Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
2 - TOLNÄTÄJ 1990. március 10. ■ - ön...- Tegeződjünk... I- Most töltőd az egyéves gyakorlati idődet Tolnán. Még „kiugorhatnál”, ha megtalálnád „az igazit”, és úgy döntenél, hogy mégsem a reverendát választod?- Igen, csak azt kellene mondanom a veszprémi püspöknek, hogy nem megyek vissza. Még nem vagyok felszentelt pap. A diakónus - ahogy minket neveznek - az egyházi létra legalsó fokán áll. Igehirdető. Aki prédikálhat, hitoktathat, eskethet, temethet s minden más feladatot elvégezhet, ami a katolikus egyház szolgálatával jár, kivéve a gyóntatást és a szentmise bemutatását. I- Nemrég kerülhettél ki az egyházi középiskolából. Fiúkollégiumból. A szó legszorosabb értelmében. Mennyire volt téma közöttetek a gyengébb nem? Volt-e kimenőtök, járhattatok-e lányokkal?- A gimnáziumi diákemlékeim már nem egészen frissek. Nyolcvanban végeztem a kecskeméti piaristáknál. S hogy miért csak most jutottam el az elhatározásig, hogy pap leszek? Sokáig kerestem a helyemet. Voltam segédmunkás egy bányában, egy szállodában, voltam mérleges egy vágóhídon, és voltam öregeket látogató szociális gondozó is. Ezek az életből nyert előtanulmányok vezettek el oda, hogyan is akarom én szolgálni Istent. S csak most végzem a szegedi teológiát. Még egy évem - a gyakorlat után - hátravan. Visszatérve a közép- iskolás kollégiumra: persze, hogy foglalkoztattak bennünket a lányok. Annál is inkább, mert nemcsak olyanok tanultak a piaristáknál, akik papok akartak lenni, hanem olyanok is, akik különféle polgári pályákra - orvos, ügyvéd, közgazdász stb. - akartak indulni ilyen keresztény szellemű alaptanulmányokkal. Lehetett valaki szerelmes, flörtölhetett, járhatott lányokkal, csak annyi volt a kérés, hogy mindezt tisztán tegye. * M ■ - Te voltál szerelmes?- Igen, többször is. I- És hogy tudtad eldönteni, milftr cselekszel helyesen: ha engedsz, vagy ha nem engedsz? Vagy Isten segített?- Nézd, a szüzességnek akkor van értelme, ha valamiért történik. Jelen esetben azért történik, hogy én egy közösséget jobban tudjak szolgálni. Úgy szolgálom a közösséget, ahogy a családját szolgálja az ember, és azért nem nősülök meg, mert így mindenkire van időm. A papi hivatás nem kötelező. Ez egy olyan ajándék, amit valaki szabadon választhat. Nekem kell eldönteni, vállalom-e. De Isten segít, ha őszintén közeledünk hozzá, őszintén kérdezünk, segít, hogy döntésünk az ö akarata szerinti legyen. I- Könnyen szakítottál? Ha megszerettél valakit, és le kellett mondanod ennek az egy embernek a szeretetéről a köz szolgálata miatt, sokat vívódtál?- Soha nem könnyű helyesen határozni. De sokat segít egy pap életében, ha ö Krisztusba szerelmes. Isten szövetsége az emberrel csak szeretetre épülhet és egy belső lelki közösségre. Ez azért fontos, mért a pap is férfi. Ha begombolom a reverendámat, az nem véd meg engem attól, hogy szerelmes legyek. Viszont, ha vállalom a papi hivatást, akkor felelős vagyok. Magamért és a többi emberért. I- Hányán lettetek papok az osztályotokból?- Ketten a huszonötből. I- És ha a nőtlenség nem volna kötelező?- Akkor jóval többen választanák ezt a pályát. A fiatal lelkipásztorok egy része is amellett van, hogy legyen fakultativ a há- zasodás, nem házasodás kérdése. ■ - S te hogyan vélekedsz?- Szerintem ez a mostani rendszer a jó. A kettőt (család és papi hivatás) csak egy bizonyos - közepes - szinten lehet együtt csinálni. Teljes szívvel aligha. Viszont ha az ember égni akar, akkor teljesen el kell égnie. Méricskélni magunkat, megosztani energiáinkat nem érdemes. Ez egy 24 órás hivatás. I- Idősebb papokról sok helyen rosszízű mendemondákat hallani...- A papság nagy része becsületesen éli meg a nőtlenséget. E magány lényege nem az agglegénység. A pap azért van egyedül, hogy más ne legyen egyedül. I- Te személy szerint hogyan jutottál el ezekig a gondolatokig? Istenig, addig a felismerésig, hogy Öt kell szolgálnod?- Az ember, mikor felocsúdik, mikor öntudatra ébred, megtapasztal bizonyos értékeket az életben. De ez nem egy gyors folyamat; a hívő ember életében is ott kisért a hitetlenség. Hosszú vajúdás, míg a gyermeki hittől eljutunk a hitbeli nagykorúságig. Kérdések vetődnek fel: miért élek? Van-e értelme a halálnak? A szenvedésnek? A lét valami logika alapján működik, vagy egyszerűen véletlenek sorozata? Isten teremtése által jött létre a világ vagy csak „összejöttek a dolgok”, és kialakult valami, amit úgy nevezünk, hogy kozmosz, világegyetem stb. ... (Az egyház azt mondja: a természet rendjéből és miértjéből lehet következtetni Istenre, az alkotóra.) Nekem nagy szerencsém, hogy a piaristákhoz kerültem, mert ott szó volt ezekről a problémákról. Arról is, hogy hogyan lehet logikusan elmagyarázni azt, hogy én hiszek Istenben. Persze ehhez tudni kell, hogy a hit nem egyszerűen logika, hanem egy olyan belső meggyőződés, ami feltételezi azt, hogy én annak az Istennek hiszek, akinek az erejét megtapasztalom az életemben. Erre csak akkor vagyok képes, ha van időm Istenre. Van helye az életemben a csendnek. , , I- Az egyházi iskolákról azt hallani, nagyon kemények. Milyen volt a tanári gárda és a diákság, a piaristáknál?- A piarista rend tanító rend. Olyan papok oktatják a fiatalságot, akik a nevelésnek szentelik az életüket. A diákok sokfélék. Úgy tapasztaltam, hogy az egész skála felvonult, az ateistától a mélyen vallásosig. Az emberek nagy része egyébként érdekes módon nem elméletileg ateista, hanem gyakorlatilag. Álláspontjuk: Krisztus igen, egyház nem. A környezeti hatás döntő. Ha a szülő hitben langyos, a gyerek sosem lesz gyertya, amelyik világít és meleget ad, de ugyanakkor fel is áldozza magát. Ha mégis, az ritka kegyelem. Általában azok az egyházi emberek, akik koruknak nemcsak gyermekei, de szülői is tudtak lenni, már a családjukban megtapasztalták azt a szerete- tet, ami Isten. I- Mi kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen családban töltött boldog gyermekkor után a papi hivatást, a papi magányt válassza?- Hit, elhivatottság. Ha én hiszek valamiben, az meghatározza az életemet. Ez ad értelmet életemnek, halálomnak, szenvedéseimnek, lemondásaimnak. És ez nem könnyül De még mindig köny- nyebb, mint célok nélkül élni. Lehet, hogy valaki nem hires, nem gazdag, nem szép, nem okos, de becsületesen tevékenykedik. Tudja, hogy például ebben az új demokráciában egy ojyan feladat vár rá, amit csak ő tud egyszeri módon és megismételhetetlenül megtenni. I- Nem tartod „igazságtalannak”, hogy más vallások megengedik papjaiknak a házasságkötést?