Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-17 / 12. szám

1990. április 17. <KÉPÚJSÁG3 Akik bennünket képviselnek az új Országgyűlésben Kemény munka vár ránk Interjú dr. Dávid Ibolyával Golyóval a karjában is továbbhajtott A majdnem végzetes tévedés Interjú az ámokfutó autóssal (Folytatás az 1. oldalról.)- Azzal kezdem, hogy székely nagy­apám volt és édesapám is erdélyi. Baján születtem, de az ö mentalitásuk megha­tározó volt.- Szólna erről a mentalitásról, gondol­kodásmódról?- Édesapám rendkívül széles érdeklő­désű és látókörű, politizáló ember volt. Jól beszélt angolul, de végül úgy alakult a sorsa, hogy megmaradt magának. Nem akart részt venni e hazug világ felépítésé­ben. Hárman vagyunk testvérek, édes­anyám mindvégig otthon dolgozott. Ne­kem semmi összeütközésem nem volt a hatalommal. Simán kerültem a gimná­ziumba és az egyetemre. Szüleimnek kö­szönhetően vallásos nevelést kaptunk, és azt is megtanultuk, hogy hol hamis az irodalom- és történtelemtanítás az isko­lában. Ennek éreztem hátrányát, bár a pécsi egyetemen e kettősség eltűnt és nagyon szép éveket éltem ott, 1981 -ben végeztem.- Baja, Pécs után milyen céllal érkezett Tamásiba?- Föltett szándékom volt, hogy csak ügyvédként akarok dolgozni. Férjemet az egyetemen ismertem meg, és ő Tamási­ban helyezkedett el. Én is itt kaptam munkát az ügyvédi munkaközösségben.- Párhuzamos tanításból szerzett él­ményei mikor sokasodtak annyira, hogy kiálljon, szóljon az igazságtalanságok el­len? Másként fogalmazva, mikor kezdett politizálni?- Talán nagyképűen hangzik, ha azt mondom, már gyermekkoromban ott volt a kísértés. Igaz, akkor csak a kérdés mo­toszkált bennem: ha ennyi embernek rossz az, ami van, akkor miért nem tesz ellene? Ahogy nőttem, magam is láttam, hogy a hatalomnak nagyon sok szerepe volt abban a hallgatásban, hiszen az Ide­gen hadsereg, a besúgóhálózat rette­gésben tartott nagyon sok embert, és rendelkeztek minden olyan diktatórikus eszközzel, amely az értelmiséget sem kí­mélte. Ez bennünk élt, mondtuk, de nem hangosan. Az Élet és Irodalom, a Hitel írásaiban kezdődött a szabadabb légkör megteremtése. Ma már mindenkinek kö­telessége lenne nyíltan állást foglalni, hogy nem csak hallgatni és kritizálni tu­dunk, de építeni is. Ahogy megalakult Högyészen az MDF, én oda kezdtem jár­ni, és azóta is annak a szervezetnek va­gyok tagja.- Más pártok, melyek később alakul­tak, nem ingatták meg az MDF-be vetett hitét, bizalmát?- Sőt, az ellenkezője történt, mert job­ban elmélyült és egyre határozottabban éreztem, hogy ez az én pártom.- Melyek voltak azok a pontok az MDF programjában, amelyek meggyőződését hangsúlyozták, aláhúzták?- Egyrészt a nemzeti jelleg, másrészt az, hogy a nyugati államok - Dánia, Hol­landia - mintájára nem másolhatunk gazdaságot, a kö­tődéseink miatt. Harmadik utas kí­sérlettel próbálko­zik az MDF. Nekem nagyon rokon­szenves. Említhe­tem még az oktatá­si koncepciót, amit nagyon jónak tar­tok.- Választóinak is ezekről beszélt?- Körülbelül huszonöt faluban jártam a választási kampány során. Sehol nem mertem azt mondani, hogy a helyi prob­lémák megoldására nekem ilyen és ilyen programom van. Egy országgyűlési kép­viselőnek a garanciális feltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy az önkor­mányzatok meg tudják oldani a saját gondjaikat.