Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

2 - TOLNATÁJ

1990. január 6.

Juhos László és Domokos Eszter a művészélet fecskefészek-stációiról- Beszélgessünk művészetről. Ilyen zűrzavaros időkben... Ehheza mostani világhoz, ami ilyen mértékben tele van mindenféle eseményekkel - egymásnak ellentmondó eseményekkel is - hogyan viszonyulhat egy képzőművész?- Az eseményekhez, vagy a művészeti élethez?

■ - A mostani világhoz.- Az eseményekhez a művész attól függően viszonyul, hogy a millió féle típusból melyikhez tartozik. Van politikus típus, van munkástípus... A politikus típus azonnal kihasználja az eseményeket, és nekiáll politizálni. Ebből igyekszik magának tőkét kovácsolni. A rpunkás típus dolgozik, nem foglalkozik az események zavaró sokaságával. Én az utóbbi típushoz tartozom. Véleményem van a dolgokról, de nem látom szükségét meg fontosságát annak, hogy kiálljak ezzel a véleményemmel szónokolni. En a véleményemet sohasem akartam minden áron elfogadtatni másokkal.

I- De a mondanivalódat valószínű, hogy igen.- A mondanivalómat sem.

I- Mi az, amit a te szobrász! világod kifejez?- Mindenképpen az élet. Az ember gondolkodásmódja kétféle: az egyik az életet igenlő gondolkodás, a másik az életet nem épp tagadó, de legalábbis nem tekintetbe vevő gondolkodás. Az első megfigyelő alapállásból indul ki és ennek alapján von le következtetéseket, tehát kiértékelő jellegű. A második mindenféle eszmefuttatásokból, filozófiákból kapott, absztrahált gondolkodásmód, amelyben idővel minden elveszti az alapját, csak szó szót követ, gondolat gondolatot, hiszen tudod, hogy eljutott ide is a gondolkodás, hogy tér a térben, tér az időben, idő a térben, idő az időben - idő a téridőben, tér a téridő-időben...

I- Ti nagyon jó barátságban vagytok Baky Péter festőművésszel. Az ő grafikája, festészete rendkívül gondolati. Vele szoktatok ilyesmiről vitatkozni?- Nem. Nem... Egymás között ilyen tekintetben nem igen cseréljük ki a gondolatainkat. Legalábbis kollégák, itt helyben. Megnézzük egymás munkáit, és az nekünk közvetíti a másik gondolkodásmódját. Véleményt is mondunk egy-két munkáról, de nem szoktunk filozofálgatni ilyen jellegű dolgokról. Hétköznapi dolgokról, anyagi kérdésekről, emberi kapcsolatokról igen. Emberi viszonyokról igen. De szakmáról nemigen beszélgetünk egymással.

I- Amit Baky Péter csinál, azt agyon- filozofáltnak. szofisztikusnak érzed? Vagy az egy letisztult gondolati világ?- Vitathatatlan, hogy kitünően rajzol. A gondolatait meg tudja rajzolni. És azok a gondolatok, amelyeket ábrázol, az ő életéből fakadnak. Vannak ugyan képei, amelyek eléggé filozofikusak, de még azok is a mindennapi életből táplálkoznak.

I- És ezen belül a te szóhasználatoddal életigenlőknek érzed őket?- Igen.

I- Mennyiben befolyásolja az itt létrejött műveidet az, hogy Erdélyből jöttél?- Áttételesen mindenképp nagyon. Sőt: nem befolyásolja, hanem meghatározza. Elég sokat morfondíroztam én azon, hogy mit kaptam Marosvásárhelytől öt év alatt mit kaptam a tanárpktól, nevezetesen Hunyadi Lászlótól, Péterfi Lászlótól, akik legmélyebben érintettek engem, mit kaptam Kolozsváron, ahoVa a vásárhelyi művészeti középiskolából kerültem főiskolára, Lőwith Egontól, és mit kaptam Budapesten Mikus Sándortól...

I- Hány évet tanultál a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán?- Három befejezett évem volt Ebből, miután áttelepültem, egy évet fogadtak el, tehát másodévet kezdtem Pesten.

I- Milyen körülmények között tanultál Pesten?- Hát... furcsa volt az idejövetelem. Én nem vagyok egy melldöngetős erdélyi. Erdélyi... nem is vagyok erdélyi, én szatmári vagyok. Ami Magyarországhoz tartozott ugyan, de hát Felvidék... Most meg az emberek legalább nyolcvan százaléka úgy tudja, hogy ami Romániához tartozik, az mind Erdélyé volt. Nem is voltak olyan kapcsolataim, akik erdélyi-tüzű emberek lettek volna, és az ottani tanulmányaim idején nem a történelem volt a beszélgetések fő témája, hanem a művészet, a művészettörténet. Mert hiszen a művészetben is van azért történelmi vonatkozás... Mikor átjöttem, és a papírjaim is utánam jöttek egy év múlva, és kaptam az értesítést, fölmentem a főiskolára jelentkezni, bemutatni az addig készült dolgaimat. Enyhén elutasító választ kaptam, hogy ezekkel a munkákkal menjek inkább az iparművészeti főiskolára. Mondtam, hogy jóformán azt sem tudom, mi az iparművészeti főiskola, nekem ott semmi kötődésem nincs, én eddig képzőművészeti főiskolára jártam. Pár nap múlva hivattak, hogy Pátzay Pál a kijelölt időben vár. , Ebédidő volt. Bementem, ő épp ebédelt, az iránt érdeklődött, hogy mennyire vagyok erdélyi, kit ismerek, mennyire... No most, én nem egy kultúrcsaládból jöttem, a gyermekkori környezetem nem túl művelt. Egyszerű munkáscsaládból való vagyok, apám-anyám dolgozott, tíz könyvük se volt otthon, az utcán nőttem fel, semmiképpen nem néztem ki dörzsölt-müvelt fickónak. Pátzay nyilván arra volt kíváncsi, mennyire vagyok Erdélyből, meg történelemből, meg művészettörténetből, esztétikából felkészült, de hát nem voltam az, és ennek mértékében nem voltam megfelelő.- Odaát nagyon sok tehetséges parasztfiú vagy egyszerű, környezetből kikerült fiatal végezte el a főiskolát és szerezte meg menet közben a műveltségét.. Végül is a főiskola ezt a célt is szolgálja valahol, nem?- Hát engem ő elküldött, és nem is foglalkozott velem tovább. Jóval később döbbentem rá, hogy ez tulajdonképpen egy műveltségi fölmérés volt. Arra volt kíváncsi, hogy az az ember, aki Edélyből átkerült, milyen értéket képvisel. Nos, nem feleltem meg az értékelésének. Mikus Sándorhoz kerültem, nekiálltam dolgozni. Kollégiumi elhelyezést is kértem, mert Dunaújváros mellett. Rácalmáson laktunk, onnan nehéz volt följárni, két buszt cserélni. Kollégiumot nem kaptam, betelt a hely, a titkárnő, annak ellenére, hogy a kollégák jelezték, hogy üres ágy is van, pestiek is laknak a kollégiumban, azt mondta, az üres ágy, higgyem el, le van foglalva, a pestiek meg bonyolultabban és többet utaznak, mint mi vidékről...

I- Anyagilag nagyon nehéz volt az ingázás?- Minimális megterhelést jelentett, térítettek. Akkor már volt gyerekem, családom. Társadalmi ösztöndíjat meg szociális juttatásokat kaptunk. Reggel hatkor kellett kelnem ahhoz, hogy kilencre bejussak Pestre. A délutáni órákat részben elveszítettem, mert már négy órakor azon kellett spekulálnom, hogy lógjam el az utolsó órát, hogy kilenc óra után hazaérjek.

Í- Ez azt jelenti, hogy a családdal semmi időt nem tudtál együtt tölteni.- Semmit az égvilágon. Mikor én eljöttem, még aludtak, mikor hazaértem, már aludtak. Főleg a gyerekek... Maradt a szombat-vasárnap, meg a szünidő. Meg azok a napok, amikor nem vett föl a busz. Amikor az első lekéste a másodikat. Ilyenkor volt úgy, hogy télen, hófúvásban négyöt kilométert vissza kellett gyalogolnom a faluba.

I - Nagyon nehéz lehetett- Ha fiatal az ember, kibírja.

I - Hogy kerültél Tolna megyébe?- Rácalmáson egy hét végén, amikor dolgozgattam éppen, hallottam a rádióban, hogy a képzőművészeti szempontból tizenöt évvel ezelőtt eléggé fehér foltnak számító Tolna megyének jó lenne fiatal képzőművészeket idetelepítenie a főiskoláról. A feleségem Tolna megyei volt, itt érettségizett Szekszárdon. Eljöttünk, kitöltöttük a

papírokat, és havi hétszáz forintot kaptam a szerződés alapján. Ez még első félévben történt. Három évig kaptam az ösztöndíjat.

I- Tehát amint Pestre kerültél főiskolára megkötötted a szerződést, hogy Tolna megyébe jössz majd dolgozni. És tanulmányi időd alatt mindvégig Rácalmáson laktál.- Igen. A feleségem ott volt klubkönyvtárvezető havi 1600 forintért. Közvetlen az udvaron volt egy kis, két helyiségből álló, földből döngölt lakás, ebben laktunk. A fecskefészekben. Mert az volt. Végül is egy szoba, egy konyha volt. Utolsó évben már jött a második gyerek. Negyedéves koromban kaptam kollégiumot. Akkor már könnyebb volt. De ötödévre, mesterképző időszakra már nem maradtam a főiskolán. Pedig akkor tudtam volna olyan ismeretségi kört kialakítani, ami akkor is megmarad értékként, ha eljön vidékre az ember.- Tehát te vándorfecskeként többször kirepültél a fészekből. Előbb Szatmárról, aztán Rácalmásról. És mégsem vált a cikázó röpködés közepette elvontabbá számodra a világ. Az igazi fecskefészket egy szobrász számára nem a megfelelő műterem jelentené?- Dunaújvárosban kaptunk volna lakást. Mindenki előbb eljött volna szekszárdi állásnézőbe, de én fordítva csináltam. Visszaadtam a lakáskiutalást abban a meggyőződésben, hogy várnak engem Szekszárdon. Ilyen hülyén naív voltam. Most is az vagyok. Ide jöttem tehát, és közölték velem a megyei tanácsnál, hogy sajnos nem tudnak fogadni. Állás nincs sehol, lakás nincs. Bár akkor épült még két műtermes lakás... Egyszerűen nem tudunk veletek mit kezdeni, két gyerekkel, menjetek, ahova akartok, mondták, annyit tehetünk, hogy nem kérjük vissza az ösztöndíjat. Medinán az iskolaigazgató azt mondta: maga vagy ugródeszkának akar engem használni, vagy tehetségtelen, ha a főiskola elvégzése után ide akar jönni rajztanárnak. Visszamentünk Rácalmásra. Aztán Bogyiszlóra hívtak, mindent ígértek, mentünk, megkötöttük a szerződést, az ígéretekből nem lett semmi. Régi iskolában két osztályteremből alakítottak ki nekünk lakást.

■ - Újabb fecskefészket- Egy negyedéven át volt csak műtermem. Feleségnek nem volt állás, kisebbik gyereknek bölcsőde. Alkotói ösztöndíjat kaptam, bejöttem Szekszárdra, a kerámiaüzemben elvállaltam az üzemvezetést. Bogyiszlóról én beköltöztem Szekszárdra. Nem kaptam lakást. Fu- széknál laktam, majdnem egy évig, aztán kaptam egy volt légópincét műteremnek, akkor oda leköltöztem, lyukat fúrtam a koromzsákba és olajkályhával fűtöttem. Amíg elárasztott a víz, ott ázott az összes művészeti album...

■ - Még egy fecskefészek.- Ott vagy három évig laktam. Közben szétzilálódott a család, míg megkaptuk az Arany János utcában a lakást. Elváltunk, a feleségemé maradt a lakás, én elköltöztem. Vissza a pincébe. Majd a második feleségemhez... A Művészeti Alap egymillió forintot adott két szobrászműterem megépítéséhez, de valahogy, bár ki is jelölték a telket, megtervezték a műtermeket, az istennek se épültek meg. Közben felépítettük a házunkat.- A mostani fecskefészket Műtermed végül is, amiben megfelelő körülmények között dolgozhatnál, ennyi év után sincs. Az úttörőházban dolgozol, az állomás mellett egy romos épület • az úgynevezett műtermed, az se sokáig. Voltaképpen a szobrokon és a családon kívül minden más egy kicsit illuzórikus az életedben. Hiszen mindig kiröpülsz valahonnan, és mindig ugyanazt az egyetlen biztonságos fecskefészket keresed, amely szobrászként is magába fogadna... Kívánom, hogy találd meg, és köszönöm ezt a - terjedelmi okokból csak töredékesen felidézhető - beszélgetést

A vörös félhold bűvöletében

Elöljáróban kéretik a kedves olvasó: nézze el fenntartás nélküli rokonszen- vem a török néppel. Ismerkedtem nyelvével, a közös szókincsen túl érdekesnek tartom a két nyelvtan bizonyos mértékű hasonlatosságát, megírtam a hódoltságbeli Tolna megye Duna menti településeinek történetét.

A „török” elnevezés először az i. sz. 6. században tűnt fel a kínai évkönyvekben. Európa keresztény népei jó ideig a „török" szót a „mohamedán” és az „iszlám” szinonimájaként használták, s ha bármilyen nemzetiségű az iszlámra áttért, azt mondták: „törökké lett”. Ennek a szó- használatnak megvoltak a maga okai. Az oszmán-török birodalom kezdetben az iszlám fegyveres úton való elterjesztését, később megvédését tűzte maga elé. „Magyar gyaurok meghajoltak, tisztelvén szablyádat” - énekelte Nagy Szulejmán udvari költője.

A „törökké válás” hagyományosan az iszlám felvétele útján (fiúgyermekeknél körülmetéléssel) történt. A török birodalom területén menedéket kereső magyar szabadságharcosok esetében a valláscsere ceremóniái leegyszerűsödtek. Az elbukott 1848/49-es magyar szabadságharc néhány tábornoka, tisztje és számos közkatonája török katonai szolgálatba lépve a valláscserével egy időben oszmán-török személynevet kapott, így lett Bem Józsefből Murad, Kmetty Györgyből Iszmail, Stein Miksából Férfiad pasa.

Jelen korunk török-szimpatizánsai nem veszik fel sem az iszlámot, sem a török neveket. Talán egyetlen kivétel a tíz éve elhunyt orientalista tudósunk, Ger- manus Gyula. Zarándokként megjárta Mekkát és Medinát, az arab, perzsa és török nyelv birtokában Abdul Karim névvel megtisztelve fogadta őt a török birodalom utolsó szultánja és a köztársaság első elnöke.

Az Egri csillagok után Germanus Allah akbarja nyújtotta a legmaradandóbb diákköri olvasmányélményt. Egyúttal erős ösztönzést adott a törökség közel-, és régmúltjának megismerésére. Immár tíz év telt el azóta, hogy régi álmom teljesült és felkereshettem a hét dombra épült ősi metropoliszt, Bizáncot (későbbi neve Konstantinápoly, ma Isztambul). Azóta több ízben végigbarangoltam a fazsindelyes házak tengerében kanyargó szűk sikátorokat, a működő dzsámik avítt szőnyegein magam is törökülésben figyeltem a kora délutáni órákban gyülekéző fiatal férfiak Korán-magyarázatait.

' Törökországi útjaimon felkerestem a Beyazit mecset és a Szüleymán dzsámi szomszédságában a bevásárlóturizmustól megkímélt antikváriumokat, könyvtárakat és múzeumokat. A Topkapi sze- rályban leginkább III. Ahmet könyvtára tetszett. Itt volt alkalmam találkozni Nagy Szulejmán titkárának miniaturákkal ékesített naplójával, amely a magyarországi hadjáratok eseményeit örökítette meg.

Nem lehet meghatottság nélkül a múltra és a sors forgandóságára gondolni a Jedikule (Héttorony) börtöncellái láttán. Összeszorult a szívem, amikor közös történelmünk egy másik emlékművének, a rodostói Rákóczi-múzeumnak a falán a nemrég ott járt turistacsoport koszorúját, bent pedig a Székelyföldről gyalogosan érkezett diákok faragott kopjafáját megláttam.

Közös múltunkat idézi a „Madzsar kar- desler dzsaddeszi” (Magyar testvérek útja), amire egyik barangolás során fiam bukkant rá. A Kemal Atatürk sugárútról leágazó nagyforgalmú utat szegélyező épületek a magyar tervezők és kőművesek munkáját dicsérik. Bátaszék, Szakádét és Tolna kőművesnemzedékei mai napig szívesen mutogatják az isztambuli és ankarai építkezések fényképeit. Csupán kuriózumként említem, hogy négy évszázaddal ezelőtt az egri vár építkezéseinél a Tolna megyei Sárköz kőművesei is serénykedtek.

Benedek Elek népmeséinek török ( nyelvű válogatására, arab és török nyelvű Koránokra, szótárakra és a „Dünya ta- rihi” (Világtörténelem) 15-1§. századot tárgyaló kötetének kialkudotf megvételére futotta a költőpénzem. Ez utóbbi könyvnek már a harmadik oldalán szembeötlőit Jan Hunyadi, Yorgi Brankovics,

Iskender bey és a pápa diplomáciai lépéseinek részletes kifejtése. A 323. oldaltól kezdve megelevenednek a Magyarország ellen indított hadjáratok, legelsőnek a mohácsi csata eseményei.

Ismereteim szerint a budai zsidók Du- naföldvárig jöttek a törökök elé, hogy átadják kulcsaikat a szultánnak, az említett Világtörténelem viszont úgy adja elő, hogy már Mohácsnál sor került erre a hódoló eseményre.

Minthogy vékonyan csordogált a Tolna megyét érintő híranyag, más és bővebb források után kellett néznem. Szerencsére az elmúlt években Káldy-Nagy Gyula és Vass Előd közzétették a török defterek magyar fordításait, így sikerült megtalálni Ariadne fonalát, s ezen a nyomon elindulhattam a hódoltsági viszonyok megismerése felé. Világossá vált előttem, hogy a tolnaiak úgy jártak Issz- tambulba és a királyi Magyarország nyugati és felvidéki városaiba, mintha hazajárnának. Főként a Duna mente városainak kereskedői és vámbérlői kerültek kapcsolatba a török katonai, pénzügyi és polgári igazgatás szerveivel. Dunaföld- vár, Tolna kereskedői és protestáns lakosai rendszeresen megfordultak Pécsett.

Válaszúti György unitárius lelkész 16. századvégi „Pécsi disputa” című, eszme- történeti értékű kéziratából kiderült, hogy az unitárius hitet valló pécsi és református hitű tolnai polgárok között nemcsak kereskedelmi cikkek, hanem eszmék is „forgalomba kerültek”. A pécsi polgárok felszólították a tolnaiakat, hogy küldjék el hírneves lelkészüket, Decsi Gáspárt a pécsi hitvitára.

Ök kitértek az unitáriusok javaslata elől, érdekeik alakulását nem óhajtván bizonytalan kimenetelű vallási disputára bízni. A református tanok védelmére végül is a ráckevei Skaricza Máté vállalkozott.

Stephan Gerlach 1579. évi útinaplójából kitűnik, hogy Pijale pasa bölcsőjét Tolnán ringatták.

A mohácsi csata után a szultán egyik portyázó csapata Tolnáról is fiúkat hurcolt el, hogy őket az isztambuli rabszolgapiacon eladja.

A tolnai fiút, kinek csak felnőttkori török nevét ismerjük, katonaiskolába vitték. Fényes jövő várt rá.

Előbb a szultáni palotaőrség parancsnoka, 1560-ban pedig egy tengeri ütközet győztese.

Szulejmán szultán is ott volt a Boszporusz partján, amikor Pijale hadiflottája behajózott.

A padisah kinevezte őt tábornokká és feleségül adta egyik unokáját.

Az Aranyszarv-öböl szemközti partján, a Galata-toronyhoz vezető utca felső végében volt a szállásom. Valahányszor nyitva találtam a Mevlevi dervisrend 15. század végén épült kolostorát, beléptem néhány percre a kertjébe, ahol tucatnyi sírkő társaságában a kolozsvári születésű Ibrahim Mütterferika (Nyomdász Ábrahám) kőből faragott turbános síremléke áll.

Az egykori magyar papnövendéket a törökök az isztambuli rabszolgapiacon jó kezekbe adták.

Gazdája csakhamar felismerte a fiatalember nyelvkészségét (rövid idő alatt megtanult arabul, perzsául és törökül), kétéves franciaországi tanulmányútra küldte, ahol elsajátította a nyomdászmesterséget.

Visszatérve nyomdát alapított és kiadta a kétrészes arab-török szótárt.

Színes nyomááú térképeivel öregbítette hírnevét.

Nem felejtette el anyanyelvét. Több ízben tolmácsolt a magyar menekültek és a török hatóságok között.

A vörös félhold bűvölete magyaroknak, törököknek a múltban gyökerező, mába nyúló, szóban és zenében élő hagyományait jelentik számomra, amelyekkel érdemes megismerkedni, amelyekből jó dolog merítkezni.

DR. SZILÁGYI MIHÁLY