Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-06 / 79. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. július 6. MONDIALE ’90 A futballtörténelem ismétli önmagát Négy év után újra Argentína-NSZK döntő (Folytatás az 1. oldalról.) Franz Beckenbauer nyugatnémet szövetségi kapitány szerint a torinói találkozó volt a Mondiale eddigi legizgalmasabb, leginkább drámai összecsapása:- Mindkét csapat játékosai elkészültek erejükkel, ennél többet egyszerűen képtelenség futni és ütközni - mondta. - Ez az este örökre emlékezetes marad a fut- ballkedvelőknek, még akkor is, ha sokakban hiányérzet lesz amiatt, hogy végül a 11-esekkel döntötték el a továbbjutást Elismerem, ilyenkor már csak a szerencse számit de hát 120 perc után már emberkínzás lenne folytatni a játékot A kapusok párviadalából a 23 éves Bodo lllgner került ki győztesen, aki kétszer is „hibára késztette” az angolokat. A fiatal kölni „portás" igazolta Franz Beckenbauer bizalmát a szakvezető ugyanis a vb előtt valóságos sajtóháborút vívott a nyugatnémet szakírókkal, akik szívesebben látták volna a válogatott kapujában Raimund Aumannt a Bayern München csillagát- FYofi kapusként ez volt az első eset hogy 11 -es párbajban kellett helytállnom, s ahhoz képest nem sikerült rosszul... - nyilatkozta lllgner. - Igyekeztem végig összpontosítani, s megnyugtatott, hogy láttam: társaim képtelenek hibázni. Olaf Thon, a fiatal, 24 éves középpályás amolyan „utolsó megoldásként” kapott helyet a sérülések miatt megtizedelt csapatban. A Bayern München játékosa teljesítményével megkérdőjelezte a korábbi mellőzés jogosságát.- Kedden még nem gondoltam volna, hogy Beckenbauer beválogat a kezdő tizenegybe - mondta. - Sőt, az az igazság, hogy még annak is örültem volna, ha Csereként számításba vesznek. De milyen a futballista sorsa: most a vb-döntö- re készülök... Bobby Robson angol szövetségi kapitány is sok sikert kívánt az immár sorozatban harmadszor döntős NSZK-nak:- A sors igazságtalan volt velünk, de el kell fogadni, hogy az ellenfél szerencsésebbnek bizonyult és győzött. Szerintem a német csapat kiemelkedett a Mondiale mezőnyéből, éppen ezért óriási bravúrnak tartom, hogy a mieink kishíján meglepetést okoztak. A vereség ellenére is büszkén vállalhatjuk a vb-n elért eredményünket, mivel a legjobb négy válogatott között már alig lehet különbséget tenni. Az angol szakvezető végül megemlítette: talán sportszerűbb lenne, ha a csapatok ilyen esetekben a 120 perc után is folytatnák a küzdelmet s a jégkorongban alkalmazott szabályok szerint a „hirtelen halálig”, vagyis az első adott vagy kapott gólig harcolnának. Bár ki tudja, mit szólt volna Robson, ha a britek nyerik a párviadalt..? A trikó sem jelentett vigaszt Szerda este az NSZK-Anglia elődöntő mérkőzés után, pontosabban a tizenegyespárbajt követően, még félóra múlva is az öltöző egyik sarkában guggolt áz angol csapat középpályása, Chris Waddle. A 29 éves játékos úgy sírt, mint egy gyerek. Nem tudta kiheverni, hogy a tizenegyest olyan csúnyán elhibázta. Bobby Robson kapitány is hiába nyugtatta őt, sőt, a nyugatnémet Olaf Thontól kapott mez sem vigasztalta meg.- Hogyan történhetett meg ez velem? - ez volt Waddle első mondata. - Még sohasem hibáztam büntetőt. Biztos voltam benne, hogy betalálok a hálóba. Szavait Bobby Robson kapitány is megerősítette: Waddle a csapat tizenegyes-specialistája. Rendes körülmények között sohasem hibázik. De nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó percekben a játékosok idegei már pattanásig feszültek. NSZK-Anglia 1-1 (0-0, 1-1, 1-1)- 11- esekkel 4-3. Torinó, 64 500 néző. V.: Wright (brazil). NSZK: lllgner - Augent- haler' - Kohler, Buchwald - Berthold, Hässler (Reuter a 67. percben), Matthäus, Thon, Brehme - Völler (Riedle a 39. percben), Klinsmann. Anglia: Shilton - Wright - Parker, Walker, Butcher (Steven a 71. percben), Perce - Waddle, Platt, Gascoigne - Lineker, Beardsley. A Mondiale ’90 ötvenedik mérkőzésén mindkét félidőben hatalmas iram jellemezte a játékot. A nyugatnémetek a 60. percben gólra váltották fölényüket, amikor Brehme egy legurított szabadrúgást erőből lőtt meg, a közbeugró Parkeren megpattant a labda és Shilton fölött a hálóba vágódott 1 -0. Sebességet váltottak az angolok és a 81. percben Lineker góljával kiegyenlítettek. A hosszabbítás sem hozott döntést így 11-es rúgásokra került sor, amelyben Pearce és Waddle hibázott lfautrot üzenete Egy olyan világversenyen, ahol az események nem egy városban zajlanak, nehéz a tudósítók munkája. Ha mindenhol jelen akarnak lenni, nincs más hátra, mint vándorolni egyik helyszínről a másikra, nem beszélve arról, hogy így sokkal nehezebb bárkit is elérni. Szerencse is kell hozzá - akárcsak a 11 -esek rúgásához... Michel Vautrot, az Argentína-Olaszor- szág elődöntő játékvezetője is csak „átutazóban” volt Nápolyban, ahol természetesen megfelelő őrizetet kapott, különösen az azzurrik veresége után... Az MTI munkatársa egy liftben „futott össze” Monsieur Vautrot-val, aki a kölcsönös bemutatkozás után ezet kérdezte:- ...Igen? Ön magyar?... S miután a kérdésére megerősítést kapott, így folytatta:- Régi ismerője vagyok a magyar fut- ballnak, több barátom is van országukban. Kérem, adja át üdvözletemet Somos Istvánnak, akit a játékvezetői világ nagy tudorának tartok, és Palotai Károlynak, az egykori remek bírónak. Ennek semmi akadálya, de egyelőre csak írásban teljesíthető a kérés. Codesal vezeti a döntőt Ahogy azt az MTI munkatársának nyilatkozva Michel Vautrot francia játékvezető „megjósolta”, a mexikói Edgardo Codesal Mendez dirigálja majd a vasárnapi Argentína-NSZK világbajnoki döntő mérkőzést Rómában. A szombati találkozón, amelyen a 3. helyért küzd az olasz és az angol válogatott Bariban, a francia Joel Quiniou lesz a játékvezető. Mondialégus: Jorge Burruchaga Vita már nincs: Argentina és az NSZK játssza a világbajnoki döntőt. Arról viszont sok szó esik, hogy ki ki ellen játszott volna szívesebben. Jorge Burruchaga, az argentinok egyik büszkesége erről nyilatkozott a DPA munkatársának. Milyen érzés, hogy akárcsak négy évvel ezelőtt, ismét az NSZK-val vívják a döntőt?- Remek dolog, hogy egymás"után kétszer is a döntőben szerepelhetünk, de ellenfelünket természetesen nem választhattuk meg. Ez a párosítás rendkívüli küzdelmet ígér, revansa lesz az 1986-os döntőnek. Szívesebben játszott volna Anglia ellen?- Feltétlenül! Az NSZK-t erősebbnek tartom, mint Angliát. Nagyon nehéz találkozó lesz. Mexikóban a 3-2-es mérkőzésen döntő gólt szerzett. Bizonyára szívesen emlékezik erre vissza...- Természetesen. Nekem ez jó „hátteret” ad a vasárnapi döntőre. Sokan bírálták eddigi játékukat, azt, hogy elmaradtak a négy évvel ezelőtti teljesítménytől. Egyet ért ezzel?- Nem lehet összehasonlítani az akkori és a mostani csapatot. Négy évvel ezelőtt ragyogó gárdát alkottunk egy szenzációs Maradonával. Idén akadnak gyenge pontjai az együttesnek. Valójában gondolt arra, hogy eljuthatnak a döntőig?- Megmondom őszintén, a Kameruntól elszenvedett 1 -0-ás vereség után nem. Az NSZK ellen négy kulcsjátékosuk hiányzik majd eltiltásuk miatt. Mennyiben befolyásolja ez a taktikájukat?- Nem gondolom, hogy változtatnunk kell megszokott taktikánkon. De az biztos, hogy négyük pótlása rendkívül nehéz lesz. Giusti, Olarticoechea és Batista a legutóbbi, 1986-os győztes csapatunkban is kulcsjátékos volt. Idén is meghatározó szerepet töltöttek be. Ca- niggia gyorsasága, labdakezelése és gólképessége révén a világbajnokság egyik legjobb csatára volt. Most ő sem játszhat. De meggyőződésem, hogy azok, akik a büntetésüket kitöltők helyét elfoglalják, mindent megtesznek sikerünk érdekében. lfb-szőttes Drága vereség... Drága árat fizettek az elődöntőben elszenvedett vereségért az olaszok: a kieséssel fejenként 50 millió lírával (41 ezer dollár) lettek szegényebbek az azzurrik, miután a 11-es rúgásokban alulmaradtak az argentinokkal szemben. Azért persze nem kell sajnálni a játékosokat - legalábbis anyagi helyzetük miatt nem -, hiszen az elődöntőbe jutásért is 150 millió lírát (123 ezer dollár) kaptak. Mill megsértődött Megsértődött Frank Mill nyugatnémet csatár, akit Franz Beckenbauer szövetségi kapitány egyszer sem állított be a kezdőcsapatba a Mondialén. A Borussia Dortmund 31 éves, 17-szeres válogatott játékosa kijelentette: ezek után a jövőben akkor sem vállalja a nemzeti mez viselését, ha igényt tartanak szereplésére... A futball gyógyít... Érdekes megfigyelést tettek közzé a londoni pszichiátriai intézetben dolgozó orvosok: megfigyelték, hogy a Mondiale kezdete óta csökkent a „forgalom” a kórházban, s kevesebb ember kereste fel lelki gondokkal a szakembereket.- Úgy látszik, az emberek többet pihennek, s inkább a pályán történtek foglalkoztatják őket, mint egyéni gondjaik - jelentette ki az egyik pszichiáter. Völler meggyógyult Amikor az angolok elleni mérkőzésen Rudi Völler, az NSZK csatára lebotorkált a pályáról, sokan azt hitték, jó ideig nem tér vissza a gyepre. Mint azonban kiderült, nem olyan súlyos a „római” futballista sérülése, s már vasárnap az argentinok elleni döntő mérkőzésen tagja lehet a kezdőcsapatnak.- Egy idegbecsípődés miatt egyszerűen nem éreztem a lábamat, ezért kértem a cserét - nyugtatta meg a csapat szakvezetőit és szurkolóit Völler. - Most már jól érzem magam, s játszani szeretnék a finálén. Milla nem megy kis csapathoz A 38 éves kameruni csatár, Roger Milla nem fogadta el egy harmadosztályú angol csapat, a Walsall ajánlatát. Az afrikai együttes kiválósága, aki négy gólt szerzett a Mondialén, kijelentette: csak akkor hajlandó megválni jelenlegi klubjától, a reunioni St. Pierroise-tól, amennyiben valamelyik világhírű együttes tart igényt szolgálataira. Verekedésért egy év eltiltás Az olasz rendőrség közlése szerint 38 itáliai fiatalt egy évre eltiltottak a mérkőzések látogatásától, miután kedden Torinóban összeverekedtek a városba érkező angolokkal. Több Juventus-drukker ezt az alkalmat kívánta kihasználni arra, hogy bosszút álljon a liverpooliak öt évvel ezelőtti, brüsszeli véres eseményeiért. Asztalitenisz Herczig bronzérmes Tizenhat európai ország, valamint Japán 130 serdülő- és ifjúsági korú pinpongozója Kaposváron, a magyar nemzetközi ifjúsági bajnokságon állt asztalhoz. A viadal egyébként a júliusban Ausztriában sorra kerülő ifjúsági Euró- pa-bajnokság főpróbájának is tekinthető. Herczig Judit, a Tolnai SE serdülőkorú versenyzője párosban Bátorfi Zoltánnal (Bp. Postás) az oldalán az ifjúságiak mezőnyében állt rajthoz, és az értékes 3. helyet szerezték meg. Blatt, Gracza és Kádár az ASE-ban Unyi György, a Paksi SE ügyvezető elnöke hívta tegnap délután sportrovatunkat, s elmondta, hogy véglegessé vált több labdarúgójuk távozása. Kádár Sándor, Gracza Tibor és Blatt Pál július 1 -jé- vel átigazolt az NB ll-be feljutott Atomerőmű SE együtteséhez. Szomor Csabára nem tartanak igényt, így ő anyaegyesületéhez, a Bólyi Medoszhoz távozik. Úgyszintén elköszönt a Paksi SE-től Petrik Ambrus Zsolt, aki Nagykőrösre, Pásztor József pedig a Bp. Honvédhoz tért vissza. A kispestiek másik kölcsönjátékosa, Bérezési Zsolt további egy évig még a paksi együttesben szerepel. Kajak-kenu: országos bajnokság Domboriban Több mint fél évszázada, 1938-ban már rendeztek magyar kajak-kenu bajnokságot. Igaz, akkor még csak hat számban avattak győztest, manapság pedig már négyszer annyiban hirdetnek végeredményt E hét végén, Fadd-Domboriban - itt még soha nem került sor bajnokságra - a Budapest Bank-kupáért kiírt OB-n két tucat számban találnak gazdára a bajnoki érmek, de a háromnapos műsorban kiegészítő versenyek is helyet kaptak. A program pénteken 8 órakor a férfi K-1 1000 méter előfutamaival kezdődik, s a tervek szerint, amennyiben megfelelő lesz az érdeklődés, próbaképpen lebonyolítják az 1500 méteres, szuper rövidtávú viadalokat is. Igaz, a győztesek ezúttal még nem érdemlik ki a bajnoki címet. Szombaton 8 órakor folytatják a bajnokságot, s 16-tól már a döntők következnek. Vasárnap 9 órakor indítják az első finálét, majd 14 órától a hosszú távú számokat rendezik meg. Újításként ebben az évben bárki nevezhet az OB-ra, nem előfeltétel a Budapest-, illetve a vidékbajnokságon elért jó helyezés, ezért a szervezők 6-700 résztvevőre számítanak. Várhatóan rajthoz áll a teljes hazai élmezőny, több számban indul a Bp. Honvéd négy olimpiai bajnoka, Ábrahám Attila, Csípés Ferenc, Gyu- lay Zsolt és Hódosi Sándor is. Az előzetes nevezés szerint 30 egyesület küldi el kajakosait kenusait aTolna megyei erőpróbára. Az összesített pontverseny legeredményesebb klubja a szövetség által felajánlott serleget nyeri el, az olimpiai számokban legtöbb pontot elérő egyesület pedig a sportág főszponzorai - Senior, Hungalu, Calderoni - mellé felsorakozott Budapest Bank-kupáját viheti haza. Az egyes számok győztesei a Senior Váci Kötöttárugyár és a Budapest Bank jóvoltából értékes tiszteletdijakat vehetnek át. Pénteken a szövetség vezetői a verseny színhelyén elnökségi ülést - a héten már a másodikat - tartanak, amelyen meghallgatják a Tolna megyeieket, ők ugyanis a Fadd-Dombori pályán, 1995- ben világbajnokságot szeretnének rendezni. De ugyanerre pályáznak a szegediek is, akik a Maty-éri pályán fogadnák a világ legjobbjait. Az idő rövidsége - július 17-éig el kell küldeni a hivatalos jelentkezést a nemzetközi szövetséghez - miatt elképzelhető, hogy már pénteken eldől, melyik jelentkezőt támogatja a szövetség. RADIO-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Hangszemle. 8.20: Beszélgetés az elmúlt három évtized mozgalmairól. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: Balaton-rádió. 11.10: Néptáncmuzsika. 1134: Zsebrádiószinház. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Szabó Szilvia nótáját énekel, Szegfű Károly gordonká- zik. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 16.46: Decsényi János: Kati dalai. 17.05: Magyarországról jövők... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 1930: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Király Györgyi népdalokat énekel. 19.50: Gong. 20.05: Hurrá, nyaralunk! 20.35: Kilátó. 21.50: Hangszerszólók. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Barangolásrégi hanglemezek között. 23.05: Körkép. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hirek Időjárás. 8.05: Kölyőkrádió. 8.40: Ki kopog?9.00-13.45: Nyári zene-szó. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.35: Heltai Jenő versei. 10.30: Hajszálgyőkerek 11.00: Hirek. Időjárás. 11.05: Ki a felelős érlük? 11.10: Hallhatnám még egyszer? II. 30: Irodalmi országjárás. 11.50: Hét végén a kiskertben. 12.00: Mesék világa. 12.40: Játék a meteorológiával. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Mit üzen a Rádió? 14.40: A .Német Lovagrend Nagymestere" fúvósegyüttes indulókat játszik. 14.50: Könyvről könyvért. 15.00: Hirek. Időjárás. 15.05: Péntektől péntekig. 17.00-21.00: RádióMa. 17.00: Hirek. Időjárás. 1730: Mozinform. 18.00: Visszajátszás. 1825: Talpaláva- ló. 19.00: Hirek. Időjárás. 19.03: Min nevet? 19.30: Popregiszter. 20.20: Magyar Robinson 11/1.21.00: Hirek. Időjárás. 21.03: Operettkedvelőknek. 22.00: Híres történetek- nagy egyéniségek. 23.00: Hirek. Időjárás. 23.03: Sporthiradó. 23.10: Slágerről slágerre. 23.50: Filmzene. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.10: Barokk zene. 9.54: Nagyapám, R. Wagner és dédapám, Liszt Ferenc. 10.20: Vallások világhiradója. 10.50: Rántó György müveiből. 11.33: Inga Nielsen énekel. 12.00: Hirek. Időjárás. Mű- sorism. 12.05: XVIII. sz.-i muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Schumann: I. szimfónia. 14.37: Magadinói Orgonafesztivál 1989.16.00: Hirek. Időjárás. Músorism. 16.05: Édesanyanyelvünk. 16.10: Offenbach: Hoffmann meséi. Közben: 17.32: Verselt elmondja: Tolnai Ottó. 19.00: Hírek. Időjárás. Músorism. 19.05: Nagy siker volt! 20.38: Könyvszemle. 20.48: Kamarazene. 22.12: Poulenc-kórusok 22.30: Pat Metheny gitározik, Dave Drubeck dzsesszkvartettje játszik. 23.00: Mendelssohn: Szentivánéji álom. 23.38: Zenei panoráma 24.00: Hírek. Időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-420: Popzene, szórakoztató zene, Weiner: Magyar szvit nóták. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.58: Műsorismertetés 9.00: Képújság. 9.10: Magyar évszázadok. 9.39-10.40: Szünidei matiné. 9.30: Hatmillió másodperc. Lengyel filmsorozat. 10.00: Telemim. XV1/6.10.15: Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban. Angol ismeretterjesztő sor. 10.40: Kaland a folyón. NSZK ifjúsági filmsorozat. 11.10: Képújság. 16.00: Képújság. 16.08: Műsorismertetés. 16.10: A vadász fia NDK kisfilmsorozat. 16.40: Népzene zenekarra. 16.45: Déli yideoújság. 16.55: Stiri. 17.00-19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka 17.40: Halsors. 18.00: Ablak. 19.00: .Maradjatok meg szeretetemben!" 19.05: Műsorajánlat. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsor- ajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Amacska nem hagyja az egeret.. NSZKtévéfilm.21.10:Vanötperce?21.15:Panoráma.22.15:A Harper Brother's Band a Pori Jazz 1989 fesztiválon. 22.45: Híradó 3.23.00: Bolygók együttállása. TV2 Radványi Dorottyával és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság. 17.15: TV 2 Benne: Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Mozaik Telefonos játék 18.00: Telesport 1825: Gyerekeknek! 18.45: TV2 19.00: Történetek a régi PrágábóL Csehszlovák tévéfilm. 20.00: TV2 21.00: Híradó 2.2120:TV2 21.30: Néprajzi értékeink 21.35: Zenés nyári esték Prospeto. 22.00: TV2 22.15: Napzárta. 23.00: Összefoglaló az angol nemzetközi teniszbajnokságról. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.20: Tévénaptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Nyári program. 14.45: Műsorismertetés / Hírek 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tévénapló L / Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 1820: Számok és betűk 18.45: Mup- pet-show. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló »./Időjárás. 20.00: Az utolsó álom. 20.55: Hazai show-program. 21,40:Téyénapló III. 22.00: Kulturális magazin. 23.00: A mai sport. 23.05: Éjszakai program / Hírek 2. MŰSOR 15.55: Műsorismertetés / Hírek 16.05: Tudományos könyvkirakat. 16.30: Italia '90. 16.45: Határ nélküli játékok 19.00: A fenntartott idő. 19.30: Tévénapló. 20.00: A fenntartott idő / Hirek 22.50: Speciális műsora vb-ről. 22.50: Veszélyesen élni. 22.20: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyár. 19.00: Nemzetközi slágerstúdió. 20.05: Egyveleg. 21.00: Koncert 23.15: Max Headroom. 23.45: Egyveleg. 0.15: Nemzetközi hirek 0.30: Egyveleg. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. EUROSPORT 9.30: Tour de France. 10.30: Lovaglás. 11.30: Birkózás 12.30: Nemzetközi motorsport 13.00: Kaland. 13.30: Német túrakocsi-bajnokság. 14.30: Tenisz. 19.00: Forma-3 bajnokság. 20.00: Tour de France. 21.00: Birkózás. 22.30: Forma-1 vb. 23.00: Labdarúgó-vb. 23.30: Body building. 0.30: Nemzetközi sport. RTL PLUS 6.05: Kedves Bili nagybácsi. 6.30: Halk), Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Transformers. 10.35: Telebutik 11.00: Gazfickók 11.45: Ketten egy ötlettel. 12.35: Klasszikusok délidőben. 13.00: Nettó. 13.05: Gazdag és szép. 13.30: Már megint te! 14.00:Tenisz. 18.45: Hiradó, időjárás. 19.10: Acsapat 20.00: A magánnyomozó. 21.45: Wimbledon, 1990.22.30: Manhattan, éjjel kettőkor. 0.05: Véres péntek 1.40: Aerobic. SAT1 6.00: Jóreggelta SAT1 -gyei! 8.35: Szomszédok 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp / Horoszkóp. 10.05: Teleúzlet 10.30: Egy Duke ritkán jön egyedül. 1120: Füstölgő coltok 12.15: Szerencsekerék 13.00: Telebőrze. 14.05: Szellemúzök 14.30: Teletipp - utazás / Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet 16.05: Magas bozót 17.10: Szomszédok 17.35: Teletipp - teszt. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Az Addams család. 18.15: Mini-Max. 18.45: Hiradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék 20.00: Charlie angyalai. 21.00: Parker. 22.55: Gyere Bécsbe, mutatok valamit 0.15: Előrejelzés. A részletes RTV-müsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című müsormellékletünkben található. Mérkőzésről - mérkőzésre