Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-12 / 32. szám
1990. május 12. NÉPÚJSÁG 3 Félelem a helyhatósági választásoktól? A megyei tanácsról menekülnek, a helyiektől nem (Folytatás az 1. oldalról.) A kialakult helyzetről dr. Mátyás István általános elnökhelyettest kérdeztük.- Nehéz a helyzetünk, mert nagyon sok a tisztázatlan kérdés, még a helyhatósági választások időpontját sem tudjuk. A június 8-án lejáró mandátumokat minden bizonnyal három hónáppal meg fogják hosszabbítani, így szeptemberben kerülne sor a tanácsi választásokra. Ehhez viszont szükséges a helyhatósági választójogi törvény, amit még szintén nem ismerünk. Jó lenne, ha minél előbb megfogalmaznák az arra illetékesek az önkormányzati törvényt éppúgy mint az új államháztartási törvényt és a közszolgálati törvényt, amely a tanácsi dolgozók jogállását lenne hivatott tisztázni. Akkor talán megszűnne az apparátusban dolgozó szakemberek körében tapasztalható bizonytalanság. De amíg ez nem történik meg, addig egymás után mennek el a legjobb szakembereink, azok, akiknek nem gond, hogy a különböző vállalati szférákban elhelyezkedjenek. A tanács működőképességét egyelőre nem akadályozza a létszám- csökkenés, mert az adott helyzettől függetlenül egy év óta a megyénél bizonyos dereguláció folyik. Mindenesetre most már világos, hogy a megyei tanács osztályainál tavaly tervezett összevonásokat jobb lett volna végrehajtani és nem elhalasztani. * Míg a megyei tanácsnál nagy az elvándorlás, addig a helyi tanácsoknál ennek nyoma sincs. A megye városi tanácsainál érdeklődve egyedül a szekszárdinál tapasztalhatók, ha kisebb mértékben is, a megyei tanácsihoz hasonló jelenségek.- A pénzügyi osztályról rövid idő alatt öt dolgozónk ment el, a műszakiról kettő - mondta dr. Ferincz János vb-titkár. - A felmondásoknak csak részben oka a kialakult, a bizonytalan politikai helyzet, hiszen függetlenül attól, hogy ki lesz a polgármester, milyen párt képviseletében, ezeket az állásokat be kell tölteni. Közigazgatásra mindig szükség van, bármilyen a hatalom. Fejre állna az egész közigazgatás, ha a helyhatósági választások után minden osztályvezetőt és osztályvezető-helyettest kicserélnének, ennek a lakosság látná a kárát. Egyébként a felmondásokban közrejátszik az is, hogy ezek a szakemberek másutt, az újonnan alakuló kisvállalkozásokban, a magánszférában jobban keresnek. A műszaki végzettségű és pénzügyi szakemberek iránt nagyobb a kereslet, az igazgatási osztályon például nincs fluktuáció. Menekülésről egyébként szó sincs, tőlünk osztályvezető vagy helyettes nem ment el. * A városi tanácsoknál kialakult helyzetről Herczig József Paks város tanácselnökhelyettese mondott általános értékű, a többi tanácsokra is jellemző tapasztalatokat.- Nálunk nincs ijedelem, senki nem mondott fel, mindenki a helyén van. Itt nagyon jó szakemberek dolgoznak, akiket nem is lehetne egyik pillanatról a másikra pótolni, mivel ezek a beosztások komoly szakértelmet és szakvizsgákat követelnek. Meggyőződésem, hogy ha ezen a területen váltás is lesz, az az apparátust nem érinti, csak a tisztségviselői gárdát. Ezt erősíti meg Antall József legutóbbi nyilatkozata is, ami nagy kár, hogy nem előbb hangzott el. fké. Az ezüsttál titka Elkésett tanúk „A Földön a természet nem eszelt ki sosem gonoszabbat, mint ki barátságot színlel, a képmutatót..” (Lukianosz) 1. Az emberiség múltjában búvárkodó emberek jól tudják, milyen rendkívüli nehézségek árán lehet hozzájutni olyan emlékekhez -, történetírói megemlékezések nélkül, melyek összefüggő és hiteles adatokkal szolgálnak. Dísztárgyak, kőbe vésett írások, szobrok, érmék, s ezernyi apró, látszólag célszerű, de tartalmi jelentés nélküli tárgy vizsgálata közben azonban - a jeleiket megfejteni képes kutató előtt, megszólalnak. Az isteneknek szentelt fogadalmi feliratok a vallások -, az emlékiratok, oklevelek, szerződések pedig a polgári élet sokszínűségét tárják elénk. Ebben a dolgozatban egy olyan tárgy megismerésére invitálom a tisztelt olvasót, mely a maga nemében egyedülálló. Nincs belőle a világon még egy, és soha nem is készült párja. Abból az időből származik, amikor Pannónia földjén római uralom alatt kelta törzsek éltek. Ez a rejtélyes és sokat vitatott úgynevezett Seuso-kincs. A Balaton (Pelso) felirat miatt - Pannóniái ezüsttálnak nevezett darab, annak is leglátványosabb része, gyönyörű, dombormintás közepe. Bevallom, elsőként a felirat megfejtéséhez fogtam, de hamar rájöttem, hogy emberfeletti munkára vállalkoztam. E körmondatok titka nem a hosszan felfűzött bővítményekben rejlik, hanem az egymást követő körforgásban ismétlődő szavak értelmezésében, egymástól való elválasztásában. A könnyebb érthetőség kedvéért vizsgáljunk meg egy rövid magyar mondatot: Süvegem nemez. Értjük, ugye? Azt jelenti, hogy a fejfedőm tömörített posztó. De, ha ilyenformán megosztva olvassuk: S / üvegem / nem / ez /, már szó sincs semmiféle fejfedőről. A mondat értelme teljesen megváltozott. Az a valaki, aki ajándékként küldte, nem mellékelt külön levelet a küldeményhez, az előbbi lehetőséget kihasználva, legalább három nyelven közölte mondanivalóját körkörös mondatokban. Nem vagyok nyelvész, így felelőtlen kijelentés lenne azt állítani, tudom a megfejtést. De nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy legalább az értelmét kibogozzam. Legfölül középen a legfőbb isteni hatalom jele után, az ajándékozó címzettet törzsi nevén, kelta ősei nyelvén szólítja meg. A következőkben önmagát ebben a fordításban „cigánylánynak” nevezi, ami első hallásra meghökkentő, a fejedelmi ajándék ismeretében. Mert nyilvánvalóan önök is feltételezték, akárcsak én, hogy az ajándékot férfi küldte. Mindenesetre maradjunk meg ebben a hitünkben. Mert, ha meggondoljuk, hogy az akkori szokásnak megfelelően a színjátékokban férfiak játszották a női szerepeket, már meg is bé- kélhetünk e névvel, föltételezve, hogy az ajándékozó valóban vállalt ilyen szerepet. Első két szavunk: HEC. SEUSO. A hec, hic, lécrácsos halfogó hálót jelent, esetünkben halász, halas elnevezést. Tévedés ez esetben kizárt, a továbbiakban többször találkozunk vele bizonyítékként. A S e u s o becézett férfinév. Nyilvánvaló, hogy az ajándékozó és a megajándékozott között bensőséges kapcsolat állt fenn. Igazán nem szándékozom elvenni mások rejtvényfejtő kedvét, de hadd mutassak be néhány olyan szót, amely rávilágít arra, milyen hallatlan könnyedséggel kezelte e különös levél írója a latint: PRO= három, PRO = ért, miatt, végett, PRO = előbb. Vagy MULTAPOS. TERISUT: latin: MÚLTA POSTERIS UT büntetés ivadékaid valahogy MÚLTA POSTER IS MÚLTA háromszor később az, ugyanaz francia: MÚLT sok A POS fosztóképző rongy POST=őrség POSTE=őrhely több nem POSTER=feláll A HEC = HAC, HIC, latinul