Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. január 27. Megjárta Tolnát, Baranyát A tolnai reformáció orvostörténeti emlékei- Bocsánatot kérek már a feltételezésért is, de mi a csudát keres itt Magyarországon - a mai változó, forrongó és átalakuló, a jogállam felé még csak haladó köztársaságban - egy nyugatnémet házaspár? Mi az oka, milyen indokok hoznak ma hozzánk egy fiatal, négygyerekes zenész-pedagógus házaspárt a jóléti társadalomból? Abból az országból, melyet hazánkban oly sokat emlegetnek, mely sokáig az álmok birodalmát jelentette annak, aki felszínesen ismerte a nyugati féltekének ezt az országát.- Semmiféle szenzációval nem tudunk szolgálni. A dolog végtelenül egyszerűen történt meg. Már jártunk Magyarországon, fels^nes ismereteink voltak is róla. Egyszercsak jött a lehetőség, miszerint pedagógusokat keresnek, akik néhány évet szívesen töltenének az önök országában. Magyarországtól délebbre is mehettünk volna tanítani, de az ügymenet sokkal hosszadalmasabb lett volna, akár 3-4 évig is elhúzódhatott volna, s gyermekeink szempontjából ez az időpont már valóban az utolsónak látszott.- A döntés gyors volt. A férjem felhívott a munkahelyemen, s kérdezte: - „Megyünk Magyarországra?” Én pedig igent mondtam rá. Valahogy ennyire prózaian zajlott le az egész. I- Ilyen egyszerű lenne mindez? A gyerekek, akik azért mind-mind külön kis egyéniségek, önálló akaratot képviselnek valamennyien hurráhangulatban voltak?- Természetesen, mielőtt a minisztériumba bementünk volna az elbeszélgetésre, megkérdeztük a gyerekeket is. Simone kategorikusan nemet mondott elsőre, míg Félix hurrázott... Leültünk, megbeszéltük. Simone már 10 esztendős, nehezen vált meg barátaitól, a környezetétől, s az is fontos szempont, hogy nálunk 1 -4-ig mintegy előkészítő iskolába járnak a gyerekek, amit egyfajta szakosodás követ. így ha jönni akartunk, hát erre ez volt az utolsó alkalom. S lám, most itt vagyunk. Szülői kényszerről persze szó sem volt szerencsére. I- El tudom képzelni, hányféle reagálást válthatott ki megszokott környezetükben az a hír, hogy Magyar- országra költöznek.- A felső korhatár 45 esztendő, ig ez is szerephez jutott a gyors döntésben. A környezet? Többféleképp reagált. Akadt a rokonságban olyan, aki sírva fakadt, volt hitetlenkedő és ha hiszi ha nem, még egyetértő is.- Arra is gondoltam, hogy a két művelődési tárca által aláírt megállapodás egyfajta kényszerhelyeze- tet szült... de látva az önöket körülvevő családi harmóniát, egyetértést, ezt a sutba dobom. Még a kutyájukat sem hagyták otthon.- No ha tudná micsoda bürokratikus utánjárásokban volt részünk, mire mondjuk csak az autót áthozhattuk... De higgye el kérem, mi nehezebb beilleszkedésre számítottunk. Több jutott eddig, mint amit mi magunknak előre elképzeltünk.- Nem hagy a gondolat szabadulni, mi lehet ez? Kalandvágy? Nevezzem inkább gyermekszeretetnek? Az új varázsa, a megismerés nagy- szerűsége lenne, mely csak azonosan gondolkodó emberekre érvényes? Beszéljünk nagy dolgokról? Az egyetemes európai kultúra egy nálunk kevésbé ismert szeletének továbbadásáról lenne szó?- Ha kalandvágynak nevezzük azt, hogy megpróbálunk kitörni a megszo- kottságból, akkor ebben az is van. A gyermekszeretet egy pedagógusnál nemzetközi érvényű, nincs néphez, nemzetiséghez kötve. A zene pedig egyszerűen csodálatos, tanítása, továbbadása önmagában is élmény. Egyetemes európai kultúra... missziós jelleg... Nem, nem! Ilyenről nincs szó. Tudtuk, mi vagyunk az első tanárok az NSZK-ból, de nem világ- megváltó tervek hoztak bennünket. így a helyünket is könnyebben találhatjuk meg. I- Másképp élünk mint önök, mások a szokásaink, gondolkodásmódunk, művészetünk... Kívülállóként ehhez edződni kell, néha tán nézni is furcsa bennünket.- Ne higgye. A családi összetartás, az összetartozás nálunk messze nem ily egyértelmű és bensőséges. Nekünk ez szimpatikus. Nem lehet rangsort fölállítani semmiféle tekintetben sem a két nép, sem kultúrája között. Nincs is rá szükség, mindegyiknek az értékeit kell tisztelni. Mi itt nem érezzük idegennek magunkat, s ez már önmagában is jó érzés. Senki részéről nem tapasztaltunk semmiféle negatívumot. Az emberek kedvesek, akár ezt az utcát nézzük ahol lakunk, akár a pedagógusközösséget az iskolában. S itt közbevetőlegesen hadd jegyezzem meg, a gyerekek itt jobbak. Szófogadóbbak. A harmadik szomszédban jó barátokra találunk, a pedagógusok közül akad házaspár, aki úgy jön hozzánk, mintha öröktől fogva itt élnénk.-Tapasztalataim szerint az NSZK- ban egyszerűen nem illik pénzről beszélni, nem szokás rákérdezni a keresetekre. Politizálni pedig nem szívesen politizálnak az emberek, aminek oka lehet mondjuk egyfajta megelégedettség is.- Két nehéz kérdés feszeget. Való igaz, nálunk nem íllika pénzről beszélni. Majdnem titok ki mennyit keres. Baden-Württemberg tartományban - ahonnan mi érkeztünk - egységesek a pedagógusi fizetések, mely a végzettségtől és a munkában eltöltött évek számától függ. így csak az tudja, hogy a másik mennyit kereshet, aki éppen ugyanazon feltételek szerint kapja a bérét, s ugyanannyi gyermeke van. Az is az igazság, valóban nem túl udvarias ilyet kérdezni a mi fogalmaink szerint.- Szépen berendezkedtek ebben a bonyhádi, Benczúr utcai családi házban. A szőlők, a négy gyerek, a kutya... Már elnézést, de láthatóan jól és otthon érzi itt mindenki magát. Az pedig városszerte beszédtéma volt, hogy 300 márkát fizetnek havonta mindezért. Tudom, újra a pénznél vagyunk, de nézzék el ezt nekem... Itt úgy tűnik, nagyszerűen megfizetik a lakást, ugyanakkor ha az otthoni viszonyokat elemeznék...- Örültünk ennek a nagy háznak, s kell is nekünk ekkora, a tetejében bútorokkal együtt kaptuk meg. Közben eszembe jutott, hogy a politizálásról nem ejtettünk szót. Tehát... az emberek ott persze politizálnak ahol a sorsuk, a jövőjük dől el, mi több az otthoni környezet egy hányada és az itteni svábság közötti rokonvonás, közös pont lehet, hogy szidják a politikát ha az nem jó. De e kérdésben tőlem csak ilyen felszínes válaszokat kaphatna, úgyhogy a politikát hagyjuk.- Azért akár így, akár úgy, önök csak külső szemlélői ennek a különös magyar világnak. Egyfajta jólétből érkeztek, vélhetően abban is tudnak nálunk is élni. így értem a külső szemlélő kérdését Tiltakozzon ha nem így van.- Teszem is! Teljesen fals elképzelés, hogy mi kívülállóként, föntről nézegetünk lefelé. Nem, szó sincs ilyenről! Akkor elmentünk volna egy olyan országba, ahol az ott élő német diplomaták, orvosok, szakemberek gyermekeit tanítottuk volna egy ottani német iskolában. Éppen ezt nem akartuk. Újra fölfedeztük magunknak az elalvás gyönyörűségét, rengeteg levelet írunk, amit előtte éveken át nem tettünk. S akkor még nem is szóltam a zenéről. Mi nem kívánunk egy csodálatosan izolált, patyolattiszta üvegbúra alatt a külvilágtól elvágva élni. Mi itt együtt akarunk élni mindenkivel. Tesszük is. Az is valóság; nincsenek egzisztenciális gondjaink és a gazdaság potenciális kihatásai kevéssé érintenek bennünket. Ha mi otthon elmondanánk, mit fizetünk ezért a hatalmas, bútorozott családi házért kerttel... el sem hinnék. De, hogy nem üvegbúra alatt éltünk, azt bizonyítja az is, otthon építettünk, kölcsönöket vettünk fel, amire fizettük a 14 százalék kamatot. Nekünk otthon túlságosan sok dolgunk volt, így majdnem nem jutott idő semmire. Itt ez másképp van. Két év alatt szinte csak az éjszakát töltöttem otthon. Állandóan dolgoztam, tanítottam, zenekarom volt. Számomra ez a kedves ország egy olyan világot hozott, ahol kevesebb a dolgom, ahol jól érzem magam, ahol jut időm a négy gyermekemre. A mi országunkban is vannak egzisztenciális gondokkal küszködök, mi is nagyszülői, szülői segítséget kaptunk. Mint szákfelügyelő, sokat voltam úton, emellett otthon gazdaságunk volt, állatokkal, gépekkel, réttel. Újra hangsúlyozom, nekünk tetszik ez az élet, s a tetejébe a hírek ellenére is szinte minden kapható. Még déligyümölcs is, nem kell semmiről lemondani. Illetve a zene, a zenekarom... az hiányzik. Ha már kispolgárinak mondtam ezt az életmódot, azt is elmondom, nem va- . gyünk karriervadászok. I- Valójában a jó értelemben vett kis- polgáriságra gondolok, de higgye nekem el, itt viszont ahhoz hogy valaki valójában jól éljen, egyfajta karriert kell csinálnia.- így értem. Szóval itt karrier kell a jóléthez. Nálunk tényleg nem kell. Nálunk a ranglétra sem túl magas, s ha valaki igazi sikerhajhász, az előfordulhat, hogy följut a csúcsra, de az is lehet, rövid úton két szék között a pad alatt találja magát.- Tudom, magam is mondtam, a politikát a németek nem szeretik túlságosan, de arra azért válaszoljon, hogyan ítélték meg azt a helyzetet amikor a még bizonytalannak mondható politikai szituációban az NDK-állam- polgárokat jogos szabadságukhoz segítettük?- Az egyetlen humánus lépés volt, lépés egyben a nyitottság, az európaiság felé. Mivel nem vagyok jó politikus alkat, újra azt mondom csak el, amit még otthon olvastam az újságokban: Magyarországnak vigyáznia kell most már, nehogy úttörő reformerből a sorvégén kullogó lemaradott legyen. Azt is olvastam, kemény, szívós munkával tíz esztendejükbe kerül majd, míg utolérik a Nyugatot. I- És addig ön szerint a Nyugat mit fog csinálni? Mert szerintem várakozó vágányra nem valószínű, hogy áll azért, mert mi magyarok le vagyunk maradva...- Mondom, hogy nem az én kenyerem ez a terület... I- A világ minden pontján van valamiféle magyar vonatkozású szellemi potenciál, s ezt mi büszkén is hangoztatjuk, közben a világ elszaladt elölünk egy kicsit- Annyi biztos, csak jó gépeken lehet jó munkát végezni, s ez a kályha ez esetben ahonnan el kell indulni. Ha egy vállalat itt befektet, az abból profitálni is kíván. S Nyugat-Európa vállalatai ma Kelet- Európában kívánnak piacot teremteni. Erre is gondoljanak. Az a politika dolga lesz, hogy stabil gazdaságot csináljon. I- Ezek szerint nincs szó szellemi bezártságról, vannak baráti kapcsolataik is, de a közismert német precizitás és a mi kissé keleties felületességünk... szóval a környezet, a tisztaság, az üzletek...- Gyermekeinknek sokkal több a barátjuk, mint otthon. Ez kiváló, már kezdik is a nyelv alapjait elsajátítani. Nem álmokat szőni jöttünk ide 3 évre. Tudtunk a magyar- országi eseményekről, ismertük a gondok nagy részét, mi több az iskolarendszerről is voltak ismereteink már. Életünket pedig nem úgy rendeztük be, hogy abban estéről estére csodáknak kell történnie.- Mit is mondhatnék? Örömmel • tölt el, hogy a vártnál jobb lehetőségekhez jutottak, gyermekeik szemmel láthatóan nagyszerűen alkalmazkodtak az itteni körülményekhez, önök elégedettek, s ez bizonyára új tanítványaiknak csak a hasznára válik majd. Arról nem is beszélve, hogy három év elmúltával más és teljesebb képet visznek majd rólunk haza a hazájukba, s talán az is igaz, Európa országai között egyszerűen nincsenek távolságok. Legfeljebb csak voltak... Köszönöm a beszélgetést mindkettőjüknek. A „megjárta Tolnát, Baranyát” kifejezés arra utal, hogy a XVI. század elején feltűnő és egyre terebélyesedő vallásreformáló mozgalmaknak vidékünkön jeles iskolái működtek. Szeretném olvasóimat elkalauzolni a Duna menti Tolna városba, és annak orvostörténeti jelentőségét bemutatni. A vörös félhold árnyékában is nagy szellemi teljesítmények bölcsője lett ez az ötezer lelket számláló város, ily módon a hódoltság egyik legszámottevőbb településének tekinthetjük. A város gazdaságát az állat-, bor- és gabonakereskedelmi konjunktúrán megizmosodott vállalkozó szellemű polgárság éltette. Dunai átkelőhelyként karnyújtásnyira közelségbe hozta az Alföldet a dunántúli sőt a lajtárítúli városok piacaival. Mezőgazdasági nyerstermények, lábasjószágok, vasáruk, füszerne- műek és luxuscikkek beszerzői és értékesítői, magyarok, rácok, zsidók és törökök forgolódtak a tolnai kikötőkben. .De nemcsak a vállalkozók tekintik a lehetőségek terrénumának ezt a várost, melynek utcájára egy szép hasonlat szerint több történelem esett, mint másutt hét vármegyére, hanem holland, német és svájci egyetemeken tanult protestáns lelkészek, tanítók és különféle természettudományos képzettségű férfiak is. A jómódú tolnaiak magukévá tették az új polgári morált megtestesítő reformációs tanokat. Amíg a Habsburgoktól befolyásolt országrészekben erősebb volt a római katolikus hatás, addig a török megszállta területeken és Erdélyben szabadon követhették Dávid Ferenc, Kálvin János, Luther Márton, Melanchton Fülöp, Zwingli Ulrik hitelveit. A török megszállók közismert vallási türelme (vagy közönye) is egyengette a szabad vallásgyakorlat útját. A Bécs és Isztambul közti hajóforgalom jelentős állomásaként számon tartott Tolnán a helvét (református) felekezet hívei alkottak többséget. Iskolájuk a XVI. század derekán Tövisi Mátyás irányításával országos hírű intézménnyé nőtte ki magát. Tudós professzorok pályázták* meg katedráit. Jól kitapintható szálak kötötték össze Tolnát a protestantizmus magyarországi és nyugat-európai bástyáival. A tolnai iskolából kikerülő tehetséges fiatalok nyugati egyetemeken és Erdély legmagasabb képzést nyújtó kolozsvári főiskolájában öregbítették ismereteiket. A leghíresebb tanítványok közül valók Decsi Gáspár és Fabrizius Bálint. Szigeti Imre és Sztárai Mihály pedig Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájához küldték el kézirataikat. Amikor a XVI. század utolsó negyedében a tolnai iskola hanyatlásnak indult, Debrecenből kért és kapott tanárokat. Az érdeklődés célpontjának változásában az is közrejátszott, hogy a Szentháromság tanát elvető unitáriusok kerekedtek felül Kolozsvárott. Ezért pl. Baranyai Decsi István, Foktövi János és Rasorius (Borbély) István - hogy csak a legkitűnőbb fejeket említsem - a tolnai iskolát végezve a kálvinizmus fellegvárának számító Debrecenben folytatták tanulmányaikat. A tolnai iskola elsődleges célja a tanári, lelkészi és jogi pályákra való felkészítés volt, tehát ilyen szempontból nem indokolt orvostörténeti hatásról beszélni. De ne feledjük el, hogy a XVI. században vagyunk, amelynek humanista eszménye az „uomo universale” (az egyetemes szemléletű ember). Mint ahogy a kor ismert orvosdoktorai közül nem is egy folytatott irodalmi tevékenységet és tanulmányozta a divatos teológiai áramlatokat, filozófiát, jogot, geográfiai és nyelvészeti kérdéseket, úgy elképzelhetetlen, hogy a nyugati egyetemekről érkező prédikátorok ne rendelkeztek volna természettudományos ismeretekkel. Wittenberg egyetemén ez idő tájt Caspar Pau- cer és Winter von Andernach professzorok adták elő az orvosi ismereteket. A Tolnán működő országos hírű protestáns prédikátorok sorából Méliusz Juhász Péter szakirodalmi munkásságát emelem ki, aki 12 év alatt ötven művet adott ki nyomtatásban és legalább tiz maradt kéziratban. Számunkra izgalmas lehet a kérdés, hogy ez a tolnai református professzor, majd debreceni püspök miért lehetett az első irodalmunkban, aki Herbáriumával megnyitja a receptes könyvek sorát. A válasz már az előzményekből kikövetkeztethető. Egyrészt az iskolák sokrétű ismereteket nyújtottak, ezzel felkeltve a tanítványok érdeklődését. Másrészt az orvoshiány megkövetelhette a lelkészektől, hogy híveik testi bajainak gyógyításához is értsenek. A Herbárium első ízben 1578-ban, szerzője halála után, Heltai Gáspárné nyomdájában jelent meg. Méliusz Juhász Péter művének sokrétűségét és jelentőségét mutatja, hogy a botanikusok, orvosok és gyógyszerészeken kívül nyelvészek, néprajzosok, kultúr- és vallástörténészek is szívesen forgatják. Stílusa szenvedélyesen szónokló prédikátorra vall. Élesen elhatárolja magát a babonáktól. Különlegesen a minden lében kanál bábaasszonyok paraktikáit igyekszik nevetségessé tenni. „A bábák azt hazudjék, hogy a boszorkányokat, éjjeli rettegést balhafűvel és csengőfűvel elűzhetik.” Lehetetlenség most az egész könyvet az olvasóval végiglapozni, s nem könnyű kiválasztani azokat a részleteket, amelyek mindenki érdeklődésére számot tarthatnak abban a stílusban, ahogy azok több mint négyszáz évvel ezelőtt íródtak. Receptjeinek nagy része foglalkozik a fejfájás és idegrendszeri bántalmak gyógyításával. Ezt a szerző életrajzírói azzal magyarázzák, hogy Méliusz érdeklődését saját betegsége is sarkanytyúzhatta. Fejfájás ellen leginkább a rózsalevélfözeteket ajánlja. „A száraz veres rózsát borban főzd meg, szűrd meg, föfájóknak hévség- től ha támadt, igen jó.” Vagy: „Törd meg az édes mandulát rózsaolajjal, kösd a két vakszemedre.” De ajánlja a saláta zöld levelét is fejre kötni, ami hűsíti a lázas testrészt. A gyógyhatású növények között gyakori a majorannaolaj, sóska, szőlőlevél, kakukkfű, levendula, macskagyökér és a rozmaring. A receptkönyv forgatása közben a be- léndekfű javallata is felkeltette érdeklődésem. Ezeket olvashatjuk: „Borban megtörni a magvát, a főre kötni, főfájást elállat. Belől véle ne élj, mert ártasz vele. A levelét, virágát főzd meg borban, ha nem alhatol, de sokáig ne tartsd a fejeden. Ha fülbe bocsátód a succusát (levét), megenyhiti a fájást. A levelét ha daga- dásra rakod, megszíja.” A beléndekfű mérgező voltára is felhívja a figyelmet: „Ki a Belénd magvátul megbolondulna, ily orvosságot csinálj: Végy kecsketejet, mézes vizet, tökmagot vagy diót, add innia az embernek.” Gyakori az emésztési zavarok elhárítását célzó jó tanács. A szőlő levele bántalmak és láz csillapítására, az aszalt cseresznye hasmenés megszüntetésére javasolt. „A birsalma étel előtt szorít hasat, étel után sülve hasat lágyít.” A „részegségből esett főfájás" ellen is hatásos a birs fogyasztásá- Nehéz szüléskor a lau- rus- (babér) fának megrágott levelét kell a köldökre kötni. „Ha gyökerét megszá- raztod, porrá töred, édes borban vagy mazsolában megiszod, hamar szülést teszem” Szerelemgerjesztő és bujálkodás elleni növények is teremnek. A mentateától a „férj felserken Kati asszony mellé.” És: „A borsfüvet ha főve eszed tehénhússal, fel- gerjeszti benned járbor feleséged szerelmét.” Az ellenszer pedig így hangzik. „Ha igen buja az asszony vagy a férfi, add a salátát, rutát enni minden nap, felelek reá, hogy nem kévánkozik bujaságra.” Ha a Herbárium e néhány kiragadott receptjét összehasonlítjuk Beythe András 1595-ben kiadott Füveskönyv-é\ie\ és Lencsés György Ars Medica című orvosi iratával, láthatjuk, hogy ők szinte szóról szóra veszik át Méliusz javallatait. S ha a szerző jó tanácsai a mai ember számára nem is mindig követésre méltóak, egyikmásikuk mosolyra is késztet minket, de az a tény, hogy gyógynövényeink mintegy hetven százalékát megtaláljuk a Herbáriumban, mindennél beszédesebben fejezi ki a mű értékét. DR. SZILÁGYINÉ DEMETER ERZSÉBET A Nágel házaspár és Szabó Sándor az európaiságról