Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-02 / 75. szám

JÚLIUS A Nap kél 3.51 órakor 2 nyugszik 19.45 órakor HÉTFŐ A Hold kél 14.59 órakor Névnap: Ottó nyugszik - órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: ÁRKI ATTILA Telefon: 16-211. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Hidegfront Várható időjárás az országban ma estig: nyugat felöl ■ egyre többször, és egyre erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, előbb inkább csak északon és nyuga­ton, később mindenütt számítani kell záporesőre, ziva­tarra, néhol jégesőre, illetve felhőszakadásra. A dél­nyugati, nyugati szél főként zivatar idején erősödik meg. A legmagasabb hő­mérséklet nyugaton 25, keleten 30 fok körül alakul. ^_______________________________________________________________________- BALESETEK. Beck Mónika szek­szárdi lakos Szekszárdon figyelmetlenül vezette Trabant gépkocsiját és letérve az útpadkáról egy beton kandelábernek üt­között. Beck Mónikát súlyos sérülések­kel szállították a kórházba. Tarjáni Zoltán (Szekszárd, Bródy köz 16.) Szekszárdon, a kórház előtti úttesten Wartburg sze­mélygépkocsijával nekiütközött az előtte forgalmi okból álló autóbusznak. A gép­kocsi vezetője súlyos sérülést szenve­dett.- VIGYÁZZ, TRAFF1PAX! Július 3-án, kedden az alábbi helyeken és időpon­tokban lesz sebességellenőrzés: 5.30- 14.00 Öcsény, Decs, Sárpilis, 13.30- 22.00 61-es út Simontornya, 21.30- 6.00 Bátaszék-Báta.- A TEGNAPI LAPSZÁMUNK második oldalán megjelent, Július 1. - építészeti világnap című cikk aláírása helyesen a következő: „Rácz Zoltán Szekszárd-Ért Klub”.' A tűzoltóság jelenti Tolnán, a vasúti felüljáró melletti területen a bálázógép műszaki meghibásodása miatt 8 db körbálázott szalma elégett. Becsült kár 2000 Ft, a károsult az Aranykalász. Utólago­san jelentették a Bátaszék, Babits u. 11/3. sz. alatti sorházas lakásban keletkezett tüzet; az öngyújtó töltésekor szétfolyt benzin belbob- bant, és a konyhafüggöny, ajtótok meggyulladt, a konyhaszekrény megpörkö- lődött. A károsult Vasné Szonner Edit, a kár 4000 Ft. Tamásiban, a Vágóhíd u. 32. sz. alatt mű­szaki meghibásodás miatt kiégett Marschal Zsuzsanna, Tamási, Szabadság u. 99. sz. alatti tulajdonos UF18-59 írsz. Lada 1200 tip. szgk- ja. A kár 50000 Ft. Tengelicen, az Arady u. 9. sz. alatt Baranyai Istvánná, Tengelic, Arady u. 9. sz. alatti lakos tulajdonában álló, PM 00- 26 írsz. Lada 1200-as szgk. utastere teljesen kiégett. A tűz keletkezési okát vizsgálják. A ke­letkezett kár 60 000 Ft. Ozora és Pincehely közötti mg-i terüle­ten ipari nagybála szalma égett. A kár 200 000 Ft, a károsult az ozora-fürgedi Egyetértés Tsz. A kisvejkei Szabadság Mgtsz K-4-es táblájá­ban kb. 2500 m2-en lábon álló gabona égett. A tüzet dohányzás okozta, a kár 9000 Ft. A högyészi Szúnyogpusztán kb. 300 db nagyméretű körbála égett el. Károsodott egy pótkocsi és egy UNIRAK munkagép. A tüzet gépből kipattanó szikra okozta, a kár 100 000 Ft, a károsult a Högyészi Á. G. Tamásiban, a Széchenyi Mgtsz telephelyén egy UY 47-13 frsz-ú Lada 1200-as szgk. utas- és motortere kiégett. A tüzet elektromos áram okozta, a kár 90 000 Ft, a károsult Somogyi János Tamási, Martos F. u. 11. sz. lakos, aki egyben felelős a tűzesetért. 26. HETI Kaposváron élelmiszer- és vegyiáru-üzletet nyi­tott a nyugdíjasok helyi egyesülete. A bolt bizo­mányba kapja az árut nagykereskedelmi áron, és ennél mindössze öt százalékkal többért adják to­vább, a tagokon kívül mozgássérülteknek és dié­tára szoruló betegeknek. Tervezik, hogy bővítik a kínálatot olcsó ruházati cikkekkel, zöldséggel és gyümölccsel. ■ „Magyar fantázia” címmel nagy si­kerű kiállításon mutatta be magyar ihletésű fest­ményeit és rézkarcait Minamizuka Naoko asz- szony, a tokiói Sindzsukui Emu Galériában. ■ Az abaúji Regéc várában - ahol II. Rákóczi Ferenc boldog gyermekéveit töltötte - a hazánk különbö­ző vidékeiről összesereglett gyermekek, ifjak és felnőttek megalakították a Magyar Várfelderítők Társaságát. ■ A londoni Christies cég legutóbbi árverésén 4400 fontért kelt el Nelson admirálisnak a kedveséhez, Lady Hamiltonhoz írt egyik szerel­mes levele. Egyébként a Nelson-hagyaték darab­jai csaknem százezer font értékben találtak gaz­dára az aukción. ■ A Balaton-felvidéki Szőlészeti és Borászati Egyesülés korszerű laboratóriumot nyitott Tapolcán, így a környék bormintáit nem kell ezentúl a fővárosba küldeni ellenőrzésre és minő­sítésre. ■ Új tánc indult hódító útjára Teneriffa szi­getén és Párizsban, a soca, amely a soul és a calypso keresztezése, a lamba- dához hasonlóan latin muzsika, s elsősorban karib-tengeri tánc, de valame­lyest indulóra is hasonlít. ■ Hévízen autósmozit nyitottak a nagyközség központi parkolójában. ■ Sáskahadak repülnek Pakisztán déli vidékeiről India nyugati része felé, s eddigi járásukon alapos pusztítást végeztek a növényzetben. ■ Orvosi segítséget kér Banglades legmagasabb embere, egy 2,5 méteres, 28 éves fiatalember: bár alig eszik, egyre növekszik. ■ Az oroszlánmajmocska eddig ismeretlen új fajtáját találták meg Brazíliában. ■ Miskolcon megnyílt Kunkovács László fotóművésznek a magyar parasztság életéből vett, Élő agrártörténet című, július 20-ig látható kiállítása. BLJ „Kevés a vendég mostanában” - panaszkodik a csárdatulajdonos fe­lesége, s ha ritkán be téved valaki, örömében a méregerős dupla feke­tét is duplán méri... Kevesen kelnek útra, nem mindenki engedheti meg magának, hogy messzebbre kirán­duljon, a kéthetes nyári üdülés is mind kevesebbek kiváltsága. Ha mégis valaki kocsiba ül, távo­labbi vidékre utazik többnyire nem étteremben ebédel és vacsorázik, hanem megáll valamelyik árnyas er­dei pihenőben, ahol a gyalulatlan asztalra kerül az elemózsiás szatyor. Erdei pihenő mostanában nemigen épül - erre sem akad elegendő pénz. Ami viszont már megvan, ott szinte a nap minden órájában parkol néhány kocsi, mint Tamásiban az út felett ösz- szeboruló fák árnyékában, ahol sze­rencsés esetben a kerítés mögött egy Tégy szarvas is felbukkanhat.. dvm Fotó: Kpm Erdei pihenő Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt A lottónyeremények - a nyereményilleték levo­nása után - a következők: 4 találatos szelvénye 105 fogadónak volt, nyereményük egyenként 162921 forint; 3 találata 8404 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1077 forint; a 2 találatos szelvények szá­ma 242 486, ezekre egyenként 37 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege: 4 000 000 forint. Készültség a karcagi l-es főcsatornán Harmadfokú vízminőség-kárelháritási ké­szültséget rendelt el a karcagi l-es számú fő­csatornán a Közép-Tiszavidéki Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság. A Hortobágy- Berettyótól a Nagykun városig húzódó főcsa­tornán rendkívüli állapotok léptek fel. A káni­kulai időjárás, valamint a Karcag városából beengedett szennyvíz miatt annyira romlott egyes szakaszokon a víz minősége, hogy va­lóságos szennydugó keletkezett. A csatorna vize így öntözésre alkalmatlanná vált, és az élővilágot is pusztítja a nullára csökkent oxi­géntartalom. HALLOTTAM Emelt (szintű) árak Volt egy röpke hatásszünet. Amikor a régi kormány már nem, az új még nem te­vékenykedett, nem emeltek árakat, és nem adott hírt a krónika tömeges munkásel­bocsátásokról. A vidék fellélegzett, és megpróbálta magáévá tenni, betartani a legfrissebb játékszabályokat. Az Antall-kormány újszerű módszert eszelt ki az ország pénzügyi mérlegének egyensúlyba hozásához. Az eredeti ötlet neve: áremelés. Már csak a parlamentnek kelJ elfogadni, és hipp-hopp, úgy egyenesbe jövünk, mint a pinty. Az a fránya sajtó persze már két héttel korábban szellőztetni kezdte az ügyet. Hallottam és láttam is, ahogy nekirontott a híradó riportere a pénzügyminiszternek. - Csak a luxuscikke­ket érinti - mondta a tárca vezetője. - A benzint, remélem, nem sorolja oda?! - Nem, ott nem tervezünk változtatást. És mit ad Isten: benne van a pakliban a benzin is. A kérdező elfelejtette megtapo­gatni a miniszter orrát. Ha ezt megteszi, rögtön kiderül a turpisság, hogy fent neve­zett férfiú fent nevezett szaglószerve puha, ergo: füllent. Mai moziműsor Bonyhád, Művelődési Ház: A vadnyugat fiai (7 óra). Kertmozi: A bolygó neve: halál (9 öra). Dombóvár: Halálos fegyver II. (fél 6 és 8 óra). Dunaföidvár: Lambada, a tiltott tánc (6 óra). Paks, Duna: Nem vagyunk mi angyalok (6 és 8 óra). Művelődési központ: Egyik kopó másik eb (8 óra). Szekszárd, Panoráma: A légy II. (fél 6 és 8 óra). Videoklub: Féltékenység (6 és 8 óra) Világ Mozgó: Életben maradni (6 és 8 óra). Tamási: A szakasz (8 óra). Tolna: A mélység titka (7 óra). Fadd-Dombori Kertmozi: Szellemirtók II. (este fél 10 óra). Zápor után szabadon Egy jármű Szekszárdon a Csaba utcában. Fotó: gk. Ezt olvashatja a mai reggeli Pesti Hírlapban Munkatársaink helyszíni tudósítása Berlinből a német valutaunió első napjá­ról, illetve az olaszországi labdarúgó-vi­lágbajnokság hét végi eseményeiről. Annus Antal vezérőrnagy a szovjet csapatkivonások körüli anyagi vitákról. - Az iskolai hitoktatás kérdésében döntse­nek a szülők - írja Német Géza lelkész. (2. oldal.) Petre Roman román miniszterelnök megkezdte a mosakodást Nyugaton, de az igazi kérdés, hogy mennyi hitele van szavainak az országon belül. - Száz nap haladékot szavazott meg magának a litván parlament, száz napig jöhet az olaj, de továbbra is rejtély, hogy azután mi lesz. (4. oldal.) Több tízezerrel növekedhet az Auszt­riában munkát vállaló külföldiek száma - jelenti bécsi tudósítónk. (5. oldal.) Az üzlet az üzlet: ingatlanpiaci tenden­ciák. - Devizakamatlábak. - Bankta­nácsadó. (10. oldal.) Képújság Felelős kiadó: az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Megbízott irodavezető: SOÓS SÁNDORNÉ. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, negyedévre 315 Ft, egy évre 1260 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents