Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-02 / 50. szám
VSZ-ülés, bizottságok megszüntetése, közkegyelmi rendelkezés (Folytatás a 2. oldalon.) A kormány csütörtöki, az éjszakai órákban véget ért üléséről László Balázs szóvivő az alábbi közleményt juttatta el a Magyar Távirati Irodához: A kormány csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy magas szintű magyar állami küldöttség vesz részt a Varsói Szerződés országainak június 7-én Moszkvában tartandó csúcsértekezletén. A Magyar Köztársaság képviselői a csúcsértekezleten Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök, Für Lajos honvédelmi miniszter és - Jeszenszky Géza külügyminiszter más irányú külföldi kötelezettségei miatt - Somogyi Ferenc külügyi államtitkár vesz részt. A kormány e heti ülésén döntött a közkegyelmi előterjesztésről. Eszerint e végrehajtási kegyelem minden jogerős büntetését töltőre kiterjed, azonban messzemenően differenciál a legsúlyosabb, illetve a közvéleményt leginkább nyugtalanító bűncselekményt elkövetőkkel és a társadalomra fokozottan veszélyes bűnözőkkel szemben, és nagymértékben figyelembe veszi a humanitárius okokat is. Az igazságszolgáltatás továbbra is szigorúan el fog járni azokkal szemben, akik a büntetésvégrehajtó intézetek rendjét súlyosan megzavaró magatartásukkal kívánnak nyomást gyakorolni a kormány vagy az Országgyűlés állásfoglalásá• TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP 1990. junius 2., SZOMBAT I. évfolyam, 50. szám ARA: 5,30 Ft Nyilatkozat a trianoni békeszerződés aláírásának 70. évfordulója alkalmából A parlamenti pártok országgyűlési frakciói csütörtökön elfogadták az alábbi nyilatkozatot: Hetven éve kötötték meg a trianoni békeszerződést, amely - miközben korábbi sérelmeket kívánt orvosolni - tragikusan sújtotta a magyarság egészét, a történelmi Magyarország szétdarabolását jelentette. Igazságtalanságát kiemelkedő európai politikusok, írók és a népek milliói állapították meg. Egyben szembeállította térségünk egymásra utalt népeit és a szabad együttműködés helyett az ellenségeskedés terheit zúdította az itt élő nemzetekre. Az évforduló alkalmából a magyar Országgyűlésben képviselt pártok szükségesnek tartják kijelenteni, hogy a közép- és kelet-európai demokráciák megszületése most a történelmi megbékélés, az együttes felemelkedés és egy új európai rend létrejöttének esélyét hordozza magában. Ennek valóra váltása azonban térségünk demokratikus erőinek közös felelőssége. E felelősség tudatában az Országgyűlésben képviselt pártok megerősítik, hogy a létrejött határokat igazságos vagy igazságtalan mivoltuktól függetlenül a jelenlegi európai stabilitást meghatározó realitásnak tekintik. Emlékezve Magyarországnak a helsinki záróokmányban aláírt kötelezettségvállalására, megerősítik a határok erőszakos megváltoztatásának a tilalmát. Ugyanakkor hazánk elvárja a határainkon túli magyarsággal szemben az egyéni és kollektív kisebbségi jogok teljes körű biztosítását. Az aláíró pártok olyan világ mellett kötelezik el magukat, amelyben államhatárok elvesztik korlátozó jelentőségüket, megvalósul a népek és nemzetek, a kisebbségek és anyanemzetek, országok és polgáraik közötti kapcsolat szabadsága. Felhívjuk hazánk lakosait, tartózkodjanak a megfontolatlan demonstrációktól, amelyekkel a legtöbbet a kisebbségi sorban lévő magyarság érdekeinek ártanak. Az évforduló kapcsán elítélünk minden olyan megnyilvánulást, amely alkalmas szélsőséges érzelmek szítására, sérti más népek önérzetét, nem számol a jelen adottságaival és a jövő követelményeivel. Budapest, 1990. május 31. Fiatal Demokraták Szövetsége Magyar Demokrata Fórum Független Kisgazda és Polgári Párt Magyar Szocialista Párt Kereszténydemokrata Néppárt Szabad Demokraták Szövetsége Atomerőmű bezárása az NDK-ban Az NDK-ban pénteken bejelentették, hogy bezárják az ország legnagyobb atomerőművét, mert ott a szakértők aggodalmai szerint a csernobilihez hasonló katasztrófa lehetősége sem zárható ki. Karl-Hermann Steinberg környezetvédelmi miniszter szerint a greifswaldi üzemet egy hónapon belül leállítják, mivel NDK- és NSZK-beli szakemberek egy közös vizsgálat során komoly biztonsági problémákat fedeztek fel az erőműben. A HIT VILÁGA Pünkösd ünnepére nyitjuk meg lapunk hasábjain új rovatunkat, amelyben egyházi életünk eseményei, ünnepeink, a hitélettel kapcsolatos információk kapnak teret az egyházközi együttműködés, az ökumené szellemében. Rovatunk így valamennyi egyház, vallás, felekezet felé nyitott, olvasóink szabad vallásgyakorlásának szolgálatában nyújtunk benne tájékoztatást. Ezért kérjük mind az egyházakat, mind olvasóinkat, véleményükkel, kívánságaikkal, ötleteikkel segítsék-elsődlegesen épp olvasóinkat szolgáló munkánkat, hogy A hit világa nyitott lehessen, a Hit világa világolhasson... (Rovatunk a 3. oldalon.) Otelka bácsi, a malomtulaj, a jussát kéri Randim van Oti bácsival. Pesten, az Astoriánál vár, s minthogy személyesen még nem találkoztunk, leírja különös ismertetőjelét: „Pocakosodó öregúr canadai sapkában.” Az öregúr piros juharleveles fejfedője messziről virít, kezében reklám- szatyor, benne az irodája. Nincs egyedül, hozta botra támaszkodó barátját, az egykori főjegyzőt is, aki mint később kiderült, azért van itt, hogy bizonyítsa: amit Oti bácsi mond, az színtiszta igazság. Leülünk a Gourmand cukrászda bársonykanapéjára, s a hangulatlámpa sápadt fényében kikerekedik egy olyan történet amelyről eddig nemigen hallottunk, s amelyhez hasonlóak mostanában naponta bukkannak elő. Orosházi (Oszbach) Ottó volt gyu- laji malomtulajdonos ugyanis visszaigényli a tulajdonát képező, kártalanítás nélkül és erőszakkal állami tulajdonba vett malmát, és a hozzá tartozó épületeket. (Folytatás a Tolnatáj 4. oldalán.) Készülnek az aratásra Nagykónyiban Ladikkal a kertben Nonstop ügy a Duna-parton Paradicsomi állapotok között találjuk magunkat, a buja fák árnyékában, a lombok között áttűz a nap, mélységes csönd fog körül bennünket, a levegő éles és friss, mélyre szippantjuk a dús vegetáció és a viz illatát Odébb a Duna hömpölyög. Leülünk Karaszi-fokon egy aprócska ház elé, a kispadra, nézzük a sebesen sodródó Dunát, a ladikok aljánál csobbanó vizet, a szemközti hosszúkás zöld szigetet, s a fákat, amelyeken madarak csicseregnek. Kétpercnyi békesség és nyugalom nekünk is kijár. Mikor ugyanis elindultunk felderíteni a bogyiszlói rév és a Bóni-fok közötti partszakaszon uralkodó állapotokat, többen figyelmeztettek: „Csak óvatosan, mert aki odatéved, darázsfészekbe nyúlhat” A darázsfészek egyelőre csendes, de ha megbolygatják, bizony könnyen előfordulhat, hogy fájdalmas csípések esnek. A hosszú partszakaszon ugyanis - nem először - le akarják bontatni az engedély nélkül épített házakat, ormótlan, lábakra emelt buszkarosszériákat.. (Folytatás a Tolnatáj 4-5 oldalán) Szokatlanul nagy a nyüzsgés a nagy- kónyi gépműhelyben annak ellenére, hogy egész évben folyamatosan dolgoznak. Az apropót nem más adja, mint az - igaz, még messze van Péter, Pál -, hogy a természetfelelős jóvoltából a szokásosnál bő két héttel előrébb kerül az aratás kezdete. Kampánymunka ez a javából, amiből kiveszi a részét a 39 szerelő és a 8-10 erőgép-, illetve gépkocsivezető. Az egyik legfontosabb feladatra, a 2000 hektár kalászos gabona, illetve a 40 hektár borsó betakarítására készülnek most a környék legkorszerűbb műhelycsarnokában. Horváth Jenő mühelyfőnöktől azt is megtudjuk, hogy kilenc 106-os Claas dominátort, kettő 105-ös Claas dominá- tort és az ezekhez tartozó 14 gépkocsit és pótkocsit, valamint a szalmabetakarításhoz szükséges gépeket készítik fel a nagy munkára. Ezzen párhuzamosan végzik a szárogatótelep éves felújítását és a terménytárolók szükséges gépeinek a felújítását is. A gépszemle június 15-én lesz, s az azt követő napokban meg is kezdhetik a ma még csak szőkülő, de akkorra aranysárgára vált, érett gabona betakarítását. Nagykónyiban és a tsz-hez tartozó társközségekben, Koppányszántón, Ér- tényben 50-60 ember vesz majd részt az aratásban. A termelőszövetkezetben az elmúlt évek jó tapasztalatait figyelembe véve szervezik meg az idén is a munkát. A kombájnok kint parkolnak a táblán - üzemanyag-takarékosság miatt -, az aratóknak meleg ebédet, hideg vizet biztosítanak. Megszervezték a javítást is, a karbantartást a helyszínre kihelyezett szerelő végzi, és segíti ezt a tevékenységet egy mozgó kocsis, az anyagraktárral és a kihelyezett szerelővel rádióösszeköttetéssel rendelkező szakember is. így gyorsan el tudják majd hárítani a hibát. Örök téma az alkatrészellátás-, utánpótlás. Bár a dominátoroknál a költségek jelentősen emelkedtek - egyeseknél a 100%-ot is elérte a növekedés -, ennek ellenére, egy-két apróságtól eltekintve a javításhoz, illetve fenntartáshoz szükséges anyagokat beszerezték, illetve raktározták. A műhelyfőnök szerint olyan a felkészültségük, hogy biztonsággal el tudják végezni a betakarítást. Remélik, az időjárás nem szól közbe.-élFOTÓ: KISPÁL MÁRIA Az utolsó „simítások” a kombájnon Szállítójármű-javítás