Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)

1990-06-16 / 62. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. június 16. A légköri jelenségek hatására már Hippokratész és Paracelsus is felfigyelt, komolyabb tudományos kutatások azon­ban csak pár évtizede folynak annak ér­dekében, hogy a meteorológiai változá­sok hogyan befolyásolják az élő szerve­zet működését. Hazai és külföldi tudomá­nyos közlemények sorozata jelent meg ebben a témakörben, bizonyítva a front­betörés szerepét. A frontátvonulás az eltérő fizikai és ké­miai tulajdonságokkal rendelkező légtö­megek mozgása, áramlása. A meteoroló­gia leggyakrabban kétféle levegőfajtát említ, a hideg és a meleg levegőt. E két különböző légtömeg, ha több száz kilo­méter szélességben találkozik, vagy fedi egymást, akkor keveredhet. Leggyak­rabban azonban csak határfelületükkel érintkeznek. Az említett határfelület ké­pezi az időjárási frontot. Amennyiben a meleg levegő utóléri és találkozik a hideg áramlattal, akkor jön létre a meleg-, vagy felsiklási frpnt, ugyanis a hideg levegő nehezebb, és a meleg nekiütközvén szin­te felsiklik. Ha a meleg levegőt éri utói a hideg áramlás, és mivel az utóbbi nehe­zebb, ezért szinte felemeli a meleget. Ek­kor érzékeljük a hideg-, vagy betörési frontot. Mind a felsiklási, mind a betörési front más és más hatást gyakorol szerveze­tünkre, és már órákkal előbb megelőzhe­tik a hőmérséklet változását. A frontok ál­talában az anyagcserére, és a vegetatív idegrendszerre fejtik ki hatásukat. Me­legfront esetén - ami inkább télen gya­koribb - szaporább lesz a pulzus és a légzésszám, emelkedik a vérnyomás és a testhőmérséklet, esetleg a vércukor- szint, a gyomornedv- és epekiválasztás, a vér alvadékonysága fokozódik. Ösz­szességében ingerlékenyebbek le­szünk, gyakran fellép szorongás, fejfájás, letargikus állapot, sőt, még alvászavar is. A hidegfront hatására a szervi reagálá­sok ellentétesek: a fejfájás inkább mig- rénszerűen jelentkezik, kiújulnak a reu­más jellegű panaszok, a reflexek lassul­nak - ez főleg a közlekedésban válhat veszélyessé -, és nagyon sok esetben fokozódik a görcskészség. Felmérés mutatta ki, hogy az elmúlt 5-10 év során az öngyilkossági esetek növekedése szoros összefüggésben van a melegfront érkezésével. Hidegfront esetén viszont megszaporodnak a trom­bózisok, az asztmás panaszok. A hideg­front érkezésekor gyakoribbak a szülé­sek, számszerűleg is, de e front rovására is írható a koraszülések bekövetkezése, leggyakrabban júniusban és júliusban. A melegfront viszont márciusban okozza a legtöbb koraszülést. A légköri viszonyokra másképpen rea­gál az egészséges és a beteg szervezet. Az idült betegségekben szenvedők job­ban megérzik a változásokat. Egyre azonban figyeljünk: ha a labilitászavarok fejfájás, levertség, álmatlanság nemcsak a frontátvonulások alkalmával, hanem szinte rendszeresen jelentkeznek, akkor forduljunk orvoshoz, mert a jelenségek mögött szervi elváltozások húzódhatnak meg, ami csak részben függ össze az időjárással. És végezetül: a magukat egészséges­nek tudó gépkocsivezetők, és veszélyes gépeken dolgozók se feledkezzenek meg az óvatosságról, hiszen az időjárás alakulásával változik a figyelem, a kon­centrálóképesség, a közérzet és a han­gulat. Vigyázzunk magunkra és egymás­ra! DR. SOPRONI LÁSZLÓ Kézimunka Ágytakaró rece­horgolással Visszatért nagyanyáink divatja: ismét készülnek a horgolt kézimunkák, köztük a recetechnikával kivitelezett ágyterítők is. Az ágytakaró természetesen készülhet vastag horgolócérnából is, de szaporább és modernebb, ha vékony szálú kötöfo- nalból készül. Színe igazodhat a szoba többi textiliájához. A takarót készíthetjük a műhelyrajz alapján úgy, hogy külön meghorgoljuk a négyzetes mintákat, s utána horgoljuk össze rövidpálcasorokkal a kockákat, de elkészíthetjük folyamatosan egybe, egy nagy térítőként. Emlékeztetőül: üres kocka = 1 egyrá- hajtásos pálca, 2 láncszem; a tömör koc­ka = a láncszemek helyett is egyráhajtá- sos pálcákat horgolunk. Barkács-tanács Napvédő, árnyékoló Alig várjuk a tavaszt, a nyarat, a szép napsütéses időt, aztán alig hogy itt van, az utcán közlekedők az árnyékos oldalra mennek át, a szobákban lehúzzák a roló­kat, becsukják a zsalukat, hogy jó hűvös legyen. Családi, hétvégi házak tulajdonosai szívesen csinálnak napvédő előtetőket, amelyek leárnyékolják a lakás egyes he­lyiségeit, és egyben kellemes pihenő­beszélgető sarkot alakítanak ki ily mó­don. Megoldásához két változatot muta­tunk be: 1. Ennél a megoldásnál fából készül egy lamellarendszer, valamint a tartó- szerkezet. A lamellákat kicsit meg kell dönteni, így az árnyékhatás jobb lesz. A fa felületét védeni kell az időjárás viszon­tagságaitól, ezért gombátlanltani szük­séges, majd csónaklakkal felülkezelni. 2. Ennél a variációnál a tartó vázszer­kezet acélcsőből vagy négyzetcsőből készül, amelyre rolóvászonból védőtetőt húzunk. Ha csőből választjuk a vázszer­kezetet és karikával szereljük fel a roló­vásznat, akkor mozgathatóvá válik a tető. A cső végén rögzítőhorog gátolja a vá­szon visszacsúszását. Hasznos tanácsok- Vitamindús, kitűnő ízű csemege a tejfölös gyü­mölcssaláta. Készítése: almát, nararcsot, banánt sze­letekre vágva óvatosan összekeverünk (tehetünk be­le mirelit málnát vagy epret is), majd vaníliás cukorral és tejföllel összekeverjük. A saláta tetejét gyümölcs­szemekkel díszítjük. Készíthetjük a gyümölcssalátát különböző befőttekből is. A befőtt levét citrommal gazdagítva üdítőnek használjuk fel. Mirelit gyümöl­csökből is ízletes salátát készíthetünk.- A gomba nem feketedik meg, ha a megtisztított gombákat felhasználásig enyhén sós-ecetes vízbe tesszük.- Különlegesen finom lesz a párizsi szelet ha a hússzeleteket sütés előtt 10 percig kevés, erősen fű­szerezett tejben áztatjuk.- A füstölt hús levét felhasználhatjuk húsleves ké­szítéséhez; töltött káposzta, bab, borsó, lencse ízesí­téséhez, jó ízt ad a paprikás burgonyának, kelká­posztának.- Ha elsóztuk a levest, ne essünk kétségbe. Tisztít­sunk meg egy burgonyát, és tegyük bele a forrásban lévő levesbe. Egy perc múlva kóstoljuk meg, ha a le­ves még mindig sós, akkortegyünk bele még egy bur­gonyát.- Ha az élesztős tészta megkelt, de nincsen időnk vele dolgozni, hogy ne essen össze, fedjük le beázta­tott papírral, amelyről előzőleg a felesleges vizet le­ráztuk.- A kávé könnyen átveszi a szagokat, ezért mindig száraz helyen ajánlatos tartani, jól zárható bádogdo­bozban, porcelán vagy üvegedényben. A tároló­edénybe szórt őrölt kávét ajánlatos jól lenyomkodni és légmentesen lecsukni, hogy az illata el ne párolog­jon.- A megszáradt kiflit, kalácsot ne dobjuk el, készít­hetünk belőle felfújtat. Ha a száraz kiflit lereszeljük, ki­tűnő morzsát nyerhetünk a rántott hús bundázásá­hoz.- A gyermekeknek naponta adjunk étkezéshez egy almát és egy kisebb sárgarépát. Ennek kettős előnye van: jól megdolgoztatja a fogakat, és vitami­nokkal látja el a szervezetet Természetesen a felnőt­teknek is ajánlatos ezeket fogyasztani. Akinek érzé­keny a gyomra, az reszelje le a sárgarépát Receptötletek Bárányételek Kapros bárányleves Hozzávalók: 80 deka báránylapocka, 2-2 szál sár­ga- és fehérrépa, 1 kis zellergumó, 1 kicsi karalábé, 1 vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 deci tejszín, 2 tojás­sárga, 1 evőkanál liszt, 1 csokor kapor, 1 citrom, só, szemes bors. A húst kicsontozzuk, apró kockákra vágjuk. A csontot a megtisztított, kockákra vágott zöldségekkel, a borssal feltesszük egy liter vízben főni. Egy másik lábasban a finomra«vágott hagymát az olajon meg- fonnyasztjuk, a húst, meg a finomra vágott kapor felét hozzákeverjük, megsózzuk, és állandóan kevergetve zsírjára sütjük. A liszttel megszórjuk, néhány percig együtt pirítjuk, majd a csontlével felöntjük. Lassú tű­zön addig forraljuk, amíg a hús teljesen meg nem pu- hult. Egy tálban a maradék kaporral és tojássárgával simára keverjük a tejszínt majd a levest - amiből a csontokat kivettük - állandóan kevergetve rászűrjük. Citrommal savanyítva tálaljuk. Sajtos bárányborda Hozzávalók: 4 báránybordaszelet (ha kicsi, akkor 8), 2 tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 5 deka reszelt parmezánjellegű sajt, só, őrölt bors, pirospaprika; a sütéshez olaj. A húsról a zsíros részeket gondosan levágjuk, majd a szeleteket kissé kiverjük, besózzuk. Előszóra simára kevert tojásba, majd a reszelt rajt, zsemlemor­zsa, bors, paprika keverékébe forgatjuk, és bő, forró olajba rakjuk, de a tüzet mérsékelve lassú tűzön mindkét oldalán szép pirosra sütjük. Tálaláskor a csontot fóliával bevonjuk, hogy evésnél kézbe lehes­sen venni. Friss salátát vagy savanyúságot kínálunk hozzá. Növényvédelem A szőlő- és gyümölcsvédelem aktuális teendői Az utóbbi hetek csapadékos időjárásának hatására sok szőlőben megjelentek a pero- noszpóra tünetei (kerek, fehér foltok a levelek fonákján). Helyenként - különösen a zárt völ­gyekben - a levélfertőzés már meglehetősen erős. Itt a fürtök is ki vannak téve egy gyors, robbanásszerű megbetegedésnek, ami jelen­tős (akár 100%-os) termésveszteséggel járhat. A betegség gyógyítására csak a felszívódó szerek képesek. A még virágzó állományban a rezet nem tartalmazókat (Sandofan Z, Curzate Super Z, Ridomil Combi, Mikai 75 WP), a már levirágzott szőlőben a réztartalmúakat (San­dofan C, Curzate Super CZ, Ridomil Plus 50 WP, Mikai C 64 WP) kell használni, csapadé­kos időben kéthetenként, egyébként 16-20 naponként. Melléjüka lisztharmat ellen hason­lóan hosszú hatástartalmú, felszívódó szere­ket (Systhane 12 E, Sápról, Tilt 250 EC, Rubi- gan 12 EC) kell kombinálni. Ahol a szőlő még virágzik, a szürkerothadás ellen is tanácsos védekezni Ortho-Phaltan, Rovral, Ronilan 50 WP, Sumilex 50 WP készítményekkel. Almában és körtében még mindig erős a va- rasodásveszély, ezért továbbra is a szisztemi- kus szereket (Systhane MZ, Topaz MZ 62,5 WP, Rubigan Plus vagy a 3/4 adag Dithane M-45-tel kombinált Systhane 12 E, Sápról, Rubigan 12 EC) kell előnyben részesíteni. Va­lamennyi hatásos az almalisztharmat ellen is. Az alma és körte kukacosodását okozó alma­moly, valamint a körtefákat ragacsos mézhar­mattal elárasztó körtelevélbolha ellen a Dimilin 25 WP vagy a .feltételes forgalmú” Nomolt 15 SC használatát javasoljuk. Késői őszibarackban a lisztharmat jelent na­gyobb veszélyt. A betegség a termések kez­detben kerek, fehér majd bámuló, parásodó foltosságát, a levelek torzulását kanalasodá- sát okozza. Súlyosabb kártétele megelőzhető a Topsin-M 70 WP, Chinoin Fundazol vagy Ru­bigan 12 EC gombaölő szerekkel. Ha már a ter­mésfoltosság megjelent a Karathane FN-57 vagy Karathane LC készítményeket ajánlatos kijuttatni. A kajsziban korai levélhullást okozó gnomó- niás betegség és a szilva levélbetegségei ellen a „feltételes forgalmú” Sporgon 50 WP, vala­mint a Chinoin Fundazol és a Topsin-Metil 70 WP a legjobb hatékonyságúak. A szilva- és ba­rackfélék kukacosodását okozó gyümölcsmo­lyok a Zolone 35 EC és az Unifosz 50 EC készít­ményekkel jól irthatók. A gyümölcsfákon helyenként tömeges a fia­tal hajtások leveleit szivogató, azok torzulását, ragacsosodását okozó levéltetvek fellépése, melyeket a szerves foszforsavészterek (Zolo­ne 35 EC, Unifosz 50 EC, Bi 58 EC, Sinoratox 40 EC) és a piretroidok (Karate 5 EC, Fendona 10 EC, Decis 2,5 EC) egyaránt hatékonyan pusztítanak. FŰZI ISTVÁN TM-i Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás RÁDIÓ-TV SZOMBAT VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. 8.10: Hangszemle. 8.30: Családi tükör. 9.05: Kis magyar nép­rajz. 9.10: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét -a javából! 12.00: Déli Krónika. 12.30: Aratás előtt. 13.05: Klasszikusok délidő­ben. 14.10: Szaván fogjuk! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Énekeljünk együtt! 15.05: Rába György versei. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00:168 óra. 17.30: Ünnepekzenéje. 18.00: Esti Krónika. 18.20: Szemle. 18.45: Hol volt, hol nem volt... 19.05: Rádiószínház. 20.05: Zeneszerzők a mikrofon előtt. 20.50: Maczkó Mária palóc ésGalga vidéki népdalokat énekel. 21.05: HÍD. 22.00: Késő esti Krónika. 22.20: Sporthíradó. 22.35: Haydn: F-dúr szimfónia. 23.05: Hangversenymüzeum. 24.00: Hírek Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Dallamkoktél. 5.30: Kakukk 7.03: Sportszombat. 8.00: Hírek Időjárás. 8.05: Kopogtató. 8.30: Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00: Hírek Időjárás. 9.03: Tövisekés virá­gok 10.00: Hiánypótló. 11.00: Hírek Időjárás. 11.03: Szombat délelőtt. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek Időjárás. 13.05: Daráló. 13.35: Hangok és visszhangok 13.45: Idöjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Stúdióvilág. 14.45: Magyarán szólva. 15.00: Hírek Időjárás. 15.03: Rekviem egy szerelemért. 15.55: Ugyanaz többször. 16.10: Rekviem egy szerelemért. 17.00: Hí­rek Időjárás. 17.03: Magyar könnyűzenei felvételek 17.30: 4x4.18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek Időjárás. 19.03: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.00: A Rock Gyermekei Klubja. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: A Rádió Dalszínháza. 22.15: Slá­gerfilmek - filmslágerek 23.00: Hírek Időjárás. 23.03: Sport- híradó. 23.10: Éjszakai klub. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek Időjárás. 6.03: Népszerű muzsika. 7.03: In limba materna. 7.30: Vmaterinskom jazyku. 8.00: Hirek Időjárás. Mű­sorismertetés. 8.20: Matthias Eisenberg játszik 9.04: Kamara­zene korabeli hangszereken. 10.00: Hangfelvételek felsőfo­kon. 11 .26: Leontyne Price operaáriákat énekel. 12.00: Hírek Időjárás. Műsorismertetés. 12.05: Híres csellóművészel< felvé­teleiből. 12.30: Par favor. 12.45: Catch teh Words. 13.00: Kí­vánságműsor szombaton. 14.00:Zenekari muzsika. 14.30: Hi- Figyelő. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.00: Hirek Időjárás. Mű­sorismertetés. 16.05: A MR Csajkovszkij-ciklusa. 17.35: Tán­cok Massenet Cid c. operájából. 17.55: Aranyalbum 19.00: Hí­rek Időjárás. Műsorismertetés. 19.05: Mindennapi irodal­munk 19.35: Opera-művészlemezek 20.20: Afrika, az ígéret földje. 20.40: Schiff András Bach-zongoraestje. 22.23: XX. századi francia kórusmuzsika. 22.41: Izlandi költők versei. 22.51: Izlandi népzene. 23.04: Adósságtörlesztés. 24.00: Hí­rek Időjárás. 0.15-5.50: Az Éjszakai klub folytatása, nóták. PÉCSI RÁDIÓ 8.00-10.00: Jó pihenést! A pécsi stúdió információs, szó­rakoztató magazinja. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és ke­reskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.00-17.00-18.00: regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hirek 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.58: Műsorismertetés. 7.00: Napraforgó. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna gyerekeknek 9.10: Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál. 10.05: A polip. 11.00: Panoráma. 12.00: Naé ekran. 12.35: Képújság. 12.42: Műsorismertetés. 12.45: Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya. 14.40: Van benne va­lami. 15.25:Tájkép. 16.10: Szomszédok 16.50: Italia '90. Brazí- lia-Costa Rica. 19.00: Műsorajánlat. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Vers min­denkinek 20.10: Charlie Chan Egyiptomban. 21.20: A hét mű­tárgya. 21.25: Schwajda György: Balladaa 301 -es parcella bo­londjáról. 22.50: A Filharmónia Hungarica első hangversenye Magyarországon. 020: Híradó 2. TV2 XX. Veszprémi Tévétalálkozó 8.00: Gaudiopolisz. 9.35: Levelek a zárdából. 10.37: Pi­linszky János: Élőképek 11.19: Zenés TV-Szinház. TV2 Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel 14.00: Képújság. 14.15: TV2.15.00: Barenboim Beetho­venről. 15.25: TV2.15.30: Kölyökidő. 15.55: Autómánia. 16.20: TV2.17.00: Nyelvlecke. Sesame Street 18.00: TV2.18.25: Gyerekeknek! 18.49.: TV2.19.00: T. J. Hooker. 19.47: TV2. 20.00: Telesport. 2025: TV2.20.50: Italia '90. Anglia-Hollan- dia. 22.50: TV2.22.55: Napzárta. 23.40: Aludjon velünk! 0.20: Csak nővel ne kezdj! JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.50: Tévénaptár. 9.00: Nyári program. 10.30: Maja, a mé­hecske. 11.00: Elmulasztották - nézzék! 12.05: Rlmsorozat. 13.00: Hmulasztották - nézzék! 14.30: Holdfényben. 16.00: Kritikus pont. 16.45: Tévénapló 1.17.00: Tévéaukció I. rész. 1820: A hetedik érzék 18.30: Tévéaukció II. rész. 19.15: Rajz­film. 19.30: Tévénapló II. 20.06: Időjárás. 20.15: Humorisztikus sorozat. 21.05: Sebastian. 22.35: Tévénapló III. 22.55: Éjszakai program. 0.55: Hirek 1.00: A vasárnapi műsor ismertetése. 2. MŰSOR 16.30: Itália '90.16.45: Brazília-Costa Rica. 19.00: A fenn­tartott idő. 19.30: Tévénapló. 20.15: A fenntartott idő. 20.50: Anglia-Hoüandia. 22.50: Svédország-Skócia 0.30: Határ nél­küli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egyveleg. 16.00: Magasrepü­lés. 17.00: VideodivaL 17.30: Európai slégerlista. 18.00: Ultra sport. 20.00: Nemzetközi hírek, kommentárok 21.00: A hamel- ni patkányfogó. 22.30: Szürkület. 23.00: A második asszony. EUROSPORT 10.00: Úszás. 10.30: Kaland. 11.00: Labdarűgó-vb. 15.00: Súlyemelő-vb. 16.00: Kaland. 16.30: Labdarűgó-vb. 19.00: Kerékpársport 20.00: Ökölvívás. 20.30: Labdarűgó-vb. 1.00: Labdarűgó-vb. RTL PLUS 8.00: Konfetti. 9.35: Klack 10.15: Tudni, hogy hogyan. 10.30: Telebutik 11.00: Boldog leszel. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik 13.30: Ragazzi. 14.10: Játssz ve­lünk! 14.25: Alias Smith és Jones. 15.15: Az idegen. 16.05: CHIP'S. Versenyzők és bankrablók 16.55: Street Hawk Arab te­livér. 17.45: Csodálatos évek 18.15: Jerry Parker kalandjai. 19.45: Híradó. 20.15: Akika farkasokkal üvóltenek. 22.00: Dall- As. 23.00: Pajzán históriák 0.25: Szexklipek 0.30: Pajzán his­tóriák 1.50: Aerobic. SAT 1 7.30: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Charlie angyalai. 9.25: Horoszkóp. 9.30: Gazdasági fórum. 10.05: Teleúzlet. 10.30: A mákvirág is virág. 12.05: Sport. 16.30: Teletipp. 16.40: Videó- klip-újdonságok 17.05: Utazási magazin. 17.45: Nyeremény- játék 17.50: Fantázia sziget 18.45: Híradó. 19.05: Batmam. 20.00: Stingray. 21.00: Jake és McCabe. 22.05: A pótmama. 24.00: A toronyház. 1.30: Előrejelzés. 3.00: Profi ökölvívás. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.25: Műsorismertetés. 8.30: Világ­óra. 9.05: Embermesék 10.05: Énekszóval, muzsikával. 10.54: Édes anyanyelvűnk 11.00: Goldolat-jel. 12.00: Déli Krónika. Sport. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: Jegyzet. 13.05: Saratate: Carmen-tantázia. 1350: Wjt üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 15.05: Quo Vadis? 16.05: Diszkotéka. 17.05: A tudomány világtérképe. 17.35: Népdalkörök pódiu­ma. 18.00: Esti Krónika. 18.20: Muzsikáló nagyvilág. 19 05: Hot- volt, hol nem volt.. 19.20: Remekírók hangszalagon. Légy hú magadhoz. 20.10: Hallgassuk együtt! 21.05: Verseit elmondja: Rába György. 21.20: Örökzöld dallamok 22.00: Késő esti Kró­nika. 22.25: Nagy László versei. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. 23.45: Tomkins-madrigálok 24.00: Hirek Időjárás. Totó. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Hírek Időjárás. 6.03: Dallamkoktél. 7.05: Az unitárius egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.00: Hírek Időjárás. 8.05-15.00: Kié a mikrofon? 8.05: A mikrofon: Szabó Éváé. 9.00-9.03: A mikrofon: Sinkó Péteré. 10.03: A mikrofon: Komjáthy Györgyé, azaz: Vasárnapi koktél. 11.00: Hirek Időjá­rás. 11.03: A mikrofon: Szepesi Györgyé. 12.03: A mikrofon: Solymosi Jánosé, azaz: Jó ebédhez szól a nóta 12.53: Tudósi- tás a motocross Európa-bajnokságról. 13.00: Hírek Időjárás. 13.03: A mikrofon: Szilágyi Jánosé. 13.45: Időjárás-és vízál­lásjelentés. 14.00: A mikrofon: Padisák Mihályé. 15.00: Hirek Időjárás. 15.03: Táskarádió. 16.00-21.00: Poptarisznya. 17.00- 17.03: Hírek Időjárás. Sport 18.45: Sportösszefoglaló. Totó. 19.00-19.03: Hírek Időjárás. 21.009 Hirek Időjárás. 21.03: Derűre is derű. 21.30: Társalgó. 22.27: Dzsessz a 80-as években. 23.00: Hirek Időjárás. Totó. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Álom szárnyán. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hirek. Időjárás. 6.03: Népszerű muzsika - koránke­lőknek. 8.00: Hírek Időjárás. Műsorismertetés. 8.15: Vladimir Horowitz Mozart-műveket játszik 9.07: Verdi operáiból. 10.05: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: A Francia Rá­dió Filharmonikus Zenekarának hangversenye. 12.25: Hírek Időjárás. Műsorismertetés. 12.30: Ravel: Vonósnégyes. 13.00: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Barokk zene. 14.10: Rockújság. 15.05: Beethoven összes hegedű-zongora szoná­tája. 16.00: Hirek Időjárás. Műsorismertetés. 16.05: Hétnapért hét esztendő. 17.00: Ünnepek zenéje. 18.22: Philip Jones réz- fúvós együttese játszik 18.30: Na matemjem jeziku. 19.00: Hi­rek Időjárás. Műsorismertetés.' 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Láng István műveiből. 2029: Segítők - Educom. 20.59: Zenekari muzsika. 22.27: Operettparádé. 2327: Csillagvölgy. 24.00: Hírek Időjárás. 0.15-4.20: Népszerű muzsika, szóra­koztatózene, nóták PÉCSI RÁDIÓ 9.00- 11.00: Emberek, emlékek dallamok.. Szerkesztő: dr. Nádor Tamás. Szerkesszünk együtt. Zenés összeállítás a hall­gatók kérésére. Amikrofonnál: Lenklrén. (Közben 10.00: hirek) 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzeti­ségi műsor. 1 4.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.00- 17.00-18.00: regionális, 16.30: német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti ze­ne, sport, információk Szerkesztő: Somogyvári Valéria 20.00- 21.30: „Gruss und Kuss" Radio Budapest zenés riport, üzenet és kívánságműsora külfőldtés hazai németek számára. Szerkesztő: Helga Hartmann. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 7.58: Műsorismertetés. 8.00: .így szól az Úri". 8.05: Ké­ménymesék 8.30: Családi torna. 8.35: Cigánykerék 9.00: Az elsüllyedt világok 9.30: Indiánok, lappok beduionok között. 9.55: Házi-barát. 10.05: Italia '90.11.05: Két egyfelvonásos. 12.00: Margarétás dal. 14.30: Képújság. 14.37: Műsorismerte­tés. 14.40: A durva bivaly és a pásztorfiú. 14.50: Forma-1. 15.30: Örömhír. 15.50: Motocross Európa-bajnoki futam. 16.50: Három kívánság. 18.05: Műsorajánlat 18.10: Delta 18.35: Közlemények előzetesek 18.509 Esti mese. 19.00: HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Három Kosztolányi-vers.2025: Né­hány perc Kabos Gyulával. 20.40: Telesport Belgium-Uru- guay. 22.50: .Mi is szomszédok vagyunk” 2320: Képújság. TV2 9.00- 12.00: Tévémagiszter. Sugár Ágnessel és Déri Jánossal 14.00: Képújság. 14.15:TV2.15.00: Nonniés Manni. 15.51: TV2. Wurlitzer. 16.35: Álljunkmeg egy szóra! 16.45: TV2.16.50: Italia '90. irország-Egyiptom. 18.50: TV2.19.00: Zenés TV- Szlnház. Egy szerelem három éjszakája 21.14:TV2.21.40: Ha­lálra várva. 23.20: TV2 Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hírek 9.35: Sport Büly. 11.00: Mezőgazdaságimúsor. 12.00: Komolyzenei műsor. 13.00: Ve­szélyes öböl. 14.00: Hlrek/Vasámap délután. 16.00: Tudomá­nyos ismeretterjesztő sorozat 17.00: A fiatalság évszázada 18.45: Sport Billy. 19.30: Tévénapló L/ldőjárás. 20.00: Aréne Lupin visszatérése. 21.00: Szórakoztató műsor. 21.30: Tévé­napló III. 21.55: A megrendelt gyilkosság. 23.55: Hírek 2. MŰSOR 7.45: Tévénaptár/Hírek 8.00: Éjszakai program. 10.00: Ma a holnapért 13.00: Sportdélután. 16.30: Itália D0.16.45: iror­szág-Egyiptom. 19.00: A fenntartott idő. 19.30: Tévénapló. 20.00: A fenntartott idő. 20.50: Dél-Korea-Spanyolország. 0.30: Határ nélküli álom. EUROSPORT 10.00: Úszás. 10.30: Szőrt 11.009 Labdarúgó-vb. 13.00: Motorkerékpár-vb. 16.30: Labdarúgó-vb. 19.00: Kerékpár- sport. 20.00: Ökölvívás. 20.30: Labdarúgó-vb. 1.00: Labdarú­gó-vb. RTL PLUS 8.00: Gyermekműsor. 9.30: Camauba hadművelet 11.00: Tolkshow. 12.05: Csodálatos évek 12.30: Klasszikusok dél­időben. 13.00: Játssz velünk! 13.15: Az apám egy földönkivúli. Válság. 13.35: Flintstone kölyök 14.05: Dr. Kicsoda. 14.30: Pezsgő két szerelmesnek 15.50: Egy nyugodt otthon. 16.10: A képzett beteg. 17.35: Játssz velünk! 17.45: Művészet és külde­tés. 17.50: Német slágerek 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Mike Hammer. Kijátszva. 19.30: AI Mundy. Titokzatos tranzakciók 20.15: Dzsungel Django. 21.45: Tévétükör. 22.15: Késői ki­adás. 22.35: Tutti-frutti. 23.35: Politika, üzlet és maffia 0.20: Serie Rose. 0.45: Alfred Hitchcock bemutatja Ne add el ma­gad. 1.10: Aerobic. SAT1 * 3.00: Profi ökölvívás. 8.05: Rajzfilmek 8.30: Batman. 9.20: Teletipp. 9.30: Videoklip újdonságok 10.00: Sport 10.30: Uta­zási magazin. 10.55: így láttuk 11.05: Sport 1245: Európa kö­zepén. 13.15: Fantázia sziget. 14.05: Teletipp. 1425: Az állatok és mi. 14.50: Kaliforniai szimfónia. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: A szép és a bestia. 20.00: Apácák 21.35: Sport 22.00: Talkshow. 23.15: Szökésben. 0.05: A szép és a bestia. 0.55: Előrejelzés. A részletes RTV-müsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című műsormellékletünkben található. Egészségünkért Szervezetünk és az időjárás

Next

/
Thumbnails
Contents