági jelentőségé­re tekintettel csak a kétharmados szava­zattöbbséghez kötött parlamenti döntést tartja elfogadhatónak. MEDOSZ SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE Korszerűnek A MEDOSZ Szövetség Elnöksége 1990. augusztus 9-i ülésén a törvényter­vezetet megvitatta és az alábbi állásfog­lalást alakította ki. • Az elnökség már korábban is kinyilat­koztatott álláspontja, hogy támogatja a szociális piacgazdaság kialakulását, en­nek keretében a tulajdonviszonyok ren­dezését. Elismeri a föld egykori tulajdo­nosait ért sérelmek orvoslásának jogos­ságát, de csak olyan megoldásokkal ért egyet, amelyek nem teremtenek újabb igazságtalanságokat azzal, hogy létbi­zonytalanságba taszítják azokat, akik ma a földön és földből élnek és nem felelő­sei, hanem áldozatai a kialakult helyzet­nek. Meggyőződésem, hogy a tulajdonren­dezés során a termőföldtulajdont sem ál­talában a tulajdonviszonyok egészéből, sem pedig az egyéb mezőgazdasági ter­melőeszközök tulajdonától elválasztani nem lehet, mivel ezek a termelés folya­matában egymást kölcsönösen feltétele­ző tényezők. Alapvetően tévesnek tartja azt a leegy­szerűsített megállapítást, amely szerint az ágazat jelenlegi gondjait kizárólago­san a nagyüzemi tulajdonformák okoz­zák. Ez azt az illúziót kelti, hogy a tulaj­donforma megváltozása önmagában megoldást jelent. Ezzel eltereli a figyelmet arról az álta­lunk is hangoztatott alapproblémáról, hogy az agrárágazat válsága a jelenlegi agrárpolitika és az azt végrehajtó gazda­sági szabályzórendszer következmé­nye. Az elnökség szükségesnek tartja, hogy a földtulajdon rendezését előzze meg egy olyan piacgazdaság követelmé­nyeinek megfelelő - szakmai közmeg­egyezésen alapuló új agrárkoncepció ki­dolgozása, amely megteremti a termelés anyagi-, műszaki-, közgazdasági feltéte­leit, a tulajdonformától független termelé­si biztonságot. A földtulajdon rendezése során alap­vető követelménynek tekinti:- az ágazat - beleértve az erdőgazdái-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents