Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-21 / 39. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. május 21. DRUPA ’90 Düsseldorfban A csoda ötévenként ismétlődik Három dimenzió Negyvenedik évében még mindig képes a világ figyelmét Düsseldorfra irányítani a legkorszerűbb nyomdaipari technológiákat, s mindinkább az újságkészítést, a könyvnyomtatást forradalmasító elektronikát felvonultató DRUPA. Dr. Kurt Wagner vezérigazgató az 1986-os kiállítást kiemelkedőnek értékelte annak idején, hiszen 348 ezer szakmai látogató kereste fel a 154 kiállító standjait, 19 százalékkal többen, mint 1982-ben. A DRUPA ’90 zárása előtt három nappal már 357 ezer látogatót fogadott. Az idei kiállítók 149-en voltak: Ausztráliától az Amerikai Egyesült Államokig, Japántól Norvégiáig. A számok ismét sikert igazolnak. A csoda ötévenként ismétlődik... A Kati számítógépes információs központ adatállományában hiába kerestem magyar résztvevőt, a képernyőre kiírt válasz mindig nemleges volt. Pedig a lekérdezés számos variációját próbaihattam, s így tanúsíthatom, a „hölgy” mindenkiről mindent tudott. Becsületesen felsorolta, kik jöttek az USA-ból, a közreműködők közül hány a diplomás, milyen a nemek szerinti megoszlás... Honfitársaimat az érdeklődők között sikerült felfedezni. Gondolom, Bede István, a Kossuth Nyomda vezérigazgatója, vagy Kray György, a Videoton program- fejlesztője értékes új ismeretekkel tért haza. Hasznos volt, maradandó élményt nyújtott azok számára is a DRUPA ’90, akik más nyomdákból, kiadóktól, szerkesztőségekből jutottak el Düsseldorfba az emlékezetes 15 nap alatt. Egy részük a Guttenberg Művelődési Otthon szervezésében jutott el a világkiállításra. Nem lehetett kis feladat az utazást előkészítőké, mert a szervezést már a múlt évben elkezdték, így is közelharcot kellett vívniuk a szállásért. Jómagam az Axel- Springer Budapest Kiadói Kft-nek köszönhetem a kiküldetést azzal a feladattal, hogy a hatalmas kínálatból a magyar lapok igényeihez, a magyar nyelvi környezethez, tipográfiához illő számitógépes szövegfeldolgozó rendszerekkel barátkozzak. Hazánkból nézve, ahol az asztali számítógépek még a PCXT-t jelentik, viszonylag kis palettára volt kitekintésem. A DRUPA ’90 néhány klasszissal magasabban kínálta portékáját. Az alapgépek L 486-osok, 20 Mbit/sec ESDI vezérléssel, az alaplapon 64 Mbyte-ig bővíthetők és akár 1,3 Gigabyte tárolókapa- citásúak is lehetnek. A számítógépek köGondban a Hell újságtördelö rendszere előtt zött újdonságnak számított a kiállításon a 40 MHz-es Apple Macintoh Nfx modell. Miután a legtöbb tördelőkapacitást a fényképek, ilusztrációk, valamint a betűtípusok (fontok) foglalják el, a NEC CD lemeztárolója jól jött a felhasználóknak, mert egy-egy lemezen 1500-4000 fotót tartalmazhatnak, s akár továbbadhatnak PostScript formátumban. Remélem, megbocsátja az olvasó, hogy a hozzám közelebb álló, az újságírói munkában Magyarországon is meghonosodó „műfajjal” foglalkozom inkább. Pedig megérne egy külön „misét” a nyomdászat is, ahol a főbb szerepet átvette a számítógép. Alig láttam ugyanis olyan gépsort, ahol ne lett volna számítógép. A nálunk megszokott hatalmas méreteket, a sok kiszolgáló nyomdászt hiába kerestem, legfeljebb 2-3 úriember volt jelen a lakószobányi gépeknél és ők is inkább a számítógép színes monitorján igazgatták a színárnyalatok helyességét, a sebességet, a papírpályákat. A produktumok lenyűgözően A színes termékek uralták a kiállítást. Ezt gyűjtötték be az ugyancsak helyszínen készült táskákba, dobozokba a látogatók. Egy kis gép a világhírű Heidelberg ofszetautomatája azért keltette fel az érdeklődést, mert asztali számítógépen megtervezett névjegyet, meghívót, cégjelzéses levélpapírt, borítékot tudott a hagyományos nyomdalemez nélkül is sokszorosítani. Kétszázezer forintos ára miatt többet elő is jegyeztek magyarországi megrendelőknek. Sokáig időztem jómagam is az AM Screiber újságnyomó gépei mellett, arról ábrándozva, milyen jó szolgálatot tenne nálunk is. Kitűnő minősége, színei mellett saját üzemre gondoltam, ami elfeledtetné a jelenleg magas nyomdai árakat. A kiállitócsarnokok között az űrhajós filmekben látott üveghengerek mozgólépcsői gyorsan visszahoztak a mai valóságba, amely újabb és újabb meglepetéseket tartogatott. Európában először lehetett olyan színes grafikus megjelenítőt látni, amelynek 1280x1024 képpont a felbontása és 256 színt tud egyidejűleg megjeleníteni. Fényképpel vetélkedő látványt nyújtottak ezek a képernyők és ez a minőség a levilágítás után is megmarad. Ha már itt tartok, szólnom kell a Linotype frenetikus sikeréről. Dr. Wolfgang Ki. igazgató a kiállítást megelőző nyiiutKozatában jelezte, mind a szöveg és kép egyidejű feldolgozásában, a Post Script adapter, a színes, eljárás kimunkálásában meglepetéseket okoz. Sikerült. Mind a Serie 1000 újságkészítést támogató szisztéma, mind a grafikus jelek kezelésében, a színes munkáknál a legjobban megcsodáltak között voltak. Magyarországi forgalmazásával megbízott Salánki János úr is olyannyira az érdeklődés középpontjába került, hogy többszöri időegyeztetés ellenére sem jutott érdeklődésem kielégítésére az idejéből. Szerencsére a BNV-n látható majd ez a jól összecsiszoltnak mutatkozó rendszer. A Hell hagyományos igényessége egy hatalmas standon volt látható. A MOPAS-System olyan gyorsaságot produkált, amelyet az angol Miles 33 alkalmazkodó és megoldásaiban a magyar igényeket is jól követő rendszerrel tudott feledtetni. A Xerox Ventura Publisher 2,0 verzióját is sikerült felfedezni. Egerben, Scantext 2000 Commanderen tördeljük az újságot. Érthető, hogy a Mannesman Scangraphic standján ismerősként kezdtem a „felderítést”. A Scantext Commander S30 már gyorsaságában, gazdag grafikai lehetőségeivel hozott újat. Igazából a színes munkahely és a minősége miatt dicsért Image Scanner nyerte el a látogatók tetszését. Megjelentek a különféle rendszerek elemeiként a laptopok, mint az újságírói munka segitői, nem csupán a szerkesztőségben, hanem tanácskozásokon, otthoni munkában, a telefonos adat- továbbítás lehetőségét kínálva. Sikerült-e megtalálni az igazit? A döntéshez újra és újra át kell gondolni a látottakat, újabb részletes ismertetők is kellenek, a kiállítási csillogás-villogás helyett prózai környezetben, gyakorlati próbán kell vizsgálni melyik legyen a kiszemelt. Mert a sok kiváló rendszert is csak magas mércével szabad összevetni. Az újabb, az 1995. évi DRUPA-ig nem lehet várni, pedig a szervezők gépezete már ismét működik, megjelentek a feliratok: Jöjjön Düsseldorfba, várja a DRUPA ’95! PILISY ELEMÉR A telefon a gazdaság idegrendszere A számítógépchip úgy alakította át a megbízható telefonvonalat, hogy majdnem mindent továbbítson, a komputeradatoktól kezdve - az automata pénztárgépekhez, a telefax-berendezésekhez és a légi forgalom irányításához szükséges adatokig és információkig. Ám a telekommunikációs technológia elterjedésével nő a hibalehetőség is. A hajszálvékony száloptikakábelek napjainkban több százszor annyi információt továbbítanak, mint rézdrótból készült elődeik. Az üzemzavar ritkább, de ha előfordul, igen nagy bajt okozhat. 1968-ban például tűz ütött ki Hindsdale-ben, az Illinois Bell telefontársaság egyik kezelő nélküli kapcsolóközpontjában; a látszólagg apró zavar az egész vidék telekommunikációs rendszerét üzemképtelenné tette, és megnehezítette a légi forgalom irányítását is az O’Hara nemzetközi repülőtéren. Törölni kellett a légijáratok húsz százalékát, a környéken sok lakásban és hivatalban több mint két hétig nem működött a telefon. Egy ekkor készült New York-i tanulmány szerint óriásira rúgott a tőzsdén az elmaradt pénzügyi tranzakciók értéke. Ilyen kockázat mellett a cégek alternatív kommunikációs lehetőségek után néztek. Az American Express, amely a hitelkártyák ellenőrzése miatt nagymértékben függ a telefonvonalaktól, és világméretű számítógép-hálózattal rendelkezik, a biztonság kedvéért tartalékként mikrohullámú összeköttetést és saját tulajdonát képző adattovábbító rendszert építettek ki. Ebben a helyzetben nagy konkurenciaharc folyik a különböző telefon- társaságok között. A.helyi telefontársaságoknak új csoportja alakult ki az Egyesült Államokban. A Merril Lynch például annyira kereste az alternatívát a helyi telefontársasággal szemben, hogy csatlakozott a Western Union távközlési céghez, amellyel új telefonhálózatot alakított ki. Ez most már hetedik éve működik Teleport Communications Group néven, és sikerrel vette fel a versenyt a New York Telephone vállalattal.. Tíz nagy tőzsdei ügynöki céget és a New York-i értéktőzsdét kapcsolták be a Teleport száloptikus hálózatába, és ez a kommunikációs vállalat nemrég elnyerte a kikötői hatóság szerződését arra, hogy telefonszolgáltatást nyújtson New York repülőterei, hidjai és közlekedési létesítményei számára. A Teleport más nagyvárosokra - Boston, San Francisco - is kiterjesztette tevékenységét. Mindez persze nemcsak az Egyesült Államokra érvényes: Londontól Hongkongig a világ országainak fővárosai a XXI. század telekommunikációs hálózatának kiépítésén munkálkodnak. A száloptikus hálózatok és más nagy hatékonyságú rendszerek olyan fontosak - egyebek között a nemzetközi pénzügyi és tőzsdei világban -, mint annak idején a jó szállítási lehetőségek voltak az acélműveknek. A svéd modell Konzervatívok és szociáldemokraták Svédországot az 1970-es években ugyanúgy megrázta a nagy strukturális válság, mint a többi nyugati országot. Az erre adott válasz igen érdekes volt: a konzervatívok megvalósították a legklasz- szikusabb szociáldemokrata gazdaság- politikát, míg a szociáldemokraták ezt követően alkalmazták a legtökéletesebb thatcherista konzervatív receptet. Az 1970-es évek első felében a négy évtizede kormányzó szociáldemokraták még nem ismerték föl a válság igazi jellegét és a tipikus védekező reflexekkel reagáltak: igyekeztek megőrizni a munkahelyeket, megmenteni a bajba jutott vállalatokat, illetve fenntartani továbbra is a magas életszínvonalat és szociális biztonságot. Az eredmény nem lehetett kétséges: a válság még jobban elmélyült, felpörgött az inflációs spirál, megjelent a svédek számára ismeretlen munkanélküliség, csökkent a termelés, romlott a svéd ipar versenyképessége a világpiacon, a dotációk ellenére vállalatok mentek tönkre. 