Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-04 / 77. szám

1990. július 4. NÉPÚJSÁG 5 Nyáridő A nyári szünidőben sok gyermek keresi fel a gunarasi strandot * A rendőrség jelenti Favorit a vagyon elleni bűncselekmény A Szekszárdi Városi Rendőrkapitánysághoz június hónapban összesen 203 feljelentés ér­kezett, abból is kiemelkedően magas számot mutat -150! - a vagyon elleni bűncselekmények száma. Közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatosan 32 feljelentés érkezett s összesen 29 baleset volt a városi kapitánysághoz tartozó területen e hónapban. A balesetek közül egy halá­los kimenetelű volt és 10 súlyos sérüléssel járó. A balesetek bekövetkezésének okai között első helyen a relatív gyorshajtás valamint az elsőbbség meg nem adása szerepel. Az amnesztiaren­delet hatására 101 személlyel szemben szüntette meg a rendőrség a nyomozást Az elmúlt hó­napban elkövetett bűncselekmények 65 százalékát sikerült felderíteni. * Kiemelten fontos esemény, hogy sikerült elfogni Rákóczi László kajmádpusztai lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy több fiatalt kiskorút maga köré gyűjtve hosszú időn át bolti lopásokat követett el. A tolvajbanda például a szekszárdi Epreskerti úti Titán szaküzletének több mint 100 ezer forint kárt okozott műszaki cikkek eltulajdonításával. A rendőrség kéri a la­kosság segítségét két bűneset felderítéséhez is. Ismeretlen tettesek 1990. május 21 -re virradó éjszaka a TÁÉV valamint a TOTÉV Honvéd utcai építkezésén lévő konténereket törték fel, s on­nan nagy értékű műszaki cikket (ütvefúrók, sarokcsiszoló) loptak el. Aki az esetről vagy az ello­pott tárgyakról tud, kérjük értesítse a rendőrséget. Az ellopott tárgyak értéke egymillió forint Szintén ismeretlen tettesek június 9-re virradóra betörtek a sötétvölgyi úttöröházba, ahon­nan hűtőszekrényeket, televíziót és háztartásban alkalmazható edényeket loptak el körülbelül 100 ezer forint értékben. Ez utóbbi esetben még a „kérges lelkű” betörők is csak hüledeztek, hi­szen itt nyáridőben, szünidő alatt, táborozni vágyó gyerekeket loptak meg. A valódi sértettek a gyerekek. Kérjük a lakosság segítségét * Az utóbbi időben több rendőrt lehet látni Szekszárd utcáin, aminek oka, hogy a Szombathelyi Tiszthelyettesképző Iskola végzett rendőrei itt töltik nyári gyakorlati szolgálatukat, és segítik a napi munkát Rengeteg telefonáló kérdezi, mi a teendő a lejárt világútlevéllel - illetékmentesen végzi az út­levélosztály azok meghosszabbítását Ingyenes, ne vegyenek illetékbélyeget! Az, aki amnesztia alá esik, és bevonták a jogosítványát, azt vissza fogja kapni. Mivel sok ilyen ügy van, intézéshez időre van szükség, mindenki türelemmel várja az értesítést erről. A nyár, a jó idő, a víz máris áldozatokat szedett. Bogyiszlón és Dombodban, a tiltott helyen für- dözők közül már hárman megfulladtak. A rendőrség lakossági bejelentés alapján elfogta a dombóvári Takács Ferencet aki gépko­csikat fosztogatott Avárosikapitányságfogdájábanjelenpillanatban6férfitésegynőttartanak fogva, lőfegyverrel való visszaélés, szemérem elleni erőszak, betörés és lopás miatt Szekszárdi Városi Rendőrkapitányság Van ilyen? Hazai partnerkereső Kapocs-szolgálat Az elmúlt héten sem csökkent olva­sóink kérdezőkedve, bár mostanában in­kább olyan kérések érkeznek hozzánk, amelyeknek megválaszolása egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe. „Sláger" lett az autóalkatrész és talán f mondanunk sem kell, hogy ezen a fron­ton egy kicsit nehezebb a haladás. Egyébiránt a kereskedők, kereskedel­mi cégek is igen nehéz helyzetben vannak. Háztartásainkat főként - akkor még úgymond - szocialista relációból tudtuk felszerelni, az autóról nem is be­szélve. Az utóbbi időkben a korábbi csa­tornák bedugultak és örülnünk kell lassan már annak is, ha a partnerek - mint már említettük is egyszer - legalább „nem szisztematikusan”, de szállítanak. Közhelyszerűen átmeneti világban élünk, de a politikai átmenettel szemben a kereskedelmi vákuum sokkal inkább hús­ba (és pénztárcába) vágó. Egy-egy alkat­rész vagy termék Beszerzése sokszor az értékét meghaladó költséggel jár - ha egyáltalán hozzá lehet jutni. Egyre több he­lyen kapjuk mi is válaszul - ezt már időtlen idők óta nem lehet kapni! Keressenek vala­mi jó ezermestert, aki megjavítja vagy kitalál valamit helyette! A pedagógiában sokat emlegetett kreativitás így vonulna be min­dennapjainkba? Hiánycikk • a Vjatka programkapcsoló Lengyeli olvasónk utolsó lehetőség­ként fordult hozzánk. Vjatka típusú szovjet automata mosógépének prog­ramkapcsolója romlott el és a szóba jöhető beszerzési forrásokat végigér­deklődve sehonnan sem kapott ilyet. Mi sem, sőt a szakszervizek sem. A már hosszabb ideje hiánycikknek számító al­katrész hiánya azonban új megoldások keresésére ösztönözte a bonyhádi Ra- movill szervizt. (Cím: Bonyhád, Szabad­ság tér 3. Tel.: 51-331) A komplett csere helyett részegységenkénti javítási tech­nológiát alakítottak ki, így kérdezőnk problémáját orvosolni tudják. Csak mel­lékesen jegyezzük meg, hogy ilyen meghibásodás esetén a garanciális mo­sógépeket (nem csak a kapcsolót) egy az egyben kicserélik, ami - véleményünk szerint - egy kicsit „luxus”. Tusolófej- csaptelep nélkül * Szakályi kérdezőnk fürdőszobai tuso­lójának a feje (mint másoknak is hamar) tönkrement. Megpróbált venni ilyet, de csak csapteleppel együtt tudtak ajánlani neki. (Megj.: a cipőfűzőhöz cipő tipikus esete.) Érthető okokból ez nem volt meg­felelő számára és ezért kért segítséget tőlünk. Eleinte nekünk is csak ilyet tudtak ajánlani, de végül is Szekszárdon az Ott­hon Áruházban (Cím: Szekszárd, Széchenyi u. 37-39. Tel.: 15-922) sike­rült találni szóló tusolószárat. Magyar szokásnak megfelelően érdemes lesz többet is venni belőle, hátha... Új konstrukciójú autófogyasztás-csökkentő Több olvasónk érdeklődését felkeltet­te a BNV-ről készült egyik híradásunk­ban szereplő, Székely László által kifej­lesztett fogyasztácsökkentő berendezés. A mester szervizének a címe után ér­deklődtek. íme: 1142 Budapest, Dorozsmai u. 166. Tel.: 163-3513. A berendezés csak a szervizben történő beépítéssel és be­szabályozással hozzáférhető. Nagyméretű tejeskanna gumitömítés kerestetik Szekszárdi olvasónk - pillanatnyilag - méz tárolására használt 25 literes alumí­nium tejeskannához keresett gumigyű­rűt. Leírása szerint sokszor „jól megnéz­ték” és közölték vele, hogy ilyenről még nem is hallottak. Kétkedve teszi fel a kérdést: „Van ilyen egyáltalán?” Természetesen van, csak nem „vidé­ken”. Ezeket a kannákat az Alumínium­gyár gyártotta és gyártja még most is. A sokasodó (egyéb) igények miatt a gyár létrehozott egy szervizboltot, ahol min­denféle - általuk gyártott termékeké - alkatrészt, részegységet árusítanak. Cím: Alumíniumgyár Szerviz Boltja, 1142 Budapest, Erzsébet királyné u. 57-61. Tel.: 251-1444. Postai csomagküldéssel is foglalkoz­nak, csak ilyenkor egy kis megrendelőfé­lét kell a címükre küldeni. Egyébként a keresett gyűrűből korlátlan mennyiség áll rendelkezésre. * Változatlanul várjuk kérdéseiket, cí­münk a régi: Tolnai Népújság. „Van ilyen?” Szekszárd, Pf.: 71.7101. Telefon: 74-16-211. Beköszöntő Lapunk „Van ilyen?” rovatához érkező levelek - kérdések, felajánlások - között az utóbbi időben egyre több vállalkozó, kisiparos jelezte létezését. Zömében la­kossági szolgáltatók, de akadt köztük olyan is, aki inkább gazdasági, ipari jelle­gű tevékenységet folytat. Kerestek és felajánlottak terméket, gé­pet, anyagot, szolgáltatást és hosszabb- rövidebb leírásaikból kiderült, hogy őket is feszíti a beszerzés és értékesítés gondja. Ezért döntöttünk úgy, hogy a lakossá­gi-információs rovatunk mellett létrehoz­zuk a gazdasági vállalkozásokat, a ter­melést segítő „Kapocs-szolgálat”-unkat, amely rendszeresen hírt ad és közvetít termelők, termeltetők és forgalmazók között. A lehetőségek Leendő ügyfeleink felajánlják szabad, meglévő vagy éppen felesleges kapaci­tásaikat, termékeiket, gépeiket, anyagai­kat, szolgáltatásaikat és természetesen „meg is rendelhetnek” ilyeneket, ha ép­pen nincs és hiányzik. Elképzeléseink szerint a jelentkezőkről egy gyors, hirde­tésszerű (általuk fontosnak ítélt dolgok­ról) híradás mellett rovatunkban egy kicsit bővebb ismertetéssel (termékek, kapacitások, esetleges árajánlatok) en­nél használhatóbb információkat is közlünk majd. Egyelőre inkább felajánlásaink van­nak, de kereső kérdés is érkezett már. Nevezetesen egy újonnan alakult kis­vállalkozás számítógép-beszerzéshez kért segítséget, amire mi árajánlatok és egyéb információs lehetőségek felhasz­nálásával „döntéselőkészített” anyag ösz- szeállításával tudtunk válaszolni. Nem titkolt szándékunk, hogy sajátos lehetőségeink felhasználásával mi is va­lamilyen módon szeretnénk hpzzájárulni a megye gazdasági életének fellendíté­séhez. Várjuk tehát leendő partnereink jelentkezését akár levélben, akár szemé­lyesen vagy telefonon. Címünk: Tolnai Népújság „Kapocs-szolgálat”, Szek­szárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100 Telefon: 74/16-211/12. Vagyonvédelmi vállalkozás Vállal: elektronikus és mechanikus lakás-, iroda- és járműriasztó rendszerek terve-' zése, szerelése és forgalmazása,- vagyonvédelmi állapot felmérése, előzetes rendszerterv és költségvetés készítése,- benzinkutakhoz telepíthető rablás­és támadásjelző rendszer kivitelezése. Vállalási ára hozzávetőlegesen 38-45 000 Ft + áfa. Egy szerelés erejéig referenciamunka, amikor csak az anyag önköltségi árát számolja el.- kültéri (telep) biztosító berendezések szerelése. Többcélú felhasználásra ajánlható, mivel a védett területen megje­lenő mozgás hatására nemcsak riaszt, hanem szükség esetén telepvilágítást is kapcsol. Egy berendezés szerelési költsége hozzávetőleg 15 000 +áfa. Kínál: Vagyonvédelmi- berendezések és szettek forgalmazása. Ezek közül néhány (áfával): Értékszállító riasztótáska 4456 Ft Doppleres autóriasztó 2444 Ft Ultradoppleres lakásriasztó szett 20484 Ft Kutyahang-szimulátor 7928 Ft Vállal:- telefon alközpontok szerelése, háló­zattervezés, kivitelezés,- főnök-titkári rendszer szerelése,- adatátviteli, átviteltechnikai berende­zések szerelése, üzembe helyezése,- postai normák szerinti vezetékcsö- .vezés, villanyszerelés,- alközpontba mellék forgalmát szám­láló berendezések beépítése, szerelése. Keres:- sok szolgáltatással rendelkező, ked­vező árú telefonkészüléket,- újabb konstrukciójú főnök-titkári te­lefonrendszert,-akkumulátorokat. Feltételek: 48 V, 100-630-1000 Ah kapacitás, élettartam 10 év fölött minimális karban­tartási igény, viszonylag kicsi méret, minimális robbanásveszély a működés során. Kínál:- kötőtű 4, 5, 6-os méretben,- fúvóka hőérzékelő műszerbe, festék­szóró eszközbe,- mérőszonda,- hűtőszekrény szűrőpatron,- CB-antenna kötőelem. Bér- és munkaügyi, nagykereskedelmi szoftverek Kínálat: egyszerűen kezelhető, gyorsan alkal­mazható, IBM típusú egyedi és hálózat­ban működő gépeken futó programok. Bér- és munkaügy: teljes körű, de egy­szeri adatfelvétel, kérésre azonnali számfejtési lehetőség.- mindenféle kötelezően használt nyomtatvány nyomtatása,- év végi, de évközi, sőt naprakész adatszolgáltatás (pl. adó),- listagenerátora segítségével tetsző­leges egyedi statisztika, kiemelés, elem­zés készíthető,- logikai feltételek megadásával bo­nyolult keresések, kiemelések, statiszti­kák készítése (sommás, azaz csak „ösz- szeszámolt” vagy tételes),- ára a felvenni kívánt létszámtól füg­gően 100-250 000 Ft + áfa között van. Ez tartalmazza a helyszíni üzembe helyezés költségeit is. Nagykereskedelem:- vállalati ügyvitel (számlázás, nyilván­tartás),- mivel cégenként változó megoldáso­kat kérnek, megrendelés esetén a meg­rendelő kéréseinek megfelelően átalakít­ják a programot. Referenciák: (ahol már működnek programok)- APEH- MTI,- Magyar Tudományos Akadémia 20 intézete,- Vasért,- Röltex,- Bútorker,- Dunabank Rt. Plusz szolgáltatás:- kérésre számítógép- és hálózatbe­szerzést és -telepítést is vállalnak. Részlet az árajánlatokból (áfa nélkül), 1 éves garanciával: IBM AT 286 terminál 95000 Ft 12/16 MHz alaplap, 640 KB RAM 1.2 MB floppy, 83 gombos billentyűzet MGP csatoló, 14” egyszínű monitor, IBM AT 286 számítógép 134 000 Ft 12/16 MHz alaplap, 640 KB RAM, 1.2 MB floppy, 83 gombos billentyűzet, * MGP csatoló, 14” egyszínű monitor. SZEIFERT DEZSŐ Körkovácsoló kapacitás Vállal:- bármilyen fém körkovácsoló meg­munkálása 0,35-1,5 mm-es átmérőig,- ugyanezekbe és ezekre menetmet­szés és -fúrás,- pneumatikus eszközök működtetése (8 bar levegővel). V'

Next

/
Thumbnails
Contents