Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-05 / 78. szám
1990. július 5. NÉPÚJSÁG 3 „Bennünket havonta egyszer meglopnak” | Lakóközösségeké a jövő? | Elégedetlenek a VGV munkájával Jegyzetlapok A társaság azon a ponton volt az ebédnél, mikor minden ruhadarab szűknek bizonyul és lelassul a gondolat mozgása. »íindez annak a következménye, hogy a vendéglátó gazda ekkor próbálta meglevő ingatlanának idegenforgalmi hasznosítását és igyekezett táj.jelegii, speciális ételekkel a vendégek kedvébe járni. Recepteket cseréltek az asszonyok, bágyadt mosollyal koccintgattak a férfiak. Az egyik bécsi vendég elégeöettten de tetetett ingerültséggel mondta:-Atesszik magunkat az országon.Tegnapelőtt Győrben, az előtt Gyulán, tegnap Tolnában, holnap Rácsre megyünk^és mindenütt csak eszünk, csak eszünk.A barátaink, rokonaink, akik vendégül látnak bennünket, azt gondolják^ezért jövünk líagyarországra! Re kém szükségem van a magyar beszédre, hallanom any?ám nyelvét, látni a szülőföldet, amit negyvenkilenc évvel ezelőtt hagytam el. üzért jövök újra, meg újra... ümelte poharát és a zsíros,borsos mártásba mártotta süteményét.-decsiMegállapodás a MOSZ és a növényolajipar között Eredményes volt az egyezkedés a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) ipari növénytermesztői választmánya és az Országos Növényolajipari Vállalat között; sikerült ismét életre kelteni a néhány évtizeddel ezelőtti gyakorlatot: a szövetkezeti tagok kedvezményes áron juthatnak hozzá növényolajipari késztermékekhez. Hosszú évek óta folyt a vita erről, mig az idén, a nyári szezonban létrejött a megállapodás a partnerek között. Eszerint mintegy 15-20 százalékos árkedvezménnyel, termelői áron juthatnak hozzá étolajhoz, margarinhoz, mosóporhoz - a növényolajipar termékeihez - azok a termelőszövetkezeti tagok, akiknek gazdaságaiban napraforgó, repce és szója termesztésével foglalkoznak. A hatalmas érdeklődés még a MOSZ-t is meglepte, a sebb értetlenséggel. - Nem ismerve el mások jogát véleményük és elképzeléseik jogosságához. - Pedig minden hozzászólás eleve jóhiszemű kell, hogy legyen, ezért ne vigyünk bele olyan fogalmakat, hogy „országcseléd”. Mert a földet már rég nem túró traktoros és tehenész (aki összkomfortos traktoron szánt és a legmodernebb fejőgéppel fej) tisztességesen megfizetett mezőgazdasági szakmunkás. Mert ezen az alapon rámondhatjuk a bányászra, vasutasra, húsipari, tejipari vagy téglagyári dolgozóra hogy „országcselédje”, mert egyik sem annyit termel amit felhasznál, hanem a nemzet- gazdaság közösségének. És úgy gondolom, egyik dolgozónak sem jut eszébe az „osztozkodás”. - Pl. a vasutas ha a vasúttól elmegy máshova dolgozni nem akar magának egy szárnyvonalat, vagy netán egy bakterházat. - Hogy az ingatlannál maradjunk. - 1959/60-ban, a kollektivizálás végrehajtásánál a nemzet egyik legértékesebb részét és alkotóelemét, a magyar parasztságot nemcsak anyagilag és elsősorban nem anyagilag, hanem szellemében, tartásában, földszeretetében és öntudatában porig alázták és a szó képletes értelmében a valóságban is arcul verték, hogy erre még három évtized után is keserűen gondol vissza. Ebből a néprétegből kerültek ki az ingázók, a munkásszálláson lakók, legjobb esetben a városi panelházba költözők. Egy gyökerét vesztett társadalom. Ez kb. másfél millió embert érint. Ezért olyan az etikai, politikai kultúránk, amilyen. Ez a népréteg adta a recski a hortobágyi az ÁVH-foglyok jelentős részét. Az gazdaságokban tonnaszám rendelikaz ipari termékeket, és a tsz-tagók, alkalmazottak külön is üdvözlik azt a kezdeményezést, hogy számos nagyüzemben a gazdaság kocsijával a faluba szállítják az ipari központokban átvett árut A tsz-ek és a növényolajipar közötti egyezkedés többmenetesnek ígérkezik, hiszen néhány kérdésben még nem sikerült kialakítani a közös álláspontot. A MOSZ sürgeti, hogy minél előbb állapodjanak meg a jövő évi felvásárlási árakról, az egyeztetéseket a MOSZ szakemberei vállalják. Sürgetik azt is, hogy azértékes takarmány, az úgynevezett extrahált dara árát a gazdasági évre határozza meg az ipar, ne pedig a naptári évre, ez ugyanis ellentétes a mezőgazdasági gyakorlattal, és egyaránt hátrányos a termelők, valamint a háztáji gazdák szempontjából. (Folytatás az 1. oldalról.) Kiderült, szinte mindenki elégedetlen a városgazdálkodási vállalat lakáskezelési munkájával. Az egyöntetű helyeslés persze egyelőre csak elvi támogatást jelentett, a részletek kimunkálása hosszabb időt igényel. A lakógyűlést követően dr. Rosner Gyulával beszélgettünk erről a sok embert érintő, érdeklő témáról:- Mi volt az indíték? Miért vállalta magára egy ilyen nagy lakóközösség szervezésének hatalmas feladatát felelősségét?- Nézze, a VGV egyszerűen hitbizomány- ként jövedelemforrásként kezeli ezeket az épületeket nem pedig tulajdonosi szemlélettel. Ez a struktúra már túlélte önmagát meg kell változtatni. Azáltalunkfizetett lakbérteljes egészében a VGV-hez kerül, plusz állami támogatást is kapnak ilyen célra, méghozzá tízmilliókban mért összeget nem beszélve az egyéb szolgáltatásaik díjairól, amelyeket szintén mi fizetünk. Ezzel szemben a VGV nem teljesiti kötelességét a lakókörnyezet pusztul, romlik. Bennünket havonta egyszer meglopnak és mi évtizedeken át tűrtük kiszolgáltatott helyzetben voltunk. Most jött el az idő, hogy ezen változtassunk. Ezek persze nagy szavak, igazából a nap mint nap személyesen megélt tapasztalatok, sérelmek indítottak arra, hogy tegyek valamit- Mondana néhány példát?- Általában hiányzik a gondozottság, a kultúrált környezet Ha valami elromlik, hónapokba telik, mire kijavítják. És azt is hogyan! Csak egy jellemző példa: az üvegezés. Kitörött az egyik lépcsőházi bejárati ajtó üvege. Öt ház, 260 család a Gróf Pál utcában. Nem kis felelősség saját kézbe venni a dolgokat. Kiszállt egy bizottság, felmérte a helyzetet, a kárt az ajtót Gondolom, tervet költségvetést készítettek, majd utasították az illetékes brigádot a munka elvégzésére. Azok beütemezték és röpke néhány hónap múlva megérkezett a helyszínre az autó az üveggel és nyolc szakemberrel, akik alig egy nap alatt el is végezték az üveg behelyezését És mindezt mi fizetjük. Régen egy üveges fél óra alatt megcsinálta ugyanezt Aztán több helyen kilóg a panelek közötti szigetelőcsík, évek óta nem javítják meg. A közös helyiségeket a megkérdezésünk nélkül kiadják idegeneknek. Arra már nem is emlékszem, hogy a lépcsőházat mikor festették ki utoljára. Szóval sok-sok ilyen apróság dühíti az itt lakókat nap mint nap.- Végül tehát arra az elhatározásra jutott, hogy ezen változtatni kell. Hogyan látott hozzá?- Hónapokig vívódtam, beszélgettem másokkal erről, tanácsot kértem szakemberektől, de mindenki biztatott Aztán utánanéztem, hogy egyáltalán lehetséges-e. Nos, úgy tűnik, ma már megvan erre a lehetőség a legújabb rendeletek, irányelvek szerint Ezek a lakások állami tulajdonúak, de a tanács gyakorolja a tulajdonosi jogokat A jövőben nyilván önkormányzati tulajdonba kerülnek. Alakások kezelését a VGV végzi, és egyszerűen arról lenne szó, hogy ezt a feladatot átveszi egy jogi személyiségű lakóközösség, tehát a VGV helyett mi kötnénk szerződést a kezelésre vonatkozóan a tulajdonossal, a tanácscsal.- Milyen előnyöket remélnek ettől?- Biztos vagyok abban, hogy legalább két alapvető előnye lenne. Az egyik az, hogy a befolyt pénzből a jelenleginél normálisabb körülményeket teremthetnénk mi magunk, másrészt pedig még spórolni is tudnánka saját zsebünkre. Magát a lakbért nyilván nem lehet csökkenteni, de ezzel a pénzzel sokkal racionálisabban tudnánk gazdálkodni, mint a VGV. AGróf Pál utcai öt épületben 260 lakás van, komoly összeget jelent a lakbér, hiszen én is közel 4000 forintot fizetek havonta a 65 négyzetméterért Úgy gondolom, hogy szerződést köthetnénk mindenféle szakemberrel, ami az épületek üzemeltetéséhez kell a rendszeres karbantartás és hibaelháritás érdekében, természetesen megfelelő átalánydíj ellenében és még maradna is pénzünk. E maradékból a lehető legrövidebb időn belül hőmennyiségmérőket szereltetnénk fel minden épületben. Most ilyen szempontból is kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, a VGV-nek ugyanis átalánydíjat fizetünk a fűtésért, meleg vízért és biztos vagyok abban, hogy jóval többet, mint amennyit valójában felhasználunk. Elég, ha annyit mondok, hogy nálunk a múzeumban és a gimnáziumban is nemrégiben szereltek fel ilyen hőmennyiségmérőt és Lógó tömítőgumik az egyik épületen. A ma még apró hibák elhanyagolása holnapra nagy károkat okozhat most körülbelül harmadannyi díjat fizetnek ezek az intézmények, mint előtte. Ezen komoly pénzeket tudnánk megspórolni, különösen, ha a várható energia-áremeléseket, állami dotációmegvonásokat is figyelembe vesszük.- Gondolja, hogy hajlandóak lesznek az emberek összefogni és önként tenni valamit a közösségért?- Rajtam kívül is biztosan akad még jó pár ember, aki szívesen vállalna önzetlenül egy kis pluszmunkát azért, hogy normálisabb környezetben élhessünk. Szerencsére jól el vagyunk látva szakemberekkel, van itt vizve- zeték-szerelő, liftszerelő, jogász, mérnök, pénzügyi szakember, akik sokat segíthetnek. Energetikusok is laknak itt, hiszen az atomerőműnek is van 50-60 szolgálati lakása ezekben az épületekben. Igaz, az kissé bonyolítja a helyzetet, hogy az erőművel is egyeztetni kell elképzeléseinkéi Úgy gondolom, hogy idővel minden lakóra jótékony hatással lenne a lakóközösség megalakulása, erősödne mindenkiben a tulajdonosi szemlélet, jobban vigyáznának az emberek a környezetükre, hiszen a saját zsebük bánná, ha nem így tennének. Biztos vagyok abban, hogy ez a jövő útja. * A tanács és a VGV véleményét holnapi számunkban olvashatják erről a kezdeményezésről.- áa - Fotó: Ó. R. Vissza kell állítani az értékteremtő munka becsületét 56-os tömegdisszidálás 60%-át. Ebből és sok másból látni, hogy az elmúlt négy évtized olyan vérveszteséget okozott a magyar mezőgazdaságban, amely alig- alig pótolható. Ezzel magyarázható fal- vaink elnéptelenedése, aminek az iskolák és községek körzetesítése megadta a kegyelemdöfést. Na mármost ezen kellene segíteni, illetve ebből a mélységből kikászálódva kivezetni a magyar mezőgazdaságot. Nem ijesztgetéssel, nem osztozkodással, vagy politikai akarnoksággal, hanem tárgyilagos, korrekt véleménynyilvánítással. Szerintem a dániai farmermintát átvenni nem tudjuk. Ami az 1930-as és a 40-es években már megvolt nem csak Nyugaton, hanem a szomszéd Jugoszláviában is, azon kellett illetve lehetett volna elindulni. - Igaz hogy a Titó-rendszer ez. utóbbit szétverte, aminek azután már meg is lett az eredménye. - Ha mindezt nyugodtan végiggondoljuk és figyelünk egymásra, mindjárt másképp állunk a véleményalkotáshoz. Ezt a beteg társadalmat meg kell gyógyítani, a szenvedő rétegnek pedig anyagi és erkölcsi rehabilitációval igazságot kell szolgáltatni. Hogy ebből hogyan mászunk ki, a szabadon választott parlament és a kormány feladata, s azt hiszem, ez a legnehezebb. Ami a harmadik hozzászólást illeti, Farkas István, a megyei földhivatal vezetője részéről, azt csak helyeselni tudom. - Kívánom, hogy minél több ilyen felkészült és tisztán látó tisztségviselő álljon az új közigazgatás rendelkezésére. TÖRÖK ANTAL A Szabad Demokraták Szövetsége Zombai Szervezete nevében kívánok reagálni Farkas Sándor Kisgazdapárt Tolna megyei ügyvezető alelnökének cikkére, amely a földtörvény ellenzőinek szólt.- A Kisgazdapárt földprogramja a bírálatok kereszttüzében alakulgat, és bizony már nemigen hasonlít a választások előtt meghirdetett programhoz. Tegyük hozzá, szerencsére. A kisgazdák is valószínűen ráébredtek arra, hogy az eredeti javaslatuk egyszerűen kivihetetlen.- A témával kapcsolatban szeretném ismertetni a szabad demokraták földprogramját, amely eddig „sajnos” igen kis nyilvánosságot kapott, szemben a kisgazdák „hangos" kampányával. Az SZDSZ alapvetően abból indul ki, hogy a földet annak adják, aki megműveli. Ugyanis harminc (!) évvel a kényszerű kollektivizálás után a falu népe új földosztást követel. Szétzüllött a kommunista pártállam, mely a parasztot egykor a téeszbe terelte. Az egykori tulajdonosok kezdik visszaigényelni földjüket. A mezőgazdaság válságban van. A tsz-ek és állami gazdaságok ésszerűtlenül nagyok, igazgatásuk bürokratikus, nehézkes, túlságosan sok adminisztratív vezetőt tartanak el. A nagyrészt mellékfoglalkozásra épülő . családi gazdaságok viszont túlságosan kicsinyek, lehetőségeik korlátozottak. Hiányoznak a két szélsőség közötti hatékony méretek és szervezeti formák. Már csak ezért is halaszthatatlan a földtulajdon-viszonyok gyökeres megváltoztatása. Az első pillantásra vonzónak látszik a kisgazdapárt javasolta megoldás: vissza az 1947. december 31-i telekkönyvi helyzethez! Csakhogy ez az első hallásra rendkívül méltányosnak tűnő megoldás közelebbről nézve méltánytalannak és célszerűtlennek bizonyul. A kollektivizálás hatalmas embertömegeket űzött el a földről a városokba. Az egykori tulajdonosok és örököseik nagy része ma már nem falun, nem mezőgazdaságból él. A termőföld mintegy fele így városlakók kezébe kerülne. Távol élő városi tulajdonosok rendelkeznének a földeken dolgozók munkája fölött. A falusi gazdálkodást a falun kívülről rángatnák. Járadék formájában jelentős töke szivattyúzódna ki a mező- gazdaságból. Ez a megoldás csak új igazságtalanságokkal tetézné a régit. A másik végletet a tsz-vezetők tulaj- donreform-javaslata képviseli. Ök a jelenlegi tagok között osztanák fel a szövetkezeti földet. Ez a megoldás sem elfogadható: méltánytalan, kielégítetlenül hagyja a kívülállók földigényét, nem segíti a verseny kialakulását, lefékezi a változást. A mi programunk e két véglet között keresi a jövő útját. Jelszavunk: A föld legyen azé, aki megműveli. A közösben lévő föld kb. 1 /3-a jelenleg is természetes személyek (nyugdíjasok, dolgozó tagok) nevén van nyilvántartva. Ki kell mondani, hogy az ilyen föld: korlátozás nélküli magántulajdon. A szövetkezeti közös vagyon egy részét vagyonjegyek, illetve utalványok formájában fel kell osztani a tagok (és méltánylandó esetekben az alkalmazottak) között. A törvénynek megfelelően a felosztás arányairól a közgyűlés dönt. Falvanként földigénylő bizottságokat kell létrehozni. Ezek fölmérik, hogy kik akarnak helyben gazdálkodni, s hogy igényeik kielégítéséhez mennyi földre van szükség. A földigénylő bizottság, az újjáválasztott önkormányzat megbízottainak döntőbíráskodásával, kényszeregyezséget köt a helyi tsz vagy állami gazdaság vezetőjével arról, hogy a tsz mely földeket viszi piacra. Akinek örökségi joga van, és maga kíván gazdálkodni, az az eredeti kényszermegváltási árnak megfelelő árért az őt megillető részt visszaválthatja a piacra vitt főidből. A közös munkaszervezetekből kiváló tsz-tag, vagyonjegyéért cserében, licitben kialakult áron vehet földet Ötévi részletfizetéssel, készpénzért vehet földet az a vállalkozó, akinek sem örökségi joga, sem tagsági vagy alkalmazotti viszonyon alapuló jogcíme nincsen. Befejezésül egyetértek Farkas Sándorral abban, hogy vissza kell állítani az értékteremtő munka becsületét az egyéni érdekeltség biztonságát és az emberek elveszett hitét Ebben bízom én is - és remélem -, hogy a földtörvény liberális szellemben fogantatik, az ország és a magyar parasztság boldogulását fogja szolgálni. STOCKER ANTAL ügyvivő SZDSZ Zomba
