Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-23 / 41. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. május 23. Kézilabda NB II. Diák kosárlabda Most a dunaföld váriak torpantak meg Teimel Lajost lökik, rángatják, de a 4. gólját lövi a Nagyatád kapujába Szentesi Kinizsi-Dunaföldvári Spartacus 19-18 (10-8). Szentes, 200 néző. V.: Kékes G„ Képes P. Dunaföldvár: Kácsor - Szauter (4), Kolics (3), V. Kovács (2), Józsa (6), Pétervári (3), Hegedűs. Csere: Mestyán, Kovács, Horváth, Polgár, Kövics. Edző: Kolics János. Már az első percekben durvaságokkal próbálta megtörni a szentesi csapat a Spartacus támadásait. A földváriaktól immár megszokott gyenge kezdés ezúttal 5-1-es hazai előnyt eredményezett. Ezt a hátrányt a félidő végéig csak csökkenteni sikerült Kolicséknak. Szünet után a Duna-partiak játékát továbbra is meglehetősen sok hiba tarkította, így a vezetést egyszer sem sikerült átvenniük. A játékvezetők azzal tetézték tévedéseiket, hogy 19-18-as szentesi vezetésnél egyenlítési eséllyel a Dunaföldvár indíthatott volna támadást, de ekl&r a sípos emberek két perccel a játékidő letelte előtt lefújták a találkozót. A földváriak az előző fordulókhoz viszonyítva gyengébb teljesítményt nyújtottak, de ennek ellenére a találkozó összképe alapján az egyik pontra rászolgáltak volna. Hőgyészi HSC-Nagyatád 29-27 (16-15). Hőgyész, 400 néző. V.: Hornyik, Laskó. Hőgyész: Spoljár - Barabás (3), Májer (2), Teimel L. (4), Drüszler (6), Teimel J. (5), Nándor L. (6). Csere: Schmidt, Hrozik (3), Törő, Nándor I. György. Edző: Teimel Lajos. Jól kezdett a Hőgyész, magához ragadta a kezdeményezési és az 5. percben 4-1 -re vezetett. Szívós védekezéssel, erőszakos támadással igyekeztek a vendégek megtörni a hazaiak lendületét. Drüszler és Barabás vezérletével azonban a HSC a félidő végéig tartotta egy-két gólos előnyét. A második játékrészben Hrozik pályára lépésével színesebb, eredményesebb lett a hőgyésziek támadójátéka. A 42. percben 23-17 volt a találkozó állása. Erősített a Nagyatád és egy gólra megközelítette a megtorpant hazaiakat. Schmidt kapus két hétméterest és több ziccert kivédett, ezzel együtt újra „talpra állította” a pályaválasztó együttest. Nagy küzdelemben, változatos játékkal tartotta otthon mindkét pontot a Hőgyész. Jók: Drüszler, Schmidt. Az ESZI a diákolimpia országos döntőjében A hét végén Székesfehérváron rendezték meg a IV. korcsoportosok részére a kosárlabda diákolimpia területi döntőjét. Négy csapat lépett pályára, köztük megyénk színeit képviselve a paksi Energetikai Szakképzési Intézet együttese. Mészáros András edzőt kértük meg, értékelje csapatának teljesítményét.- Úgy mentünk Székesfehérvárra, hogy nyerni szeretnénk, hiszen csak az első helyezett juthatott az országos döntőbe. Az első két mérkőzésen a Gödöllőt, illetve a Pannonhalmát aránylag könnyen vertük. Utána következett a mindent eldöntő harmadik találkozó a nagy rivális székesfehérvári szakközépiskolás gárda ellen. Az első félidő végére sikerült 13 ponttal elhúznunk és így utólag visszagondolva, azt hiszem itt dőlt el a mérkőzés sorsa. A második játékrészben a hazaiak már csak csökkenteni tudták hátrányukat. A találkozó után Bokor Pál az egykor Euró- pa-bajnokságot nyert magyar kosárlabda-válogatott tagja gratulált nekünk, mondván, akik ilyen egységesek és ennyire akarják a sikert, azok meg is érdemlik a győzelmet. Együttesünkből hárman nyújtottak kiemelkedő teljesítményt: Jankovics László, Martincsek Tibor és Zeleznik Zsolt, de a többi játékos is ragyogóan helytállt. A június 11-15. között Miskolcon hat csapat részvételével megrendezendő országos döntőn szeretnénk legalább a 4. helyen végezni. Azt már csak mi tesszük hozzá az edző által elmondottakhoz, hogy utoljára az 50-es években jutottak el megyénk fiú diák kosárlabdázói ilyen magas szintre. A paksiak eredményei: ESZI-Gödöllői szakközépiskola 68-41, ESZI-Pannon- halmai gimnázium 63-37, ESZI-Székes- fehérvári Jáky szakközépiskola 63-55. A végeredmény: 1. ESZI, 2. Székesfehérvár, 3. Pannonhalma, 4. Gödöllő. A KSC Szek- szárd és a Tolna Megyei Diáksport Tanács május 27- én gyermeknapi rendezvényként „Skála” kosárlabdatornát rendez a szekszárdi sportcsarnokban minikosarasok részére. Az eseményre hat csapat jelezte részvételét a megyében működő diáksportkörökből. Az ESZI területi diákolimpián győztes csapata (Felső sor: Mészáros András edző, Szalmási Gábor, Martincsek Tibor, Jankovics László, Simon György, Honos Antal. Guggolnak: Zeleznik Zsolt, Eisenberger Zoltán, Kovács Nándor. Fekszik: Benedeczi Ferenc) Kerékpár Érmek Székesfehérvárról Vasárnap ideális kerékpárosidőben rendezte meg a Videoton SC az Alba Regia országúti kerékpárosversenyét. A felnőttek és az ifjúságiak azonos távon, közős mezőnyben indultak. Útvonal: Székeshérvár-lsz- kaszentgyörgy, majd egy körpálya következett (Kincsesbánya-Fehér- várcsurgó-Guttatási-Kincsesbánya) melyet hatszor kellett teljesíteni - ezután pedig Székesfehérvárra kerekezett vissza a mezőny. A szekszárdiak hat versenyzővel indultak, ezúttal Egyedi Zoltán is rajthoz állt. Valamennyi Tolna megyei versenyző az élcsoportban érkezett a célba. Steig Csaba, aki esélyese volt a versenynek, elsősorban taktikai hiba miatt nem szerezhetett dobogós helyezést. Kasza a 10. helyen érkezett, s ezzel az ifjúsági korosztályúak győztese lett. Eredmények: Ifjúságiak (120 km): 1. Kasza Sándor, 3. Vanitsek István (mindkettő Szekszárdi. Serdülők (63 km): 1. Arató Adrián (Tamási), 3. Istlstekker János, 5. Szabó Szilárd, 7. Arató Gábor (mindhárom Szekszárd). Úttörők (29 km): 4. Szalai István (Tamási), 7. Szigeti Róbert (Szekszárd). Gyermek (12 km): 1. Arató Dávid (Szekszárd), 2. Steiner György (Tamási). A padlóról állt fel a Szekszárd Kosárlabda NB I. KSC Szekszárd-Szeged SC 75-72 (28-38). Szekszárd, 400 néző. V.: dr. Páli, Parádi. Szekszárd: Pott (3), Dóczi (22), Pfeifenróth (2), Papp (18), Várkonyi (18). Csere: Lévai (4), Kovács (4), dr. Oláh (4), Imreh (-). Edző: Szabó Ödön, Murvai Árpád. Szeged: Kaszab (12), Zsemberi (24), Knábel (22), Balázsik (-), Misik (-). Csere: Fenesi (-), Tóth (-), Aschenbrenner (13), Mészáros (-), Csapó (1). Edző: Pungor Miklós, Domonkos Mihály. A csapatok bemutatásánál kiderült, hogy a szekszárdiak mesteredzője, Szabó Ödön péntek óta szívpanaszokkal a kórház lakója. Biztatóan kezdett a hazai gárda, hiszen egy perc alatt 4-0-ra vezetett. A 3. perc elején Kaszab révén 6-2- re szépített, majd büntetőből 6-4- re felzárkózott a Szeged. Kapkodó, ideges volt a játék, a Tisza-partiak hat perc alatt hat csapatszemélyi hibát gyűjtöttek. Felváltva estek a kosarak, a vendégek 12-12-re egyenlítettek. Nos, ami ezután következett, az elgondolkoztató. Bosszantó, gyermeteg hibákat vétettek a hazaiak. Ezt kihasználva a Szeged 16-14-re átvette a vezetést, sőt, a 13. percben 27-20-ra növelte előnyét. A vendégek keményen, masszívan védekeztek, s a nagyobb lelkesedést is náluk fedeztük fel. A szembetűnően gyenge dobóteljesítménye és fegyelmezetlen, széteső játéka révén a Szekszárd szánalmas szerepre kényszerült. A18. percben már 11 pontra (35-24) nőtt az ellenfél előnye, s a félidő hajrája is csalódást keltett. Szünet után dr. Oláh kosara vezette be a második játékrészt, ám mert gyorsan jött a válasz, úgy tűnt fokozatosan padlóra kerül a KSC. Nem így történt, hiszen a 23. percben 43-39-re felzárkóztak Várko- nyiék. Zúgott a biztatás, a közönség újfent igazolta: nagyon szereti a csapatot, no meg a kosárlabdát is. Mintha csak megmerevedett volna a táblán az eredmény, percekig 47-43 volt az állás. Aztán a 30. percben 49-48-nál Fenesi kipontozódott a vendégeknél. Ez sem törte le a Szegedet 58-52-re ismét megugrott. Hatalmas küzdelem folyt, a 35. percben 60-60-ra egyenlített a Szekszárd. Várkonyi, majd Dóczi révén 64-60-ra ők vették át a vezetést. Knábel is kipontozódott, kapkodott a Tisza-parti gárda, s ez a hazaiak malmára hajtotta a vizet Előnyüket őrizve, tanulságos, nehéz győzelmet arattak. Kitűnt: Dóczi, Várkonyi, illetve Zsemberi, Knábel.- fekete ©fé-- i • J • ] é l rí H %ti Hifi ifi í Ml Jl _______ BUKAREST: Két labdarúgó vb- döntös válogatott összecsapásán a házigazda Románia 35 000 néző előtt 1:0 (1:0) arányban legyőzte Egyiptomot. A gólt a 19. percben Rodion Camataru fejelte. A hazai együttes néhány kulcsembere nélkül állt ki: Petrescu és lován sérülés miatt nem szerepelhetett, míg Belodedicit klubja, a jugoszláv Crvena Zvezda nem engedte el a találkozóra. MARSEILLE: Semleges pályán, mindössze 250 néző előtt tartott vb-elökészületi mérkőzést az Egyesült Arab Emírségek válogatottja. Az ázsiai együttes, amely május 28-án Magyarországgal találkozik, 2:0-ás félidő után 4:0 arányú vereséget szenvedett Lengyelországtól. Mai sportműsor KÉZILABDA: Megyei bajnokság: Tamá- si-Szekszárd 16-17-18, Ko- csola-Tolna 17-18-19 óra. Szekszárdon a városi sporttelepen 15 órától négy mérkőzéssel folytatódik a Crossbar- 1 g kupa városi női bajnokság. LABDARÚGÁS: Magyar-kupa megyei selejtező: Pálfa-Ozora (Pauer), Tengelic-Hőgyész (Liesz- kovszky), Dombóvári VMSE— Tamási (Lubastyik) 17 óra. NB il-es serdülő- és ifibajnokság: Paksi SE-Dorogi Bányász (két pályán egy időben) 14 óra. Előkészületi mérkőzés: Paksi SE-Kiskőrös 17 óra. SZABADIDŐSPORT: Pakson 18 órakor „Fut a Paks” futóverseny a művelődési ház-Kishegyi út-lfjúsági út-művelődési ház útvonalon. Labdarúgás NB ll-es serdülő- és ifibajnokság Serdülők Ajka Hungalu-Paksi SE 4-0 (1-0). Paks: Heizler - Takács, Ég- ner, Vábró, Rákosi - Pintér F., Sipos, Vájer, Pintér A. - Magyari, Magyar. Edző: Osztermajer Ferenc. Az erőteljes, támadó felfogásban futballozó ajkaiak megérdemelten nyertek. Kiállítva: Ég- ner. Jók: Sipos, Magyar. Soproni SE-Szekszárdi Dózsa 2-2 (2-1). Sz. Dózsa: Cziráki - Raffai, Bacs, Lépő, Teszler - Fehér, Sztehló (Florváth), Vecsei - Cseke (Vincze), Bildhéber, Kárpáti. Edző: Kedves Mihály. Jó iramú, változatos mérkőzés igazságos pontosztozkodással. G.: Fehér 2. Jók: Fehér (a mezőny legjobbja), Bacs, Vecsei. Ifjúságiak Ajka Hungalu-Paksi SE 2-1 (0-1). Paks: Tibai - Rácz, Niki, Ruff, Laki - Péter, Búzás, Pomozi, Takács - Szakter, Mittler. Edző: Tímár István. A kimaradt paksi helyzetek után az utolsó 20 percben fordított a vendég Flungalu. G.: Szakter. Jók: Niki, Szakter, Laki. Soproni SE-Szekszárdi Dózsa 0-0. Sz. Dózsa: Blazsó - Kedves, Tornai, Baunok, Fekete - Péter, Koller, Panghy (Komiáti) - Pusztai, Almási, Bajusz. Edző: Laki Zoltán. A szervezetten védekező lila-fehérek rászolgáltak a döntetlenre. Jók: Blazsó, Tornai, Baunok. VIDEOVÁSÁR REKLÁMÁRON! Japán AKAI távszabályzós lejátszó és felvevő videomagnó csak 26900 Ft-ért Ne szalassza el ezt a vissza nem térő alkalmat. Szeretettel várjuk áruházunk villamossági osztályán. Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy mohácsi és szekszárdi fiókunknál 1990. május 28-31 -ig vagyonmegállapító leltárt - tartunk, ez idő alatt az árukiadás szünetel. Nyitás június 1-jén. A szekszárdi és paksi önkiszolgáló raktár csak május 28-án tart zárva. A leltár ideje alatt pécsi és dombóvári fiókunk, valamint a pécsi, siklósi, szigetvári, dombóvári önkiszolgáló raktárak a leltár ideje alatt vásárlóink rendelkezésére állnak.