Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
TOLNATAJ 1990. február 3 III. évfolyam, 5. szám Felsőváros Vendégünket, aki még nem járt városunkban, felvisszük a Kálváriára, a kilátóhoz: ime itt fekszik a lábunk előtt Szekszárd. Gyönyörű a kilátás. Tiszta időben az északitól a déli végéig jól belátható minden részlete.- És ez itt mögöttünk micsoda? - kérdezi a vendég megfordulva és letekintve a domb nyugati oldalán is.- Ez? Hát... tulajdonképpen ez is Szekszárdhoz tartozik... ez a Felsőváros. Egy érdekes nyúlvány, amely beékelődött a szőlő borította dombok közé. Szép látvány így felülről, olyan, mint egy kis falu. Városunk vezetőinek vendégei minden bizonynyal nem így cselekedtek, ahogy a mi képzelt vendégünk. A Felsővárosnak csak a hátukat mutatták, figyelmük csak Keletre szegeződött. A valóságban így szokott ez történni. A szekszárdiak többsége is csak nagy ritkán, vagy egyáltalán nem jár ebben a városrészben. Akinek errefelé közelíthető meg a szőlője, az ismeri ezeket az utcákat, mások legfeljebb évente egyszer zarándokolnak el a Kápolna térre, amikor a búcsú van. Aki feljön ide a városból és végigmegy a Bartina, Remete, Bocskai vagy Bethlen Gábor utcákon, az elsősorban az összbenyomásként az elhanyagoltságot, a lepusztultságot érzékeli. Itt-ott még hepehupás kátyús földutakat, macskaköves utcákat láthatunk, de a Bartina és Remete utca aszfaltja sem sokkal különb, különösen a téli felfagyások után. A nyári záporokat követően viszont vastag iszapréteg borítja el ezeket az utcákat, majd később, amikor megszárad, az abból keletkező finom, sokáig lebegő port átkozhatják az ott lakók és az átutazók egyaránt. Közelebbről szemlélve, az utcákon sétálva, valóban olyan benyomásokat szerezhetünk, mintha egy faluban járnánk. Egy faluban, amely nagyon közel van városhoz, amelyben már sok új házat emeltek a panelsivárságot megúnt városlakók, de azért még falu maradt. Ennek minden előnyével és hátrányával: szép régi parasztházaival, az emberibb léptékű, természetközelibb környezettel, életformával, de a XX. század végén már joggal elvárható civilizációs vívmányokat nélkülözve. Sajátos hangulatú, vonzó hely, ahol az emberek mindennapjait a súlyos elmaradásokból következő gondok mérgezik. Ezekre most már mielőbb megoldást kellene találni és valami el is indult ebben az ügyben. Megőrzendő értékek Nemrég gyűlést rendeztek a felsővárosiak a Kálvin téri könyvtárban azzal a céllal, hogy kezükbe vegyék az irányítást és az eddiginél hatékonyabban képviseljék a városrész érdekeit. Az ösz- szejövetel lezajlása nagyon tanulságos volt. Először Rácz Zoltán, a Szekszárd-Ért Klub vezetője beszélt röviden „építész és városvédő szemmel” vizsgálva a problémákat: Nap mint nap elmegyünk azok mellett a gyönyörű dolgok mellett, amelyeket ez a városrész még őriz. Szerencsére a várospolitika megkímélte a Felsővárost az erőteljesebb fejlesztésektől, így megmaradhattak értékei. Nagyon fontos, hogy ezeket az értékeket, a városrész régi arculatát, hangulatát megmentsük, átörökítsük a következő nemzedékek számára is. Valahol, valakik Pécsen és Pesten tervezték-tervezik a városunkat és ebből agyrémek születnek. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a lakótelepi panellakások alkalmatlanok a normális emberi életre, nagy szükségünk van tehát az olyan mintákra, amilyen a Felső- város. Nemcsak a szekszárdi lokálpatrióták gondolkodnak igy, hanem például Meggyesi Tamás építész, egyetemi professzor, minisztériumi főosztály- vezető is beleszeretett ebbe a városrészbe. Olyannyira, hogy könyvet is írt róla, amely már nyomdában van és hamarosan megjelenik. Felsöváros tehát olyan értékeket képvisel, amelyek vendégcsalogatók is lehetnek egy tavasa fesztivál vagy egy világkiállítás kapcsán. Léteznek pályázatok, amelyekkel pénzt lehet nyerni éppen ilyen célokra. Szükség lenne a pénzre a városrész fejlesztéséhez, csak vigyázni kell, hogy a fejlesztésnek ne essenek áldozatul az értékek. Természetesen biztosítani kell ebben a városrészben is minden itt lakónak a normális életfeltételeket, a szükséges infrastruktúrát. Indulatok Az összejövetel további részében gyorsan kiderült, hogy a felsővárosi embereknek sokkal kézen- foghatóbb, sürgetőbb gondjaik vannak, mint a felkészülés a világkiállításra. A hozzászólók véleménye legalábbis ezt tükrözi:- A Felsőváros a tanács szemében már nem Szekszárd, soha nem is volt az! Ez a városrész soha nem kapta meg a tanácstól az idejáró pénzt. Ezt most ki kell követelni!- Ahogy a falvakat elsorvasztották, ugyanúgy a Felsővárost is sorvadásra ítélte a tanács. Az a sok nyugdíjas, aki itt él, 30-40 évig fizette az adót. És mit látott ebből ez a terület? Semmit! Ezért most követelni kell a tanácstól, hogy pótolja az évtizedes lemaradásokat és adjon pénzt például csatornázásra.- Csatorna kellene a legsürgősebben, mert az emberek az utcára, a Sédbe vagy régi kutakba, emésztőgödrökbe engedik a szennyvizüket. Akinek pedig zárt szennyvíztárolója van, az fizethet havi ezer-ezerötszáz forintot a szippantásért.- így van! A legfontosabb a csatorna, aztán a csapadékvíz-elvezetés és csak ezután jöhet a gáz és a tévékábel.- A Bethlen Gábor utcában középkori útállapotok vannak, ezt kellene a legsürgősebben megoldani. Sok német jár oda a rokonokat látogatni és csak csóválják a fejüket az óriási gödrök, a bűzöl- gő szennyvízcsatornák láttán, csodálkoznak azon, hogy igy élünk mi 1990-ben. A város szégyene ez az utca.- A Séd pedig kész állatkert. Van ott róka, őz, mókus, a rengeteg patkányról nem is beszélve. Azt is ígérte a tanács, hogy rendezik a patakot, kitisztítják, kikotorják, mégsem történik semmi. Valami azért mégis csak történik, amint arról Juhász István, Puskás Tivadar utcai lakos beszámolt. Ö és egy kollégája, aki a Bartina utcában lakik, egy éve szervezik a csatorna építését ebben a két utcában és most végre sínen van a dolog. A tanácstestület megszavazott rá 2,6 millió forintot, ha még ebben az évben elkészül. A terveket ők elkészítették társadalmi munkában és kivitelezői ajánlatok is vannak 3 millió forintra. Most már csak az van hátra, hogy újra végigjárják az érintett mintegy 60 házat és összeszedjék a hiányzó 400 ezer forintot, aztán kezdődhet a munka. A Remete utcaiak viszont támadták ezt az elképzelést azzal, hogy ezek után a tanács az ö csatornaépítésüket már nem fogja támogatni, ráadásul nem is köthetnek rá a Bartina utcai vezetékre, csak átemelőszivattyú közbeiktatásával, ami jócskán megemeli a költségeket. Pedig itt a lakosság túlnyomó része idős, kisnyugdíjas, akik nem tudnak komolyabb részt vállalni a költségekből. Az a legnagyobb problémája talán a Felsővárosnak, hogy a fiatalok elmenekültek innét a rossz körülmények miatt. Márpedig fiatalság nélkül nincs fejlődés. Kényszerépítkezők Ez utóbbi állítás azért nem teljesen igaz. A fiatalok száma - ha nem is rohamosan - de azért szaporodik. Vörös Józsefék alig néhány hónapja költöztek be most épült házukba a Remete utca 73. szám alá.- Mikor és miért döntöttek úgy, hogy pont itt, a „világ végén” vesznek egy öreg házat?- Fiatal házasokként 1983-ban vettük meg, mégpedig két ok miatt. Az egyik, hogy nem akartunk bérházba költözni, a másik pedig, hogy itt tudtunk a legolcsóbban házat venni. Már akkor úgy gondoltuk, hogy távlati célként szóba kerülhet az építkezés, de arra nem számítottunk, hogy ilyen gyorsan rákényszerülünk.- Miért volt kényszer az építkezés?- Mert életveszélyessé vált a régi ház. Volt alattunk egy hatalmas pince, ami 87-ben egy nagyobb esőzés után beomlott. Éjjel hallottuk, hogy omlik alattunk a föld, mozog a ház. Nem volt kellemes érzés. Akkor már két gyermekünk volt. A tanács élet- veszélyessé nyilvánította az épületet, el kellett költöznünk.- Ezek szerint adtak lakást?- Hát, nem mondhatnám, hogy túlságosan segítőkészek voltak. Nagy nehezen adtak egy garzont, ami nem éppen négy embernek való lakás. Ráadásul az Állami Biztosító is alig akart valamit fizetni. A szakértőjük azt mondta, hogy egy festéssel rendbe lehet hozni. Pedig volt ott falomlás, repedések mindenütt, még a tető is megroskadt. No, végül hosszas utánjárással sikerült 78 ezer forintot kihúzni belőlük.- És ezután kezdtek hozzá az építkezéshez?- Az öreg ház vásárlásakor felvett hitelt előbb vissza kellett fizetni, ez elvitte a biztosítótól kapott pénzt, sőt, még elég sem volt. Tehát gyakorlatilag nulláról indultunk. A pince tömedékelését közben befejezték, ez egyébként egy millió forintba került a tanácsnak. Feleségem a harmadik gyermekünket várta, ezért kértünk nagyobb szükséglakást, amit nagy nehezen kegyeskedtek - három héttel a szülés előtt - megadni. Tavaly tavasszal aztán végre elkezdtük az építkezést és szeptemberben már be is költöztünk. Mi természetesen nem kaptunk a tanácstól vissza nem térítendő támogatást, csak kölcsönt. Nem voltunk elég rászorultak. A tanács A már említett összejövetelen nem sok dicséret érte a tanácsot a felsővárosi lakosság részéről. A tanácsi álláspontot Balázs Csaba műszaki osztályvezető és Szeleczky József a helyettese képviselte. Mint elmondták, ez a városrész olyan súlyos terheket, problémákat hordoz, amelyek gyakran meghaladják a tanács lehetőségeit. Ilyen például az a körülmény, hogy ez a város legalápincézet- tebb része. Azonkívül, hogy a tömedékelés rengeteg pénzbe kerül és a pincék gyakran okoznak váratlan meglepetéseket, a csatorna és gázvezeték fektetésénél is problémákat okozhat. A pinceproblémára egyébként ebben az évtizedben 100 millió forintot költött a tanács. További gond adódik a városrész fekvéséből, abból, hogy a nagy esők után a környező dombokról lezúduló hatalmas áradat itt rakja le a hordalékot, iszapot. Ennek megoldására is rengeteget költött a tanács, bár a helyzet most sem megnyugtató. Az kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedek város- fejlesztési politikája nem az ilyen jellegű városrészeknek kedvezett, hanem a lakótelepi tömblakások építésének. Az azonban nem állítható, hogy a Felsővárosra semmit sem költöttek. Történt út- és járdaépítés a Bocskai utcában, a Kisbödő és Puskás Tivadar utcában, és a régi vízvezeték-hálózat rekonstrukciója is megvalósult. Most végre megmozdult valami és ennek a tanács nagyon örül, hiszen á munkájukat könnyítené, ha minden városrészben, lakóközösségben lenne valamilyen önkormányzat, néhány agilis ember, akik a környezetük érdekeit hatékonyan képviselni tudják. Most kell ütni a vasat, ha már elindult ez a kezdeményezés a Bartina-Puskás Tivadar utcai csatorna ügyében, hogy folytatódhassák a Remete utcában is. Ha megvan az összefogás, akkor a tanács is könnyebben segíthet. Az ilyen közművekre egyébként máshol nem adtak ennyi pénzt, általában legalább ötvenszázalékos lakossági hozzájárulás szükséges. Azért nyúlt most mélyebben a zsebébe a tanács, mert jól ismerik a körülményeket, az ott lakók átlagéletkorát, jövedelmi viszonyait. A tanácstestület is tisztában van azzal, hogy a Felsőváros körülményei néhány vonatkozásban már tarthatatlanok és várhatóan ennek megfelelően hozza meg döntéseit. Persze, az sem mellékes, hogy a terület tanácstagja mennyire védi a helyi érdekeket. Azt is meg kell említeni azonban, hogy az emberek hozzáállása is gyakran hagy kívánnivalót maga után. Dühösek és elégedetlenek mindennel, ugyanakkor pedig sokan nem törődnek a környezetükkel. Panaszkodnak például a Séd állapota miatt. Meg kell nézni mi minden van abban a patakban. A rozzant babakocsitól kezdve a kidobott bútorokig mindenttalálhatunk ott. A Felsőváros olyan mint egy falu, az emberek viszont nem olyan gondosak a környezetükre, mint általában a falusiak. A legfontosabb tehát most az alap-infrastruktúra kiépítése és ebben a tanács igyekszik - anyagi lehetőségeihez mérten - a lakosság partnere lenni, a feladatokat koordinálni. A későbbiekben pedig meghatározó fontosságú lesz a városrész jövőjében az, hogy sikerül-e minél több fiatalt ide vonzani, letelepíteni. Ez az egyetlen lehetőség hosszú távon az értékek megőrzésére és a folyamatos fejlődésre. ÁRKI ATTILA Fotó: GOTTVALD KÁROLY
