Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-18 / 89. szám

1990. július 18. v NÉPÚJSÁG 3 Vízi város a Tisza partján Az országjáró turista, ha Budapestről ke­letre veszi az útját, a Duna-Tisza köze kö­zépső szakaszánál Szolnoknál éri el a Ti­szát. Szolnok megye magában foglalja a Jász­ság, Nagykunság ésTisza-zug tájegységeit, a kanyargós Tisza középső szakaszát és a Hortobágyi Nemzeti Park nyugati részét. Szolnok modern vízi város, elmúlt ko­rok hangulatát indéző utcákkal, szépen fel­újított műemlékekkel. A város szivében szá- zadeleji, szecessziós házak, templomok és egyéb müemlékjellegü épületek találhatók. A város szélén kanyarog a vadregényes holtágakkal övezett Tisza és itt van a város­hoz simuló üdülőterület, Tiszaliget is, ahol a városnézésben elpilledt turista felüdülést nyerhet Fotó: GOTTVALD KÁROLY Reklám a 4-es főút mellett Szolnoki pánoráma Találkozás II. Mennyi az állami támogatás? Bőd Péter Ákos ipari- és kereskedelmi miniszter szerint „az iparban már meg­szűnt az állami támogatás, egyedül a me­zőgazdaságban létezik még nagyobb mértékű dotáció”. Király Péter pénzügy­minisztériumi államtitkár szerint „60 mil­liárd Ft exporttámogatást kap jelenleg a mezőgazdaság”, amit hosszú távon le kell építeni. (Valójában ez az egész élel­miszergazdaság támogatása. Pl.: a hús­iparé is benne van.) Mindig felmerül a kérdés persze: „Mi- 1 hez képest?” Az agrárszféra és az élelmi­szeripar különböző címen kap dotáció­kat. A kedvezőtlen adottságú üzemek az átlagos hektáronkénti aranykoronaérték alapján, az exportőr üzemek (főleg a hús­export után) exportár-támogatásként stb. Azonban a másik oldalon ott van egy. jelentős mértékű elvonás is. Például a gabonaexporton jelenleg extraprofit képződik, mert a világpiaci ár meghalad­ja a hazai felvásárlási árat. Ezt a többletet ! a költségvetés elvonja. Azonban a mezőgazdasági termelők jövedelmének elszivattyúzását döntően finomabb eszközökkel, az árdiszparitás révén sikerül elérni. Egy magyar mező- gazdasági nagyüzem 3-4-szer annyi va­gon gabonáért kapja meg ugyanazt a gé- pet, mint egy osztrák vagy egy dán far­mer. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor nagyvonalakban az alábbi arányok jön­nek ki: A költségvetés 70-75 milliárd Ft dotá­ciót nyújt különböző címeken a mező- gazdasági és élelmiszeripari termelők­nek, miközben kb. 100 milliárd Ft-ot von el tőlük, főként az árdiszparitás révén. Értelmeznünk kell itt az árdiszparitás fogalmát! A világpiaci árakhoz viszonyít­va a hazai mezőgazdasági termékárak még ma is alacsonyak összességükben nézve, bár az utóbbi időben közeledtek egymáshoz. A hús és hústermékek ese­tében el is érték ezt a szintet. Csakhogy a világpiaci árak nem reális árak, a hosszan tartó túlkínálat miatt nyo­mottak. A valós árviszonyokat a fejlett nyugati országok belső árszínvonala és árarányai jelentik. Ezért hibás a mező- gazdaságban a világpiaci árakhoz való igazodást követelni, még akkor is, ha ez az ágazat pozícióin valamelyest javítana. A fejlett nyugati országok belső agrár­árai, ideértve az EGK belső árait is, több­szörösen meghaladják az ún. világpiaci árakat. Ehhez kell a hazai árszintet is vi­szonyítani. A hazai árarányok eltérése a „természetes”, azaz a fejlett országok r belső arányaitól - ez a valós árdiszpari­tás - számításaim szerint önmagában kb. 100 milliárd Ft mínuszt jelent az agrárter­melők számára a Lajtán innen a Lajtán túlhoz képest. Félreértés ne essék! Ennek ellenére csak helyeselni lehet, hogy a kormány az exporttámogatások, így az agrárexport­támogatás leépítésére készül. A gazda­ságtalan exportot fel kell számolni, bár­milyen termékben is öltsön az testet. Azonban látni kell azt, hogy a másik ol­dalon, az árdiszparitásból adódó rejtett elvonás felszámolását is meg kell kezde­ni. Ha az európai gazdasági rendszerhez akarunk illeszkedni, akkor árrendsze­rünk illeszkedése döntő jelentőségű. Meg kell említeni, hogy például Görögor­szág EGK-ba való belépésének előfelté­tele volt az ország belső agrárárainak jelentős, több száz százalékos emelése, amit végre is hajtottak. Az eredmény: a görög agrártermelés nagyarányú fellen­dülése. Alapvető célként kell kitűznünk agrár­exportunk szerkezetének radikális meg­változtatását. A tömegáruexportot (hús, gabona) érdemes lenne kétoldalú meg­állapodások alapján átterelni a szovjet piacra, kihasználva azt, hogy a magyar Alföld közelebb van Kijevhez, mint lowa kukoricamezői New Yorkhoz, vagy a bostoni kikötőhöz. Hogy a tengeri út és a rotterdami kikötőtől a szovjet területekig való szállítási távolság nagyságát ne is emlegessük. Egy ilyen exportot szovjet energiaszállítás tételezhetne ellen, hosz- szú távú szerződések, a világpiaci árat meghaladó védőárak alapján. (A 40-50 dollár/t szállítási költségmegtakarításon osztozhatnánk a szovjetekkel.) Ugyanakkor a nyugat felé folytatott ag­rártermék-kivitelünkben dominálnia kell majd a magas braintartalmú termékek­nek, mint például tenyészanyag, vető­mag, speciális kikészítésű, ízesítésű fo­gyasztási cikkek, a biotechnológia ter­mékei stb. Realitásként kell számolnunk azzal, hogy hosszú távon a tömegáruexport Nyugat-Európa felé végképp bedugul, ebbe az irányba legföljebb elkótyave­tyélni lehet, áron alul. Ugyanakkor a Szovjetunió hosszú távon is agrártömeg- áru-importra szorul. Ha ezekből a reali­tásokból indulunk ki, akkor agrárterme­lésünk problémái folyamatosan megol­dódnak, ha nem vesszük figyelembe e realitásokat, akkor nehézségeink foko­zódására számíthatunk. A hazai árdiszparitás felszámolása vagy fenntartása hasonló jelentőségű és vonzatú kérdésnek tekinthető. GAZDAG LÁSZLÓ 16 keréken a Kárpátiéval (3.) Át a határon Unalmasan kezdődött.. (VI. 27.) Némi, úgy látszik mindenhol elkerülhe­tetlen adminisztráció után reggel fél 9- kor indultunk másodszor a szekszárdi Béla térről. A Kárpátja vezetői kikisértek bennünket a kamionhoz és a kerekek első fordultáig küldték utánunk jókíván­ságaikat. Később kiderült, hogy ezekből minden mennyiség bőségesen ránkfért. Ne sértődjenek meg a született alföl­diek, de a magunkfajta pannonoknak az Alföld bizony unalmas. Cegléd és Kecskemét éppúgy, mint az egyébként szép Debrecen külvárosa, vagy Nyíregy­háza. Egy ilyen hosszú út azért persze a gyakorlati földrajzi ismeretek gyarapítá­sára jó. Az ember megtanulja, hogy mer­re van Rétközberencs, Ajak és a tiszabe- zerédi gulya, melyet türelmet igénylő tempóban szoktak áthajtani a 4-es fő­úton. Első szekszárdi élményünket délután háromnegyed 4-kor Nyírtúra elhanyagolt külsejű, de nagyon jó éttermében sze­# reztük. Itt ugratásként így kezdtem a ren­delést:- A szomszédos Szekszárdon azt be­szélik, hogy az egész Nyírségben itt főz­nek a legjobban. Bebizonyítaná? A bajuszos vendéglős egyetértőén bó­lintott:- Természetesen! Ugye, Sáfrány Já­nostól hallották, aki Szekszárdon a Kini­zsi utca 2-ben lakik? A BHG-ben dolgo­zott valamikor, régóta nem találkoztunk, de üdvözlöm. Nincs szerencsém ismerni Sáfrány Já­nost, de az üdvözletei ezúton továbbítom. Vendéglősünk, meghallva úticélunkat, azzal búcsúzott, hogy 3 hét múlva, visz- szajövet is térjünk be hozzá. Hallott már az ottani útviszonyokról, így ez az ijesztő perspektíva sok kamionos vendége ta­pasztalatainak összegezése volt. Az útviszonyokról természetesen mi is hallottunk, de mint a későbbiekből kide­rül, itt-ott kellemesen csalódtunk. Persze várakozásainkhoz mérten, tehát viszony­lag. Bevezetésül Záhony volt az, ami min­den elképzelést felülmúlt... 200 méter =2 óra 20 perc. A határállomás létét 200 méterre jelző táblánál véget nem érő kocsisor. Sze­mélyautók hol kettesével, hol négyesével minden irányból és a legváratlanabb pil­lanatokban váltva át az egyik sávból a másikba, különös előszeretettel a ka­mionokéba is. A „Záhony fogadó" (Teljes panzió, Alkotmány utca '36.) farost rek­lámtáblája zsebkendővé gyűrve, az álla­potok kaotikusak. Érdekes, hogy a rádió, mely szorgalmasan közli, hogy Ausztria vagy Jugoszlávia felé milyenek az átkelé­si körülmények, Záhony létéről követke­zetesen megfeledkezik. Petres István kollégánk is vethetne erre egy pillantást a tv „Ablakjából...- Mindig így van ez? - kérdeztük a Ti­sza hidját őrző katonát, mig az udvarias ügyintézés után az átengedést vártuk.- Néha még rosszabb! - mondja ked­vesen. - Amióta szabad a kishatárforga- lom... Ami ilyen formában a legtökéletesebb félreértés, a zúgpiacok és csencselések mocsarait bőven tápláló forrás. Egy szovjet házaspár mellettünk tolta át a Ti­sza fölött Zsiguliját. Elfogyott az üzem­anyaguk, üzleti sikereik mérsékeltek le­hettek. Nem ők voltak-az egyetlen kocsi­tolók. A magyar vámosok horgán akkori­ban fennakadt egy kártpátaljai cigányasz- szony, aki csekély 70 ezer forinttal a szoknyazsebben próbált kishatárforog- ni... „Odaát” az ügyintézés - mondjuk így - alapos volt. Bebújtak a leplombált ka­mion alá, felmásztak a ponyvára. A han­gulat csak akkor vált barátságosabbá és a hangnem halkabbá, amikor az egyik fogfájós határőrnek adtam egy Demal- gont. Váratlanul magyarul köszönte meg. Csap (Csop) után az út zsúfoltsága folytatódott. Tiz kilométeres kocsisor vár­ta, hogy Magyarországra juthasson. Ők kedvük szerint, akármerre portyázhattak minálunk, és ezt valószínűleg meg is tet­ték. A mi útirányunk behatároltabbnak bizonyult. Már a határon belebélyegez­ték útiokmányainkba, hogy Helsinkibe csak és kizárólag a Munkács-Sztrij— Lvov-Breszt-Minszk-Orsa-Pszkov-Le- ningrád úton mehetünk. Ez korántsem a legrövidebb út, de vitának helye nincs. Sorozatunk előzetese utat jelzett az is­meretlenbe. Nem tévedtünk és bánato­san néztünk egy Rigába tartó kamion után, mely az ottani Latinteranto cég tu­lajdona volt. Az olvasónak azonban ké­sőbb mégis szolgálunk balti informá­ciókkal, ha közvetettekkel is... A homoki benzinkút parkolójában áll­tunk meg, éjjel 11 -kor. Egy budapesti Vo- lán-kamionossal még megvitattuk a ha­tárok spiritualizálódását. Ő ugyanis Len­gyelországba ment, Záhony, Kárpátok, Breszt vargabetűvel, mert a csehektől nem kapott Ifájára útvonalengedélyt. A harmadik napon 462 kilométerrel gyara­pítottuk utunkat. Élalvás előtt egyikünket se kellett ringathi... ORDAS IVAN Reprodukció: GOTTVALD KÁROLY Találkozás I. A Tisza Szálló a Tisza partján Utunk középső szakaszának első fele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents