Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-26 / 96. szám

1990. július 26. Képújság 3 Jegyzetlapok Az útszélre vetett mag ...és eljő az aratás, betakarítás ide­je. Ilyenkor az újságíró minden évben megírja, hogy elszomoritja a látvány, ami az utak mentén elszórt gabonaszem halmoktól elé tárul. ügy ideje úgy érzi ez a gabona még mindig közös. Mikor lesz már valakié, aki nem hagyja elszóródni, vagy ha ez megtörtént, akkor össze is kotorja? Ennyit ugyanis az ég madarai sem fo­gyasztanak. ■íjeendő földtörvényünk kitér majd az útszéli magvak sorsára is? Lehet, hogy a tulajdon változással a szemlé­let is módosul? Utszéli viszonyainkat ismerve, az oda vetett mag félannyit, im harmad­annyit sem terem, de jövőre ugyanigy megjelenik. -decsi­Szakcs elébe megy / a dolgoknak... (TUDÓSÍTÓNKTÓL) (Folytatás az 1. oldalról.) Az elnök elmondta, hogy a rendeletek lehetőséget adnak arra, hogy aki igényli kiveheti a földjét. Most előtérbe kerülnek a családi birtokok, így a közgyűlés elfo­gadta és kijelölte azt a területet, melyet kioszthatnak az igénylők között. Termé­szetesen itt is az érdekek dominálnak. Van aki azt mondja: „vadkáros, messze van a falutól”, stb., de van akinek megfe­lel a terület. A hónap végén megtartandó közgyűlésen lehetőség lesz másik terület kijelölésére is. Befejezésül az elnök el­mondta, hogy most is történelmi jelentő­ségű időket élünk. A tárgyaláson Micheller József földhi­vatal-vezető is jelen volt Dombóvárról, aki elmondta, hogy miként lehet a jelen­legi jogszabályok ismeretében kimérni a földet. Majd az érintettek közül Simon Vendel kért szót, aki elmondta, hogy ők már ápri­lisban beadták igényüket. Tudomása szerint a kijelölt terület a legkisebb aranykoronás és legvadkárosabb földje a szövetkezetnek. Ó a volt kenderföldben szeretné kivenni földjeiket. Buzsáki János mint régi magángazdál­kodó érdeklődni jött el, megtudni, hogy milyen lehetőségei vannak és mikor ve­heti ki földjeit. Magyar Nándor már március végén beadta igényét a termelőszövetkezethez. Ő azonnal követelte a terület birtokbavé- > telét. Kovács Gyula szintén így döntött. A kijelölt táblában jelenleg őszi búza van, így meg kellene téríteni az eddig felme­rült költségeket. Ők ketten úgy döntöttek, hogy vállalják, mert még így is jövedel­mező a vállalkozásuk. A termelőszövetkezet elnöke próbálta lebeszélni a vállalkozókat, hogy várják meg az új földtörvényt, mert lehet, hogy az kedvezőbb feltételeket ad a jelenleg érvényben lévő jogszabályoknál. A veze­tés úgy tervezte, hogy a betakarítás után mérné ki a földterületet az igénylőknek. De Magyar Nándor hajthatatlan: „Nem akadályozhatják meg a föld kiadását. Miért nem bírálták már el a kérelmeket? - kérdezte. - Mi nem bomlasztani aka­runk!” Buzsáki János elmondta, hátrányos helyzet előtt állt az elmúlt évtizedekben. Mint gazdálkodó 20 000 liter tejet ad le évente. Árokpartokat, útszéleket kaszál- gatott, sehonnét nem kapott támogatást. Gombita Sándor, a termelőszövetke­zet földügyi előadója is azt javasolta, hogy mindenki várja meg az új földtör­vényt. A termelőszövetkezet elnöke ismét a józan mértéktartásra hívta fel a figyel­het. Megegyeztek a felek, hogy még egy napot kijelölnek az egyezségre, mert tisztázatlan például az is, hogy kinek mennyi rétje volt, igénylik-e a rétet, ezen­kívül minden aláírónak jelen kell lenni, ki kell tűzni a területet, a helyrajzi számok is változni fognak, és fontos kérdés az is, ki fizesse a kimérés költségeit stb. Michel­ler József földhivatal-vezető még hozzá­tette, hogy csak a termelőszövetkezettől