Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-26 / 44. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. május 26. Márkariadó az NDK-ban Az első fecske Orvosi magánvállalkozás Pomázon Gyógyítás és magánvállalkozás - nem éppen összetartozó fogalmak. Magánpraxist sokan folytatnak, de magán- vállalkozásba még kevesen fogtak. Vagy mégis? Dr. Karsay Sándor körzeti orvos 1987 nyarán kezdte megszervezni Pomázon diagnosztikus és terápiás centrumát, amely járóbeteg-ellátás keretében fogadja a pácienseket. Hogy mennyivel vágott bele az egészbe?- Családi házunkat alakítottam át rendelővé és laboratóriummá. Az első bankkölcsön kétmillió forint volt. Nagy szerencsémre még az akkori árakon megvehettem a műszereket, amelyek ma már a duplájába kerülnének. Később, részletekben, még 3,5 millió forint hitelt vettem fel, mozgó kamatlábbal. A kamatok 16 százalékkal kezdődtek, és egy részük ma már 31 százaléknál tart.- Gondolom, a műszerbeszerzés sok gondot okozott.- Ellenkezőleg, gördülékenyen ment minden. Egy svájci cég átadta a szükséges lézerparkot használatra, cserében a vizsgálati tapasztalataimat kérte. Ezzel a három géppel sugárkezeléseket lehet végezni, akupunktúrás pontokat megvilágítani, fekélyeket, érszűkületeket kezelni. Ma már legálisan, forintért beszerezhető minden, csak pénz legyen.- Mire képes egy orvosi magánvállalkozás?- Gyorsan országossá vált a hírünk az asztma, az allergia, a gyomor- és nyom- bélfekély, a mozgásszervi betegségek, az érszűkület és a lábszárfekély eredményes gyógyításában.- Már a puszta felsorolás is igazolja: nem a legegyszerűbb eseteket gyógyítják. Hány orvos dolgozik együtt?- Gyermekgyógyász, két nőgyógyász, kardiológus, ultrahangos, akupunktúrás belgyógyász, fogszakorvos és sebészorvos müködik/iálam mellékállásban. Kollégáim tőlem bérlik a rendelőt és a felszerelést.- Mit tud a laboratórium?- Automata gyorsdiagnosztikai rendszerünk van. De tovább fejlesztjük a technikát a Medicor hazai gyártmányú gépeivel. Ezek magyar anyagokkal működnek. Két hónapi klinikai kipróbálásra adják, utána kell döntenünk a megvételükről. Ha beválnak, akkor bérmunkára is vállalkozhatunk. Például kórházaknak, rendelőintézeteknek, mert mi olcsóbban végezzük a laboratóriumi vizsgálatokat, mint az állami egészségügy.- Ha már az államnál tartunk: mennyire segítik „hivatalból" az ön vállalkozását?- fiz állam nem támogatja a kisvállalkozást. Ahelyett, hogy kezdeti adómentességet adna, 40-55 százalék közötti személyi jövedelemadót kell befizetnem. Ehhez jönnek az egyre magasabb kamatok, illetve a hiteltörlesztés. Állítom, hogy nincs több jövedelmem, mint amennyi „mezítlábas” körzeti orvos koromban volt. A másik megoldatlan problémám a társadalombiztosítás: nem lehet velük együttműködni. A hozzánk forduló betegek fele kisiparos. Tőlük is levonják a társadalombiztosítási hozzájárulást, ugyanakkor ha mi gyógykezeljük őket, a biztosító nem térít vissza semmit. A mai szabályozás ellene hat a magánjellegű gyógyító vállalkozások elterjedésének, pedig az állami ellátásnál sokkal magasabb színvonalú és hatékonyabb lehetne. K. D. Gazdasági szakértők szerint a német valuta- és szociális unió, amely alig másfél hónap múlva lép életbe, a huszadik század talán legérdekesebb pénzügyi kísérlete. Következésképpen hatásait is csak sejteni lehet, ám csaknem biztos, hogy nagy meglepetésekre kell számítani. Mindeddig ugyanis alig fordult elő a gazdaságtörténetben, hogy egy szuverén állam területén egy másik ország pénze legyen a hivatalos fizetési eszköz. Márpedig július elseje után az NDK-ban bezúzzák a keletnémet márkát, és a mai nyugatnémet pénz válik az érvényes fizetőeszközzé. A közelgő pénzügyi egyesülés felgyorsította az eseményeket az NDK-ban, s már-már káosszal fenyegeti a gazdaságot. Persze a szakértők azzal nyugtatják főleg a nyugatnémet közvéleményt, hogy ha tovább halogatták volna a közös márka bevezetését, akkor még nagyobb zűrzavarral kellene számolni mindkét német államban. Az NDK-ban óriási a bizonytalanság. A legnagyobb kérdés egész egyszerűen az, hogy mi lesz a keletnémet iparral, amely mai formájában teljesen verseny- képtelen a másik német állam termékeivel szemben. A valutaunió akadálytalanná teszi a már ma is fantasztikus méretű nyugati áruözönt, s teljesen kiszorítja a boltokból a hazai termékeket. A keletnémet főváros főterén például cipő- és ruhahegyek állnak, a termelők így fejezik ki tiltakozásukat az ellen, hogy a hazai nagykereskedelem visszamondta az idei évre adott megrendeléseit. Csak ez az egy, a könnyűipar ágazat csaknem százezer munkanélkülivel számol, akár már néhány hónapon belül is. A nagykereskedők arra hivatkoznak, hogy az üzletek tőlük már nem vesznek át hazai árut, s készülnek a nyugatnémet áruözön fogadására. A mindeddig teljesen központosított keletnémet gazdaság külön tragédiája, hogy a külkereskedelme képtelen gyorsan lépni, s az egyébként kelet-európai viszonylatban keresett árukat a többi KGST-országba exportálni. A legnagyobb fenyegetést ma a munkanélküliségjelenti. A keletnémet gazdaság összeomlását igencsak meggyorsítja, hogy az NDK polgárai a hazai termékeket szabályos bojkott alá vették, s ily módon saját munkahelyeiket szüntetik meg. A várható munkanélküliség méreteire a legkülönfélébb becslések forognak közkézen, a peszimisták egymilliónál több, az optimisták is legalább 500-700 ezres munkanélküli sereggel számolnak. Milyen hatással lesz a gazdasági unió az NSZK-ra - ez a kérdés is mind több félelmet vált ki, főleg a Közös Piac országaiban. A világgazdaság lokomotivja, az NSZK szinte példátlanul erős és stabil gazdaság, ám egy ekkora csődtömeg szanálása még a márkát is megrendítheti. Márpedig egy jelentősebb nyugatnémet infláció igen súlyos hatással lenne az egész világgazdaságra. Bennünket magyarokat is sok vonatkozásban érint a valutaunió, és a legtöbb kérdés egyelőre teljesen nyitott. Nem tudni, mi lesz július elseje után a ma- gyar-NDK turistaforgalommal, a már korábban lekötött utak elszámolásával, kaphatnak-e valutát, akik erre a változásra nem számítva már elköltötték az idei ötven dollárjukat. Máris jelek vannak arra, hogy a nyugatnémet munkaerőpiacon az NDK munkavállalók kiszorítják többek között a magyarokat is. Sajnos ma még senki sem tudja azt sem, hogy miként, milyen értékben és milyen árukkal fogunk ezután a keletnémetekkel kereskedni. Márpedig az NDK akár mint exportőr, akár mint importőr igen nehezen lesz pótolható. Jörg Hartmann kelet-berlini lakos három darab kelet- és három darab nyugatnémet százmárkást mutat fel egy takarékpénztár előtt, miután az NSZK részéről elhangzott a két valuta átválthatóságára vonatkozó hivatalos javaslat (Telefotó) Verseny az utakon Már több a magánfuvaros, mint az állami A magánfuvarozói szektor a legdinamikusabban fejlődő szolgáltatói ágazat. 1982-től, a magán személy- és áruszállítás engedélyezésétől kezdve hihetetlen gyorsasággal szaporodtak meg a magántaxik és teherautók közútjainkon. Az első évben a személytaxisok száma még nem érte el a három - a teherfuvarozóké pedig a két ezret. 1990. január elsején már több mint 17, illetve 22 ezren voltak. A magán, személy- és árufuvarozók, a 89/1988-as minisztertanácsi rendelet hatályba lépése óta csaknem egyenrangú félként vehetnek részt a fuvarpiaci versenyben. Azért fogalmazok óvatosan, mert a törvényerejű rendelettel ugyan utat nyitottak a magánfuvarozók számára a piac nagyobb részéhez, megengedték nekik, hogy közületeknek is dolgozzanak, egyszerre több szállítóeszközt tarthassanak, az országhatáron kívül is vállalhassanak fuvart, részt vehessenek az idegenforgalomban, autóbuszokat üzemeltethessenek stb. Ám e jogok gyakorlását gátló számtalan jogszabályt elfelejtettek eltörölni. A nemzetközi fuvarozás rendkívül sok magánfuvarozót érdekelt, csak éppen senki nem tudta, hogyan lehet devizahatósági engedélyhez jutni, milyen jogon adhat az MNB járatellátmányt. Az akkor érvényben lévő alsóbb szintű jogszabályok ugyanis még ellentmondottak az említett - kétségtelenül korszerű törvényerejű rendeletnek. A fuvarosok azonban igen szívósak és kitartóak. Pontosan tudják, hogy nélkülük már sem a lakossági, sem a közületi szolgáltatási igényeket nem lehet kielégíteni. Magabiztosságuk többek között azon a tényen alapul, hogy a személyszállításban már vitathatatlan a piaci fölényük. A Volán már csak 600 személytaxit üzemeltet, a Főtaxinál 1989 végén alig több mint kétezer taxi futott, ma pedig egyre- másra szállingóznak a hírek arról, hogy a nagy múltú cég felszámolni készül a sze- mélytaxi-üzletágát. Tehát hazánkban is - mint ahogyan a tőlünk nyugatra fekvő országokban már régen - bebizonyosodott, hogy a lakossági szolgáltatásra a magánszektor alkalmasabb, mint az állami. Az árufuvarozásban ezt az igazságot már jóval nehezebb volt beláttatni az állami nagyfuvarozókkal, és az érdekeiket körömszakadtáig védő minisztériummal. A Volán vállalatok kézelésében körülbelül tizenötezer tehergépjármű van. Már a magán- és teherfuvarozók száma is jóval több ennél, az általuk üzemeltetett járművek száma pedig szinte napról napra gyarapodik, amióta egy iparos több járművet is tarthat. Belföldön tehát, főleg az utóbbi évben, a fuvarpiac igen erős átrendeződése figyelhető meg a magánszektor javára. A közületek is lassan rászoknak a maszekra, mivel rájuk az esetek többségében azonnal számítani lehet. Gyorsabbak, rugalmasabbak, megbízhatóbbak, sőt néha olcsóbbak állami partnereiknél. A belföldi fuvarpiacon tehát - hála a magánszektor megerősödésének - igazi verseny van. A telítődött piacról előbb az állami, majd - a jogszabályi korlátok miatt kicsit késve - a magánszektor is kifelé tekinget. Egyelőre jó üzletnek számít a nemzetközi fuvarozás. A sokáig monopolhelyzetben levő Hungarocamion babérjaira sokan - köztük állami és magán- fuvarozók egyaránt - áhítoznak. Nem kell félteni a mamutcéget! A fuvarengedélyek odaítélésekor még mindig abszolút elsőséget élvez. D. M. Megrendelem a Tolnai Népújság című napilapot.....példányban, és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék: Név: .................................................... Város, község: .................................. Ut ca, szám, em. ajtó: ....................... a láírás Előfizetési di]: 1 hónapra 105,-Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft POSTAHIVATAL HELYBEN (A megrendelőlap átadható a kézbesítőnek, bedobható az utcai postaszekrénybe és személyesen is eljuttatható a helyi postahivatalba.) Éhezők és jóllakottak Mit eszik Kelet-Európa? Kelet-Európa agrárgazdaságai a lemaradásukat még a legmerészebb becslések szerint is legfeljebb az ezredfordulóra hozhatják csak be - állítják a nyugatnémet agrárgazdasági intézet, a CMA kutatói. A szocialista gazdálkodás az agrárszférában is az erőforrások példátlan pazarlásához vezetett, s költségarányos árak és a verseny hiánya különösen a szubvencionált fogyasztási javaknál okozott nagy veszteségeket. Mindehhez hozzájárult, hogy ezekben az országokban a betanítási veszteségek gyakorta a termés 50 százalékát is elérték. A CMA kutatói az európai KGST-országokat 3 csoportba sorolják. Viszonylag jó az ellátás az alapvető élelmiszerekből az NDK-ban, Magyarországon és Csehszlovákiában, ezek az országok a jövőben is önellátóak lesznek, importigény e három országból lényegében nem várható. Ugyanakkor még inkább növelni akarják majd az agrárkivitelt a fejlett ipari országokba. A Szovjetunió és Lengyelország helyzete jóval rosszabb. Nyugati import nélkül jelenleg a lakosság számára az alapvető élelmiszereket sem tudnák biztosítani. Sőt a jövőben az élelmiszer-bevitel e két országban még növekedni is fog. A számlát azonban a lengyelek esetében szinte teljes egészében, a szovjeteknél pedig jelentős részben a nyugati államok lesznek kénytelenek kiegyenlíteni. A harmadik csoport tagjai - Bulgária, Jugoszlávia és Románia - nyugati importra szorulnának ugyan, de ehhez végképp nincs pénzük. Emiatt különösen Románia rá van utalva a segélyszállítmányokra. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az NDK messzemenően képes belső termelésből ellátni lakosságát kenyérgabonával, burgonyával, cukorral, zöldséggel, hússal, tejjel, vajjal és tojással. A takarmányimportot nem számítva még némi többlettermelés is kimutatható a keletnémet agrárszférában. Csehszlovákiában viszonylag kevés a mezőgazdaságban hasznosítható földterület. Hosszú időn keresztül alapvető cél volt az önellátás megteremtése, amelyet a nyolcvanas évek közepén sikerült elérniük. Az egy főre vetített fogyasztás alapvető élelmiszerekből magas, az agrártermékek jelentősége az ország külkereskedelmében azonban az önellátási törekvésekkel párhuzamosan egyre csökken. Az erősen exportorientált magyar mezőgazdaságot - állapítják meg a CMA szakértői - a nyolcvanas évek derekán a húsok és húskészítmények világpiaci értékesítési nehézségei struktúraváltásra kényszerítették. A marha- és sertés- hústermelés visszafogásával egyidejűleg megerősödött a baromfiipar, illetve a növényi eredetű termékek előállítása. Alapvető élelmiszerekből a magyar lakosság fogyasztása magas, az egy főre jutó mennyiség több terméknél eléri, sőt fölülmúlja a nyugat-európai átlagot. A magyar mezőgazdaság a leginkább rá van utalva kelet-európaiak közül a nyugati országokba irányuló exportra, mert ez az ország egyik fő devizaszerző forrása. Bulgária szintén képes az önellátásra az alapvető élelmiszerekből - legalábbis mennyiségileg -, azonban a húsfogyasztásban elmaradnak az európai átlagtól. Az általánosságban kielégítő élelmiszer-ellátás persze nem jelenti azt, hogy - hasonlóan Kelet-Európa többi országához - ne lennének gyakoriak az átmeneti és helyi ellátási zavarok és hiányok. Bulgária egyébként jelentős élelmiszer-exportőr, de eltérően Magyarországtól, exportja túlnyomó részben a KGST-országokba irányul. Romániában, ahol a föld döntő hányadban szintén állami és szövetkezeti tulajdonban van, a termelékenység és hatékonyság nemcsak hogy igen alacsony színvonalú, de folyamatosan romlik. Az életszínvonal 1980 óta egyre egyre mélyebbre süllyedt. Az egy főre vetített fogyasztási mutatókat évek óta nem publikálják a román statisztikák. Lengyelország mezőgazdasági földterületének csak körülbelül 25 százaléka van közös tulajdonban, ám a magángazdaságokban is alacsony a termelékenység, mivel a vetőmag, a műtrágyák és növényvédő szerek illetve a gépek igen nehezen beszerezhetők. Lengyelországban a magas állami támogatás 80 százalékát az állami és szövetkezeti gazdaságok kapják, ennek ellenére a termelés évek óta stagnál. A klasszikus agrárország immár 15 éve nettó élelmiszer-importőr, mivel a gabona, a takarmányok és hús importját a zöldség, gyümölcs, cukor, konzerv és tejtermékek exportjával sem képes ellentételezni. F. G.
