Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-10 / 8. szám
1990. január 10. népújság 3 Újjászületnek a szerzetesrendek (Folytatás az 1. oldalról.) A kolostorokat, zárdákat nagyobbrészt államosították, a szerzetesek közösségi életét lehetetlenné tették, tiltották, büntették. Végzettségüknél, tudásuknál jóval alacsonyabb szintű munkára kényszerítették őket, s ezzel tízezernél több pedagógustól, tudós embertől, jól képzett ápolónővértől fosztották meg az országot. Utánpótlás nevelésére természetesen csak a legálisan működő közösségekben volt, nagyon mérsékelt lehetőség. A helyzet - az állam és az egyház közeledésével - csupán az utóbbi néhány évben enyhült, az elvi akadályok pedig tavaly hárultak el a szerzetesrendek újjászervezése elől. Júniusban hatályon kívül helyezték az Elnöki Tanács felfüggesztő rendeletét, létrehozták - minisztériumi, egyházi, illetve világi szakemberekből - az újjáalakuló rendek bejegyzésére szolgáló egyházi főosztályt, s megkezdődött a hajdani szerzetesközösségek még élő tagjainak, elöljáróinak felkutatása. Ez a munka gyorsan eredménnyel járt, s jelenleg már a vége felé közeledik a rendek jogi bejegyzése is. Szinte valamennyi, hajdan működő szerzetesközösség életre kelt, újjászerveződik, sőt olyanok is bejelentették működési szándékukat, amelyeknek korábban népi volt nálunk szerzetesrendje. így például szeretnének nálunk dolgozni a Marista testvérek és a Notre Dame de Sion nővérek. A rendek működésének újrakezdését nagy társadalmi várakozás előzi meg - tőlük várják többek között a pedagógus- és kórházi nővérhiány enyhülését -, de a munkát még csak néhány közösség tudta megkezdeni. Hiányoznak ugyanis a közösségi élethez, a rendi központok kialakításához, a képzés megindításához szükséges közösségi épületek. A csaknem ezer államosított hajdani zárda és kolostor többségében világi intézmények dolgoznak, s azok elhelyezéséről a mai gazdasági helyzetben igen nehéz gondoskodni. A volt egyházi épületek térítésmentes visszaszolgáltatásáról ugyan már született megállapodás, de még nincs kész az arról szóló jogszabály. Annak első tervezetét ugyanis az egyház - hibás alapkoncepciója miatt - nem fogadta el. Átdolgozása folyamatban van az Igazságügyi Minisztériumban. A jogszabály hiányában pedig a közép- és alsófokú közigazgatás nem tud lépéseket tenni a volt egyházi épületek visszaszolgáltatására. Budapesten már visszakapták a hajdani kolostorukat a férfi Karmelita rend tagjai, de a vidéki városokban hasonlóra egyelőre nincs példa. Egyes szerzetesközösségeknek felajánlottak a hajdani pártvagyonhoz tartozó épületeket is de azokat - érthetően - nem kívánják igénybe venni. Takács Nándor püspöki referens tájékoztatása szerint néhány helyen már megkezdték, illetve a közeljövőben megkezdik tevékenységüket az első újjáalakult szerzetesközösségek. Érden már szeptemberben két első osztályt indítanak a Keresztes nővérek, a budapesti ORFI kórház egyes osztályain hamarosan munkába állnak az Irgalmas nővérek, Pécsett pedig külön épületet is biztosítottak mára hamarosan dolgozni kezdő Kedves nővéreknek. Az igények már most jóval nagyobbak annál, mint amit a szerzetesrendek jelenleg kielégíteni képesek, tagjaik többsége ugyanis idős, fáradt ember, akit alaposan megviseltek az utóbbi évtizedek viszontagságai. De az elhelyezési gondok megoldása után nyomban megkezdődik az utánpótlás képzése, és várhatóan 6-7 év múlva már eleget tudnak tenni a velük szemben támasztott elvárások egy részének. A szerzetesek nemcsak a hagyományos tevékenységeket kívánják folytatni, megkezdik a drogosok, az alkoholisták, a társadalom perifériájára szorultak istápolá- sát. Tervezik egy olyan vasútmisszió kialakítását, amely a nagyobb állomásokon átmeneti szállást, szerény étkeztetést nyújt majd a rászorulóknak, a hajléktalanoknak, az otthon nélkülieknek. Foglalkozni kívánnak a leányanyákkal, nevelőintézeteket akarnak működtetni, eljárnak majd a börtönökbe, büntetés-végrehajtási intézetekbe is, lelki vigaszt nyújtva, nevelve az elítélteket. Akik megfordították a napot (3) Az éjszaka csillagai Sokan közülünk akkor kezdenek el dolgozni, amikor mi, a nagy többség nyugovóra térünk. Ök megfordították a napot, mert munkájuk, hivatásuk ezt kívánja tőlük. A „megfordított” élet egészségüket és családi életüket is nagy próba elé állítja. Ök az éjszaka csillagai. Sosem hullanak le, csak néha nagyon-na- gyon elfáradnak. Vendég vagyok egy éjszakára a belgyógyászati osztályon. Szabadi György- né - Marika nővér -, aki több, mint húsz éve dolgozik itt, az injekcióstűk előkészítése közben mesél.- Az osztályon egyetlen üres ágy van, nemrég üresedett meg és sajnos nem azért, mert a beteg gyógyultan távozott. Sok az idős, súlyos betegünk. Éjszaka nyugtalanabbak, mint nappal, amikor a körülöttük zajló nyüzsgés, vizsgálatok kicsit elterelik a figyelmüket. Félnek az éjszaka sötétjétől és az öröktől. Ilyenkor útnak indulnak valakit találni, aki fennt van, aki megnyugtatja őket, szól hozzájuk, ők azok, akiket nemcsak gyógyítani kell, hanem törődni velük, odafigyelni rájuk, mert érzékenyek, sebezhetők, a fájdalmakat nehezen tűrik.- Ezen az osztályon sok a súlyos beteg, ön régóta dolgozik itt, meg lehet szokni azt, hogy valaki végleg elmegy?- A halál látványát sosem lehet megszokni, főleg, ha fiatalon hal meg. Amikor még fiatal nővér voltam, az idős betegekkel úgy voltam, hogy lejárt az idő, egyszer mindenkinek meg kell halnia. Az ember változik. Most, amikor már a szüleim is idős emberek, érzem igazán azt, hogy ha valaki közel áll hozzánk, mindegy hány éves, az elválás minden korban fájdalmas.- Az egészségügy mindig nővérgondokkal küzdött és küzd. Hogy látja ezt a nővér, aki egyszer ugyan próbálkozott más munkahellyel, de a hivatásszeretet visszahozta?- Az ápolónők nagy része azért hagyja el a pályát, mert ha itt marad, nagy a valószínűsége annak, hogy nem megy férjhez. Kevés férfi vállalja azt, hogy felesége három műszakban dolgozzon.-Ezért aztán akik mégis férjhez mennek, vagy gyereket szülnek vagy végleg elhagyják a pályát. így az éjszakázás nagy része - mivel a fiatalkorú nővérek nem oszthatók be - ránk, a középkorosztályra marad.- Szomorú paradoxon, hogy pont azok, akik hivatásul választották az ápolást, a segítést, az önzetlen szeretet kézzelfogható megnyilvánulásait, család és gyerek nélkül élik le életüket. Önnek van egy katona fia. Már nem kell aggódnia, hogy mit csinál otthon a kicsi.- Igen. Felnőtt. Megérti. Mégis fáj a szívem, hisz ma délután jött haza, hétfőn reggel megy vissza. Sajnos nem sokat tudok együtt lenni vele.- Felelősségteljes, nehéz hivatás a nővéreké. Az anyagi megbecsülésről nem kérdezem, ez ma nemcsak az egészségügyben megoldatlan. Az erkölcsi megbecsüléshez viszont nem kell pénz. Jut-e ebből?- Úgy érzem, szeretnek a kollégáim és a főnökeim. Nagyszájú vagyok, mindenkinek megmondom a véleményem, elfogadtak ilyennek.- És a betegek?- Bizony néha nagyon „hálátlanok”. Az ember annyit dolgozik velük, aggódik értük, aztán az a hála, hogy fogják magukat és meghalnak. A legnagyobb öröm az, amikor olyan betegünk távozik egészségesen, akit reménytelennek tartottak, ők a mi hálás betegeink.- Tud nappal pihenni, hisz fizikailag, lelkileg óriási erő kell a következő éjszakára?- Sajnos nem sokat. A város zaja, a család ellátása - hisz ők nappal élnek - csak rövid órákra engedik meg a pihenést. Az ünnepek pedig egybeolvadnak a hétköznapokkal. Az egyik kórteremből álmában mély férfihang kiált fel. „Anyám, anyám”. Ki tudja mit érez, hol jár a múlt ösvényein, ahonnan megváltban, fájdalomcsillapí- tóan merül fel egy édesanya arca. Marika nővér nyugtatóan megfogja a kezét.- Itt vagyok! SAS ERZSÉBET Mi haszna a népszámlálásnak Tolnán? (Folytatás az 1. oldalról.) Az új év második hete a rossz gazdasági helyzet egész országot sújtó bizonyítékaival szolgált. Változatlanul áll azonban az a tény, hogy jó gazdasági változásokra hiteles tények ismerete nélkül még csak kilátás se lenne. Függetlenül attól, hogy a tizévenkénti népszámlálás a világ valamennyi - a miénk fejlettségét se súroló - országában általános, van ennek szűkebb körű vetülete is. Például egy nagyobb településre vonatkozó. Ezzel kapcsolatban érdeklődtünk Toronyi Istvánnál, a majdnem 14 ezer lakosú (nemsokára pontosan megtudjuk, hogy több-e, avagy kevesebb) Tolna város tanácsa vb-titkáránál.- A népszámlálás egyszerre statisztikai és államigazgatási feladat. Önöknél hányán végzik?- 37 számlálóbiztos, 13 a reprezentatív, tehát bővebb adatgyűjtéssel foglalkozó és 7 felülvizsgáló.- Pontos adatokat kapnak?- Sajnos, nem mindenben...- Ettől aligha dobog majd fel a hivatásos statisztikusok, szive!- A miénk sem. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy a nemzetiségi hovatartozás közlése nem minden esetben fedi a valóságot. Még mindig él, reméljük, hogy sokáig él az a generáció, mely a valamikori őszinteséget csúnyán megszenvedte. A kitelepítések idején. A bennük munkáló félelem Sajnos észrevehető.- Az idősebbeknél...- Szinte kizárólag csak az idősebbeknél! Ugyanabban a családban, ahol a nagypapa nem, az unoka már büszkén vallja magát német nemzetiségűnek. Hasonló helyzetet tapasztaltunk a cigányságnál is...- Ha a fiataloknál szűnőben a félelem, az magában is vigasz! Bár szakmai szempontból jelenleg valószínűleg sovány vigasz. Van még más bizonytalan- sági tényező is?- A lakásnagyság bevallása! A számlálóbiztosok természetesen nem szaladgálnak colstokkal, az első szóra kötelesek elhinni a bemondott adatokat. Amelyeket részben majdani adóterhektől, részben az „elvételtől” félve sokan torzítanak...- Van-e haszna mindezek után egy városi tanácsnak a népszámlálásból? Az önigazgatási lehetőségek remélhető fejlődésére gondolunk... Az adatok feldolgozása a tanácsnak is sok munkát ad- Feltétlenül van! Egyrészt, ha majd a végleges adatok rendelkezésre állnak, ösz- sze tudjuk vetni a saját helyzetünket más, hasonló nagyságrendű településekével. Olyan esetekben is, melyek tanácsi eszközökkel csak módjával lesznek befolyásol- hatóak, de mindenhogyan iránymutatóak. Például az, hogy pedagógusaink közt milyen arányban vannak a különböző fokú végzettséget szerzettek. A kommunális összefüggések pedig rendkívül fontosak. Pontos kép a vízellátásról, csatornázottságról, a komfortfokozatokról. Ezzel kapcsolatban ugyanis azok, akik az előbbiek szerint „szűkmar- kúan” nyilatkoznak, nagyon pontosak, mert a kérdés mögött a saját jövendő hasznukat is látni vélik.- Mikor ér véget az adatgyűjtés?- Február 3-án, de bajban lennénk, ha így történne. Akkorra ugyanis már a választási előkészületek adnak majd tenger dolgot. így reális a Belügyminisztériumnál az az óhaj, hogy e hó 20. körűire végezzünk a munkával, de a hírközlő szerveknek ezt egy kissé félreérthetetle- nebbül kellett volna közkinccsé tenniük... ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA A valóságban kevésbé ködös egy kommunális probléma. Tolnának még legalább három ekkora víztoronyra lenne szüksége Tolnának is esély Külgazdasági stratégia a Dél-Dunántúlra Csizma a kamatlábra Valamikor az volt a „módi”, hogy a tehetősebbek, és ezek közé tartoztak többek között a bankárok is, méretre készítették a cipőiket, ruháikat. Hát igen! Azok voltak ám a „cuccok”! Meséltek olyan gojzervarrott cipőről, ami még 4-5 év múlva is az volt, aminek eredetileg készült. Persze azok más idők voltak és mások voltak a méretek is. Köny- nyű volt olyan bankárnak cipőt „csinálni”, akinek hosszú évekig nem nőtt a kamatlába. Ma ez lehetetlen, mert még a rövid határidőre vállalt „munka” esetén is van a méretvétel, meg a próba között legalább 15 százalék különbség. Természetesen az sem mindegy, hogy ki és hogyan használja azt az ominózus lábbelit, mert még régen többnyire mindenkinek saját külön bejáratú topánkája volt, addig ma egyre többen hivatkoznak arra, hogy mi egy cipőben járunk. Csak az a baj, hogy ez a képzeletbeli lábbeli - eredetijéhez hasonlóan - nem strapabiró, meg az egyik mérsékelten víz, a másik egyáltalán nem inflációálló. Állandóan kinövi a kamatláb. De igy vagyunk a ruhaiparral is. Mi most már a konfekcióra esküszünk, főleg azóta, amióta kitalálták a mérettáblázatot Attól kezdve mindenki megtalálja előbb vagy utóbb a testhezállót. Mégis az elmúlt pár évben gyakran talán túl gyakran is láttgnk olyanokat akiken úgy állt a ruha, mintha ráöntötték volna, s amikor kigombolta a zakóját kiderült, hogy nagy a mellénye. Jó, rendben, fogjuk rá a szabásmintára. Igen ám, de túl sokan voltak(?) olyanok is, akikre nagy volt a kabát. Talán mégsem kellett volna „megvenni” csak úgy próba nélkül. Persze ahogy mennek az árak, vagy ahogy növi ki a „cipőnket” a kamatláb, még némi kapkodás is érthető. Csak egyet nem tudhatunk biztosan. Ha mi most egy cipőben járunk és az elszakad, miből veszünk másikat? Ja persze! Majd elfelejtettem. A kamatadóból, vagy ha nem elég rá, akkor az áfa-adó- kamatból, vagy a személyi jövedelem- adó-áfa-kamat-adójából, aminek a kamatlábát megszorozzuk 17,5 százalékkal, ha addig el nem töri valaki... MOLNÁR ISTVÁN A területi fejlődés megtorpanása; gazdasági krízis, stagnálás, a jövedelemtermelő képesség csökkenése... hosszan lehetne sorolni azokat a tényeket, melyek ma a gazdaságot jellemzik. Dr. Horváth Gyula tudományos osztályvezető (MTA Regionális Kutatások Központja) a közgazda elemző gondosságával vizsgálja több mint egy évtizede a négy dél-dunántúli megye gazdasági struktúráját.- Milyen diagnózis állítható fel az elmúlt évtized gazdaságát illetően?- A nyolcvanas években a gazdasági krízis szétterjedt az ország valamennyi pontjára, hatásai azonban különbözőképpen nyilvánultak meg. A fővárosban és néhány vidéki nagyvárosban a dinamikus iparágak mérsékelték a káros következményeket, a gyenge struktúrájú térségekben, a monokultúrás településeken a gazdasági stagnálás társadalmi feszültségeket váltott ki.- Van-e remény a kilábalásra, netán a fejlődésre?- A Dél-Dunántúl területi fejlődésének egy modern gazdaság megteremtése a kulcsa. Ennek előfeltétele, hogy alaposan megvizsgáljuk és rendszerbe foglaljuk a térség adottságait, s a hosszú távú gazdasági prioritásokat. A dél-dunántúli megyék fejlesztési stratégiája egyik elemének a nemzetközi területi integrációban, munkamegosztásban való programszerű részvételt tartom.- Ez például egy Alpok-Adria térséghez való csatlakozást jelent?- Az Alpok-Adria és a szerveződő Közép-Dunai Munkaközösségben a mai, sok szálon futó, de alapvetően konzultációs, társadalmi és kulturális együttműködési programok a jövőben tartalmi változáson mennek át. Várható, hogy előtérbe kerül a gazdasági, a vállalati szerkezet és technológia modernizálását szolgáló gazdasági kooperációs együttműködés, amely kifejezetten regionális alapokon szerveződik majd. E fejlett közép-európai gazdasági alrégiókhoz s ezen keresztül a Közös Piac más területi piacaihoz való kapcsolódás koncepciójának kidolgozásához ma már kedvezőek a hazai politikai feltételek.- Ön nemrég a négy dél-dunántúli megye vezető tisztségviselőivel, köztük Tolna megye tanácselnökével is találkozott e gazdasági tervezet kapcsán. Menynyire tudtak azonosulni ezzel az elképzeléssel és melyek főbb céljai?- Megbeszéléseink végkövetkeztetése az volt, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatok területi menedzselése a megyei kormányzatok - bárhogy is alakuljon a jövőben jogi státusuk - merőben új, fontos gazdaságszervező funkciója lehet. A gazdasági növekedés esélyei a Déí-Dunántúlon is az exportképesség erősítéséhez, a nemzetközi munkamegosztás előnyeinek kiaknázásához kötődnek. A magyar külgazdasági reformnak a nemzetközi területi integrációban való részvétel decentralizált formáira is alapoznia kell, s ehhez megfelelő szervezeti és intézményi rendszerre van szükség. Az állam, a helyi önkormányzatok, a megyei kormányzat és a vállalatok között a hatalmat úgy kell megosztani, a középeurópai modernizációs centrumokhoz való alkalmazkodást ne csupán központi normák befolyásolják, hanem e piacok jelzéseire autonóm területi döntésekkel is reagálni lehessen. A koncepció alapvető célkitűzése többek között az, hogy a négy dél-dunántúli megye gazdasági fejlődési perspektívájába ágyazva meghatározza a külgazdasági stratégia irányait, az ipari, az idegenforgalmi, a pénzügyi és a közlekedési-szolgáltatási export dinamizálásának formáit, javaslatot tegyen az intézményrendszer reformjára, a külpiaci orientáció humán környezetének alakítására, ösztönzési és szabályozási eszközökre, körvonalazza a megyei tanácsok feladatait. CSEFKÓ JUDIT