fogadhat el megrendelést a hivatal, mert a jelenlegi jogszabályok így rendelkez­nek. ő is azt javasolta, hogy az igénylők várják meg az új rendelkezéseket. Bessenyei Zoltán tsz-elnök ígéretet tett a két igénylőnek, hogy a vezetőség, illetve a közgyűlés elé viszi az ügyet és az eddigi munkák megtérítésére határoza­tot hoznak és kijelölik, kimérik a földet. Az egyezségre újabb időpontot jelöltek ki. Mint azt megtudtam, sajnos, azóta nem történt az ügyben előrelépés. Most már minden valószínűség szerint a föl­dek kiadására csak az aratás után kerül­het sor. A tárgyalás végén sorshúzásra került sor. A serlegbe két név került. Első­ként Kovács Gyulának, másodiknak Ma­gyar Nándornak fognak földet mérni Szakoson. Mint mezőgazdasággal foglalkozó, több üzemben is megfordulok naponta, és nekem az a véleményem, hogy a ter­melőszövetkezetek vezetői, szakemberei tartanak az ilyen jelenségektől. Részben érthető is, mert ha ezeknek a vállalkozók­nak sikerül és egy-két év alatt eredmény­re tesznek szert, az bomlasztólag hat a szövetkezetekre. És ebben az esetben a legjobb szakemberek, a legtehetőseb­bek fognak ismét és ismét kilépni, és sa­ját földjükön gazdálkodást folytatni. Ter­mészetesen ez még fokozódni fog, ha kedvező adó- és hitelfeltételekkel támo­gatja meg a vállalkozókat a kormányzat. Tehát nem a kisgazdapárttól kell félni, mert ők nem akarnak mindenáron való földosztást. De a vázolt folyamat 5-10 év alatt vezethet a jelenlegi szövetkezetek felbomlásához, új önszerveződő kisebb szövetkezetek és farmergazdaságok ve­szik át helyüket. Ezért a szövetkezetek­nek is lépniük kell! Itt a szolgáltatásra gondolok. A legjobb szakembereket meg kell fizetni és ki kell dolgozni a szolgálta­tási lehetőségeket a magángazdálkodók számára, mert a csökkenő termelőszö­vetkezeti földterület nem fog ennyi tagot eltartani, mint eddig. Szakcs elébe megy a dolgoknak! E kö zségnek a múltban is volt tekintélye, de már a homályban láthatók a biztos jö­vő, az élni akarás, a föld-és állatszeretet és a szorgalom körvonalai is. BODÓ IMRE Intézkedések a cégbejegyzések gyorsítására Külképviseleti szolgálatban 1^/7 Törvénymódosító javaslatot készít elő, gyorssegélyként pedig létszámátcsoportosí­tást tervez az Igazságügyi Minisztérium a cég­bíróságokon felhalmozódott ügyhátralékok lehető legrövidebb időn belüli megszüntetése érdekében. A bíróságok ugyanis már szinte reménytelen helyzetben vannak, s a jövőben még lényegesen több feladatuk lesz. Buda­pesten, ahol az összes magyarországi cégügy majdnem 50 százalékát bonyolítják le, jelenleg minden egyes bíró asztalán kétszer-három- szor annyi cégügy vár döntésre, mint ameny- nyit határidőre el tud intézni. Az Igazságügyi Minisztérium statisztikái szerint a fővárosban mintegy hatezer cég 1989-ben beadott kény­szermódosítási, illetve - átalakulási kérelme is elintézetlen. Mindez annak ellenére, hogy az Igazságügyi Minisztérium statisztikái szerint 1990 első félévében az ország illetékes bíró­ságain működő 110 cégbíróság mintegy 23 000 új bejegyzési és 20 000 módosító kére­lem ügyében járt el. Dr. Bogdán Tibor, az Igazságügyi Miniszté­rium közigazgatási államtitkára az MTI munka­társának adott nyilatkozatában rámutatott: az ügyek torlódásának alapvetően két oka van. Az egyik az, hogy a jogszabályok már eleve munkát lassító bürokratikus ügyintézést kény­szerítenek a bíróságokra, a másik pedig a cégbíróságok szűk kapacitása, személyi és tárgyi feltételrendszerének hiányossága. Az utóbbinak főleg a Fővárosi Bíróságon van meghatározó szerepe. A