- Számomra ez az „út”. Én ezt tapasztaltam meg. De ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma, Istenhez vezető út sem. Az igazság magvait Isten más vallásokban is elszórta. Szerintem egy buddhista vagy egy mohamedán is lehet az ö gyermeke, és eljuthat Isten országába, ha lelkiismeretesen él. Az ember először jó ember legyen, aztán legyen jó keresztény. S később, ha vállalja a szolgálatot, akkor épülhet az illető papsága. I- Az egyházon belül milyen súlyú kérdés, kérdés-e egyáltalán a papi nőtlenség eltörlése?- Mindig is kérdés volt, de a hatvanas évek eleje - a második vatikáni zsinat - óta fokozottan előtérbe került. A cölibátus (nőtlenség) nem természetes dolog. Természet fölötti hivatás. Az egyház nem azért kéri ezt papjaitól, mert valaha is valamiért lenézte volna a házasságot. Sőt, szent köteléknek tartja. De a pap szerete- te Krisztusra kell, hogy irányuljon, mindenek előtt. Akkor is, ha vannak pillanatok, mikor a papban megmozdul a férfi, és rácsodálkozik: milyen gyönyörű teremtményei vannak Istennek! Ilyenkor ö azt akarja, hogy uralkodjunk magunkon, és segít, hogy az ember legyőzze a nehézségeket, s ne fordítva történjen. ■ - A pápa eltörölhetné a cölibátust?- Egy ilyen horderejű kérdésben csak a pápa által összehívott zsinat dönthetne. I- A házasság világszerte válságban van, mondják. Milyenek azok a házasságok, amiket a kilépett papok kötnek?- Bármilyen furcsán hangzik is, nem szoktak jól sikerülni. Egy öreg pap azt mondta: ha valaki leveti a reverendát egy nőért, az esküvő után jön rá, hogy még a nagykabátot sem lett volna érdemes. A házasság egyébként nem azért van válságban, mert túlhaladta az idő, hanem azért, mert az ember van válságban.- Huszonhat éves vagy. S mert nem egyenes vonalú, egyeneletes mozgással jutottál el a papi hivatásig - mint legtöbb hittársad -, hanem előtte megtapasztaltad az életet is, tudod, mit vesztesz. Nem érzed úgy valahol mélyen, leg- belül, hogy ha jövő nyáron felszentelnek, valamiből végérvényesen és visszavonhatatlanul kimaradsz? Nem tartasz egy életen át kísérő és kísértő hiányérzettől? Vagy Isten „megéri” ezt, és kompenzálja?- Nem azért mentem el papnak, mert büdös volt a munka, hanem, mert egyértelműen tisztázódott bennem, hogy hol a helyem. Istent nem lehet leírni. Isten újra és újra felajánlja az Ő barátságát. Sokan vannak úgy, ahogy valaki megfogalmazta, hogy bekeresztelkednek és kibérmál- koznak. Tehát letudták. A bérmálkozás- sal véget ér az ő vallási életük. Legközelebb akkor jönnek el templomba, akkor találkoznak Istennel, amikor házasságot kötnek. S csak akkor imádkoznak, ha kérni akarnak valamit. De Isten nem egy automata, hogy bedobom a pénzt és kijön a csoki. A hitet gyakorolni kell. Jézus nem az elvárások istene, hanem a szere- teté. I- Szóval nincs benned kétség, hogy jó úton jársz, hogy helyesen döntöttél, mikor ezt a „keskeny ösvényt” választottad.- Még va*n egy évem Szegeden. Ez a mostani, a diakónusi esztendő arra jó, hogy az ember tudja, mi vár rá, mibe megy bele a pappá szenteléssel. Magyarországon a gyakorlóév nem kötelező. Aki akarja, személyesen kérheti a püspöktől. Én hasznos dolognak tartom. Segít önmagunk megmérésében. A papi pályán pedig a három evangéliumi tanács segít - a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség - áthidalni a nehézségeket. Aki ezeket megtartja, teljes életét az igehirdetésnek szentelheti. Fotó: KPM Öregasszony (Báta) Arnold Zoltán és Wessely Gábor a papi nőtlenségről Hagyományainkból „Már nem illeti a címer” Öregek a régi falun Az öregedésnek a hagyományos parasztfaluban kiformált módja volt. Mikor az idősödő ember a fizikailag nehéz munkák alól fokozatosan felmentődött, mindig talált erejének éppen megfelelő tevékenységet a gazdaságban, amellyel szűkebb közösségének hasznot hajtó tagja maradt. Szépen fogalmazza meg ezt a helyzetet egy dél-dunáltúli siratóvers, mely a meghalt öreg szülét utolsó tevékenységében búcsúztatja: Meghalt már a szüle, Nincs többé a szüle, Ki mondja már a tyúkoknak, Ne be na, ne be na! A paraszti társadalomban az öregedés nemcsak veszteség, az életből való lassú kiszorulás volt, de bizonyos lehetőségek éppen ehhez az életkorhoz kapcsolódtak. Kezükben maradt sokáig például az irányítás, a hatalom a családon belül. „A sublót-, kamra-, pincezárás valamelyik öregé volt. A pénzt meg a bort kéztől adták” - emlékszik vissza apósa házára egy csongrádi parasztasszony. Ahogy az idős gazda a gazdaság irányítását sokszor haláláig nem adta át, az idős gazd- asszony a kamra feletti uralmához ragaszkodott. Ö főzött, ő adta ki a nyersanyagokat. A család nálánál fiatalabb nőtagjai csak a keze alá dolgoztak. Éppen ezért sok asszony csak idős fejjel, anyósa halála után tanult meg főzni. Az öregkor nyeresége volt egyfajta szabadság is, amely abból adódott, hogy nem kellett már olyan kínosan vigyázniuk saját és családjuk hírnevére. Ahogy egy tiszaroffi parasztasszony megfogalmazta: „Van azért talán haszna is az öregsíg- nek. Tudja fene, valahogy szabadabb az ember, kevesebbre kell vigyázni.” De az öregkor nyeresége volt a transzcendentális szféra elnyerése is. Idejük végre megengedte, hogy érdeklődésük jobban a túlvilági dolgok felé fordulhas- • son. Ahogy mondták: „Jó neki, élhet Istennek.” „Az öreg gazda reggel elmegy a templomba. Délelőtt jön-megy, pipál... A fiatal gazda, amint megette a reggelit, kimegy az ólba” - olvashatjuk a beszámolót a 30-as évek egy alföldi falujából. Az öregek a régi falun készültek a halálra, életük utolsó nagy teljesítményére. A halált nem tragikus dologként élték meg. A súlyos beteg előtt nemhogy titkolták volna állapotát, hanem épp a közeli halállal vigasztalták. A szomszédok, komák mondogatták: „Na, most már meghal ke. így vigasztalták.” A nyáron jártam egy somogyi idős pa- rasztasszonyrjál, aki megmutatta nekem, hogy van a szekrényben összekészítve halotti ruhája, pontos utasításokkal ellátva: „Ebben van a halotti lepedő, zsebkendő. Alatta a fehérnemű, harisnya. A kis fekete kosztümömet adjátok rám, és ami azon van, a szeretettbéli kis fejkendőmet a fejemre.” Az idősödő emberek szerepe a faluközösségek szempontjából is megnőtt. Nagyobb súllyal esett latba, amit ők mondtak, képviseltek. Épp ezért volt egy veszélyes hatalmuk, különösen az idős asz- szonyoknak, éspedig a megszólás. „A vénasszonyok itt is összeülnek lakodalomban, és megszólják a fiatal párt. Egész arzenálja a kiszólásoknak áll rendelkezésükre.” Mindez különösen addig jelentett nagy hatalmat, amíg a házasságok létrejöttében a fiatalok vonzalmának kisebb szerepe volt, mint az idős rokonasszonypk híreszteléseinek, pletykáinak. Az öregedő ember viselkedése egyre több visszafogottságot, méltóságot illett, hogy tükrözzön. Öltözéke is egyszerűsödött, sötétedett. Megszólták volna, ha külsejére, környezetére túl nagy gondot fordit. Mindez a fiatalság privilégiuma volt. Mezőkövesden például az egyedül maradt öregasszony leakasztotta a falról a színes, mázas cseréptálakat, s félreállítva a polcon tartja őket. „Az öreget már nem illeti a címer” - mondják. JÁVOR KATA
