Tolna Megyei Népújság, 1990. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-01 / 51. szám
1990. március 1. MÉPÜJSÁG 3 IKEA-áruhaz nyílik Budapesten Befejeződött az IKEA svéd-magyar áruház építése a budapesti Őrs vezér téren. Az építési munkálatokat túlnyomórészt magyar vállalatok végezték. A svéd konszernnek szocialista országban ez lesz az első bútoráruháza. A világszínvonalú bútoráruház kétszintes eladótérrel készült, amelyet egy háromemeletes irodaház egészít ki. Kínálata az Európa-szerte ismert IKEA-éhoz lesz hasonló. A budapesti áruház átadása és megnyitása március 21-én lesz. Tre Esse Euromobili néven nemrég magyar-olasz bútorgyártó részvénytársaság alakult mátészalkai székhellyel, a Szatmár Bútorgyár, az olasz Snaidero cég, a Skála-Coop Rt., valamint az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. részvételével. A részvénytársaság alapításában részt vevő Snaidero cég Olaszország és Európa egyik legnagyobb konyha- és irodabútor gyártója. Kiterjedt kereskedelmi hálózattal rendelkezik, az Európai Gazdasági Közösség országaiba és más földrészekre is szállít. Magyarországi leányvállalatának termékeiből évente mintegy 10 millió dollár értékű exportot vállalt el. Nagyüzem vagy/és kisüzem? Válasz dr. Gazdag Lászlónak A képviselet csapdája A Tolna Megyei Népújság február 14-i számában Gazdag László azzal tüntetett ki figyelmével, hogy reagált a Magyar Nemzetben egy hónappal korábban megjelent cikkemre. Mondanivalójának egy meglehetősen kócos angolságú alcímmel is igyekezett nyomatékot adni, ilyenképpen: „The small is the beautiful? A kicsi a szép?” Mondhatnánk, a nyelvhelyességi hiba szóra sem érdemes csekélység, csakhogy van egy olyan másik bökkenő is, amit Gazdag László is tudhatna, ha olvasta volna E. F. Schumacher Small is beautiful című könyvét, amely arról szól, hogy olyan világot kellene teremteni, amelyben egyetemes érvényű etikai normák uralkodnak és ahol a pénz és a gazdagság van az emberért, és nem az ember válik azok rabszolgájává. Ezek után nem tudom, mosolyognom kellene-e, vagy berzenkednem azon, hogy Gazdag László olyan állításokat tár Tolna megye újságolvasó lakossága elé, amelyek egyszerűen szólva, nem igazak. Azt írja: „A Magyar Nemzet 1990. január 16-i számában Csullag József a mező- gazdasági nagyüzemek felszámolását és a farmergazdálkodás bevezetését javasolja”. Majd felteszi az implicite nekem tulajdonított állítással szembeni kérdést: „nem súlyos hiba-e a sztálini kolhozt azonosítani a nagyüzemmel?” De, biztosan súlyos hiba. Csakhogy én ezt soha nem állítottam, a mezőgazdasági nagyüzemek felszámolását soha nem javasoltam, soha le nem írtam, ilyen hangot számon ki nem ejtettem. Persze nem azért, mintha a mezőgazdasági nagyüzemeink működését olyannyira jónak ítélném, hanem mert az katasztrofális következménnyel járna, és ilyen súlyos hibát a szakmájára valamit is adó közgazdasági szakember lehetetlen, hogy elkövessen. Gazdag László állításával ellentétben az inkriminált cikk idevágó mondanivalója az volt, hogy a nagyüzemek és a családi magángazdaságok létjogosultsága közötti vitát a mezőgazdaságban is a piaci megmérettetés, a gazdasági verseny fogja majd eldönteni. Ehhez azonban mind a két vállalkozási szféra számára azonos versenyfeltételeket kell biztosítni. Azt írtam: „A kérdésre tehát, hogy van-e jövője a mezőgazdasági nagyüzemnek, csak a majd minden tekintetben egyenlő feltételek között folyó gazdasági verseny eredménye adhatja meg a végső és egyedül helyes választ.” Annak eldöntését, hogy a fentiek a nagyüzemek felszámolására tett javaslatnak minősíthetők-e, a tisztelt olvasó ítéletére bízom. Gazdag László bírálja azt a véleményemet is, hogy „a gyakori hivatkozást, mely szerint a mezőgazdaság költségvetési kapcsolata pozitív egyenlegű, nem lehet komolyan venni”. Kritikájának bizonyságául felhozza, hogy a világban alig van ország, ahol a mezőgazdaság úgynevezett nettó befizető lenne. Nos, ennek ellenére azt állítom, hogy az ilyen érvelést nem lehet komolyan venni. Meg Gazdag László indokait sem. Legfőképpen azért, mert a fejlett piacgazdaságú országokban az állami költségvetés szerepe és funkciója, az államháztartás bevételeinek és kiadásainak struktúrája, ezen országok árrendszere, gazdaság- politikája stb. oly mértékben különbözik hazánkétól, hogy az ilyenfajta összehasonlítás teljességgel értelmetlen és hiteltelen. A lehetséges példák sokaságából csak egyet említek: ha a magyar mező- gazdaság által fizetendő társadalombiztosítási járulék egy meghatározott hányada - a tőkés országok gyakorlatához hasonlóan - nem az állami költségvetésben kerülne központosításra és újra Cégbírósági közlemény A törzskönyvi hatóságok, (Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) által nyilvántartott és cégjegyzékben nem szereplő állami vállalatok, trösztök, jogi személyek leányvállalatai, leányvállalatok, vállalati formában működő pénzintézetek és szövetkezetek 1990. június hó 30- ig kérhetik a cégjegyzékbe történő bejegyzésüket illetékmentesen és pénzbírság mellőzésével. Ez a megyében több, mint 200 szervezetet fog érinteni. A folyamatos ügyintézés érdekében az APEH Tolna Megyei Igazgatóságának igazgatója és a Tolna Megyei Bíróság elnöke írásban megkereste, illetve megkeresi a fenti gazdálkodószervezetek vezetőit, és tájékoztatja a követendő eljárásról. A fentiek miatt tehát a cégjegyzékbe még be nem jegyzett gazdálkodószervezetek belső szabályzataikat (szervezetiműködési szabályzat, alapszabály) és mérlegadataikat személyesen és postai úton ne küldjék meg a cégbíróságnak, csak a bejegyzéssel egyidejűleg vagy azt követően azonnal. Tájékoztatjuk az egyesületek vezetőit, képviseleti szerveit arról is, hogy jogszabályi felhatalmazás hiányában nem áll módunkban számlavezető pénzintézetek részére történő aláírási jog igazolását kiadni (nyilvántartólap igazolása) hitelesíteni, ez vonatkozik egyéb bíróságra nem tartozó igazolások (postafiók nyitása) kiadására is. A gazdasági társaságok, egyesületek bejegyzései és nyilvántartásba vétele iránti kérelmek száma jogszabályváltozások és a gazdasági élénkülés miatt igen megnőtt. A bírósági munka zavartalansága és így a cégek, egyesületek jól felfogott érdeke is megkívánja az ügyfél- fogadás rendjének betartását, amely a cégirodában munkanapokon 9.00- 11.00 óra, szerdai napokon 8.00- 16.00 óra között történik. A cégbírók félfogadási ideje szerdai napon 9.00- 12.00 óra között (Szekszárd, Beloiannisz u. 7. szám, szakszervezeti székház IV. emelet). Kérjük az Önök érdekében is a fenti közlemény szíves tudomásul vételét, és a cégbírósági munkák torlódása miatt türelmüket és megértésüket. TOLNA MEGYEI BÍRÓSÁG, mint cégbíróság elosztásra, mezőgazdaságunk esetében máris tízmilliárdos nagyságrendű nettó támogatást mutatna az ország költségvetése. A körülményektől elvonatkoztatott, mindennemű ilyen összehasonlítás tehát nem egyéb, mint közgazdasági butaság. Nem sokkal ér többet ennél Gazdag Lászlónak a befektetések hozamnövelő szerepével kapcsolatos érvelése sem, mely szerint: „A Szovjetunióban a Brezs- nyev-korszak utolsó időszakában hatalmas összegeket invesztáltak be a mező- gazdaságba a legkisebb kézzel fogható eredmény nélkül.” Hogy miért nem, azt ugyancsak az olvasó értékítéletére bízom. A befektetések teljesítményfokozó szerepének általános érvényét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az elmúlt évtizedekben lezajlott agrártechnikai forradalom következményeként a mezőgazdaság komparatív helyzete a fejlett és gazdag, valamint a szegény és elmaradott országok viszonylatában teljesen megfordult. Amíg korábban a kevésbé fejlett termelőerőkkel rendelkező országok mezőgazdasága volt kedvezőbb komparatív helyzetben, addig napjainkban minél szegényebb egy ország, annál rosszabb mezőgazdaságának komparatív helyzete, s minél fejlettebb, annál jobb. Ennek óriási jelentőségét a világgazdasági fejlődésben - úgy vélem - szükségtelen ecsetelni. Gazdag László számára - mint írja - még senki sem tudta bizonyítani, hogy a magyar agrárgazdaság termelékenysége és hatékonysága meg sem tudja közelíteni a fejlett európai tőkés országok színvonalát. Nem tudom, Gazdag László elgondolkodott-e már azon, egyáltalán nem biztos, hogy ezért a kötetekre rúgó hazai és a nemzetközi szakirodalom a hibás. Hiábavaló kísérletre ezért én sem vállalkozom. Ehelyett arra az érvelésére (Folytatás az 1. oldalról.) A parttalan vitákban már nem csak fölszabadultak, hanem el is szabadultak az indulatok. A tsz-érdekvédelem lejáratta magát Nehéz számon tartani, hány párt és érdekvédelmi szervezet indul harcba a faluért, a magyar parasztságért, jobb létért, társadalmi felemelkedést ígérve. Hiába a rádió, a televízió, szülőfalumig csak hangfoszlányok jutnak el a tetszetős programokból. Egyrészt a parasztember dologidőben a munkáját végzi, s nem a távoli és ismeretlen tervezgetők szavát lesi; másrészt nem is tud választani a „nyakkendős urak" körmönfontan fogalmazott elméletei közül. A paraszti portán a tiszta, világos beszéd, s még inkább annak anyagiakban is mérhető következménye az elfogadható érv, s ezt jórészt nélkülözik az őket megnyerni szándékozók. A mezőgazdaságban dolgozók egyébként is bizalmatlanok. Az érdekeiket védők ígéretei és a közvetlen tapasztalás mindeddig elkerülték egymást. Csaknem negyedszázada hallják, hogy a szövetkezetek megyei és országos szövetségei az egyének és a közösségek érdekeit közvetítik, védik: s miközben ezért fizettek is, a mezőgazdaság folyamatosan hanyatlott, gazdaságok százai jutottak az ellehetetlenülés mezsgyéjére. Az ő szemükben az érdekvédelem a hatalom, a bürokrácia része volt, következésképpen lejáratta magát. A bizalmatlanságból fakadó hátránynyal indul ma minden szervezet, amely a falut, a mezőgazdaságot célozza meg a programjával. Ez a helyzet persze a tiszta lappal indulókat sérheti de talán rendjén is van így, hiszen hosszabb időben mégis csak azok számíthatnak egy csaknem fél országnyi népesség megértésére, bizalmára, akik ezt a cselekedeteikkel is bizonyították. Több az adósságuk, mint a vagyonuk A faluval, a mezőgazdasággal érvelők tülekedése a mai, zavaros időben mégsem jelent előnyöket a megvédendőknek. A szövetkezetek jelentős része napi fizetési nehézségekkel küszködik, soválaszolnék, miszerint, ha a mezőgazda- sági nagyüzemekben dolgozók népességéből levonjuk az úgynevezett melléküzemágakban, illetve a nem alaptevékenységben foglalkoztatottak számát, akkor kimutatható, hogy a magyar nagyüzemi mezőgazdaság termelékenysége vetekszik a nyugat-európai farmok teljesítményével. Gazdag László számára javasolom: csökkentse még az agrárnépességet a haszontalan, sőt káros bürokrácia felesleges létszámával, meg azokkal, akik disznóölés idején lopják a „hízóalapanyagot”, és akik számára a paraszti munka nem egyéb, mint életidegen elfoglaltság. Továbbá azokkal, akik a téli fagyos napokban takarmánytáppal síkosságmentesítik a csúszós üzemi utakat, járdákat, vonja le még a jogszabályokban előirt kötelező, de haszontalan státusokat, a különböző funkcionáriusokat, a fogadóbizottságokat és az odarendelt kiszolgáló személyzetet, a gazdaasszonyokat és a felülről odapoty- tyantott „ejtőernyősöket”. Ha mindezek után a megfelelő számítási műveletet elvégzi, akkor valóban, a magyar mezőgazdasági üzemek termelékenysége is elérheti a nyugati farmgazdaságok színvonalát. Csakhogy, akkor ez már nem egy szocialista nagyüzem, hanem - mondjuk - egy angol családi farm, ahol 2-3 családtag főfoglalkozásban 300 hektáron gazdálkodik és 300 szarvasmarhát gondoz. Az is lehet, hogy számításainak eredménye inkább egy NSZK-beli farm jellemzőit mutatja, ahol 2 főfoglalkozású tulajdonos 80-100 hektár földet művel, 100 db szarvasmarhát tart, és évente 2000 sertést hizlal. Szabad a gazda: lehet termelékenységet, hatékonyságot számolni és összehasonlítani. Meg a nemzetközi versenyképességet összemérni. Mert nemcsak az élelmiszert, hanem az abban testet öltő magyar munkát is exportálni kényszerülünk ugyebár. Finoman szólva is durva „szakmai” hiba a mezőgazdaság termelékenységét és hatékonyságát az egy tehénre jutó átkuknak több az adóssága, mint a vagyona, mint egy termelőszövetkezeti elnök kesernyés-szellemesen megfogalmazta, már csak az életüket kockáztathatják. A kétségbeejtő anyagi helyzetet tetézi a rájuk zúduló társadalmi harag, amelyet a folyamatos élelmiszer-áremelések váltanak ki. Pedig az élelmiszer-áremelkedések nagy hányadát a gyengén működő hazai ipar és a drága kereskedelem okozza. Az ellenmondások egész sora sújtja a mezőgazdaságot, miközben a rendezésre - legalábbis szavakban - vállalkozók túlságosan sokan vannak. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, a TOT - korábban egyedüli érdekképviselő - utódszervezete bizalmi válsággal küszködik; a pártok még keresik saját magukat, egyelőre csak hangoskodnak; a nemrégiben megalakult Magyar Agrárkamarát is jobbára a saját munkájának megszervezése foglalja el. Nincs szervezet tehát, amely - a mezőgazdaság számára éppen a legrászorultabb időben - markánsan képviselné és védené az ágazat érdekeit. S ez nem csak - talán nem elsősorban - az agrárgazdaságnak hátrány, hanem az egész társadalomnak is, hiszen gazdaságilag terhelt, politikailag feszült helyzetben a megfelelő élelmiszerellátás is veszélyben van. A huszonkettes csapdája A huszonkettes csapdája az, amikor a hatalom partnert keres a tülekedők között, de ezt a kutatást nem segíti elő kellően a saját eszközeivel sem. Az egész élelmiszer-gazdaság képviseletében valószínűleg a Magyar Agrárkamara tudna a leghamarabb együttműködni a mindenkori hatalommal, képviselve a parasztság érdekeit. A kamarai működésnek ugyanis nemzetközi gyakorlata van, ami tanulmányozható, átvehető, a hazai körülményekhez igazítható, tisztán piaci érdekegyeztetésre, a szakmai irányítás társadalmi ellenőrzésére vállalkozó szervezet lehet. Az persze igaz, hogy a Magyar Agrárkamara most szerveződik, s nem feltétlenül fogadóképesen várja a rá háruló teendőket. A működés garanciái nélkül pedig nyilvánvalóan nem kaphat jogosítványokat. V. F. J. lagos tejhozam, vagy a kukorica termésátlaga alapján , minősíteni, mint ahogy azt Gazdag László teszi. Még akkor is, ha érvei alátámasztására a szerinte világhírű Vaszilij Leontyev közgazdászt hívja segítségül. Még leírni is szégyenlem azt a nyilvánvaló közgazdasági evidenciát, hogy egy ország mezőgazdasága akkor is többszörösen hatékonyabb lehet a másiknál, ha a tejhozam vagy a termésátlag netán alacsonyabb. Mert egy dolog a tejhozam és a termésátlag, és megint más közgazdasági entitás a hatékonyság. A közgazdaság-tudomány mind a mai napig úgy tudta, még nem született meg az a személy, aki képes előrelátóan megmondani azt, hogy egy ország gazdaságát milyen szervezeti struktúrával lehet a leghatékonyabban működtetni. Gazdag László feltételezi magáról, hogy képes erre és azt mondja: „A nagyüzemek területének egynegyedét-egyharmadát kellene ténylegesen is felosztani azok között, akik ezt igénylik, és akiknek jogalapjuk is megvan rá. Ebből a részből... klasszikus családi farmok jönnének létre, és munkaigényes ágazatokat művelnének. A fennmaradó részen folyna tovább a nagyüzemi gépesített szántóföldi növénytermelés, a jelenlegi üzemi létszám 5-6%-ával.” Nehogy Gazdag Lászlót nagy meglepetés érje, megjósolom, az agrárközgazdaságot nem fogja érdekelni véleménye, és annak törvényei teljesen figyelmen kívül hagyják majd javaslatait. Végezetül Gazdag László számára viszont nekem lenne egy javaslatom. Ha legközelebb a sajtó nyilvánossága előtt mások szakmai nézeteinek pejoratív kritikájára, sőt meghamisítására vállalkozik, előtte ne csak hivatkozzon rá, hanem olvassa is el Schumacher Small is beautiful című világszerte ismert könyvét. Mert enélkül úgy jár, mint most: nem tudja, hogy az agrárgazdaság körüli vitákban ki az alany, mi a tárgy, meghogy mit állítunk. Kaposvár, 1990. február 22. Csullag József
