Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)

1990-06-22 / 67. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. június 22. Mondialógus: Roberto Baggio Nagy feltűnést keltett, amikor a világ­bajnokság előtt az olasz Roberto Baggio, eleget téve a Juventus mesés ajánlatá­nak, aláírta az eléje tett szerződést, amely szerint ősztől már nem a Fiorentinát erő­síti. Nem kevesebb, mint 35 millió márká­ba került a Juventusnak a 23 éves sztár, s ennyi pénzt még egyszer sem fizettek ki a világon labdarúgóért. A DPA hírügynök­ség munkatársa exkluzív beszélgetést folytatott Baggióval, s az első kérdés így hangzott: Mennyire nyomasztja ez a nagy összeg?- Tudom, nagyon nagy pénz, de nem akarok csak erre gondolni. Meggyőző­désem, az évek során bebizonyosodik, megértem ennyit, és Torinóban elége­dettek lesznek a játékommal. Bízom benne, új városomban ugyanolyan sze­retet vesz majd körül, mint Firenzében. A csehszlovákok ellen szenzációs gólt ért el, de a mérkőzés elején mintha nem találta volna a helyét. A skótok elleni nyitótalálkozón aratott győzelem után újabb fejezetet nyitott a ki­csiny közép-amerikai ország a vb-k tör­ténelemkönyvében: a Svédország elleni sikerrel első alkalommal biztosította továbbjutását a legjobb 16 közé. Ráadá­sul az olaszországi torna eddigi mérkő­zései során először fordult elő, hogy hátrányban lévő csapat a maga javára tudta fordítani az állást. A svédek ellen az első félidőben beka­pott gól után a Costa Rica-iak ráeszmél­tek, hogy nincsen vesztenivalójuk, és bátor ellentámadásokkal próbálkoztak - sikerrel. A meccs két kulcsfigurája a 63. Igazi csemegében lesz részük a hét végén Szekszárdon a lövészek rajongóinak, hiszen szombaton és vasárnap a tolnai megyeszékhely ad otthont a XI. légfegyveres serdülő or­szágos bajnokságnak. Eddig 28 egyesület 320 versenyzője nevezett a sportcsarnokban sorra kerülő megméretésre. A Szekszárdi BHG lövészklub által rendezett országos bajnokságon rangos vendégekben sem lesz hiány, többek között Joó Éva világbajnok, a Központi Lö­vészklub versenyzője, Hammer László szövetségi kapitány, valamint Péntek Atlétika: Szekszárdon a Pollack úti sporttelepen 15 órától megyei minősítő verseny. Kerékpár: XXXI. MAGÉV-Mecsek-kupa nemzetközi országúti verseny 3. szakasza a Pécs-Árpád-tető-Kökönyös-Bony- hád-Szálka-Szekszárd 90 km-es útvona­lon. Bonyhádon 10.30-10.45 között, Szál­kán 10.50-11.05 óra között haladnak át Szekszárdon az Alisca utcai trafóház előtti célba 11.15-11.30 óra között várható a be­futás. A 4. szakaszban Szekszárdról, a Felszabadulás térről 16.30 órakor rajtol a- Nem tagadom, ideges voltam, hiszen Vicini kapitány sokat várt tőlem, és bizo­nyítanom kellett. Két helyzetet is kihagy­tam, de aztán sikerült gólt szereznem. Ez óriási önbizalmat adott és ad a további mérkőzésekre is. Milyennek látja csapata további esé­lyeit?- Mindenáram arra törekszünk, hogy olyan eredményt érjünk el, amelyet itthon elvárnak tőlünk. Ezentúl kudarc esetén már nincs lehetőség a javításra, a vere­ség a búcsút jelenti. Nem tudom, hogy hétfőn a kezdőcsapatban leszek-e, ezt eldönteni Vicini mester dolga. Az az igaz­ság, hogy több társammal együtt ver­senyt futunk a válogatottba kerülésért. Mindent egybevetve: megkönnyebbült a premierje után?- Feltétlenül, s nemcsak annak örülök, hogy bemutatkozhattam a válogatottbán, hanem a gólomnak is. Ezt a találatomat a feleségemnek „ajánlom”, aki rövidesen anya lesz... percben csereként beállt és mindkét gól­ban döntő érdemeket szerző Hernan Medford, valamint a szenzációs védések sorozatát bemutató kapus, Luis Gabelo Conejo volt. A jugoszláv Bora Milutino­vics, aki mindössze nyolc hete, viharos időszak után ült le az amerikai csapat kispadjára, és mindössze három hóna­pos szerződést vállalt, történelminek ne­vezte együttese győzelmét:- A döntő előtt nem is álmodhattunk a továbblépésről, de játékosaim maximáli­san kiérdemelték a sikert. Pontosan tudták, mit kell tenniük, és képesek voltak meg is valósítani azt. Mind fizikailag, a sportág hazai vezérkara is megte­kinti a viadalt. Az ifjú versenyzők 40 lövéses zárt irányzékú puska -, 20 lövéses nyílt irányzékú puska -, 40 lövéses pisz­toly - valamint a 20 lövéses pisztoly kategóriákban mérik össze az ere­jüket. Az NSZK-beli Európa Óragyár és a Tolna Megyei Gabona-Malomipari Felvásárló Vállalat által támogatott sportesemény ünnepélyes megnyi­tójára szombaton 9 órakor kerül sor, az első nap 10 órától, míg a második nap 8 órától tekinthetik meg az ér­mezőny Pécsre. Kakasdon 16.50-től, Bonyhádon 17.05 órától várható az át­haladás. Labdarúgás: Öregfiúk mérkőzés: Nagymányok-Bonyhád 17.30 óra. Szombat Atlétika: Szekszárdon a Pollack úti sporttelepen 15 órakor Tolna megye 1990. évi serdülő „A” és ifjúsági összetett bajnoksága. Labdarúgás: Pincehelyen 17 órakor nemzetközi barátságos mérkőzés a Pin- cehely-Besenod (csehszlovák) csapa­tok között. mind szellemileg jobban bírtuk a megter­helést északi ellenfelünknél. Medford beállása alapvető fordulatot hozott játé­kunkban - nyilatkozta Milutinovics, aki a hírek szerint a vb után visszatér mexikói klubjához, a Pumashoz. Vb-szőttes Holland remény... Hiába Európa-bajnokok a hollandok, a vb-n eddig elmaradtak a tőlük megszo­kott jó teljesítménytől. A szakvezetők az okok keresésében odáig jutottak, hogy Rotterdamból Ted Troost személyében pszichológust hozattak olaszországi fő­hadiszállásukra, aki máris „munkához” látott. 1000:1 Nemcsak a világbajnokságnak zárult le az első szakasza, hanem a fogadási irodákban is véget ért egy fejezet. Azokat az együtteseket, amelyek kiestek, töröl­ték a listákról, most már csak 16 csapatra lehet tippelni. A nyolcaddöntőbe jutással nagy meg­lepetést okozó Costa Rica-iakban azon­ban nem sokan bíznak, mert 1000:1-es az esetleges világbajnoki győzelmük fogadási aránya A nagy bevásárlók Kamerun minden várakozást felülmúlt eddig a továbbjutásával, s ezt a csapat vezetői is honorálták. A játékosok között csaknem 50 000 dollárt osztottak ki juta­lomként, s az afrikai szegény országból érkezett labdarúgók pihenőnapjaikon mindjárt bevásárolni indultak. Sokak szerint a Selva de Fasanóban lévő szál­láshelyük már-már egy raktárhoz hason­lít, annyi videoberendezést, rádiómag­nót, televíziókészüléket és egyéb értéket halmoztak fel. S ha netán a legjobb nyolc közé is bejutnak, újabb ezreket kapnak a kameruni „oroszlánok” - ahogy őket nevezik. Beckenbauer „megbocsátott” Csaknem négy éve már, hogy az újjá­épített bécsi Práter stadionban Ausztria válogtottja 4-1-re legyőzte az NSZK együttesét, miközben az olasz Luigi Ag- nolin játékvezető két 11 -est adott a házi­gazdák javára. Franz Beckenbauer ezt követően minden mondott Agnolinról, csak jót nem, s már közel volt ahhoz, hogy csalónak nevezze. Az évek azon­ban feledtetnek, legalábbis ezt bizonyítja, hogy a Jugoszlávia-Kolumbia találkozó után Beckenbauer egy beszélgetés al­kalmával Josef Blatter FIFA-főtitkárnak azt mondta: „Agnolin szenzációsan ve­zette a mérkőzést”. Igaz, nem a nyugatnémet csapatnak bíráskodott... deklődők a versenyszámokat. A szervezők többek között szakmai ta­nácsadással is gondoskodnak a sportág híveinek színvonalas kiszol­gálásáról, ezenkívül a makói fegyverg^ár sport-, légfegyver- és vadászfegyver-kiállításának megte­kintésére, valamint légfegyverek vá­sárlására is nyílik majd lehetőség. Sikeres rendezés esetén nem kizárt, hogy Szekszárd a jövőben egy Vi­lág-kupa fordulónak is helyt ad. Szombaton az eredményhirdetés előtt, 17 órakor adják át a május hó­nap megyei sportolója díjat. Sportlövészet: Szekszárdon a városi sportcsarnokban 9 órakor XI. légfegyve­res országos serdülőbajnokság. Vasárnap Atlétika: Szekszárdon a Pollack úti sporttelepen 9 órától folytatódik Tolna megye 1990. évi serdülő „A” és ifjúsági összetett bajnoksága. Labdarúgás: Körzeti bajnokság: Zá- vod-lregszemcse (Adonics) 14 óra. Sportlövészet: Szekszárdon a városi sportcsarnokban 8 órától folytatódik a XI. légfegyveres országos serdülőbaj­nokság. Kilencen még versenyben Kemény legény a szegedi Kócsó Antal, hi­szen súlyos lábsérülése ellenére isedz, s vál­lalja a részvételt az egyéni salakmotoros világbajnokság szombati, bydgoszczi elő­döntőjében. A hónap első napjaiban, a négy helyen le­bonyolított középdöntőben csak a szegedi Csillik Róbertnek nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást viszont Kócsó, a miskolczi Haj­dú Zoltán és a debreceni Adorján Zoltán első helyen került tovább. S rajtuk kívül -azelőze- tes várakozást felülmúlóan - még hatan, a debreceni Tihanyi Sándor és Bódi László, a miskolci Újhelyi Sándor és Böszörményi Zsolt a nyíregyházi Petrikovics József és a szegedi Nagy Róbert sikerrel birkóztak meg a feladattal. E hét végén következnek az elődöntők, s Bydgoszczból, illetve Zamovicából, a 8-8 legjobb már a kontinentális fináléba jut ame­lyen azonban a kiírás értelmében sem a bri­tek, sem a skandinávok nem vesznek részt Szombaton a lengyelországi Bydgoszcz- ban négyen: Kócsó, Nagy, Petrikovics és Bó­di próbálnak szerencsét, vasárnap a cseh­szlovákiai Zamovicában pedig öten: Ador­ján, Tihanyi, Hajdú, Újhelyi és Böszörményi állnak rajthoz. Koroknai Jenő, a Magyar Autó- és Motor­sport Szövetség salakmotoros szakbizottsá­gának vezetője bízik abban, hogy legalább négyen kiharcolják az augusztus 12-i, nor- deni kontinentális fináléban való részvétel jogát Hőgyészi VISZ: a súlyemelő-vb nemzeti szponzora Megszoktuk már az utóbbi évtizedben, hogy nem múlik el szinte egyetlen hazai ran­gos nemzetközi sportesemény sem, amelyről a Hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet termé­kei, elsősorban az emblémás frottírtörülkö­zők hiányoznak. Mondhatjuk, a sor most folytatódik: az 1990. évi birkózó kadett-világ- bajnokságon - a helyszín Szombathely, az időpont július 19-22. - szintén a hőgyészi tö­rülközőkkel ajándékozzák meg a résztvevő­ket Mint azt Temesvári Ferenc szövetkezeti elnöktől megtudtuk, a házigazdák 1200 darabos megrendelést adtak a szövetke­zetnek. November 10-18. között Budapesten ren­dezik meg a 60. súlyemelő-világbajnoksá­got amelyre a szervezők mintegy 600 ver­senyzőt várnak, az eseményeket 150 ország televíziós társasága közvetíti, míg a viadalról tudósitó újságíró kollégák száma meghalad­ja a másfél százat. A legközelebbi nyári olim­pia felező idejében sorra kerülő budapesti vb szervezőbizottsága is szerződést kötött a hő­gyészi VISZ-szel. Ennek alapján október 15- ig kell leszállítani az emblémás törülközőket A szövetkezet cserébe elnyerte a súlyemelő­világbajnokság magyar nemzeti szponzora cimet továbbá az ehhez kapcsolódó reklám­jogokat Mi tagadás, ezzel a két újabb megrende­léssel a VISZ egyre aktívabban bekapcso­lódik az újabb színeket mutató hazai és nemzetközi üzleti életbe. Ha az elvárásoknak minőségileg az eddigiekhez hasonlóan meg­felelnek a hőgyésziek, akkor esélyük lesz az 1992. évi barcelonai olimpiára történő „betö­résre” is. „FEKETE DOBOZT’ AZ ANNONCE REKLÁMIRODÁNÁL VÁSÁROLHAT! A Fekete dobozzal ellátott és július elsejétől kötelező számlaadó pénztárgépet Tolna megyében kizárólag az ANNONCE reklámirodán keresztül forgalmazzák. Önnek csak 13 ezer forintjába kerül! A negyvenezer forint adóelőleget és az áfát visszaigényelheti. A mintapéldányokat megtekintheti - rendelését leadhatja - Szekszárdon a Mészáros Lázár utca 5-ben. (X) Costa Rica új fejezetet nyitott Légfegyveres serdülő OB Szekszárdon A hét vége sportműsora RADIO-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek, időjárás, útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől fáig. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.30: Balaton-rádió. 11.10: Népdalok, nép­táncok. 11.35: .Szőke, kék szemű zsidó lány...' 12.00: Déli Kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.05: Klasszikusok délidében. 14.05: Magyar Írás. 15.50: Be­szélni nehéz. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek időjárás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk hallot­tuk olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt.. 19.40: Vass Lajos: Szerelem patak 19.50:Gong. 20.00: Hírek időjárás. 20.05: Mo­zi vagy video? 20.35: Kukely Júlia operettfelvételeiből. 21.00: Hírek időjárás. 21.05: Kilátó. 21.50: Ludwig Streicher nagybő­gőzik 22.00: Késő esti Krónika. 22.29: Barangolás régi hangle­mezek között 23.05: Egy könyv margójára. 24.00: Hírek időjá­rás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek időjárás. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek időjárás. 9.03: Nyakunkon a rémvizsga. 10.00: Kertbará­tok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszál- gyökerek 11.00: Hírek időjárás. 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.43: Karel Valdauf fúvószenekara Valdauf-műveket játszik 12.00: Nóták 13.00: Hírek időjárás. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől péntekig. 14.50: Könyvről - könyvért. 15.00-15.03: Hírek időjárás. 17.00: Hí­rek időjárás. 17.03: Hatodik érzék 18.00: Kötyökrádió. 18.30: A Rock Gyermekei. 19.00: Hírek időjárás. 19.03: Garázs. 19.35: Fiataloknak! 21.00:*Hírek időjárás. 21.03: Népdalest. 22.00: Sportbuli - hajnalig, közben: 23.00: Hírek időjárás. 23.03-23.10: Sporthiradó. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.10: Mahler: V. szimfónia. 1020: Ars poetica. 10.48: Verdi operái­ból. 12.00: Hírek időjárás, műsorism. 12.05: Barokk zene. 13.00: Látatlanul. 13.40: Magyar szerzők dalaiból. 14.27: Gla­zunov: Az évszakok 15.06: Weber: Oberon, közben 16.00: Hí­rek időjárás, műsorism. 16.05-16.10: Édes anyanyelvűnk 17.40: Két szimfónia. 18.30: A véges végtelen. 18.55: Öt perc zene. 19.00:: Hírek időjárás, műsorism. 19.05: Könyvszemle. 19.15: Bach: Musikalisches Opfer. 20.05: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót 2125: A régi zene kedvelőinek 21.42: A MRT énekka­rának legszebb hangversenyei és felvételei. 22.30: Füsti Ba­logh Gábor dzsesszegyüttese játszik 23.00: Századunkzené- jéből. 24.00: Hírek időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: A Sportbuli folytatása. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Dél­dunántúli Krónika Útinform. Ügyeletek jelentik 7.15: Dél-du­nántúli Krónika. Lapszemle. Időjárás. Hétvége sportja. Lap­szemle a múltból. 7.55: Programajánlat) Szerkesztő: Felső Pál. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzeti­ségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.00-17.00-18.00: Regionális, 16.30: Német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma. 9.10-10.25: Szünidei matiné. 9.10: Én is voltam gyerek 9.45: Telemim. Láthatatlan látható. 10.00: Változatosság és alkal­mazkodás az állatvilágban. Ismeretterjeszö sorozat. Kincses szigetek az óceánban. 10.25: Az Edgehill házaspár. Tévéfilm. 11.45: Képújság. 14.45: Képújság. 14.53: Műsorismertetés. 14.55: Déli videoújság. Aszegedi körzeti stúdió műsora. 15.05: Stíri - hírek románul. 15.10: Perpetuum mobile. 15.45: A kuckó jelenti. 15.55: Szám-adás. Gazdaságpolitikai negyedóra. 16.10: Tiszta szóval. 17.00-19.00: Péntek délután. 17.00: Év­gyűrűk Nyugdíjasok műsora, kb. 17.30: Téka. kb. 17.40: Ri­portfilm. kb. 18.00: Ablak 19.00: .Maradjatokmegszeretetem- ben' Keresztény életkérdések 19.10: Esti mese. 19.30: Hír­adó. 20.05: Jövő héten utazunk?! avagy egy gálest születése. 21.25: Panoráma. 22.25: Van őt perce? 22.30: A hónap versei­ből. 22.50: Híradó 3.23.05: Borsalino és társai. Rím. TV2 Sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság. 17.15: TV2. BUMM!!! HatÁsz. 18.25: Gye­rekeknek! 18.46: TV2.19.30: A viharlovag. Kalandfilmsorozat. A féltékenység. 19.55: TV2.20.00: Telesport. Itália '90.20.50: TV2.21.00: Híradó 2.21.20: TV2.21.30: Shakespeare: Szent- ivánéji álom. kb. 23.30: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.20: Tévénaptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Nyári prog­ram. 14.50: Hírek. 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar hír­adó. 17.00: Tévénaplő I., oktatöműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk 18.45: Muppet-show. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló II. Időjárás. 20.00: Az utolsó álom. 20.55: Ha­zai show-program. 21.40: Tévénapló III. 22.00: Kulturális ma­gazin. 23.00: A mai sport. 23.05: Éjszakai program. 1.05: Hirek 2. MŰSOR 16.25: Hirek 16.20: Tévénaptár. 16.30: Itália '90.16.45: Anglia-Egyiptom. Labdarúgó-vb. 19.00: A fenntartott idő. 19.30: Tévénapló III. 20.00: A fenntartott idő. 20.45: Hirek 22.50: Zandi menyasszonya 0.20: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 17.00: Adásban. 19.00: Nemzetközi slágerstúdió. 20.00: Koncert 21.00: Kék éj. 22.00: Hirek kfőárás. 22.15: Koncert 23.15: Nemzetközi hírek kom­mentárok 23.45: Max Headroom. 0.15: Hírek időjárás. 0.30: Kék éj, időlánc. 1.45: Egyveleg. EUROSPORT 9.30: Labdarúgó-vb. 15.00: Tenisz. 19.00: Nemzetközi mo­torsport. 19.30: Kaland. 20.00: Birkózás. 22.00: Profi ökölvívás. 23.00: Forma-1-vb. 23.30: Lovaglás. 0.30: Tenisz. RTL PLUS 6.05: A Munster család. 6.30: Halk), Európa-jó reggelt Né­metország! 9.10: ASpringfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Az álarc. 11.00: A láthatatlan. 11.45: Újdonságok a mo­zik műsorán. 12.35: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik 13.30: Kalifornia Idán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Egészségügyi magazin. 15.30: Játssz velünk! 15.43: Nettó. 16.00: Egyszerűen állati. 16.30: Murphy papa. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Telebutik 18.00: Sierra. A nagy tűz. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: A csapat Vízi játékosok 20.15: A ma­gánnyomozó. Az adósság. 21.05-22.35: A Bermuda három­szög. Játékfilm. 0.30: A szabadság zsoldosai. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1 -gyei! 8.35: Szomszédok 9.05: Sze­relemhajó. 9.50: Teletipp - főzés. Horoszkóp. 10.05: Teleüzlet 10.30: Egy Duke ritkán jón egyedül. 1120: Füstölgő coltok 12.15: Szerencsekerék 13.00:íelebörze. 14.05: Szellemúzők 14.30: Teletipp - utazás. Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó, (am. sor.) 15.30: Megbabonázva (am. sor.) A kinevezés. 17.35: Teletipp. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Az Addams család, (am. sor.) 18.15: Szappan (am. sor.) 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék 20.00: Charlie angyalai (am. krimisor.) Egy angyal a rács mögött. 21.00: Skidoo (am. játékfilm) 23.00: Ördögi nő. Játékfilm. 0.30: Előrejelzés. A részletes RTV-műsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című müsormellékletünkben található. Mérkőzésről - mérkőzésre Brazília-Skócia 1-0 (0-0). Torino, 60000 néző. V.: Kohl (osztrák). Brazília: Taffarel - Ricardo Rocha, Maura Galvao, Ricardo - Jorginho, Alemao, Dunga, Val- do, Branco - Careca, Römário (Müller a 65. percben). Skócia: Leighton - McPherson, McLeish, Malpas - McKim- mie, McStay, Aitken, McCall, MacLeod (Gillespie a 40. percben) - Johnston, McCoist (Fleck a 78. percben). A skótok a gólokkal is spóroltak. G.: Müller. Costa Rica-Svédország 2-1 (0-il). Ge­nova, 30000 néző. V.: Petrovics (ju­goszláv). Costa Rica: Conejo - R. Flores - Chavarria, Marchena, Montéra, Chaávez - Cayasso, Ramirez, González, Gómez (Medford a 61. percben) - C. Jara. Svédország: Ravelli - R. Nilsson, Hysén - Strömberg (Engqvist a 82. perc­ben), P. Larsson, Ingesson, J. NilsSon, Schwarz - Ekström, Pettersson, Brolin (Gren a 34. percben). A cserecsatár gól­jával a legjobb 16 közé jutott Costa Rica válogatottja. G.: Flores, Metford, illetve Ekström.

Next

/
Thumbnails
Contents