Tolnai Népújság, 1990. május (1. évfolyam, 24-48. szám)

1990-05-14 / 33. szám

1990. május 14. NÉPÚJSÁG 3 Ózd: Egy tragédia anatómiája Akár egy hidrogénbomba.. Az ezüsttál titka Elkésett tanúk 1990. március 3-án, szombaton reggel fél hétkor kilyukadt egy üst, és 70-80 tonna, 1600 Celsius-fokos acél ömlött ki az alatta lévő gödörbe, amelyben né- hály liter víz volt. A felszabaduló hidrogén felrobbant, 3500-4000 Celsius-fokos hö keletkezett. A magyar kohászat történe­tének legnagyobb tragédiája. 12 ember halt szörnyű kínhalált. A darukezelő nő a magasból nézte végig férje szenvedését. Ha a víz ennyire veszélyes itt, hogyan lehet, hogy senki sem ellenőrizte az üst alatti kármentőt? Ózdon, a gyár területén magas a talajvíz, a csarnokok nedvesek. Március 20-án, a temetés napján újra ott csillogott a víz a gödör alján... Igaz az is, hogy a balesetet követő na­pon ugyanazokkal indították a műszakot, akik átélték a tragédiát? A sajtó ezt állítja. Ha igy van, akkor ez egyszerűen ember­telenség! S vajon az is igaz, hogy a luxusiroda­házban, a fotocellára működő ajtók mö­gött József-napot ünnepeltek a temetés előtti napon? Állítólag az ünneplés mesz- szire hallatszott... Dickens világát idéző műhelyek... Ózd csarnokai a XIX. századot idézik. Elavult berendezések, primitív technika, még mindig működő Siemens-Martin ke­mencék. Az ilyeneket már mindenütt leál­lították a világon. A fejlődő országok többségében is... Por, piszok, gázok, embertelen mun­kakörülmények. Bármelyik „tőkés” or­szágban rég leállították volna a szakszer­vezetek. Mire mentek hát el a súlyos tíz- és százmilliárdok, amit a borsodi kohá­szat kapott az elmúlt két évtizedben? „Korszerűsítésre!” Igen, ez volt az indok. Meg „szerkezetváltásra!”. De hol van en­nek bármi eredménye? Ja persze, a lu­xus irodaházak, fotocellás ajtókkal! De hát ez sem nyelhetett el ennyi pénzt... A borsodi kohászat 1992-ben nagy- méltóztatik leállítani utolsó Siemens- Martin kemencéit. A magyar ipar szégye­ne! Húsz évvel ezelőtt le kellett volna már állítani valamennyit, amikor a többi or­szág ezt cselekedte. Mindennap hatal­mas veszteség a magyar gazdaságnak, amíg ilyen elavult technika működik. Szennyezi a levegőt, a környezetet, falja az energiát, a nyersanyagot. A nehézipari lobbi bgne Ózdon nem matuzsálemi korú beren­dezések mondták fel a szolgálatot, egy 1989. decemberében átadott üst lyukadt ki, amelyik része volt egy 450 millió forin­tos (nyilván „korszerűsítő”) beruházás­nak. Folyik tehát gőzerővel a kohászat „korszerűsítése”, a nagy „szerkezetvál­tás” jegyében. Irdatlan pénz áramlik to­vábbra is a nemzetgazdaság e Danaida- hordójába. Ugyanúgy folyik át rajta per­sze, mint ama üstből az izzó acél a tragi­kus napon. A borsodi kohászatot 15-20 éve telje­sen le kellett volna már állítani, hiszen elavult a technikai színvonala; az ország vasérccel, energiahordozókkal való ellá­tottsága eleve a kohászat nagyfokú kar­csúsítását igényelte volna, és igényelné ma is. Borsodban jelentős exportkapacitá­sokat építettek ki, persze alacsony szín­vonalon, primitiv technikával, tömegacél­termelésre. Ezeket a kapacitásokat rég le kellett volna építeni, és az így fölszaba­duló pénzből új, korszerű ágazatokat lehetett volna meghonosítani, tisztessé­ges megélhetést, veszélytelen és egész­séges munkahelyeket biztosítva az egy­kori kohászoknak is. Egy rendkívül kártékony lobbi akadá­lyozta meg ezt a váltást; amely lobbit köz­vetve súlyos felelősség terhel a 12 áldo­zat tragédiájáért is. A kohászati-nehéz­ipari lobbi ez, amely végtelen sok kárt okozott már az országnak, és amellyel az új hatalomnak is számolnia kell. Csak ennek a lobbinak a megtörése teremtheti meg az előfeltételeit az ország kibontakozásának. A kohászokkal pedig meg kell értetni, hogy elavult, primitív, egészségkárosító munkahelyeik megőr­zése az ő érdekeik ellen is való; s hogy a megőrzésre fordított pénz valójában a fo­tocellás ajtók mögött, süppedő szőnyegű irodákban dőzsölő, extrafizetést, extra­prémiumot zsebrevágó lobbiemberek érdekeit szolgálja. Gazdag László „A földön a természet nem eszelt kis sosem gonoszabbat, mint ki ba­rátságot színlel, a képmutatót...” (Lukianosz) 2. Mielőtt rátérnénk a tálon látható rajzok részletes taglalására, feltétle­nül meg kell említenünk a római biro­dalomban élő népek vallási szoká­sait. Tudjuk, hogy Pannónia az idő­számításunk kezdeti éveiben lett a Római Birodalom része. Területileg a mai Dunántúlt, a Dráva-Száva közét, Burgenlandot és a Bécsi-medencét foglalta magába. Sajnos, nem lehet pontos határvo­nalat húzni a birodalom köré. Csu­pán annyit tudunk bizonyosan, hogy Octavianus, a későbbi Augustus császár i. e. 35-ben hadjáratot indí­tott lllyricum ellen és a határokat a Duna vonaláig terjesztette ki. Róma uralma alatt, minden provinciát be­leértve, a leigázott népek szabadon gyakorolhatták vallásukat, bántódás nélkül áldozhattak isteneiknek. A Pannóniában élő, különböző törzsek vallási kultuszainak, összes isteneik­nek bemutatására ebben a dolgozat­ban nincs lehetőség, ezért csak azokkal foglalkozunk, melyek vala­milyen módon (a nekik áldozott dol­gok révén) kapcsolódnak tárgyunk­hoz. A római vallás megőrizte az ősi etruszk vallás túlvilági képzeté­nek, szertartásainak kegyetlen vo­násait, egészen az emberáldozato­kig. lanus isten (eredetileg a kapuk őrzője) a kezdet és vég istenévé lup- piterré vált, ő lett a legfőbb istenség, az istenek atyja. lanus-luppitert kétarcúnak ábrá­zolták, jele a tál felső részén (kezdet és vég) összeillesztett jele, középen fejjel, mintha karjait kitáró embert áb­rázolna. A hozzá fordulók, luppitertől se­gítséget várók, vértelen és véres áldozatokat mutattak be. Vértelen volt például az étel, ital, növényi fel­ajánlás, a véres áldozat - etruszk hagyomány alapján - állat és ember lehetett. Az áldozásra szántak, jószág vagy ember, csakis tiszta, hibátlan, ember esetében szűz lehetett. Ezeknél a szertartásoknál nagy szerepük volt az úgynevezett béljósoknak, akik a belső szervekből állapították meg az áldozatot felajánló jövőjét. Egy régi legenda elbeszéli, hogyan alkudozott Numa Pompilius luppiter- rel: Te egy fejet adsz nekem áldo­zatul" - követeli luppiter. Helyes - felelte a király -, kapsz egy hagyma­fejet, amelyet kihúzok a kertemből.” Nem, én valami emberit gondo­lok.” „Jó, kapsz emberi hajfürtöket.” De nem, valami élő kell nekem.” Rendben van, mindehhez hozzáte­szünk még egy kis halat.” luppiter el­nevette magát és végül beleegyezett. A Pannóniában élő kelták, akárcsak a rómaiak, de a római birodalomban élő germánok is, a sokistenhívő né­pek közé tartoztak. A kelta felirato­kon kb. négyszáz istennéwei talál­kozunk. Ezek megjelenítése törzsenként más-más formában történt, tartalmi­lag azonban azonosak voltak. Gon­doljunk csak az akkori világban igen elterjedt viharistenre, akinek elneve­zése nemcsak törzsenként, de világ­részenként más és más volt. A Pan­nóniában élő népek szentnek tartot­ták a köveket, magaslatokat, vizeket, forrásokat. Szentnek bizonyos fákat is, olykor a fa szellemének áldozatul, embereket is akasztottak az ágak­ra. Mint már erről említés történt, vé­res áldozatot is bemutattak. Sőt, hogy biztosak legyenek abban, hogy kérelmük meghallgatásra talál, az ál­dozatokat el is égették, hogy füstté válva egyesülhessen istennel. A misztikus vallásokban, mint például a Mithrasz-kultuszban (Bikaölő) rendkívüli kegyetlenséggel áldoztak az istenségnek. A vallási szertartá­sokon megjelenők, a bűneiktől sza­badulni szándékozók, vagy a miszté­riumba újonnan beavatandók egy gödörbe álltak, mely fölé lécrácsot helyeztek. A megölt bika vére ezen átcsorgott és hitték, hogy ezáltal megtisztulnak bűneiktől. Előfordult, hogy a szertartások alatt az embe­rek önmagukat is összevagdosták, sőt egyesek öncsonkítást hajtottak végre. A vallási életben voltak olyan álla­tok, növények, melyek kiemelkedő helyet kaptak, áldozatként, vagy köz­reműködőként. Ilyen volt például a holló, skorpió, farkas, kutya, kígyó, béka és a már ismertetett bika, vala­mint különféle szárnyasok, köztük a kakas is. A szórt magvak felcsipegetéséből is jósoltak a papok. A kelta (druida) papok áldozataiban, mint növényi eredetű anyag; a fagyöngy jelentős szerepet játszott. (Félélősködő, két- laki cserje, szára fás, tömör, több­szörösen, villásan elágazó. Termése borsónyi, fehér színű, sűrű, ragadós nedvű, kétmagvú bogyó). Hogy en­nek részletes ismertetésére a bő­vebb tárgyismeret miatt szükség volt, a termékenység-istennőnek hozott áldozatok példáján bizonyosodik be. E szokások nagy része még a kelta függetlenség idejéből szárma­zott. Róma megtűrte, sőt, átvette őket. (Folytatjuk.) SZNÉVÉ az áruba bocsátható jugoszláv állami va­gyon értéke kb. 300 milliárd dollár. A kis- és középvállalatok létrehozásához a kor­mány meghatározott feltételek mellett, speciális ügynökségen keresztül hitelt nyújt. Ehhez a szükséges pénzt a Világ­bank és a Nemzetközi Fejlesztési Társa­ság segítségével biztosítják. A reprivati- zálási folyamat elindításának költségei mintegy 2 millió dollárra rúgnak - emelte ki végül Vukovics. Jön az Avon Az Avon, az egyik legnagyobb kozme­tikai vállalat, amely a világ több, mint száz országában ismert, Magyarországon is megjelenik. Ugyanúgy, mint a többi or­szágban, Magyarországon is kaphatók lesznek az Avon-termékek, részben az úgynevezett „női tanácsadók” közvetíté­sével, részben a kiépülő üzlethálózatban. A „nő a nőnek” típusú, személyes vásár­lást az Avon világszerte kiépítette, 1,5 millió „tanácsadónőt” foglalkoztat és ezt a rendszert Magyarországon is megte­remti - nyilatkozta James E. Preston, a cég elnöke és üzletvezetője. Mint megje­gyezte: Magyarországon óriási pótolni­valók mutatkoznak minőségi termékek terén. Ezt a keresletet az Avon mintegy 220 termékből álló kínálattal fogja kielé­gíteni elfogadható árakon, forintért. A ter­mékszállítás és az üzlet bonyolítása az „Avon Cosmetics” Kft. németországi székhelyén és termelési központján ke­resztül történik. Budapesten saját üzlet- hálózatot fogunk kiépíteni. Piackutatási tanulmányok szerint a magyar fogyasz­tók évente körülbelül 200 millió nyugat­német márkának megfelelő összeget ad­nak ki kozmetikára. Az Avon ebből 5 és 10 százalék közötti piaci részesedést szeretne megszerezni. Gazdasági hanyatlás az NDK-ban A múlt évben közel 160 ezer keletné­met ipari és építőipari munkás hagyta el munkahelyét önszántából vagy kénysze­rűségből - derül ki az új keletnémet kor­mányzat által nyilvánosságra hozott gaz­dasági adatokból. Az NDK kormányzatai által eddig valaha is kiadott statisztikák legrészletesebbike a gazdaság megle­hetősen rossz állapotáról, a termelés visszaeséséről tanúskodik. A keletnémet ipari termelés 1990 első negyedévében 5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Ennek leg­főbb oka a munkaerő távozása volt. Az iparban dolgozók száma 124 ezerrel volt kevesebb, mint az előző évben, míg az építőiparban 33 ezerrel dolgoztak keve­sebben. A munkanélküliségre vonatkozó első adatok szerint március végén több mint 38 ezer volt a bejelentett munkanél­küliek száma. Ugyanakkor a betöltetlen munkahelyként közel 106 ezret, 35 ezer­rel kevesebbet tartottak számon, mint februárban. Gazdasági szakértők a né­met egyesítést követően a munkanélküli­ség jelentős megugrására számítanak az elavult keletnémet üzemek bezárása miatt. A kelet-berlini székhelyű nemzet­közi politikai és gazdasági intézet becs­lése szerint egy 5 százalékos gazdasági növekedési ráta esetén is várhatóan 1,5 millió keletnémet lenne munka nélkül 1995-ben. (AP 04. 19.) A balti blokád esélyei Bár egyértelműen Litvánia a Szovjet­unióval folytatandó gazdasági háború végső vesztese, a blokádot elrendelő „anyaország” is megsínyli saját szank­cióit - olvasható a Wall Street Journal cí­mű amerikai gazdasági napilapban. A balti köztársaság nyersanyagokból, energiahordozókból csaknem teljes egészében a Szovjetunióra van utalva. Litvánia viszont ugyancsak fontos a Szovjetuniónak a hús-, a tejtermelés, to­vábbá a televízió-készülékek, a textilipar szempontjából. Moszkvai adatok szerint a balti köztársaság mindössze 1,5 száza­lékát adja a Szovjetunióban megtermelt összes árunak és szolgáltatásnak, s ha világpiaci árakra számítanák a Litvánia és a Szovjetunió közötti kereskedelmet, akkor évente 5,9 milliárd dolláros deficit jelentkezne a litván oldalon. A Wall Street Journal szerint ezek az adatok nem adnak valódi képet Litvánia fontosságáról. A köztársaság nemzeti jö­vedelmének fele a mezőgazdaságból származik. Tej- és hústermelésének 40 százalékát tavaly a Szovjetunió többi ré­szébe „exportálta” Litvánia. Ugyancsak fontos forrás a Szovjetuniónak a balti köztársaság a finomított cukor, a burgo­nya, a papír, a faipari termékek, a ruháza­ti cikkek szempontjából. Jóllehet a Szov­jetunió beszerezheti ezeket a litván ter­mékeket a világpiacról is azért a kemény­valutáért, amelyet a Litvánia helyett kül­földre szállított olajért és földgázért kap­na. Litvániának azonban tekintélyes elektronikai ipara is van, amely a katonai szempontból létfontosságú termékek mellett számos háztartási cikket is gyárt. A köztársaság parlamentje által nemrégi­ben készített tanulmány szerint Litvánia készíti a szovjet televíziók alkatrészeinek háromnegyedét, a traktorok esetében az arány 30 százalékos. Itt működik a Szov­jetunió egyetlen fekete dobozokat - a re­pülőgépek pilótafülkéjében elhang­zottakat rögzítő készüléket - gyártó üze­me. Litván becslések alapján Moszkva közvetlenül irányítja a litván ipar 45 szá­zalékát, főképp a katonai, az űrkutatási célokat szolgáló vállalatokat. Ezekben nagyrészt orosz nemzetiségűek dolgoz­nak. Kérdés, ha Moszkva életbe lépteti a blokádot, hogyan tudja biztosítani mono­póliumát - pontosabban a közvetlen irá­nyítást - a stratégiai fontosságú üzemei felett, s hogyan gondoskodhat az itt dol­gozó orosz nemzetiségűekről. Szovjet közgazdászok szerint mindez kivitelez­hetetlen. Litvánia szempontjából nézve a helyzetet, a mezőgazdaság szovjet műt­rágyára utalt, gabonából is többre van szüksége, mint amennyit megtermel, fő­képp a takarmányozás miatt. A legsebez­hetőbb pont azonban az energiaellátás. A helyi energiaforrások - fa, tőzeg - mindössze 3 százalékát elégítik ki a szükségletüknek, 97 százalékában gáz­zal fűtenek és főznek. Ha azonban a Szovjetunió lezárja Litvánia felé a föld- gázvezetéket, akkor az oroszországi