Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-21 / 92. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. július 21. Iskolapolitika: nemzetnevelés, tehetségmentés- A téma, ami a gondolataink középpontja, tárgya, régóta foglalkoztat, hogy ezzel kapcsolatban éppen téged szólaltassalak meg. Azért vagy ebben illetékes, mert ezt a fogalmat leírtlatjuk nagy kezdőbetűkkel és akkor máris főnevet kapunk, ami mögött egy mezőgazdasággal, faluval foglalkozó folyóirat áll: Számadás. Ezt a nevet, e lapnak te találtad ki, mondjuk a keresztapja vagy. Erről annak idején lapunk is beszámolt Egy névadó pályázaton ezzel nyerted el az első dijat és a vele járó tízezer forintot Maradjunk mégis a hétköznapibb használatnál, amikor enől- arról számot kell adnunk. Legyen ez mondjuk esetünkben az emlék.- Tehát azt mondod, hogy számoljak el az emlékeimmel?- Ez így elég tág és széles körű, de szedjük kordába. Napjainkban téged a Tolnai Népújság archívumában talál meg, aki keres, neved betűit - B. L - a Hírolló rovatban. Pályád során - ha csak a legutóbbi harminc évet tekintjük, aligha volt olyan eseménye Békés és Tolna megyéknek, amelyeken ne lettél volna ott, lévén itt is ott is az országos sajtóhirügynökség, a Magyar Távirati Iroda - ismertebben és rövidebben az MTI - megyei szerkesztőségének a tudósítója és vezetője. Most azért mondok el ennyi mindent helyetted én, mert te szinte tiltakoztál e beszélgetés ellen. Mentegetőztél, hogy semmit nem követtél el, ami bárkit is érdekelne és Szophoklészröl sem tudsz beszélni Ilyennek ismertelek. Szerénynek és - bocsánat a kifejezésért - hangyának.- Érdekes, eddig ezt sosem mondtad, pedig évtizede már, ha nem több, hogy kollégák vagyunk. Amikor említetted szándékod, hogy hétvégi beszélgetésre hívsz, arra gondoltam, más munkahelyeken mit tudnak egymásról a munkatársak? Őszinték-e valójában? Érdek- li-e a másik gondja, baja, egyáltalán a sorsa? Beszámolnak-e, avagy elszámolnak-e, számot adnak-e legbelsőbb dolgaikról? I- Vá laszol n i is fogsz ezekre a kérdésekre, vagy szakmai ártalom csapdájába estél, hogy te kérdezel és várod a feleletet?- Ja! igen. Igen. Szóval azt mondtad, hogy hangya vagyok?... Ha kicsit jobban belegondolok, ezt nem érzem sértőnek, de mindjárt mellé rakom a tücsök képet és megelevenedik kettőjük története...- Magam is úgy gondoltam, hogy a hasonlat csak a tücsökkel igazi. Ezért megerősítem hangyaságod. Teszem annál inkább, mert ritkán hallottalak panaszkodni. Tetted, kissé megszállottan a munkád, tudósítottál név nélkül megyénk eseményeiről az országnak és ebben, vagy ezekben alig volt hangja az elégedetlenségednek, pedig korosztályod az, amelyet sok bántás ért Mondjuk azt, hogy most lehetőséged van a panaszra, emlékeid közül azokat halászhatod elő, amit eddig nem mondhattál.- Tudod jól, az újságíró megtalálja a módját annak, hogy kibeszélje magát Nem akarok panaszkodni, mert semmi értelme. Javítani úgy sem tudok a helyzetemen. Akkor meg miért? Azt azért leírhatod, hogy a közvélemény tévhitben él, ugyané az átlagos újságírónak sosem volt és ma sincs magas fizetése. Hallani ugyan olyan vezető újságírókról, szerkesztőkről, akiknek kiugró jövedelmük lehet a közönség elképzelései szerint Sajnos, én nem tartozom közéjük. A nyugdijam alig közelíti meg a nyolcezer forintot Ebből élünk ketten a feleségemmel, fő támaszommal, együtt örülve unokáinknak is. Ha lehet erről több szó ne essék. Ha még van helye a panaszkodásnak, akkor tegyél három pontot.. I- Munkád elismerését milyen mércével mérték? Legyen ez a három pont között, vagy...?- Mindenkinek minden elismerés jólesik. Mit kapnak a hangyák? Mit a tücskök? Amikor 62 éves koromban nyugdíjba vonultam, Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam. Akkor ez jólesett, de ma félve gondolok bele, hogy mennyire értéktelenedtek a kitüntető oklevelek plakettek. Tehát nincs is igazán jelentőségük. Javaslom, adjunk másról számot- Kellemes pipafüst leng körülötted, ha szünetet tartasz napi munkád során. Az emberek, amikor próbálkoznak a dohányzás titkolt izével, olyan élményeket szereznek, amit életük végéig emlegetnek. Fontosnak tartom, mert mindenki tudja, hogy káros szenvedéllyé fajulhat aztán nem sokan tesznek ellene. Hagyják eluralkodni.- No, én igen mértékletesen szívom, amíg bírom „dohánnyal”, de ha ez is az emlékek számadása, akkor messze vezet a történet Egész a hortobágyi csárdáig. A volt nagyvendéglős magához vett, ingyen kosztosként Németh Nándornak hívták. Hagyománya volt ennek a családnak, hogy szegényebb írókat művészeket úgy patronált hogy ingyen kosztat adott nekik az „Aranybikában”. - Később ezt diákokkal is megtette a debreceni Angol Királynő Szálló éttermében. Édesanyám is nála dolgozott Édesapám főpincér, majd Pesten kisvendéglős is volt, de megbetegedett és meghalt a debreceni klinikán. Az utolsó találkozásomat apámmal meg is írtam, sajnos a háború alatt és után több kéziratom elveszett Látod, ettől féltem, hogy megindulnak az emlékeim és nem tudok könnyen szabadulni egyiktől sem, kapkodok majd ide és oda. Röviden nem tudom ezeket elmondani, amint azt egész életemben kellett MTl-s tömörséggel fogalmazni. I- Jó, akkor kapkodjunk együtt. Debrecenben vagyunk, ahol születtél és ahol iskolába jártál.- Igen, de apai ágon Kecskemét környékére lehet a családomat szállásolni. Nagyanyám Szakái Etelka kun volt Nagyapám kovácsmester, sok gyerekkel. Apám vékonyka legény lévén, pincérnek tanult Mestere lett szakmájának és művészi hajlama is volt Festett, rajzolt, csak hát a tüdőbaj... Abban az időben foglalkozott azzal a gondolattal, hogy kivándorol Olaszországba, az éghajlat miatt. Na, látod, milyen messze kanyarodtam a pi- pázástól!? ■ - Akkor kanyarodj vissza!- Azt akartam csak mondani, hogy én is pincértanuló lettem az Angol Királynő Szálló éttermében, majd főpincér a hortobágyi csárdában, ahová a csikósok, gulyások, juhászok jártak. Ők cseréppipából szívták a dohányt Legénykedtem, kóstolgattam. Egy gulyás hozott nekem egy cseréppipát, egy juhász fából faragott szárat hozzá, egy csikós gyöngyszálakból piros-fehér-zöld díszt rakott rá. Ezzel kezdtem pipázni. Egy orosz katonának is megtetszett és el is vitte emlékbe tőlem, amikor nem voltam otthon. Ennyit a pi- pás emlékemről. Azóta - némi megszakítással - szívom. Í- Hortobágy, Debrecen, sajátos kultúrája van a tájnak, városnak. Mit őrzői ebből?- A református főgimnáziumba jártam és a kollégiumi kántusnak is tagja voltam, de mert néhányan jobban szerettünk futballozni, mint énekelni, hamis hangon dalolva elértük, hogy a kántusból kipenderitsenek bennünket A foci valósággal elbűvölt jobbszélső voltam. Akkor a diáksport-eredményeket is közölte a megyei sajtó és ott gyakran szerepeltem a jók, a góllövők között Negyedikes koromban hívtak pincérnek. Elmentem, mert ez a Németh Nándor úr nagyon szép pályát ígért Bolondja volt a hortobágyi romantikának, kibérelte a várostól a Nagy csárdát Lo- yakat tartott a vendégeknek. Szerettem ott élni. Örökké kedves emlékem, bár rengeteget kellett dolgozni. Ma is őrzök fényképeket az öreg csaposról, nagy kajla bajuszosan áll a kármentő mellett... A Hortobágyra mindig rengeteg idegen érkezett A háború aztán megszakította a vendégjárást Nem vadlibára vadásztak, hanem egymásra. ■ - Te merre katonáskodtál?- Nem voltam kiképzett katona, mert akkori betegségem miatt alkalmatlannak nyilvánítottak. ■ -No!?- Ez is a Hortobágyhoz köt pontosabban az Álomzug nevű részéhez, ahol minden februárban állatvásárt rendeztek. Ez Nádudvar és Balmazújváros közé esett Majorok voltak arra. Összegyűltek kupecek, nagygazdák és néha gulyaszámra vették a jószágokat Ide a főnököm mindenáron ki akart vinni egy büfét Két nagy szekérrel mentünk. Négy ló volt mindegyikbe fogva. Nagy tél volt Elolvadt a hó és az egész Hortobágy úgy nézett ki, mint egy tenger. A szekémyom belevezetett a tóba. A lovak már szügyig járták a jeges vizet, amikor hosszú szárú gumicsizmában meg akartam próbálni, hogy leszállók és vezetem őket Hirtelen olyan gödörbe léptem, ha nem kapom el a ló sörényét, hát elmerülök. Akkor rámfagyott a ruha, nagyon megfáztam. Nem folytatom a kalandot, de az én tüdőm is megbetegedett Szanatóriumba kerültem, de előtte hónapokat kellett várni. Nem voltak még elég hatásos gyógyszerek. Igyekeztem mindent elkövetni a gyógyulásomért: jógalégzés, Pul- mann-tea, mindent megtettem, hogy javuljak. Sikerűit is. Persze, a jó orvosoknak is sokat köszönhetek... I- Ilyen gyógyintézetekben, a betegek gyakran foglalatoskodnak olyan dolgokkal, ami a későbbi életüket meghatározza. Olyan hobbit űznek, hogy néha főfoglalkozás válik belőle.- Nekem ilyen nem volt ha csak arra nem gondolok, hogy ott kezdtem az írással barátkozni, bár a gimnáziumban is gyakran kellett az irodalomdolgozataimat mint jó példát felolvasni, pályázatot is nyertem. Szóval a szanatóriumban a betegtársak kérésére levélben fogalmaztam meg a hálájukat amit orvosok és nővérek iránt éreztek. Ez néha olyanra is sikeredett hogy eltértem a prózától és versformában Írtam. ■ - Az MTt-s pályára hogyan kerültél?- Az is a Hortobágyon kezdődött Az állami gazdaságban bérszámfejtőként majd könyvelőként dolgoztam. Kulturális és sportfelelős voltam. A faliújságra én írtam a cikkeket és az Új Hortobágy című lapban jelentek meg, s küldtem az egyik napilaphoz, a „Deb- reczen”-hez is. Kiss István bácsi, az egyik szerkesztőmester kérte tőlem az írásokat Hívott is munkatársnak, csak akkor még nem volt érettségim. Később jogi egyetemre is jártam, amit nem fejeztem be, mert Békéscsabáról Tolna megyébe költöztünk. I- Na, itt most volt egy jókora ugrás.'Tér- jünk vissza kicsit az MTI-s kezdetekhez.- Ez a Kiss Pista bácsi az MTI-hez került Budapestre kellett egyszer utaznom és összetalálkoztam vele. Kérdezte mi újság a Hortobágyon? Elmondtam. Kérte, hogy írjam le. Megtettem, sikerrel. Aztán elhangzott a kérdés nem volna-e kedvem az MTI-nél dolgozni. Örömmel vállaltam és 1953-ban Békéscsabán álltam munkába. Onnan Szek- szárdra kértem magam, 1963-ban, mivel jobb lehetőségünk volt kedvenc hobbinkra, a természetjárásra e szép tájon.- Negyedszázada, hogy a megye életét úgy jeleníted meg az ország nyilvánossága előtt, hogy látsz, hallasz valamit megszűröd, megítéled és továbbadod. Ne túlozzunk, de alkotás ez, írásmű. Nem kell múlt időben sem beszélni, hiszen az elején említettük, hogy nyugdíjas újságíróként az archívumot vezeted, gondozod és a Hírolló információit is te adod közre. Ennek a válogatása azon múlik, hogy mit ítélsz érdemesnek, érdekesnek. Naponta elszámolsz, elrendezed a megjelent újság írásait szerzők, helységnevek és témák szerint csoportosítva. Olyan munkát végzet ami egyedülálló a megyében. Dokumentációs munkád az utókor számára nagyon fontos. Tudja ezt minden kutató, aki a múltat faggatja.- Gondolom, befejezhetnénk a beszélgetést mert egyre gyűlnek és megszólalnak bennem az emlékek, aminek mint a magamfajta öregedő embernél, se vége, se hossza nem lesz. Ennyi fért bele a mostani számadásunkba. Köszönöm, hogy erőszakoskodtál és szenteltél egy kis időt rám.- Na tessék, megint az újságíró! Most nekem kell megköszönnöm a beszélgetést további jó munkát és egészséget kívánva azzal, hogy a hortobágyi emlékeidet egyéb részletekkel az olvasókkal is megoszthatnád, folytatva hétköznapi számadásod. Az 1930-as években a korábbi évtized gyakorlatához képest a kultuszminiszterek tágabb teret engedtek a keresztény-nemzeti szellemű, és „az engedelmes jó állampolgárrá” nevelés hatékonyabb formáinak. A hivatalos neveléspolitika lényeges követelményének tartották a nevelés hangsúlyozását az oktatással szemben. (Nemzetnevelés.) Továbbá az iskolapolitikának új eleme, a harmincas évek elejétől kezdve induló tehetség kutató törekvés, vagy hivatalosan „a falusi magyarság kallódó tehetségei megmentésének” nevezett mozgalom. Az Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság tervei szerint évente öt-hatszáz szegény sorsú gyermeknek állami támogatással való középiskolai tanulását kellett volna lehetővé tenni. Az eredmény: 1935 és 1941 között úgyszólván semmi, noha tényleges társadalmi ügyről volt szó. A magyar uralkodó körök, a területi visszacsatolások után és a zsidók közéleti, hivatali állásokból történő eltávolításával szükségesnek látták a magyar hivatalnoki apparátus pótlását és növelését A „visszatérített” nemzetiségek hűséges magyar állampolgárrá neveléséhez és a magyar uralkodó osztály uralmának fenntartásához és biztosításához a korábban elhanyagolt alsóbb néprétegekből igyekeztek kinevelni kistisztviselőket, továbbá tanítókat, papokat. A rendszer társadalmi tömegbázisának szélesítését is igyekeztek előmozdítani a kisiparos és kisparaszti rétegek köréből, az ún. tehetségek elkallódásának megakadályozásával. Ez a „tehetségmentés” azonban nem irányult mélyre. E mozgalom lényegét, Tolna megyei eredményeit szemléletesen fogai-' mazta meg Sulyok Kálmán, megyénk tanfelügyelője 1942. évi jelentésében. „Ismeretes az a nagy horderejű mozgalom - írja -, amelyet a VKM a magyar falusi tehetségmentés érdekében megindított, s melynek célja a valóban tehetséges, szegény, fajmagyar származású gyermekek továbbtanulásának biztosítása révén a jövendő számára magyar nemzeti szellemben nevelkedett tetterős értelmiségi osztály biztosítása. E mozgalom előmunkálatai megindultak s ennek folyományaképpen Tolna vármegye 21 népiskolájából 36 tehetséges tanulót hoztam a megtartandó versenyvizsgálatra javaslatra.” A kormányzat a területi integritás védelmében változatlanul hangoztatta a kultúrfölényt. A kormányok kultúrát erősítő és gyarapító politikája azonban a valóságban „jóval szerényebb” mértékben mutatkozott meg, mint a húszas évek második felében, amit semmiképpen sem lehet csupán a gazdasági nehézségekkel magyarázni. Igen lassan emelkedett az elemi népiskolai képzésre fordított állami támogatás összege, s külön a népiskolai tantermek és iskolák fejlesztésére szánt összeg. A népiskolai oktatást számos zavaró körülmény akadályozta, amelyek még csak növekedtek a háború alatt, s ezek sok helyen formálissá tették az iskolai tanítás fenntartását. Az iskoláztatás legnagyobb akadályát változatlanul a mezőgazdasági és ipari dolgozók rendkívül alacsony szintű életkörülményei okozták. A népiskolai tankötelezettség teljesítése anyagi és szociális tekintetben nagy gondot jelentett a szegény sorsú lakosságnak. Sok gond nehezítette az elemi iskola osztályainak elvégzését. Ezekről adnak hiteles és megkapó képet az iskolák igazgatóinak jelentései, a tanfelügyelő havi beszámolói, valamint az egyéb egyházi iratanyagok, presbitériumi jegyzőkönyvek. A szülők szegénységére való tekintettel igen sok beadványban kérték a tankötelesek szünidejének meghosszabbítását, illetve a tanévnek a rendelettől eltérő, korábbi befejezését. Ugyancsak a szegénység szerepel gyakran a be- iratási díjak befizetésének elmulasztása indoklásában. Sok munkanélküli munkás, cseléd, napszámos, s egyéb agrárproletár gyakran a legszükségesebb ruhanemű és lábbeli hiánya miatt nem küldhette iskolába gyermekét vagy gyermekeit. Ezen nagyon gyakori esetek közül ragadunk ki néhányat, példaként. A sárpilisi presbitérium, mint iskolaszék szinte valamennyi gyűlésén foglalkozott a tankötelesek felmentésének, illetve a tanév megrövidítésének kérdésével. 1925. november 15- én tárgyalták Szabados János ügyét, mely a következő szöveggel került be a jegyzőkönyvbe: „Özv. Dömötör Andrásné, mint Szabados János 13 éves V. o. tanköteles -»kire nézve a tankötelezettség meghosszabbított - gondviselője, azon kérelmet terjeszti elő, hogy gondviseltje az iskolába járás alól mentessék fel. A presbitérium, mint iskolaszék tekintettel arra, hogy özv. Dömötör Andrásné napszámból élő, házbérben élő 62 éves szegény nő, a gyermeket kellőképpen a maga erejéből ruházni nem tudja, szüksége van arra, hogy a gyermek is kisebb-nagyobb szolgálatok, napszámok vállalása által hozzájáruljon a szükséges költségek beteremtéséhez - a kérelemnek helyt adni javasolja.” A harmincas években megszaporodott az ilyen és ehhez hasonló kérelmek száma. 1937-ben az iskolaszék Vörös Erzsébetet csak a szeptember-október és a március-június hónapokra menti fel az iskolába járás alól, mivel a felmentésére felhozott indokokat csak részben találták elfogadhatónak, a téli november-február hónapokban járnia kell. 1934. január 5-én a pécsegyház- megyei főtanfelügyelő levélben fordult Tolna megye Közigazgatási Bizottságának Népoktatásügyi Albizottságához a beiratási díjak beszedésének ügyében. Kérte a megyét, hogy következetesebben hajtsák be az 1 pengős beiratási díjat és felhívta arra is a figyelmet, hogy az alispán intézkedjék: a teljesen szegényektől ne követeljék meg. A díjak befizetésének elmaradását nem minden esetben a szegénység okozta, gyakran előfordult, hogy a tehetősebbek is megtagadták a befizetést. A főtanfelügyelő idézi a bátai római katolikus népiskola igazgatójának jelentését, mely szerint a tanév kezdetén meghagyták a tanulóknak, hogy a beiratási díjat mindenki vigye be az iskolába. „Azután következett a név szerinti felhívás - írta -, majd komoly figyelmeztetés, erélyes izenetek és fenyegetés, végül a hátralékosok kimutatása az elöljáróságnak, megintés céljából. Ez a szép szó és zaklatás hozta meg a sovány eredményt (234 tanuló közül 65 fizetett, 169 nem). Most élűiről kezdtük az executiót, melynek eredményéről újév után beszámolok. A beiratkozási díjak szedése rendkívül kellemetlen feladat a tanítók részére. Sokan egyenesen megtagadták a fizetést, izgatnak ellene s ezt annál bátrabban meg merik tenni, mert nem hajtják végre rajtuk. ” Tolna megye tanulóifjúsága is lelkesedéssel vette ki részét 1938-ban a „Magyar a magyarért” hazafias mozgalomból s az év végéig beérkezett jelentések szerint összegyűlt 2307 pengő készpénzben, amelyet a sok ruhaneművel, ifjúsági olvasnivalóval, tankönyvvel, írószerrel, irkával, nemzeti kokárdával, zászlóval és élelmiszerrel együtt elküldték „a Felvidék kis magyarjai” részére. DR. BALÁZS-KOVÁCS SÁNDOR Ballabás László és Decsi Kiss János a számadásról
