Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-03 / 103. szám

1990. augusztus 3. KÉPÚJSÁG 3 skolai hitoktatás? Erkölcstan? A hitet nem lehet tanítani Újra görnyed a hát? Minden totalitárius hatalom számára az ideológiai harc kulcsfontosságú szín­ére az iskola. Ezt a kitüntető figyelmet az oktatás színvonala és a pedagógusok gerince szenvedi meg. A pedagógussal szemben követelmény a rendszerhűség, ezért elkerülhetetlenek az apró megalku­vások. Így van ez minden ideológiával sújtott oktatási rendszerben. A miénk lyen volt. Érthető hát, a szabadulás má­morában megfogalmazott óhaj: legyen deológiamentes az oktatás. Ennek lát­szik ellentmondani a hittan fakultatív ok- :atásának tervezete.- Újra az ideológia szolgálatába kell szegődnie az iskolának? Erről kérdeztük Tóth Barnabást, a bátaszéki II. Géza Gim­názium tanárát.- Édesapám református pap volt, így oennem a szülő és a vallásos ember ösz- szefonódik. Szüleim példája számomra modellként szolgált, amely életem során különböző erősséggel hatott rám. Ezért nekem nem meglepő, hogy a rendszer­váltáskor előtérbe kerülnek a vallásos értékek, sőt természetesnek és helyes­nek tartom. Ami viszont aggodalommal ölt el: a pedagógustársadalom az egyik egkiszolgáltatottabb rétege volt az el­múlt évtizedeknek, ami miatt a túlnyomó öbbségben kialakult egy alkalmazkodó­képesség. Ezt az új intézkedést ugyano­lyan „lelkesen” végre fogják hajtani, mint ahogy az elmúlt ideológia követeléseit. Ez pedig ellene munkál annak, hogy a pedagógusok visszanyerjék tartásukat, bátorságukat. Ami szerintem nélkülözhe­tetlen ahhoz, hogy az a társadalom való­suljon meg, amit én szeretnék. Tulajdonképpen a félelem kérdésénél vagyunk. Nem félek a keresztény kurzus létrejöttétől, amit sokan felemlegetnek. Azon lehet vitatkozni, hogy ez a félelem indokolt, vagy sem. De a félelemnek nem ez a lényege. Hanem, hogy van, vagy nincs. Márpedig ez a félelem létezik, és indokolatlanul is olyan hatást gyakorol az emberekre, mint az okkal levő félelem. És azt is tudomásul kell venni, hogy Euró­pának ezen a részén hosszú nemzedé­keken keresztül félniük kellett az embe­reknek. Ez pedig kialakította bennük az alkalmazkodási készséget. Nemzedékek során létrejött az az alattvalói tudat, hogy minden hatalomhoz idomulni kell, mert különben jön a megtorlás. A hitoktatás­hoz visszakanyarodva, ha az új hatalom olyan intézkedést hoz, amely ezt az alatt­valói érzést erősíti, akkor ebből nehezen lesz demokrácia. Azon természetesen nem lehet vitat­kozni, hogy a zsidó-keresztény kultúrá­nak az ismeretanyagával minden iskolá­ba járó gyereknek meg kell ismerkednie. De ez nem azonos azzal, amit hittanokta­tásnak nevezünk. Az állami iskolában nem kellene hitoktatást végezni, ugyanis hitet meg erkölcsöt oktatni nem lehet. így elkerülhető lenne az a helyzet, hogy ed­dig úgy kellett tenni szülőnek és gyerek­nek, mintha nem lennének vallásosak, pedig azok voltak. Ezután esetleg úgy kellene tenniük, mintha azok lennének, pedig nem azok. El sem tudom képzelni, hogy iskolai hitoktatás keretében igazán lehet hitet adni, hiszen a hit Isten adománya, amit a hívő emberek közössége tud átadni. A hitoktatás az egyházak feladata, amihez a társadalomnak meg kell adni a segítsé­get. Természetesen a hittan tanítása tör­ténhet az iskolában, de ezt nem lehet központilag elhatározni. Rá kell bízni a helyi egyházvezetőkre és az önkormány­zatokra. De ne legyen az állami iskolák­nak szerves része. Ez jót tenne a vallásos embereknek is, és nem irritálná azokat, akiknek jogukban áll ateistának lenni. Az elmúlt történelmi időszak - nem­csak az utóbbi negyven évet értve alatta - tanulságait figyelembe véve, jó lenne az iskolát mentesíteni az ilyen indulatokat kiváltó, részben ideológiai, részben poli­tikai konfliktusoktól. Lejegyezte: PUSKÁS IMRE A barátságok a holtág mellett köttetnek Becsei fiatalok „el”-igazításon (Folytatás az 1. oldalról.) Korán érkeztünk Domboriba, ezért ssak a faházakban „megbújó” néhány gyereket, a parancsnoki előtt kártyázó csoportot, a napsütéstől árnyékba me- lekülőket, s a röplabdapályán szervál- jató két szőke NDK-beli gyereket láthat- uk. No és megtapasztalhattuk azt, hogy a szúnyogok nemcsak zenélnek, de ssípnek is. Gabi Gabriella tanárnőtől tájékozód­unk a programról - az éjjeli túrákról, a Jiszkókról, a tábortüzekről, az aaleni kó- 'us remek énekéről, a budapesti, a pécsi äs a szekszárdi kirándulásokról, s a tá- Dor hasznáról -, majd egy jót beszélget­őnk Bakó Gyulával, a Tolna megyében sokak által ismert és kedvelt tolmáccsal, 3 aztán - mivel a nemzetközi legénység (leányság) a vízben, illetve vacsorázni /olt - átrándultunk a volt KISZ-táborba, ähol nyugatnémet barátokra leltünk. A sokaságban, sokféleségben üde színfolt volt az a maroknyi csoport, akik nyolcán - három kísérővel - a Bajor Hor­gász Szövetség ifjúsági küldöttségének agjaiként 5 Tolna megyei fiatallal és ve­hetőikkel együtt egy nemzetközi hor­gásztábort alkottak. Könnyen rájuk akadtunk, hiszen a há­zikóknak támasztott pecabotok útbaiga­zítottak bennünket, meg aztán eléggé szembetűnő jelenség volt az, hogy két élnőtt halat pucolt az öreg nyárfák alatt. <ertész Ottó (Zomba) és Saárossy István Szekszárdi érdeme, hogy a pontyok, kárászok megszabadulhattak felesle­geiktől, s tegnap - csütörtök - este tá­nyérba kerülhettek halászlé formájában Szauter József jóvoltából. A közben elő­került Turcsányi György táborvezető el­mondta, a múlt szombaton indult a tábor gazdag programmal, a horgászat mellett ütött idő sportolásra, szekszárdi város­nézésre, a keselyűsi trófeamúzeum meg- :ekintésére. Fogtak ugyan halat, de az dőjárás és a vízállás nem kedvezett a pe- sásoknak. Nagy élvezettel hallgatták, nézték Szauter Józsi bácsit, a harcsafogás mes­terét, aki bemutatta a harcsafészkeket, a mesterfogásokat, kapás is volt, de igazán nem rajta múlt, hogy nem sikerült meg­akasztani a nagybajuszét. Turcsányi György elmondta még, a halat búcsúva- ssorához tisztítják, Paksról kerültek Domboriba, az alaplének valót viszont megfogták a magyar gyerekek. Miközben beszélgettünk, odaért hoz­zánk Újhelyi Ferenc, a paksi Atomerőmű HE-titkára feleségével és tréfásan meg­egyezte: - A legénység elhúzott, amikor meglátták a halat, mert féltek, hogy pu­colni kell. Jót derültünk, aztán a Chamból érke­zett Ritt Árminnal társalogtunk egy kicsit. A szőke fiúnak - bár kevés halat fogott - tetszik az ország és Dombori, s azt mond­ta, a lányok szépek, minta nyár. Nem elő­ször van Magyarországon, volt már a nyáron, s jövőre is jönnek vitorlázni a Ba- átonra. Társának, a szintén szőke, de teltebb Mariónak is volt mondandója. Ő már 4-5. Ikalommal járt nálunk, s mindig horgá- zott, ha lehetett. Talán azért is tűnik ke­vésnek az itt töltött idő arra, hogy barátra leljen. * A pecásoktól elbúcsúzva, a gyermek- tábor felé vegyes érzelmekkel mentünk. Jólesett látni a szúnyogirtó repülőgépet, s elkeserítő volt az a vandalizmus, amit a BM-üdülő előtt tapasztaltunk: nyolc nemrégiben ültetett díszfát hétfő reggelre - mondták - valaki(k) derékba tört(ek). Előtte már hasonló módon cselekedtek a többivel is... Az igazi tábori élet sötétedés után in­dult. Diszkó, szobai, udvari beszélgeté­sek, játékok - mind-mind a barátságot erősítik. A becsei Pesitz Mónikával és de­legációvezetőjével Balogh Sonjával egy kis beszélgetésre a faház elé ültünk le. Mónika rendszeresen jár Magyarország­ra, a budapesti rokonaihoz, de megyénk­ben most van először. Nagyon tetszik neki minden, s állította, nyelvgyakorlásra, pihenésre, ismerkedésre jó a tábor. A né­metekkel angolul és németül, a csehek­kel szerbül, az olaszokkal angolul és né­metül beszélgettek, mondta, és amikor a legnagyobb élményéről kérdeztem, kun­cogott ő is, meg a delegációvezető is, az­tán végül is Balogh Sonja biztatására beavattak.- Találtam egy barátot és megtartottuk az esküvőt - mondta komolyan Mónika. - Csináltunk gyűrűt és volt anyakönyvve­zető is - tette hozzá.- Mennyire komoly ez a játék? - ér­deklődtem. - Mi lesz a tábor után, „leve­lező” házasság?- Egyelőre igen - válaszolta -, de meg­egyeztünk a Zsolttal, ha jövőre lesz ez a tábor, befizetek és jövök, meg ő is jön... Balogh Sonját is könnyű volt szóra bír­ni, elmondta, a férje edző és nagyon sok fiatal jár fel hozzájuk. Nyolc éve, hogy az ajtót sem tudta becsukni. Most jó alkalom ez a pihenésre, az erőgyűjtésre. Sonja énekkarvezető, kapott kottát, vett lemezt, volt kint népi zenekar, néptánc, sok min­dent ellesett. Otthon van egy csoportja, készít majd nekik koreográfiát és betanít­ja. Az énekkarnak is megtanítja majd a kapott kották rögzítette dalokat. Nagy élmény volt, állította, az énekkarok sze­replése, a gyerekek együttes éneke. Min­dennél többet mond az - zárta gondola­tai sorát -, hogy vidám mindenki. A tábor egyik szobájában a kívülálló­nak szokatlanul nagynak tűnő tömeg. Olaszul, angolul, magyarul ment a dis­kurzus. Egy kupacban volta ravennai középis­kolás a szekszárdi II. Számú Általános Is­kola felsőseivel, de főleg a volt „négy lé­sekkel”. A szóvivő Ricardo Paulucci, aki­nek azért tetszik Magyarország, mert sok a zöld, és aki élményként a lányok képét meg a kisgyerekekét - volt negyedik tése- két - viszi haza. De lehet, hogy visszajön­nek még - közölte. Ricardo ezután - Bodri Gábor segítségével - bemutatta társait, Emanuelle Ferettrt, Eric Rollinit, Erika Mar- gottit, Elizabetta Capellit. Öröm volt ezt a derűs társaságot nézni. * Az idei nemzetközi tábor ilyen összeté­tele, s a szekszárdi gyerekeknek egy olasz cseretábor lehetőségének megte­remtése - ez elvitathatatlan! - Bácsalmá­si László, volt Szekszárd városi úttörőel­nök érdeme. Egy tavalyi NSZK-beli meg­hívás alkalmával találkozott a raven- naiakkal, s ott sikerült nyélbe ütni a cse­rét. Húsz gyereket és 2 kísérőt meghívtak Ravennába, s ők is eljöttek Domboriba. Miután megbeszéltük az ilyen táborok hasznát - olcsó nyelvgyakorlás, más né­pek megismerése, idegen országokba való eljutás -, a hogyan továbbról érdek­lődtem.- Nem tudni, miképp lesz - így Bácsal­mási László. - Ezt a városi úttörőelnök­ség csinálta eddig, de most kérdéses az úttörőmozgalom sorsa. Az előzőekben említett nemzetközi kapcsolatok adottak, lényeges azonban, hogy továbbra is merjenek vele élni, legyen, aki kézben tartja, aki felelősséget vállal érte, aztán kell az anyagi is, és kell, hogy megma­radjon a csere alapja, a tábor. Tehát fon­tos az, hogy a gyermeküdültetés célját szolgálják... ' ÉKES LÁSZLÓ Fotó: KISPÁL MÁRIA Utolérési törekvéseink és a kudarcok (III.) 1968: felcsillan egy újabb lehetőség Hogy az utolérés nem csupán illúzió volt az 1950-es, 1960-as években, azt Japán, a skandináv államok, Dánia és Ausztria példája bizonyítja. Ezek az országok éppen ebben az időszak­ban zárkóztak föl végképp a centrum­hoz. Japán, Németország vagy Auszt­ria 1949-ben nem volt jobb helyzet­ben, mint Magyarország. 1956 után Magyarország a neosztálinista rend­szer megszilárdításával, szalonképes­sé tételével volt elfoglalva egy évtize­den át. A nagy történelmi lehetőség az 1968-as reform utáni fél évtizedhez köthető. 1968-1974. között méltán be­szélhetünk a magyar gazdaság arany­koráról. Évi 6-7 százalékos nemzeti jö­vedelem növekedés, 1-2 százalékos infláció, a mezőgazdaság világvi­szonylatban is páratlan ütemű fejlődé­se, az életszínvonal gyors növekedé­se, stb. Az agrárszférában párhuza­mosan bontakozott ki egy extenziv ter­melésbővülés egy intenzív technikai fejlődéssel. A magyar agrártermelés modern importtechnikára és technoló­giára alapozva mintegy beemelődött a fejlődés centrumába. Ez akkor is így van, ha közben nem feledkezünk meg az elkövetett hibákról, a drága istálló­palotákról, a fejlődésben lemaradt me­zőgazdasági ágazatokról. Prosperál­tak a termelőszövetkezet melléküzem- ágai, ekkor lendült föl igazán a háztá­ji és kisegítő gazdálkodás. Az infrastruktúra fejlődése és az ipa­ri termelés növekedése már sok tekin­tetben mutatta az intenzív szakasz je­gyeit. A termelés növekedése egyre in­kább a termelékenység növekedésé­ből származott. Javult a lakáshelyzet, évente 94 000 lakást adott át az akkor még abnormális keresetszabályozás­sal nem sújtott építőipar, ugyanakkor állami nagyberuházások sora készült el határidőre. (Ma 50 000 lakás készül el évente.) Ez a nagy lendület törik meg 1974- ben; amelynek okát én nem a külső tényezőkben, hanem a reformfolyamat vakvágányra kerülésében látom. Nem véletlenül írok „vakvágányra kerülést” „megtorpanás” helyett! Téves felfo­gásnak tartom a reform ciklikusságá­ról vallott nézeteket; szó sincs itt neki­lendülésekről és megtorpanásokról. Valami egész más ment végbe sajnos az 1970-es években: egy preventív (megelőző) sztálinista ellenforradalom zajlott le Magyarországon! A reformfo­lyamat lassan-lassan a pártállam ke­reteit kezdte feszegetni, hiszen auto­nómiát ígért a gazdaságnak. A sztáli­nista apparátus meg akarta előzni, hogy a gazdaság kicsússzon az ellen­őrzése alól. Hogy ez mennyire így van, arra bizonyíték az 1974. utáni időszak: még a „reform" szót sem szabadott kiejteni éveken keresztül. 1979-ben azonban fordulat történt. A kifejezetten reformellenes vezetők ekkor kikerül­tek az irányításból és végképp győze­delmeskedett a reformkoncepció Ma­gyarországon. Csakhogy ez akkor már elkésett volt, és csak a rendszerváltás elodázását eredményezte. A harmadik nagy történelmi lehetőség elszalasztá­sát éppen erre az időszakra, az 1980- as évekre, és nem 1974-79 közé te­szem. Ugyanis a fejlett tőkés orszá­gokban éppen 1979-80-ban kezdő­dött meg az a radikális szerkezetváltás, amelyet azok több-kevesebb követke­zetességgel végrehajtottak; vállalva az elkerülhetetlen társadalmi konfliktuso­kat is. Ők az I. és a II. olajválság hatására mozgósították tartalékaikat; 1974-1979 között még azért, hogy „megőrizzék” a munkahelyeket, „ki­védjék” a krízis hatását; a II. olajválság . után azonban már azért, hogy e tar­talékok mozgósításával finanszírozni tudják a strukturális átalakítást. (Nem véletlen, hogy a „konzervatív” politikai irányzatok kerekedtek felül az 1980-as években!) / A Nyugat tehát belátta, hogy nem át­meneti válságról van szó, hanem nagyarányú strukturális átrendező­désről; amivel szemben nem védekez­ni kell, hanem alkalmazkodni „illik” hozzá. Látnunk kell, hogy amíg nálunk a „reform vagy nem reform" kérdése volt napirenden, addig nyugaton gran­diózus korszakváltás ment végbe. Ez válsággal kezdődött az 1970-es évek­ben és sokáig egyfajta „alagútvége- váró” hangulat uralkodott; azonban 1979 után a Nyugat megszabadult az „alagút-komplexustól", föladta a sün- disznóállást és rátért az alkalmazko­dás göröngyös, de egyedül célraveze­tő útjára. Rajtunk viszont csak ekkor kezdtek kiütközni a „sündisznó-állás” szindróma tünetei; és görcsös igyeke­zettel mozgósítottuk meglévő erőforrá­sainkat, hogy finanszírozzuk a szerke­zetmegőrzés költségeit. Ez a görcsös igyekezet egyébként sikeres volt: gon­doljunk csak az évekig elért külkeres­kedelmi aktívumra: (1982-84 között) és sikerült stabilan fenntartani a vesz­teséges ágazatokat és vállalatokat. Az 1980-as években végbement nagy globális strukturális átíendeződést csak a világtörténelem nagy gazdasá­gi korszakváltásaihoz lehet hasonlíta­ni. Márpedig ilyen korszakváltás nem akadt túl sok a történelemben: 1. Neo­litikus agrárforradalom, i. e. 10 000-12 000. 2. Civilizáció kezdetei, i. e. 3000-3500 (állam, írás, város, fémművesség, kerék, ló háziasítása stb.) 3. Ipari forradalom, i. sz. XVI—XVIII. század. 4. Komplex technikai forrada­lom, XIX-XX. század fordulója (villa­mos áram, vegyipar, hírközlés, belső­égésű motor, stb.) 5. A brain-forrada- lom, 1980-as évek (chip, mikroelektro­nika, robotizáció, személyi számítógép stb.) A korszakváltások közös jellemzője a technikai-technológiai ugrás, a vi­lággazdasági pozíciók globális átren­deződése. Akik elsőként lépnek az új útra, hamarosan előnybe kerülnek a többiekkel szemben. Témánk szempontjából döntő jelen­tőségű, hogy a magyar gazdaságfejlő­dés elmúlt évtizedét (1979-1989) be­lehelyezzük e nagy globális átrende­ződési folyamatba! Meg kell állapítanunk, hogy a ma­gyar gazdaság sikeresen ellenállt min­dennemű alkalmazkodási kényszer­nek, nagy hatékonyságot mutatott föl a szerkezet konzerválását illetően és na­gyon fontos évtizedet vesztettünk el. 1989-ben az ország visszajutott az 1979-es krízishez, csak most sokkal rosszabb pozícióban. 1979-ben még voltak tartalékaink (amelyeket akkor sikereen mozgósítottunk!), ma viszont nincsenek ilyen tartalékaink. Ezt értem úgy is, hogy ma a politikai tűrőképes­ségben rejlő tartalékok is jóval „szeré­nyebbek”! Számolnunk kell a 10 éve tartó gazdasági helyben járás pszichológiai hatásaival is: sokkal ne­hezebbé vált a társadalmi konszenzus fenntartása, az egyének mozgósítása stb. A politikai rendszerváltásnak egy gazdaságilag és pszichikailag érzé­keny időszakában kell végbemennie. (Folytatjuk) GAZDAG LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents