Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-04 / 3. szám
6 Képújság 1990. január 4. A hónap sportolója A megyei sportszakszervezet kezdeményezése Köszöntjük az országos diákolimpia résztvevőit Háromnapos asztalitenisz-nagyüzem a szekszárdi sportcsarnokban Egymás után születnek meg a megyei sportági szakszövetségek, s a megalakuló megyei sportszakszervezet az új évre új ötlettel rukkolt elő. Ajánlata a szakszövetségek körében is fogadókészségre talált: a megye legjobb sportolóját februártól havonta fogják jutalmazni. A kezdeményezésről Balogh Lászlót, a Sportszakszervezetek Tolna Megyei Tanácsának alapító tagját kérdeztük.- A lakosságot anyagi nehézségek gyötrik, ilyen körülmények között némelyek számára visszatetsző az élsportolók viszonylagos jóléte - persze csak azoknak, akik elfeledkeznek a teljesítmények mögötti céltudatos, verejtékes edzésmunkáról. Ezzel is növelni szeretnénk a sportolók erkölcsi megbecsülését, egy-egy sportesemény alkalmával kerül majd sor az emlékplakett átadására.- Kik és milyen szempontok alapján döntenek majd a díjazottakról?- A megyei szakszövetségek a versenynaptár segítségével minden hónap utolsó hetében elküldik javaslatukat az öttagú bizottságnak, amely a sajtó, a sportszakszervezet, a megyei sporthivatal, az edzők és a sportvezetők egy-egy képviselőjéből áll.- Bizonyára nem lesz könnyű feladata különböző jellegű sportágak összehasonlítása.- Szakemberek által kidolgozott mutatórendszer alapján fogunk dolgozni, amely lehetővé teszi az egyéni, a technikai és a csapatsportok értékelését. A kezdeményezéshez várjuk a szakszövetségek és a vállalatok anyagi támogatását is. Tekintettel a január viszonylagos eseményszegénységére, először február hónap megyei legjobbjának ítéljük oda a díjat, amelyet márciusban fogunk átadni. Aki csak teheti, pénteken, szombaton és vasárnap látogasson ki a szekszárdi sportcsarnokba. Bizonyára nem fogja megbánni, hiszen a gyors labdamenetek, az adogatások és pörgetések nem mindennapi látványosságot jelentenek majd. Megyénk 1986-ban már helyet adott az asztalitenisz úttörőolimpia országos döntőjének, ezenkívül tavaly ősszel a Sárköz-kupa és a Ma- gyarország-Belgium Európa Liga mérkőzés alkalmával a sportcsarnokot is betöltötte a kaucsuklabda pattogása. Mától kezdve három napon keresztül az asztalitenisz diákolimpia országos döntőjén a fővároson kívül 19 megye 296 tanulója méri össze erejét. A főrendező a Tolna Megyei DiáksportTanács, ezenkívül a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya, a Szekszárdi Városi Tanács ifjúsági és sportosztálya, a Tolna Megyei Asztalitenisz Szövetség, a Tolnai VL, az 505. Sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet diáksportköre és kollégiuma, a Szekszárdi Városi Úttörűház Diáksport Egyesülete, valamint a Szekszárdi Húsipari SE is részt vesz a viadal lebonyolításában. A megméretésen megyénk és Budapest két-két csapattal képviselteti magát. A színvonal biztosított lesz, erről meggyőződhetünk, ha végigböngész- szük a versenyzők névsorát: a tolnai Herczig Judit, Gyöngyösi, Szabadi, valamint a budapesti színeket képviselő Wirth Veronika, Tóth és Balanyi már az NB I. légkörébe is belekóstolt. Ugyanez mondható el a versenybíróság tagjairól is, akik számos nemzetközi és hazai rangos eseményen „dirigáltak" nagy szakértelemmel. A III., valamint a IV-V. korcsoportos fiúk és lányok egyéni és csapatversenyben mérik össze erejüket. A csapatversenyeket végig kieséses rendszerben, az egyéni versenyeket körmérkőzéssel kombinált kieséses rendszerben bonyolítják le. Az első helyezett csapatok és az egyéni számok győztesei a megyei diáksporttanács által felajánlott kupát nyerik el. A rangos esemény péntek reggel 8 órakor a nyitóünnepséggel kezdődik. Dr. Leitner József, a Magyar Diáksport Szövetség elnökének köszöntő szavai után a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem testnevelés Szakos hallgatóinak tornabemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követően 8 óra 30 perctől 12 óráig, majd 14-18 óráig a csapatversenyekre kerül sor. Szombaton az ifjú sportolók 8-12 óráig a csapat- és egyéni viadalok keretében mérhetik össze erejüket, 14-18 óráig pedig az egyéni párharcokra kerül sor. Vasárnap 8 órától az egyéni versenyek döntőit rendezik meg, majd a diákolimpia eredményhirdetéssel és záróünnepséggel ér véget. Nem csupán az udvarias és vendégszerető házigazda szerepét vállaljuk, hanem a tehetséges tolnai versenyzőkre apellálva érmes helyezésekre is pályázik megyénk. Ez derül ki Link Ferenc, a Tolna Megyei Asztalitenisz Szövetség titkára esélylatolgatásából is.- Az általános iskolás korú lányoknál nem titkoljuk, hogy a Tolna 2. Számú Általános Iskola versenyzői jóvoltából két országos bajnoki címet várunk. Erre Herczig Judit és unokatestvére, Herczig Gabriella képességei alapján esélyes a csapatversenyben. Egyéniben pedig Herczig Judittól az 1988. évi országos bajnoki címének megvédését várjuk. Fiúknál megyénket a Tolna 1. Számú Általános Iskola és a Szekszárd IV-es iskola képviseli. A tolnaiaktól egy pontszerző - hatodik hely - szép eredmény lenne. A IV. korcsoportban a középiskolások mezőnyében a tolnai gimnázium lánycsapatától dobogó körüli helyezést remélek, hasonlóképpen az egyéni számban a Gyöngyösi, Szabadi, Majzik trió egyik tagjától is. A fiúknál a tolnai gimnázium és a palánki szakközépiskola csapata képviseli megyénket - mondta Link Ferenc. Köszöntjük a tolnai megyeszékhelyre ma délután érkező csapatok mintegy 300 versenyzőjét, az edzőket, vezetőket és azt kívánjuk, hogy színvonalas, küzdelmes mérkőzéseken döntsék el az egyéni és csapatverseny végső helyezéseit! Események - eredmények A Magyar Ökölvívó Szövetség értékelése alapján az 1989. év legjobb ifjúsági korosztályú versenyzője Szarkali András, a Dombóvári Spartacus SE 75 kg-os súlycsoportú ökölvívója lett. * Bátaszéken harmadik alkalommal rendezték meg a Bátafém Fenyő-kupa labdarúgó-tornát, melyen kilenc csapat szerepelt. Végeredmény: 1. Alsónána, 2. Kerámiaüzem, 3. Bátafém, 4. Torna- csarnok, 5. Pörböly, 6. MÁV-fűtő- ház, 7. Báta, 8. Bátaszéki SZVSE ifi, 9. Termelőszövetkezet. A gólkirályi címet 8 találatával Bozsolik Róbert (Bátafém) szerezte meg. A torna legjobb kapusának Galla Béla (Kerámia), a legjobb csatárának Péter János (Alsónána), míg a legjobb védőjátékosának Makk József (Tornacsarnok) bizonyult. * Megtartotta vezetőségválasztó közgyűlését a Tolna Megyei Sportlövők Szövetsége is. A résztvevők megvitatták és elfogadták az új alapszabálytervezetet, majd ezt követően öttagú elnökséget választottak. A szövetség elnöke dr. Bősz Endre, alelnöke Steiner Béla lett. Elnökségi tagok: Németh Gyula (Tamási), Döme János és Balogh László (mindkettő Szekszárd). Számvizsgáló biztosnak Wéber Józsefnét választották meg. Comaneci tavasszal hazalátogat Nadia Comaneci olimpiai bajnok tornász, aki múlt év novemberében hagyta el hazáját, Romániát, bátyja értesülése szerint tavasszal hazalátogat családjához és barátaihoz, ugyanakkor végleges a döntése, hogy az Egyesült Államokban telepszik le. Adrian Comaneci, a 28 éves bajnoknő egyetlen fiútestvére elmondta, hogy nővére egy nemrég lefolytatott telefonbeszélgetés során számolt be'neki a tervéről, miszerint áprilisban Bukarestbe utazik, valamint arról, hogy Kaliforniában kíván letelepedni. Comaneci, aki többek között 10 pontos gyakorlatot mutatott be az 1976. évi montreali olimpián, saját bevallása szerint azért szökött Amerikába még a Ceausescu-ura- lom alatt, hogy új életet kezdjen otthoni hihetetlen népszerűsége ellenére. A tornásznő kényelmes, kertes családi házat hagyott hátra Bukarest egyik legelőkelőbb, csendes negyedében. Comaneci hazatérése esetén visszakapná azokat a becses értékű érmeit, serlegeit, amelyeket illegális távozása után a Securitate emberei elkoboztak. Comaneci 23 éves öccse mindössze Nadia legnagyobb állami elismerését, a „Szocialista köztársaság hőse” kitüntetését tudta megmenteni nővére szökésekor, amit a tornásznő személyesen Ceausescutól vett át. Duplázott a Dédász együttese Szekszárd város 1989. évi kispályás labdarúgó-bajnokságának első osztályában a Dédász együttese szerezte meg - egy évvel korábban is ők voltak az aranyérmesek - a bajnoki címet. A Dédász legénysége huszonkét mérkőzésén 37 pontot gyűjtött (gólkülönbsége 88-40) és rendkívül szoros véghajrában egy ponttal előzte meg az ezüstérmes BM-öregfiúI csapatát. Az évszázad futóversenye? Szeptember végén újra egymás ellen versenyezhet a klasszikus táv, a 100 méteres síkfutás két legnagyobb alakja, az amerikai Carl Lewis, és a kanadai Ben Johnson. A hírt Lewis menedzsere közölte a Reuter brit hírügynökséggel, hozzátéve: hat üzleti csoporttal tárgyal a találkozó pénzügyi feltételeiről.- Az eddigi legalacsonyabb ajánlat egymillió, a legmagasabb hatmillió dollár volt - nyilatkozta Joe Douglas. - Három amerikai, két spanyol és egy holland cég jelentkezett, de azt hiszem, szeptemberhez közeledve egyre nagyobb érdeklődésre számíthatunk. A Le- wis-Johnson összecsapás 1990 legjelentősebb sporteseménye lehet, s nem tartom kizártnak, hogy akár 10 millió dollár is összegyűlik a viadalra. A menedzser elképzelései szerint a két kiváló sprinter legközelebb szeptember 25-ét követően találkozhat, pár nappal azután, hogy Ben Johnson letölti kétéves eltiltását. A kanadai atlétát a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) a szöuli olimpiai doppingvétség miatt zárta ki a versenyekről. Emlékézetes, hogy Johnson a dél-koreai fővárosban legyőzte Lewist a 100 méteres döntőben, de eredményét a doppingellenőrzés után megsemmisítették, s aranyérmét vetélytársa kapta meg. A kanadai futó botrányos ügyével később egy torontói vizsgálóbizottság is foglalkozott, és a vallomások alapján megállapították: Johnson 1981 óta szedett szteroidokat, így 1987-es világcsúcsát (9,83 mp) is „kokszos" állapotban érte el. A közeljövőben ezt az eredményét ugyanúgy semmissé teszik, mint olimpiai győzelmét. Carl Lewis minden idők egyik legnagyobb atlétája: 1984-ben, Los Angeles-ben négy ötkarikás aranyat szerzett, és a 100 méteren, valamint a távolugrásban négy évvel később is megvédte címét.- A nagy verseny helyszínét még nem választottuk ki, leginkább Japán vagy Észak-Amerika jöhet szóba - jelentette ki Douglas. - Elképzelhető, hogy Johnson nem szívesen futna amerikai közönség előtt, ezért az ázsiai ország tűnik a legjobb megoldásnak. Számomra Európa egyelőre csupán a harmadik lehetőség, de végső döntés még nincs. A menedzser nem titkolta, hogy az anyagiak is számítanak, de hozzátette, e futópárbajnál a sportszempontokat sem lehet mellékesen kezelni. A versenyre a főszereplőkön kívül öt-hat sprintért hívnak meg, s keretprogramként nagyszabású versenyeket is rendeznek. Coghlan visszatér? Minden jel arra utal, hogy a fedett pályás világcsúcstartó ír Ea- monn Coghlan kétéves szünet után, 37 évesen visszatér a futópályára. A mérföldes síkfutás rekordere az Egyesült Államokban él, s 1988 óta mindössze néhány utcai versenyen indult el. Coghlan 1983 februárjában 3:49,78 perces eredményével javította meg a mérföldes fedett pályás rekordot, s ezt követően sérülései miatt egyre kevesebb alkalommal állhatott rajthoz. Amikor két évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, úgy tűnt, örökre elbúcsúzik az aktív versenyzéstől. Az ír futó azonban nem adta fel, s decemberben újra feltűnt kisebb viadalokon. Két mérföldön 8:53,15 perces teljesítménnyel ért célba, az 1500 métert pedig 3:54,63 perc alatt futotta le. Ezek az eredmények a hosszú kihagyás után ugyancsak biztatónak látszanak, és atlétikai körökben máris nyílt titokként arról beszélnek, hogy Coghlan hamarosan visszatér. Kelet- és Nyugat-Berlin közös olimpiáról álmodik Kelet- és Nyugat-Berlin polgár- mesterei kedden bejelentették, hogy a város lakosságának kívánsága alapján tervezik a 2000., vagy a 2004. évi nyári olimpiai játékok megrendezését. Erhard Krack kelet-berlini polgármester a Junge Welt című NDK-beli lapnak adott nyilatkozatában Berlintajövő olimpiai városának nevezte. Véleménye szerint a következő évtized során ötkarikás játékok lebonyolítására tökéletesen megfelelő metropolisszá épülhet ki, s az ezredfordulóra méltó színhelye lehet egy ilyen rangos eseménynek. Walter Momper, Nyugat-Berlin polgár- mestere azt mondta, hogy Berlin sportolói szintén támogatják a közös kandidálásra vonatkozó elképzelést. A két polgármester részt vett azon a 30 ezer futót megmozgató 4 mérföldes szilveszteri utcai futóversenyen, amely 40 év óta először haladt át a megosztott városon. Momper kijelentette, hogy még néhány héttel ezelőtt sem gondolhatott volna bárki hasonló esemény megrendezésére. Berlin egyébként 1936-ban a hitleri Németország volt már olimpia házigazdája. Futballháború skót módra A brit szigetország focipályáin is uborkaszezon van, az üzletek megköttettek, a várakozás mézesheteit élik a főszereplők, játékosok és szurkolók egyaránt. Kivéve a skótokat. A Glasgow Rangers új csillaga ellen ugyanis tüntettek a klub székháza előtt. A 26 éves Johnston - aki korábban a Celtic, majd a Watford színeiben ontotta a gólokat, s a kapusok réme volt a kontinensen is, s éppen emiatt nehéz szívvel vált meg tőle a francia Nantes - nos, Johnston kétségtelen sztárként érkezett Skóciába. Egyetlen, ám bocsánatos bűnnek semmiképpen sem nevezhető hibával: katolikus. A tüntetők félreérthetetlenül tudatták vele tábláikon: „Nincs szükségük katolikusra!" S hogy nyomatékot adjanak szavuknak, éjszaka sem mozdultak el a székház elől. Reggel szóba állt velük a klub megbízottja, és a csapat jó szereplésére hivatkozva megpróbálta belátásra bírni őket. Arra hivatkozott, hogy a kapu előtti helyzetkihasználásnál végül is elhanyagolható a vallási hovatartozás, ezt a választ kapta: „Nekünk nincs semmi bajunk a katolikusokkal, de a Rangersnek protestánsnak kell maradnia.” Majd elválik. A klub vezetői biztosak a dolgukban, ezért is fizettek közel 1 millió dollárt Johnstonért. És ugye, a skótokat mégiscsak ők ismerik jobban. Kamerun másodszor finalista Ha egykoron (s talán még ma is!) Algéria futballsportjára az volt a jellemző, hogy a francia bajnokságban edződtek a legkiválóbb játékosai, akkor ez a kameruniakra fokozottan igaz. Már 1982-ben, a spanyolországi vb-n okkal érdemelték ki a „rettenthetetlen oroszlánok” jelzőt. Három döntetlent harcoltak ki Ibériában, s csak azért búcsúztak a döntőmásodik szakaszától, mert gólkülönbségük előnytelenebb volt. Akkoriban is, ma is jellemző: a francia bajnokság jelentette azt az állandó iskolát, amelynek „kijárásával” fokozatosan törtek feljebb és feljebb a nemzetközi futballranglétrán. A mostani sikerek egyik kovácsa, a szövetségi kapitány egy 46 esztendős szovjet szakember. Valerij Ne- pomjancsij. ATürkméniából érkezett edző igen fiatalon, 23 évesen egy súlyos sérülése után kényszerült feladni labdarúgói pályafutását. Ha a zöld gyepen aktív játékosként nem tudta terveit megvalósítani, most megpróbálja a kispadon. Szó ami szó. Tunézia nemzeti legjobbjait a sorsdöntő, befejező selejtező szakaszban kétszer is „kétvállra fektetni” nem akármilyen teljesítmény volt! Napomjancsij nagy taktikus, ám hogy az 1982-eshez hasonló vb-si- kerek megismétlődnek-e, az - ahogyan mondani szokás - „a jövő zenéje”. Kamerun válogatottja „francia stílusban” játszik. Az afrikaiak kapusa, Joseph-Antoine Bell a Bordeaux színeit képviseli. A védők - a selejtezőkben nyolc összecsapáson mindössze hat gólt kaptak -, így Tataw, Pagel, Kunde és Ebwelle nevét esetleg olasz pályákon is megtanulják. Ritkaságszámba megy, ha egy afrikai futballista egymás után két vb- döntőben is szerepel. Pontosabban ez Manuel Kunde esetében Így fest: válogatottja két egymást követő világbajnokságán lehet ott. „Ez tény, ez nem akármilyen dolog, bár a csapaté az érdem” - mondta Kunde, aki szerint amíg Spanyolországban döntetlensorozatot értek el, Olaszországban lesz majd olyan 90 percük, amely után két ponttal gazdagodva távoznak a gyepről. A csatárok közül egy feltételezett győzelemért sokat tehet a 23 éves, a Laval színeiben játszó támadó, Francois Oman-Biyick, aki az összes selejtező találkozón Kamerun 12 gólja közül ötöt szerzett. S hogy Oman-Bi- yick miként villog majd a vb-n, az nagymértékben függ csatártársaitól, akik közül Bonaventura Dionkep és Eugene Ekeke neve még ismeretlen, de a vb végére változhat a helyzet... S talán a kameruni futball megítélése is.