Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-28 / 22. szám
1990. április 28. TOLNATÁJ - 7 Tőkés László: ^1 rr / ■ »« ww * •• E/oszo a jovohoz (Emlékkönyvbe) „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég,” Napfényes múlt. Majd: „A vész kitört’’...sivár jelen. „Jókedvet és ifjúságot hazud” a hazug jövő. Nehéz múlt, szükségszerűségek és kényszerűségek oltották belé közös tudatunkba ezt a gondolkodásmódot, mely számára mindig a múlt a legédesebb, s a jövő is _ csak mint szép emlékezet válik majd érdemessé. Sokat emlegetett sírva vigadozásunkban is a vigadozás a múltnak szól s a sír s a jelen. Vörösmarty is három REGÉHEZ írt keserű előszót: véres jelent s cinikus jövöt. „Midőn ezt írom, tiszta még az ég” - valahogy így másítanám meg a költői emlékezetet. Hogy benne legyen ne csak a múlt, hanem a jövő szép „emlékezete” is. Hogy a dolgokat ne visszasírjuk, hanem előre örvendjünk nekik. Könnyes emlékezet helyett éber emlékezet. „Vigyázó szemetek vessétek!” Ó, örök életű Batsányi János! És sekértelmű üzeneted - a jövőből. ■w (1979) László-Kovács Gyula: Kantor, a festő és színházalapító * Június 16-án lesz 75 éves Tadeus Kantor, a világhírű lengyel festő-és színházművész. Születésnapjára a hírek szerint Magyarországra érkezik. De ezt megelőzően májusban, hazánkba látogat Kantor színháza, a Cricot 2. Most pedig a képzőművész Kantorral ismerkedhet meg a magyar közönség. A Budapest Galériában száz nagyméretű vegyes technikájú kép, rajzok, festményekés két színházi szcenikai tárgy szerepel az április 29-ig nyitva tartó tárlaton. S ezúttal először látható Magyarországon a világot megjárt kollekció. Kantor a Krakkó melletti Wielopoléban született 1915-ben. Művészetére nagy hatással volt a lengyel konstruktivisták működése. Kantor korai képei a szürea- lizmus hatását tükrözik, míg későbbi alkotásai nonfiguratív festmények. Ezek a tárgyi valóságot hozzák elénk, jeleneteket, eseményeket, tájakat és avantgárd színházat idéznek. Színházát a Cricot-ot 1955-ben alapította. Informel és Happening előadásaival megelőzte a hasonló európai kísérleti színházak ténykedéseit. Tadeus Kantor A 60-as évektől képzőművészeti és színházi munkásságában ismét új fejezet nyílik. Színházi kísérleteinek összegzése az 1975-ben bemutatott Halott osztály, világsikert aratott. Cricot 2 nevű színháza szinte vándorszinházzá vált; Olaszországban, Németországban, Francia- országban, Hollandiában mutatkozott be sikerrel. Számos előadása meghívásra külföldön készült: Wielopole, Wielo- pole (1980), Vesszenek a művészek (1985), Soha nem jövök már ide vissza (1988). Avantgárd kísérletező színháza és képzőművészeti alkotásai világszerte érdeklődést váltanak ki, francia, olasz, angol, spanyol, japán és más kiadványok, tanulmányok, monográfiák, albumok foglalkoznak személyével és művészetével. Képzőművészeti, színházrendezői, -szervezői munkásságát számos nemzetközi díjjal, kitüntetéssel ismerték el. 1979-ben Rembrandt-dljat, négy ízben - 1979, 1982, 1985, 1986-ban - a New York-i színikritikusok díját, 1988-ban a Légion d’honeur dijat nyerte el. Budapesti kiállításán rajzai és festményei mellett gazdag video-és filmdokumentum anyag számol be Kantor alkotói módszeréről, színházi kísérleteiről. K. M. Vadszedret szedünk zsebeinkbe Azt álmodtam hogy repülünk s a csitri tavasz mandulavirágos szele megborzolja gyönyörű hajunk fölpántlikázza mind a harminchárom évünket s ujjaink hegyéből aranyágak fakadnak mint az erdők mélyén a szarvasok szomját oltó patakok. Azt álmodtam hogy nem sírok többé mert mostanában úgy sírtam ahogy cseperedik az eső könnyeim befele folytak és csak a Jóisten szavát hallottam meg. Azt álmodtam hogy békét kötöttem az élettel s élek mint más normális ember akik nem árnyékaik után mennek és akik félrerúgják az útjukba kerülő apró bogarakat s ellopják a szegényemberek összegyűjtött kincseit. Azt álmodtam hogy repülünk a vadludak szárnyán megmásszuk a kidőlt fákat és elűzzük a telet nevetésünkkel vadszedret szedünk zsebeinkbe s megkínáljuk a kökénybokrok ölén rejtező őzeket. Egy kép a kiállításról írás közben (Egyszemélyes tragédiák) A tragikus hősnek el kell buknia, ez jelenti megdicsőülését s a bukás a katarzis alapja, amikor a kívülálló úgy érzi, megtisztult, lerázta hétköznapjai nyűgét s holnap reggel új emberként folytathatja életét. Pedig nem a példa hat, senki nem akar olyan lenni, mint Otelló, ha jól meggodoljuk, valójában megvetjük butaságát, iszonyodunk rémes tettétől. Mégis, amikor Desde- mona holtan hever ágyán, részvétünk nemcsak övé, hanem a gyilkos Otellóé is, s erkölcsi elégtételt érzünk, látva, hogy a gonosz Jagóra lesújt az igazság. Jagó sorsából hiányzik a tragikum, de önmagában a tragikum sem emeli & fel azt, aki elbukott. Erre mondok el egy történetet, ami ma sincs tanulság nélkül. 1896 augusztusában történt, elbukott hőse őrgróf Csáky-Pallavici- ni Arthur huszárhadnagy, akinek neve napokig az újságok címoldalán szerepelt. Miután szobájában felmosták a vért, gyorsan elfeledték, még csak romantikus hős sem lett belőle, aki elesett a szerelem csataterén, hogy legalább én legyek patetikus, ha a sors még ezt is megtagadta tőle. Olcsó pongyvaregény. A Somossy- mulatóban vendégszerepeit a négy Barrison-nővér, sorrendben Ethel, Gertrud, Olga, Zsófia. Művészetükről fogalmunk sincs, nyilván pontosan annyit tudtak, amenyit egy éjszakai mulató énekesnőitől elvártak, egyébként az Operaház szerződteti őket. Biztosan csinosak voltak, hisz mégis csak ebből éltek. A lapokból tudjuk, hogy legnagyobb sikerüket az öt kis macskáról szóló dalocska jelentette, ami természetesen róluk szólt, eredetileg ugyanis öten voltak, de a legidősebb nővér előnyös házasságot kötött, így lett az öt kis macskából négy. Az ifjú őrgróf estéit Somossy úr mulatójában töltötte Roger nevű testvérével és két tiszttársával, akikről közelebbit nem tudunk, nem is fontos. Az arisztokrata aranyifjak hevesen udvaroltak a lokálhölgyeknek, azt nem tudjuk, milyen eredménnyel, csak azt tudjuk, hogy Arthur őrgróf halálosan beleszeretett Barrisen Ethelbe, ő azonban nem adta olcsón magát, mert nyilván azt forgatta tyúkeszében, ha nem sieti el a dolgát, őrgróf né is lehet belőle. Nem lett. Az őrgróf türelmetlen volt s egy átmulatott éjszaka után, szerelmi bánatában, ami ebben az esetben kétes fogalom, fejbe lőtte magát. Néhány sor erejéig igénybe veszem egykori kollégám pennáját, aki naturalista részletességgel ezt írta a Pesti Naplóban: „az ágy előtt elterülő szőnyegen ott hevert élettelenül a fiatal őrgróf. Fején tátongó seb, melyből csak úgy patakzott a vér, valóságos tócsát képezve a holttest körül. Mellette egy szolgálati revolver hevert, melyből egy töltés hiányzott. A golyó behatolt a jobb halántékon és átfúrta az egész homlokot, mert a bal halántékon kijött.” A többit csak a teljesség kedvéért írom ide. Azt kérte, temetésén Balogh Józsi cigányprímás muzsikáljon, Ethel kisasszony pedig csókkal búcsúzzék tőle. Ez részben történt meg, mert Ethel csak rózsacsokra szalagjára lehelt gyengéd csókot, amit meg is érthetünk, nyilván iszonyodott imádója szétroncsolt fejétől, vérével talán össze is pacázta volna új ruháját. És nincs tovább. Semmi kétség, őrgróf Csáky-Palla- vicini Arthur huszárhadnagy nem tragikus hős, bár Hamlettel szólva, „kiszállt tenger fájdalma ellen”, sőt fegyvert ragadva véget vetett neki, de ennél több nem történt. Hamlet sorsa megrendít, az őrgrófé nem, sőt a történet egyes részei - cigányprímás, búcsúcsók - olcsóságukkal már-már komikusán hatnak. Amikor Hamlet elbukik, s vele együtt még annyian, hogy az életben maradottak vérben tocsognak a színpadon, megrettenve gondolunk a sors iszonyatára, s a közönyre, ahogy áldozatait szedi. Itt azonban erről nincs szó, még csak Ethel női praktikáit vagy éppen csa- podárságát sem emlegetjük ilyen volt, a temetésről egyébként is sietnie kellett a mulatóba, nehogy elkéssen az esti előadásról. Az őrgróf is ilyen volt, a maga szegényes szerepét játszotta, azzal együtt, hogy életét áldozta fel. De nem elég elbukni, ezt példázza az az öngyilkosság is - politikai? hatalmi? - ami a közelmúltban annyit foglalkoztatta lapjainkat, a részvét azonban, a drámától elválaszthatatlan katarzis, elmaradt. Több oka is lehet. Az őrgróf-s miden ki, aki abszolutizálja hatalmi helyzetét úgy vélte, oly hatalmas és gazdag, hogy neki ezt is szabad, ráadásul - szörnyű agyrém - rajta a halál sem fog. Vagy ha mégis, ezt is kisajátítja magának, önző módon azt hiszi, hogy egyszemélyes tragédiája megrengeti a világot. Pedig csak önmagát árulta el, néhányan ugyan szörnyülködnek, aztán felmossák a vért, Ethel kisasszony pedig siet a mulatóba, mert kezdődik az előadás, mintha mi sem történt volna. Valójába nem is történt, a személyes hatalomvágy, a kisszerű önzés bukott el, még Don Juan esetében is, pedig az ő bűnei miatt megnyílik a föld, hogy elnyelje. Talán ezért egy kicsit komikus figura is, Moliére-nél is, Mozartnál js. Az igazi tragédiák hősei mentesek póztól, ripacskodástól. Aki állhatatlanságát olcsó szerepre akarja cserélni, akár az élete árán is, gondoljon erre. CSÁNYI LÁSZLÓ
