Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-23 / 19. szám

1990. január 23. Várhatóan szerény mértékben né' a naposbaromfi iránti kereslet A Nagydorog és Vidéke Áfész kelte­tőállomása Kajdacson üzemel. Heti 100 ezer tyúk tenyésztojás befogadására al­kalmas. Az elmúlt év első felében 280 ezer Tetra H és New Hampshire na­poscsibét, valamint 130 ezer Hunga- vis naposlibát keltettek részben lakossá­gi, részben nagyüzemi igények kielégíté­sére. Október hónaptól ez év végéig to­vábbi 50 ezer naposlibát produkáltak. 10 fő állandó és 6-8 fő időszakos dolgozót foglalkoztatnak a keltetőben. Az üzem éves termelési értéke 8-9 millió forint. 1990-re a gazdasági körülmények fi­gyelembevételével - a csibekeltetés mennyiségét és összetételét az előző évi nagyságrendnek megfelelően tervezte meg a szövetkezet. Az ehhez szükséges tenyésztojást az áfész részben saját szákcsoportjától, részben pedig a Kisál- lattenyésztök Beszerző és Értékesítő Szövetkezetétől vásárolja fel. Az előrejel­zések alapján a víziszárnyasok export­piaci lehetősége továbbra is kedvező lesz, ezért a naposliba-keltetés bővítésé­vel számolnak. A naposcsibét a megye áfészein keresztül, illetve a szövetkezet működési körzetében elő lakosság ellá­tására értékesítik. A naposliba döntő többsége a kecskeméti és kiskunhalasi baromfifeldolgozó közreműködésével jut el a kistermelőkhöz, nagyüzemekhez. Az elmúlt évek során a kistermelői ke­reslet csökkenő tendenciát mutatott a ta­karmányárak emelkedése, és a háztáji tojásárak önköltség alatti piaci árai miatt. Idén a termelési költségek növekedése következtében 15-20%-os értékesítési áremelkedéssel számolnak 1989-hez vi­szonyítva. így a keltetés gazdaságossá­ga biztosítottnak látszik. A szövetkezet a lakossági kereslet szerény mértékű növekedését prog­nosztizálja elsősorban a háztáji és kis­gazdaságok körében. A keltetőüzem kapacitáskihasználtsá­ga a múlt évi szezonban 85-90%-os volt. A keltetés bővítésére tehát van lehe­tőség. Az első naposcsibekelések feb­ruár 2-től várhatók. LEMLE ZOLTÁN nak kell lennie, nem pedig Zsombolya vagy Arad felé sétálni. A városban kellett volna lenniük, mert az utcák elég széle­sek. Ott kellett volna állomásoztatni egyes alakulatokat. Ugyanez vonatkozik a Belügyminiszté­rium csapataira. Nekem az a benyomá­som, hogy a Belügyminisztérium egysé­gei nem voltak felfegyverezve. Elena Ceausescu elvt.: Fegyvertelenek voltak. Nicolae Ceausescu elvt.: Fegyvertelenek. Tudor Postelnicu elvt.: A határőrökön kívül. A többiek nem voltak felfegyverezve. Nicolae Ceausescu elvt.: De hát miért? Megmondtam, hogy le­gyenek mind felfegyverezve. Miért küld- tétek őket fegyvertelenül? Ki adott ilyen parancsot? Amikor úgy értettem, hogy állambiztonsági alakulatok mennek, vilá­gos volt számomra, hogy felfegyverezve mennek, hiszen van fegyverzetük, van minden az ellátmányukban, autó is, meg minden, csak nem külditek őket ököllel verekedni? Miféle belügyi alakulatok vagytok ti? Honnan veszitek ezeket a dol­gokat? Azonnal jöjjöh Curticeanu és Vlad lulian. Ki adott ilyen utasítást? Miért tartunk fenn határőr-alakulato­kat? És engem biztosítottatok afelől, hogy van 9 biztonsági szakaszotok, ami közel 1000 embert jelent. Hol voltak ezek? Fegyvertelenül vezényeltétek ki? Mit jelent ez a szisztéma? És az este tárgyaltunk, azt mondtam: Intézkedjetek ti is, hozzatok erélyes in­tézkedéseket. Nem mondtátok, úgy kül­ditek oda, hogy bottal verekedjenek! Nincs szükségem ilyen biztonsági alaku­latokra! A milícia is fel kellett volna legyen fegyverezve. így szóka törvény. NÉPÚJSÁG 3 Demokráciakóstolgató...? Ami itt alább következik, az a szerző magánvéleménye. Kéretik ilyenként ol­vasni és netán egybevetni kinek-kinek a saját magánvéleményével. Magánvéle­mények ugyanis érzésem szerint szép számmal akadnak ebben az országban. Mostanában mindenki úgy tesz, mintha nagyon kíváncsi lenne rá, a másikéra. Egyik nagyapám még képviselőtársa volt Mikszáth Kálmánnak, aki gyilkos politikai cikkeiben nem kevés példával .szolgált arra, hogy egykor mennyire csak válasz­tási kampányfeladat volt a szavazópol­gárok véleményének tudakolása és mi­ként fütyültek arra: - választások után. Ez remélhetőleg csak a 100-110 évvel ezelőtti hazai viszonyokra volt jellemző. Azóta tagadhatatlanul elkezdtük újra kóstolgatni a demokráciát (és a demok­ratizmus) ízeit. Bár, amikora kóstolgatok gusztusát firtatja valaki, könnyen úgy jár­hat, mint a sokszorosan átalakult A HÉT riportere január 21 -én. A megkérdezett munkások ugyanis nem a szavak, hanem a munka dicsére­tét zengték, cseppet sem brosúrákban megszokott módon. Az állítólag kezükbe került jogart egyikük annyiból okvetlenül hasznosnak minősítette, hogy azzal alka­lom adtán fejbe is lehet csapni valakit. Jő lenne pontosan emlékezni rá, hogy ki­től származik az a mondás, melynek csak a tartalmát tudom idézni. Valahogy így hang­zik: „Nem értek egyet a véleményeddel, de mindvégig küzdeni szándékozom azért, hogy kimondhasd!” Ez nekem valahogy másként hangzik mint amikor egy ismert drámairó, most ép­pen politikai színekben, ütszéli hangú tá­madást intéz más véleményűek ellen, aztán kijelenti, hogy ez nem politikai tett volt, ha­nem írói munka. Annak sincs hosszú ideje-, hogy a rádió­ban elhangzott valami, ami felett túlzás len­ne átsiklani, ugyanis a kóstolgatás közben nagyon keserű szájízt kelt. Eszerint valahol Pesten „valakik” biankócsekkre emlékez­tetőén kérték el a kopogtatócédulák szel­vényét, amire később azt írhattak, amit akartak. Az idősebbek még emlékezhetnek az ominózus kékcédulákra. Sejtelmem sincs, hogy a kopogtatócédulák milyen színűek, mert január 22-ig ilyet még nem kaptam.de az egész ügynek felettébb választási csalás íze van. Ami minden kóstolgtást elront... Néha úgy tűnik, hogy szinte túlságosan is féltjük a szánkat, hátha megégetjük. Már harminc év előtt is láttam hajléktalanokat, történetesen Arad pályaudvari csarnoká­ban, de láttam Párizsban is. Azzal azonban nem kóstolgatjuk, hanem kiköpjük az ize­ket, ha eltűrjük, hogy a kétmilliós főváros egyik pályaudvarának váróteremé napok­ra használhatatlan legyen, mert ott néhány százan kényszerszállást vesznek. Olyanok, akik a nem elvetendő propagandaérzékű Nagybandó András megjelenésekor azzal utasítják vissza pártalapitási szándékát, hogy eddig se dolgoztak, ezután se szán­dékoznak ilyesmivel terhelni magukat. Ami­kor legveszélyesebbnek tűnt a román hely­zet, önjelölt, de még meg nem választott po­litikusaink egy része hirtelen égető szük­ségét érezte a honvédség visszafejlesz­tésének. Ez a veszély elmúlt. Nem lehetséges viszont az, hogy az agyontámadott rend­őrség most azért nem lép fel, mert romló közbiztonsági viszonyaink perspektívái­ra gondosan ügyelve, elijesztettük a dol­gától...? A Déli pályaudvaron senki nem * gondolna lehallgató készülékek beveté­sére... Tévedhetek, de amennyire megítélni tudom, a választás nem lovasroham, szönyegbombázás vagy szuronyharc, hanem egymás - tehát a köz - vélemé­nyének mérlegre tétele. Nem mentesen némi befolyásolási szándéktól, ez nemcsak velejár, hanem természetes is. A szerintem teljesen fe­lesleges, mert már eldöntött dolgok há­romnegyedét újra kérdező, népszava­záskor sikerült megmutatnunk, hogy mennyire csak kuktaszinten kóstolgat­juk a demokráciát. Nem ismerem a kony­hai ranglista grádicsait, de talán már cél­szerű lenne előre jutnunk az alszakácsi fokozatig!'., ORDAS IVÁN---------------l-ji--------------------------------------­„ Veletek vagyunk” A Déli pályaudvar várótermében orrfacsaró bűz, elképesztő látvány, zárva tartó pénztárak és információs iroda fogadja a gyanútlan utasokat. A földön, matracokon, szakadt kabátokon hajléktalanok tucatjai „heverésznek” a „Mi is emberek vagyunk” transzparens árnyékában. Nem nehéz kitalálni, hogy az információ és a pénztárak miért tartanak zárva, bár a hivatalos ok: a köz­egészségi állapotok. Bizonyára napokat lehetne azon vitatkozni, hogy ők a társadalom „kitaszí­tottjai” miképpen kerültek erre az emberhez méltatlan sorsra, és hogy ezért ki az első számú felelős. Azért első számú, mert minden bizonnyal több is van, és feltételezem, adtak okot a hajléktalanok is, bármennyire is szeretnék az egész „balhét” a társadalom nyakába varrni. A MÁV felajánlott munkát, szál­lást, élelmet a pályaudvarra „költözőknek”, akik közül kettő el is fogadta, igaz, az egyik már másnap kilépett.- Veletek vagyunk, veletek vagyunk - skandálta a tömegnek éppen nem nevezhető alig száz ember múlt héten, szombaton késő délután, akik a hajlék­talanok sorsának megváltoztatása érdekében tüntettek. Lakást állampolgári jogon mindenkinek, munkát, magasabb bért, egyenlőséget, mondta „hangos­ba” a tüntetés vezetője.- Ezt nézzétek meg rózsadombi proletárok - hangzott egy öblös hang a tö­megből. A kívülálló kíváncsiskodók többsége várta azt a pillanatot, amikor a tüntetők forrongása magával ragadja majd a pályaudvari „bentlakókat”, akik ledobják magukról szakadt és patyolatot évek óta nem látott takaróikat és V betűre for­mált ujjaikkal az ég felé böknek. Veletek vagyunk, veletek vagyunk! De nem történt semmi. A többség - többnyire alkoholmámoros tekintettel - meredt a semmibe és jól érzékelhetően fogalma sem volt arról, hogy mi törté­nik körülötte. Csak egy kicsit összébb húzódtak, beljebb húzták az „adakoz­zatok” feliratú kartondobozt, és aki éppen a soros volt, megkeverte a paklit és leosztotta a lapokat... MOLNÁR ISTVÁN Tudor Postelnicu elvt.: Jelentem, főtitkár elvtárs, a milícia fel van fegyverezve. Nicolae Ceausescu elvt.: Ha fel volt fegyverezve, lőnie kellett vol­na, nem pedig hagynia magát, hogy megverjék és beengednie őket a megyei pártbizottság székházába. Két óra kellett a csapatoknak ahhoz, hogy odaérjenek, habár a központban vannak, amikor ott kellett volna lenniük, mert mozgósították őket, hogy erődemonstrációt végezze­nek az utcán. A helyszínen kellett volna lenniük. Tárgyaltam veletek ma éjjel is, több­ször tárgyaltunk, 2-kor is, 3-kor is, több­ször is arról, mi a tennivalótok. Elena Ceausescu elvt.: Telefonánunk kell Coman elvtársnak, amikor odaér. Nicolae Ceausescu elvt.: Curticeanu, lépj kapcsolatba vele, és Coman azonnal telefonáljon nekem. Silviu Curticeanu elvt.: Megértettem. Azonnal kapcsolatba lé­pek Temesvárral. Nicolae Ceausescu elvt.: Ti nem hajtottátok végre a parancsot, én főparancsnoki minőségemben adtam a parancsot, amely rátok nézve, vala­mennyi egységre nézve, mind a Honvé­delmi Minisztérium, mind a Belügymi­nisztérium egységeire, kötelező. Hogyan lehetséges egy ilyen helyzet? Holmi tekergők behatolnak a megyei pártbizottság székházába, megverik a katonákat, a tiszteket, s ők tétlenek ma­radnak?! Mit csináltak a te tisztjeid, Milea, miért nem léptek közbe azonnal, miért nem lőttek? Lőniük kellett volna, földre teríteni őket, előbb figyelmeztetni őket, s aztán a lábukba lőni. Vasila Milea elvt.: Nem adtunk nekik lőszert." (Folytatjuk) Ki fizeti a bérletet? Amikor nyilvánosságra hozták a tömegköz­lekedési eszközök díjemelését, bizonyára sok olyan szülő osztotta újra a család költségveté­sét, akiknek gyerekei autóbusszal járnak isko­lába. Ám ettől a tények tények maradnak, ami nincs, azt sem beosztani, sem újraosztani nem lehet, a pénztárcák hónap végére már nem egyszerűen laposak, hanem néhol már feles­legesek is. A gyerekeknek utazniuk kell, s nemcsak a városokon belül, hanem ott is, ahol körzetesített oktatási rendszer van. A körzetesítés következtében Dombóvárra, a Zrínyi Ilona Általános Iskolába 131 gyerek­nek kell nap mint nap beutaznia Attalából, Ka- puspulából és Alsóhetényből autóbusszal. Eddig a buszbérleteket központi alapból az is­kola vásárolta meg alanévre. Akik körzeten kí­vüli iskolába jártak - a „szabad” iskolaválasz­tás miatt -, azoknak a bérletet a szülő volt kénytelen megvenni. Most, hogy emelkednek a díjak, vajon ki fizeti majd a különbözetet? A tanács, az iskola vagy a szülő? A Zrínyi iskola tájékoztatása szerint a Volán még nem jelezte, hogy emelkednek az évi bérletek árai,- bár a havi tanulóbérletek 42 forint helyett már 52 fo­rintba kerülnek. A tanács nem kapott pénzt a várható különbségek fedezésére, így valószí­nű, hogyha a Volán kéri az emelés miatti árkü­lönbözetet, azt a szülő fizeti meg. A Volán még nem döntött és vannak olyan jelek amelyek okot adhatnak a reménykedésre. Nem ez az első áremelés a Volán történetében, de tudni kell, hogy ezt sem a vállalat, hanem a kor­mány kezdeményezte. Mégis az előző esetek­ben a tanévre szóló bérletek árát menet köz­ben nem módosították, csak a következő tan­évtől. Most, amikor minden fillérnek legalább há­rom helye is lenne, egyáltalán nem mindegy az a félévnyi haladék sem. Persze, csak akkor, ha a Volán álláspontja az marad, mint ami az előző években volt. S ha mégsem, aligha vetheti a szemükre bárki is. Nekik nem. . Meddig feszíthető vajon a húr? MOLNÁR ISTVÁN Óriás vágógép A Tungsram Rt. győri gépgyárában nemzetközi kooperációs szerződés alapján Szaúd-Arábia részére egy hatalmas vágógépet készítenek. A géppel - amely rövide­sen elkészül - a csőgyártáshoz szükséges vaslemezeket vágják majd. (MTI-fotó) Választások előtt Lépcsőházi politika Gondolom, ki-ki tudja, mi a „lépcsőházi leikiismeret”. Arról a tünetről van szó, amikor az ember illetékes főnököknél előszobázik hosszasan, majd, amikor a hatóság előszobájából bejut a döntés lehetőségével élő vagy visszaélő hivatalba, mindent elmond, csak a lényeget nem. Az igazi mondanivaló, az igazi érvelés lefele menet, a lépcsőházban jut eszébe. De akkor már késő. Ám mindez már a múlté. A lépcsőházi lelkiismeret helyett lakóházaink lépcső- házaiba hatol be ma a választási kampány: a lépcsőházi politika. Nincs olyan nap, hogy remegve várt személyes postám helyett ne pártok szó­rólapjait találjam a postaládában. Illetve: van. Egy nap ugyanis a Postabank rek­lámképeslapja foglalta el a helyüket. Egy másik napon pedig a felhívás, hogy adakozzak a belvárosi katolikus templom felújítására. Praktikus, nemes és politikai célok érdekében mozgósítanak, nem beszélve a fekete bongóról. Választhatok? Ha lehetséges, egy nyugodt, civilizált, kulturált életet választa­nék. Nem vagyok nagy igényű: nekem elég volna egy szerény keretek között biz­tosítható, gürcöléssel elérhető anyagi biztonság is. Az megteremtené az erköl­csi biztonság keretét. Ja, hogy a keret mindig pénzt jelent? Ezer pénzforrás áll a küszöbön, csak nem élünk vele. Mi lenne, ha kijelenteném: csak akkor vagyok hajlandó elolvasni a politikai szórólapokat, ha fizetnek érte?! DOMOKOS ESZTER

Next

/
Thumbnails
Contents