Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-18 / 116. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. augusztus 18. Tamási népesedésének áttekintése- András! Úgy gondolom - nem hí- zelkedés miatt el kell mondanom már itt elöljáróban, hogy legutóbb, amikor együtt voltunk Baden-Württemberg tartományban tapasztalat- cserén, jólesett mindnyájunknak az, hogy te milyen biztonsággal „hoztad” a két nép találkozásairól a történelmi példákat. Úgy éreztem - tudtam történelemtanári mivoltodról -, ehhez nem kellett különösebben felkészülnöd.- Valóban így volt. Nemcsak a magyar történelmet kedvelem, hanem érdekel Németország, Oroszország, Franciaország és Anglia históriája is. Egyébként meg hobbim a néprajz és mióta tanárként működök, a honismereti mozgalom tagja vagyok. I- Ez bemutatkozásnak kevésnek tűnik, hiszen a neved előtt álló két betű árulkodik valamiről.- A doktori címet Tolna megye népesedésének történeti földrajzi vázlata a korai feudalizmustól 1970-ig című munkámmal szereztem. S ha már itt tartunk, elmondom, magyar történelemből legkedveltebb témáim a húszas, harmincas évek politikai pártviszonyai. Vidéki lévén - tolnanémedi származású vagyok - az egyetemen, majd utána a kisgazdapárt és az FKgP történetében mélyedtem el. Ma is szakmai - ezt húzd alá! - érdeklődéssel figyelem a kisgazdapárt tevékenységét és magamban rendszeres ösz- szehasonlításokat teszek a Gaál Gasz- ton, Echardt, Tildy és Nagy Ferenc vezette kisgazdapárt szellemiségével. Megvallom, a legszimpatikusabb ezek közül a Nagy Ferenc-Tildy-féle vezetés s irányzat... Megfogott még Gaál Gaszton emberi nagysága. De a miértbe most ne mé- lyedjünk bele, jó?- Rendben van, ám akkor beszéljünk választott hivatásodról, a tanári pályáról! Annál is inkább, mert úgy gondolom, nehéz ma történelemtanárnak lenni, ugyanis kiderült, a legutóbbi 43 évben - enyhéz szólva - nem a valóságnak megfelelően dolgoztak, dolgozhattak a történetírók. Újra kell tanulnunk múltunkat. Legalábbis a közeli múltat..- Hogy nehéz munka, az csak részben igaz, ugyanis a magyar történetírás - mind 1945 előtt, mind utána - igen sokat fejlődött és nagyszerű eredményeket produkált. Más kérdés, hogy a közelmúlt történetének publikálása az előző rendszerben - a cenzúra miatt - nehézségekbe ütközött és vezető történészeink, akik tényleg történészek - kénytelenek voltak diplomatikusan fogalmazni, hogy műveik megjelenhessenek. Történelmi tényékhez, a reális elemzésekhez azonban a történelemmel sziwel-lélekkel foglalkozók nagyobb munka, keresés, kutatás, érzékük révén hozzájuthattak, akiknek pedig olyan szerencséjük volt, hogyegy- egy továbbképzés vagy kapcsolataik folytán az egyetemekhez, kutatóhelyekhez szorosabb szálak fűzték, többet megtudhattak a történelmi folyamatokból. Talán a legnehezebbnek, legeltitkol- tabbnak, ’56 és annak értékelése bizonyult. Ebben tisztán látni csak a téma közvetlen kutatói tudtak. Esetleg éreztük, itt nincs valami rendjén, de a tisztán látás nehéz volt azoknak, akik nem élték át felnőttként vagy nem voltak közvetlen részesei. Megdöbbentett először, amikor e tárgyban kutató barátom bizalmasan tájékoztatott az '56 utáni kivégzésekről, ösz- szehasonlítva a kivégzett háborús bűnösök számával. Megdöbbentő és lesújtó volt számomra.- Nekem lelki válságot okozott, amikor hallottam a rádió Vasárnapi Újság című műsorában ezeket az adatokat. De ugyanígy mellbe vág sok más új információ is. Nem véletlen ezért az sem, hogy eddig jól ismert fogalmak keverednek bennem - bennünk - kérdőjellel - felszabadulás, fordulat éve -, s ma már tudjuk, szüléink, nagyszüleink mindig is mondták - ’56-ban forradalom volt.- Én 11 éves voltam ’56-ban, ám arra emlékszem, a faluban nyíltan beszéltek a forradalomról, még a hatalom embereinek füle hallatára is. A felszabadulásról és a fordulat évéről viszonylag többet megtudtunk már az egyetemen, ugyanis olyan szerencsében volt részem, hogy nálunk tanított Ránki professzor úr, akinek a szelleme nagy mértékben hatott ránk. Mi tanultunk Katynról, a maihoz hasonló szellemben beszéltünk a Baltikumról, a szovjet-finn háborúról, vagy például jelentős történelmi személyiségnek értékeltük gróf Bethlen Istvánt és Teleki Pált, a monarchiáról pedig úgy beszéltünk, a legnagyobb gazdasági fejlődést akkor érte el hazánk. Azt a szemléletet, amit ott kaptunk, azt a mai változó időben is használhatjuk és emiatt nem éreztem nehézséget a történelemtanítás folyamán. Kivéve ’56 értékelését, mivel nehezen jutottam anyaghoz, Tamásiban pedig szamizdatot nem lehetett szerezni.- Erdélyből származó élményem, amikor egy apa annyit mondott: „Ez a kis leánka csak tanulja meg, amit a tankönyv ír, s aztán majd én itthon megtanítom nékije az igazi történelmet” Hogyan sikerült „belopni” a valóságot, hogyan sikerült mást adni?- A közölt tények nagyrészt igazak voltak, ezért értékelésben kellett a tananyagot módosítani, órán megbeszélni, áttárgyalni a gyerekekkel - természetesen alkalmazkodva a puha diktatúra akkori lehetőségeihez. Elsősorban szemléletet kellett formálni, hogy a jobb képességű tanulók, olyan körülmények között, amilyenek akkor voltak, el tudjanak igazodni.- Témánkhoz kapcsolva, nézzük most az ünnepeket! Ragadjuk ki a hozzánk időben legközelebb állót, augusztus 20-át! Volt ez - piros betűvel - az alkotmány, az új kenyér ünnepe, de az utóbbi időben - főleg tavaly - már az államalapító Szent Istvánra is emlékezhettünk. Ma pedig elmondhatjuk, változott a megítélés.- Hogy az alkotmány ünnepét Szent István napra tették annak idején, annak az volt a célja, a Szent István-i állam és az új, akkori szocialista állam kontinuitását hangoztassa. Egészségesebb és jobb azonban, ha augusztus 20-át Szent István ünnepeként kezeljük, és az új kormányzat se tegyen rá semmiféle sallangot, maradjon az a magyar államiság, a Szent Istvánról való megemlékezés és - mivel az egyház nagy embere is volt - az egyház ünnepe is...- Szent István történeti képe századról századra változott, de nagysága mélyen belerögződött az egymást váltó nemzedékek tudatába. Történeti, irodalmi alkotások, legendák egész sora őrzi emlékét, legjobban mégis műve, a magyar államiság tette hallhatatlanná. Szent István mellett megszoktunk azonban feledkezni Géza fejedelem jelentőségéről, aki István királyhoz hasonlóan a társadalom szükségleteit ismerte fel, azok kielégítésén munkálkodott. Mindkettőjüknek nagy része van abban, hogy népünk megvethette lábát a Duna-Ti- sza partján...- Tökéletesen igazad van. Az ezzel foglalkozó történet-irodalom így látja: Géza művének befejezője István. Géza tette meg a legfőbb lépéseket, Istvánnak - ahogy szokták mondani - csak az i-re kellett feltennie a pontot. Géza alakította ki a megváltozott külpolitikát, teremtett békés és szövetségi viszonyokat a szomszédokkal - ezzel megteremtette az államalapítás külső feltételeit -, ő tette olyan erőssé a fejedelmi hatalmat, hogy az államalapítás ellen fellépő belső erőket István le tudta győzni, és ő kezdte a római egyházzal a kapcsolatok kiépítését. Természetesen ez István érdemeit nem csökkenti, viszont nagy adóssága magyarságtudatunknak, hogy Géza fejedelem munkásságát nem a jelentőségének megfelelően értékeljük. Ebben egyébként a történelemtanítás is hibás. I- Foglalkozik-e a helyretétellel az új tanterv?- Nem tudtam még átnézni, hiszen két éve más területen, a tanácsnál dolgozom, de figyelemmel kisérem az eseményeket, a történelemoktatás folyamatát. Mélységében nincs azonban módom beletekinteni, nincs lehetőségem továbbképzésre járni, ahol az új, alakuló tantervről felvilágosítást adnak, ahol vitatkoznak. I- András! Elég régóta ismerlek, s úgy tudom, sosem voltál vezető pozícióban. Hogyan lettél tanácselnök-helyettes?- Viccesen szólva: minden tanár, ha becsukja magamögött az osztály ajtaját, akkor első számú vezető. De fordítsuk komolyra a szót! A tanácstestületbe a legutóbbi választások alkalmával, körzetem spontán jelöltjeként kerültem be, a körzetben lakók bizalmából. Amikor Tamásiban aktuálissá vált a változás a tanácsi vezetésben, az illetékesek engem is kértek, induljak a tanácselnök-helyettesi választáson, de akkor még visszaléptem, nem vállaltam. Később, miután a tanácstagság és a város lakosságának egy része kapacitált, fogadjam el a tanácselnök-helyettesi jelöltséget, meggondoltam magam... és ’88 szeptemberében a tanácstestület megválasztott elnökhelyettesnek. Az elnök nyugdíjazása óta azt a munkát is ellátom. Tevékenységemben nagy segítségemre van a húsz évi pedagógusmunka tapasztalata, az, hogy ismerem a városban élőket - egy részük a tanítványom volt, egy másik rész pedig a szüleiket jelenti -, és segít a tamási emberek közvetlensége, bizalma. S ha a tamásiak bizalma módot ad rá, továbbra is, itt is hasonló jártasságot szeretnék elérni, mint a tanári munkában.- Azokról a tamási emberekről van szó, akiknek, hogy visszakanyarodjak a már szóba hozott témára, augusztus 20-a a búcsút, a vallási ünnepet is jelenti. A „búcsú” szó - úgy tudom - ótörök származású és már az átadó nyelvben „a felmentés, bűnbocsánat” jelentést is magába foglalta. Ez a középkortól kezdve a magyarban „búcsújárás, vallási ünnep” jelentéssel egészült ki. Ilyen formában alakította ki azta katolikus egyház, bűnbocsánatot hirdetve a résztvevőknek. A tamási búcsú ma már csak részben szolgálja az előzőeket, sokkal inkábba hozzá kapcsolódó világi elemeknek köszönheti népszerűségét Leányvásár ugyan nincs, de a szemrevaló leányok megismerkedhetnek azért életük párjával, akár a lovaspályán, akár a bálban, vagy akár a búcsúi bazárban.- így van. Tamásiban specialitás alakult ki az évek folyamán. Ekkor tartjuk a hagyományos népművészeti napokat illetve lovasnapokat. Az idén kiemelt rendezvény még a könnyűzenei hangverseny. I- Talán szóljunk most a legnagyobb érdeklődést kiváltó eseményéről, a harmincegyedszer megrendezendő lovasnapokról. A mai gazdasági helyzetben...- Értelek. Többen vannak olyanok, akik kevésbé ismerik a lovasnapok hátterét és a Lovassport Egyesület működését, azért kétségeiket hangsúlyozzák rendezvényeik gazdaságosságát illetően. Itt mondom el: nyereséges a rendezvény és a nyereségből a Lovassport Egyesület - több alkalommal - százezres nagysággal támogatta Tamási sportját. A jövőben - megítélésem szerint - a nyereségessége fokozható, ugyanis várhatóan a farmer vállalkozók is megjelennek törzsállományaikkal, tenyésztett lovaikkal. Az ország egyik legrégebbi nemzetközi lovasversenye a tamási, régebbi, mint a hortobágyi, vagy az apaji, a pálya az országban az egyik legjobb, s a látogatottsága is - országos adatban gondolkodva - a legnagyobb. Regölyből került át a verseny, de már hozzánőtt Tamásihoz. Bármilyen lesz is az új önkormányzat ezt a rendezvényt, ezt az egyesületet a tamásiak és a városkörnyéken élők igénylik. I- Ezzel egyetértek és bízom abban, hogy az augusztus 20-i népünnepély továbbra is megmarad. Apropó, augusztus 20. Véleményed szerint mit üzen ez a dátum a mának?- Azt, hogy tartsuk meg magyarságunkat, legyen erős, demokratikus államunk és egységes, a városért a városkörnyékért, saját boldogulásáért dolgozó városi, városkörnyéki közösségünk. I- Megköszönöm a beszélgetést és a zárógondolatodhoz annyit fűzök: úgy legyen! (Megjegyzés: Az írás nem tartalmazza a településhez csatolt Pári adatait.) Egy település népesedését, annak történeti folyamatát elsősorban a természeti földrajzi környezete határozza meg. Tamási domborzati viszonyai - viszonylag alacsony és kevésbé tagolt dombság, a Koppány völgye -, talajadottságai, éghajlata, természetes növényzete igen jó környezetet adott már a korai feudális és napjaink agrártevékenységének is. A domborzati és vízrajzi adottságok közlekedésföldrajzi hatásai is igen kedvezőek, annak ellenére, hogy a város útjai legfeljebb csak az ország fő közlekedési ütőereiből nyílnak, illetve ahhoz csatlakoznak. A közlekedés jó regionális hatásai tették már a korai feudalizmusban is oppidummá (mezővárossá) Tamásit és ma is döntő szerepe van a városi lét újbóli kialakulásában és létében. Történelmileg a település fejlődése szempontjából a földesúri birtokközpontjelleg (ami akkor a jó védhetőséghez is kötődött; városunkban a Várhegyhez és környékéhez) indította el a városi fejlődést. Először a források 1315-ben említik a XV. században pedig már Tolna megyei és 2 somogyi falu volt a földeúri központ tartozéka. A XIV-XV. században kapja oppidumi rangját Dalmand, Szakcs, Simontornya és Döbrököz társaságában. Tamási oppidum csak a közvetlen mai- a templom és a Várhegy környéki- városbelső lehetett, a közigazgatási területen 7-8 falu terült el, nevük többségében fennmaradt (Szentmárton, Szemcse stb.). A korabeli források alapján az akkori Tamási lakosságát 500-1000 főre, a mai határában élők számát pedig 2-3000 főre becsülhetjük. Az akkori időben igen nagy népszerűséget jelentett ez. A török uralom idején a jó közlekedési adottságok hátrányt jelentettek, mert gyakran került a település a hadak útjába. A hanyatlás már a XVI. században lát- • ványos és gyors. A török defterdár 1572- ben 11 családot talált itt, ami kb. 60 fő lehetett. Az eredeti lakosság vagy elpusztult, vagy elvándorolt. A népességi vákuumban a rácok (szerbek) húzódnak, akik mobil, vándorló életmódot folytatnak, a török defterdárok is csak részben tudják összeírni őket. A XVIII. században el is hagyják településünket. A XVIII. századi újratelepülés során ismét érvényesülnek a jó adottságok. Az oppidum igen gyorsan újranépesül és visszaszerzi korai feudális jelentőségét. 1715-20. körül 600-1000 fő lakhatott itt. A lakosság a környékről, valamint Győr, Pápa és Keszthely környékéről verbuválódik. A legnagyobb földbirtokosa a városnak Eszterházy, csak magyarokat fogad és elsősorban katolikusokat, így őrzi meg a város magyar jellegét. AII. József-féle népszámlálás 2195 főt ír, ez a szám reálisan még 10-20 százalékkal több is lehetett. Az első, viszonylag hiteles népszámlálás 1869-ben 6457 főt talál Tamásiban, 1880-ban pedig már 7586-an voltak őseink. A kiegyezés utáni dinamikus agrárfejlődés korszaka ez az időszak. A fejlődés ellenére a hetvenes években egy közigazgatási reform megfosztja a települést városi rangjától; több mint száz évnek kellett eltelnie, hogy Tamási visszanyerje a rangot. 1880-tól a népesedés fejlődése lassú. A lassúságban az elvándorlásnak, a kivándorlásnak és az egykézésnek lehetett nagy szerepe. Az első világháború hatása - ebben a vonatkozásban - elhanyagolható, ugyanis a veszteséget pótolta az elcsatolt területekről való bevándorlás. Tamásiban 1920-ban 9422-en laktak. A település agrártartalékait kihasználta; a hetvenes évekig elvándorlási terület lesz. Míg 1920-ig a természetes szaporodás egy része vándorol el, addig 1920- tól m ár igen jelentős a vá ndorlási veszteség. 1930-ban a lakosság 8900 fő, 1949-ben pedig 8075. Az 50-es évek többnyire irracionális iparosítása elkerüli megyénket, így Tamásit is. 1960-ig 347, 1970-ig pedig 99 fővel lettünk kevesebben. Természetesen ennél- jóval többen vándoroltak el, ezeken a számokon felül az egész természetes szaporodás. A demokráfiai fordulat a hetvenes években történt, amikor az ipar decentralizációs programjának keretében több ipari üzemet telepítettek vidékre, így Tamásiba is. Az iparosodás előbb a népességmegtartó erőt teljesítette ki, majd a környékről jelentős bevándorlás következett. 1980- ban a lakónépesség már 8623 fő, napjainkban pedig valamivel több, mint 1920-ban. A lakosság a bevándorlás következtében megfiatalodott. 1970-ben a 20-29 évesek száma nőtt a legjobban és folyamatosan utána is az ifjabb korosztály erősödött. Ma igen jelentős a 30-50 évesek aránya. Sajnos az iparosodás városunkban nem jól sikerült, mert nem a város adottságaihoz igazodott, ma néhány üzemünk nehéz helyzetbe került; növekedik a munkanélküliség. Reményünk az idegenforgalom és az intenzív agrárkultúrák fejlődése lehet. A népesség növekedése valószínűleg lassul, esetleg csökkenés is várható távlatilag. A csökkenés oka elsősorban az alacsony természetes szaporodás, ami a romló életszínvonallal és a jelenlegi lakáshelyzettel hozható összefüggésbe. Tamási fejlődése, népesedésének növekedése jobban függ az ország helyzetétől és lehetőségeitől, mint valaha. A tamásiak és az itt befektetni akarók vállalkozási kedvét a gazdasági környezet tényleges és gyors változása hozhatná meg és jelenthetne újat, most már a város adottságaihoz kötődő reális fejlődést. DR. BENKÖ ANDRÁS A városi tanács impozáns épülete Dr. Benkő András és Ékes László a történelemtanításról
