Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-07 / 05. szám
1990. április 7. NÉPÚJSÁG 5 Kosárlabda FESTO-kupa Fehér asztal mellett az ökölvívó bajnokcsapat A torna favoritjai: Pénteken folytatódott a FESTO-kupa, de előtte pár szóval visszatérnénk az előző napi két mérkőzésre, melyet a késői időpont miatt már nem tudtunk közölni tegnapi számunkban. A sviti és a krakkói gárda összecsapása szoros küzdelmet hozott a nagyobb dobóbiztonsággal játszó csehszlovákok sikerével. A második találkozón a megilletődöt- ten játszó ESZI ellen megérdemelten nyert a Vojvodina. A tegnapi nap ismét az athéni válogatott és a jugoszláv csapat sikerét hozta és ezzel majdnem biztossá vált, hogy e két csapat kerül a döntőbe. Az előzetes programtól eltérően erre vasárnap 9 órától kerül sor, mert a görög együttesnek kora délután indul a repülőjárata Athénba. Eredmények: Chemosvit Svit - Wisla Krakow 83-64 (39-30). V.: Zsíros, Elmauer. Színvonalas mérkőzésen a magabiztosabban dobó csehszlovák csapat megérdemelten nyert. Ld.: Jancek (27), Kuruc (18), illetve Czarek (15), Bul- ka (12). Vojvodina Novi Sad-Paksi ESZI 94-34 (50-17). V.: Major, Kovács P. Egyoldalú küzdelemben a lámpalázas hazaiaknak a jugoszláv bajnok még túl nagy falatnak bizonyult. Ld.: Latinovic (17), Rajkovic (13), Cimbal (12), illetve Martincsek, Jan- kovics (7-7). Athéni válogatott-Paksi ESZ1116-24 (44-11). V.: Zsíros, Hargitai. A görög együttes nagyszerű játékával ezúttal is bizonyította klasszisát. Ld.: Kouris (23), Kanataulas (18), Pabkas (16), illetve Seres (8). Vojvodina Novi Sad-Wisla Krakow 90-67 (53-23). V.: Zsíros, Major. A Vojvodina gárdája félgőzzel is magabiztosan nyert a lelkesen küzdő lengyel csapat elA jövő szerdai, Salzburgban sorra kerülő barátságos Ausztria-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt kétségkívül a házigazdák örvendenek jobb hangulatnak, mivel legutóbbi vb-elökészületi találkozójukon idegenben 3:2-re verték Spanyolország legjobbjait. Josef Hickersberger osztrák szövetségi kapitány közzétette 16-os, a magyarok elleni keretét, amelyből izomhúzódás miatt hiányzik Andreas Herzog. A névsor: Klaus Lindenberger, Franz Wohlfahrt, Ernst Aigner, Robert Peel, Anton Pfeffer, Kurt Russ, Michael Streiter, Peter Artner, Alfred Hörnagl, Christian Keglevits, Andreas Rei- singer, Peter Schöttel, Manfred Zsak, Andreas a görögök és a jugoszlávok A fehér mezes görög csapat a mezőny fölé nőtt len. Ld.: Cimbal (17), Surla, Perisic (13- 13), illetve Czarek (29), Bulka (19). Chemosvit Svit-Bolyai Líceum 108- 28 (54-16). V.: Kovács P., Hargitai. A két évvel fiatalabb évjáratú marosvásárhelyi csapat ellen végig vezetve biztosan nyertek a csehszlovákok. Ld.: Marencsár (19), Gódiska (18), Kocsis (14), illetve Szabó (8), Lukácsi (6). Wisla Krakow-Paksi ESZI 98-69 (47- 29). V.: Szabó Gy., Elmauer. A paksi csapat mélyen tudása alatt játszott, ezért a nem várt nagy különbségű vereség. Ld.: Czarek (22), Kremer (18), illetve Martincsek (31), Seres (12). Ma délelőtt 9 órától folytatódik a FESTO-kupa, a csoportmérkőzések során 12 órakor találkozik az eddigi két veretlen a Vojvodina és az Athén válogatottja. Vasárnap a helyosztókat rendezik. Ogris, Anton Polster, Gerhard Rodax. Josef Hickersberger szerda este Bmóban járt, ahol megnézte a csehszlovák-egyiptomi találkozót. A házigazdákra volt kiváncsi, hiszen Ausztria egy csoportban szerepel a nyári vb-döntőben a csehszlovák nemzeti tizeneggyel.- Nem lepett meg az egyiptomiak 1:0-ás győzelme, hiszen a csehszlovákok a szó lehető legrosszabb értelmében vett egyéni játékkal próbálkoztak - nyilatkozta Hickersberger. - Az ilyesminek pedig a mai futballban nincs jövője. Mindazonáltal a csehszlovákokkal júniusban komolyan számolni kell, a hátralévő hetekben bizonyosan jobb formába lendülnek. A paksi aranyérem a megye sportjának veretes sikere Már mindenki elégedett volt. Azok tenyere is tapsra verődött, akik a korábbi csapatbajnoki mérkőzéseket netán kritikusan szemlélték. Az aranyérem sorsát eldöntő Paksi SE-Borsodi Bányász rangadó izgalmas percei akkor is felejthetetlen élmény lett volna, ha csak mint tétovázó kíváncsiak a Duna- parti város szombat esti forgatagából toppannak be a sportcsarnokba. Hát még azoknak, akik végig izgulták az 1989-90 évi ökölvívó NB I- es csb valamennyi hazai mérkőzéI sét, részesei lehettek a paksi sikersportág megannyi színes rezdülésének. A vastapsos februári bajnokavató után másfél hónappal a ringbeli főszereplőket évadzáró szakosztályi értekezletre invitálta a meghívó. Ünneplősen, feleségeik társaságában foglaltak helyet a Csillag étteremben. Csupán ketten hiányoztak, ők is igazoltan: Kalocsai és Gál a magyar válogatottal Franciaországban szerepelt. Elsőként Jákli Péter, a városi tanács elnöke köszöntötte a bajnokcsapat tagjait és a szakvezetőket.- Nem rég azt ünnepeltük, hogy Erős Lajos az olimpián derekasan helytállt, most pedig azt, hogy a Paksi SE ökölvívócsapata visszahódította a bajnoki címet. A város vezetői nevében kívánom, hogy ez a nagyszerű sorozat ne szakadjon meg. Váljanak valóra a csapattagok egyéni és közös vágyai, hiszen a paksi aranyérem Tolna megye sportéletének veretes sikere. Az ajándékozást pezsgős koccintás követte a polgármesterrel. Hlavati József szakosztályelnök is a folyamatosságot hangsúlyozta: minden igyekezetünk arra irányul, hogy Paks ne csak ideiglenes, hanem állandó fellegvára legyen az ökölvívásnak - mondta. Ezután értékelésében visszapergette az eredményes esztendő történéseit, melyre a koronát a csapatbajnoki sikerével tette fel a szakosztály. Szakmai tervükben 1989-re 55 olimpiai pont elérését célozták meg, a 69 begyűjtött ponttal mindezt maximálisan teljesítették. A felnőtt versenyzők országos bajnokságán (ezen a profik táborába átlépett Erős Lajos már nem indulhatott) egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek. Az eredményességet tekintve kiemelkedően szerepeltek a juniorjaik, akik az olimpiai pontokból harminchatot kasszíroztak az OB-n elért három első, két második és egy harmadik helyezésükkel. A serdülők és az ifjúságiak mérlege azonos: mindkét korosztály egy-egy ezüst- és bronzéremmel tért haza az országos bajnokságról. A szakosztályi elnök kitért a minősítéfeltételei. Külön hangsúlyozta Hlavati József a Dombóvári Spartacus SE-ben - a szakosztály utánpótlás-nevelő bázisában - folyó nagyszerű munkát, amelyért elismerés jár Lampert Gábor edzőnek. Kijutott a köszönetből a Szegedi Dózsa, a Központi Sportiskola, valamint a Győri DSK edzőinek is, akik eredményesen felkészített versenyzőkkel segítették a Paksi SE-t. Mint ahogy jogos elismerés illette a támogatókat és a baráti kör tagjait a szakosztálynak nyújtott anyagi és erkölcsi segítségért. Kuhl Mihály a megyei sportvezetés köszönetét tolmácsolta a másodszor bajnokságot nyert csapat tagjainak és vezetőinek. Balogh László a Sportszakszervezet országos választmánya nevében gratulált a Balzsay-legénységnek, s átnyújtotta a február hónap legjobb megyei csapatának járó díjat. Vacsora után a zenekar sem maradt ki a gratulálók közül; hiszen lehet-e nagyszerűbb hangulatteremtő szám az „Újra itt van, újra itt van a nagy csapatánál. Másodszor nyert bajnoki címet a Paksi SE. Mindkettőt Balzsay Károly edző irányításával. Melyik volt a nehezebb? - kérdeztem a sikeres szakvezetőt.- Egyértelműen ez a mostani, hiszen mostanság már igencsak odafigyel a szakma Paksra. Az régi gyakorlat a sportban, hogy mindenki a bajnokot akarja elkapni, az ő skalpjára pályázik. Ez így is van rendjén, de ha az ember egy idő után azt veszi észre, hogy minden téren, úton-útfélen betartanak a hétköznapok kemény munkájával többre vágyóknak, az már elgondolkoztató. Nekünk pedig jócskán kijutott ezekből a gáncsos- kodásokból is. Szóval, ezért is tartom értékesebbnek a mostani aranyérmünket FEKETE LÁSZLÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA Balogh László (háttal) a Sportszakszervezet díját adja át Erős Lajosnak és Balzsay Károly edzőnek sekre is. Erős Lajos egész évi kiváló teljesítményével nemzetközi minősítést szerzett, az athéni Európa-bajnokságon elért ezüstérmével a legeredményesebb versenyzőnek bizonyult. Bognár, Kalocsai, Petrovics, Forgács és Nagy első osztályú, további három öklözőjük II. osztályú, heten pedig III. osztályú szintet értek el. A feltörekvő ifisták közül négyen aranyjelvényesek, hatan pedig bronzjelvényesek. Az utánpótlás-nevelésük szélesebb alapokra helyezését szolgálják a Nagydorogon és Szekszárdon működő kihelyezett szakosztályaik. Mindkét helyen biztosítottak az eredményes munka Temesvári: párosban is búcsú Temesvári Andrea az egyes után párosban is búcsúzott a küzdelmektől az 500 ezer dollár összdíjazású Hilton Head Island-i nemzetközi női teniszviadalon. Mary Lóu Daniels, Wendy White (amerikai, 4.) - Temesvári Andrea, Regina Rajchrtova (magyar, csehszlovák, 7.) 6:2, 2:6, 7:5. A harmadik forduló legnagyobb szenzációját az amerikai „csodagyerek”, a mindössze 14 esztendős Jennifer Capriati szolgáltatta, aki 45 perc alatt valósággal lemosta a pályáról a második helyen kiemelt spanyol Arantxa Sanchezt. Capriati (amerikai) - Sanchez (spanyol, 2.) 6:1,6:1, Capriati ezúttal játszotta 13. mérkőzéséta profik táborában, s eddigi mérlege: 11 győzelem és 2 vereség. Isaszegi döntős Az olimpiai bronzérmes Isaszegi Róbert (48 kg) bejutott a Saint-Nazaire-i nemzetközi ökölvívótorna fináléjába, miután az elődöntőben pontozásos győzelmet aratott a francia Jean-Nicol Cantin ellen. A Komplex Építőipari Kisszövetkezet kiemelt kereseti lehetőséggel asztalos, ács szakés betanított munkásokat azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni a szövetkezet műszaki vezetőjénél vagy elnökénél lehet. Bonyhád, Perczel Mór u. 34-36. (2/18) A Bonyhádi Zománcárugyár nő dolgozókat felvesz két műszakos munkarendben, betanított munkára, a zománcozóüzembe. Kereset: teljesítménybéres elszámolásban. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Amerikai-magyar vegyes vállalat, a Tamásiban működő gyógyszeres termékeket gyártó üzemébe üzemvezetőt keres. A sikeres jelölt: gépészmérnök, vegyészmérnök vagy vegyipari gépészmérnök, aki Tamásiban vagy a közelben lakik, legalább alapfokú angol nyelvismerettel rendelkezik, és szívesen vesz részt rendkívül igényes termelési tevékenységben. Jelentkezés: BCR és Lilly Kft. 1370 Budapest, Pf. 310. (4/40) Sípszó előtt NB II.: Paksi SE-Soproni SE 16.30 óra: V.: Molnár. Dr. Puskás Lajos: - A legutóbbi két bajnoki mérkőzésen erős csapatok, a Dunaújváros és a Mohács elleni vereségek ellenére sem játszottunk alárendelt szerepet. Játékosaim igyekezete, akarása megfelelő, s a játék szervezettségében is jelentős előrelépést tapasztaltam. Szó sem lehet arról, hogy feladva célkitűzéseinket, beletörődjünk sorsunkba. Vasárnap a középmezőnybe tartozó Sopront fogadjuk, lelkes és kitartó közönségünknek ígérhetem: minden erőnket bevetve a győzelemért fogunk küzdeni. Kisebb sérülések, betegségek és formaingadozások miatt összeállítást csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirdetek. Tapolcai Bauxitbányász SE-Szekszárdi Dózsa 16.30 óra. V.: Vukman. Teszler Vendel: - A labdarúgás olyan játék, ahol a pályára lépő csapatok érdekei ellentétesek és ha mindkét együttes pillanatnyi teljesítménye közel azonos, akkor egy-egy mozzanat dönti el a találkozó sorsát. Az Ajka ellen ilyen 90 percet játszottunk, s az döntött a javunkra, hogy a több kidolgozott helyzetünkből egyet sikerült értékesíteni. Hogy senki sem adja ingyen a „bőrét” ebben az osztályban, azt a soron következő ellenfelünk is igazolta a listavezető otthonában elért döntetlenjével. Hazai pályán létfontosságú számukra a győzelem, így várhatóan mindent elkövetnek a siker érdekében. Mindezt figyelembe véve is van esélyünk a győzelem megszerzésére. Hétközben Jelusics, Szabó és Fodor sérülés miatt csak könnyített edzésmunkát végezhetett, játékuk kétséges.- Mausz - Farsang, Kalmár, Varga F., Nagyfalusi - Bozsér, Kasza, Dienes, Horváth Cs. - Süveges, Varga L. NB Hl.: Nagymányok-Kaposvári Építők 16.30 óra. V.: Kovács. Farkas Péter: - Az előző fordulóban a jó játékerőt képviselő Rákóczi FC otthonában a tisztes helytállás volt a célkitűzésünk. Ezt lelkes, fegyelmezett játékkal teljesítettük. Hazai pályán tipikus hatpontos mérkőzésenremélem átérzik játékosaim a 90 perc fontosságát, s végre győzelemmel örvendeztetik meg közönségünket. Klem Tamás személyében valószínűleg újoncot avatunk.- Szőcs - Siklódi, Lovász, Kelemen, Bencze - Nagy, Barabás, Horváth - Biró N., Lő- rincz, Klem. Bóly-Atomerőmű SE 16.30 óra. V.: Dunkler. Pusztai László: - Lehet, hogy nagyon hasznos volt a Somberek elleni hazai vereségünk. Ráébrednek játékosaink, hogy a bajnokság megnyerése még igen sok munkát, verítéket és odafigyelést igényel. Soros ellenfelünk a Bóly otthonában is nehéz 90 perc vár ránk. A sok sérülés miatt összeállítást csak a szombat délelőtti edzés után hirdetek. Dombóvári Vasas-Bonyhádi SE 16.30 óra. V.: Miskei. Lamm György szakosztálye- zető-helyettes: - Nagykanizsán fegyelmezetten, jól játszott a csapatunk. Vasárnap a megyei rangadó nehéznek ígérkezik, ennek ellenére győzelmet és a jó játék folytatását várom együttesünktől.- Foki - Vecsei, Luczek, Vida, Kiss - Tóth-Bagi, Horváth, Dékány - Jakab, Rácz, Pintér. / Osztrák keret Herzog nélkül A küzdelmes, kemény mérkőzések történéseit az évadzárón is felelevenítették