minisztérium módosító elképzelései sze­rint, mint az államtitkár ugyancsak elmondta, bírósági titkárok beállításával leveszik a bírók válláról az úgynevezett regisztrativ ügyeket, így a bírók több időt szentelhetnek a nagyobb szakértelmet igénylő fontosabb, közöttük a külföldi részvétellel működő cégek ügyeinek. Külön szervezési és pénzügyi intézkedéseket tesznek egy olyan országos cégnyilvántartó és információs rendszer kialakítására, amely alkalmas lesz a cégbejegyzési eljárás admi­nisztrációjának automatizálására, az ügyfelek gyors és kulturált kiszolgálásának meggyorsí­tására. E rendszer kiépítése, a tervek szerint már ez év végére befejeződik. Gál József a nyugatnémetországi Bonnban követségi titkárként teljesít szolgálatot. Bonyhád-Wernau partner- <■ városi kapcsolatának rendezvényeire ér­kezett a Neckar-parti kisvárosba, ahol in­terjút kértünk tőle.- Gál úr! Félő, hogy sokan nem érzéke­lik megfelelően a külképviseleti szolgálat súlyát. Talán akad olyan is, aki szerint ez egyfajta külföldi „nyaralásnak” is beillik...- El kell oszlassam a kétkedők tévhité­ből ezt a rossz feltételezést. A mi külkép­viseleti munkánk valóban hazánk egyfaj­ta szolgálása állampolgárain keresztül. Az egységes Európa képét elsőként De Gaulle fogalmazta meg, s akkor még utó­pisztikusnak tűntek szavai, de éppen az ilyen kapcsolatokon át, mint ez a két vá­rosé, sikerülnie kell. A konzuli munka nem kifejezetten politikai jellegű szolgá­lat, én magam sem politikus alkatként szolgálok itt negyedik éve, de óhatatlanul tapasztaltam szemléletbeli változást a magyarok megítélésében. Pontosan azokért a cselekedetekért, melyek meg­hozták a kelet-európai események fel- gyorsulását és jó irányba fordulását. Tisztelet érezhető és segítő szándék ta­pasztalható népünk iránt.- A vízumkényszer eltörlésével vélhe­tően kevesebb lett a munkájuk a követ­ségen.- Sajnos, ez nem így van, rengeteg a munkánk, s mivel az ügyek komplikáltab­bak lettek, ez is többletenergiákat igé­nyel. Ami ott felszabadult energia, most más ügyekre koncentrálható. Magyaror­szág csatlakozott az 51 -es genfi konven­cióhoz, ami szintén ennek megfelelően adja meg a követségi munka lényegét.- A vízumkényszer eltörlését követően nőtt-e a Németországban letelepedni kí­vánó magyarok száma?- Érdekes módon erre a kérdésre egyértelműen nemmel tudok válaszolni. A német törvények a magyar származá­súak esetében igen komoly időinterval­lumot számítanak, míg hajlandóak állam- polgárságot biztosítani valakinek, míg a német származást bizonyítani tudók ese­tében szinte csupán formalitás e kérdés. A két ország törvényei egyébként nehe­zen egyeztethetők össze, így gyakori a munkánkban az üresjárat is, de ez vele­járója a feladatnak. A követséghez fordu­ló ügyfeleink kilencven százaléka tisztes­séges szándékkal és jogos kéréssel ke­res fel bennünket. Ilyen szolgálatot telje­síteni a szó szoros értelmében hivatás, és mi szívesen tesszük.- Mi a benyomása, mindenben jó irányba haladunk a magyar-német kap­csolatok terén?- Ilyet megítélni igen nehéz, egy biztos, amíg a gazdaság nem mozdul, addig po­litikánknak sincs komoly esélye a folya­matos jövőképre. Mindehhez annyit fűz­nék hozzá, nekünk magyaroknak most igen fontos mérlegelnünk azt is, hogy minden területen a szakértelmet része­sítsük előnyben az érzelmekkel szem- ben. SZABÓ S. 16 keréken a Kárpátiéval (10.) Rakodásaink II. A tízezer tó országa Jamsánkoski Tamperétől északkeletre található. Helsinkitől 259 km választja el, Szekszárdtól, a mi útvonalunkat követve éppen 3268 kilométerre van. Budapest­től, légvonalban számítva ez nagyjából Bagdadig vagy Izland közepéig érő táv. Ehhez azonban még a sorozatunk elején ismertetett vosini szakaszt is hozzá kell számitni, így o d a f e I é 9 nap alatt 4240 km-t hagytunk magunk mögött. Hogy visz- szafelé mennyi állt előttünk, az ekkor még a jövő titka volt. De mert Finnország­ban senkinek nem jutott eszébe előírni azt, hogy a külföldi merre menjen, min­denképpen elhagyni kívántuk a járt utat a járatlanért.- Egy ilyen országnak minden zuga szép lehet - vélte Domsa Pista. - A meg­nézhető legtöbbet látni kell belőle. A varázsosan egybefonódó tavak sok­sok lánca, amivel már korábban se tud­tunk betelni, öt igazolta. Az Ihtyseet pa­pírgyárból, egy tájba simuló óriási üzem­ből, egyébként 3 kamionnyi papirt is elvi­hettünk volna. Örültek a Kárpátiának, melyről most hallottak először, de remél­hetőleg nem utoljára. A Rábánk homlok­zatát ékítő magyar színek a szembe jövő vezetők sorát késztették üdvözlésre. Az ilyesmi nem sok helyen fordul elő a vilá­gon, így az ember szívből örül, ha olyan helyen jár, ahol őszintén szeretik a ma­gyarokat. Papírt rakodtunk Pesterzsébet úticél­lal. Az ember esendőségének fényes bi­zonyítékaként már Jamsánkoski előtt azt mérlegeltük, hogy Pesterzsébetről rövi- debb lesz a dunaföldvári hídon át haza­térni, mint bemenni a Körtérre. Miután célállomásunk Astoria büfére emlékeztető, de annál sokkal tisztább üzemi étkezdéjében feltankoltunk ivó „vészivel” (= víz) és az ottaniak osztatlan örömére szétosztottunk néhány Kárpá- tia-kártyát, következett - Jugoszláviától számítva - a harmadik rakodás. 50 perc alatt, 18 tekercsben, összesen 19 és fél tonna papír került a hátunk mögé. Aztán elkezdtük habzsolni a legfrissebb be­nyomások örömeit. A Mikkelinlaani cso­dálatos tóvidékének alsó részén autóz­tunk 250 kilométert. Persze, repülni kel­lett volna ahhoz, hogy a bonyolult tófüzé­rek, szigetek láncolatát áttekinteni tud­juk, amiben így csak a térkép túltengő kék foltjai segítettek. Folytatása tulajdonképpen a határon túl is elkísért bennünket, hiszen a termé­szetet nem érdeklik Karélia, azaz Karjala politikai beosztása. A határokat most csak a rosszakarat kifogásolhatta volna. Mindkettőn tüneményes gyorsasággal átengedtek. Jamsánkoskitól egy Borsod volános Rábával jöttünk együtt. Leningrádban egy másik rábás magyarról kaptunk hírt, akinek kocsiját az éj leple alatt a metro­polis egyik szép külvárosának legköze- pén fosztották ki. A rendőrség megjelenése miatt fel­dühödött oroszok között nem tűnt a leg­biztonságosabbnak frissen szerzett de- fektünket szerelni. Szeget kaptunk ezen a lovat sose látott úton. A szerelés jóval távolabb, a kijevi útra döcögtünk után történt meg. A fehér éj­szakák üdítő félhomályában, de így is egészségtelen körülmények között. Ek­kor képzeltem el, hogy én nappal próbá­lok aludni a csontot, bordát próbáló úton. Éjszaka viszont pulóverben, ballonban, sapkában, főleg pedig nagy bicskámat szorongatva az őrszem szerepét vállalom a Rába körül. Éppen fél napja szakadt az eső. Bár sokmázsás papírhengereinket bajos lett volna bárkinek is elgurítania, elég bosz- szúból felvágni a ponyvát és a sok tízezer márka értékű, mélynyomásra szánt papír galacsinná ázik. Domsa Pista főnököm, a Rába ura és szolgája, azonban nem haj­lott terveimre. Inkább vezetett rogyásig. így kései hősködésem elmaradt. Egyelő­re... ORDAS IVÁN Mannerheim marsall szobra és mögötte a főposta, ahonnan 1 másodperc alatt kapcsolják Szekszárdot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents