Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-25 / 121. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. augusztus 25. Töprengéseim A bólogató Koppányszántó Horváth-kert Valószínű mindannyiunknak van valamiféle kedvtelése, ami kikapcsolja a mindennapok egyhangú, monoton világából, amitől megpihen, erőre kap, amiben örömét leli, s elég csupán néhány óra, hogy ismét önmagára találjon, magát adja, s ne próbáljon olyannak lenni, amilyennek képzeli, hogy lennie kell, vagy éppen elvárják tőle. Ahogy mondani szokás: isteni adottság, ha valaki idejekorán felismeri: hogyan találja meg magát, s ezt tudatosítja is a környezetével. így az, aki - az ember, az egyéniség. Számomra például az egyik megfejthetetlen rejtély, ha valaki a horgolásban, kötésben leli őrömét - képtelen vagyok a kétráhajtásos pálcikákra, a sima és fordított szemekre figyelni, állandóan ösz- szetévesztem a sorokat, amitől mérhetetlen haragra gerjedek. De értem azt az orvosnőt, aki a napi munkája után a lakása romhalmaza közepén pulóvert köt. Neki ez jelenti a pihenést - én inkább olvasok, beszélgetek, ezenfelül elég egy óra lő- dörgés, ismeretlen emberek között a főváros mérhetetlen tömegében, s akkor úgy érzem, igazán jól vagyok. Elég volt az örökös munkából - mondja barátnőm, beülünk a Trabantjába, s visz, ahova visz, most éppen Óbuda felé, a Csúcshegyre, kikapcsolódni, nézelődni, közös barátainkkal találkozni. Hát itt igazán van mit nézni, bár már várnak bennünket azok, akik az utóbbi időben lettek országosan is ismert személyiségekké. Az utca - valóságos csoda. Míg kaptatunk fel a hegyoldalon, szebbnél szebb házakat, villákat látunk, s olyan parkokat, amelyek akár botanikus kertnek is beille- nének. Hogy honnan szerezték a teraszok színes burkolatát, a pázsit fölé terpeszkedő tropikus növényeket - most még nem tudni. Ismerősünk változatlanul választékosán fogad, üdvözöl, majd mielőtt a vacsorára szánt flekken alatt fölszítja a faszenet, meggyújtja a kert vilá- égítólámpáit. Pazar. Szebb, mint Amerika, szebb, mint a szivarozó nyugatnémet nagytőkések szombat esti partija - itt ugyanis jóval nagyobb a pompa. „Még mindez semmi” - súgja a fülembe barátnőm - holnap, ha akarod elmehetünk Horváthékhoz, a Horváth-kertbe Budán. Sután vigyorgok, ugyanis tudom, hogy Horváth úr, a mai nagymenő olyan apró dolgokból szedte össze a vagyonát, úszómedencés villáját, ami akárki emberfiának eszébe sem jutott: vegyészként kikísérletezett egy ragasztót, ami arra szolgál, hogyha a maszek boltban a maszek zokni papírjára ráragasztják az árát, meg a használati utasítását, nem tépi ki a szálat, meg a gumit a zokniból. Egyszerű, mint a pofon. Ráadásul Horváth úr abból él meg, amit kitalált, a sima ötletéből, és ehhez semmiféle ideológiát nem gyártott - a Horváth-kertből (Budán) zokni címkeragasztók és nem választékos modorú úri népek pallérozott, egyszerű emberek önérzetét és méltóságát sértő, megalázó szónoklatai kerülnek ki. Hát igen - sóhajtom rezignáltan - jobb kézfejemen a vendéglátó fűszeres flek- kenillatú kézcsókjával - az embernek megadatik néhány szép, hangulatos este az életében, amikor igazán nincs más dolga, minthogy elővegye a józan eszét, politizáljon, társalogjon és illedelmesen mosolyogjon... Lecsószezon István király ünnepe előtt, csütörtökön délután fél kettőkor elmentem bevásárolni a hússzékbe. A háromnapi munkaszünetre kidolgoztam az étkezés stratégiai tervét, de ehhez éppen 80 deka darált hús kellett. A korábbi gyakorlati tapasztalatok birtokában választottam ki a vásárlás időpontját, ekkortájt valaha ugyanis alig voltunk az üzletben, és nem kellett hosszan sorban állnom. Ez volt - régen. Most viszont csupán egyedül álldogáltam a Szekszárdi Húsipari Vállalat mintaboltjában. Miközben elmondtam, hogy mit szeretnék venni, a kék szemű hentes a tenyerébe vette a gyönyörű sertéscombot, és felém nyújtva megkérdezte, hogy megfelel-e a húsdarab, mire visszakérdeztem: „Hol a többi vásárló?” Máskor ilyenkor meg sem lehetett mozdulni a boltban, legalább félórát álltuk a sort!” Lecsószezon - mondta a kék szemű hentes. Az embereknek, sajnos, már most a hónap közepén elfogyott a pénzük, s ilyenkor nyáron, amikor már a hűtőládákból is jórészt kikerült a hús, lecsót, meg krumplit esznek, húsos csontot, körmöt, fület vesznek, legfeljebb 30 deka darált húst, amiből töltött paprikát főznek. Pedig mikor még megnyitott a bolt, nem győztük előhordani a raktárból a húst.” A kék szemű hentes ráér, beszél, s mondataiból kitűnik anélkül, hogy bármiféle statisztikai felmérést ismernék, táplálkozási szokásaink módfeletti változása. Spéciéi én nem szeretem a húst, de ez tekinthető akár magánügynek is. Viszont az, hogy a gyerekek, főként a fejlődésben lévő kamaszok nem jutnak elég húshoz, a drága sajt miatt a jobbféle fehérjéhez sem, az már korántsem magánügy. Ez bizony közügy. A testi és szellemi fejlődésben lévő gyerekeket nem lehet krumplival és tésztával teletömni, ettől ugyanis csak hízni, puffadni lehet. Bár tudjuk, hogy a teljes értékű szója a húst pótolhatja, de ennek az izét is szokni kell, ha egyáltalán lehet, hisz a falusi vegyesboltok pultjain ilyesféle étel teljességgel ismeretlen. Pedig a szója olcsó, jó, rendkívül ízletes és sokféleképpen elkészíthető, ráadásul - minden ellenkező híresztelés ellenére - a magyar gyomorba is való. Magyarázzam ezt a hentesnek, aki végre örül, hogy akadt egyetlen vevője, akinek kiöntheti a panaszát? A fenét. Fölösleges. Ö húst árul, ellenben mi lecsót eszünk. Az ánti világban ezt így mondták: kibékíthetetlen ellentét. Ürtyúk Az idén nálunk nyaraló gyerekek hoztak játékprogramot is magukkal, bekapcsolták a televíziót, kiültek a szobából, és reggeltől estig meredtek a tévékészülékre, miközben a kezükben egy biciklifogantyúhoz hasonló szerkezetet tartottak, amire azt mondták, hogy dzsojsz- tik. A fogantyút nyomogatták, a képernyőn iszonyatos sebességgel a szakadék szélén száguldoztak az autók, a bányában meg apró emberkék ugrándoztak összevissza. Egyedül az úrtyúkot néztem végig, ez egy szögletes és zöld nyúlféle ábra volt, amely fölött egy UFO száguldozott, de állítólag ez az UFO csak azért van, hogy legyen, nem lőheti le a tyúkot. A tyúkot ugyanis csak egy tank találhatja el, de a tank erre megy, a tyúk meg arra, és nem biztos, hogy mindig találkoznak. Ezt a biciklifogantyúval lehet szabályozni. Szörnyű. Se ipi-apacs, se foci, se pi- lincke, se fára mászás, se bukfenc nincs ma már, csak űrtyúk a képernyőn, meg kacsalábú, hajlott hátú gyerek a tornaórán, és a katonai sorozóbizottság előtt. Mondtam is a nyaraló fiúknak, hogy tán mozogni is kéne kicsit, mire leintettek: oké, oké, de azért azt ismerd be, hogy maradi vagy. Hát azt azért már mégsem! Inkább én tanulom meg, hogyan kell az ürtyúkkal beugrani a bánya fenekére - csak addig a kevés ideig, amíg ezek a lakli fiúk a még létező grundon a bőrlabdát kergetik. Valószínű, ez nem tart sokáig, legfeljebb addig, míg a fekete georgette ruhámról kifent ollóval lenyírbálom a nagymama ekrü színű szalagmintás horgolt csipkegallérját. D. VARGA MÁRTA Ha lenne egy papagáj a nagykónyi tanácsházán, akkor biztosan betanították volna a vezetők arra, hogy azt mondja: „A törvény a hibás.. Nagykónyiban is van sáros utca... Azt ir, amit akar a Népújság... A törvény a hibás...” De, ha az a madár gondolkodni tudna, akkor bizony azt ri- koltozná: „Csak