Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-12 / 09. szám
1990. április 12. Képújság 5 János-passió - a brémai dómból Eckhardt professzor a Béres- cseppekről Január 17-én közöltük a megyei kórház Tudományos Tanácsának állásfoglalását „Eltérő álláspont a Béres-csep- pék megítélésében" címmel. Most nyílik végre alkalmunk közzétenni az Országos Onkológiai Intézet témával kapcsolatos szakvéleményét. Az intézet, illetve az Onkológiai Szakmai Kollégium vezetője, dr. Eckhardt Sándor professzor a Tolna Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézetének küldött kísérőlevélben jelezte, hogy az állásfoglalást az ország valamennyi szakmai intézetének, hivatalának, valamint az Orvosi Kamarának is megküldték. A szakvélemény megjelenik a hazai orvosi szaklapokban is. A passió a nagyhét négy napjára rendelt egyházi zenés drámai mű, tárgya Krisztus szenvedése és halála. Szövegét az evangéliumok megfelelő részei alkotják. Régebben szokás volt, hogy az evangélistát bariton, a népet a tenor vagy a kar, Krisztust a basszus énekelje. Bach passióiban teljesedett ki a műfaj, aki zenekari részekkel, recitatívókkal, áriákkal, kórusokkal, szólókkal tette változatossá a nála valóban drámai feszültséggel terhes művet. A belvárosi római katolikus templomban J. S. Bach János-passióját adta elő hétfő este a 137 évvel ezelőtt alapított egyházi zenei együttes: a Brémai Dóm Kórusa és a brémai Steintor Barokk Együttes, melynek Wolfgang Helbich 1976 óta dirigense. A kórus és együttes ismert az NSZK-ban, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, Magyarországon másodszor lépnek fel. Előző alkalommal Budapesten és Székesfehérvárott adták elő Bach Máté-passióját Wolfgang Hel- bich úr törekvéséhez híven, aki a régi nagy egyházi zenei műveket kívánja megismertetni a hallgatósággal. A különböző országokból meghívott szólisták: Mieke van der Sluis (szoprán), Graham Pushee (alt), Harry Geraerts (tenor), Phillip Langshaw és Gustav Hehring (basszus), a kórus és zenekar felejthetetlen élményt nyújtott a szekszárdi hangverseny közönségének. d. e. - gk „Az Onkológiai Szakmai Kollégium a Béres-csepp plusz használatával kapcsolatban az alábbi állásfoglalást teszi közzé A Béres-csepp plusz az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) engedélyével került forgalomba, mint a „betegségek megelőzésére, vagy a fáradékonyság, étvágytalanság és álmatlanság esetén alkalmazható szer”, vagyis az OGYI az ismert összetételű és nyomelemeket tartalmazó készítményt emberi alkalmazásra ártalmatlannak tartja. A Béres-csepp daganatellenes hatásának a nemzetközi szabályoknak megfelelő vizsgálata bizonyító erejű eredménnyel eddig nem történt meg (a vizsgálatok folyamatban vannak). Ameddig a Béres-csepp daganatellenes hatását nem bizonyították, addig alkalmazása sem a már bevált sebészi, sem a sugárterápiás, sem a gyógyszerterápiás daganatkezelési módszerek helyettesítésére nem fogadható el. Az Onkológiai Szakmai Kollégium felhívja az orvosok figyelmét arra, hogy a daganatos betegségek diagnosztikájában és a terápiában továbbra is a tudományosan megalapozott módszereket alkalmazzák. Budapest, 1990. február AZ ONKOLÓGIAI SZAKMAI KOLLÉGIUM” Tévénapló Kócsagok és pacsirták Ha két évvel ezelőtt, elkészülte után mutatják be a Fehér kócsagok című filmet, a leleplezés erejével hat s nyilván indokolt vihart kavar. Ma már azonban annyi mindenen túl vagyunk, hogy lassan elfelejtünk csodálkozni is, azt pedig nem kell közömbösséggel vádolni, akinek saját sorsa fontosabb, mint a kócsagoké és a nádi pacsirtáké. Egyébként Taar Ferenc és Oláh Gábor számára sem igazán a Hortobágyi Nemzeti Park a fontos, még akkor sem, ha végleg elnémulnának a kedves nádi pacsirták, mert szereplőik, madarak és emberek egy lezüllött társadalmi modell példázatai, annak összes következményeivel. Azóta néven is neveztettek a hortobágyi libatenyésztök, kivételezett vadászok, az újságok részletesen beszámoltak a sötét üzelmekről, a film tehát csak illusztrációja lehet annak, amit többé-kevésbé mindenki tud. A rendező Oláh Gábor ugyan azt mondja, hogy a film elsődleges mondanivalója nem a politika, nem a természetvédelem, mégis a néző csak arra a természetellenes társadalmi állapotra tud gondolni, ami a visszaéléseket állami szinten jóváhagyta. Vannak védett madaraink s voltak védett honfitársaink - erről szól ez a film. Szereplői is ezt az ellentétpárt példázzák, mert a kívülálló ugyan mit tehet a kócsagokért és pacsirtákért? Lám, még a hivatásos természetvédő is tehetetlen, ha kitart hivatása mellett, szemben találja magát a kivételezett ellentáborral, amely azokkal szövetkezett, akik gyöngeségből, pozícióféltésből - végtére oly mindegy - kiszolgálóikká szegődtek. A helyzet önmagában feloldhatatlan, a jószándék mit sem segít, változást csak egy új társadalmi berendezkedés hozhat. Itt már a film elbizonytalanodik, meggyőzően felállít egy egyenletrendszert, de ezzel be is éri. Annak idején Illyés Gyula azzal fejezte be a Puszták népét, a többi az olvasóra tartozik, de ezt ki is mondta, hogy külön is felhívja az olvasó figyelmét: az utolsó oldallal nem fejeződik be a könyv. Itt csak a képlet áll előttünk, s talán ezért is hiányzik a filmből az a belső feszültség, ami a valódi drámákat jellemzi. Igazán szeretjük a fehér kócsagokat és a nádi pacsirtákat, de azt is tudjuk, államilag védett libatenyésztőkkel és vadászokkal szemben nem tehetünk értük semmit. Szép Ilonka A kortársak is szívesen idézték, néhány sora szállóigévé vált, s népszerűségét mutatja, hogy hét zenei feldolgozása van, Baranyi Ferenc és Bágya András zenés anekdotája a nyolcadik s a Mátyás-évforduló indokolta bemutatását. Vörösmarty Szép Ilonkája a hűség, a reménytelen szerelem költeménye, a Vértes vadonéban élő lány kitart az első ábránd mellett s „hervadása liliomhullás volt, ártatlanság képe s bánaté”. Kisfaludy Károly vígjátékában Mátyás a szerelemszerző, ő igazítja el Örzse sorsát, hogy Balta Matyinak adhassa szívét, Vörösmarty versében „haloványan hófehér szobornál Szép Ilonka némán és merőn áll”. Ennyi a történet, s amikor Mátyás újra felkeresi az ősz Peterdit, „áll a puszta házban: Ók nyugosznak örökös hazában”. Csak félreértés láthat ebben az elégikus hangulatú biedermeier költeményben humoros anekdotát, melyben Beatrix királyné, aki magáról is elárul némi intimitást, végül „széltolónak” mondja férjét. Szép Ilonka a kudarc után „vadak közé vágyik”, (Vörösmartynál: jobb nekünk a Vértes vadonéban), s a széptevőkről is rossz a véleménye, mert „mind üres fejűek, színét se látták még a betűnek”. Pedig italában simán gördülnek Baranyi felező tizenkettesei, bár gyakran megbicsaklik a vers, amin Bágya András halovány zenéje sem tud segíteni. Ebben a darabban minden más, mint amilyennek lennie kellene, s végképp nem értjük, miért kellett ennyire kiforgatni a közismert költeményt. Mátyás királyról sok anekdota maradt fenn, Galeotto kötetnyi hagyott ránk, lehetett volna válogatni belőlük. Szép Ilonka története azonban nem tartozik ezek közé, egészen másként is él a köztudatban, anekdotának nevezni pedig végképp nem j lehet. A zenés játékot Vámos László rendezte. Legföljebb azt kérdezhetnénk: miért? , CSÁNYI LÁSZLÓ Az alispán emléke és a Fehér Denevér Fördős István egykori alispán nevét ma már legfeljebb csak a helytörténészek ismerik. Pedig a megye közigazgatásának egykori első embere derék magyar lehetett, amit a szabadságharc leverése után a császári kormány nyolc és fél évi börtönbüntetéssel honorált. Uzdi egykori kúriájában ma Ízléses szobabelső, a gazdag család régi bútorai őrzik emlékét. Volt borospincéje pedig ma az uzdi fiataloké, akik rendszeresen összejönnek itt. Nincs különösebben szervezve a klubélet, csak egyszerűen eleven. A rendet önként vállalt szerepkörben Orsós Annus őrzi. A fiatal lány állami gazdasági dolgozó. A klub neve Fehér Denevér, annak emlékezetére, hogy valóban fogtak itt egy ilyen ritka szinű bőregeret. De csak a kivágott körvonalai láthatók, ugyanis helyes terfnészetvédelni érzékkel a ritka jószágot szabadon engedték... Fényképezte: K. M. Részlet a Fördös-emlékszobából Klubélet a pincében
