Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-09 / 7. szám

1990. január 9. íínÉPÜJSÁG 5 Cserkész-fogadalomtétel Váralján (TUDÓSÍTÓNKTÓL.) 1989 karácsonyát.Váralján nem a ha­gyományos, megszokott módon ünnepelték a református gyü­lekezet tagjai. December 26., du. 3 óra. A református templom nagyharang­ja ünnepi istentisztelettel egybekötött cserkész-fogadalomté- telre hívja a falu apraját-nagyját a vidékről, valamint a környező szórványgyülekezetekből idesereglett hívő embereket és kí­váncsi érdeklődőket. Jóllehet jelesebb egyházi ünnepek alkalmával mindig többen jönnek templomba, mint vasárnapokon általában, de úgy ér­zem, ilyen sokan hosszú idő óta nem hallgatták Isten igéjét, mint most, ezen a meghitt hangulatú, bár szomorú fekete karácsonyi délutánon. „Dicsőség mennyben az Istennek! Békesség földön az embernek!" - zengett a 326. Dicséret az ünneplők ajkán fes­tett kazettás mennyezetű, parasztbarokk stílusban épített temp­lomban. Az ünneplő gyülekezetét Vikár Béla, váraljai ref. lelki- pásztor köszöntötte, aki egyben az újonnan megalakított cser­készcsapat parancsnoka is. . Igét hirdetett Bóna Zoltán, dunavarsányi református lelki- pásztor, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájá­nak missziói osztályvezetője. Az alkalomhoz illő ünnepi textus Jézus ifjúságáról szólt, Lukács evangéliuma 2. rész 41 -52. ver­se alapján. Bóna Zoltán igehirdetésében többek között lelkesítő érzéssel adott számot első cserkésztábori élményeiről és őszinte köszönetét fejezte ki a váraljai egyházközség tagjainak, akik a múlt nyáron otthont adtak a varsányiak nagytáborának. Prédikációjában méltatta a napjainkban megújuló hazai cser­készmozgalom haladó hagyományait, ami az emberibb ember és magyarabb magyar, azaz a krisztusi ember nevelési esz­ményképben jut kifejezésre. Baden Powellt, a cserkészet alapí­tóját idézve egyebek között az alábbiakat mondotta: „A nevelés kérdése csak atmoszféra kérdése.” Ezt a hitet és meggyőződést tette magáévá életének és munkásságának személyes példa- mutatásával Karácsony Sándor, az európai hírű tudós pedagó­gus, aki felismerte a cserkészetben a test és lélek együttes ne­velésének szükségességét, egy olyan közösség formálását, ami bölcsen kínál igazi harmóniát a gyermekeknek. „Legyetek büszkék csapatotok névadójára, Bocskai Istvánra, a vallássza­badságot elsőként megvalósító erdélyi fejedelemre, akinek a szobra méltán került fel a reformáció genfi emlékművére." - hangzott a lelki útravaló Bóna nagytiszteletű úr részéröl. Ezután az ifjú cserkészek a hitindulójukat, a 471. dicséretet énekelték, mely így kezdődik: „Fel barátaim, drága Jézus zászlaja alatt”. Ezt követően a csapatzászló felszentelésére került sor. Zászló­szentelő imádságot mondott Vikár Béla helyi ref. lelkész. A fel­szentelt cserkészzászlót a fenntartó testület tagjai adták át a váraljai cserkészifjaknak. Majd az Apostoli Hitvallás és a Mi Atyánk közös elmondását követően a Himnusz hangjaival ért véget az ün­nepség első része. Ezután a cserkészcsapat és az ünneplő gyüle­kezet a Bocskai István cserkészcsapat zászlaja alatt vonult a kará­csonyi diszpompába öltöztetett művelődési házba, ahol is a Him­nusz ismételt eléneklésével kezdetét vette az ünnep estjének fény­pontja - a cserkészek és tisztek fogadalomtétele. „Cserkész, fel a fejjel, a harsona zeng” - szólt harsányan a cserkészinduló a lelkes ifjú ajkakon. A cserkészek imája után pedig a 4 cserkésztiszt és a cserkészek mondták el ünnepélyesen a fogadalom szövegét. Miután Vikár Béla parancsnok ismertette a váraljai cserkészcsa­pat történetét, felkérte Várnagy Viktort, a pécsi 6. cserkészkerület elnökét, hogy tartsa meg köszöntőjét. Viktor bá’, aki 1922 óta vesz részt a magyar cserkészmozgalomban, beszédében kiemelten szólt az újdonsült cserkészek jövőbeli nemes feladatairól: „Legye­tek a természet őrei, vigyázzátok az erdők, mezők, berkek mada­rait, növényeit a pusztító barbár látogatóktól. Ahogy a cserkészjel­mondat is figyelmeztet: Légy résen! Tartsátok be a cserkészélet hármas jelszavát: Isten, haza, embertárs. Éljetek mindenkoron Is­ten törvénye, azaz a tízparancsolat és a 10 cserkésztörvény szerint, hogy iskoláitokban nevelőitek, otthon pedig szüléitek, községetek, s hazátok büszkeségei lehessetek." A Magyarországi Református Egyház és a Magyar Cserkészszö­vetség országos elnöksége nevében Bóna Zoltán köszöntötte a fo­gadalmat tett cserkészekét. Ezután dr. Kun László, a 724 sz. duna­varsányi Kossuth Lajos cserkészcsapat cserkésztisztje a varsá­nyiak testvéri üdvözletét tolmácsolta és jó munkát kívánt a váraljai csapatnak. Wagner Tamás, a váraljai származású teológushallga­tó, aki az ünnepek alatt legátusként szolgált, a Bp-i Ref. Teológiai Akadémia professzori kara és diáksága köszöntését átadva kívánt erőt és sok szép élményt a cserkészeknek. A fenntartó testületek képviseletében a református egyházközség részéről Magyar Sán­dor gondnok, míg a REFISZ helyi alapszervezete nevében Ka­zinczy Gyula elnök köszöntötte az esküt tett cserkészeket. Az ün­nepély zárszavát Dr. Várnagy Elemér, a pécsi JPTE tanára, öreg­cserkész tartotta, aki egyben a 47. pécsi Szent László cserkész- csapat tagja. Az ifjú cserkészek követendő példaképéről, Sík Sán­dorról emlékezett meg, aki a tanári pálya mellett számottevő irodal­mi, irodalomtörténeti kutatással is foglalkozott, s közvetlenül egyik előmozdítója volt a két háború közötti hazai cserkészéletnek. Vár­nagy tanár úr végezetül így szólt az ünnepi hallgatósághoz: „Teleki Pál volt miniszterelnöktől származik az alábbi idézet: »A vezetés el­sősorban példa.« Vezéreljen benneteket is ez a magasztos elv a munkálkodásotok során és ehhez Isten gazdag áldását kérem.” A cserkészinduló 3. versszakának és a Szózat közös eléneklésével ért véget a bensőséges karácsony esti ünnepély Váralján. V. M. S. Jogszabályokról - röviden A ki- és bevándorlásról szól a Magyar Közlöny idei 71. számában megjelent 1989. évi XXIX. törvény, amely szerint: „A magyar ál­lampolgár alapvető joga, hogy lakóhelyét szabadon megválassza, Magyarországról kivándoroljon-és oda visszatérjen.” Szabályozza a törvény, hogy a kiván­dorlási szándékot hová, miként kell beje­lenteni, a bejelentéshez milyen nyilatko­zatot, iratokat kell csatolni, melyek a fel­tételei a kivándorlási jogosultság útlevél­be történő bejegyzésének, tételesen so­rolja fel, hogy ki nem vándorolhat ki, s csudán példálózva említjük, hogy nem vándorolhat ki az, aki itthon maradó cse­lekvőképtelen vagy korlátozottan cselek­vőképes gyermeke vagy örökbefoga­dottja tartásáról megfelelően nem gon­doskodott, az sem, akinek köztartozása van - adór társadalombiztosítási járulék - amíg azt nem fizette ki vagy a megfize­tését nem biztosította. Nyomatékkai hívjuk fel a figyelmet a törvénynek arra a rendelkezésére, amely minden külföldön élő magyar állampol­gárnak biztosítja azt a jogát, hogy bármi­kor hazatérhessen. Kimondja a törvény: „Ez a jog nem kor­látozható.” Tudni kell azonban azt is, hogy a kül­földről hazatért magyar állampolgárnak a szükséges okmányok beszerzése érde­kében a hazatérését követő harminc na­pon belül jelentkeznie kell a jövőbeni la­kóhelye szerint illetékes rendőrkapitány­ságon. A bevándorlás iránti kérelmet szemé­lyesen, a külföldi tartózkodási helye sze­rint illetékes magyar külképviseleti szerv­nél kell benyújtani, azt kilencven napon belül el kell bírálni. Tételesen felsorolja a törvény, hogy ki nem vándorolhat be (pl. az a külföldi, aki bűnöző életmódot folytat) s kitől tagad­ható meg a bevándorlási engedély (pl. akinek a magyarországi megélhetése és lakása nem biztosított), szabályozza az ezekben az ügyekben hozott határozatok elleni jogorvoslati lehetőséget is. A törvény 1990. január hó 1. napján lép hatályba. A Magyar Közlöny idei 73. számában megjelent -1989. évi XXX. törvény mondja ki, hogy a munkásőtség megszűnik, s a törvény indokolása szerint a munkásőr­ség megalakulása óta eltelt időszakban a szervezését kiváltó okok megszűntek, „napjainkban folyamatban van a politikai intézményrendszer átalakítása, a de­mokratikusjogállam kiépítése. Mindezek alapján már nem indokolt a munkásőr­ség fenntartása.” Az alkotmány módosításáról szóló, a Magyar Közlöny f. évi 74. számában megjelent 1989. évi XXXI. törvény általá­nos rendelkezéseiből is itt csupán az alábbiakat idézzük: „A társadalom egyet­len szervezetének, egyetlen állami szerv­nek vagy állampolgárnak a tevékenysé­ge sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, ille­tőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fel­lépni. ” Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Érte­sítő idei 20. számára, amelyben egysé­ges szerkezetbe foglalva olvasható a me­zőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvény, valamint a végrehajtására kiadott, időközben többszörösen módo­sított 7/1977. (III. 12.) MT sz. és a 12/ 1977. (III. 12.) MÉM számú rendelet jelen­leg hatályos szövege. DR. DEÁK KONRÁD Hivatalosak voltunk spagettire Igyekszem visszaadni a furcsa találko­zást, mely messze Elő-Ázsiában történt. A pamukálei kempingben, mely vagy 900 kilométerre van még Isztambultól, egy olasz rendszámú lakókocsi állt sátrunk mellett. Találgattuk, melyik városból jöt­tek, a rendszám két első betűje L és U volt. De nem sikerült megfejteni. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy kiderült... A kempingben három különböző mély medencében termálvíz várta a világ egyetlen szabadtéri cseppkőképződmé­nyétől hazatérő megfáradt turistákat. Mellettünk a szomszédos lakókocsi uta­sai - a házaspár - élvezte a vizet. És el­kezdődött a beszélgetés - természete­sen németül. Mint kiderült, a házaspár vagy tíz éven át dolgozott vendégmun­kásként az NSZK-ban. Kérdezték, kik va­gyunk, hol voltunk, mit láttunk és mi a to­vábbi cél. Elmondtuk, hogy közel egy hó­napja úton vagyunk és lényegében ez az utolsó állomásunk, innen Isztambulon át már haza tartunk.- Mi maradunk, sőt, elmegyünk egész a szovjet határig - mondta a nő, majd megmagyarázta, évente négy-öt hóna­pot Törökországban töltenek különböző kempingekben - városokban -, mert így jobban kijönnek a nyugdíjból, mint ott­hon, Itáliában. Elmagyarázták, mibe ke­rülnek náluk egyes dolgok és mennyi itt Törökország ázsiai részén. Az előadásuk alapján kiderült, hogy fele annyiból tud­nak kijönni, mintha otthon lennének.- Jártak már nálunk, Itáliában? - tették föl a kérdést és az igenlő válaszra zápo­roztak a kérdések: - Látta már Rómát, esetleg Nápolyt is? Mivel időnk bőven volt, elkezdtem so­rolni néhány várost, Velencét, Veronát, Firenzét, Padovát, Rómát, Nápolyt, Pom- peit, a Vezuvot, Szorentót, Caprit.- És volt Annacapriban is? - vetette közbe ezúttal a férfi. A kérdésben benne volt, hogy ellenőrizni akar. Minden bi­zonnyal ő is ismeri, hg más formában is, a közmondást, messziről jött ember azt mond, amit akar.- Igen voltam, sőt az emlékházat is megnéztem.- Mit? - kérdezte furcsán.- Az emlékházat - ismétlem, de én ak­kor még nem tudtam, hogy ők ilyen, hogy emlékház, nem ismernek. Bántotta dolog és bármennyire is erőltettem agyam, nem jutott eszembe az orvos neve, aki­nek egykori háza ma idegenforgalmi ne­vezetesség. Talán egy óra után „beug­rott” a név. Axel Munthe. Boldogan men­tem át a szomszéd lakókocsiba, hogy bi­zonyítsam, ott van az emlékház, mely az orvos Axel Muntheé volt.- Az múzeum - mondták egyszerre. És megmagyarázták, hogy ők nem ismerik így, hogy emlékház. Aztán folytattuk a be­szélgetést, további kérdések záporoztak és megkérdezték, hogy tetszett Pisa.- Az olyan, melyet látni kell a ferdetor­nyával, mert azt nem lehet szavakba ön­teni.- És a dóm?- Szép, de ott a ferdetorony az érde­kesség. Szerintem annál szebb az oda 8- 10 kilométerre lévő Lucca nevű város dómja. A város érdekessége különben, hogy ott született Puccini, és a templom közelében van egy nagyon szép Garibal- di-szobor is. A házaspár összenézett és felnevetett. Kiderült, hogy ők luccaiak. El is mondták: mindenre számítottak, csak arra nem, hogy ott­honuktól vagy két­ezer kilométerre ta­lálkoznak messze- messze egy ma­gyarral, aki ennyire ismeri Luccát. A meglepetés „ered­ménye”: estére fiammal hivatalosak voltunk vacsorára a szomszéd lakóko­csiba az olasz há­zaspárhoz spagetti­re.-kas Teknővájó Korosodnak, fogynak a régi mes­terségek művelői. A teknővájók utol­só képviselőinek egyike a tolnai Ig- nácz Sándor.- Bizony utánpótlás nemigen van - mondja. - Ehhez a munkához türe­lem kell. Három napig is eltart, míg a kanadai nyár törzséből forrázótek- nőt farag az ember. Ezekben a kádakban kapják első és utolsó fürdőjüket a két-három mázsás hízók. A vevők egy része házhoz jön, mások a szekszárdi vagy pécsi vásárokban keresik a portékát. Hét-, nyolcezer forintot is megadnak érte.- Wy- Fotó: Kispál M. Újabb divat vagy őrület? Egy korábbi levelemben szót emeltem a járművek egyéni indokokból elkövetett hangosítása ellen. Nos, nem sok ered­ményt hozott. De azért volt! Például a Gázszolgáltató Vállalat! Tisztelet érte! De a HANG-verseny folyik! Ez nem környe­zetszennyezés? Amikor világszerte a tervezők, gyártók, tesztelök tömege azon igyekszik, minél csendesebb, ártalmatlanabb járműveket készítsenek, ezen ellentétes magatartás érthetetlen. De fékezhetetlen?! Vizsgá­zunk! Nem bírunk önmagunkkal sem? Újabban igen sok nyugati gépkocsi került hazánkba. Majd igen hamar el­vesztették a gyári emblémáikat. Elvesz­tették? Sok kilométeren, egyik-másik éveken át viselte. Talán nem is szerény­ségből. Szekszárdon elveszett! Eleinte csak a könnyebben levehetők (pl. W), majd a csak szerszámmal veszíthetök. Vizsgá­zunk! Aztán a külföldi rendszámmal bírók is! Vizsgázunk? De most már a keleti típu­sok is! Ez ugyan nehezebben esik le, de a szekszárdi gyűjtők megbirkóznak vele. (Vajon milyen lehet a csereérték?) Vizs­gázunk? Kárt okozni? Másnak? Ilyenek va­gyunk? Például az autós sötétben állt be a parkolóba. Véletlenül kicsukta a men­tőövet. Hogy találta? Levágva! Nem kel­lett! Bedobták a kocsi alá! Vizsgázunk? Kí­váncsi vagyok, mit szólna a kedves, ha vele vagy az édesapjával tennék? Ja, hogy miből is vizsgázunk? Hát nem kimondottan európaiságból! F. L Ui.: Kérem! Ne használják a nevem! Féltem a kocsimat! Bár keleti, de akkor is! Én nem ajándékba kaptam. Be­falazva Fotó: Tilinger Sándor Csak semmi lázítás! (TUDÓSÍTÓNKTÓL.) A falusi nagyszülőknek az az igazi ünnep, amikor hazalátogat a vá­rosba elköltözött lányuk, vejük és a két kisunoka. Ilyenkor órákig beszélgetnek. Végtelen a jókedv. Különösen az egész életében humoros-emberként elkönyvelt Papus viszi a „prí­met”:- Tudjátok, voltam szavazni én is, mint minden rendes hazafi. Beikszeltem a szavazóla­pot nézeteim szerint de... Régi világ ide, múlt rendszer oda, nekem azért akkor jobban tet­szett...- Ejnye-ejnye Papuska? Csak semmi lázítás! - korholja meg azonnal a veje.- Bizony-bizony jobban tetszett, mert akkor még nekem kacsingattak vissza a lányok? Igaz, asszony? Aztán kérges tenyerével végigsimít felesége erősen őszülő homlokán. Hunyadi István A luccai templom, mely szépségében még túltesz a pisáin is...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents