Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-21 / 16. szám

1990. április 21. NÉPÚJSÁG 5 Megkezdődött a díjugrató bajnokság Tegnap az időjárásfelelős nem fogadta kegyeibe a Dél-magyarországi Területi Díjugrató Lovasbajnokság résztvevőit. A lovak idegesen reagáltak a csúszós ta­lajra, és természetesen a lovasok sem nyugtázták kitörő lelkesedéssel a nem éppen ideális körülményeket. Így hát a Tamásiban lebonyolított viadal sportolói­nak alaposan fel lett adva a lecke: sirán­kozásra nem volt idő, a kijelölt, akadá­lyokkal tarkított pályán így is a legrövi­debb időn belül, a legkisebb hibaszáza­lékkal kellett végigmenni. Most volt iga­zán szükség állat és ember összhangjá­ra, a hozzáértő kantárkezelésre. Ezúttal 13 klub 50 versenyzője pattant nyereg­be, összesen 128 ló készülődött a há­romnapos megméretésre. A Tamási Lo­vassport Egyesület és a Dél-magyar­országi Területi Lovasszövetség által rendezett erőpróbán nem hiányoztak a sportág favoritjának elkönyvelt kiskun- halasiak sem, a Határőr Dózsa színeiben az egyik legjobb hazai díjugrató, Varró József is paripára ült, rajtuk kívül többek között Mezőfalva, Enying és Baracs ver­senyzői is rajthoz álltak. Megyénket a re- gölyi és a simontornyai téesz versenyzői képviselték. Tegnap délelőtt a kezdő lo­vak és a kezdő ifjúságiak erőpróbájára került sor. Ezúttal nem számolták a hiba­pontokat, az időt sem mérték, az értéke­lésnél egyedül az esztétikus kivitelt osz­tályozták. Eredmények: kezdő lovak kategóriá­ja: 1 .Tuska Pál (HÖR Dózsa, Bajnok nevű lovával), 2-3. (holtversenyben) Panyi György (Enyingi ÁG-Petra) és Horváth Ágnes (HŐR-Paritás). Kezdő ifjúságiak: 1. Szatmári Tibor (HÖR-Zsiráf), 2. Juhász Árpád (Kunfehértó SK-Allegro), 3. ifj. Fe­kete László (Piliscsaba-Adamsah). Molnár Gyula (Apaj) az akadály fölött Jáni János (Gara) Bíboros nyergében Példás büntetés A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön tárgyalta az április 15-én - a partjelző tettleges bántalmazása miatt -félbesza­kadt Dunaszentgyörgy-Döbrököz mérkőzés ügyét A lefolytatott bizonyítási el­járás során megállapították, hogy a mérkőzés félbeszakadásában a dunaszent- györgyi egyesület a vétkes. Ezért a pályán elért eredményt (a Döbrököz vezetett 2-1-re) megsemmisítették és 3-0-as gólkülönbséggel a három pontot a vétlen Döbrököz javára igazolták. Ilj. Makai János partjelző tettleges bántalmazásáért a Dunaszentgyörgy felnőtt és ifjúsági csapatainak pályaválasztói jogát felfüggesztették, a soron kö­vetkező két hazai mérkőzésüket 20 kilométeres körzeten kívül rendezhetik meg. Kötelezték továbbá a dunaszentgyörgyi egyesületet, hogy a rendbontó nézőt, Dömötör Lászlót, tiltsa el a sportrendezvények látogatásától. Nevezett személy­nek a dunaszentgyörgyi mérkőzéseken való megjelenése óvási ok! Start Olimpia - „ingyenpályán” A fóti gyermekváros rendezi az 1990. évi »Start Olimpia” területi döntőjét. A Bp. Hon­véd segítségére sietett a fótiaknak, amennyiben szombatra díjtalanul átengedte atléti­kai pályáját azért, hogy a mintegy 300, az ország különböző részeiről érkező állami gondozott sportoló megfelelő környezetben versenyezhessen a Tüzér utcában. Az egyesület vezetése és atlétikai szakosztálya a jövőben is szívesen ad lehetőséget a szombatihoz hasonló tömegversenyek lebonyolításához. Ezüstgerely-pályázat A Magyar Testnevelési és Sporttanács elnöksége 1962 szeptemberében a sportélethez kapcsolódó művészeti ván­dordíj kiírását határozta el. Hat évvel ké­sőbb a várdordíj kétévenként megrende­zendő Ezüstgerely-pályázatra módosult. Az Országos Sporthivatal - a hagyo­mányokat folytatva - ismét meghirdeti az Ezüstgerely-pályázatot. Pályázhat minden olyan művész, aki pályamunkájával a meghirdetett kategó­riák valamelyikében az egészséges élet­módot a testedzést a sportot népszerű­síti. A pályázaton részt vehet minden 1988. május 1 -je után készült alkotás. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni le­het a Testnevelési és Sportmúzeumban (1143 Budapest Dózsa György út 1-3., Telefon: 183-0794). A pályázó műveket a Testnevelési és Sportmúzeum gyűjti. A beküldési határ­idő: 1990. szeptember 30-a. A falvak sportja Az aparhantiak szívesen áldoznak a köz javára Ugyanakkor a városokra jellemző elide­genedés a faluban ismeretlen fogalom, az aparhanti polgár szívesen áldoz a köz javára. Már csak egy okosan gazdálkodó he­lyi önkormányzat szükségeltetik a kez­deményezőkészség helyes irányba tere­lésére. Négy éve a falu szinte egy ember­ként szavazta meg a tehót a tornacsar­nok céljára. Hogyan sikerült ezt elérni? Az igények rangsorolásával, hiszen olyankor léptek fel a tornacsarnok tervé­vel, mikor megoldották már a település közművesítését, úthálózatának kiépíté­sét. Kovács Péter tanácselnök szívesen nyilatkozik, hiszen azon vezetők közé tar­tozik, akik a sportban kikapcsolódást felüdülést találnak. A tanácsi vezető az Aparhanti Tsz SK elnöke, mellesleg NB ll­es kosárlabda-játékvezető is.- „Éjfél előtt egy perccel” készült el a létesítmény, hiszen 1987-ben kezdtük el az alapozást, és ’88 decemberében ke­rült sor az átadásra. Kevés nálunk a szó­rakozási lehetőség, meg kell még említe­nem a székely hagyományőrző együtte­sünket is. A falusi emberektől az állatte­nyésztés rendkívül fegyelmezett életmó­dot követel, hiszen a jószág rendszeres törődést igényel - az aparhantiak azon- ' ban szakítanak időt a sportra. Példaként említhetem a falusi bajnokságot, a kispá­lyán ilyenkon forgószínpadszerüen kö­vetik egymást a focimeccsek. Kitanics Lajostól, az iskola igazgatójá­tól megtudjuk, hogy nincs panasz a tor­nacsarnok kihasználtságára.- Diáksportkörünk általános és egy spe­ciális kosárlabda csoporttal dolgozik, az utóbbit Vanya Gabriella vezeti, aki az NB ll­es bonyhádi együttesben játszik. A testne­velési órákat Sármány Gyula tartja, aki egyébként a helyi focicsapat erőssége is. Délután és esténként is zajlik itt az élet: ilyenkor az öregfiúk futballistáké és az asz­taliteniszezőké a terep. Tervszerű utánpót­lásnevelést szeretnék, amelyre elsősorban a helyi labdarúgás és a bonyhádi kosár­labda támaszkodhat Igazságtalanok lennénk, ha a maszek sírkövest kihagynánk a felsorolásból. Kolozsi Imre a helyi sportélet motorja, tizenkét éve megépített egy garázst, felál­lított benne egy pingpong-asztalt azóta ide járnak a gyerekek asztaliteniszezni. A sportágat már a tornacsarnokban is meghonosította, és ő tartja az edzéseket is - mi sem természetesebb, hogy ingyen és bérmentve. Az igények tovább növe­kednek: hamarosan újabb cél mozgósít­ja az apariakat és hantiakat egyaránt fe­jükbe vették, hogy a kábeltévét is megho­nosítják.- km ­Foster és a serkentők Újra doppingüggyel kénytelen foglal­kozni az Amerikai Atlétikai Szövetség (TAC): mint kiderült, legutóbb Greg Fos­ter, kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes gátfutó szedett a tilalmi listán szereplő serkentőkből. A 31 esztendős atlétát ezért három hónapra eltiltották a versenyzéstől. Ez annyit jelent, hogy Fos­ter nem állhat rajthoz a nyáron esedékes, Seattle-ben sorra kerülő Jóakarat Játé­kokon. A 110 méteres gátfutás klasszisa - Foster ezen a távon 1983-ban Helsinki­ben, majd 1987-ben Rómában szerzett vb-aranyérmet - a téli hónapokban több fedettpályás viadalon vett részt. Bizonyá­ra a magyar nézők is emlékeznek a feb­ruári Tricotex-kupára, amelyen Foster a 60 m-es gátfutásban hatalmas küzde­lemben legyőzte legnagyobb vetélytár- sát, Roger Kingdomot. Az amerikai szö­vetség közleménye szerint a sportoló a január 19-i, Los Angeles-i verseny után tartott ellenőrzésen találtatott vétkesnek. Foster Ephedrint és Phenylpropanola- minf szedett. Ezen készítmények haszná­latát csak bizonyos mennyiségi korláto­zással engedélyezik a nemzetközi sza­bályok. A világbajnok túllépte a határt, így kényszerpihenő elé néz. Vétsége nem olyan súlyos, hogy a három hónapnál hosszabb eltiltás indokolt lenne. Sípszó előtt NB II.: Paksi SE-Szekszárdi Dózsa: 17 óra. V.: Veress. Dr. Puskás Lajos: - Két jó for­mában lévő csapat összecsapása követ­kezik vasárnap a megyei rangadó kere­tében. Ezeknek a mérkőzéseknek mindig különleges hangulata van, a heti felké­szülés során ezt is figyelembe vettük. A Bp. Volán ellen nyújtott fegyelmezett, jó játék megismétlését várom csapatomtól. A gólhelyzetek kihasználásában kell ja­vulnunk, hogy begyüjthessük a három pontot. Gondot jelent, hogy Blatt beteg, Végh hét közben Szombathelyre a Hala­dás VSE-hez igazolt, Szomor pedig há­rom sárga lapja miatt nem játszhat. így az összeállításban több helyen is kérdője­lek vannak, csapatot csak közvetlenül a mérkőzés előtt hirdetek. Teszler Vendel: - Mindig a soron kö­vetkező mérkőzés a legnehezebb, a pil­lanatnyi helyezés ebből a szempontból nem számit. Figyelemre méltónak tartjuk a Paksi SE elmúlt két fordulóban nyújtott teljesítményét, de azzal is tisztában va­gyunk, hogy a paksiak számára minden Olykor hajlamosak vagyunk durva ál­talánosításokra, nem egyszer megmere­vedett sémák szerint gondolkodunk. A kistelepülések lakossága is gyakran úgy él a köztudatban, hogy a napi fárasztó munka után sportra, kultúrára már nincs igényük. De pillantsunk csak be a völgységi kis­település, Aparhant mindennapjaiba és máris omladozni látszanak az előítéletek bástyái. Mindjárt a falu szélén egy impo­záns építmény hivja fel magára a figyel­met, s ha belépünk a tornacsarnokba, inkább egy nagyvárosi sportlétesítmény­ben érezzük magunkat. Minden igényt kielégítő a felszereltség. A mászókötél, az ugrószekrény jól ismert sporteszkö­zök, mindemellett töméntelen mennyisé­gű labda várja, hogy ügyes kezek játékba hozzák őket. (Hol vannak már azok az idők, mikor az aparhanti gyerek középis­kolában látott először tornatermet?) A beruházás kis hiján kilencmillió fo­rintot emésztett fel, ebből 2,4 millió forint a lakosság és a helyi Búzavirág Mgtsz ál­tal nyújtott társadalmi munka, ezenkívül segített a honvédség is. Hogy a mai ínsé­ges időkben az aparhantiaknak miből te­lik ilyen „fényűzésre”? Prosperál az állat- tenyésztés, a háztáji gazdaság viszony­lagosjólétet teremtett - a kedvező anyagi háttér pedig újabb igényeket gerjesztett. hátralévő mérkőzés létfontosságú és ez komoly lélektani hátrányt jelent. A koráb­bi eredményeink alapján nyugodtan ké­szülünk a találkozóra, az őszi mérkőzés­hez hasonlóan nagy küzdelemre számí­tunk. A Dorog elleni mérkőzésnek több sérültje is volt, jelenleg még nem tudom, hogy közülük kikre számíthatok. Valószí­nűleg több helyen változtatásra kénysze­rülök. NB III.: Bog Iá rlelle-Atom erőmű SE: 17 óra. V.: Horváth. Pusztai László: - Rutinos, NB l-ből kiöregedett játékosokkal tele­tűzdelt Boglárlelle elleni találkozónk ne­héz 90 percet ígér. Jugász három sárga lapja miatt nem játszhat, míg Vörös L. az egyik edzésen orrtörést szenvedett, így az ő szereplésére sem számíthatok. Öröm számunkra viszont, hogy a csapat kezdi visszanyerni igazi formáját. így bi­zakodva nézünk a Balaton-parti mérkő­zés elé.- Hornyák - Erdélyi, Debreceni, Nagy Z., Lauer - Mikolics, Nagy L, Boros, Sza­bó - Porga, Vörös J. Dombóvári Vasas-Marcali: 17 óra. V.: Székedli. Lamm György megbízott edző: - Az elmúlt vasárnap ugyan vereséget szenvedtünk Siklóson, de ennek ellené­re biztatóan játszott csapatunk. A Marcali elleni hazai találkozón győzelmet várok. Sérülések miatt összeállítást csak köz­vetlenül a mérkőzés előtt hirdetek. Nagymányoki Brikett SE-Kaposvári Honvéd: 17 óra. V.: Tatai. Farkas Péter: - A nagykanizsai győzelmünknek akkor lesz igazi értéke, amennyiben hazai kör­nyezetben nem szenvedünk vereséget a jó játékerőt képviselő Kaposvári Honvéd ellen. Szőts Imre játékra jelentkezett, vele feltétlenül erősödünk.- Szőcs - Siklódi, Lovász, Éppel, Bencze - Nagy, Szőts, Horváth - Lőrincz, Barabás, Töpfner. Szombaton játsszák Nagykanizsai Volán Dózsd-Bonyhádi SE: 17 óra. V.: Laskai. Mucska Gyula: - Az elkövetkezendő mérkőzések sors- döntőek lesznek csapatunk életében. Amennyiben most szombaton és az azt követő egymás utáni három hazai talál­kozón nem szerezzük meg a győzelme­ket, akkor búcsút intünk az NB lll-nak. Ezt játékosaink is átérzik, s fogadkoznak, hogy mindent elkövetnek a harmadik vo­nalbeli tagságuk meghosszabbítása ér­dekében. Sérülések és egyéb gondok miatt összeállítást csak Nagykanizsán hirdetek. Hazai idénynyitó a kajak-kenusoknál Az utóbbi időben hagyományosan a budapesti szövetség maratonijával kez­dődik a kajak-kenusok hazai versenyso­rozata. Nem lesz ez másképpen az idén sem: szombaton a Dunán, Újpest és Leányfalu között rendezik meg az idény­nyitót Amint Füleky András, a Magyar Kajak- Kenu Szövetség főtitkára az MTI munka­társának elmondta, a mezőny szombaton 8 órakor az Újpesti öbölből vág neki a 42 kilométeres távnak. A rendezők a leány­falui fordulóig két „szárazföldi részt" is programba iktattak, ezeken a szakaszo­kon a versenyzőknek a vállukon kell vinni hajójukat. Éppen e speciális erőpróba miatt a hazai legjobbak közül csak a jú­liusi maratoni világbajnokságra készülők indulása kötelező, a síkvíziek egy része távol marad. így nem lesz ott az indulók között a szöuli olimpián aranyérmet szer­zett kvartett, azaz Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Csipes Ferenc és Hódosi Sándor sem. ók először egy héttel később, ápri­lis 29-én a Kőolaj-kupáért kiirt szegedi félmaratoni viadalon szerepelnek hazai környezetben. A válogatott keret hétfőn edzőtáborba vonul, a dunavarsányi közös gyakorlásra 31 -en kaptak meghivásL A kerettagok innen utaznak majd a szegedi viadalaira, azután május első hetében pedig a mecheleni nemzetközi regattára. Ov a Veszprém Bartalfi Károly, az NB l-es Veszprém labdarúgó szakosztályának vezetője pénteken délelőtt arról értesítette az MTI sportszerkesztőségét, hogy megóvják a Rába ETO elleni, 1990. április 14-én, a 23. fordulóban Győrött lejátszott bajnoki találkozó végeredményét A győriek 2:1 arányban verték a bakonyi gárdát.- Most adom postára az óvást - újsá­golta Bartalfi Károly. - Azért fordulunk a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, mert a találkozó előtt számunkra érthetetlen módon megvonták-csatárunk, Petres Ta­más játékjogát. Véleményünk szerint a szövetség jogtalanul járt el, ezért a mér­kőzés újrajátszását kérjük. Bartalfi Károly szerint a Petres-ügy - és persze az óvás is - jövő kedden az MLSZ elnöksége előtt is témaként szere­pelhet Asztalitenisz a Butterfly-kupa Pakson Április 21-22-én Butterfly-kupa elne­vezéssel indul útjára a Magyar Villamos Művek Tröszt vállalatai közötti asztalite­nisz csapatbajnokság, melynek megren­dezésére a tervek szerint ezentúl minden évben sor kerül. A kupa alapítója az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete (AT1SZ), megrendezésének célja pedig - a tö­megsport támogatását szem előtt tartva - a tröszt dolgozóinak körében e sportág „felélesztése” és a versenyen való meg­mérettetés lehetőségének biztosítása. A viadal egyik fő támogatója - eszmei­leg és anyagilag egyaránt -*• Jónyer István négyszeres világ- és Európa-bajnok. (Egyébként neki köszönhetően sikerült megszerezni a kupának a Butterfly elne­vezést) A különböző szervezeteken kívül még egy kereskedelmi cég adta „áldá­sát” az eseményre, nevezetesen a paksi Délker Shop. A kupát ugyan, csak férfiak (kilenc csapat nevezett) részére írták ki, ennek ellenére női csapatok (öt együttes) is in­dulnak, természetesen ők is díjazásban részesülnek. A versenyen csak amatőr sportolók állhatnak asztalhoz. Mivel nem túl nagy a jelentkező csapatok száma, ezért egyéni bajnokságot is indít a szer­vezőbizottság. Az ASE-csarnokban ma fél 9-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, majd utána folyamatosan zajlanak a mér­kőzések. Vasárnap délelőtt 8.30 órától kerül sor a döntőkre és a helyosztókra, ezeket várhatóan Jónyer István is megte­kinti.

Next

/
Thumbnails
Contents