magunkkal törődünk! Csak magunkkal törődünk!” Nos, hogy mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a volt társközség, Értény, ahol megelégelték a kizsákmányolt szerepkörét, önállóak lettek, és a napokban a másik társközségben, Koppányszántón is úgy határoztak, ne tartozzanak Nagykónyihoz. A két döntés hátterében a falvak elhanyagolása áll, s ez tény akkor is, ha a nagykónyi vb-tit- kár tagadni próbálja. Példának idézzük most a koppányszántói Józsa József levelének részletét: „Koppányszántóról és annak egész lakosságáról van szó. Sajnos, most már három hete nem jó a vízellátás és bizony nagyon szeretnénk tudni, ki ennek az oka, és ki a felelős érte. Úgy nézünk ki, mintha törölve lennénk a térképről. Mert velünk sem a tanács, sem a téesz vezetősége nem törődik, tán még a jó Isten is elfeledkezett rólunk...” * Körülüljük az asztalt Józsa Jószefék- nél, ahol a házigazda feljegyzéseiből sorolja, panaszolja a hiányosságokat.- Három hete nem kaptunk egy csepp vizet sem az utcai kútból - állítja, majd hozzáteszi nem mondom, hogy nem játszik közre a szárazság, de más oka is van. A kutat a téesz fúratta, nemrégiben lejjebb tették a szivattyút, de a víz most is vékonyan folyik. Nem szerencsés - mondja -, hogy nem a község legmagasabb pontján van a víztározó, mert így nincs megfelelő nyomás a faluban.- Ezen nem kell meglepődni - közlöm -, hiszen a volt társközségben, Értény- ben is hasonló a megoldás, ami azt bizonyítja, nem véletlenül nem lettek fizikatanárok a tanácsi vezetők...- Értényben összefogtak, de itt csak bólogatók vannak - csattan fel Józsa József, majd vált. - Állítólag akartak kutat fúrni, s azt mondták, a tavasszal megkezdődik a munka, s az őszre befejeződik. Még el sem kezdték. Azt is többször felvetettük tanácsülésen, hogy miért nem vezethetjük be a házakhoz a vizet. Erre azt válaszolták, a téesz fúratta, nem engedik. Hát akkor az erdész miért köthetett rá? - teszi fel a költőinek tűnő kérdést, majd ismét maga elé veszi a jegyzeteit és sorolja a panaszokat. Valóban, az itt a kérdés, hogy elül-e a vihar Kölesden. Az a vihar, amit a helyi főorvos nyugdíjazása ürügyén, okán kavartak egyes helyi pártok képviselői. Lapunkban szóltunk már erről, s az első reakció egy telefon volt a doktor feleségétől, amiben közölte: szégyelli magát, hogy szóba állt e sorok írójával. Oka: azt írtam, az asszonyság alapította meg a faluban az MDF-et és ez nem így van. (Megjegyzem: szégyenkeznie ezért nem kellene....) A másik reakció - ezt a köles- diek nálam jobban tudják - egy mocskolódó röplap volt és annak - azoknak - szánták, akik nem a főorvos mellett beszéltek a riportban. Nem nehéz kitalálni, ki(k)től származhat, de árulkodnak a jelzők, és a pocskondiázó stílus is gazdájára, írójára vall. A harmadik reagálás egy levél, 140 aláírással, ami Medináról jött, s a főorvos állásban maradása mellett szólt. Egy tény azonban: Medina önálló település, önálló orvossal. Semmilyen vonatkozásban nem tartozik Kölesdhez... A negyedik jelzés azt igazolta, utcán, tanúk előtt elkövetett rágalmazásért, becsületsértésért - tekintsünk el a szavak idézésétől, hiszen úgysem bírná el a nyomdafesték - a tanácselnök feljelentette a doktort. Aztán az is a vihar meglétére vallott - kölesdi forrásból származik -, hogy a főorvos úgy vélte, születésnapján tüntetést szerveznek a lakása előtt a kölesdiek, ezért a rendőrséget hívta ki védelmére... De hallatta szavát a szakma, az orvosi kamara is a Népújság hasábjain... Nem folytatjuk a sort, helyette inkább idézzük fel az augusztus 21 -én délután 5 órakor kezdődött tanácsülést. Itt hangzott el Kocsis György tanácselnök bejelentésével, hogy aznap délelőtt lakossági kezdeményezést adtak át a vb-titkárnak dr. Szele Miklós nyugdíjazása ügyében, a tanácstestület egyetértésével igy került napirendre az ügy. A kezdeményezést Kaszás Kálmánné vb-titkár ismertette.- Se férfi, se női fodrász nincs, miért nem intézkedik a tanács? Van egy üres ház, azt ne a cigányoknak vegyék meg - mondja -, hanem a fodrásznak, mert amazok, ha megkapják a pénzt, egész nap dajdajoznak... Hiányzik a hangos híradó is a faluból, így nehezen értesülnek az emberek a döntésekről, a járdák pedig úgy néznek ki, hogy alig lehet járni rajtuk. De itt van az inszeminátor, a malaccsináló esete is. Csak akkor jár át Ér- tényből, ha áttelefonál neki az ember. Az meg kilenc forintba kerül. Folytatódik a lista.- A kónyi tanácsnál abszolút semmit sem törődnek velünk. Egy héten egyszer jönnek ki a kilencórai busszal, a délivel meg már mennek is vissza. Még a panaszt sem lehet orvosoltatni - így Józsa Józsefné. - Ez a falu a világ vége. Nem találkozunk a tanácstagokkal, nem figyel ránk senki. Eddig 600 forint volt a teho - a nyugdíjasoknak is -, de nem látszik meg, hová tették. Koppányszántón biztos, hogy nem látszik meg... * Indulnék, de mivel Mérei Sándor érkezik, egy ideig még maradok. A legutóbbi ülést hozta szóba, amikor huszonheten voltak és négy személyt választottak a választási bizottságba. Mérei Sándor szerint ez nem fair, mivel nem huszonheten vannak a faluban.- El kellene érni, hogy ne mindig a bó- logatójánosok, a nyalis ürgék legyenek ott - magyarázza kissé indulatosan -, majd a víztémát hozza elő, mondván, télen is befagy a vezeték a Koppány-híd- nál, aztán pedig a felső buszváró építéséről beszél. Ez a vb-titkár szerint 30-40 ezer forint lenne, de beszélgetőtársam véleménye az, hogy kevesebből is kijön. Felajánlotta ezért hozzá a csöveket, Nik- lai János kőműves pedig a szakmunkáját. A nagykónyi tanácsnak csak a hullámlemezről és a betonról kéne gondoskodni. Ám, hogy mikor viszik ki az anyagot, azt nem tudják.- A volt óvoda épületét elfoglalták a cigányok - mondja Mérei Sándor -, képzelheted, mi van ott! - emeli fel a hangját. Elmondta, 180-an írták alá (személyi számmal ellátva) és kérik, a főorvost öregségi nyugdíj címén mentsék el a munkavégzés alól. Felolvasta - tájékoztatásul - a különböző rendeleteket is. Miután a tanácselnök ismét higgadtságot kért, megkezdődtek a hozzászólások. Szlobonyi Tiborné pedagógus megrendültén és felindultan beszélt.- így, megaláztatva élni nem lehet - mondotta. - Tud-e a tanács valamit tenni, mert ezt az állapotot nem lehet tovább fönntartani. Intrikák, névtelen levelek forognak közkézen, közszájon. Egy idős asszony így fogalmazott nekem: - nem mi csináljuk, hanem az urak marakodnak. Kérdezem én - emelte meg a hangját -, kikből lettek ezek az urak? Honnan indították őket? Felháborító az a röpcédula, az a métely, ami itt van. Emberek vagyunk mi? Tudunk mi közös célt elérni, nevelni, gyógyítani? Ahhoz tisztesség kell. Itt a nagy barátságokból, tegeződé- sekből nagy haragok lettek, ennek véget kell vetni. A hangadókat, az eszüket játszó kiskakasokat le kell építeni. Tapintatlan bunkókkal nem lehet dolgozni. Ha a tanács nem csinál rendet, akkor elmegyek a legfelsőbb fórumhoz is - zárta felszólalását, amit egyetértő taps fogadott. Kendős, szemüveges asszony, Szalai Mihályné állt fel ezután, s azt javasolta, igenis menjen nyugdíjba az orvos.- Én a nagy pofámnak köszönhetem az életemet - mondta -, mert mikor kórházi ágyat kértem, elengedte a füle mellett. Nem méri meg a vérnyomásom sem, pedig állandóan ellenőrizni kéne. Amikor az unokámat vittem hozzá, azt mondta, nincs szerszámja. Mi kéne - kérdeztem -, ásó vagy kapa? Rácz Jánosból is a keserűség szólt:- Az állatorvos, ha odamegy a jószághoz, tudja, hogyan kell szólni. A Szele doktor viszont megalázza, megszégyeníti- A kultúrházat egymillióért felújították, de a mellette levő tűzoltószertárból mindent elvittek. A falu közepén áll az épület... Érted? Lerobbantották ezt a települést... * Valóban elkeserítő, ahogy Koppányszántó kinéz - jegyzem meg, de ezt már Méreiéknél, ahol a házigazda élettársa mellett Polecsák Sándorné is részt vesz a beszélgetésben. Ö mondja:- Itt sok szép nincs, elloptak már mindent innen. Nem kellünk mi a kónyi tanácsnak...- Hiába mennek el a nagykónyi tanácshoz panasszal - bizonygatják mindhárman -, ott csak bólintanak, de nem csinálnak semmit. Mérei Sándor bosszús: t- Önkormányzati választások? Ez a falu annyira éhes, hogy ha kap 50 forintot vagy egy zsebkendőt, akkor elmenjek a gyűlésre. A téesz sem egyesült volna, ha a nyugdíjasokat nem hozzák oda 50 forintért.- Nincs értelme szólni a tanácsnak, mert nem csinál semmit - igy Polecsák Sándorné. - De legalább a felét adják vissza annak, amit elvittek innen. Mert Kónyit Szántó és Értény romjai árán építették fel - sóhajt, s témát vált. - Fel van töltve végig az utcánkban a sánc, szóltunk a titkárnőnek, aki azt mondta, azért nem csinálják meg a járdákat, mert a gaz nyomta fel. Az a baj - mondja -, amikor a járda készült, elloptak mindent belőle, mert nem ellenőrizték őket. Most miért miránk tolják? Beszéltem a tanácselnökkel is, aki megígérte, hogy kijön. Kint is volt, de még a mai napig nem intézkedett. Nem tudom, az Erzsi - a vb-titkár (a szerző megjegyzése) - hogyan tud ennyi hazugság, ígérgetés mellett megmaradni az irodában - gondolkodik hangosan Polecsák Sándorné. Mi lenne hát a megoldás? Az elöljáró ellen nincs kifogás, de elvárás, hogy merjen kiállni a falu, az emberek mellett, mert akkor majd azok is mellé állnak. Fel kell rázni a közömböseket, akik belenyugodtak abba: „hiába mondom, úgysem az embereket. Ha nem adok neki pénzt, nem fogad. Olvastam a Népújságban, hogy maffiózónak nevezik azokat, akik szólnak a doktor ellen. Én azt mondom, az itteni kisgazdapárt vezetésében börtönt megjárt emberek vannak... A Szelének már húsz éve el kellett volna hagyni a falut. Nyisson Szekszárdon magánrendelőt, adtunk mi már neki any- nyit...- Harminc éve ezt a napot várjuk - így Feit Jánosné. - Mindenki tűrt, hallgatott, mert félt, hogy beteg lesz. Minden embernek, aki eléri ezt a kort, nyugdíjba kell mennie. Miért pont a doktor lenne a kivétel? Nem hiszem, hogy kevés lesz a nyugdíja, hiszen egy betegnek sem mondta: nénikém, az a 100 forint magának jobban hiányzik. Nyisson magánrendelőt. A jó orvost megkeresi a beteg...- Én jóban voltam vele, most sem haragszom rá, pedig megtehetném - állította Kiss István, aztán elmondta, hogy a feleségét nem úgy kezelte, ahogy az egy orvostól elvárható lenne. - Rosszul lett egyszer, a Luci elment érte. Jött megnézte a pulzust, azt mondta, jó, és elment - állította, majd azt is elbeszélte, hogyan lett a 10 forintos gyógyszerből 100 forintos...- Védelmembe kell, hogy vegyem a kisgazdapárt tagjait - jelentette ki határozottan Kovács István, a párt képviselője. - Az előbb azt mondták, börtönt járt emberek vannak a kisgazdapárt helyi szervezetének vezetőségében. Az állam vezetői is mind börtönben ültek... Akkor ők gonosz emberek? Itt most az MDF kölesdi szervezete alelnökének véleménye, hozzászólása következne. Nem következik azonban azért, mivel közölte velem azt, hogy az ő szájából nem jelenhet meg addig nyilatkozat, amíg nem látta azt és alá nem írta. Ez a módszer - tapasztalatom szerint - a sokat - joggal! - szidott pártállam gyakorlata volt... Marakodó „urak” Elül-e a vihar Kölesden?
