Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-06 / 31. szám
FEBRUÁR A Nap kél 7.05 órakor nyugszik 16.52 órakor KEDD fit Hold kél 12.53 órakor Névnap: Dorottya, Dóra nyugszik 5.02 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: WESSELY GÁBOR Telefon: 16-211. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Csendes, enyhe idő A várható időjárás az ország területére ma estig: változóan - többnyire gyengén - felhős lesz az ég, számottevő eső sehol sem valószínű. A változó irányú szél legföljebb kissé élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet kevéssel 10 fok fölött alakul.. 6 Száztíz éve halt meg az ausztriai Gör- bersdorfban a Szálkán született Csep- reghy Ferenc (1842-1880) színműíró. A színészi pálya iránti vonzalma már gyerekfejjel elragadta őt. Asztalosinasként részt vett műkedvelő színielőadásokon, majd mikor segéd lett, maga is írt kisebb jeleneteket, később pedig egész estét betöltő színdarabokat Néhány esztendeig Bécsben gyakorolta az ipart (mármint az asztalosságot), s ott írta Magyar fiúk Bécsben című vígjátékát (1863- ban), amelyet hazajövetele után nagy sikerrel mutatott be a Nemzeti Színház. Hazatelepülését követően, 1868-ban önálló műhelyt nyitott Pesten, miközben dramaturgiai ismereteit tovább bővítette. Néhány évvel később azután végleg otthagyta eredeti szakmáját, s ettől kezdve már csak az irodalomnak élt 1872-ben feleségül vette Rákosi Jenő húgát; 1876 és 1878 között a Rákosi vezette Népszínház titkáraként tevékenykedett Tüdőbaja korán végzett vele. Irt verseket is, ám sikert csak a színpadon aratott, főként két - meglehetősen álfalusi környezetet bemutató - népszínművével, a Sárga csikó (1877) és a Piros bugyelláris (1878) című darabjaival. Sokat játszott, a maga korában szintén rendkívül népszerű romantikus mesejátéka az először 1875-ben színpadra vitt Vízözön volt- A SZEKSZÁRDI Városi Televízióban február 7-én - szerdán - 20 órai kezdettel fórumot rendeznek a városi televíziós kábelhálózat helyzetéről és jövőjéről. A nézők kérdéseit a 15-865-ös telefonon várják.- HELYREIGAZÍTÁS. 1990. február 5- én a T. M. Népújságban a Szekszárdi Nyom'da hibájából tévesen jelent meg a Népbolt Vállalat hirdetésében a Dacia sorsolása. A pontos szöveg: „Sorsoljuk a Daciát az 1989. december 8-i sorsoláson nem nyert, és az azóta 1990. január 30-ig kapott vásárlást igazoló szelvények között.”- ZE BETO AUTÓBALESET ÁLDOZATA LETT. Vasárnap este autóbaleset áldozata lett Jose Alberto Teixeira Ferrei- rinha, ismertebb nevén Ze Beto. A 29 esztendős labdarúgókapus az FC Porto kitűnőségének számított, 23 alkalommal a válogatottban is figyelembe vették. Ze Beto kocsija megcsúszott, felborult, s a neves sportoló életét vesztette. Holnapi számunkból A túlélés időszaka „Kevesebb lesz, ha jól tudom, meg azt, hogy itt rohad a raktárban egy csomó. Aztán nem is viszik. Húztam 32 évig az igát, most könnyített munkán vágyók. Olyan a pénz is, nem mint amikor hajtottam. Képzelheti, micsoda nyugdíj .lesz majd ebből. Hogy hívnak? Úgy, hogy munkás...” * A Pártok - választások összeállításban ezúttal a Hazafias Választási Koalíció, a Magyar Függetlenségi Párt, a Magyar Néppárt és a Szabad Demokraták Szövetségének anyagai olvashatók. (5. oldal)- KÉT ÚJABB KÖTETTEL gyarapodtak a napokban a közkedvelt és keresett tényirodalmi újdonságok. Farkasházy Tivadar Tévések végjátéka című műve az Új Idő Kft. gondozásában látott napvilágot. A kabaré világából ismert szerző a Megengedett sebesség című műsora történetén keresztül mutatja be a televízió kulisszák mögötti világát. A humorista első alkalommal tárja széles nyilvánosság elé a legnagyobb hatású elektronikus média vezetőivel megvívott harcait, az ebből keletkező konfliktusokat. Napjaink még mindig alig ismert valóságába kalauzol Viktor Szuvorov Akvárium című kötete, amely a Co-Nexus Print-teR Kft. kiadványa. A szerzőnek nem ez a valódi neve, mert a szovjet katonai hírszerzés egyik tisztjét fedi. Az író a szovjet katonai hírszerzés főparancsnokságának, az „Akváriumnak" belső életével, a kiképzéssel, a hírszerzők személyes gondolataival, gondjaival ismerteti meg az olvasót. Szuvorov végül is a szervezetből való kiugrást választotta, és élményeit először angol nyelven publikálta. A külföldi kritika elismerően szólt a szenzációs leleplezésnek minősített kötetről. Az egyik meghívott művész, N. Tóth József...néhányszor elhomályosultak a tekintetek. Az együtt eltöltött órák jó hangulata igazolta az ilyen és ehhez hasonló összejövetelek szükségességét az idősebb korosztályok részére is. Amint azt az esemény szervezőitől megtudtuk, a jövőre is megrendezésre kerülő nyugdíjas találkozónak már az - addigra minden bizonnyal elkészülő - új művelődési ház ad otthont. (A pörbölyieken kívül - mint ahogy azt megtudtuk - a szekszárdi Aranyfürt Tsz és a bonyhádi művelődési központ is szervezett találkozót az elmúlt héten a nyugdíjasok számára.) ... és népes hallgatósága Szombat délután Pörbölyön, a volt iskola épületében ismét megrendezték a téli hónapokban immár hagyományossá vált műsoros nyugdíjas-köszöntőt. A község elöljárósága által szervezett találkozón közel nyolcvanan vettek részt. Először Gyöngy Ferenc köszöntötte a megjelenteket, majd egyben el is búcsúzott mint elöljáró, hiszen mandátuma lejárt és a választások után már valószínűleg új polgármestere lesz Pörbölynek. A megható búcsú után budapesti vendégművészek - Vereczkei Erzsébet, N. Tóth István és Kolompár Gyúró - előadásában népszerű operettdallamokat és magyarnótákat hallhatott és élvezhetett a nyugdíjas közönség. Bizony, egy-egy régi szép emléket visszaidéző nóta után Mai moziműsor Dombóvár: Véres játék (6 óra). Dunaföldvár: 9 és 1/2 hét (6 óra). Paks, Duna: Vámpírok Velencében (8 óra). Szekszárd, Panoráma: Végzetes vonzerő (fél 6 és 8 óra). Kamaraterem: Bolero (6 és 8 óra). Tamási: A Shogun árnyéka (8 óra)^ Tolna: Meghalni a szerelemért (7 óra). mamsmmmmM------------ ' 1 • ........ B illy-sztár Múlt héten sugározták amerikai tévétársaságok azt gz egyórás filmet, amit tavaly Magyarországon forgattak, Billy Graham prédikátor látogatásáról és igehirdetéséről a zsúfolt Népstadionban. Ami eddig rendjén is van, de az már kevésbé, hogy valamennyien emlékszünk: Graham nem volt hajlandó itt-tartózkodása alatt kiállni Tőkés László, az üldözött erdélyi kisebbségek és hívők mellett, most pedig a prédikátor fényképeivel illusztrálva olvasták föl a filmben a heves tiltakozások hatására később tett nyilatkozatokat, azt a látszatot keltve, hogy azok még Budapesten hangzottak el. Nem olyan rendezői fogás ez, amit Billy, a sztár igen - de Graham, a világhírű igehirdető nem engedhetne meg magának? d. e. IS ------V igyázz, trafipax! Holnap - február 7-én - az alábbi helyeken és időpontokban lesz sebesség-ellenőrzés: 5.30-14.00 Bony- hád város belterülete, 13.30-22.00 Dombóvár város belterülete. Totó nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Totó 5. játékhetére 8 528 566 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 455937 forint, 13 találatos szelvény 24 darab, nyereményük egyenként 248693 forint, 12 találatos szelvény, 2316 darab, nyereményük egyenként 2863 forint, 11 találatos szelvény 31 037 darab, nyereményük egyenként 214 forint, 10 találatos szelvény 198 594 darab, nyereményük egyenként 50 forint. Fogadóórák A Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője 1990. február 23-án 9 órától 10 óráig, Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője 1990. február 19-én 15 órától 16 óráig, Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője 1990. február 19-én 15 órától 16 óráig, Paksi Rendőrkapitányság vezetője 1990. február 28-án 16 órától 17 óráig, Tamási Rendőrkapitányság vezetője 1990. február 26-án 8 órától 9 óráig. Tetten ért éjszakai „méhészek” Késő este felé járt az idő. A szolgálati autóban - Simontornyáról Tamási felé - a rendőrök annak az akciónak a részleteiről beszéltek, melyet épp akkor fejeztek be. Egy hároméves kislányt kerestek, akit a családtól külön élő apa nem vitt vissza édesanyjának. Akad ilyen. Aztán Tamási és Pincehely között, a matrinca-pusztai bejáró felett az erdőből fény szűrődött ki. Bármennyire is fáradtak voltak - Balássa Tibor főhadnagy és két társa, Handa Gyula főtörzsőrmester, Szokolai József őrmester -, úgy gondolták, érdemes lesz megnézni ezt a szokatlan jelenséget. Márcsak azért is, mert az elmúlt évben jártak már erre olyanok, akiket a közelben lévő méhkaptárak érdekeltek - no nem a természet iránti szeretetükből fakadóan. Közelebb érve a helyszínhez látták, hogy egy teherautó erőlködik a felázott kaptatón fölfelé. A teherautó jobb oldala le volt nyitva. A kipörgött kerék nem sok jóval kecsegtetett, ám az igyekezet szemmel látható volt. A váratlan látogatóknak csöppet sem örült a kerekegyházai Kántor József 35 éves magánfuvarozó. A kérdésre, hogy mit keres éjnek évadján ezen a területen, mindössze annyit tudott mondani, hogy pihenni akart... Szokatlan módja ez a napi fáradalmak kipihenésének, annyi biztos. Az igazoltatás közben Balássa Tibor főhadnagy gyorsan szemrevételezte a terepet. A teherautótól kb. négyén méterre talált is 13 db nagyboco- nádi rakodó méhkaptárf, szállításra előkészítve. Kántor néhány perc múlva kibökte, hogy a rokona is itt van valahol a közelben. Nem tellett bele sok idő, a bokrokban megbújó 53 éves Danics Imrét is megtalálták. Félnivalója, mint utólag kiderült, volt, hiszen 1986-ban csalásért hat hónap börtönt kapott 2 évre felfüggesztve... Kiadósabb beszélgetésre már a Tamási Rendőrkapitányságon került sor. A kihallgatáson beismerték, hogy Danicsnak akarták a mintegy 91 ezer forintot érő méhkaptá- rakat ellopni. Igaz, a méhekhez nem ért, de Kántor - aki ebben a szakmában már némi gyakorlatot szerzett - segítséget ígért neki, s valószínű, hogy a számottevő anyagi haszon sem maradt volna el. Kántort és Danicsot őrizetbe vételük után kiengedték a rendőrségi fogdából, s szabadlábon várják az ügy vizsgálatának további fejleményeit.- kbzs tstÉPCUSÁG Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. - Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- R. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyugdíjas-találkozó Pörbölyön Moszkvaiak százai sorakoznak a McDonald’s nemzetközi gyorsétkezési lánc első itteni étterme előtt, a megnyitást követően. A szakemberek napi 15000 adag étel forgalmazására számítanak. (Telefotó-MTI Külföldi Képszerkesztőség)