Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-09 / 56. szám
I. évfolyam, 10. szám 1990. június 9. Le Chapeau tanár úr gyermekei tam Pesten. Míg a szemem el nem romlott. Ez 1963— 64-ben következett be. Szürkehályoggal operáltak, két év múlva előjött a zöldhályog. - Azután megkérdezi: - Ez a Csehák is itt végzett? - Majd kis szünet után: - Nem sok örömöm van. Sok ezer könyvet olvastam el magyarul, angolul, németül, franciául. A legnagyobb szórakozásom az olvasás volt. Most már egy-két óra alatt kifáradok. Öt éve agyérgörcsöm volt. Ez az utolsó utazásom, többet nem megyek sehova. Lehet, hogy a jelent nem látja tisztán, de a múltat igen. Ma is emlékszik ötven évvel ezelőtti tanítványaira: Hetényi Erzsi a Remete utcában lakott... Török Ottó könyvkiadással foglalkozik. „Ha az ember nagyon sokat tanult, érzelmei nem vásnak. Mire való a jelen meg a múlt? Hogy elmondjuk egymásnak.” Faludy György Ötvenéves érettségi találkozó a szekszárdi Garay János Gimnáziumban. Történelmi félszázadot maga mögött hagyott közösség tagjai gyülekeznek. A hajdan harminchat személyes osztálylétszám ma már csak tizenkilenc, de tizenöten eljöttek. Van, aki Torontóból. A gimnáziumot hosszas küzdelmek után 1896-ban sikerült megnyitni: csaknem száz esztendő telt el azóta. Lapozgatom a fél évszázad előtti tanári testület névjegyzékét. Fa- ludi Ferenc igazgató latint és történelmet adott elő, de gyorsírást is tanított a negyedikben. A magyart és németet dr. Antal László, a matematikát a negyedikben a legendás hírű Menyus bácsi, Létay Menyhért tanította, aki egyúttal a fizikai szertár őre is volt. Mentz János természetrajzot, Muhoray András történelmet, Wallacher László rajzot tanított, utóbbi volt a fotószakosztály vezetője is. Már akkor volt Szekszárdon fotószakosztály a gimnáziumban! Patacsi József hittantanár, hitszónok, sőt cserkészparancsnok volt. S ki él ma még a régi tanárok közül? Csak néhá- nyan... Az egyetlen, aki megjelent a találkozón: Csapó Jenő tanár úr, a hajdani osztályfőnök, akit „gyermekei” Le Chapeau tanár úr néven emlegettek: magyart és franciát tanított. * A találkozó a szekszárdi Remete-kápolnában vette kezdetét - ökumenikus félóra formájában. Még harmatos volt a fű, amikor az öregdiákok odaértek. Megemlékeztek elhunyt tanáraikról, osztálytársaikról. Legyen áldás az élőkkel - az élet bizony férfimunka volt még a leányoknak is - az, hogy a három egyház együtt van, bizony nagy dolog - hangzott el a három felekezet testvéri egyetértésével, majd együtt mormolta az osztály a padokra odakészített ökumenikus imák szövegét. Ezt követte a megemlékezés az elhunytakról a temetőben. * Volt már Szekszárdon hetvenöt éves találkozó is - monta Zentai András, a gimnázium mai igazgatója. Hat évvel ezelőtt tartották. Hatan jelentek meg. Tavaly lett volna a nyolcvanadik, de az addigra már csak négy osztálytárs közül egyik megbetegedett... * Csapó Jenő tanár úr nyolcvanhat esztendős.- Egészen másképp néz ki ez a gimnázium - állapítja meg a régi Alma Materről. - Gyönyörű. Én láttam valamennyi igazgató irodáját. Ott volt - mutatja, merre - a Róder Pál lakása... Komoly gárda volt itt. Szegény dr. Hencze Béla volt a másik magyar-francia szakos tanár, ő hetvenkét éves korában halt meg. Én 1903-ban születtem, és még élek. Minden részem egészséges, csak nyaktól fölfele rossz minden... Annak idején Róder igazgató egyik lányát kellett volna elvennem, tizenkét évvel volt nálam fiatalabb. Most tizenöt éve szegénynek érszűkület miatt levágták a lábát... Feleségemmel, akivel időközben összeházasodtunk, jól megvoltunk Szekszárdon, csakhogy pályafutásom nem ért itt véget, Ipolyság, Fehérvár következett, majd Észak-Dunántúl minden iskolájában megfordultam, részint érettségi bizottság elnökeként, részint később betöltött tisztségeimnél fogva. Hatvanháromban mentem nyugdíjba. Alig várták, hogy félretegyenek, a következő igazgató már 62-ben a lakásomban lakott, minthogy a feleségem Pestre költözött a gyerekekkel együtt, ott vásároltunk lakást, én három évig egyedül éltem... Zentai András, a jelenlegi igazgató megjegyzi:- Én 1963-ban kezdtem a pályát. De Csapó tanár úr, mintha nem is hallotta volna, folytatja:- Abban az időben még elég ambiciózus voltam. Nyugdíjas koromban tíz-tizenöt éven át angol-francia-német nyelvtanórákat adZentai András, a Garay gimnázium tizennegyedik igazgatója, akinek idén jelent meg A szekszárdi Garay János Gimnázium című monográfiája az Iskolák a múltból sorozatban a Tan- könyvkiadó gondozásában, önfeledt csodálattal néz rá.- Az ember túléli önmagát - mondja Csapó tanár úr rezignáltan. * Aztán találkozik az osztályfőnök a régi osztállyal. Könnyes szemek, túl hangos fölnevetések, kapkodó mozdulatok, ölelkezés. Elszorul a szív és a szókincs. Az öregdiákok végigjárják a mai iskolát, megszemlélik a számítógépeket, számbave- szik az Alma Mater mai eredményeit. Csakhogy előlép Pünkösty Margit, és újabb könnyáztatta ölelkezés jelzi: a jelen áramköre a most sokkal fontosabb múlt miatt rövidzárlat útján megszakad.- Pünkösty Manci... mintha magasabb lettél volna - mondja meghatottan Le Chapeau tanár úr. És a tanítvány megvallja:- Akkor magasabb sarkú cipőt viseltem... * Kezdetét veszi a régi diákok osztályfőnöki órája abban a gimnáziumban, amely ma a felvételi vizsgák eredményessége tekintetében országos első. Mai diákok köszöntik verssel, dallal a régi osztályteremben ülőket. Csokrokat adnak át. Majd ötven év múltán együtt éneklik hajdani és mai diákok a zeneiskola kis kórusa jóvoltából a fél évszázaddal ezelőtt Csapó tanár úrtól tanult francia dalt. Taps. És szipogás. * Az osztályfőnöki óra megrendítő. Dr. Szilágyi Dezső, a Budapesti Állami Bábszínház igazgatója osztályelnökként mond beszédet.- Bátorságra van szükségünk szembenézni az életünkkel. Ha jól meggondoljuk, öt-hat korszakot is átéltünk. De adott nekünk olyan útravalót ez az iskola, amellyel ezt az ötven évet végig tudtuk járnu Olyan szívósságot, amellyel át tudtuk vészelni a tragédiákat, csapásokat. Ez az iskola nem csak oktatott, nevelt is bennünket. Erkölcsi tartást adott. Boldogok lehetünk, hogy foghatjuk egymás kezét, elmondhatjuk egymásnak életútunkat. Aztán megszólal az osztályfőnök.- Kedves leányok, kedves fiaim. Nagyon meghatott ez az ünnepély. Nemigen tudok szóhoz jutni. Nem vagyok már olyan állapotban, hogy ünnepi beszédeket mondjak... És elmondja a legszebb beszédet a szere- tetről, a barátságról, a sorsközösségről. Gyermekei meghatottan, lélegzetvisszafojtva hallgatják. Ezután sorban fölmondják életüket. Itt az ideje, hogy a sajtó visszavonuljon. Ez már a legmélyebb, legintimebb kapcsolat diák és tanár, hajdani diáktársak között. Ami ötven év múltán sem veszített erejéből. * Egy darabig egy lépcsőn lépdelünk fölfelé. Az első lépcsőfokok magasak, mi még kicsik vagyunk. Azután hozzánövünk a lépcsőfokokhoz: iskolások leszünk. És kapaszkodunk fölfelé tovább. Tegyük fel, hogy minden lépcsőfok egy osztályt jelent. Tucatnyit hagyunk magunk mögött, mire maturandusok leszünk. És akkor még korántsem mondhatjuk el, hogy följutottunk volna a tetőre. Újabb lépcsőfokok következnek: a pálya, az emberi sors kiteljesedésének fokai. Valamikor - előre kiszámíthatatlan, hogy mikor - elérjük a tetőpontot És onnan ismét lefele haladunk. Ekkor már abban reménykedünk, hogy nem túl gyorsan, hogy minél később érhessünk a lépcső aljára... * Hagyjuk hát magukra őket: Le Chapeau tanár urat és gyermekeit. És álmondjunk arról, hogy a mi gyermekeink is így találnak majd rá ötven év távolából hajdani nevelőikre, egymásra. DOMOKOS ESZTER ÓTÓS RÉKA Csapó Jenő tanár úr Egy nemzedék visszatér