fö­derációhoz tartozó, Litvánia nyugati felén lévő - Lengyelországgal, annak északi határán szomszédos - kalinyingrádi kör­zet is gáz nélkül marad. Litvániának van egy atomerőműve, amely tavaly 29 mil­liárd kilowattóra áramot termelt. Ennek nagy része azonban közvetlenül kapcso­lódik a szovjet hálózathoz, s bonyolult lenne az áramot visszairányítani. Ami a kőolajat illeti, a litván parlament felméré­se alapján évente 700 millió dollárba ke­rülne a szükséglet kielégítése a világpiacról. Litvániának kevés ke­ményvalutája van, ám a köztársaság vezetőinek véleménye szerint, ha áttér a valutaelszámolásra a Szovjetunióval, ak­kor mindent egybevéve nem lenne túl kedvezőtlen a változás Litvánia számá­ra. Mikrobusz-rébusz Keresettek ezek a volt katonai kisbuszok - mutatja Sza­bó Lajos telepvezető Bocsánat a jelzőért, de... szóval nem túl eszté­tikusak azok a kiszupe- rált, egykori nyugatnémet katonai mikrobuszok, melyek után fantasztiku­san nagy kereslet látszott megmutatkozni az utóbbi időben. Mit tesz ilyenkor egy téesz, pláne, ha hiva­talosan is rendelkezik az­zal a lehetőséggel, hogy ilyeneket forgalmazzon? Egyszerű: beszerez és árusít. S őket még az a fajta rosszindulatú vád sem kell feltétlenül érje, hogy a mai irreálisan ma­gas vám- és áfatarifa mellett meg akar­nak gazdagodni, mert még akkor kezd­ték mikrobuszakcióikat, amikor még nem kellett kiírniuk rá: 5300 DM + 234 000 fo­rint. Ám ezek a járművek bármilyen jó mű­szaki állapotú motorral is rendelkeznek, lassan már nagykorúak lesznek, hiszen tizenévesek. Azután egy hadseregben ugye, nem is mindennap ugyanaz a sofőr vigyáz arra, nehogy túlfogyasszon a gép. Meg aztán vélhetően évtizedes múltjuk során egyszer-kétszer csak-csak körbe­fordult a kilométerórájuk és ugye nálunk a VW-mikrobuszok alkatrészellátásának színvonala mondjuk mihez is lehet ha­sonlatos... talán a focihoz... Ennek ellenére is adott a mikrobusz- rébusz, hiszen egyre több ilyen zöld „szörnyeteggel” lehet közútjainkon talál­kozni. Vagyis fogynak a VW katonai buszok, melyek vélhetően nemsokára békétlen­séget okoznak a tulajdonosok pénz­tárcáiban. Ki érti ezt? Mert én nem. Hi­szen hozzávetőlegesen az áfa- és vámta­rifa összegéért hozzá lehet jutni egy új tí­pusú ARO-hoz, ami ugye új, még ha ro­mán is. Vagy mi magyarok már attól a mentali­tástól egyszerűen el sem vagyunk térít- hetőek, hogy ami nyugatról jön, az bizo­nyára úgy ahogy van jó is?! Mert ezek kö­zött a mikrobuszok között bizonyára volt néhány igen kiváló műszaki állapotú is, de a többség...?! Szabó Lajos, a möcsényi Völgység Népe Termelőszövetkezet használt autót értékesítő telepének vezetője mondta el, hogy a magas vám- és tarifaterhek elle­nére is kedvezően alakul a VW-k eladá­sa, s mikor a szerződést megkötötték, még nem voltak érvényben a mai jogsza­bályok. Ezzel együtt is fogynak a mikro­buszok.- Említésre méltóbbnak érzem a téma kapcsán azokat a „törött” kocsijainkat, melyeket a közelmúltban hoztunk az NSZK-ból. Sérüléseik mind javithatóak, s ugye a magyar nép szorgalmas és ügyes is... Aránylag olcsó árfekvésűek ezek a Renaultok, BMW-k, Fiatok. Mindenesetre azt tapasztaljuk, sokan bíznak abban, hogy az új kormány változtatni fog mai szigorú feltételein. Az elmúlt évben több száz személygépkocsit hoztunk be az or­szágba, s a mi feltételrendszerünk ked­vezőbb sok más tipusú kondíciónál. Je­lenleg is több kereskedővel állunk kap­csolatban, s ma is él a lehetősége annak, hogy kiutazik velünk a vevő és kint választ, mi pedig szállítunk és bonyolí­tunk.- szs - Fotó: Ritzel Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents