Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-18 / 13. szám

6 NÉPÚJSÁG 1990. április 18. Kosárlabda Tisza-kupa A szép jelentésekben nincs hiány Holnap: négy nemzet válogatottja Szekszárdon Ismét kosárlabda Szekszárdon, de a hazai közönségnek ezúttal nem a KSC-s lányokért, hanem a magyar színekért kell izgulni. Im­már nyolcadszor kerül megrende­zésre a Tisza-kupa, melyen a ma­gyar női válogatott Ausztráliával, Romániával és Svédországgal ke­rült egy csoportba - holnap 17 órakor a szekszárdi sportcsarnok ad otthont az Ausztrália-Románia mérkőzésnek, 18.30-kor pedig Magyarország csapata Svédor­szággal méri össze az erejét. A két találkozó között 18.15-kor pedig a megnyitót tekinthetik meg az ér­deklődők. Másnap Szolnokra utaznak a lányok, hiszen a további csoportmérkőzésekre a Tisza- parti városban kerül sor. Válogatottunkban a hazai kö­zönség kedvence, Papp Katalin is helyet kapott. Rajta kívül még olyan jól csengő nevek lépnek pályára, mint a Bari-ban profiskodó Né­meth Ágnes, valamint a München­ben játszó Boksay Zsuzsa. Csapa­tunk a Görögország elleni EB-se- lejtezőre készül, a tétmérkőzések előtt a torna jó erőfelmérésnek ígérkezik. Hogy milyenek az esélyeink? Ennek megítéléséhez ismerni kell az ellenfelet. Szabó Ödön mester­edző véleménye szerint a román együttes „sötét ló” csoportunkban, képességeikről keveset tudunk, mivel az utóbbi időben kiestek az európai kosárlabdaélet vérkerin­géséből. A hírek szerint néhány magyar származású kosarasuk van, de az utóbbi időben meggyengültek, hi­szen sok játékosuk külföldre távo­zott. Az ausztrálokra érdemes oda­figyelni, hiszen az olimpián negye­dik helyezést értek el. Férfias, ag­resszív modoruk elsősorban a ka­nadaiak játékstílusát idézi. A své­dekkel a magyar lányok a legutób­bi EB-selejtezőkön többször is ösz- szemérték erejüket, úgy tűnik, hogy a skandinávok egyelőre nem ütik meg az európai élvonal szint­jét. Amerikai edzőjük ráhatásának köszönhetően főleg a nyugati együttesekre jellemző harcmodort képviselik. Tapasztalt, rutinos együttes, három olyan játékosuk is van, akik több mint százszoros vá­logatottak. A papírforma alapján a magyar lányoktól csak a győzelem elfogadható eredmény. Labdarúgás NB ll-es serdülő- és ifibajnokság Serdülők Bp. Volán-Paksi SE 3-0 (0-0). Paks: Weisz - Törjék, Égner, Éger, Vábró (Szili) - Magyar, Vájer, Pin­tér A. - Magyari (Lakner), Heizler, Osztermajer (Pintér F.). Edző: Osz- termajer Ferenc. A 76. percig gól nélküli döntetlenre állt a találkozó, ekkor a pályaválasztó paksiak 11- est hibáztak, ami felhozta az ellen­felet. Jók: Éger, Törjék. Szekszárdi Dózsa-Dorogi Bá­nyász 0-0. Sz. Dózsa: Hefner - Raf- fai, Sztehló, Bacs, Kárpáti - Fehér, Lépő (Teszler), Vecsei - Teplán, Bildhéber, Rupa. Edző: Kedves Mi­hály. A találkozó összképe alapján igazságos döntetlen született. Jók: Fehér, Bacs. Ifjúságiak Bp. Volán-Paksi SE 3-0 (0-0). Paks: Tibai - Haaz, Niki, Ruff, Laki - Péter, Lisztmajer, Búzás - Pomozi (Mittler), Szakter, Rácz. Edző: Tí­már István. Az ifiválogatottakkal megtűzdelt fővárosi együttes ellen derekasan küzdött a PSE, de az utolsó negyedórában elfáradtak a hazaiak. Jók: Ruff, Búzás. Szekszárdi Dózsa-Dorogi Bá­nyász 2-0 (0-0). Sz. Dózsa: Blazsó - Kedves, Méhn, Tornai, Baunok - Koller, Péter (Honvéd), Pusztai (Panghy) - Szabó, Bajusz, Halmai. Edző: Laki Zoltán. A dózsás ifisták különösen szünet után remek já­tékkal lepték meg a házigazda do­rogiakat. G.: Szabó, Halmai. Jók: Méhn, Szabó, Bajusz. Körzeti bajnokság Iregszemcse-Kocsola 1 -2, Kaposszekcső-Pincehely 0-1, ifi: 4-0, Dalmand-Szakcs 0-5, Szakály-Attala 3-0, Tamási ll.-Nak 2-0, Gyönk-Závod 1-1, Madocsa-Simontornya 2-5, ifi: 8-1, Tengelic-Középhidvég 6-0, Paks ll.-Györköny 3-1, Kajdacs-Tolnanémedi 1-1, ifi: 12-0, Bölcske-Németkér 0-3, ifi: 1-1, Pusztahencse-Nagy- dorog 1-5, Györe-Zomba 1-4, Kéty-öcsény 1-1, Báta-Alsó- nána 3-0, Sz. Dózsa ll.-Sió- agárd 2-2, Bogyiszló-Bony- hádvarasd 1-2, ifi: 0-2, Decs -Izmény 7-0, ifi: 1-1. A Magyar Fair Play Bizottság felhívása Csaknem negyedszázada, hogy 1967 tavaszán nyerték el első ízben méltó jutalmukat a legsportszerűbb magyar sportolók, akkor osztották ki első alkalommal a sportszerűségi díjakat Az állami sportvezetés és a Magyar Újságírók Országos Szövet­ségének sportújságírói szakosztá­lya által útjára bocsátott felhíváshoz néhány esztendővel később az Ok­tatási Minisztérium is csatlakozott. A legsportszerűbbekről azóta évről évre - ezúttal már huszonnegyed­szer - megemlékeztek. A sportsze­rűség ösztönzése és erősítése válto­zatlanul időszerű. A Magyar Fair Play Bizottság újfent felhívja a sportked­velőket szövetségeket egyesülete­ket, szakosztályokat, sportvezetőket edzőket, iskolai sportköröket illetve azok képviselőit, s nem utolsósor­ban a hírközlés munkatársait hogy jelezzék azokat a sportszerű csele­kedeteket, megnyilvánulásokat, amelyeket elismerésre méltónak tartanak. A bizottság ezúttal ver­senyzőket és diáksportotokat, edző­ket vezetőket közösségeket, s a hír­közlés területén dolgozó újságíró­kat riportereket kíván megjutalmaz­ni, akik írásaikkal, riportjaikkal a leg­jobban segítették a sportszerű szel­lemet A javaslatokat társadalmi bi­zottság bírálja el, a díjakat hagyomá­nyosan ünnepélyes keretek között adják át A javaslatokat május 15-ig a Magyar Olimpiai Bizottság címére (1118 Budapest, Balogh Tihamér u. 4.) kell beküldeni. Bokros: „Ha Kaszparov mestere egy másodosztályú sakkozó lenne...” Az elmúlt héten nekem jutott a feladat, hogy tudósítsak a felsőokta­tási intézmények tájfutóbajnokságáról. Az újságíró ilyenkor igyekszik minél több emberrel megismerkedni, hiszen az információkból él. Tetszett a megszállottságuk - ami természetesen csak a kívülálló szemében az - érdekes mentalitásuk és a szinte családias légkör. Kü­lönc kis világ ez. És mégis itt találkoztam egy még különösebb ember­rel, egy „Szálkával”. Mármint aki sokak szemében az. Az ilyen embe­rek mindig megmondják a véleményüket, túl(?) racionálisan gondol­kodnak, ennek ellenére nagyon ritkán lehet igazuk. Ez égy ilyen or­szág. A „Szálkák” csak egyet nem tudnak, egy nagyon fontosat He­lyezkedni. Pedig Bokros István - mert róla van szó - pozíciója mintha ennek ellent mondana, ugyanis ő a női tájfutók szövetségi kapitánya. A vele történt beszélgetés után azon­ban bizton állíthatom, hogy ő is a „Szálkák” népes családjához tar­tozik. De nem akarom befolyásolni az olvasót, ítélkezzenek önök.- Hogy érzi magát mostanában a női tájfutók szövetségi kapitá­nya?- Jobban mint néhány évvel ezelőtt. Kezdünk kilábalni a hul­lámvölgyből, köszönhetően az utóbbi másfél év eddigieknél ész­szerűbb munkájának. A színvonal­emelkedést talán jelzi a tavalyi svédországi vb-n váltóban elért hatodik helyezésünk is. Rendelke­zünk egy többségében még junior korú szűk élmezőnnyel, akik a nemzetközi versenyeken is meg­állják a helyüket. Mögöttük ugrásra készen áll egy nagyon tehetséges utánpótlás-korosztály.- Tehát ön most elégedett?- Na, nem... Csak reálisan fel tu­dom mérni lehetőségeinket. A dol­gok jobb megértéséhez tudni kell, hogy amikor Monspart Sarolta lett a szövetségi kapitány néhányan kitalálták, miszerint a válogatott versenyzők ne közösen edzötábo- rozzanak, hanem készüljön min­denki a saját egyesületénél. Nem lenne gond ezzel az elképzeléssel, ha rendelkeznénk sok jó edzővel, de hát erről szó sincs. Kevés, na­gyon kevés a felkészült, jó tájfutó­edző Magyarországon. A tájfutás egy kicsit olyan mint a sakk. Élver­senyzőnek itt sem lehet trénere egy aktív korában másod-harmad­osztályú sportoló, mert ő nem tudja tapasztalatból mit érez, hogyan reagál tanítványa a terhelésre. Ezért - véleményem szerint - a vá­logatottból, vagy annak közeléből az éppen kiöregedett tájfutókat kellene megnyerni a sportolók mellé. Kicsit furcsán hatna, ha Kaszparov mestere egy másod- osztályú sakkozó lenne. Azt hi­szem a tájfutó-válogatott eredmé­nyei azért is javultak az utóbbi idő­ben, mert visszaállítottuk a köz­ponti felkészülési rendszert.- Hol szoktak edzőtáborozni?- Most érzékeny pontra tapin­tott. De elmondom... Úgy érzem a női szakág jóval ke­vesebb figyelmet, törődést kap, mint amennyit megérdemelne. Mi saját költségünkön szoktunk közö­sen gyakorolni. Mondjuk Pál Emő­ke - válogatott - szüleitől megkap­ja a hétvégi ház kulcsát és ott ösz- szejövünk péntektől vasárnapig. Tavaly a vb-re való felkészülés je­gyében közel 100 közös foglalko­zást tartottunk. A srácok ennél jó­val nagyobb támogatást élveznek. Említhetném a svédországi edző- táborozásukat vagy sportállásai­kat. Egyébként „lányaink” nagy többsége szerencsére még főis­kolás vagy egyetemista.- Az újjáválasztott szövetség nem próbált lépni ezekben a kér­désekben?- Ök pontosan annyit újítottak, amennyit feltétlenül kellett. Sajnos e sportágból is - akárcsak az or­szág sok más területén - hiányzik az átgondoltság. Kevesen vannak olyanok - mint például a Széchy Tamás -, akik függetleníteni tudják magukat a sok-sok felesleges ér­tekezlettől, a millió beszámolótól, és csak a munkára összpontosít­hatnak.- Ön szerint a tájfutás {niért nem vált nálunk olyan népszerűvé mint a cseheknél vagy a skandinávok- nál?- Mert a sportszervezésünk olyan, amilyen, pedig oktatják már évek óta a főiskolán. Ennek ered­ményét én még nem nagyon látom. Pedig szép jelentések biztosan ké­szülnek, azzal nincs is baj. De a gyakorlat egészen mást mutat. A diáksportszövetség szinte nem is foglalkozik a tájfutással. Inkább tá­mogatja a szmogos Budapesten a kocogást, ahelyett, hogy a gyere­keket a természet felé csalogatná. 1 ______Á A szövetségi kapitány bízik a jövő­ben Az iskolákra sem jellemző a tájfu­tás oktatása.- Nálunk nem nagyon szokás ilyen nyíltan beszélni a problémá­ról. Nem voltak még ebből konflik­tusai?- De igen, viszont ha a sportág érdekeiről van szó, akkor nem szá­mít senki és semmi. Egyébként 1982-ben egy ilyen véleménynyil­vánítás után raktak ki a válogatott keretből. Sokan nem szeretik ha kritizálják személyüket, mert féltik az állásukat.- Mit hozhat a jövő a tájfutás szá­mára?- Sokan törik már a fejüket azon, hogyan is lehetne látványosabbá tenni e sportágat. A svédek próbál­koznak az adóvevős megoldással, ami annyit jelent, hogy a legjobb versenyzőkre tesznek egy kijelző­készüléket, amelynek segítségével a nézők akkor is követni tudják az eseményeket, ha a sportolók több kilométerrel arrébb járnak. A fil­mekben lehet ilyet látni, amikor egy táblán követhetjük a vonatok útját. Ezenkívül próbálkoznak a sprint­pályákkal is, nyíltabb terepen, a fu­tóidőt mintegy 20-25 percre csök­kentve. Még a jövőt illetően, szerin­tem ahogy az országban is meg­szűnik a mai bizonytalan állapot, úgy a tájfutósportban is azok fognak előtérbe kerülni, akik tesz­nek az asztalra. Tehát nem az emberhez kell illeszteni az állást, hanem az álláshoz kell megkeresni a megfelelő embert. KRASZNAI Z. Fotó: ÓTÓS R. Felfokozott remények ellenére arany nélkül... Az elmúlt héten rendezett junior vívó-vi- lágbajnokságra felfokozott reményekkel utazott el a magyar küldöttség. A várakozás nem volt alaptalan. A vb előtt sikeres Világ­kupa-idényt zártak a fiatalok: 21 döntős he­lyezést szereztek s a kardozó Boros György Világkupát nyert De nemcsak övolt a csapat „ásza", hanem a párbajtörözű Ko­vács Iván, valamint az ugyanebben a fegy­vernemben a tavalyi felnőtt világbajnoksá­gon csapatban aranyérmet nyert Eöri Diána és Várkonyi Marina is. Nos, az álmok nem váltak valóra, Mödlingben nem játszották el a magyar himnuszt. A szereplésről Kovács Tamás technikai igazgató az MTI-nek nyi­latkozott:- Bár nem sikerült aranyérmet szerez­nünk, összességében elégedett vagyok az eredménnyel. Hat versenyzőnk került a döntőbe, egy ezüst- és két bronzérmet sze­reztünk Minden fegyvernem fináléjában ott voltunk. A nemzetek pontversenyében a Szovjetunió és Olaszország mögött dobo­gósak lettünk megelőztük az NSZK-t és Franciaországot. Úgy érzem, ezen a verse­nyen nem volt igazán szerencsénk, ezért nem fényesebbek a medálok. Eöri taktikai vereséget szenvedett. Boros vezetett, s utá­na kapott ki a tavalyi világbajnoktól, mig Ko­vács Iván a csodálatos adott tusok utáni örömében „szedett be" elkerülhető talála­tokat. Várakozáson felül teljesített Hormay Adrien és Marsi Márk. Örömmel említem: ök ketten még jövőre is junior korúak lesznek. Csak hatan jutottak a döntőbe, azaz a vi­lág élvonalába. Ez a „vékony réteg" lenne az utánpótlás...?- Sajnos, nem túl biztató a kép. A hat fina­lists közül öten az MTK-VM versenyzői, sót, Boros is a kék-fehéreknél kezdett, ott lett kadett világbajnok. Ez egyfelől az MTK-VM vivómühelyét dicséri, de önként adódik a kérdés: a többi egyesületben hogyan tud­nak „elszámolni" az utánpótlás-nevelés­sel...? Európa „megfiatalodott” Mérlegen az asztalitenisz Európa már több mint negyed százada kemény ver­senyt folytat Ázsia legjobb asztaliteniszezőivel, így egy- egy kontinenstalálkozó után elmaradhatatlan a kérdés: „Ez a játék elég lesz-e jövőre a világbajnokságon?” Gö­teborg sem volt kivétel, a húsvéthétfőn véget ért 17. Eu- rópa-bajnokság képet adhatott a szakembereknek, s megszabhatta a követendő utat. Mihovil Kapetanics, az európai unió jugoszláv elnöke - ahogy elmondta - fontos tapasztalatokat szerzett.- Először is: rendkívül örvendetes, hogy a résztvevő harminc ország közül tizennégy jutott éremhez. Olyanok is, amelyek régen áhítoztak erre. Ez ékes bizonyítéka az erőviszonyok kiegyensúlyozottságának, annak, hogy szerte a kontinensen nagy erőfeszítéseket tesznek az előbbre lépés érdekében. Ugyancsak pozitív eredmény, hogy Európa „megfiatalodott”. Igen sok olyan tehetséges versenyző, akik nemrég még az ifjúsági Európa-bajnok- ságon bizonyított, most a felnőttek között is fontos szere­pet töltött be. Gátién, Saive, Franz, Cooke, Korbei vagy Wirth, Palina és Fazlics sok esetben átvették a vezető szerepet. Ök már nem a jövő reménységei, hanem a jelen kitűnőségei. Igaz, ugyanekkor néhán idősebb klasszis tudása kissé megkopott. A svédek sem voltak olyan le­nyűgözően mint egy éve a világbajnokságon. Azt hi­szem, nem túlzás: a „korosabbaknak” mind nehezebb lesz bekerülni országuk válogatottjába. Egy év múlva ja­pán földön, Chibában, a legközelebbi világbajnokságon - a göteborgi nívós versenyeket látva - Európától ugyan­olyan fontos szerepet várok, mint amilyet tavaly Dort- mundban töltött be. A göteborgi versenyfutásban a magyar nők - egyér­telműen csak az egész EB legeredményesebb sportoló­jára, Wirth Gabriellára, illetve Bátorfi Csillára gondolva - néhány esetben jelenlegi tudásuk maximumát nyújtot­ták. Valószínű, ha Wirt nem egy kimerítő egyéni mérkő­zés és vereség után játssza a vegyes páros döntőt, akkor most eggyel több lehetne az aranyérmeinek száma. S ha Bátorfi Csillát sikerült volna felkészíteni a svájci-kínai versenyző ellen, akkor nem éri kudarc a kétségtelenül jó formában játszó, immár ötszörös Európa-bajnoknöt. És még tovább lehetne sorolni a „ha” feltételezéseket. Egy azonban tény: a magyar férfi asztaliteniszsport „be­teg” igen messze van az élmezőnytől. Ezúttal sem szere­pelt az együttesben olyan reményt keltő játékos - Bátorfi Zoltán 15 évével még nagyon fiatal -, aki egy-két eszten­dőn belül megoldhatná Bérezik Zoltán vezető edző gondjait. Erről is szó volt azon az összejövetelen, ame­lyen hétfőn este a magyar csapat vezetői és a sajtó kép­viselői találkoztak. Dr. Harcsár István, a sikeresen debü­táló szövetségi elnök tárgyilagosan mérlegelte az Euró- pa-bajnokság eredményeit, érthetően csak a nőket di­csérte, bár jelentősnek nevezte a férficsapat hatodik he­lyezését. A magyarok statisztikájához tartozik: az egyéni és páros számokban (a csapatküzdelmekben tehát nem) a férfiak és nők összesen 55 mérkőzést játszottak, 36 ért véget győzelemmel és 19 vereséggel. (A mérleget a fér­fiak eredményei rontották le.) Az Európa-bajnokság azonban nemcsak a zöld aszta­loknál volt érdekes. Az unió kongresszusán felmerült a kérdések közül az egyik legfontosabb a honosítottak (itt mindenki a kínaiakra gondolt) játéka volt. Bármennyire is örültek a svájciak első EB-érmüknek, az osztrákok a 28 év után újból megszerzett bronzmedálnak, vagy a norvé­gok, hogy egy NSZK-ban élő és a Bungesligában játszó válogatottjuk csaknem érmes lett, ők mind Kínából ér­keztek, új országok sportága „mentő angyalaként" az öreg kontinensre. Az új szabály, hogy csak hatévi szövet­séghez tartozás után lehet a választott új ország váloga­tott csapatában elindulni az Európa-bajnokságon (egyé­niben és párosban viszont már két év után), határt szab ennek a furcsa helyzetnek. Csak üdvözölni lehet az unió határozott ságátl Még akkor.is, ha magyar csapatban is elkelne néhány „kínai-magyar”. De becsületesebb nem idegen toliakkal ékeskedni. Csak már ékeskednének a férfijátékosok is... Kézilabda NB II. Mindkét csapatunk magabiztosan nyert Duna földvári Spartacus-Balassagyarmati SE 23-17 (10-10). Balassa­gyarmat 200 néző. V.: Ócsai, Pátkai. Dunaföldvár: Kácsor - Hegedűs I. (1), Szauter (3), Kolics (1), V. Kovács (1), Józsa (12), Hegedűs P. (4). Csere: Mes- tyán, Dukai L. (1), Dukai I., Horváth. Edző: Kolics János. A határvárosi csapat kezdte a játékot az első tíz percben kiegyensúlyozott küzdelmet láthatott a közönség. Ezután a földváriak gyors akcióit a hazaiak durvaságokkal igye­keztek megtörni. A 14. percben 3-3-as állásnál V. Kovácsot leütötték, aki eszméletét vesztette. Perceken keresztül állt a játék, majd a folytatásban a V. Kovács helyére beállt Dukai L. góllal kezdett. A Spartacus vette át a vezetést, aztán a félidő végéig felváltva estek a gólok. A második játékrészt Józsa hatalmas erejű átlövéses gólja nyitotta. Nagy iramot diktáltak a földváriak és sorozatban érték el góljaikat A 49. percben 18-15-re vezetett a Spartacus. A folytatásban a vendégek esélyt sem adtak a Balassagyarmatnak. A hazai támadások rendre elhaltak a kitűnően védő Kácspr kapuson. A véghajrában is Kolics edző legénysége játszott fölény­ben. Öt földvári gólra csak kettővel tudtak válaszolni a házigazdák. A lendületesen játszó, gyors támadásokat vezető Spartacus megérde­melt, magabiztos győzelmet aratott. Jók: Kácsor, Józsa, Hegedűs P. Högyészi HSC-Székesfehérvári MÁV Előre 27-21 (15-10). Hőgyész, 250 néző. V.: Babos, Mózer. Hőgyész: Spoljár - Barabás, Kerekes (10), Teimel J. (1), Törő (5), Majer (1), Nádor L (5). Csere: Schmidt, Nádor I., Teimel L, Drüszler, Hrozik (5). Edző: Teimel Lajos. A hazaiak kezdtek jobban és a 6. percben 4-0-ra vezettek. Ekkor elszabadultak az indulatok. Barabás leüté­sével kezdődött, aztán szinte az egész mérkőzésen tartott a fehérváriak egyoldalú „ütésváltása”. Csattogtak a pofonok a högyészi játékosok arcán, s bizony néha toppantak a fejek a betonra zuhanva. A játékvezetők minden igyekezetük ellenére sem tudták jobb belátásra bírni a MÁV Előre legénysé­gét. Szerencsére a HSC csak a játékkal törődött és sorozatban szerezte gól­jait Kerekes és Nándor L. vezérletével. A második félidőben Hrozik és Törő volt elemében. Ők fejezték be góllal a högyészi támadásokat. A hazaiak mindkét kapusa jó napot fogott ki és jelen­tős érdemeket szereztek az előny növelésében. Egy perccel a lefújás előtt, 26-21-es hazai vezetésnél a felugró Kerekest a levegőben kibillentették egyensúlyából, aki a vállára esett és súlyosan megsérült Megérdemelten nyert a Hőgyész, hiszen ezúttal az ellenfél pofonjait is el tudta viselni. A végig sportszerűen buzdító közönség nagy segítséget nyúj­tott a hazaiaknak.

Next

/
Thumbnails
Contents