annyit jelent, itt, ez, ez alkalommal, ezen a helyen. A körirat lényege: Szívből jövő köszöntés Halas Seuso-nak, vörös seregének és ugyanúgy vörös családjának. Meghívás, amennyiben szívesen látná őt. Ez eddig világos és egyértelmű volt a megajándékozottnak. A továbbiakban ügyesen elrejtett fenyegető mondatok lapulnak: A rossz emberek azt beszélik, hogy serreggel készülsz ellenem, ha ez valóban megtörténik, megbüntetlek, sajnálat nélkül összes hozzádtartozókat, ivadékaidat. „Neked hét nap, nekem három hónap (valószínűen a megteendő út). De szó esik a „te vörös ékességedről”, a „szörnyszülött családról”, még „koszos nyakról” is. A szavak böngészése közben igen érdekes jelenségre figyelhetünk fel. A MÚLTA szót olyformán alakították át, hogy olvasata MILITA-ként is lehetséges. MULTA=büntetés, MILITA= katonaság. A figyelmes szemlélőnek azonnal szembetűnik, hogy a betűk alakváltozását segítő (becsempészett) vonalak nem későbbi sérülés nyomai, hanem rafinált eredeti manipuláció. A körmondatok nálunk sem ismeretlenek, bár ez idáig ebben a formában nem találkoztunk vele. Mivel megfejtésük nagy nyelvi felkészülést igényel, és e sorok írójának nem célja holt nyelvek szakértőivel vitába bonyolódni, foglalkozzunk inkább a tálon található domborított rajzolatokkal. Látványosak, különlegesen szépek, és mesélnek. A közel kétezer évvel ezelőtti népek vallási hiedelmeiről, isteneikről. De nem csupán erről. (Folytatjuk) A farmergazdaságoké ■ ■ ■ // a jovo Volt egyszer egy klub meg egy klubvezető Volt egyszer egy klub, a nevének rövidítése, FŰK, angol nyelvterületen arcpirulást eredményezne, de nálunk mindössze a Fiatal Utazók Klubjának kezdőbetűit jelentette. Egy hajdanvolt klubé, amely 1970-ben alakult Szekszárdon és csaknem tíz évig működött. Hogy mi volt ennek a klubnak a titka, ami miatt egykori tagjai húsz év után is összegyűltek? Az, hogy itt mindenki, iskolai végzettségre, származásra, neveltetésre való tekintet nélkül megtalálta mindazt, amit másutt hiába keresett; a klub megvalósította a hierarchia és érdek nélküli társadalmi közösséget. Hogy ehhez pénz is kellett? Persze. De kellett még valami, ami sokkal fontosabb, egy ember, nevezetesen egy népművelő, Kaiser István, aki az egésznek a lelke volt. Aki szervezte a programokat, aki mindent elintézett. Híres embereket hívott meg, olyanokat, akiket bárhol az országban szívesen láttak volna és akiknek előadása észrevétlenül formálta a tizenéves klubtagok látásmódját. Járt ebben a klubban csillagász, történész, humoralista, politikus és szociológus éppúgy, mint diplomata, élsportoló és megszállott világjáró. Nem véletlen, hogy az egykori klubtagok közül azóta többen olyan hivatást választottak, - tengerész, kamionsofőr, utazási irodavezető - amelynek kapcsán folytathatják világmegismerő szenvedélyüket. Mert utaztak is a klubtagok és erre a szenvedélyre Pista kapatta rá őket. Módszeresen és tudatosan. Alig gördült ki a „meggyleves”, a művház bordó Ikarusa a parkolóból, a klubvezető márjs sorolta a célba vett tájegység nevezetességeit. A FŰK utazásoknak percre pontosan megvolt a koreográfiájuk. Nem volt késés, mert aki induláskor nem volt a busznál, az lemaradt. A legtöbben ezt csak egyszer kockáztatták meg, a továbbiakban ész nélkül figyelték az órát. A módszert ajánlom figyelmébe minden idegenvezetőnek. Szóval, Kaiser István nemcsak zseniális klubvezető volt, hanem kitűnő pedagógus is, ami végül is nem olyan nagy csoda, hiszen történelem-földrajz szakon végzett Debrecenben. Jól működő ifjúsági klub, hozzáértő klubvezető, mi kell más - gondolná az ember, dől az elismerés. De nem. Amikor Kaiser István a FUK-ot elkezdte szervezni, a művelődési ház nagy reményű osztályvezetője volt. Aztán ki tudja hogy, hogy nem, minél ismertebbé, elismertebbé vált a klub, a klubvezetőre annál inkább rájárt a rúd. Megesett, hogy az egyik klubfoglalkozás után, ahol gregorián énekeket hallgattak és elemeztek, a szomszédos helyiségben tartózkodó másik klub valamelyik tagja bejelentést tett, hogy a FUK-ban mételyezik az ifjúságot, „vallásos nevelést” tartanak. A klubvezető győzött magyarázkodni. Pedig ezek voltak a könnyebb dolgok, a kivédhetőbbek. A rosszabbak a suttogások, célozgatások, pletykák, híresztelések voltak, mert azok ellen képtelenség védekezni. A pletykák, amelyekre először csak legyint mindenki, de azért a tudatalattijában mégis elraktározza és amikor legközelebb hallja, akkor már nem csóválja annyira a fejét. A következő alkalommal meg már bólogat rá. Már csak azért is, mert tudja, hibák nélküli ember nincs. Akkor pedig miért épp egy klubvezető lenne az? így aztán eljött a nap, amikor Pista bemutatta a klub szakmai felügyeletét ellátni hivatott, nála tíz évvel fiatalabb, a helyébe újjonnan kihelyezett osztályvezetőt. Az illető az ország másik feléről költözött ide és akkor ismerkedett a népművelés rejtelmeivel, előtte ugyanis más pályán dolgozott. A klubtagok csak néztek és nem értették a dolgot. Jómagam is csak később, a főiskolán egy szociológiai előadáson kezdtem kapisgálni a lényeget, ahol az előadó a kiscsoportokról, azon belül is az ifjúsági klubokról beszélt. Mint mondta, az egész klubmozgalom csak álca, a monojbolista államhatalom ugyanis csak addig ösztönzi, dotálja az ifjúsági klubokat, amíg igazán jól nem kezdenek működni, amig valódi közösség nem alakul. Amikor viszont ez megtörténik, akkor megijed, hogy ennyi fiatal együtt, egy húron pendülve, vajon mire nem képes. Ezzel aztán vége is az adott klubnak. Kaiser István 38 éves korában az országúton Trabantjával telibe talált egy teherautót. Ha élne, 51 éves lenne. Nem tudom, mivel foglalkozna, de klubot biztosan vezetne. Ha másként nem, akkor csak úgy, kikapcsolódásként, hobbiból. F. KOVÁTS ÉVA * Volt egyszer egy klub, voltak valaha ilyen klubok és azoknak vezetői. A kérdés, hogy melyik szülte a másikat; a közösség teremtette-e igénye alapján azt az egyéniséget, aki irányítójává, szervezőjévé, leikévé vált avagy fordítva: a klubvezető hozott létre maga körül olyan csoportot, amelyben egyéni ambícióit kiteijesítette. A kérdésre adjon választ az olvasó, amely egyben vita indítója is lehet annak a gondolatnak, szük- ségesek-e ma ilyen „egyszer volt” klubok. (Folytatás az 1. oldalról.) Amíg a fejlett országokban az iparban a munkaerőnek legalább a felét nagyvállalkozásokban foglalkoztatják, a mező- gazdaságban még a huszadát sem. Mi okozta ezt a fordulatot? Hogyan történhetett, hogy fejre állt a rendszer, és a korábbival ellentétben, piaci viszonyok között a mezőgazdasági nagyüzem szüli a kisvállalkozásokat? A példás mezőgazdaságukról híres országokban, ahol gabonából a hazai ellátáson kívül exportra is termelnek, a gabona a családi farmokról kerül ki. Közöttük már kivételesen nagynak számít az, ahol ötnél több az állandó jelleggel foglalkoztatottak száma. Az olyan farm pedig, amelynél a tulajdonos nem vesz közvetlenül részt a fizikai munkában, ritka, mint a fehér holló. A sok és olcsó gabonát termelő országokban hiányoznak a több száz dolgozóval és több tucat bürokráciával dolgozó nagyüzemek, valamint a bürokratikus apparátuson keresztül irányító vezetők. . Akkora területen és olyan intenzitással gazdálkodnak, amekkorával a tulajdonos és a családja képes megbirkózni. Ott azért járnak agráregyetemekre a fiatalok, hogy szaktudással felvértezve ülhessenek fel a traktorokra, kombájnokra, etessék, gondozzák az állatokat. Ezelőtt száz esztendővel a mezőgazdaság szakemberigénye minimális volt, ma az iparénál nagyobb. A jó szakembert azonban nemcsak az iskolákban képezik. A jó alapot a gyakorlatban, mégpedig a saját vállalkozásában kell megszereznie. Az Egyesült Államokban az agráregyetemet végzettek 90 százaléka visz- szamegy a családi üzembe, és maga végzi a fizikai munkát is. Nem azért szerzi meg a magas képzettséget, hogy ne kelljen „piszkos munkát” vállalnia, mint nálunk, hanem azért, hogy azt a gyakorlatban hasznosítsa. Aki ebből az egyetlen tényből nem látja be, hogy agrárszektorunk lényegében múlt századbeli módon feudális, azzal szemben nehéz észérveket felhozni. Minél modernebb egy mezőgazdasági üzem, annál egyenlőtlenebb a munkaerőigénye. A termelés hatékonysága attól is függ, hogy minden munkát az optimális időben végezzenek el, és ne kelljen béreket fizetni, amikor a munkaerőre nincs szükség. Egy amerikai kukorica- termelő farmer évente 200 napon át nem dolgozik, de húsz napon keresztül napi 16-18 órát, 40 napon keresztül 12 órát is lehúz. Erre a munkaidő-beosztásra a szakszervezetbe tömörült alkalmazott bérmunkásokat nem lehet rávenni. Tehát csúcsidőben nincs elegendő munkás, máskor pedig négyszer annyian vannak, mint kellene. A mezőgazdasági termelés természetéből fakadóan a munkavégzőnek szinte minden órában fontos és váratlan döntést kell hoznia technológiai és vállalkozási kérdésekben. Ezért a mezőgazdaságban nem lehet olyan munkamegosztást kialakítani, hogy más végezze a fizikai munkákat, más adja az agronómiái tanácsokat, más legyen a vállalkozó. Ha e három funkciót nem ugyanaz a személy látja el, elviselhetetlenül drága lesz a termelés. A végére hagytam a számomra legfontosabb érvet: a saját munkán alapuló kisvállalkozás a mezőgazdaságban is klasszisokkal különb embereket formál, korszerűbb értékrendet alakít ki, mint a bérmunkási foglalkoztatás. Egy amerikai katonai szakcikkben olvastam, hogy a modern hadsereg legjobb katonája a farmer. Egy farmerekből álló tankhadosztály eredményei többszörösen felülmúlták a bérmunkásokból állókét. A farmerek értenek a nehéz gépekhez, igen fejlett a helyzetfelismerési képességük, otthonosan mozognak a terepen, kezdeményezöek, és a hazaszeretetben is élen járnak. 1945 forradalmi lendülete lehetővé tette, hogy a nagybirtokosokat elsöpörjük. Most jóval nehezebb dolgunk van, mert egy sokkal jobban szervezett nagyüzemi agrárlobbyval állunk szemben. Az agrárreform megvalósításáért tehát keményen meg kell küzdeni. Ha ezt a harcot nem nyerjük meg, nem lesz a demokráciának alapja a falvakban. Márpedig olyan demokráciát nem ismerek, ahol a falvakban tovább élhet a nagybirtokrendszer. KOPÁTSY SÁNDOR
