Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. március 3. Királyi lakóhelyek a középkori Magyarországon- Elnézegetve az egyedülállóan szép minikönyvgyűjteményt, no meg az egyéb tárgyi emlékeket, leginkább egy nyomdászmúzeumhoz lehetne hasonlítani Szűcs Nándor lakását Mellettünk is látható egy mívesen megmunkált plakett és fémtok...- Ez az Újfalusy-nívódíj. Újfalusy Lajos volt az, aki a múlt század közepén megalapozta a szekszárdi nyomdaipart. A róla elnevezett díjat pedig én kaptam elsőként. I- Minek köszönhető ez a megtisztelő kitüntetés?- Biztosan tettem valamit a nyomdáért... » I- Éppen erre lennénk kíváncsiak. Úgy tudom, Szűcs Nándor már a harmincas évek elején elkötelezte magát a nyomdászélet mellett.- Könyvkötőként kerültem a szekszárdi nyomdába, még 1934-ben. Zsebnaptár- és reklámnaptár-készítéssel foglalkoztam, ez hozta a konyhára a legtöbb pénzt. I- Akkoriban milyen rangja volta kötészetnek a többi nyomdai foglalkozáshoz képest? Igaz az, hogy egyes szakmák magasabbra tartották magukat másoknál?- Azt lehetett érezni, hogy az igazi elitnek a betűszedők tartották magukat, s rögtön utánuk, vagy mellettük következtek a gépmesterek. Persze, a legtöbben a kötészeten voltunk, s nagyon szép munkák kerültek ki a kezünk alól. Jómagam, az első időkben mint inas is felemelkedésként éltem meg azt, hogy éppen ide kerülhettem. I- A nyomdászok mindig is híresek voltak szervezettségükről. Szűcs Nándor fiatalemberként foglalkozott a politikával, vagy a szakszervezettel?- Hogyne, még kellemetlenségeim is támadtak ebből. Szakszervezeti tag csak az lehetett, aki szakmunkás volt. Én az inasévek befejeztével 1938-ban szabadultam, s rögtön be is léptem a szakszervezetbe. Ez számos előnnyel járt. Nálunk például annyi ‘munkanélküli-segélyt adtak, amennyit más szakmákban nem is kerestek. I- Ezért is lehetett ilyen nehezen bejutni akkoriban a szakszervezetbe...- Az biztos, hogy nagyon megválogatták a jelentkezőket. Megnézték azt, hogy az illető hogyan viselkedik, hogyan dolgozik, milyen a kiállása, mennyire tekint- get a főnökség felé. Aki viszont felvételt nyert, az hosszú távra bebiztosíthatta magát. A szervezett munkásnak majd kétszer annyi fizetése volt, mint a szervezetlennek. Nem úgy mint ma, amikor gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy valaki szakszervezeti tag-e vagy sem. I- Emlékszik azokból az időkből bérharcokra vagy munkabeszüntetésekre?- Nem is egyre. Még nem is voltam szakszervezeti tag, mégis vezettem egy kisebbfajta sztrájkot. A nődolgozók nem kaptak túlórapótlékot, erre felmentem az irodába tárgyalni. A vége az lett, hogy a tízfilléres órabért felemelték húsz fillérre, sajnos öt kislányt elbocsátottak... Néha nekem is szembe kellett nézni ezzel a lehetőséggel. A tanulóévek alatt egy-két pofon is elcsattant az igazgatói irodában, s ehhez képest az már említésre sem méltó, hogy milyen bajom származott a kalapácsos jelvény viselése miatt. I- Tehát nem lehetett különválasztani a szakszervezetet és a politizálást már azokban az években sem. A kalapácsos ember tudomásom szerint a szociáldemokraták jelvénye volt.- A nyomdászok szinte kivétel nélkül a szociáldemokratákhoz csatlakoztak. Jómagam is beléptem ebbe a pártba. Aztán eljöttek azok az idők, amikor már nemigen lehetett legénykedni, főleg szocdem- ként nem. Nekem meg amúgy is mindig járt a szám. Szerencsére jóba voltam a főnökömmel, az meg a rendőrséggel, így előre tudtam, hogy mikor kell eltűnnöm. 1942- ben lehetett, amikor a főnököm értesített, hogy jobb lesz, ha elutazok valahova, mert különben elvisznek. Még aznap este ösz- szecsomagoltam, felültem a vonatra, s Budapesten leszálltam. Három évet töltöttem a fővárosban. I- Egy szál bőrönddel érkezett, se munka, se lakás nem várta...- Viszont számíthattam a szakszervezet segítségére, s így nem is estem kétségbe. Felkerestem az egyletet s ott azonnal kaptam segélyt Persze, a háborút nem úsztam meg, fogságba kerültem, de viszonylag hamar kiszabadultam, s visszajöttem Szekszárdra. I- Hazaérkezése után egy változatlan szakszervezettel találkozott?- 1945 után egy rövid időre még a régi, bevált formák léteztek, de az évek múlásával egyre jobban felhígult minden.- Ez alapvető változás lehetett a korábbi időkhöz képest, hiszen említette, hogy a ’45 előtti szakszervezeteknek mekkora befolyásuk és hatalmuk volt a munkásokra és a munkaadókra egyaránt A nyomda tulajdonosai is komoly partnernek, hatalmi tényezőnek tekintették a szakszervezetet- Nem is tehettek mást. Ha mi azt mondtuk, hogy holnap nem dolgozunk, akkor nem dolgoztunk. Emlékszem, késhegyig menő vitáink voltak a főnöki egyesülettel. Csakhogy akkoriban a szakszervezet ki tudta tiporni magának az általa követelt dolgokat. I- S azt a bizonyos felhígulást ami ’45 után következett be, hogyan fogadta a szakma?- Dolgozni kellett, s a szakmát pedig fokozatosan letörték. Éhbérért dolgoztunk. Úgyhogy annyira ellehetetlenültünk, hogy ott is hagytam a nyomdászatot kerektizenöt évre. Elmentem a lapterjesztő vállalathoz, majd a Piért-nél tevékenykedtem, később a vendéglátóipari vállalatnál lettem trösztigazgató, illetve a sütőiparnál vállalat- vezető. Azután a végén mindent meguntam, mert láttam, hogy mi megy ezeken a helyeken. Azt mondtam magamnak, hogy el innen, vissza a szakmába! A nyomdában tárt karokkal vártak, különböző vezetői állásokat ajánlottak fel. Nagy meglepetésre ragaszkodtam ahhoz, hogy csak könyvkötősegédként vagyok hajlandó dolgozni. I- Mivel indokolta ezt az elhatározását?- Nekem valóban elegem lett ebből a vezetősdiböl, van tisztességes szakmám, ami biztosítja a megélhetést Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy két év elteltével újból belecsöppentem a szak- szervezeti munkába, s rövidesen szakszervezeti titkárrá választottak. I- Nem tartja ezt ellentmondásosnak? Hiszen mint megjegyezte, a szakszervezetek felhígultak, alapvetően és hátrányukra megváltoztak, viszont mégis elvállalta ezt a tisztséget- Valakinek kellett csinálni, s én megpróbáltam jobban csinálni. Nekem volt bizonyos befolyásom, és más esetleg nem lett volna képes azt elintézni, amit én, a dolgozók érdekében. A véleményemet soha nem titkoltam, amikor párttitkár lettem, akkor sem. Ki nem állhattam például azt, amikor le kellett írni egy papírra a véleményemet Meg is mondtam, hogy én nem írok, mert közben is eszembe juthatvalami. Szóval, a szakszervezeti titkárkodásom kilenc éven át tartott, a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek elejéig, amikor is 1976-ban nyugdíjba mentem. I- Minden összehasonlítás magában rejti a felületesség veszélyét, de ha mégis össze kellene vetni a ’45 előtti, illetve a jelenlegi nyomdászszakma anyagi elismertségét, melyik oldal felé billenne a mérleg nyelve?- Egyértelműen a régi felé. Akkoriban a nyomdászok jól kerestek, sokkal jobban, mint most Egy szakember a saját fizetéséből bőven el tudta tartani a családját, nem kellett a feleségnek is dolgoznia. Az átlagemberek manapság azért valamivel jobban élnek, de a nyomdászok bére azokban az időkben kimagaslott a többi szakma közül. A szakszervezet a tengerparton, Abbáziában tartott fenn üdülőt. I- A dolgozók számára is elérhető áron?- Persze, nem a főnökök jártak oda. I- Nyugdíjazása óta közel tizenöt év teltei. Mostanában is figyelemmel kíséri a politikai változásokat a szakszervezeti életet?- Természetesen, hiszen én a mai napig is szakszervezeti tag vagyok, s az is maradok, amíg élek. Szerintem még helyre lehet hozni a mozgalmat, persze csak úgy, ahogyan néha tapasztalom. I- Mint régi szervezett munkás, soroljon fel néhány hasznos tanácsot annál is inkább, mivel a SZOT tegnap óta ülésező kongresszusa is foglalkozik a hogyan tovább kérdésével. Mire törekedjen napjainkban a szakszervezet?- A szakszervezeteknek mindenekelőtt meg kellene állapítaniuk a létminimumot, s az alá nem szabad lemenni egyetlen szakmában sem. S azzal viszont nem szabad törődni, hogy a vállalatnál lesz-e megfelelő mennyiségű anyag, mert ez a vezetés dolga. Nem az a szakszervezeti munka, hogy a vállalatnál lesz-e megfelelő mennyiségű munka, hogy a vállalati tanácsban az szb- titkárok az igazgatóval együtt megbeszélik a tennivalókat. S jó lenne, ha végre a szak- szervezetnek csak azok lehetnének tagjai, akik arra rászolgáltak. Az én időmben, aki nem dolgozott rendesen, azt nem vettükfel, mert nem akartunk szégyenkezni a lógó- sokkal. Az is lényeges, hogy a szakma ügyeit a szakmához értő emberek intézzék, tehát a nyomdászatba maguk a nyomdászok szóljanak bele. I- Említette a nyomdászszakszervezet és a szociáldemokrata párt közötti kapcsolatot Helyesnek tartaná, ha a jövőben a szakszervezetek valamelyik párt mellett köteleznék el magukat?- Nem. Éppen az lett a szakszervezet átka, hogy a felszabadulás után csatlakoznia kellett a kommunista párthoz. I- Milyennek látja egy régi szakszervezetis szemével az utóbbi egy-másfél év politikai eseményeit? Jó irányba haladunk?- Szerintem nagyon jó irányba haladunk, én örülök annak, hogy jött ez az átalakulás. Sokan türelmetlenek, néha én is az vagyok, de azért nem árt nem elsietni a dolgokat, nem árt észnél lenni. Olyan átalakulásra, ami vérrel járna, nincs szükségünk. Ott voltam a háborúban, éppen elég vért láttam. A választások után, remélem, valami majd megmozdul, s az már most biztató, hogy van, aki ellenőriz Szerencsére a kormányt is ellenőrzik, s úgy látom, az hallgat is a kritikára. ■ - S a szakszervezet? Az merre tart?- Azt gyökeresen meg kell reformálni. Azért, hogy teljesítse egyik küldetését, amiért én is csatlakoztam ehhez a mozgalomhoz Kilencen voltunk testvérek, hihetetlen szegénységben éltünk, de azt azért láttam, hogy jobbarris lehet élni. Azt is láttam, hogy minél több embernek kellene jobban élni. S ehhez segített hozzá akkoriban a szakszervezet I - Köszönöm a beszélgetést Hol laktak a magyar királyok? Mindenki rávágja: Budán. Ez kétségtelenül igaz Ma is ott magasodik még a budai Várhegyen a hajdani királyi palota, a kőből rakott bizonyíték. Ám uralkodóink nem mindig és nem csak Budán tartották székhelyüket Az idők folyamán több állandó lakóhelyük volt, s ez időnként az ország fővárosának számított Az első királyi székhelyet és állandó királyi lakóhelyet valószínűleg még Géza fejedelem építtette Esztergomban. A hagyomány szerint itt született I. (Szent) István, ai uralkodása alatt bővíttette, csinosíttatta lakóhelyét. Utódai a trónon két és fél évszázadon át laktak ebben a Duna fölé magasodó sziklaszirten trónoló várpalotában, s így ezekben az időkben Esztergomot tekintették az ország fővárosának esetenként Székesfehérvárral együtt, ahol a koronázásokat tarották, és ahol legnagyobbrészt temetkeztek. A királyi hatalom árnyékában Esztergom gazdag várossá izmosodott. Bár az ország első főpapja is itt lakott, az érsek hatalma a korai századokban nem nyomta rá hatalmának bélyegét a városi polgárság gazdasági-társadalmi viszonyaira, már csak azért sem, mert az esztergomi érsek birtokai részben a Duna bal partján feküdtek. Közben a várból pompás királyi palotát varázsolt az Árpád-házi uralkodók egyik legkiválóbbika, III. Béla (1172-1196). Esztergom anyagi kultúrája, virágzó kereskedelme, az állami és egyházi hatalom egybeesése nem csak a gazdasági és politikai életnek, de a magyar műveltségnek is messzesugárzó központjává tette a várost. Az itt, a palota újjáépítésével induló hazai gótika a románkori Magyarország építőművészetére gyakorolt nagy hatást. Mielőtt azonban III. Béla átalakíttatta volna az esztergomi palotát, másutt is tartottak fenn királyaink állandó lakóhelyet Például I. Béla (1060-1063) a Dunakanyar legszebb helyén, Dömösön lakott legszívesebben, s rövid uralkodása alatt ez volt az ország székhelye. A dömösi királyi palotában, majd a dömösi prépostság falai között (alapította Álmos herceg 1107-ben) máskor is laktak magyar királyok vagy itt őriztetett néhány királyi herceget valamelyik uralmon levő, trónját féltő király. Kálmán (1095-1116) Álmost és annak fiát a későbbi II. (Vak) Bélát Dömösön vakittatta meg. Saj- ■ nos, sem a királyi palotából, sem a monostorból romoknál egyéb nem maradt Esztergom 250 éven át tartó felfelé Ívelését aztán egyik napról a másikra törte derékba a tatár, amikor 1241/42 telén elfoglalta a várost és lakóit utolsó szálig leölte. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tengerpartról visszatérő IV. Béla (1235-1270) új székhelyet keresett s talált Budán, ahol a Várhegyen új fővárost építtetett a királyi udvar s az államigazgatás központja számára. 1249 körül, miután végérvényesen átadta az esztergomi érseknek a III. Béla által építtetett esztergomi palotát, IV. Béla udvartartásával együtt beköltözött a budai várpalotába, mely azóta is hazánk központja, fővárosa. Amint azonban a történelemből tudjuk, megszakításokkal. S itt nem csupán a másfél százados török megszállásra gondolunk. Miután az Árpád-ház III. Endrével (1290-1301) fiágon kihalt, megindulta versengés a leányági örökösök között a koronáért Ebből végül az Anjou-házbeli Károly Róbert (I. Károly, Róbert Károly) került ki győztesen, akit háromszor is megkoronáztak (1301,1 309 és 1310), aki elsősorban a délvidéki urakra és nemességre támaszkodott Ezért nem a budai várba költözött be, hanem új királyi palotát építtetett magának Temesvárott. Az építkezést már 1307- ben elkezdték s a király harmadszori koronázása után hamarosan beköltözhetett Károly Róbert és udvara 1323 júniusáig lakott új palotájában, amely a leírások tanúsága szerint szép és méltó volt a magyar királyhoz. Ezekben az években Temesvár volt az ország fővárosa, királyi székvárosa, ahol az uralkodó „külföldi koronás főket és követségeket látott vendégül és az ország egyházi s világi méltóságait vitézi rendjeit és birtokos nemességét trónja köré gyűj- té...” - olvashatjuk Szentkláray Jenőnek Temes vármegye történetéről szóló munkájában. Temesvárott tartották azt az országgyűlést 1323-ban, amelyen törvény született az első, állandó, hivatalos érték- csökkenésmentes pénzünk, a flórenci (firenzei) mintára vert forint bevezetéséről. Később I. (Nagy) Lajos (1342-1382), majd Zsigmond (1396-437) is szívesen időzött a temesvári palotában, amelyet azonban az 1443. évi nagy földrengés összedöntött. Miután az Anjou-király hatalma megszilárdult, elhatározta, hogy beköltözik az ország földrajzi központjának inkább tekinthető helyre, mégpedig Visegrádra. Ezért már 1320 körül felújíttatta a fellegvárat és tövében, a Duna partján palotát építtetett, amely 1323-ban elkészült. Ez időtől Károly Róbert haláláig Visegrád a királyi székhely és egyben az ország fővárosa. De már 1320-ban itt tartotta lakodalmát Erzsébet lengyel királylánnyal, itt zajlott 1335-ben a nevezetes „visegrádi nemzetközi kongresz- szus”, ide hozatta Székesfehérvárról a koronát és a koronázási ékszereket, a királyi levéltárat stb. Bár Nagy Lajos uralkodása alatt Buda, mint királyi székhely újra előtérbe kerül, a visegrádi palotát ő is csinosíttat- ja, mint később veje, Zsigmond. A palota azonban Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt éri el építészeti, művészeti szempontból teljes gazdagságát. Ö is szívesen lakottVisegrádon, azonban inkábba kikapcsolódását szolgálta s amolyan nyári palotának tekintette. A visegrádihoz hasonló feladatot töltött be Mátyás életében a tatai várkastély, amely Bonfini szerint a király kedvenc pihenőhelye volt Egy emberöltővel előbb azonban Tata, illetve a víz partján álló várkastélya csaknem olyan fontos szerepet töltött be az ország életében, mint Buda. Zsigmond király ugyanis 1423-tól legszívesebben itt lakott, itt fogadta a külföldi követeket - márpedig azok nagy számban és majdhogynem állandóan tartózkodtak magyar földön, hiszen Zsigmond német-római császár is volt -, innen kormányozta Magyarországot és hatalmas birodalmát De uralkodókat is látott itt vendégül, mint Vili. Erik dán királyt aki fél évig lakottTatán. Pa- leologos Manuel bizánci császár és népes kísérete két hónapon át élvezte a szép kastélyban Zsigmond vendégszeretetét Itt lakott, mint a király vendége Lazarovics szerb despota, III. Tvartko boszniai király és még ki tudná felsorolni a többieket Volt hogy egyszerre 5000 lovat kellett elhelyezni itt Később II. Ulászló (1490-1516) is szívesen lakott Tatán s ezért 1510-ben az országgyűlést is itt tartották, amely fontos nemzetközi témát vitatván meg, az elnöklő érsek-prímás széke körül a német császár, a francia, lengyel, cseh királyságok, a pápa és számtalan fejedelemség követei foglaltak helyet Királyaink a középkorban más városokban, várakban és palotákban is laktak hosszabb-rövidebb ideig - hogy a királynék várpalotáiról ne is beszéljünk -, most csupán a legfontosabbról szóltunk. Dr. Csonkaréti Károly A tatai vár Szűcs Nándor és Szeri Árpád a régi szakszervezetekről