Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. február 17. Kétszer ekkora juhállományt is ellátnának a legelők Az országos juhállománya jelenleg csaknem 30 százalékkal kisebb, mint tíz éwel ezelőtt. Azóta jcsaknem, minden évben csökkenés következett be. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a juhlétszám 1989. december 31 -én 2 millió 69 ezer volt, 147 ezerrel kisebb, mint egy évvel korábban. Az állami gazdaságok és a mezőgazdasági kombinátok az év végén 139 ezer juhot tartottak, 12 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Egy év alatt az állomány ötödét, 29 ezer juhot a kistermelőkhöz „helyezték ki”. A termelőszövetkezetekben van a juhok több mint 60 százaléka, ám a jószágok csaknem egynegyedét a kisvállalkozóknak adják bérbe. 1989. december végén 1 millió 396 ezer anyajuhot számoltak össze, 46 ezerrel, 3,2 százalékkal kevesebbet, mintegy évvel korábban. Figyelemre méltó adatsor: az állami szektor üzemeiben egy év alatt 13,2 százalékkal, a szövetkezetekben 7,2 százalékkal csökkent az anyajuhok száma' ugyanakkor a kistermelőknél több mint 8 százalékkal növekedett. * Az állatfaj ilyen mértékű visszaesésének legfőbb oka a megfelelő ösztönzés hiánya, pontosabban az, hogy- a gyors exportértékesítés reményében - a fiatal állatokat, a bárányokat az elválasztás után azonnal hizlalásra fogják a gazdaságok. A 800 forintos támogatás sem bizonyul elég hatékonynak: anyának való állatot is mind kevesebbet nevelnek. A szaporításra tovább tartott állatokból ugyanis legkorábban két év elteltével származik csak kézzel fogható haszon. Ezt az időt a legtöbb nagyüzemben túlságosan hosszúnak találják, s a jelenlegi takarmányárak mellett költségesnek tartják. 1990 elejétől a gyapjú árának „felszabadításával” minden juhászati termék szabadáras lett, ez némi reményt nyújt az állattartóknak. A gyapjútermelési támogatás és a vágójuhok utáni árkiegészítés viszont megszűnt. Az ország legelőterülete alkalmas a jelenleginél legalább kétszer több juh tartására. A kisvállalkozók tartanának is több állatot, ám a magánszektor számára a nagyüzefnek nem szívesen biztosítanak nagyobb legelőt. Ismét nagy árengedménnyel vásárt tart az áfész nagykereskedelmi részlege. A Skála akciós területén várjuk kedves vendégeinket, ahol nagy árengedménnyel vásárolhatnak különféle termékeket február 19-től március 2-ig. Az akció cipővásárral indul, majd ruházati termékekkel folytatódik. Keressen fel bennünket Érdemes! A Paksi Állami Gazdaság 1990. február 22-én 17 órakor ÁRVERÉSSEL ÉRTÉKESÍTI Polski 1500-as, Niva terepjáró és IZS 2715 típusú használt gépkocsijait. Árverés helye: Biritó - autójavító műhely. (144) A Teveli Téglagyár felvesz egy géplakatost karbantartói munkakörbe. Jelentkezni: a Teveli Téglagyárban a gyárvezetőnél. Fizetés megegyezés szerint. (19/18) T-SPED Fuvarozó Kisszövetkezet Dombóváron is megnyitotta használtautó-ügynökségét, az Engels u. 29. alatt (kórház mellett). Bizományosi átvétel után, értékesítés OTP- részletre is. Várjuk tisztelt ügyfeleinket. AUTÓJAVÍTÓK! Vállalatunk rövid határidővel vállalja a személy- és tehergépkocsik diagnosztikai vizsgálatára alkalmas, különböző típusú műszerek, telepített berendezések (fékpad, lengéscsillapító) helyszíni karbantartását, pontosságellenőrzését, javítását. Cím: Autó-AERO Közlekedéstechnikai Vállalat 9700 Szombathely, Zanati út 4. javítási osztály Telefon: 94-11-341/71,28,44 Telex: 37-346 M?fi Vállalkozók, gmk-k, szövetkezetek! A Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat szabad kapacitást keres a tavasszal induló forróvíz-táwezeték- építész,- gépész komplex kivitelezési munkák elvégzésére. Dokumentáció, árazatlan költségvetés és egyéb információ a 12-233/25 telefonszámon kérhető. A beérkező ajánlatok értékelése nyilvános. „34, Dunaföldvári Szövetkezeti Spartacus Sportegyesület PÁLYÁZATOT HIRDET megyei bajnokságban szereplő labdarúgócsapat EDZŐI TISZTSÉGÉRE. Jelentkezési Dánó Lajos szakosztályelnöknél. Határidő: 1990. február 26. Dunaföldvár, Mészáros u. 6. Telefon: 5 M171 FELVÁSÁROLUNK szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat, heverőket és egyéb lakberendezési tárgyakat március 1-jén nyíló bútorboltunkba. Érdeklődni: 16-638 * Baka és Társai Kereskedelmi Kft. Szekszárd, Kölcsey Itp. 22. (153) A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat az 1990/91-es tanévtől önálló szakmunkásképző iskolát indít kőműves, ács-állványozó, szakmákkal. A hároméves képzés során a szakmunkástanulók a következő rokonszakmai alapképzésben is részesülnek: kőműves - épületburkoló ács-állványozó - tetőfedő szobafestő-mázoló, tapétázó - üveges Az elméleti és gyakorlati képzést a vállalat területén nagy gyakorlatú szakembereink biztosítják. A szakmunkásképző intézet sikeres elvégzése országos érvényű szakmunkás-bizonyítványt ad. _ Tanulóink juttatásai:- ingyenes munkaruha és szerszámellátás, - kedvezményes étkeztetés és utaztatás,- tanulmányi eredménytől függő ösztöndíj, - ingyenes tanulószoba és szakemberekkel történő korrepetálás,- a vállalat helyzetéből és lehetőségeiből adódó további juttatások. Egyéves gyakorlat megszerzése után a rokonszakmából az országos érvényű szakmunkás-bizonyítvány megszerzését biztosítjuk. Bővebb felvilágosítást személyesen, vagy a 12-311 telefonon Lőczi József osztályvezető ad. Beiskolázási igényt magánszemélyektől, vállalkozóktól, vállalatoktól egyaránt elfogadunk. Jelentkezés módja: az általános iskolákban, vagy közvetlenül vállalatunk személyzeti és oktatási osztályán. Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 10.