Tolna Megyei Népújság, 1990. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-02 / 28. szám

1990. február 2. rtEPÜJSÄG „Tejetleniil...” - fejetlenül? Vállalkozó riasztatik A kölesdi kocsmadombon - úgy tűnik - hatalmas, ám komolytalan ellenféllel játszanak a kölesdiek, s a Tolna Megyei Népújság 1990. január 27-i számában Decsi Kiss János tollából megjelent cik­kel mégis öngólt rúgtak volna? Az itt élők tudják, s az Írásból is kitűnik, hogy a 7 éve üresen álló sajtüzem érde­kében mennyit tehettek és tettek. Úgy véljük, ha a Tolna Megyei Tejipari Vállalat részéről is komoly lenne a jó szándék és jóakarat, már sokkal többet is tettünk volna. Szerintünk a Szekszárdon jól mű­ködő nagyvállalatnak nem lehet érdeke a községünk központjában lassacskán omladozó épület hasznosítása. A cikk­ben megfogalmazottak szerint: „Sürgős megoldást kell találni, tudja ezt a tejipari vállalat...” Ha ez valóban így van, 7 évi türelmes próbálkozás után határozottan és visz- szautasithatatlanul kérjük: nyilatkozzék nyilvánosan és őszintén a vállalat igaz­gatója e sürgős megoldásról, mi jelenti a megoldást részükről és mennyi időt vesz igénybe! Bevezető mondatunkra visz- szautalva: mivel a vállalat vezetését -, akik hagyják lassan rombadőlni a köles­di sajtüzemet - valóban komolytalan és megbízhatatlan ellenfélnek tartjuk, jó len­ne, ha számot adnának eddigi segítő szándékú megoldáskeresésükről is! „Eladás, bérbeadás, kft., rt. formák is fel­merültek a tárgyalások során.” - tehát az érdeklődők részéről a határozott szán­dék nem vitatható. - „Egy speciális fel­adat ellátására készült.” „...komoly belső átalakításokat követel.” - komoly szán­dékú vállalkozót ez nem riaszthat el! Mi hát a sorozatos visszalépések igazi oka? A kölesdiek valóban AKARJAK a sür­gős megoldást, ennek sokféle indítéka a cikkből is kiolvasható, pl.: munkalehető­séget biztosítani a helybelieknek, ne csú­fítsa a falu központját a felújításra érett épület. Annak idején sok kölesdi adta pénzét a tejüzem létesítéséhez, s gazdaszemmel nézve méginkább szivszorító látvány az elhagyatott, az enyészetnek kitett üzem... ...s ha a Tolna Megyei Tejipari Vállalat­nál ezt nem így érzik, nem is igazán gaz­dái ennek az épületnek. Akkor pedig má­ris kínálkozik a megoldás: a Kölesden ál­ló kölesdi sajtüzem legyen a kölesdieké! Tisztáznunk kellene hát, ki a „feje” az üzemnek, akkor talán nem mennének dolgai fejetlenül, s az elriasztott vállalko­zó is - végre - megtaláltatna! Kölesd, 1990. január 28. A Kölesdi Ifjúsági Szervezet nevében Greifenstein József , Zsebe Anita Gárdi Gábor Pintér Gábor Visszhang Tisztelt dr. Kovács János főügyészhelyettes! Kicsit késve válaszolok az ön által megjelentetett cikkre. De előbb utána jár­tam a tanácsnál a személyemet sértő rá­galmainak. Nekem ugyanis nem mind­egy, hogy Korcsma vagy Korcsmáros Ist­ván. Vagy netán sajtóhiba!? Kijelentem, hogy semmiféle támogatást nem vettünk fel, se építkezésre, se tatarozásra, se egyéb másra. Ha ön megjelentet egy cikket, leg­alább járna a dolgoj< végére, hitelességére, mint ahogy én tettem. Ne keverjen össze neveket, és ne próbálja bemocskolni a be­csületes állampolgárokat. Én fiatal létemre, egy gyermek édesanyja nem tűröm öntől sem az ilyen rágalmakat. Állok elébe, hogy megfeleljek önnek. Tisztelettel: Korcsmáros Istvánná volt szekszárdi lakos Tamásiból (A szerkesztőség megjegyzése: a név- elirás nem sajtóhiba.) Ragadozó baktériumok Amióta - 25 éve - beszámoltam a Bdellovibrio baktériumok ragadozó vi­selkedéséről, két további rablóparányt fedeztek fel. Az egyik a Vampirococcus, a másik a Daptobacter baktérium. Ezek a mikróbák Északkelet-Spanyolország kéntartalmú tavaiban a náluk nagyobb termetű Chromatium nevű fényhasznosi- tó (fototrof) bíborkénbaktériumokat tá­madják meg. Ez utóbbiak tömegesen for­dulnak elő a sekély tócsákban és a las­san folyó vizeknek fényáteresztő, de oxi­génben szűkölködő rétegeiben, s a vizet olykor borvörösre festik. A tojás alakú Vampirococcus „mini- baktérium”-nak a milliliternyi vízben egy­millió egyedszámot is elérő sűrűségű tö­mege valóságos rablóhadjáratba kezd a Chromatium ellen. Rövid nyéllel a Chro­matium felszínéhez tapasztják magukat, majd „kiszívják” annaktartalmát. Csupán a sejtfalát és a citoplazmamembránját hagyják hátra. Érdekes módon ez a raga­dozó parazita csakis a zsákmányán sza­porodik, a laboratóriumi tápoldatban nem. A Ramovill türelemautóí ígéretes 12 hét, gyötrelmes várakozás... Mit tesz a magyar, ha ragaszkodik a szovjet autóipar Togliattiban gyár­tott autóihoz? Befizet a Merkúrnál egy Ladát és beáll 5-6 esztendőre a sorba? Netán kimegy az autópiacra és vásárol az új áránál jóval borso­sabb áron egy használt három­évest... vagy a rokoni foktól és vi­szonytól fügcjő egyszerűséggel esetleg bonyolult tapogatódzó meg­közelítéssel felkéri (felszólítja) nyu­gati rokonát nérjni valuta átutalására? Ha Ladához al^ar jutni záros határ­időn belül, jobb ha marad az utóbbi megoldásnál. Ha valutád van, min­dened van... kreálhatunk egy újsüte­tű mondást, ami után halihózva, mo­solyogva válogathatunk abban, hol és kitől vegyük meg azt a csodás La­dát. Ajánlat van, eddig vevő is volt. Majd most, az új intézkedések talán ezt is megnyugtatják. De ne szalad­junk ennyire előre. Fizessünk be a Ramovillnál egy Ladát. Ők öt fajtát kí­nálnak, ebből 3 Samara típus. Egy ár jellemző 2107-es (a köznyelv sze­rint a Mercedes elejű) 23 740 svéd korona + 31 ezer forint vám. Mit tud? Plusz egy fokozat van a kocsiban va­gyis ötsebességes, és a Ramovill munkatársai szerint ezek mit ad Is­ten, össze is vannak szerelve, hátul is van benne biztonsági öv és az első sárvédőbe betétek kerülnek, míg a kocsiba gumiszőnyegek. Egy svéd Lada-kereskedőn keresztül jut ha­zánkba évente 1000-1500 kocsi jgy. ígérvény: 12 héttel a befizetés után van autó, legfeljebb 15 hét... A Ramovill telepe valahol a Fradi pálya mögött van. A telepen számos Lada, s a váróban és ügyintézői iro­dában is jó néhányan. Aki december elsejéig befizette a kocsi vételárát, vámját (előbbit valutában, utóbbit fo­rintban) még a régi áron kaphatta meg kocsiját. A színválaszték jóindu­lattal jobbnak mondható, mint a Mer­kúré. A telep vezetője, a 31 éves Szöl- lősy György a Generál Motorsnál, annak is az NSZK-beli Opel cégénél tanulta a szakmát, melyről diplomát is szerzett. A Ramovill külkereske­delmi joggal rendelkezik, a svéd partner pedig az egyik legprominen- sebb Lada-vásárlója a Szovjetunió­nak. A telepen nincs telefonügyele­tes, a munkatársak veszik fel a tele­font, ha az éppen jó. Igaz, ez rontja az üzleti kompetenciát, de mint kiderült, a postával nincs mit tenni. A Ramovill üzletága két emberrel egy év alatt 30 millió svéd korona forgalmat bonyo­lított le.- Valamennyi Opel-kereskedőnek el kell végeznie ezt a tanfolyamot, amit mi ketten végeztünk el a cégtől - mondja Szöllősy György, s mutatja a míves diplomát, mely erről szól. A ta­nultak szerint igyekszem keresked­ni... Mi tanultunk lízingelést, kompEF tertechnikát és finanszírozást, egy valódi show-mann - egyébként ki­nézetre tiszta Sinkó László -, ne­vezetesen Herr Sommer vezette a reggel nyolctól este hatig tartó kur­zust. Aki a diplomát megszerezte, a világ bármely táján lehet Opel-kereskedő, s az csak természetes, hogy az Opel-részvények jórészének „tulaj­donoscsemetéje” is ott ül köztünk. Szakmai alapfogásokról mesél Szöllősy György; s csak sajnálko­zunk, hogy a hazai autókínálati piac bizony a békának ama bizonyos alsó fertálya alatti, így csak álomvásárló lehet az ember e téren.- Azt is feszegessük, miért nem képes a Ramovill az előzetésen be­ígért szóbeli 12 hetes szállítási határ­időt tartani - kértem a vezetőt.- Az okok, sajnos, rajtunk kívülál- lóak, a partner nem szállít. Jobbára csak ígér, s ha ez így valutás konst­rukció ide vagy oda, nekünk nem fe­lel meg, akkor legfeljebb nem rende­lünk - szól a petíció.- Erre mit lehet jogilag lépni - ér­deklődöm.- A bécsi nemzetközi bírósághoz lehetne fordulni, de a huzavona nem éri meg, s a szállító meg is sértődne tán tőle. így marad azaz üzletpolitika, amit mindig be is tartunk, hogy 15 hét után mindenképpen felajánlunk va­lamit a vevőnknek, legfeljebb nem a divatszínek közül. Apropó, színek. Hiába kérek hat keresett színt, mert megérkezik három soha nem is j kért... Ügyfélpárti vagyok, azt is átér- zem, mit jelent, ha nem veszik fel a telefont, de valóban nincs mit ten­nünk. Egyet csörren, mire felvesz- : szűk, a józsefvárosi központ bontott is valami hiba vagy túlterhelés foly­tán. A telefaxunk fél éve nem műkö­dik. Jöttek, beszerelték másnapra megállt. Azóta várunk. A Ramovillnak szerződése van a Merkúrral, szállításra, szervizelés, garancia miatt is, ott készül a kocsik 0-revíziója is. Elvileg „konyhakész” Ladákat kel­lene kapnia a telepnek, de sok a szállítási hiányleltáros ügy. Mindenesetre így is messze jobb ez az üzlet, mint hat évig várni mialatt kifuthatnak a mai típusok is. A svéd partner igen korrekt, hasz­na alig van, de munkája is csupán a közvetítés, de évi 1500 autónál a 2-3 százalék is pénz. Számokkal nehéz kifejezni, hogy mekkorát esett az üzlet az új intézke­dések hatására, de óriásit.- Talán két-három hónapig lesz így. Szidunk majd mindenkit, aztán mégis megrendeljük, mert mégis ez tűnik a legjobbnak. Hétezer márka körül van egy 1500-as Lada és a vám + áfa...- Kevesen vagyunk és sokat dol­gozunk - ennyi a titkunk, s nálunk valóban nincs protekcionizmus. Ne­künk öröm, ha a vevő elégedett. Mai viszonyaink között ez a konstrukció igazi előny még - búcsúzik Szöllősy György telepvezető. Anorákba bújik, hozza a következő Ladát és szervizeli. Maga, sajátkezű- lég, s nevet a csodálkozásomon. Igaz, az adminisztrátor is negyed­évente 15 ezer prémiumot szokott kapni...- SZABÓ S. ­Szakképzés kérdőjelekkel I. (Folytatás az 1, oldalról.) Esélyeik természetesn tovább csök­kentek, hiszen időközben nyolcadikosok újabb tömege hagyja el az általános is­kolákat. Túlnyomó többségük a szak­munkásképzőket ostromolja. Itt azonban lassan nemhogy alapos tudást, hanem egy-egy üres széket sem tudnak már biz­tosítani a növendékeknek. De ha be is zsúfolnak negyven fiatalt egy osztályba, még mindig csak az elméleti oktatásuk .megoldott”. Szükség van tanműhelyre, gyakorlati bázisra is. Műhely azonban nem minden iskolá­sán van, a vállalatok pedig évek óta egy- e kevesebb szakmunkástanulót fogad­nak. A kft-k, gazdasági társulások, külföl­di vegyes vállalatok alakulásával ez a tendencia csak erősödik. A Palota Bőr­díszmű szekszárdi gyára például ezentúl alkalmassági vizsgával válogatja ki leen­dő tanulóit, s ha lehet, Szekszárd környé­kéről, hogy megtakarítsa a később vár­ható albérleti hozzájárulás, utaztatás költségeit. Bizonytalan helyzetben vannak a cuk­rászszakma felé kacsingató gyerekek is, hiszen a vendéglátóipari vállalat cuk­rászüzeme kft-vé alakult, s valószínűleg kevesebbet kíván majd tanulóképzésre költeni, mint a terheket jobban elbíró nagy vállalat. Húsz tanuló oktatását mondta le eddig a Bőr- és Szőrmefeldol­gozó Vállalat, tízét a szekszárdi áfész. A Hunor Kesztyűgyár dombóvári gyáregy­sége egy nyugatnémet partnerrel közö­sen cipőfelsőrész-készítésre állt, így idei elsősei is hamarosan lábbeliket varrnak kesztyűk helyett. Lányok kényszerpályán Rostás Klára és Szabó Gyöngyi elsős kesztyűs tanulók. Mindketten vargabetű­vel kerültek ebbe az iskolába. Klára eredetileg bőrdíszműves szere­tett volna lenni, de ehhez Szekszárdra kellett volna járnia, szülei pedig nem szí­vesen engedték kollégiumba. Közepes bizonyítványával varrónőnek vagy kesz­tyűsnek jelentkezhetett, Dombóváron más, lányoknak való szakma nemigen van. (Másutt se nagyon.)- Gondolom, azért váltott a gyár, mert így jobban jár - mondja Klára. - Először nehéznek tűnt a kesztyűvarrás, de aztán megszoktam. Hogy a cipő milyen lesz, még nem tudom, mert itt a suliban ugyan már azt tanuljuk, de a gyárban egy ideig még a kesztyűt. Gyönygi 3,6-del fejezte be az általános iskolát. A szekszárdi kereskedelmiből helyhiány miatt elutasították. A felvételi lapján másodikként megjelölt kötőipari konfekciós szakma sem sikerült, így lett (Iára: „Mi lesz, ha nem tetszik a mun­kánk?” Gyöngyi: „Több a férfieröt kívánó szak­ma” Lívia fodrász akart lenni Brigitta még nem döntött kesztyűs. Nem sokat tudott erről a mun­káról, szomszédjuk bedolgozó, nála látta csak, mit kell majd csinálni. Kényszer- megoldásként van hát itt, nem is akar a szakmában maradni. Ha végez, úgy dön­tött, továbbtanul, leérettségizik. Hogy hol? Ezt eldönteni még van két éve. Igencsak más álmokat dédelgetett va­laha Cink Lívia is. Fodrász szeretett volna lenni, de hiába vették fel, nem volt, aki gyakorlati oktatását vállalta volna. Kesz­tyűs lett. Már végzős.- Eleinte itt akartam hagyni az iskolát, nehéznek tűnt a varrás. Azóta se szeret­tem meg, inkább csak megszoktam. Mi lesz jövőre? Eltűnődik. - Nem tudom, ta­lán maradok a gyárban. Nincs más vá­lasztásom. Ha kell, átképezem magam. Inkább, mint hogy munkanélküli legyek. Szalai Brigitta szintén harmadikos. Ke­reskedő vagy szűcs akart lenni, mert bár tetszett neki a nővére szakmája, lebe­szélték: minek egy családban két bőr­díszműves? Végül kesztyűs lett. Most vá­laszthat a szakmunkásviszga után a testvérénél dolgozzon, vagy maradjon a gyárban. Az utóbbihoz nem sok kedve van.- Az osztályunk csupa olyanból áll, aki jobb híján jött ide - fűzi hozzá Lívia - Ta­lán egy lány szereti a szakmát.- Mit gondoltok, mi az oka, hogy nem lehetett belőletek az, amire vágytatok? Összenéznek és szinte egyszerre fele­lik: a protekció. Merthogy náluk rosszabb tanulók is bejutottak oda, aho­vá ők nem. De ezt ne írjam le, kérik. Aztán a folyosóról visszajönnek: meg­gondolták, mégis csak legyen benne ez is. CSER ILDIKÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents