Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)
1990-05-21 / 39. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. május 21.- Nem kis bátorságra vall, ha a magyarországi német nyelvű színház, ez esetben a szekszárdi Deutsche Bühne egy nyugat-németországi vendégszereplésre vállalkozik. Dránovits István igazgatótól egy rövid értékelést kérek: miként fogadta a Deutsche Bühne múlt heti bemutatkozását az „echte” német közönség?- Talán először néhány szót a turnéról. Tavaly ősszel vette fel a testvérvárosi kapcsolatot egymással Szekszárd és az NSZK-beli Bie- tigheim-Bissingen. A város főpolgármestere már akkor meghívott bennünket egy előadásra, s ennek a felkérésnek most tettünk eleget. Bietigheim-Bissingenen kívül a közeli Bajorországban is felléptünk három helyen. ■ - Melyik darabbal?- A Tanulj nevetni sírás nélkül című kabaréval... I- A cím nagyon aktuálisnak tűnik, csak az a kérdés, hogy a német közönség mennyire volt „vevő” erre a felhívásra?- Őszintén szólva voltak félelmeim, ugyanis a német kabaré nehéz műfaj, nemcsak bohóctréfákon alapszik, politikai töltéssel is bír. Ez egyúttal - akárcsak nálunk az operett - nemzeti műfaj. A számokat például együtt énekelte a közönség a színészekkel, mivel azokat mindenki ismerte. Kurt Tucholsky, Karl Valentin, vagy Brecht a német lelkivilágot is megjelenítették müveikben, s az is előnyt jelentett számunkra, hogy a német színházak ezt a fajta klasszikus kabarét kissé elfelejtették. I- Talán azért is, mert náluk a zavaros húszas éveket - az említett szerzők tevékenységének időszakát - egy más, kiegyensúlyozott világ váltotta fel.- Éppen ettől tartottam, hogy ezeket a fanyar humorral átszőtt számokat értetlenül fogadják, hiszen sokkal inkább jellemzi mindez manapság Kelet-Európa emberének lelkivilágát. Van a darabban egy rendszeresen visszatérő motívum: mégpedig az, hogy az ember mindig fél. Mit csinált 1917-ben? - hangzik egy kérdés, s rá a válasz: féltem. Mit csinált '36-ban? Féltem. Mit csinált '45-ben? Féltem. Mit csinál ma? Félek. Szóval ez az, ami valahol a mi világunk. I- Megérti ezt az a német polgár, aki nem érzékeli ezt a fajta megfoghatatlan félelmet?- Döbbenetes élményt nyújtott, hogy azonnal felfogták ezt. Ne feledjük el, hogy ők is félnek. ■ - Mitől?- Amitől mindannyian, egymástól és önma- guktól. A két Németország hamarosan egyesülni fog. Sok ezzel kapcsolatban a kétely. Európában a félelem rendező erő volt és marad. A franciák félnek a németektől, a magyarok a románoktól, a románok a magyaroktól, az MSZP fél az SZDSZ-től, az SZDSZ fél az MDF-től... I- A Deutsche Bühne félelme azonban ezek szerint alaptalannak bizonyult, hiszen sikert aratott...- Ezt az elismerő kritikákkal is alátámaszthatom, a Bietigheimer Zeitung például ezt irta rólunk: Klasszikus német darab magyar temperamentummal. Nem a nagyképűség mondatja velem: az ottani helyi színházak nem állnak olyan szakmai szinten, mint a Deutsche Bühne. Egy Gera Zoltán, egy Dobák Lajos, egy Schubert Éva azért jelent bizonyos színvonalat, s meglehetősen magas színvonalat. Tény, hogy a német közönséget is meglepte ez a magasra állított mérce.- Igaz lenne tehát az az állítás, hogy egy átlagos vidéki színháznál jobb a szekszárdi Deutsche Bühne, Vagy másképpen feltéve a kérdést: a siker megerősítette Dránovits Istvánt elképzelése helyességét illetően?- Teljesen megnyugodtam, vallom azt, hogy a német színház jó úton jár. I- S vajon hazai közegben a Deutsche Bühne képes hasonló sikereket elérni? Visszatekintve a színház eddigi történetére, a megtett út sok esetben minden volt, csak diadalmenet nem...- Hogy helyben milyen sikereket képes elérni a német színház, az sok mindenen múlik. A színházzal kapcsolatos gondok már ré- óta abból erednek, hogy a szakmai felügyelet mostohagyerekei voltunk. Amióta néhány „mostohaapánk" elhagyta a magas hivatalt, azóta kicsit könnyebb az életünk. Bátrabban vállalhatnak bennünket azok, akik eddig segítették - a konfliktusok ellenére is - a munkánkat. Bár bizonyos fejekben az a működés kezdete és vége, hogy én mennyit autózok a szervezés miatt. ■ - Sokat?- Látni kell azt, hogy az érdeklődés növekszik a német színház iránt, s ezt most nem önigazolásként, hanem a tények miatt említem. Rendszeresen kétszázötven:háromszáz gyerek előtt tartunk előadásokat az ország különböző pontjain. A kabarédarabot is száz-százötven érdeklődő látogatja. Némely vidéki magyar nyelvű színház sem képes többet produkálni annál, amit mi már elértünk. Persze, mindez nyilvánvalóan összefügg a politkai helyzettel. Hogy ma már nem szégyen - nem úgy, mint három-négy évvel ezelőtt - németnek vallani magam.- Mennyire tartják számon, mennyire ismerik el a szakmában a szekszárdi Deutsche Bühne-t, Valami különlegességnek, egzotikumnak könyvelik el, vagy elismerik nélkülözhetetlen, hiánypótló szerepét és kvalitásait?- Hogy miként tartanak számon bennünket? Ez az, amit igazán nem lehet tudni. De néhány tanulságos jelből sok következtetést le lehet vonni. Három évvel ezelőtt, ha megkerestem egy színészt, az nem mondott azonnal igent, hanem elkezdett telefonálgatni. Hogy szabad-e és érdemes-e ide szerződni? Ez akkoriban így működött. Ma ott tartunk, hogy ti- zenketten kerestek meg a szerződés miatt, s most mi válogathatunk. Ez a különbség. S tehetséges, ismert személyek ajánlkoznak. I- A legjobb propaganda az, ha a színész elégedett a Deutsche Bühne-vel.- Annál is inkább, mert a színházi szakma csak egy szűk réteget érint. S még valami: a szekszárdi német színház egy olyan működési gyakorlatot vezetett be önálló intézményként Magyarországon, ami korábban nálunk teljesen ismeretlen volt. Í- Azaz a bemutatószínpadi gyakorlatról van szó...- Ami elterjedt forma Nyugat-Európában. A színész - akárcsak az alkotó - produkcióra szerződik. Amig megy a darab, addig van együtt a csoport. A magyar színházi szakma csak mostanság kezdett bennünket utolérni, hogy Így fogalmazzak. A színházak abba a helyzetbe kerültek, amit mi már megtapasztaltunk: kevés a pénzük. Mi ebből a kevés pénzből is tudtuk stabilizálni a Deutsche Bühne-t, s még vannak tartalékaink. I- Dránovits István hosszabb távon sem gondol egy állandó társulat létrehozására?- De igen, csak nem ilyen állami támogatás mellett. Nálunk színházi szempontból rendkívül takarékos gazdálkodás folyik, még ha ezt a felügyeleti szerveink nem is hiszik el... I - Nyilvánvalóan nem hiszik el...- Pedig ez így van. A Pénzügyminisztérium öt és fél millió forintos éves támogatást nyújtott számunkra, a pénzt a megyei tanácson keresztül kapjuk meg. Ez az összeg idén valamivel meghaladja a hétmillió forintot. Ennyivel működik a német színház. Ennek körülbelül ötszörösét kapja egy vidéki magyar nyelvű színház. Tulajdonképpen a hétmillió forint nem is elég számunkra, mindenképpen szükség van arra, hogy az eljövendő kormányzat hathatósabb támogatásban részesítse az intézményt. I- Nem enyhe naivság abban reménykedni, hogy ismerve anyagi helyzetünket a közeljövőben növekedni fog a támogatás mértéke?- Ha a vezető magyar politikai pártok komolyan veszik, a kisebbségvédelmi kérdéseket, végre egyszer... I- Ami a szavakat illeti, ez nem lehet kétséges...- Szavakban eddig is mindenki komolyan vette, de ha ez így lesz a későbbiekben is, akkor mi a különbség a régi és a mostani hatalom között? Eddig is szavaltunk a kisebbségek jogairól. Nekem azonban megvan az a néhány évvel ezelőtti levelem, amivel a helyi vezetés lemondatta velem a nyugatnémet támogatást. Szóval én azt gondolom, hogy a vezető pártok nem tehetnek mást, minthogy komolyan vegyék a kisebbségekkel, így a németséggel kapcsolatos kijelentéseiket és ígéreteiket. A kisebbség nálunk mindig is „másodrendű állampolgárnak számított, lehet, hogy ezt nehéz elhinni, de ez így igaz. S ez a szemlélet erősen hatása alá vonta a szekszárdi német színházat is. I- Már maga a kérdés is abszurdnak tűnhet, azonban mégis megkockáztatom. Az teljességgel elképzelhetetlen, hogy a Deutsche Bühne egy idő után nyereségessé váljon?- Ez lehetetlen, ugyanis a színház az egész világon támogatott műfaj. Illetve van egy kivétel, a New-York-i Broadway, amelyik ugyancsak produkcióra szerződtetett színészekből áll, de ettől azt hiszem még messze vagyunk.- Jeleztem, hogy abszurd lesz a kérdés, de hátravan még egy fontos témakör, ami viszont ugyanakkor nagyon is konkrét, hosszú távra kiható probléma. A Deutsche Bühne jelenleg a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ épületében működik. Az együttélés a két intézmény között nem éppen felhőtlen. Eddig is több terv született a német színház el- költöztetésére, s már kijelölték azt a telket, ahol felépülne a színház épülete.- Megint messzebbről kezdeném. Legjobb tudomásom szerint Kelet-Európábán német nyelvű színház nem működik. Olyan pedig, amilyen mi vagyunk, tehát az ország minden részében fellépő német színház, biztosan nincs. Azt sem árt látni, hogy a magyarországi német színház nemcsak a németeknek fontos, hanem a magyar kulturális vezetésnek és a helyi, azaz a szekszárdi vezetésnek is. Ennek deklarálása rendkívül fontos dolog. ■ - Ez még talán nem történt meg?- Megtörtént, igaz, részben. Sőt, Szekszárd Város Tanácsának nem tudok elég hálás lenni, ezt őszintén ki merem jelenteni. ■ - Ez manapság hihetetlen....- Hihetetlen, de mégis ez a véleményem. Ha valaki egyértelműen mellém állt a német színház ügyében, az a szekszárdi tanács volt. Amikor a testület úgy határozott, hogy a leendő önálló német színháznak ad egy területet, akkor dőltek le a bástyák. Ez figyelmeztetés volt a kétkedőknek: a helyi közösség voksolt az intézmény mellett. Ekkor kezdett engedni a merev, rosszízű szembehelyezkedés. I- Megépül Szekszárdon ez a német színház Dránovits István véleménye szerint?- Azt gondolom, hogy igen. Nekem az az alapfilozófiám, amit Goethe úgy fogalmazott meg, hogy a lehetetlent kell akarni, s akkor elérjük a lehetségest. Jómagam tulajdonképpen a lehetetlent akarom ebben a városban már nyolc éve, s a lehetségest szeretném elérni. Amikor elkezdtem a munkát 1983-ban, akkor teljesen irreálisnak tűnt mindaz, ami ma természetes. Most évente közel háromszáz előadást tartunk, ennek egyharmada színházi, fennmaradó része egyéb program. Sikeres turnén vettünk részt az NSZK-ban, számíthatunk a nyugatnémet támogatásra, mint ahogy már kaptunk egy Mercedes mikrobuszt. Ezt annak idején én magam sem hittem volna el. Ettől persze nem lettem elvakult, én szakmai alapon állok. Eljutottunk egy szintre, s jelenleg éppen egyfajta minőségi váltást próbálunk megvalósítani. Ez azt jelenti egyebek mellett, hogy át kell állnunk a társulatos színházi szisztémára is. És ha lehetne fokozni az optimizmust - vagy naivitást: ebben a városi színházban az is fontos lenne, hogy magyarul is játsz- szunk, nem feladva a Deutsche Bühne programját. I- Ehhez lenne szükség az új német színház megépítésére, a Szekszárdhoz való erősebb kötődés kialakítására, ami feltételezné az intézményben egy kisebbfajta német centrum létrehozását is.- Ez természetes. A színház körül szerveződik egy olygn közeg, amelyik segíti a munkánkat. Elkezdnénk azt a fajta tevékenységet, amelynek eredményeként közönségrétegenként más-más előadásokat mutatnánk be, mást vinnénk a városokba és mást a falvakba, s lehetne még sorolni. Azon az úton megyünk tovább, amelyen elindultunk. Az alapok már megvannak. ■ - Köszönöm a beszélgetést. A honfoglaló magyarok keresztény hitre térítésén munkálkodó bencés szerzetesek részére Szent István király Pécsváradon apátságot alapított Az itt élő bencések - a magyarok hitének erősítésére - a gyüdi forrás fölé, azon a ponton, ahol a régi római út és a hegyre vezető gyalogút elágazott, kis kápolnát emeltek, amelybe Mária szobrát állították. A falu, amely a kápolna közelében terült el, a Baranya déli részét birtokba vevő és szálláshelyét székhelyét itt berendező Győd alvezér nevét vette fel s viselte. Győ- döt a XVII. századtól kezdik Gyűdnek írni. A kápolna megépítése után Gyúd lett a központja a vidék Mária-tiszteletének. Gondozását a Szalók-nemzetség által 1120-1135 körül Vókányban alapított és Szentháromságról elnevezett bencés apátság szerzetesei vették át a pécsvára- diaktól. Amikor kevéssel ezután VII. Lajos francia király a Szentföldre induló keresztes hadak élén átyonult Magyarországon, a magyar király, II. Géza (Vak Béla fia) az ország déli határáig kísérte s huzamosabban időzött Gyű'd környékén. A magyar királynak különböző politikai gondjai voltak - egy trón- követelővel kellett megküzdenie, a görög Bizánc is ellenségesen viselkedett s hogy áz égiek segítségét megnyerje, 1148- ban-kis templomocskát építtetett a gyüdi kápolna helyére, mégpedig a Csukma-for- rás és a Gyűdi-forrás közé. A nép hamarosan elnevezte a Forrásközi Nagyasszony templomának. Miután a király többszőr is imádkozott itt, a hely egyre látogatottabb letf Szívesen keresték föl a pécsi püspökök is, köztük a jeles humanista Janus Pannonius. Ekkor azonban a gyüdi templo- mocskamár három évszázada állta két forrás között, s azt beszélték róla, hogy aki buzgó hittel könyörög ott Máriának, annak imái beteljesednek, a betegek meggyógyulnak. A környék nemessége kezdett a templomocska alá temetkezni, adomá- . nyokkal halmozták el. Virágzásának a török megjelenése vetett véget, amikor 1543-ban elfoglalta a Gyűd- del szemben fekvő Siklós várát amelyet ugyancsak II. Géza kezdett építtetni a Jo- hannita lovagrend számára. Hogy a 143 éves török uralom alatt mi történt II. Géza gyüdi templomocskájával, nem tudjuk biztosán. Lehet hogy átalakították török imaházzá, de valószínűbb, hogy reformátussá vált Baranya déli részén, pontosabban Laskón élt ugyanis a Ferenc-rendi szerzetesből nagy hatású reformátorrá lett Sztárai Mihály prédikátor, aki nem csupán Bara- .nya népét hanem Siklós urát Perényi Péter erdélyi vajdát is átterelte az új hitre. Azok a baranyai magyarok tehát, akiket a török nem gyilkolt le, nem fűzött rabláncra, reformátussá lettek. A siklósi várat 1686. október 30-án foglalták vissza, a töröktől. Ugyanekkor került vissza Gyűd is. A templomocskát azonban alaposan megviselték az évszázadok. Csupán szentélye volt ép, a beomlotttemplomhajó tetejét náddal fedték le. S mivel Gyűd lakossága Sztárai működése óta református volt, a templomocskát is ők vették birtokukba. A Siklósra érkező ferencesek - különböző látomásokra hivatkozva - vissza akarták szerezni a gyű- di templomocskát a katolikusok számára, s kieszközölték, hogy ebben az állam- hatalom támogassa őket. A siklósi Ferenc-rendi plébános tehát körmenetet vezetett Gyúdre egy szakasz katona védelme alatt. A vezénylő tiszt egyszerűen elűzte a templomban álló kálvinista prédikátort, majd az épületet átadta Pávics plébánosnak, aki Radonay püsök felhatalmazásával felszentelte a templomot. A csodatévő Mária-szobor azonban már nem volt sehol, időközben elkallódott. Ezért a siklósi ferencesek szobor után néztek s találtak egy fölöslegessé váltat a Dráván túli Kaproncán. A Kaproncáról szérzett új szobor nem állt sokáig a gyüdi oltáron, mert 1704- ben, amikor Rákóczi kurucai visszavonultak Siklósról, a'labancokkal beözönlő rácok dúlásai elől Eszékre menekítették, ahol a kapucinusok megőrzésre átvették. A harcok elülte ut^n a siklósiak elmentek a szoborért, de a várparancsnok nem engedte meg a kapucinusoknak, hogy visz- szaadják. Az ügyből per lett, de I. József király a szobrot az eszékieknek ítélte. Gyűd azonban nem maradt sokáig Mária-szobor nélkül. Nesselrode Ferenc pécsi püspök - más változat szerint Radonay -, a.főoltáron ma is látható, a gyermek Jézust karján tartó Mária-szobrot ajándékozott a templomnak. Ismét szárnyra kaptak a hírek az itteni csodás imameghallgatásokról és gyógyulásokról, s a falvak népe tódulni kezdett Gyűd- re. Nemcsak Baranya, Somogy és Tolna, hanem a Bácska és a Dráva-Száva-köz hívő lakosai is ide zarándokoltak körmenettel, templomi zászlókkal, hogy a gyüdi Mária előtt könyörögjenek önmaguk és községük jólétéért. A kis templomocska hamarosan szűknek bizonyult. S ekkor lépnek színre a Batthyányak, Siklós és a környék új földesurai, név szerint gróf Batthyány Károly generális, horvát bán, aki a török háborúkban megbetegedett, de az orvostudomány képtelen volt lábra állítani. Ekkor anyja, Strattmann Eleonóra a gyüdi Máriához imádkozott. Batthyány felépült, s hálából 1736-42- ben megnagyobbította a kegytemplomot, amely akkor nyerte el mai formáját. A régi, ll.'Géza-féle templomocskát az új épület magában foglalja. 1839-ben kezdték építeni a templomhoz csatlakozó ferences zárdát, amelyet a közben hercegi rangot kapott tábornagy halála utáni esztendőben, 1773-ban fejeztek be. A templom érdekessége, hogy tornyait a hajó oldalához építették. » CSONKARÉT1 KÁROLY Hogyan temették újra Sztálint? 1961 októberét írták. Szürke, ködös napok voltak. A Kongresszusi Palotában az SZKP XXII. kongresszusa ülésezett. Október 30-án a leningrádi pártszervezet nevében I. Szpiridonov javaslatot tett arra, hogy Sztálin holttestét távolítsák el a mauzóleumból. A döntés meg is született. De úgy látszik, hogy a végleges döntést az SZKP Központi Bizottságának 1961. október 31-én megtartott plénumán hozták. Amint a plénum megkezdte munkáját, V. Csekalov ezredes, a testőri hivatal vezetőjének helyettese a kormányépületbe hivatott, és megparancsolja, hogy egy szakaszt készítsek föl Sztálin újratemetésére a Novogyevicsi temetőben. Majd telefonon hivott V. Csekalov és azt közölte, hogy a temetésre a Lenin-mauzó- leum mögött, a Krem falánál kerül sor. Esteledett. A Vörös téren igen sokan gyűltek össze. Az emberek csoportosan jártak, a mauzóleum körül ólákodtak, hogy kilessék, mi történik a mauzóleum mögött. 18 órakor a milicisták kiterelték az embereket a Vörös térről. Azzal az ürüggyel zárták le az oda vezető utcákat, hogy a moszkvai helyőrség csapatai a díszszemlére gyakorolnak. Amikor beesteledett, azt a helyet, ahol a sírt kellett megásni, furnérlapokkal kerítették be és fényszóróval világították meg. Kb. 21 órára a katonák kiásták a sírt, és tíz darab vasbeton lapot helyeztek el mellette. A mauzóleum parancsnokságának munkatársai és a tudományos dolgozók segítségével Sztálin testét kiemelték a szarkofágból, és egy vörös vászonnal bevont koporsóba helyezték. Egyenruháján az aranygombokat rézgombokra cserélték. A testét sötét fátyolkelmével takarták le, csupán arcát és fél mellkasát hagyták szabadon. A koporsót a mauzóleum egyik oldalsó helyiségében állították fel. N. Svernyik vezetésével 22 órakor megérkezett a Sztálin újratemetésére alakított bi-. zottság. A rokonok közül senki nem volt jelen. Amikor lezárták a koporsót, kiderült, hogy nincs mivel leszögezni. B. Taraszov ezredes, a gazdasági osztály vezetője ezt a mulasztást gyorsan helyrehozta. Ezután az ezred nyolc tisztje az egyik oldalsó kijáraton kézben vitte ki a mauzóleumból a koporsót. Ez idő alatt pedig a Vörös téren egyenes sorokban haladtak a díszszemlére készülő gépkocsik. 22 óra 15 perckor a koporsót a sírhelyhez vitték. A sír mélyén nyolc vasbetonlapból sajátos szarkofágot alakítottak ki. Egy-két perces hallgatás után a koporsót óvatosan leeresztették. A sírra helyezett lapon, amely hosszú éveken át, egészen a mellszobor felállításáig maradt ott, csupán Sztálin születésének és halálának éve volt feltüntetve. F. KONYEV (a Kreml őrezredének volt parancsnoka) (A cikket az Argument] i fakti című szovjet lapból vettük át) Dránovits István és Szeri Árpád a német színházról Hazai tájakon A máriagyűdi kegytemplom
