Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-14 / 38. szám

1990. február 14. Képújság 3 A nyugatnémet diplomaták látogatása (Folytatás az 1. oldalról.) sén lévő, középiskolájának múltjával, je­lenével és kiterjedt külföldi cserekapcso­lataival. Ezt követően a szekszárdi prog­ram némi csúszást szenvedett, mert a megyeszékhely fél hosszán keresztül a JK 08-53 rendszámú gépkocsi vezetője nem biztosította a KRESZ szerint is jogos elsőbbséget a diplomáciai rendszámú, állami zászlót hordó autónak. A vendégek nagy érdeklődéssel fo­gadták Dránovits István igazgató beszá­molóját a fél éve önálló német színház működéséről, terveiről, már kialakult és ezután formálandó nyugatnémet kap­csolatairól. Az évente 200-220 előadást szórvány népességnek szolgáltató szín­ház európai ritkaság. Előre láthatólag már ősztől módjuk lesz NSZK-beli rende­zőt és talán színészeket is fogadni. Ugyanezen a helyen zajlott a sajtótájé­koztató, ahol Arnot nagykövet pécsi kol­légánk kérdésére elmondotta, hogy még a nyáron sor kerül az ottani konzulátus egyelőre ideiglenes helyen történő meg­nyitására. Az NSZK részéről nem lenne akadálya a vízumkényszer eltörlésének, ezt a parlament megszavazta, de még más szomszédos államok kormányaival való egyeztetésre is szükség van. Mint diplomata, egyik-másik kérdést termé­szetesen válaszolatlanul hagyta az állam képviselője, lévén nem érezve magát ille­tékesnek arról nyilatkozni, hogy a ma­gyar és NSZK-beli szociáldemokrata pártok közt például milyen kapcsolat van. A Dátum munkatársának azt felelte, hogy a hazai németség identitástudatá­nak megőrzése elsősorban a legfiata­labb generáció kezében van. Lapunk munkatársának tudakozódását azzal kapcsolatban, hogy egyéves magyaror­szági tartózkodása során mi tetszett neki legkevésbé hazánkban, tréfásan azzal hárította el, hogy a saját magyar nyelvtu­dásának hiánya. Úgy vélte, hogy azzal arányosan, ahogyan Magyarország ver­senyképes lesz a világpiacon, a máris ki­tűnő kulturális kapcsolatok mellett a gaz­daságiak megyénkben is éreztetik majd hatásukat. A tavalyi példátlan NDK me­nekültrohamról elmondotta, hogy diplo­máciai pályafutása során még sosem ta­pasztalt olyan őszinte segítőkészséget, mint amilyenről a magyar kormány tanú- bizonyságot tett. Végül az MTI megyei tu­dósítójának arra a kérdésére, hogy az idősebb német ajkúak fogyatékos irodal­mi német nyelvtudása nem gátolja-e a Deutsche Bühne műsorainak élvezetét, erre ellentétes györkönyi tapasztalataival válaszolt. Ugyanakkor mint vendég, arra nem volt hajlandó, hogy a gyönki órát „pedagógusként" jegyekkel osztályozza, de őszinte elismeréssel szólt ott szerzett friss élményeiről. A nyugatnémet diplomaták másfél na­pos megyénkben látogatása ebéd után ért véget. ORDAS IVÁN Fényképezte: K. M. A racionalizálás Kiosz-kongresszus után látszateredményei KÖZÖS tanácsú községek Az elmúlt évtizedek túlzóan centrali­zált, körzetesítő szemlélete a legnagyobb károkat a nagy lélekszámú, életképes falvakban okozta. A helyi közösségek ér­dekeinek megjelenítése és alkotmányos védelme minimális teret kapott az illeté­kes fórumokon, s e háttérbe kerülés az aprófalvas települések sorsát. illetően szinte tragikussá vált. Az igazgatás racio­nalizálásának, a fejlesztések koncentrá­lásának deficitje napjainkban tör igazán felszínre, tényleges eredményekről csak elvétve beszélhetünk e területen. Valójá­ban egy decentralizáltabb, szervezetileg tagoltabb és kevésbé uniformizált jellegű irányítási szisztéma garantálhatja csak a települések tényleges érdekképviseletét. Nem meglepő, hogy azokban a falvak­ban, ahol a körzetesítésnek elsősorban a hátrányait „élvezték” és erős helyi közös­ség van, egyre erőteljesebben jelentkez­nek az elvárási törekvések, az esely- egyenlőség kérdése - kívánalma, s e te­lepülések önállósulási szándéka (pl. Má- zaszászvár esete). Készül az új önkormányzati törvény, s remélhetőleg a korábbinál jóval gazda­gabb szervezeti megoldásokat kínál a te­lepülések horizontális együttműködése számára. Egy korábbi dokumentum, az 1971 -es településhálózat-fejlesztési koncepció egységes mutatórendszerrel kívánta kezelni a teljes magyar település­állományt, ami egyes megyéket átgon­dolatlan területszervezési politikára késztetett. A túlzott integráció a még élet­képes falvakból is megindította az elván­dorlást, tovább fokozva a hátrányokat (pl. az alapellátás hiányosságait). Hiába hangsúlyozták a társult települések mindegyikének egyenlő jogi státusát, az érdekérvényesítésben a „központi hely” volt favorizált helyen a gyakorlatban. Az akadémia pécsi társadalomtudományi intézetének kutatói e kötet szerzői, akik nem csak e tanulmánykötetben, hanem minden illetékes fórumon a falvak érde­kérvényesítésének tovább nem halogat­ható szükségességéért emelik fel szavu­kat. (A könyv az MTA Regionáliskutatá­sok központja kiadásában jelent meg).- csefkó ­Átvettük a hatalmat Interjú Módos Istvánnal Az elmúlt hét végén országos kongresszust rendeztek a kisiparosok Buda­pesten, az Országházban, amelyen tíz Tolna megyei küldött is részt vette. Kö­zülük Módos István kisiparost, a Kiosz Tolna Megyei Szervezetének elnökét kérdeztük a kongresszus eredményeiről:- Mi volt a legfontosabb téma a Kiosz X. kongresszusán?- Tulajdonképpen eredetileg májusra volt kitűzve az időpont, de az iparo­sok kérésére előrébb hozták február tízre a kongresszus megtartását. A tag­ság sürgette a változásokat, azok között is az egyik legfontosabbat, az új or­szágos vezetőség megválasztását. Az egész országban tavaly október-no­vemberben megtörténtek a megyei választások, amelyeken egy-egy főt dele­gáltak az országos vezetőségbe. Ők azonban hivatalosan nem voltak tagjai a régi vezetésnek, csak megfigyelőként vehettek részt a munkában. Éppen ezért volt a kongresszusnak hangsúlyos feladata az új országos vezetőség és az elnökség megválasztása. Kurucz Zsigmond lett az elnök, Szabó Tibor és Juhász József az alelnökök. Ők természetesen kisiparosok, és társadalmi megbízásként vállalták ezt a feladatot. Az országos vezetőség megerősítette posztján az eddigi főtitkárt, Fischer Pált.- Mire számítanak az önkéntes tagság bevezetése után?- Tavasszal, a vállalkozói törvény hatályba lépését követően szűnik majd meg a kötelező tagság. Ekkor nyilván csökkenni fog a Kiosz létszáma, de mi bízunk abban, hogy ez csak átmeneti állapot lesz, és akik a múlt hibái miatt el­vesztették a bizalmukat a szervezettel szemben, azok - látva a valós megúju­lást - meggondolják magukat. Ismerem az iparosok véleményét, többségük nem a szervezet elhagyását fontolgatja, hanem az átalakításában szeretne te­vékeny részt vállalni.- Pontosan miben nyilvánul meg ez a megújulás?- Leginkább abban, hogy saját szervezetüket maguk a kisiparosok irányít­ják, nem pedig kinevezett bürokraták. Átvettük a hatalmat. Én magam és veze­tőtársaim is iparosok vagyunk, így saját bőrünkön is érezzük e réteg nyo­masztó problémáit. Ebben a szervezetben mindennek és mindenkinek a mű­ködő iparosok szolgálatában kell állnia. Ez a kor parancsa. Ha a Kiosz való­ban jól működő, demokratikus irányítású érdekképviseletként funkcionál, a tagság igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtva, akkor - ebben biztos vagyok - a jövőben is nélkülözhetetlen és népszerű szervezet lesz. Általános­ságokkal persze ma már nem érik be az emberek, csak akkor mozdulnak, ha közvetlenül érzékelik, hogy a Kiosz értük, nekik dolgozik.- Ön szerint milyen feladatokat kell ellátnia egy ilyen megyei szervezetnek? A legfontosabb természetesen az érdekképviselet. Nekünk „egyenesben” kell közvetítenünk az iparosok körében megfogalmazott követeléseket, így az országos vezetés fel tud lépni az érdekükben a kormánnyal szemben. Fontos a tásszervezetekkel - Kisosz, Okisz, VOSZ - való szorosabb együttműködés, nem a konkurenciát kell látnunk bennük, hanem az egységes vállalkozói ér­dekvédelemre kell törekednünk. Éppen ezért a kongresszuson a Kisosz-szal közösen megalakítottuk Magyar Magánvállalkozók Kamaráját, amelyhez csatlakozhat a többi érdekképviselet is. Emellett olyan szolgáltatásokat kell nyújtanunk iparosainknak, amellyel a napi munkájukat megkönnyíthetjük,. mint például a könyvelés, adótanácsadás, különböző szervező munkák, mestervizsgák rendezése, az információáramlás biztosítása.- A Kiosz és a többi említett szervezet gazdasági érdekképviseletet lát el. Nemrég megalakult a Vállalkozók Pártja, amely viszont a politikai érdekképvi­seletet tűzte célul, a parlamentbe juttatott képviselőkön keresztül. Mi a véle­ményük erről?- Tavaly év végén a megyei küldöttgyűlés úgy foglalt állást, hogy nem pár­toskodunk, minden iparosnak egyénileg kell eldöntenie, hogy mely pártra szavaz, esetleg melyiknek lesz tagja. Az más kérdés, hogy erkölcsileg támo­gatjuk a vállalkozók pártja által kitűzött célokat, hiszen ez minden vállalkozó és így minden kisiparos érdeke is. - áa ­Nagyüzem vagy/és kisüzem? (The small is the beautiful? A kicsi a szép?) A Magyar Nemzet 1990. január 16-i számában Csullag József a mezőgazda- sági nagyüzemek felszámolását és a far­mergazdálkodás bevezetését javasolja. Azzal csak egyetérteni lehet, hogy a sztá­linista pártállam álszövetkezeteit a párt­állammal együtt a történelem szemét­dombjára kell söpörni, azonban nem sú­lyos hiba-e a sztálini kolhozt azonosítani a nagyüzemmel? Az USA-ban a farmok átlagos nagysága 185-190 hektár, de Georgiában, Texasban, vagy Kaliforniá­ban szép számmal találunk több ezer hektáros, prosperáló nagy farmokat is. Ausztráliában, Argentínában nem ritka a százezer hektárt meghaladó mezőgaz­dasági nagyüzem sem. A sztálini kolhoz nem üzem- és tábla­méret kérdése, hanem azé a társadalmi- gazdasági-hatalmi struktúráé, amelyben működik. A farmergazdaság (a családi farm) va­jon univerzális csodaszer? Hogy a far­mermezőgazdaság tőke nélkül mit ered­ményez, azt Jugoszlávia, Lengyelország, Törökország, vagy Portugália példája is mutatja. A fejlett Nyugat (Eszak-Amerika, Nyugat-Európa és Japán) évi 100 mil­liárd dollár nettó támogatással tartja fönn agyongépesitett farmjait. Csullag József jó néhány sommás, té­nyekkel alá nem támasztott állítása vitat­ható. Például: „azt a gyakori hivatkozást, amely szerint a mezőgazdaság költség- vetési kapcsolata pozitív egyenlegű, nem lehet komolyan venni. Hát honnan szár­mazzanak az államháztartás bevételei, ha nem az egyik termelőszférából?” Lát­szólag triviális igazságról van szó, de mindjárt más az akusztika, ha tudjuk: ma a világon három országban nettó költ­ségvetési befizető és agrárágazat, Új-Zé- landon, Norvégiában és Magyarorszá­gon. Új-Zélandon ez a fő ágazat, Norvé­giában pedig csökkenteni akarják a me­zőgazdasági termelést a kedvezőtlen ég­hajlat miatt. A magyar mezőgazdaság nettó költségvetési egyenlegének pozití­vuma tehát nagyon is fontos tény. Mint ahogy az is, hogy hazánk az egyetlen nettó agrárexportőr Kelet-Európábán (még Bulgária is nettó importőr!), és hogy agrártermelésünk egyharmadát expor­tálni tudjuk. Nem kis dolog az sem, hogy az egész szocialista világban egyedül a magyar agrártermékpiacon létezik huza­mosabb idő óta kínálati piac, nincs hiány, sorban állás. Csullag József azt írja: „Márpedig aki a közgazdasági elemzésekben kicsit is já­ratos, az tudja, hogy a ráfordítások növe­lésével a hozamok mennyisége is több­nyire növelhető”. Nos, többnyire! A szo­cialista gazdaság nem egy ágazat bemu­tatta, hogy irdatlan ráfordítások ellenére is marad, sőt növekszik a veszteség. A Szovjetunióban a Brezsnyev-korszak utolsó időszakában hatalmas összege­ket invesztáltak be a mezőgazdaságba a legkisebb kézzelfogható eredmény nélkül. Üzemi szinten már mai probléma, hogy a többlet műtrágya-ráfordítás nem fokozza a hozamot, sőt, esetenként csökkentheti. Magyarországon az elmúlt két évtized­ben valamennyi ágazatban romlott az eszközhatékonyság, kivéve a mezőgaz­daságot, ahol a költségek növekedését sikerült ellensúlyozni. Az adókat és egyéb elvonásokat már kevésbé... Különös állítást közöl Csullag József: „A magyar agrárgazdaság termelékeny­ségben és hatékonyságban meg sem tudja közelíteni a nyugat- vagy észak­európai tőkés országok mezőgazdasá­gának - esetenként rosszabb természeti adottságok között - elért színvonalát." Hasonlókat már sokan állítottak, de té­nyekkel alátámasztani még nem tudták. Nézzük a tényeket, amelyek ugye „ma­kacs dolgok”! Vajon hol rosszabbak a természeti té­nyezők? Talán az Atlanti-partvidéken, ahol enyhe a tél és nem ismerik az aszályt? Angliában, Liverpool környékén nem esiktöbb csapadék, mint Magyaror­szágon, de mindennap esik... De nézzük a termelékenységet és ha­tékonyságot! Vaszilij Leontyev, a világhí­rű amerikai közgazdász szerint Magyar- országon a mezőgazdaságban nagyobb a munka termelékenysége, mint Fran­ciaországban. (Ötlet, 1988. márc. 3., 26. o.) Például az egy tehénre jutó tejhozam több mint ezer literrel nagyobb hazánk­ban, mint Franciaországban, ugyanak­kor nálunk egy tehenészre 18-19 állat jut, míg ott csak 14-15. A kukorica ter­mésátlaga az elmúlt 10 év átlagában Ma­gyarországon magasabb, mint Fran­ciaországban. Az eszközhatékonyság terén Magyar- ország kiugróan jó mutatókkal rendelke­zik nemzetközi összehasonlításban. Ha­zánkban a legnagyobb a géppark ki­használtsága a szántóföldi növényter­mesztésben. 4-5-ször nagyobb ez a mu­tató, mint a fejlett nyugati országok farm­jain. Ugyanakkor nagy az élettartam-ki­használtság is. Az USA-ban egy traktort 4- 6 ezer üzemóra után leselejteznek, ná­lunk 14’ezer üzemóra fölött is futnak erőgépek a szántóföldeken. A magas éves kihasználtság mindenképpen jó, azonban a túl hosszú élettartam nálunk már kifejezetten káros, mind a technikai, mind a közgazdasági optimum szem­pontjából. (Nagy a szerviz- és alkatrész- költség.) A mezőgazdaság korunkban rendkívül eszközigényes ágazat, eszközigényes­sége kétszerese az ipari átlagnak a fejlett országokban. Ezért a drága géppark ki- használtsági foka a hatékonyság döntő tényezője. A közhiedelemmel ellentétben az élő­munka termelékenysége terén sem ál­lunk rosszul, tehát igazat kell adnunk Leontyevnek. A nagyüzemek dolgozói létszámának kb. egyharmada foglalkozik a szűkebb értelemben vett mezőgazda- sági termeléssel. Vagyis a KSH kimutatásaival ellentét­ben nem a munkaképes lakosság 18-19%-a dolgozik a mezőgazdaság­ban, hanem csupán a 7-8%-a, ami meg­felel egy fejlett ország szintjének. Az adminisztratív és irányítási költsé­geket is egy átlagos magyar nagyüzem méreteihez, széles tevékenységi köréhez kell viszonyítani. Az nem mond semmit, hogy a 20-30 hektáros nyugati farmokon a farmer egy személyben vezető és beosztott, főkönyvelő, stb. A magyar mezőgazdaság alapproblé­mája nem a hatékonyság, a termelékeny­ség, hanem az, hogyaz 1970-es években belementünk a tömegárutermelés zsák­utcájába, akkor amikor ennek konjunk­túrája volt, és nem váltottunk időben, amikor ennek a termelésnek a világpia­con bealkonyult. A kiút csak a brainigényes, kreativitás­igényes termelési struktúra lehet az ag­rárágazatban is (mint mindenütt!), a ma­gas minőség, a speciális jelleg, a magas termelési kultúra. Ma nem áruk verse­nyeznek a világpiacon, hanem termelési kultúrák, tudás- és információmennyisé­gek és minőségek. A magyar mezőgaz­daságnak vetőmaggal, tenyészanyaggal, know-how-val, szolgáltatásokkal, spe­ciális, magas feldolgozottsági fokú ter­mékekkel kell ellátnia Északnyugat-' Európát. Ehhez meg kell teremteni a megfelelő érdekstruktúrát, ami csak a tu­lajdonviszonyok rendezésével érhető el. Azonban a tulajdonviszonyok rendezé­sét ne azonosítsuk a nagyüzemi struktú­ra szétverésével, mert ez a fogalmak összekeverése. Tévedés az is, hogy a nyugati farmok azt csinálnak, amit akarnak. Egy francia paraszt tagja egy sor termelés szövet­ségnek, pl. a tejtermelőkének. A játék- szabályok nagyon szigorúak, aki vét a minőségi követelmények, vagy a szerző­déses szállítási fegyelem ellen, hamar megnézheti magát, nem úgy, mint Ma­gyarországon. Hollandiában sohasem alakulhatna ki olyan szervezett zöldsé­ges maffia, mint nálunk, mert a törvények és a piacvédelmi mechanizmusok sokkal szigorúbbak. Véleményem szerint mindazoknak visz- sza kell kapniuk földjüket, akiktől tör­vénytelen eszközökkel elvették, de nem úgy, hogy egy 100 hektáros tábla köze­pén kikanyaritanak nekik egy darabot. A nagyüzemek területének egynegyedét- egyharmadát kellene ténylegesen is fel­osztani azok között, akik ezt igénylik, és akiknek jogalapjuk is megvan rá. Ebből a részből jól gépesített, hitelekkel, adóked­vezményekkel támogatott klasszikus családi farmok jönnének létre, és mun­kaigényes ágazatokat művelnének. A fennmaradó részen folyna tovább a nagyüzemi gépesített szántóföldi nö­vénytermelés, a jelenlegi üzemi létszám 5- 6%-ával, jól megfizetett szakemberek­kel, minimális adminisztrációval. A nagy­üzem az arra jogosultaknak ingyen, az arra vállalkozóknak pedig pénzért rész­vényeket juttatna. Tehát a volt szövetke­zeti tagság farmerré lenne, ha ezt akarná, ugyanakkor résztulajdonosa egy korsze­rű nagyüzemnek, ahonnan kapná a ta­karmányt, a vetőmagot, stb. így fennmaradna a világ leghatéko­nyabb szántóföldi növénytermelése, to­vább működne a nagyüzemekben kiépí­tett feldolgozó vertikum, azonban nem a kisüzem lenne alárendelve a nagyüzem­nek, mint ma, hanem fordítva: a farmerek lennének a nagyüzem valós tulajdono­sai. Természetesen ahol a tagság föl kí­vánja az egész területet osztani és föl akarja a nagyüzemet számolni, ott ezt nem szabad megakadályozni; tehát min­denben döntsenek a tulajdonosok a sza­bad akaratukból. GAZDAG LÁSZLÓ Vidám vendégek és györkönyiek a német színházban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents