Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-11 / 110. szám

2 - TOLNATAJ

1990. augusztus 11.

Hagyományainkból - Béta

Vidám és szomorú napok- Ahány nyelvet beszél valaki, annyi ember - tarba egy mondás. Találkozásunkkor tolmácsként dolgozott éppen. Ebben semmi meglepő. Az már inkább, hogy kiderült önről: NDK-állampolgár, aki Szek- szárdon él, magyar férje van: Balogh Béla...- Számomra azért meglepetés, hogy tolmács lehettem, mert ez volt az első alkalom az életemben. Ez a Duna Menti Folklórfesztiválkor történt amikor az IBUSZ sajtótájékoztatót tartott, ahol részt vett az Axel Springer egyik munkatársa, dr. Wilfried Buse- mann, akinek németre fordítottam a hallottakat Öröm volt ez nekem, olyan élmény, ami ritkán adatik meg. A tanítással sem foglalkozom régóta. Szekszárdon a ITT keretében oktatok német nyelvtanfolyamon. Ezen a napon, ha időzhetek még ennél, sok mindennel találkoztam itt a városban, amit bár kerestem, de még nem jutottam odáig, hogy például megismerjem a régi megyeháza udvarát termeit Képeslapon láttam már ezt de nem tudtam merre van. Innét kimentünk Decsre, ahol olyan lakodalmas hangulatot teremtettek, mintha igazi lett volna. Csak késő este éreztem fáradtságot mert akkor a szabadtéri színpadon, a Prométheusz parkban még műsort néztünk. Nem szakmai jellegű szöveget kellett fordítanom, hanem inkább szórakozás, kikapcsolódás volt ez a német vendég részéről is, meg aztán könnyebb németre fordítani, mint magyarra.

I- Mit tapasztalt a nyelvtanfolyamon, mennyire sikeres? A hallgatók a gyakorlatban boldogulnak-e?- A nyelvet egyszerűen meg kell tanulni. Ennyi. Az nem elegendő, hogy valaki eljár az órákra, hallgat, de otthon már nincs ideje a nyelvvel foglalkozni. A szavakat tudni kell névelővel, főneveket, a ragozást és kész. Az természetesen a legjobb, ha valaki a nyelv- területen, hogy úgy mondjam idegenben rákényszerül a nyelvhasználatra.

I- Megtudtam magától, hogy nagyon kedves kényszerítő erőről adhat számot, ami a magyar nyelv tanulásában döntő szerepet játszott.- Igen. Megismerkedtem a férjemmel, aki az NDK-ban dolgozott. Ez 1973-ban volt. Akkor semmit nem tudtam magyarul. A beszédét próbáltam megérteni, kérdeztem, válaszolt és...

■ - ... összeházasodtak.- Ja, ja! Igen! Igen!- Roppant egyszerűnek tűnhet ez és nem is akarom eltúlozni annak a jelentőségét, hogy Sylvia Hoffmann megismerkedik Balogh Bélával, aztán Magyarországon telepednek le, mert mindkettőjüknek így a jó. Amikor munkahelyén kerestem telefonon a beszélgetés miatt, először hirtelen nem tudta a központos, kiről van szó, aztán kis idő múltán ismételte, hogy Balogh Sylvia, Balogh Sylvia, ja a német asszony...!- Nálunk úgy szokás, hogy a férj családi nevét használja csak az asszony a saját keresztnevével. Itt Magyarországon több lehetőség van a névhasználatra.

I- Örülök annak is, hogy maga ajánlotta, hogy a lakásán beszélgessünk, mert bevallom, kiváncsivá tett, milyen környezetben él.- Akkor most én kérdezhetek, hogy milyennek látja?- Rendesnek, tisztának, egyéni ízléssel párosulva. Nem hiányoznak a növények sem, a gyerekeknek is van külön fészkük, ami a lakás belső átalakításával járt Gondolom, nem veszi sértésnek, hogy németesen fegyelmezettnek érzem. Azt is tanúsíthatom, hogy a gyerekek is ilyen magatartásúak. Engedelmesek, udvariasan köszöntik az idegent- Mi nem puszival, hanem kézfogással köszönünk el a gyerekektől is, mint a felnőttektől. Tamás azért nem adott most kezet, mert az este egy westernfilmet néztek, ahol összebilincselt kézzel az ágyhoz kötöztek valákit. Ezt játszották és ő is bilincsben aludt, amit még most sem vett le. Ne tekintse illetlennek.

I- Ott tartottunk, hogy a házasságkötés után nem mindjárt jöttek Magyarországra.- Az esküvő 1975-ben volt, utána egy évre született az első gyermekünk Mario, ő NDK-állampolgár, és 1979-ben jöttünk Magyarországra, itt éltünk két és fél évet, akkor született a második gyermekünk Tamás. Ezután mentünk vissza az NDK-ba, mertaférjem ott kapott munkát Ott dolgoztunk. Férjem hegesztő a Gyár és Gépszerelő Vállalatnál, a paksi részlegnél... Nehéz magamról beszélni, mert olyan sok minden nem is történt az életemben. Aktív mozgalmi ember voltam, az FDJ-ben, aztán párttag. Nagyon szerettem csinálni. Hittem benne és sokan mások is így voltak.

I- Akar erről beszélni, mert mostanság inkább elhallgatják az emberek a múltjuk ebbéli darabját- Nézze, azt nem tudom, hogy itt Magyarországon mit tettek az ifjúsági és a pártvezetők, de nem lehetett sok eltérés a szocialista országok mozgalmi életében, amint kiderült utólag, akadnak közös vonások is, amire nem lehetünk büszkék. Akkoriban a városi tanácsban képviselő is voltam. Az lett volna a jövőm, ha fiincs magyar kapcsolatom.

■ - Ezt nem nézték jó szemmel?- Nem számoltak velem, amikor bejelentettem, hogy elköltözünk Magyarországra. Attól a perctől, már nem kellett továbbképezni, meg ilyenek. Akkor már leesett a függöny, nem terveztek velem. A férjem nehezen viselte el az NDK-viszonyok zártságát.

■ - Ilyennek ítélte ezt Sylvia is?- Nem, nem! Észre sem vettem. Elfogadtam mindent, ahogy van. Nem hiányzott semmi az életemből, volt munkám és lakásom, úgy gondoltam a szocializmus nagyon jó dolog. Ezt hittük sokan, mert hitették. Jessenben születtem, ez a kis falu már nincs is meg, szén volt alatta és kibányászták. Weisvasserben laktam, ahol a férjemmel megismerkedtem. Ezen a vidéken nem panaszkodhattak az emberek sem ellátásra, sem lakáshiányra, mert kiemelt terület volt a hőerőmű miatt. Boxberg a neve. Szóval mi nem láttunk abból semmit, amiről most beszélnek. Sokat voltunk fiatalok között, változatos munka volt. Tavaly júniusban jöttünk Magyarországra. Akkor még gondolni sem lehetett, hogy bármi megtörténjen. Ezért is döntött a férjem, hogy itt éljünk, szabadabban.

I- A Hoffmann családot is érintette, hogy például nyugati rokonokkal nem tarthattak kapcsolatot?- Távoli rokonok voltak, de mert apám is pártfunkcionárius volt, így pontos jelentést kellett írnia, ha ritkán átjöttek NDK-ba a rokonaink és mások látták, hogy nagy, nyugati kocsi áll a házunk előtt.

I- Tudták ezt a rokonaik, hogy ebből kellemetlenség származhat? Miként vették tudomásul?- Egyszerűen megmondtuk, apám munkahelyén ez a kapcsolat olyan gondot jelent, hogy esetleg felmondanak neki. Nem is jöttek később. Elfogadtuk, belenyugodtunk a sorsunkba, és most, amikor erre-ar- ra fény derül, most látni tisztán, hogy nem ezt akartuk.

■ - Csalódottságot érez?- Nagyon. A változást én már itt éltem meg, csak közvetett információim vannak az eseményekről. Szüleimtől levélben és most személyesen is hallhattuk. Megint remény tölt el mindenkit.. Látja, ilyen az ember. Nekem nagyon jó volt. Minden biztos volt és minden sikenilt Nem volt félnivalónk. Gondoltam. Szerencsénk is volt. Nem úgy mint Lipcsében, Drezdában. Most minden más lett! Átértékelődött Először megrémültünk. Félni kezdtünk. Nagyon nagyot csalódtam. A pártnak sem, az ifjúsági mozgalomnak sem tudnék dolgozni ezután. Azt sem tudom még, hogy a nyugati hullám jót tesz-e nekünk? Én nem tudok ilyen gyorsan átváltani. Reménykednek megint az emberek.

I - Lebontották a falat..- Mintha szabadabb lenne ettől minden ember. Olyan. Ismerkedik az új világgal.

Próbál beilleszkedni a megváltozott körülményekbe. Most a munkanélküliség veszélye a fenyegető. Nagyon sok gyár bezár. A boltok a keleti árukat nem veszik át. Mindenki azt várja, hogy segítsen valaki nyugatról.

I- Ezt most a német vagy a magyar szíve mondja?- Ja, igen! Itthon is és otthon is ilyen a helyzet. Nem tudom, hogy ki és meddig fog és tud segíteni. A saját lábán kell megállni mindenkinek.

I- Az NDK-ban történt változások előtt jöttek Magyarországra, a férje döntött így. Ha most kellene erre az elhatározásra jutni, ma is ugyanez lenne a véleménye?- Látja, ez érdekes. A szabadság miatt választottuk a magyarországi viszonyokat és most a férjem ismét az NDK-ban vállalt munkát egy félévre. Jobban lehet pénzt keresni. Nekem változott a véleményem. Szekszárdon van a lakásunk. Itt dolgozom a Mechanikai Mérőműszerek Gyárában és szeretem magam körül a nyugalmat. Amit az előbb soroltam, számomra ezt a nyugalmat támasztja alá. A közvetlen munkatársaimnak is sokat köszönhetek, mert rengeteget segítenek és kezdetben különösen így volt ez. Ha visszaemlékszem, féltem fölvenni a telefont is. Semmit nem ismertem. A kollégák és a szomszédok szeretettel vettek körül. Ezt nem udvariasságból mondom, mert sajnos el kellett fogadnom a megértő szándékukat. Folytatom még azzal is, hogy a szekszárdi Kerékhegyen van kis földünk, háromszáz öl terület. Aztán a Duna mellett is szeretnénk így kis pihenőt. Mindez olyan érték számomra, amihez nem egyszerűen jutottunk. Nehéz erről szólnom, a nyelvi nehézségek miatt is. Még mindig zavarban vagyok, ha idegennel beszélek. Én nem az irodalmi nyelvet tanultam és azt hiszem, ez érződik. A különböző hivatalos ügyeket mindig a férjem intézte. Most megtorpanok még mindig, hogy ezt, vagy azt el tudom-e végezni én is.

I- A magyar családok többségében az asszony neveli a gyerekeket, ő tanul velük...- Ez nálunk is így volt. Amikor idetelepültünk, Tamás fiam riem tudott magyarul. Van egy tanárnő barátunk, akit én németül tanítok, ő viszont magyarul foglalkozik a gyerekekkel. Szépen haladnak az iskolában. Mario most nyolcadikos, Tamás negyedikes. Idejárnak a Zrínyi utcai iskolába. A jövőjük szempontjából abban reménykedem, hogy talán némi előnyt jelent majd számukra, hogy kétnyelvű családban élnek. Igaz, kipsit megijedtem, amikor most a nyáron visszamentünk nyaralni az NDK-ba, kiderült Tamásról, hogy nem tud németül. Elfelejtett mindent! Aztán később belejött. Rövid ideig tartott a zavar. Ha most megint változtatnánk és Németországba mennénk, azt hiszem nagyobb törést jelentene a gyerekeknek. Ok a meghatározók a szememben.

I- Nem áldozat ez ismét az ön részéről, először a férje, aztán a gyerekek miatt dönt, úgy, ahogy...- Nem! Nem tekintem annak! Tavaly még nagyon rossz volt nekem, de idén már dolgozom, fordítok, tanítok és a mü- szergyárban is van munkám. Jobb már! Sokkal jobb! Biztosabbnak látom a családom jövőjét! Akinek van munkája, nem hiszem, hogy fél. így lesz ez a világban mindenütt. Nem vagyunk milliomosok, de a lakásunk berendezett. Persze ért is mérgelődök, mert hetente más árak vannak, de azért a jövőtől nem félünk! A gyerekeket is ebben a reményben szeretném nevelni.

I- Lehet, hogy ők is munkát vállalnak valahol külföldön, úgy mint az apjuk, aztán megismerkednék valakivel és... tágul a kör?- Ez viszont messze van. Addig is tenni kell még sok mindent! Tanulni, dolgozni!

I - Köszönöm a beszélgetést.

Utolsó éves főiskolásként, az 1970-es és 71-es esztendők fordulóján sokat caplattam, cipeltem a nehéz orsós magnetofont az őszi-téli sárba süllyedt bátai utcákon. Sürgetett a szakdolgozat leadásának határideje, mert Temesi tanár úr - dr. Temesi Mihály, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanszékvezetője - nem tűrt, azaz nem adott halasztást. Szerencsére készséges segítőkre leltem Bátai Miska bácsiban - akkor volt 84 éves, meg a nála évtizeddel fiatalabb Papp Pista bácsiban és Szántó Józsefében. Nevüket már csak az emlékezet, meg egy-egy fejfa őrzi a bátai temetőben. Ők mondták, mesélték el egészséges paraszti derűvel, az ismerősnek kijáró őszinteséggel mindazt, ami alább következik.

A dolgozat egyébként „A jeles napok néprajzi és nyelvjárási anyaga Bátán” - talán kissé talán nagyképű - címmel íródott. Ebből következik egy összefoglaló a vidám és szomorú napokról, ezúttal a párválasztásról szóló fejezetekből, természetesen korántsem a tudományosság igényével.

A század elején, nyaranta „amikor érni kezdett a gyümölcs, a bátai fiatalok nagy része kiköltözött a Középső nevű ártéri dűlőhöz a szilvásba, vagy ha úgy tetszik, a gyümölcsöskertbe. Ott nagyon sok bátai családnak volt néhány tucat gyümölcsfája. Már akkor is tudták, hogyan lehet összekötni a kellemest a hasznossal: a lányok, legények vigyázták a tolvajokat, és ismerkedtek, kacérkodtak egymással. Huncut kis tüzek villantak Szántó Józsefné - nekem és a többi ismerősnek mindközönségesen csak Czita néném - szemében,. amikor a fél évszázaddal korábbi, tehát a század második évtizedében történt gyümölcspásztorkodásról mesélt.- Akkora kunyhókat csináltunk nádból, hogy akár hatan is benne al- hattunk. Még szúnyogháló is volt rajta. Vittünk ki kétasszonynap közi csibéket - a bogáron, fűmagon nagyon hamar fölnevelődtek. Sütöttük a palacsintát kraszlóban, éltük világunkat. Esténként jól kidanoltuk magunkat, aztán meg hujjogattunk egymásnak. Ha nem jöttek a legényeink, a szoknyánkat a lábunk közé fogtuk, úgy ugráltunk át a tűzön. Ha még jöttek, beszélgettünk, viccelődtünk, vittük mind beljebb a tüzet a kunyhóba, hogy lássunk is. Aztán, amikor el- csöndesedtünk, hallgattuk abban a szép nyári éjszakában, amint le-le- pottyant egy-egy rezéti alma, csörgő alma, dinnyealma.- Említette, hogy sokat daloltak. Milyen nóta járta?- Hát, olyan, hogy:

A bátai bíró lánya

Egy pöndőbe ment az ágyra.

Jaj, de megkönyörögtetett,

Míg az ágyába eresztett.

Ángyom, ángyom, édes ángyom,

Kétszer adott a kiságyon.

Harmadszor a nyoszolyába,

A jóisten majd megálgya.

Persze minden jónak végeszakad egyszer. így volt ez a gyümölcsör'- zéssel is. Eljött az ősz, a lányok, legények visszamentek a szülői felügyelet alá. A fonóban, bálokban erősödtek a kapcsolatok, szövődtek tovább az ismeretségek, szilárdultak az érzelmek. Mert ősszel, télen beköszöntött a bálok évadja.

Egy-egy portán is tartottak, de a kocsmákban - volt belőlük bőven - mindenképpen. Ez utóbbi helyeken vasárnaponként már délben elkezdődött a mulatság.

A miséről hazafelé tartva a fiatalok jó része betért egy-egy kocsmába. A lányok lerúgták a talpalt csarpát, hogy el ne kopjon, beálltak az egyik sarokba a fal mellé, a legények meg az ivó másik részében borozgattak, beszélgettek. Amikor megszólalt a zene, a fiatalemberek kinézték maguknak az egyik lányt, és egy ujjal magukhoz intették, táncba vitték. Nagy szégyen volt, ha valamelyik lány félreértette a hívást és a legény egyetlen kézmozdulattal visszaküldte, jelezvén, hogy nem vele, hanem másvalakivel akar táncolni. Tánc közben lekérni nem nagyon lehetett, mert hamar előkerült a bicska, az ól- mosbot.

Aki nem hiszi, nézzen utána a bátai halotti anyakönyvekben.

Ilyen minősítésekkel találkozhat, hogy „agyonszúratott”, „agyonveretett”. (Vajh, hihetünk-e Ágota János városbirónak és Osváth János hites jegyzőnek, akik egy kérdőívre válaszolván 1829-ben azt írták, hogy ,,A’ Lakosok többnyire szelídek, békességesek és engedékenyek."?)

Az igazi mulatság egyébként délután, estefelé kezdődött. A lányok felvették a legszebb ruhájukat, derékig érő pántlikát kötöttek a hajukba, „összeszedelőzködtek”, egymásba karoltak és elindultak sétálni, ahogy a népdal is mondja:

Irigylik a lányságomat

Ezt a szélös pántlikámat.

Bokorra kötöm a végit,

Úgy sétálok Bátán végig...

A séta nagyon sokszor a kocsmában végződött.

Ide a nagyobb lányok, legények mehettek be, a kisebbek az ajtón át leskelődhettek, figyelhették, hogyan cifrázzák az idősebbek, esetleg az utcán táncolhattak a kiszűrődő zenére.

Közben a kocsmában szólt a muzsika, a legények igyekeztek egymást túldanolni. Természetesen nem annyira a hang minősége, mint inkább az erőssége döntötte el a küzdelmet.

Lánynak nem illet inni, mert hamar megszólták, kiközösítették. Márpedig a zárt faluközösségben nehezen volt elképzelhető nagyobb büntetés.

így mulattak, táncoltak késő estig. A lányok hazaindultak, általában annak a legénynek a kíséretében, akivel legtöbbet táncoltak. Az udvarlási szándékot jelezte az is, ha a legények éjjeli zenét vittek a lányos ház ablaka alá. Ha meglebbent a függöny, mi több, gyertyát gyújtottak, az azt jelentette, hogy szívesen fogadják az udvarlást. Ebben az esetben már hétköznap esténként is odajárhatott a legény beszélgetni, azaz udvarolni.

* Egészen addig, míg egyszer nem beszélgetni, hanem a szülők, keresztszülők kíséretében „kéretni” kopogtatott az ajtón. De erről majd legközelebb szólunk.

GYURICZA MIHÁLY

Sytvia Hoffmann és Decsi Kiss János a kétnyelvűségről