- A kampány idején láthattuk, hogy a politikai kultúránk is vizsgázik. Olyan módszereket, eszközöket használtak egyesek, melyek nem csupán a jó ízlés­nek mondanak ellent. Önt - mint nőt - ér­ték e sértő, alaptalan vádak?- A két forduló közötti időszakban a politikai ellenmfeleim mindent megtettek, hogy elveszítsem a választóim bizalmát. Ez a bántás engem kétszeresen érintett, mert mint ügyvéd is az emberek bizalmá­ból élek. Ezzel a hadjárattal sem tudták elvenni a győzelmet tőlem, de a siker fö­lötti örömömet majdnem. Úgy érzem, ez a képviselőnek szólt, és nem a nőnek.- Megfogalmazná ezt konkrétan?- Azt hangoztatták, hogy elköltözöm Pestre, és ezért nem kell olyan képviselőt választani, aki nem itt él. Aztán arról is hallottam, hogy elváltam a férjemtől. Kita- lálálták, hogy apám kommunista volt. Öt- percenként csörgött a telefon, hogy mondjam már meg, költözünk vagy nem, elváltunk vagy nem...- ...és, költöznek, elváltak?- Hangsúlyozom, hogy nagyon jól élünk a férjemmel, családommal, és nem költözünk.- A sikere, induló politikai karrierje nem helyezi önt a férje elé?- Nem! Azért sem, mert nem karrier­vágyból teszem, amit most elkezdek. Is­merni kellene ahhoz a férjemet, hogy en­nek a nemleges válaszomnak komoly alapja van. A férjem biztatására mertem csak vállalni a képviselőjelöltséget is, hi­szen a két kiskorú gyermekem mellett, erre gondolni sem mertem, de az ő szava megnyugtatott. r A választások során végzett rmunké­tól, úgy gondolom merőben más maga­tartást, felkészülést követel majd a parla­mentben végzendő.- Igen. Ebben én is biztos vagyok, bár ma még nem tudom, hogy a parlamenti munka mennyire lesz időigényes, nem voltam még képviselő, de felkészültem, hogy nagyon kemény munka vár ránk. DECSI KISS JÁNOS A Baranya megyei rendőrök intézked­tek, Dunaszekcsőnél feltartóztatták az autót, itt egy személy kiszállt, a vezető azonban hirtelen gázt adott és elhajtott. Ekkor kezdődött a mintegy húszperces üldözés, amelynek során a rendőrök több lövést adtak le, és végül Mohács térségében - miután a karján egy lövés­sel megsebesítették - elfogták a gépko­csit vezető Raffael János, 34 éves foglal­kozás nélküli, Szekszárd, Borbély u. 15. sz. alatti lakost. Raffaelnek büntetés-vég­rehajtásra kellett volna bevonulnia, idő­közben azonban halálos közúti balesetet okozott. A gépkocsiban tartózkodott Raf­fael élettársa és három kiskorú gyerme­ke is, akik nem sérültek meg. Így szólt a tájékoztatás. Mint később ki­derült, több téves adatot tartalmazott. Újra a börtönben Raffael János 21 éves szekszárdi la­kos, nyolc hónapja „ült” már a Bács-Kis- kun megyei Állampusztán levő büntetés­végrehajtó intézetben, amikor tavaly de­cemberben hazaengedték egy hónapra, hogy az élettársa mellett lehessen ne­gyedik gyermekük megszületésekor. Ja­nuár 3-án kellett volna visszamennie Ál­lampusztára, hogy a hátralevő két hó­napját letöltse. Nem ment vissza. Azóta már újra ott van, igaz, nem önként. Vitték. Az autós ámokfutás után. A börtönben kerestük fel.- Csak két hónapja volt hátra, ez iga­zán nem hosszú idő. Miért nem mentvisz- sza?- A börtönben hosszú a két hónap is. Nagyon hiányzik ott a család, az asz- szony, a gyerekek. Apám súlyos beteg, kórházban van, anyám is beteg... Nem tudtam rászánni magam, hogy vissza­menjek.- Meséljen arról a péntek délutánról. Hová igyekeztek?- Sárpilisen voltunk rokonoknál. On­nét akartunk Pécsre menni. Az unoka- testvérem vezetett. Várdombnál ellenőr­zésvolt, leintettek bennünket a rendőrök, de a srác nem állt meg. Dunaszekcsőn bementünk a presszóba, kávét ittunk, utána én vezettem. A falu túlsó végén megint ott voltak a rendőrök. Megálltam, kiadtam az ablakon az irataimat. Az uno­katestvérem közben kiszállt. A rendőr azt mondta, hogy szálljak ki, velük kell men­jek, és rángatni kezdte a vállamat. Mond­tam, hogy félreállok az autóval, de to­vábbhajtottam. Féltem, hogy visszavisz­nek a börtönbe. Azt hittem, meg tudok lógni. Pár kilométerrel arrébb letértem egy földútra, gondoltam, ott nem találnak meg. Ki akartam szállni, hogy gyalog el­tűnjek, de még mielőtt megállhattam vol­na, utolért bennünket egy sárga rendőr­kocsi, és elkezdtek lövöldözni ránk.- Mire gondolt ekkor? Mi zajlott le az autóban?- Nagyon megijedtem. Nem tudtam, miért lőnek. Hiszen nem vagyok gyilkos, nem követtem el semmit, azonkívül, hogy nem mentem vissza a börtönbe. Szinte kikapcsoltam, elvesztettem a fejem, csak a menekülés járt az eszemben. Mondtam az asszonynak, hogy bukjanak le az ülé­sek közé, aztán a búzaföldre hajtottam. A rendőrök csak jöttek utánunk és lőttek. Tizenötöt, húszat. Nagyon féltünk. Az élettársam letépte a függönyt a hátsó ab­lakból és felmutatta a 3 hónapos csecse­mőt. De csak lőttek. Aztán visszakeve­redtünk valahogy az országútra, men­tünk tovább Mohács felé. Bárnál egy má­sik rendőrkocsi állt keresztben az úton, de el tudtam menni mellette. Utána meg akartam állni, indexeltem, lassítottam. Mellénk ért a sárga kocsi, balról nekünk csapódott, le akart szorítani az árokba. És közben megint lőttek. Egy golyó elta­lált, átment a bal karomon és job kezem­ben állt meg. így mentünk egymás mellett vagy 80-100 métert, félig már az árokban voltam, aztán balra rántottam a kormányt, vissza az útra. A rendőrkocsi közben elénk került, fékezett. Hátulról, jobbról nekicsapódtunk, de sikerült kikerülni. Akkor még százzal mentünk. Nagyon vé- reztem. Néhány száz métert még gurul­tunk, aztán megálltunk, kinyitottam az aj­tót. A rendőrök már ott voltak, kirántottak a kocsiból.- Mi történt ez után, mikor került kór­házba?- Beültettek egy rendőrkocsiba, ott vá­rakoztattak jó sokáig, aztán bevittek Mo­hácsra, a rendőrségre. Mondtam, hogy megsebesültem, nagyon vérzek, hívja­nak orvost. De nem törődtek vele. Késő este jött csak egy rendőrorvos, aki rög­tön intézkedett, hogy vigyenek kórházba. Ott kivették a golyót, bekötöztek. Másnap Bajára szállítottak, majd vissza ide Állam­pusztára. Mind meghalhattunk volna Raffael János családja, élettársa Szek- szárdon, a Rákóczi utcában lakik. Az asz- szony a legkisebb gyermekével a karján fogad, aki éppen karácsonykor született.- Maguk hogyan élték át ezt a „kalan­dot” ott az autóban?- Fel se fogtuk hirtelen, hogy mi törté­nik. Nem értettük, hogy miért lőnek. A gyerek, aki Dunaszekcsőnél kiszállt, mondta a rendőröknek, hogy kisgyere­kek vannak a kocsiban, de hiába. Meg­tudtuk később, hogy valakivel összeke­verték az uramat, aki halálra gázolt vala­kit, és azért lőttek. Fel is robbanhatott vol­na az autó, ha a benzintankot eltalálják. Vagy amikor egymás mellett száguldot­tunk 130-cal, és be akartak lökni ben­nünket az árokba, mind meghalhattunk volna. És ha a fején találják el az uramat, akkor mi lett volna velünk a száguldó autóban? Ezzel nem törődtek. Pedig mu­tattam is nekik a kisgyereket a hátsó ab­lakból.- Talán mindjárt meg kellett volna áll­ni...- Olyan gyorsan történt mindez, gon­dolkodni sem volt idő. Attól féltünk, hogy mindannyiunkat agyonlőnek.- Mi történt, miután a férjét elfogták?- Engemet is bevittek Mohácsra, a gyerekekkel. Kihallgattak, aztán éjjel egykor elengedtek. Taxival kellett haza­jönnünk, aztán engem a sógornőm mind­járt visszavitt kocsival Mohácsra. Be­mentem a kórházba megnézni a férjemet. Nem tudtam beszélni vele, nem volt ma­gánál. Rendőrök vigyáztak rá, engem el­zavartak. I A fegyverhasználat indokolt volt Mohácson Bicsár József százados, városi rendőrkapitány tájékoztatott ben­nünket az esetről:- Mi indokolta ezt a nagy hajtóvadá­szatot, lövöldözést?- Pénteken délután Szekszárdról ide­szólt telefonon az ügyeletes, hogy Vár­domb és Bátaszék között egy gépkocsi nem állt meg a járőr jelzésére, és a kocsi­ban Horváth Attila menekül, aki halálos közúti balesetet okozott és más súlyos cselekményeket követett el. Mi intézked­tünk és Dunaszekcsőnél megpróbáltuk feltartóztatni a járművet, ám ez nem sike­rült. így kezdődött a hajsza és rendőreink abban a meggyőződésben cselekedtek, hogy egy igen veszélyes bűnöző vezeti a kocsit.- Raffael kiadta az iratait Dunaszek­csőnél a rendőröknek, ekkor tehát már kiderült, hogy ő nem azonos a körözött személlyel, valamint azt is láthatták, hogy a kocsiban kisgyerekek is vannak.- Nem lehettek bizonyosak abban, hogy a saját igazolványát használta az autóban ülő egyén, ahhoz pedig túl gyor­san játszódott le az egész, hogy arra fi­gyeljenek, ki tartózkodik még a kocsiban. Amikor elkezdték üldözni a menekülőt, a rendőröknek másodpercek alatt kellett dönteni, hogy lőjenek-e. Ha tényleg Hor­váth Attila lett volna az illető és futni hagy­ják, akkor most fogdában ülnének, mert elmulasztották a kötelességük teljesíté­sét. Egyébként két figyelmeztető lövést adtak le, majd célzott lövéseket a kere­kekre, de amikor az asszony felmutatta a kisgyereket, akkor abbahagyták a tüze­lést. Később, amikor az országúton az ül­dözött kocsi mellé kerültek, csak akkor lőttek újra, amikor bizonyos volt, hogy a kocsikban ülő többi személy nem sérül­het meg. A rendőröknek az volt a céljuk, hogy hátulról-oldalról a szélvédőt kilőjék és így akadályozzák meg a további me­nekülést. Jellemző Raffael agresszivitására, hogy akkor is továbbhajtott, miután meg­sebesült, amerikai krimikben látható le- szorítósdit játszott a rendőrkocsival, mindkét oldalát összetörte, majd hátulról is’ belehajtott. Totálkáros lett az autónk. Még az üldözés után sem állt meg, csak ettől mintegy három kilométerre - felte­hetően elfogyott a benzin - így sikerült elfogni. Az ügyet kivizsgáltam és a fegy­verhasználatot indokoltnak találtam. Ezt egyébként a továbbiakban egy erre ille­tékes független szerv még alaposabban megvizsgálja.- Lefényképezhetném az autókat?- Nem. A rendőrkocsi már szervizben van, hiszen mielőbb használni szeret­nénk újra, Raffael autójának fényképe önmagában viszont egyoldalú hatást válthatna ki az olvasókban.- áa ­Völgységi vállalkozók A marós Minden kezdet nehéz, summázza a pil­lanatnyi állapotokat Palkó László kismá- nyoki vállalkozó, aki a fémipari szakmák közül a marós- és forgácsolószakmákat tanulta, s ma azokat mint magánember kívánja a maga és családja boldogulása szolgálatába állítani. Tiszteletre méltó vállalkozói kedvet takar a tény, hogy eb­ben a pici faluban is úgy érzi hamarosan rátalálnak, keresik a munkáját. Saját be­vallása szerint nagyon szereti a szakmá­ját, s ha ez a szeretet még nem veszett eddig ki belőle, mi több - szakmai hoz­záértéssel is párosul, úgy érthetővé is vá­lik bizakodása.- A Bonyhádi Zománcárugyárban dol­goztam, s előtte ott is tanultam a szakmát, ami soha nem lehet egyhangú, ami min­dig a fémmegmunkálás csodái közé emeli a marást. Ez a mikronok világa, a pontosságé, e megbízhatóságé, itt drága alapanyaggal dolgozunk, s téveszteni sem ildomos. Átalakította a ház végében álló istállót műhellyé, az újrakezdési köl­csönből, meg a kevés kis megtakarított pénzükből beruházott. Igaz, messze nem annyit, mint amennyit szeretett volna, de kinek van manapság kezdő létére több milliója?! Milliók... Tavaly kapta a kölcsönt, akkor az még 300 ezer forint volt. A legegysze­rűbb kategóriát képviselő marógépet tudta beszerezni, van mellé egy eszter­gapadja, amit a dácsi Magévtől vett, s az a célja, hogy ha az üzlet megy, a nyeresé­get azonnal befekteti. A Pintér Műveknek, igaz, nincs félnivalója tőle, de álmai kö­zött szerepel, hogy egyszer az ő műhe­lyében is legalább két-három kiváló szakember keresi majd a kenyerét.- A Zománcárugyárban a gmk volt még mint keresetkiegészitési lehetőség, az is a jobb szakiknak, de én ennél jobban kívánom a szakmai tudásomat kamatoztatni. Miért Kismányok? Itt tud­tam olcsóbban házat venni, meg aztán valaha itt volt 3 kocsma, 3 húsbolt, ma­gánipar, ma pedig egy kocsma, egy tele­fon, egy új templom... A munka idetalál- e? Megyek elé, írtam 70 cégnek levelet, melyben felajánlom a munkámat, a szak­tudásomat, de nem hozza a postás ötö­sével a megrendelőket. Én azonban bi­zakodó vagyok, mert jönni fog a munka, igény van, majdcsak megismernek, s ha nem én beszélek, hanem az elvégzett munkám, akkor lesz igazából könnyebb a helyzetem. Nyolc óránál többet akarok dolgozni. Mindenki vár és reménykedik, hogy jobb lesz. Én is. Képzelje, a rezsi órabérem után érdeklődtek... Ez volt a legelső szempont, nem az, hogy mit aján­lok. Alkotni akarok! Látni, hogy a munka öröm, van értelme, jövője. Ha kell, házhoz szállítok. Az ország gazdasága stagnál, sok a fizetésképtelen, nekem is van kint pénzem, meg annak is, aki nekem tarto­zik... Bizakodó ember Palkó László. Tud va­lamit, amiből élni kíván, egyszer majd a mainál jobban.- szabó ­1 __1 á l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents