Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-02 / 50. szám
1990. június 2. NÉPÚJSÁG 5 Örömünnep Dombóváron Miedzik (a palánk alatt sötét mezben) ponterőssége aranyat ért a DVMSE-nek Mint az már köztudott, a Dombóvári VMSE öt év „ET-csoportos tagság után idén megvalósította nagy álmát, hiszen a következő bajnoki évben már a legjobbak között szerepelhetnek. A felsöházba jutás ünneplése már akkor elkezdődött a DVMSE sportcsarnokában, amikor jóval távolabb még tartott a Szeged-Szolnok mérkőzés. Később megjelent Erdősi Lajos, a csapat szakosztályvezetője, és szinte elcsukló hangon közölte: nyert a Szeged, és igy a vasutasegyüttes öt év után felkerült a felsőházba. Örömmámor volt a felföfokon, a leglelkesebb hívek még az öltözőbe is elkísérték a kedvenceiket, ahol durrantak a pezsgők. Nehezen sikerült elszakítani „fiaitól” a csapat vezető edzőjét Gróf Attilát, hogy „melegében” néhány kérdéssel ostromoljuk.- Milyen érzésekkel ült le a mérkőzés előtt a kispadra?- Reménykedtem a sikerben és tudtam a fehérváriakról, hogy miután már nem szólhatnak bele a harcba a feljutást illetően, minden mindegy alapon játsz- szák le ezt a mérkőzést Dombóváron. Bíztam a szegediekben, hisz kitűnő formában vannak, hogy nem lehet nekik gond az Olajbányász legyűrése, és ez be is jött. Egyébként azt kértem a játékosaimtól, már az első pillanatoktól kezdve rohanják le az ellenfelet és ezt próbálják meg az egész mérkőzésen tartani. Úgy érzem már az első játékrészben eldőlt a mérkőÚszás Két verseny - három érem Az elmúlt hét kiemelkedő úszóversenyei közül két nemzetközi mezőnyt felvonultató eseményen vettek részt a Szekszárdi Vízmű SE sportolói. A kecskeméti Vizmü-kupán Benkó Csaba a serdülők 100 m-es gyorsúszó számában második helyen ért célba. A második állomás Harkány volt, ahol a Barátság Hídja elnevezésű versenyen négy ország úszói között a 100 méteres gyorsúszásban Solti Imre a második helyen végzett, míg Benkó Csaba balszerencsésen versenyezve csak harmadik lett a serdülök 100 m-es hátúszó számában. zés sorsa, ezért cseréltem gyakrabban szünet után.- Az utolsó mérkőzésük már csak formalitásnak tűnik...- A hosszú bajnokság idegileg megviselte a társaságot, ezért a hét elején pihenünk egy kicsit, de nem utazunk feltartott kezekkel Szolnokra. Számunkra ez presztízscsata lesz, és akár nyerhetünk is.- Mondana egy pár szót a jövőt illetően?- Az erősítési tervekről még korai lenLabdarúgás ne beszélni, nekem még két évig érvényes szerződésem van. Ebben a hónapban a jugoszláv tengerpartra Crkvenicá- ba utazunk, ahol levezetésképpen több mérkőzést vívunk a jugoszláv együttesekkel. Ezután három hét pihenő következik, majd ezt követően július utolsó hetében megkezdjük a felkészülést. Szeretnénk jól helytállni majd a felsőházban is. Befejezésül megköszönöm lelkes közönségünknek az egész évi kitartást és hogy bíztak bennünk. GAÁL ISTVÁN A szekszárdi öregfiúk sikere A hét végén rendezték Dombóváron a városi sporttelepen a nemzetközi old boys férfi nagypályás labdarúgótornát. A résztvevő hat csapat körmérkőzéses formában döntötte el ki melyik helyezésért játszhat. A helyosztók eredményei: az 5-6. helyért: TSV Gersthofen (NSZK)- Láng Gépgyár 2-1. A 3-4. helyért: Dombóvár-Nagyberki 2-1. Az 1-2. helyért: Szekszárdi Dózsa-Bonyhád 2-1. Különdíjat kapott a torna legjobb kapusa, Heinz Hemiter (TSV Gersthofen), a legeredményesebb góllövő, Szűcs István (Szekszárdi Dózsa) és a legsportszerübb csapat, a Nagyberki. * A dombóvári Szabadidős Sportegyesület rendezésében június 2-3- án a DVMSE sportcsarnokában Old- Boys „Lokomotív” kosárlabdakupát írtak ki hat csapat részvételével. Szombaton 13.30-tól, vasárnap pedig 9 órától lesznek az összecsapások. A résztvevő csapatok: Universitas PEAC, Vrbas (Jugoszlávia), Szigetvár, Szekszárd, Komiói Vízmű SE és a Dombóvári VMSE. Sípszó előtt NB II. Szekszárdi Dózsa-Nagykanizsai Olajbányász: 17 óra. V.: Aczél. Teszler Vendel: - A nagykanizsai csapattal az elmúlt évtizedben mindig jó mérkőzést játszottunk, remélem így lesz most is. Játékosaink minden dicséretet megérdemelnek a tavasszal nyújtott teljesítményükért. Bízom benne, hogy ennek megfelelő biztatásban lesz részük a vasárnapi utolsó bajnoki mérkőzésen. Süveges háromhetes eltiltást kapott, így rá nem számíthatok.- Mausz - Szabó, Kalmár, Varga F., Nagyfalusi - Farsang, Kasza, Bozsér vagy Dienes, Horváth Cs. - Jeiusics, Varga L. Dorogi Bányász-Paksi SE: 17 óra. V.: Kiss B. dr. Puskás Lajos: - Nem sikerült szépen búcsúzni közönségünktől hazai mérkőzésünkön a Tapolca ellen. A bajnokság zárótalálkozóját Dorogon játsszuk, megpróbálunk javítani eddigi teljesítményünkön akkor is, ha ez már csak szépségtapaszt jelenthet.- Kun - Tóth, Gracza, Blatt, Fábián - Márkus, Takács, Kerepeczky Horváth - Kádár, Szomor. NB III. Marcali-Nagymányoki Brikett SE: 17 óra. V.: Kovács. Farkas Péter: - Az elmúlt fordulóban az igen jó képességű, stílusos futballt játszó Bóly ellen nagy iramú mérkőzésen az ellenfél nagyobb tudását lelkesedéssel sikerült ellensúlyozni. Véleményem szerint ez eredményezte a reális döntetlent. A tavasszal nagyszerűen szereplő Marcali otthonában tisztes helytállásra számítok. Éppel és Bencze begyűjtötte a harmadik sárga lapját, ezért védelmünket át kell szervezni.- Szőcs - Kelemen, Lovász, Horváth, Siklódi - Nagy, Farkas, Szőts - Lörincz, Forray, Barabás. Kaposvári Honvéd-Dombóvári Vasas: 17 óra. V.: Tatai. Lamm György megbízott edző: - Az elmúlt vasárnapi mérkőzés is bizonyította, hogy a hazai £álya előnyét sorozatban nem tudjuk kihasználni. A Kaposvári Honvéd elleni találkozóra nem a legjobb előjelekkel készülünk, hiszen Rácz és Horváth betegség, Kiss és Pintér pedig sárga lapok miatt nem játszhat.- Foki - Vecsei, Luczek, Vida, Szűcs - Buda, Tóth-Bagi, Dékány - Hajdú, Csanádi, Jakab. Atomerőmű SE-Siklós: 17 óra. V.: Hosszú. Pusztai László: - Az előző fordulóban Bonyhádon a vártnál könnyebb győzelmet arattunk. Ennek ellenére lazításra semmi okunk. Ezen a héten is keményen készültünk a jó játékerőt képviselő Siklós ellen. Pogra térdsérülése kiújult, így változik az összeállítás. Az utóbbi két mérkőzésen mutatott játék folytatását és győzelmet várok.- Hornyák - Erdélyi vagy Vörös L, Burai, Nagy Z., Lauer - Takács, Nagy L, Fritz, Kákonyi - Juhász, Vörös J. Szigetvár-Bonyhádi SE: 17 óra. V.: Pápai. Mucska Gyula: - Addig, amíg miniI mális esélyünk marad a bentmaradásra - mindent el kell követni, hogy ez sikerüljön. A vasárnapi 90 perc az utolsó lehetőség, hogy az esélyünk tovább éljen. Összeállítást csak a mérkőzés előtt hirdetek. Mecsek Fűszert sportnapok Hatodik alkalommal rendezte meg a hagyományos vállalati sportnapokat a Mecsek Füszért. A népszerű vállalati eseményt minden évben más-más vállalati egység szervezi, ezúttal Fadd-Domboriban a szekszárdi raktárház volt a házigazda. A dolgozók és családtagjaik 15 sportágban valamint különböző játékos ügyességi versenyszámokban mérték össze tudásukat, erejüket, ügyességüket. Az összetett versenyt a szekszárdi raktárház nyerte, de a két legnépszerűbb sportágban a fér- fifociban és a női kézilabdában, ezúttal a vállalati központ bizonyult a legjobbnak. A kétnapos rendezvény zárómozzanataként a mohácsi fiók igazgatója vette át a jövő évi rendezés jogát jelképező vándorzászlót. Képújság Mondáié T 0 T 0 ^ % Íí aTIPP 1. Argentína-Románia 2. Uruguay-Spanyolország 3. Írország-Hollandia 4. Ausztria-Csehszlovákia 5. Svédország-Skócia 6. Egyesült Arab Emirátusok-Kolumbia 7. Kamerun-Szovjetunió 8. Olaszország-USA 9. Brazília-Costa Rica 10. Anglia-Egyiptom A beküldő neve: .......................................... ............ L akcíme:.................................................................... B eküldési határidő: június 5-én 12 óráig. Megyei kézilabda-bajnokság Ma játsszák a Szekszárd-Tengelic rangadót Az [regszemcse férficsapata már aranyérmes A célegyenesbe fordult a megyei kézilabda-bajnokság. A női csapatok mezőnyében a bronzérmes Simontornya után a Kocsola, a Tolna és a Tamási együttese számára már be is fejeződött az 1989-90. évi pontvadászat. Az aranyérem sorsát eldöntő Szekszárd-Tengelic rangadót ma délután játsszák. A pontveszteség nélkül álló Tengelic számára már a döntetlen is elegendő a bajnoki cím megszerzéséhez. Miután ősszel Tengelicen egygólos hazai siker született, így a szekszárdi csapatnak legalább kétgólos különbségű győzelemre lenne szükség a célszalag átszakításához. A férficsapatoknál az Iregszemcse a hátralévő két találkozó eredményétől függetlenül már bajnok. Azaz a TKI legénysége az NB ll-ben érezheti magát. Rendkívül szoros a Gyönk és a Simontornya közötti párharc az ezüstéremért. A döntő szót a június 10-i Gyönk-lreg- szemcse zárótalálkozó mondja ki ez ügyben. Nők Tamási-Tengelic 13-26 (8-11). V.: Bencs, Gálosi. A 21. perctől végig vezető vendégcsapat magabiztosan nyert. Ld.: Németh 4, illetve Kovács, Haász 7-7, Lukács 5. Kocsola-Tolna 26-17 (14-8). V.: Kerekes, Török. Változatos, küzdelmes mérkőzésen a lelkesebben játszó csapat győzött. Ld.: Rózsa 9, Schmidtné 8, Szauervein 4, illetve Fekete 8. Zomba-Tengelic 11 -27 (6-18). V.: Gálosi, Bencs. A listavezető fölénye a gólkülönbségben is kifejezésre jutott. Ld.: Németh 6, Beke 5, illetve Kovács 8, Haász 6, Lukács 5. Tamási-Szekszárd 21-37 (6-20). V.: Merkl, Lesták. A Spartacus végig vezetve, megérdemelt győzelmet szerzett. Ld.: Teszler 8, Pech 5, illetve Hosnyánszkiné 15, Kelemen 9, Bálintné 6. A bajnokság állása 1. Tengelic 2. Szekszárd 3. Simontornya 4. Dalmand 5. Kocsola 6. Tolna 7. Tamási 8. Zomba 13 13 - - 326-208 26 13 12 - 1 321-222 24 14 8 1 5 211-197 17 13 6 1 6 279-257 13 14 6 1 7 241-271 13 14 2 3 9 215-264 7 14 2 1 11 207-279 5 13 1 1 11 192-294 3 Férfiak Fadd-Tolnatej SE 30-22 (14-5). V.: Kincses E., Kincses Z. A szellemes, jó játékkal kirukkoló faddiak egy pillanatig sem tették kétségessé a végeredményt. Ld.: Zöld, Márkus, Bogár, Miskolci 5-5, illetve Csopák 10, Molnár 7. Iregszemcse-Simontornya 31-22 (13-10). V.: Mátrai, Schalli. Jó iramú, kemény küzdelemben nyertek a hazaiak. Ld.: Szappanos 9, Pécsi 7, Krasznai 6, illetve Tauker T. 7, Zsolnai 4. Gyönk-lregszemcse 26-33 (17-14). V.: Sudár, Taksonyi. NB ll-es színvonalú találkozón a második félidőben remekül küzdő vendégek rászolgáltak a győzelemre. Ld.: Tuba 9, Májer 7, Scháf 6, illetve Szappanos 13, Pécsi 7. Simontornya-Tolnatej SE 22-19 (15- 12). V.: Kerekes, Török. Kemény mérkőzésen a szekszárdiak későn hajráztak, 19-17-es állásnál büntetőt is hibáztak. Ld.: Tauker T. 10, Zsolnai, Bosnyák 4-4, illetve Csopák 6, Fichter 5. Tolnatej SE-Gyönk 21-23 (10-11). V.: Kincses E., Kerekes. A véghajrá a vendégeknek sikerült jobban. Ld.: Csopák 7, Fichter 4, illetve Tuba, Májer 9-9. A bajnokság állása 1. Iregszemcse 14 131 392-320 26 2. Gyönk 15 9 1 5 363-335 19 3. Simontornya 14 8 1 5 292-304 17 4. Fadd 14 2 2 10 312-364 6 5. Tolnatej-15 213 325-361 4