Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-23 / 68. szám
2 - TOLNATAJ 1990. június 23. Bonfig Ágnes és Decsi Kiss János a népművelésről- őrizek egy képet magamban: a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ piros Ikarus autóbusza - valamikor - minden településen megfordult a megyénkben. Ezzel a járművel, amikor először találkoztam, a vezető mellett egy állandóan mosolygó fiatal lány foglalt helyet, aki szervezőként, rendezőként, népművelőként szorgoskodott, hogy ne mondjam nyüzsgött A valamikor, az éppen húsz esztendővel ezelőtt volt A leánykát akkor Buta Ágnesnek nevezték, most férje után Bonfig Ágnesnek hívják. Akkor képesítés nélküli népművelő voltál. Az elmúlt két évtizedben maradtál a pályán, közben tudásodat gyarapítva egyetemi végzettségről szereztél diplomát és ma a Babits Mihály művelődési központ igazgatóhelyettese vagy.- Középiskolás koromban a tolnai gimnáziumban, Freund György volt a történelemtanárom. Az ö hatására foglalkoztam helytörténettel, régészettel, abban a szakkörben, ahol én is tag voltam. Ez a kör sok olyan dologra adott lehetőséget, ami az akkori merev iskolaszerkezetbe nem fért bele. Harmadikos gimnazista voltam, amikor Dombóváron szerveztek egy régészeti tábort, ahová elmentem. Ez olyan tábor volt, hogy mellette, a Népművelési Tanácsadó szervezésében több művészeti tábor üzemelt Voltak a néptáncosok, amatőr filmesek, tiszteletdíjas népművelők, kórusvezetök. Ott találkoztam Szabadi Mihállyal, Majer Jánossal, Kiss Istvánnal, Rosner Gyulával, Kaiser Istvánnal, Krassay Gyulával... ott kerültem ebbe a szakmába. Akkor éreztem, hogy nekem a népművelői pályát kell választanom. A honismereti mozgalom iránti elkötelezettségem fokozta elhatározásomat hogy népművelő legyek. Tanáraim le akartak beszélni, én mégis a szombathelyi főiskolára jelentkeztem, de nappalira nem vettek föl. A tolnai művelődési házban ifjúsági klubot vezettem. Rész Tóni bácsi igazgatása alatt volt akkor az a ház. Tol- nán képesítés nélküli óvónőként helyezkedtem el, amikor üzent dr. Vadas Ferenc, aki a Babits művelődési központ igazgatója volt és a beszélgetésünk vége az lett, hogy ide jöttem dolgozni és azóta itt is maradtam. I - A tolnai kötődésed?- Ott születtem. Édesanyám mözsi, de Bácskából települt oda, német és francia származású nagyszüleim voltak. Édesapám tősgyökeres sióagárdi, de Tolnán telepedtek le. Ennyi. I- Tolna megye népművelőinek nagy öregjeit soroltad az imént Mi jellemezte őket és az akkori népművelést?- Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy a küzdelem. Valamennyiük élete abból állt, hogy valamit valami ellenére el akartak érni. Hol abban nyilvánult meg, hogy nem kaptak megfelelő támogatást az elgondolásukhoz, vagy a gán- csoskodások ellen kellett küzdeniük. Nem ismerték el az önálló gondolatiságukat Szóval mindezek ellenére értek el eredményt és a belső harcaikról, küzdelmeikről csak azok tudtak, akik igazán közel álltak hozzájuk. Olyan ügyek mellett szálltak síkra, amelyekért ma is érdemes lépni. I - Soroljál konkrét példákat!- Szived szerint szólok gondolom, amikor éppen a sárközi lakodalmast említem elsőként Bogár Pista bácsi, Szabadi Miska kezdteezt ami éppen napjainkban jutott oda, hogy ismét az eredeti céllal rendeződjék ez a hagyományápoló játék, a falvak, a Sárköz ünnepeként Indult 1968-ban. Közben kiszolgált mindenféle hatalmi és reprezentációs érdekeket Ilyen nagy dolognak érzem azt is, amit Kiss Pista csinált a dombóvári amatőr filmesekkel. Itt mindig akadt két-há- rom olyan film, ami miatt megkérdőjelezték hogy szükség van-e ilyen fesztiválra, bemutatóra, ahol a szakma, a hatalom mindig konfrontálódott Ha a film fbrmanyelvről a videóra sikerülne áttérni, ismét lenne létjogosultságuk a dombóvári szemléknek. A Fiatal Utazók Klubja szintén ide sorolandó. A Kaiser Pista fölismerte azt a helyzetet hogy a politikának érdeke az ifjúság támogatása. Ő képes volt ebből az érdekből és az ifjúság igényéből kovácsolni egy remek programot mozgalmat A fiatalok jól jártak, utaztak ismereteket szereztek közösséget formált ami a maga törvényei szerint alakult- Magam is részese voltam az amatőr képzőművészekért folytatott fáradozásnak amit Kiss Pista végzett Tapasztalhattam azt is, hogy akadtak akiknek létfontosságú ügyeket intézett Szintea szó szoros értelmében az életben maradáshoz szükséges dolgokat rendezte, szervezte. Nem a halála utáni tisztelgésnek szánom, de nagy szerepe volt abban, hogy a hívatásos és amatőr művészek között mindig meglévő ellentéteket eltüntesse. Nehéz szívvel gondolok arra, hogy ezek most ismét éleződni látszanak. Akikről eddig beszéltünk, valamennyien karakterek egyéniségek. A népművelők személyiségjegyeit húszévnyi tapasztalásodból miként határoznád meg, hogyan definiálnád?- Erre a pályára olyan emberek kellenek, akik képesek arra, hogy különböző nagyságrendekben átlássanak helyzetet egy szakkört, vagy falut érintő kérdésben. Tudja- nak embereket mozgósítani megjelölt célok érdekében. Olyan személyiségnek kell lenni aki az emberekben eredendően meglevő indíttatást meg tudja szervezni. Az elképzeléseket ötleteket megvalósítja. I- Minden változik körülöttünk. A népművelés tartalma az idők folyamán mennyire módosult? Akar-e a nép művelődni?- Ez igy rossz kérdés, mert erre a népművelők kilencvenkilenc százaléka egyszerűen azt válaszolja, hogy nem akar a nép művelődni! A nép élni akar, jobban mint tegnap és ehhez tudásra, műveltségre van szüksége. Olyan tudás kell mindenkinek, ami segíti a világban való eligazodását Szerintem az egy művelődési folyamat amig egy munkanélküliből vállalkozó lesz. Vagyis az történik, hogy valaki egy adott helyzetből hogyan tud egy másikba jutni, ami számára kedvezőbb. Kérdés tehát hogy. milyen módon tud szert tenni olyan ismeretekre, amelyekkel adott társadalmi közegben sikeresen mozoghat. Művelődés az is, hogy egy település tanácsi testületé miként ismeri föl saját érdekeit szükségleteit és ezekért hogyan cselekszik, be tudja- e ezeket programba, eseményekbe helyezni. Ehhez a folyamathoz az is tartozik, hogy töb- bé-kevésbé egészséges lelkületű emberek éljenek ebben a világban.- Tehát olyan alkalmaknak is kell lenni, amelyek az emberi lelket is erősítik, táplálják. Arra gondolok, hogy amikor a művészetekkel találkozhat az ember. Kiállítás, koncert, színházi előadás... vagyis amikor viszonyt alakít művészeti alkotásokkal. Úgy érzem, ezek az általános intelligencia kérdéseivel, a klasszikusabb értelemben használt kulturálódással függnek össze, amiben a népművelőknek közvetítő, láncszem szerepe van.- Soha nem volt ilyen fontos, mint napjainkban, hogy az emberek igazi értékekkel találkozzanak, amit a művészet teremt meg.- Ezen a ponton nagyon ingerfő megállni, mert adódik a kérdés, hogy a megye mennyire képes eltartani művészeket akik itt élők és hétköznapi gondjaikkal a tolnai városokat is ostromolhatják, vagy csupán befogadója kell, hogy legyen?- Tényleg ne menjünk ebbe, messze vezetne. Maradjunk annyiban, hogy örülhetünk, ha egy-egy produkció befogadójává lehetünk.- Jó. Van tehát a tudás, vagy kultúraközvetítéssel foglalkozó intézmény szakembergárdája, akik átlátják a politikai, társadalmi és gazdasági folyamatokat Tisztában vannak azzal, hogy mi felé változik a világ, amelyben élünk. Ezekhez rendelik a maguk eszközeit..- Igen. Ha egy intézmény naprakész akar lenni, és a köz szolgálatába akar állni, akkor olyan formákat kell működtetni, hogy a lakosság a szükséges információkhoz hozzájusson. ■ - Például...?- Vállalkozói tanfolyam, ami felölelheti a vállalkozás ügyintézését A különböző helyzetfeltáró elemzésekig sok mindent megtanulhat ott Most éppen azt szeretnénk megmozdítani, hogy a falusi turizmus életre keljen ezen a tájon, mert a környezet kiválóan alkalmas. Falvainkban megvannak azok az adottságok, amelyek működőképes üzletté tennék az idegenek fogadását Azon fáradozunk, hogyan tudunk megszervezni olyan tanfolyamot ahol az asszonyokat megtanítjuk arra: a falusi turizmusban hogy kell háziasszonyként dolgozni... Mondok másik példát is. Az elmúlt rendszerben mindenről papírt kértek. A szakmásitásra gondolok. A jövőben azt hiszem ez is változni fog. Az, hogy valaki tudjon géppel imi, ma az adminisztrációs apparátus kilencven százalékának elemi feltétele. Erről korábban bizonyítványt kellett szerezni. Nálunk tanfolyami rendszerben megtanulhat gépimi. A munkahelyet nem az érdekli, hogy papirja van-e róla, hanem egyszerűen leültetik és diktálnak. Ezeket szervezzük, ilyen feladatokhoz kellenek a népművelők. I- És akadnak? Van aki átveszi a stafétabotot? Foglalkoztok-e népművelő-utánpótlással? Ágazati rendszerben munkálkodtak azok a „nagy öregek” akikről szó volt a beszélgetésünk elején...- Folytatható a nevek sora, azokra gondolok, akik a kultúra egy kicsi szeletének urai voltak, mesterfokon művelték amit vállaltak és helyettük nem állt be senki. Nem tudom, hogy ez most baj-e? Gondolok a Mözsi Szabó Pista bácsira, dr. Németh Pálné Juckóra, Bogár Pista bácsira. Kis parcellákra osztott művészeteknek volt egy-egy gazdája, ők nyugdíjba vonultak, igaz, hogy hála Istennek alkotnak még mindig, de az intézményben a stafétával gond van. Ők speciális tudással rendelkeztek, csak abban gondolkodtak és intézték dolgaikat Ehhez az is társult, hogy felülről mondták meg, mi a jó a művészetben. Ezek az emberek azt is fölvállalták, hogy értéket határoztak meg. Kinek-kinek a tisztessége szabta, mit tekint értéknek. Örömmel mondhatom, hogy mindaz ma is értékálló amit ök elvégeztek, közreadtak, bemutattak. Még tovább megyek, segítséget adtak. I- Ez utóbbit hálózati munkának is nevezhetjük úgy gondolom. Mennyire változik ez a jövőben?- A módszertani munka segítségadást jelent Segíteni azt lehet, ami van. Kívülről bevinni, ráerőltetni bármit is bárkire, nem kell. Azt hiszem, hogy a kistelepülések is rehabilitálódnak és újra telepednek oda pedagógusok. Értelmiségiek alakítják majd a falu életét és nem lesz szükség külső beavatkozásra, mert ők megoldják helyben a társadalmi gondokat A mi intézményünknek is városi feladatokat kell majd ellátni. I- Hierarchia a népművelők között Képesítés nélkül indultál, igazgatóhelyettes vagy egy megyeszékhely művelődési központjában.- Mindig is volt rangsor és lesz is, mert így rendezték. Számomra ennek nincs jelentősége. Én azt tartom, hogy vannak másságok, közös cselekvésekre vezető közös gondolatokkal. Részletkérdés, hogy ebben a struktúrában az ember igazgató, vagy beosztott Mindig is magasabb rendű feladat lesz tudományos intézetben dolgozni, mint falusi művelődési házban széket rakni, mint igazgató. Ha mondjuk egy város kulturális tanácsosa tényleg azért az ami, mert a tudása, a munkálkodása alapján jogos neki ez a rang, akkor nem tartom rossznak. I- Az eddig elmondottak alapján köny- nyen összegezhető a népművelőkről alkotott véleményed. A jövő népművelőkép is benne van, mondd ki te!- Minden társadalomnak szüksége van olyan emberekre, akik társadalomfejlesztést, kultúraközvetitést, animálást végeznek. Hogy ezt a jövőben szociálpedagógusnak, andro- gógusnak, animátomak hfvják-e? Ki tudja? Én szeretném, ha egyszerűen néptanítók lennének, lennénk. I - Én is. A bonyhádi bimá-osziopok A Tolnai Népújság június 12-i számában Ordas Iván „Zsinagógák sorsa" című írását olvastam. Egy város kellős közepén a hajdani zsinagógák közül az egyik - mert kettő is van - tisztesség ne essék: takarmánybolt! Pirulhat a bonyhádi polgár, hogy a „tanítás háza” mily állapotban találtatott, miközben a paksi és a szekszárdi - lám - új és méltó funkciót kapott. De uraim! Több realitásérzéket a tények prezentálásában! Bonyhád ma is őrzi 18. századi tér- szerkezetét. Amikor 250 évvel ezelőtt a Perczelek a helység urai lettek és befogadták a zsidóságot, az ún. Deutsch-dorf és a Magyar-falu között létrejött a „zsidó rész", a Státl’ vagy Stetl’-nek nevezett városközponttól északnyugatra. Ez kétszáz éven át a kisvárosi zsidónegyedek jellegzetes képét mutatta. Amint a polgárosodás megindult, az emancipációt deklarálták, a hajdan handler vagy a dögbőr és rongyszedők unokája, dédunokája - a tőkefelhalmozás során meggazdagodva - megbecsült kereskedő lett. Üzlete, háza a Stetl’ utcái, terei mentén sorakozott. De a régi zsinagóga (mely a zsidónegyedet elpusztító tűzvész után újra megépült), maradt ott, ahol volt. A gyászos emlékű gettó után új lakókat kapott környéket az 1950-es években már „Cigány-köz” néven ismerte a köznép. Egyszerre 18. és 20. századi állapotban mutatta a slumo- sodás minden tünetét. Az elhagyott- ságában is szép épület ekkor már magtár volt, félretolt padokkal, a tóra- ’ tekercs ugyan a helyén, de az aranynyal hímzett kárpit a kőre omolva, s a könyvek garmadában. A fóliánsok- kal teli gazdag könyvtárszoba helyén (ez most a takarmánybolt) méter magasan az Eisner-féle ügynökség beömlesztett iratai, széttépett könyvek, szemét, szétvert harmónium. S az épület körül „óvatosan” kellett járni. Ez volt a szégyen. A város lelkiismeretéhez szólt: ha senki nem lesz, ezek a kövek tesznek bizonyságot. „Az ilyesféle egyházi létesítmények tulajdonviszonyai az utolsó komplikált 4 évtized után nehezen ki- hüvelyezhetők” - irja Ordas Iván. - Azért annyira nem volt komplikált! A 60-as években a hitközség szabályosan eladta az Ezüstkalász Téesz- nek. Mivel nyilvánvaló volt, hogy bőrraktárnak, illetve terményraktárnak szánják, a templomjelleg megszüntetését kérték. A tóratekercset és az oromzatról levett két kőtáblát Pécsre vitték. Ezek után az új tulajdonos a termeket rendbe tette, kitakaríttatta, felét használta, másik felét bérbe adta. Három éve pedig a jogutód Pannónia Mgtsz saját költségén megcsinálta a teljes tetőzetet, így azóta az állag- megóvás biztosított. A 60-as években - emlékszünk - sok más, „jobb sorsra érdemes” épülete volt a városnak. Csak az új szemléletmódra, pénzre, s a mai városi építészgárdára kellett várni. A régi zsinagóga környéke időközben leszanálásra került. Háta mögül elvitték a MÉH-telepet, odább a piac került, új házak épültek. De ilyen környezetbe, mindaddig, amíg hosszú évtizedek alatt a miliő, a térszerkezet meg nem változik, könyvtárat, zeneiskolát elhelyezni nem lehetett! Szekszárd és Paks zsinagógája újabb építésű, egy polgárosultabb hitközségé. A közösség helyi rangját mutatta, hogy a belterület „értékes” részére épültek. Bonyhádon a város térszerkezete a bontással sem tudta eltüntetni a 18. századi zsidónegyedet. Lám, hirtelen milyen érzékenyek lettünk. Bőrraktár, takarmánybolt a hajdani zsinagógában... Csakhogy azóta söpörnek előtte, rend van benne, bejáratánál a fűnek nincs ideje kinőni. Én úgy tapasztaltam, hogy legjobban azok az épületek pusztulnak, melyeknek semmi funkciójuk nincs. Mintha maga a Romlás költözne oda. . Most aki kíváncsi, bemegy. Látja úgy, ahogy van, elhanyatlott állapotában. De megőrződik a jövőnek, nem romlik tovább. Egyszer majd olyan lehet mint a bajai, mely most páratlan szépségű könyvtár. Ha a bőrraktári rész is nyitva, a belépő látja a nevezetes „bimá”-oszló- pokat. Az újságíró „töredelmesen bevallja” - úgymond -, hogy „sejtelme sincs róla”, mi az. Azért lennénk értelmiségiek, hogy ilyenkor - feladva a kérdés! - utánanézzünk. Mondjuk egy építészeti szakszótárban, ahol a görög eredetű „báma” (lépcsőfok) emelvényt jelent. Nevezetesen pedig - a zsinagógák építészetében - a Tóra felolvasásának helyét. Autentikusabb Jólesz Károly „Zsidó hitéleti kislexikona” (Bp. 1985.), mely az ún. szefárd kiejtésben „bimá”- nak, askenáz kiejtésnek megfelelően „bimó”-nak mondja. Emelvény a zsinagóga közepén, melyre lépcsőkön mennek fel. Ezen olvassák a Tórát. Bizonyos imákat itt mondanak el, itt fújják meg a szótárt. Azért áll pont középen, mert a jeruzsálemi templom csarnokának közepén állott aranyoltárt szimbolizálja. A bonyhádi régi zsinagóga emelvényén négy gyönyörű bimá-oszlo- pot látunk. Ezek fölé futnak össze a templom boltívei. Szép fotója megtekinthető a „Magyarországi zsinagógák” című album 190. oldalán. (Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1989.) És még két apróság. Bonyhád erősen polgárosult hely volt 1868-ban, amikor a két irányzat kettévált, ezért éppen az újításokat elfogadó neolog (ún. kongresszusi) zsidók voltak túlnyomó többségben és az ortodoxok kisebbségben (7 család). A neológoké maradt a régi templom, nem pedig fordítva, mint Ordas Iván írja! A Völgységi Múzeumban pedig nem két, hanem csak egy kis teremben gyönyörködhet a látogató „az izraelita hitélet gazdag relikviáiban”. Pontosabban: ez a szakrális emlékek terme, ahol egy-egy tárlónyi tárgyi emlék egyenrangúan mutatja be a Völgység négy nagy vallási csoportját: a katolikusokat evangélikusokat reformátusokat és a zsidóságot Ennyit kiegészítésként Minden mással egyetértek. Solymár Imre