1976-ban, 44 évi kormányzás után a szociáldemokraták elvesztették a választásokat és a konzervatív Fálldin-kormány került hatalomra. Fálldinék jól látták, hogy ez így nem mehet tovább, viszont ők sem értették meg a válság okát, lényegét, és így tipikus tüneti kezeléseket kezdtek alkalmazni. Nem vették észre, hogy strukturális válságról van szó és elfogadták azt a vulgáris magyarázatot, miszerint a bajok abból fakadnak, hogy a svédek túl jól élnek, többet fogyasztanak, mint amit megtermelnek. (Ugye ismerős érvek ezek számunkra is?) így aztán bevezettek egy általános restrikciós gazdaság- politikát, megnyirbálták a szociális kiadásokat, általában véve megpróbálták csökkenteni az államháztartás krónikus deficitjét, viszont nem nyúltak a dotációkhoz, sőt még tovább növelték azokat, a „hagyományos svéd ipar” védelmében. Az eredmény megint csak nem lehetett kétséges: tovább mélyült a válság, tovább nőtt az infláció, a munkanélküliség stb. A konzervatívok végül is a szociáldemokrata receptet igyekeztek alkalmazni, fő figyelmüket továbbra is a munkahelyek megőrzésére, a munkanélküliség visszaszorítására fordították, és nem az inflációra, illetve a szerkezetváltásra. Szociáldemokraták konzervatív recepttel 1982-ben a Fállding-kormány megbukott és Olof Palme vezetésével újra a szociáldemokraták következtek. Ők már felismerték a probléma lényegét, és a gyökerekhez, azaz a makroszerkezethez nyúltak, mégpedig sohasem látott határozottsággal. Azonnal megszüntették a veszteséges vállalatoknak nyújtott dotációkat, ellenben támogatást adtak a prosperáló, fejlődő vállalatoknak, hogy azok még jobban tudjanak fejlődni, új munkahelyeket tudjanak teremteni. így nem a régi munkahelyek megőrzésére, hanem új munkahelyek teremtésére koncentráltak az új ágazatokban. Döntés született az egyébként világszínvonalú svéd hajógyártás felszámolásáról, a kohászat jelentős karcsúsításáról. Ezek a svédek számára addig szinte szent szféráknak számítottak. Nem azt nézték, hogy az adott hajóépítő vállalat éppen nyereséges vagy veszteséges-e, hanem azt, hogy olyan nyersanyag- és energia- igényes ágazatról van szó, amelyet a feltörekvő délkelet-ázsiai országok olcsóbb munkaerővel, japán csúcstechnológiával versenyképesebben fognak tudni megoldani. Dotációk radikális profilváltásra Kohászati és hajóépítő vállalatok is kaphattak támogatást, ha vállalták, hogy átalakítják termelési profiljukat. Na nem magyar módra, vagyis nem arról volt szó, hogy a kohászat, a hajóépítőipar majd szerkezetet vált, rúdacél helyett majd lemezt, kishajó helyett majd nagyot stb. termel, hanem arról, hogy acélgyártás és hajógyártás helyett ezek a vállalatok átálltak az elektronikai cikkek termelésére. A hajóépítő műhelyekben videobe- rendezéseket és csipeket kezdtek gyártani az egykori hajókovácsok. És milyen különös, de képesek voltak erre a váltásra! Munkanélküli-segély helyett átképzési segélyt kaptak a dolgozók, többnyire ez volt a különbség Svédország és a többi nyugati ország között. Grandiózus átképzési programokat indítottak be, átszervezték az egész oktatást, törekedve a konvertálható tudás adására. Az eredmény bámulatosan gyorsan jelentkezett: gyorsan csökkent az infláció, a munkanélküliség, megélénkült a gazdaság, két év múlva már el is felejtették a svédek a válságot. A svéd ipar újra a világ élvonalába emelkedett, újra nőtt az élet- színvonal, megszilárdult a szociális biztonság. „Kapitalista” motor, „szocialista” elosztás Ha lenne még valami értelme a „kapitalista”, vagy a „szocialista” jelzőnek, akkor azt mondhatnánk, hogy a svédek a termelésben a kapitalista motort alkalmazták, hogy kitermeljék a szocialista elosztáshoz szükséges tőkét. A termelésben kemény teljesítményelv, az elosztásban sűrű szövésű szociális háló. Leépítették a „hagyományos, nemzeti” ágazatokat, a svéd ipar büszkeségeit, és teljesen új ágazatokat teremtettek meg, úgyszólván néhány év alatt. Nem vártak a „piacgazdaságra”, kemény állami kézivezérléssel oldották meg az ágazati szintű makrostruktúra-váltás feladatát. Most már szabadon műkődnek, működhetnek a piac törvényei, a svéd vállalatokban folyamatos a vállalati szintű termékszerkezet-váltás. A tanulságokat jó lenne nekünk is megszívlelnünk. Talán még nem késő... . GAZDAG LÁSZLÓ Vegyünk, mondjuk, lapis lazulit! Drága — kötan A magyar drágakőpiac az elmúlt évtizedekben távolról sem követte a nyugati világét: a gyémánton - esetleg a rubinon, zafíron és smaragdon, - kívül más drágakőféleségeknek nem volt nagy a becsülete. „Féldrágakövek”, halljuk a tudománytalan és kereskedelmileg sem helytálló (mindazonáltal hivatalos dokumentumokba, például a vámkódexbe is betévedt) kifejezést. Az idehaza gyártott „olcsóbb” aranyékszerekbe ma is szinte kizárólag szintetikus köveket tesznek, amelyeknél az olcsóbb színes drágakőfélék az ametiszt, citrin vagy gránát alig kerülnek többe, ám sokkal szebbek és értékállóbbak. Arról már ne is beszéljünk, hogy egyes, idehaza semmibe vett drágakő jó minőségű példányának - egy-egy lapis lazulié, rózsaszínű vagy világoskék (!) topázé, akvamariné, tanzáni- té - fölöttébb borsos az ára. A türkiz, amely bonyolult összetételű réz-alumínium-foszfor-oxid, elsősorban rézbányák tájékán fordul elő. Minthogy a rézkitermelés napjainkban meglehetősen lanyha, az igazán jó minőségű türkizkövek ára magas. Hasonló a helyzet az ugyancsak átlátszatlan lapis lazulival, amelynek legszebb példányait az ókortól fogva Afganisztán, a nagyobb, de közepes vagy gyönge minőségűeket pedig Chile szállítja. A kitermelés a zavaros afgán politikai helyzetben alig folyik, így a jó kövek bizony sokba kerülnek, 1989 kedvenc köve a sokféle színű turmalin volt. A zöld változat - verdelit - fő szállítója Afganisztán, nincs is belőle elég a piacon. A piros és rózsaszínű változatok - rubellit - iránt is nagy a kereslet, a madagaszkári szállítások ezt nem képesek fedezni. A legszebb smaragdokat évszázadokon át Kolumbia szállította. Azóta a brazilok megelőzték, új szállítóként pedig Zambia lépett be, hasonló minőséggel. Ez utóbbi ország azonban korlátozásokat vezetett be a nyerskövek exportjára, így a csiszolt smaragdok igen megdrágultak. A rubin iránt mindig erős a kereslet. A régi szállítók Thaiföld, Burma - visszaestek, az újak közül Tanzánia csak gömbölyűt, vagy golyóscsiszolásra alkalmas minőséget képes szállítani. A kenyai lelőhely pedig természetvédelmi területre esik. A gyémántnak szervezett a kitermelése, kereskedelmének pedig még szigorúbbak a szabályai. Az ipari gyémánt ráadásul stratégiai cikk. Ez - legalábbis egyelőre - a színes drágakövekre nem áll: ezeket - kevés kivétellel - valóban csak a szépségük és ritkaságuk miatt kedvelik az emberek. Ami mégis elegendő biztosíték arra, hogy megőrizzék értéküket.
