Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-12 / 84. szám

1990. július 12. NÉPÚJSÁG 5 „Pincesor”- a borudvarban A szekszárdi borpincék néhány napra ismét kiköltöztek a térre, igaz, nem a ha­gyományos pincesort utánozva, hanem faházakból kínálják a legjelesebb borai­kat a borudvarban maguk a gazdák - személyesen. Valamirevaló szőlő- és bortermelő ugyanis - ha bora pláne ér­mes lett mostanában valamelyik borver­senyen - ki nem hagyná a látványt, hogy az arcát, a bólintását ne fürkéssze annak, aki a borát kóstolja, s a dicséret is akkor az igazi, ha azonnal zsebre lehet tenni. A borudvarban főleg az esti órákban nagy a forgalom. A vendégek, akik más tájakon éppúgy termelnek szőlőt és ké­szítenek bort, mint itt a borvidéken, per­sze hogy kíváncsiak a borok izére. Mert alkalom nyílik arra, hogy összehasonlít­sák boraikat - ilyenkor persze mindig és mindenki a saját borára esküszik. Ter­mészetes ez, hisz azt szokta meg, s a vé­konyabb homoki szlanka, vagy a kissé savas rajnai után bizony megüli az ember gyomrát a vastag, nehéz kékfrankos. De hát itt vannak az igazán nagy borok: a lágy vörös chabernetek, és a harmoni­kus chardonnay-k, amelyeket muszáj megkóstolni még annak is, aki nemigen szereti a bor ízét. Ilyen ember - kivált ha borvidéken él - nemigen akad. Most, hogy a szőlőben a zöldmunkák, a hajtás­befűzés, a csonkázás, a levelezés, na és persze a kapálás ideje járja, a borsónyi bogyóktól a fürtök számából meg lehet jósolni, milyen termés lesz idén. Ha jég nem pusztít - ahogy mondják a szőlős­gazdák - igen nagy évjárat lesz az 1990- es. Akad gazda, aki a fiatal telepítéséről leszedi a fürtöket, hogy meg ne szakad­jon a fejlődő tőke. Különösen kékfran­kosból és chardonnayból várható szép termés, de fürt fürt hátán csüng majd minden termővesszőn. Most már csak az a kérdés: örüljön-e, vagy szomorkodjék a nagy termés láttán az ember, hisz a szőlőnek és a bornak más, s főleg nem élelmiszeripari termékekhez képest igencsak alacsony az ára. De hát - akár­csak a jó bor - majd kiforrja magát ez is egyszer, legalábbis reménykedjünk. A borudvarban, amely ma nyílik Szek- szárdon, bizonyára szó esik ezekről a dolgokról is poharazgatás közben. S mint mindig, tanulni is lehet valamit bor­kezelésről, szőlőművelésről. Például azt, hogy nem muszáj feltétlenül kapálni a szőlőt, „csipesszel” kiszedegetni az apró gazokat, hanem ahogy igen sok nyugati szőlőgazdaságban: le kell kaszálni a gazt, s ráteríteni a szőlő sorára. Egysze­rű, mint a pofon, a neve mucsolás, s rá­adásul megcáfolja azt az örök igazság­nak vélt botorságot, hogy a szőlő csak a hajlott hátú embert szereti. Érmes, nagydíjas borokkal találkozha­tunk ma a borudvarban, csak jó borokat kóstolhatunk itt. S ha valaki körbejár, mind megízleli, baja ettől mégsem esik, egyenesen jár, s a nyelve sem botlado­zik, bizony nem mást, mint nagydíjat ér­demel. Egy óriási boroskelyhet amibe két liter is fér - természetesen a legjobb borból, amit visszakóstoláskor még mindig felismer az, aki a bornak nagy ba­rátja.- dvm ­A szekszárdi borvidék Közel két évezredes múltra tekint vissza a szekszárdi dombokon a szőlőtermesztés és a borászat A kelták alapította Alisca egyik hajdani la­kója hagyta az utókorra azta szarkofágot (kő­koporsót), amelynek oldalát kettős kehelyből ágazó termő szőlőtö díszíti, jelképezve ezzel az örök megújhodást Arról is gondoskodtak, hogy a hosszú útra induló ne maradjon ked­velt itala nélkül: a sír mellékletei között szép mívű üvegpalack és pohár, valamint áldozati edény hirdette a helyi bor hatását Az ókori bölcsességet metszett görög betűk őrizték meg számunkra: „Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz!” A népvándorlás évszázadai is megtarthat­tak valamit a régi kultúrából, hiszen az egész Közép-Európában egyedül itt érték meg az avarok a magyar honfoglalást 1015-ben már említik a Csin és a Bika dűlőt mint szőlőter­melő területeket Az előbbi - Cinka néven - ma is a gazdák örömére neveli a szőlőt 1526 előtt azonban csupán a Szerémség bora lett a magyarföld terményei közül híressé. Ennek elpusztulta után mára szekszárdi dombokon díszlett a kadarka, s a helybeliek a rácoktól eltanulták a vörösbor készítésének titkait is. Az 1500-as évek végén török szőlőbirtoko­sokat éppúgy találtunk Szekszárdon, mint tolnai polgárokat, akik távoli vidékekre szállí­tották a hegy levét A hódoltság legnépesebb településén, Debrecenben külön kiváltságnak számított „baranyai bort” árulni. (Az egyházmegyéről hívták baranyainak, de tudjuk, a mai szek­szárdi borvidéken termett ez az ital.) Evlia Cselebi, a jeles török világutazó - annak elle­nére, hogy maga nem fogyasztotta a kedvelt nedűt - elragadtatottan íra környező dombo­kon viruló „rózsaligetes szőlőkéről. Az erre utazó királyi követek mindig elis­meréssel emlegetik, hogy Tolnán, amely ak­kor a környék kereskedelmi központja volt, üdítő, kitűnő bort tudnak venni. A XVIII. század elején Angliába és Hollan­diába jut el a szekszárdi vörösbor, s termé­szetes piaca lesza német fejedelemségekte- rülete, de arról is tudunk, hogy a szultán biro­dalmába vittek több hajóra valót A század el­ső felében mára Habsburg fennhatóság alatt álló országokban az egyik legkeresettebb exportcikké válik, s Bél Mátyás, a jeles honis­mertető azt írja róla: hasonlít a burgundihoz és „Nemcsak a megyében termett borok kö­zött, hanem azok között sem lehet a második helyre tenni a szekszárdit amelyekkel Ma­gyarország a Duna, Dráva, Száva között bő­velkedik.” A következő század elején, annak ellené­re, hogy háborús konjunktúra volt 1:4 arány­ban cserélték az itteni bort és a bácskai bú­zát Ekkortól nevezik egyre általánosabban bikavérnek a szekszárdi vörösborok közül a legkiválóbbakat utalva azok mélyvörös szí­nére és gazdag tartalmára. Garay János, a város jeles költő szülötte márezzel a névvel il­lette versében: „Töltsd pohárba és csodát látsz! Színe, mint a bikavér, S mégis a gyöngy, mely belőle Fölragyog, mint hó, fehér. És a tőke, melyen termett, Nemde oly zöld, mint a rét? Hol leled fel szebben együtt Szép hazánk háromszínét?”. Aki csak hozzájutott örömmel itta és di­csérte a szekszárdi hegy levét, amely egyre inkább meghódította a tudósokat és művé­szeket is. Schubert ennek hatására kompo­nálta a Pisztrángötös című zongoradarabot, Liszt Ferenc pedig, aki 1846-tól haláláig leg­szívesebben ezt fogyasztotta, számos lendü­letes müvében őrizte a bikavér tüzét Ismerő­seinek, barátainak, s így a gyengélkedő Pius pápának is juttatott belőle, aki megáldotta és azt nyilatkozta erről az italról: „Egészsége­met víg kedélyemet egyedül ez tartja fenn”. Ugyancsak elismeréssel emlegette e bort Liebig német kémikus, aki vegyvizsgálat után szinte a megtestesült csodának írta le össze­tételét Más is igazolta, hogy jó tulajdonságai miatt szinte egyedülálló: az akkori hosszú tengeri utat az USA államaiban egyedül a szekszárdi bírta vörösboraink közül, s ott ma is sokan fogyasztják szívesen. Időközben el­jutott a nemes nedű Egyiptomba, Japánba, s különösen nagy kedvelői maradtak a német nyelvterület nemzetei. 1880-ban nem kisebb tudós, mint maga Stein Aurél ad hírt arról, hogy a legnagyobb trópusi hőségben is rom­latlanul érkezett meg hozzá Indiába a szek­szárdi palackozott vörösbor, s ottani barátai a francia, spanyol és olasz borok elé helyezik a magyar föld e termékét A filoxéra (szölőgyökértetű) pusztítását már 1906-ra kiheveri a borvidék, s az ország­ban elsőként itt készítenek mozgófilmet a szőlőtermesztésről, szüretről 1908-ban. A két világháború között - a rossz piaci viszo­nyokkal eredményesen megküzdve - a szekszárdi pinceszövetkezet forgalmazta a legtöbb szekszárdi bort Igaz, olyan elődökre tekinthetett vissza, mint az 1856-ban alakult Szegzárdi Borkereskedő Részvénytársulat, amely sok tízezer akó bikavért szállított az ak­kori világ szinte minden tájára. 1933-ban még azabsztinens Móricz Zsigmond sem tu­dott ellenállni a kísértésnek, s megkóstolta a helyi bort Elismerése arra figyelmezteti az utókort hogy mértékkel fogyasztva mindenki számára hasznos, kellemes és testet üdítő le­het a tartalmas szekszárdi vörösbor, amelyről Babits Mihály, a város szülötte, még a Nyugat folyóiratban is oly szépen írt, s amelyet nem vetett meg Hailé Szelasszié etióp császár sem, - nem is beszélve a borkedvelők töme­geiről. Napjainkban a szekszárdi ismét a fogyasz­tók asztalára kerül, nem kis örömére minda­zoknak, akik különleges zamatú vörösborra áhítoznak. Nekik is, nekünk is kellemes szel­lemi borkorcsolya Bodnár István háromsoro­sa erről az italról: „A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza, hóttig él!” Az évezredek munkájával megalapozott jó hírnevet szeretnék fenntartani a történelmi borvidék borosgazdái. Szüret idején A szekszárdi óvörös dicsérete A szekszárdi történelmi bor­vidék számos kiváló minőségű bora közül is első helyre kíván­kozik a szekszárdi óvörös, az Alisca borrend bora, mert a múlt legjobb hagyományait és a jelen legkorszerűbb borkeze­lési kultúráját egyesíti magá­ban. A szekszárdi óvörös minősé­gi száraz vörösbor, amely a ha­gyományos vörösborkészítési eljárás felelevenítésével ké­szül. Erős, tüzes, gránátvörös színű, mélytüzű, gazdag beltar- talmú, fűszeres illatú, bárso­nyosan fanyar, telt ízű, harmo­nikus vörösbor, amelyet min­den borkedvelő áhítattal tölthet poharába. A szekszárdi óvörös anyja többféle, válogatott minőségi kék szőlő, apja maga a termelő gazda, aki féltő gonddal vi­gyázza már világrajötte előtt is, bábája a régi hagyományokon alapuló borkezelés, csupán keresztelője nincs, ami éppen nem válik hátrányára. AZ ALISCA BORREND ESKÜJE ÉN ___________________________________ I GAZ SZÍVVEL FOGADOM, HOGY SZŐLŐMET ÚGY PLÁNTÁLOM, METSZEM ÉS GONDOZOM, BOROMAT ÚGY SZŰRÖM ÉS KEZELEM, AHOGY LEGJOBB TUDÁSOM ENGEDI; MINDEN MUNKÁMBAN AZ VEZET, HOGY A SZEKSZÁRDI SZŐLŐ ÉS BOR HÍRNEVÉT ÖREGBÍTSEM, S KI BORUNKAT JÓ MÉRTÉKKEL, EMBERSÉGGEL MEGISSZA: HÓTTIG ÉLJEN! Azt mondják: borban az igazság. Igaz, igaz, de emellett mennyi szellemes és ta­láló észrevétel rejlik e nemes italban s a vele alkotott közmondásokban! Szerény összeállításunkban erről szeretnénk íze­lítőt adni. A Asszonyt, bicskát, pince kul­csát nem szerencsés köl­csönadni. B Bút, köhögést, részegséget nehéz eltitkolni. Borral mos- dik, kolbásszal törülközik. (Te­hetős) C Nem töltik a bort csizmába. D Jó asszonyt, jó bort csöndben kell dicsérni. E Ebszőlőnek kutya a bora. Eb­szőlő sincs kertedben, mégis borban válogatsz. É Ne gondolja ez az étel, hogy kutya ette meg. (Adjon bort a gazda.) F Bátrabb fakannából inni, mint­sem aranyból. G Üres pincének bolond a gaz­dája. H Három édes az életben: anya­tej, bor, szerelem. I Könnyen józanod ik, ki csak vi­zet iszik. J Jobb egy pohár legjobb bor­nál a kettő. K Kapás kapással élhet jó ba­rátságban. L Kicsontozták a lábát. (Ré­szeg.) M A bornak Szent Márton a bírá­ja. (Csak ősszel érik a szőlő, addig nem lehet megmonda­ni, milyen lesz a bor.) N Csép, kapa nyavalya, ki nem hiszi, próbálja. O Óbornak, óleánynak nem egy áron iccéje. P Kinek tele pincéje, bolond, ha szomjazik. Nem pintes kanná­val mérik a bölcsességet. R Bornak, aranynak, hitnek a ré­gije jó. S Kinek csinos felesége van s szőlője országút mellett, soha nincsen nyugta. T Amilyen a tőke, olyan lesz a kőiké. U Szőlő a parasztnak, bor úrnak való. V Vizet prédikál, bort iszik. Z A kocsija borral, a szekere zab­bal megy. (Részeg kocsis.) A borivó tízparancsolata 1. Bort sohasem igyál éh­gyomorra! 2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket! 3. Ügyelj a borfajták hő­mérsékletére! 4. Bort mindig megfontol­tan, lassan igyál! 5. Apró kortyokban élvezd a bor zamatát! 6. A nemes borokat csak tisztán igyad! 7. Tarts mértéket a bor­ivásbán! 8. Jobban ízlik a bor, ha közben eszel is. 9. Szeresd, de légy erő­sebb a bornál! 10. Borivás közben gondolj arra, mennyi verejtékes, nehéz munka van egy pohárnyi magyar bor­ban. (Bitzó Géza rajza) Szőlős-boros közmondások A-tól Z-ig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents