Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-20 / 17. szám
1990. január 20. Képújság 3 Megkérdeztük Mi lett a sorsuk a képeknek? Minthogy csütörtök este Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes listákkal nyomósítva a kérdésfeltevést fölvetette a pártvagyon részét képező képzőművészeti alkotások sorsának nyomon követését a televízióban, megkérdeztük dr. Jánosi Györgytől, az MSZP Tolna Megy# Szervezőirodájának vezetőjétől, hogy hol vannak azok a képzőművészeti alkotások, amelyek a volt MSZMP-székházban szintén a pártvagyon részét képezték, illetve milyen sorsra jutottak.- Ez volt az egyik első lépésünk, amikor ez a csapat áprilisban bekerült a megyei pártvezetésbe: ugyanis akkor bukkantunk a képekre. Az érdekelt bennünket, hogy megvásárolta-e a festményeket, grafikákat a párt, vagy másként jutott hozzájuk. A vizsgálat mintegy 130 ezer forint eredeti nyilvántartott értékben meglévő képzőművészeti alkotás származását derítette fel. Ez az érték ma már az eredeti többszöröse. Kizárólag festményekről és grafikákról van szó, konkrétan 13 tételről, melyek között például Würtz Ádám, Bazsonyi Arany, Mözsi Szabó István munkái szerepelnek. Ezeket nagyobbrészt könyvjóváírással adta át a megyei tanács a pártbizottságnak, kisebb részüket megőrzésre vagy használatra. Miután ez kiderült, fölvettük a kapcsolatot a megyei tanáccsal, elmondtuk, hogy bármilyen minőségben is vannak itt a képek, a legsürgősebben visszaszolgáltatjuk őket. Ez május-júniusban meg is történt, tételesen visszaadtuk a képzőművészeti alkotásokat a megyei tanácsnak, még azokat is, amelyeket annak idején könyvjóváirással adott át. A festmények, grafikák további sorsáról nincs értesülésünk. d. e. A rubelexport stop hatása Tolna megyei helyzetkép Bőrdíszműből Samsonite A BHG Szekszárdi Gyáregysége telefonközpontokat szállít a Szovjetunióba. Hogyan fogadták a bejelentést, a rubelexport tilalmat? - kérdeztük Steidl Károly igazgatót.- A kiszállított magyar áruk ellentételezésére visszaérkező szovjet termék kevés, ezért rendelte el Beck Tamás kereskedelmi miniszter a stopot. Mi telefonközpontokat exportálunk keleti szomszédunknak. Tudni kell, hogy a Szovjetunióban mások a szabványok. Tehát az nem megoldás, hogy leállítjuk a kivitelt és itthon vagy más országban értékesítjük a termékeinket. A minisztérium rendelkezése lehetőséget ad arra, hogy a vállalatok - indokolt esetben - felmentést kapjanak a kiviteli tilalom alól. Negyedévenként kell az ilyen igénybejelentéseket leadni. A BHG már meg is kérte az engedélyt, most válaszra várunk. Az az izgalmas, hogy 50,75 vagy hány százalékban állapítják meg - az eddigi exporthoz viszonyítva - a felső határt. A dombóvári Láng Gépgyár 1989-ben igen jelentős tételben exportált a Szovjetuniónak konzervgyári berendezéseket, többek között paradicsomlepárló gépsort. Igaz, az elszámolásnak csak az egyharmad része történt rubelben, a többi dollárelszámolású volt. Az 1990. évi tervek szerint a berendezések gyártása, szállítása, nem csökkent volna, ám a szállítások időpontját eddig is a külker koordinálta. A mostani döntés nehéz helyzetbe hozná a gyárat, ha szovjet megrendeléseket nem sikerülne kiváltaniuk, ugyanis az előzetes számítások szerint ez közel 80 millió forint bevételkiesést jelentene. A döntés pillanatnyi munkaellátottsági problémát nem okozott, ám sok minden a külker végső döntésétől függ. A Kipszer Dombóvári Gyáregységét közvetlenül nem érintette a döntés, hisz ebben az évben már nincs rubelelszámolású megrendelésük, ám a közvetett hatások okozhatnak termelési zavarokat abban a horganyzó üzemrészben, ahol bérmunkát vállalnak. Azok a magyar üzleti partnerek ugyanis, akik itt „bérhorga- nyoztatnak”, igen jelentős árumennyiséget szállítottak eddig is a Szovjetuniónak, az NDK-nak és a többi rubelelszámolású országnak is. mi-wy (Folytatás az 1. oldalról.) lőből 180-at, a 115 egyéb munkakörben dolgozó közül 75-öt tartottak meg. Volt, akinek más munkát ajánlottak fel, s voltak, akik meg sem várták, hogy netán el- küldjék őket. A verklinek mennie kell Takács Lajosné az előző hét évben a gondnokságon dolgozott, bevásárolt, a takarítókat felügyelte. Most hatalmas bőröket emelget, a szabászatra került. Hangja higgadt, ha csalódott is, nem mutatja. Március óta többször téma volt már a gyárban a váltás, készültek a munkakörök összevonására. Neki személy szerint könnyű dolga volt, hiszen 1962-ben itt lett szakmunkás, 19 éven át szabászként kereste a kenyerét. Most „csak” visszakerült a régi helyére. Persze azért nem lehet ugyanott folytatni a munkát, hiszen azóta fejlődött a technológia, de hát a régi gépek is megvannak, csak a műveleteket kell begyakorolni. Az ígéretek szerint órabért kap majd, a boríték ezentúl sem lesz vékonyabb fizetéskor. Beletörődő mosollyal búcsúzik: a verklinek menni kell. Balogh Imrénét az öltözőben találjuk. Leteszi kicsit a felmosóvödröt, hellyel kínál a vállfákon lógó kabátok alatt. Ma van az első munkanapja. Mármint takarítónőként. Régen - 15 éven át - a szabászaton dolgozott betanított munkásként, mert szakképzettsége nincs. Öcsényből járt be, négy gyermeket nevelt fel az ingázás mellett. Fél éve a táskaforgatóba helyezték. Csakhogy az egy műszak alatti három-négyszáz táska kifordításától bedagad a kéz, az övét operálni is kellett. Most már csak könnyebb munkára alkalmazható, az meg nemigen akad.- Varrni nem tudok, be meg nem tanítanak már, mert sok a fiatalság. Nem hittem, hogy ide is juthatok - mondja, miközben lehajol egy elgurult tízfilléresért.- Szerettem a szabászaton, pedig szépsége nincs a ragasztásnak, csak büdös- sége. Nem sokan akarták csinálni. Én igen, mert kell a pénz, meg az évek a nyugdíjhoz. Három évem van még vissza. Most rendben tartom majd a fürdőt és az irodákat, ha nem tetszik, legföljebb otthon maradok. Hogy élünk meg? Mit tudom én. A „papám” is le van százalékol- va, háromezer-hatszázat keres. Nagy Jánosné 1971 óta dolgozik a bőrdíszműben, ő is itt lett ipari tanuló. A Reila-szalag beindulása óta NSZK-ba készülő bőröndöket varr. Februárban, ha vége a bérmunkának és a gyártósort elviszik, ő is Samsonite-gépre kerül.-Márciusban már gyakoroltunk rajtuk, de azért furcsa lesz - hagyja abba egy pillanatra a munkát, majd - a normához szokott ujjak már csak ilyenek - újra a tű alá igazít egy bőrfogantyút úgy folytatja.- Ha csak egy műveletet kell végeznünk, akkor jő lesz, de azért izgulunk, bizonytalanok vagyunk. Most hatezer körül keresek, ennél jó lenne kicsit többet. Hiszen minket igazán csak az érdekel, mennyi pénz vihetünk haza. Két cintányér közt a levegő- Sajnáltam azokat, akik elmentek, mert mi ugyan az egész gyár helyzetét jobban átlátjuk, de az ő sorsuk sem közömbös. A másik művezetővel, aki azóta szintén nincs már itt, mindenkihez egyenként odamentünk, hogy megbeszéljük velük, Balogh Imréné ragasztás helyett takarít mihez kezdenek - mondja a 35 éves Vida Elvira. Nehéz feladat volt. A művezető olyan, mint két cintányér között a levegő. Innen is ütés éri, meg onnan is. A fiatal művezetőnő egyébként az elsők között ismerkedett a belga gépekkel, tavaly januárban a külföldi cég kérésére több társával együtt egy hétig Belgiumban tanulta a műveleteket.- Először kaotikusnak tűnt a termelés, de másfél nap alatt rájöttünk, hogy az anyagmozgatástól a csomagolásig nagyon is magas fokú ott a szervezettség. A munkafegyelem is jobb, nem rapszodikusan, hanem egyenletes tempóban dolgoznak az asszonyok. Sőt, mivel a mieink nem olyan korszerű apparátokhoz szoktak, ezt az ügyességükkel pótolják. Ami a változást illeti, a bérekben egyelőre olyan kirívó javulást nem veszünk észre. Inkább a stabilitást gondolom az átalakulás előnyének. Persze a könnyűipar mindig is kis nyereséggel dolgozott, s ezen talán nem is az segít, hogy kft-tag-e egy gyár vagy sem. A lényeg szerintem a jól eladható termék. * A portásfülkével szemben csendes ketyegéssel ugrik percről percre a falióra mutatója. A Palotában új időszámítás kezdődött. CSER ILDIKÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA Sötétkék, vízhatlan bőröndök a gyártósoron A háztartás gazdasága (Folytatás az 1. oldalról.) A jellemző: a férj és a feleség nettó keresete összesen 15 ezer körüli, s lévén szó középkorú házaspárokról 6-7000 forint a hitelek, a kötelező kiadások ösz- szege. Megkaptam egyikük költségvetését, ők éppen tíz éve építkeztek. íme a havi kiadások: gáz (téli fűtéssel együtt) 1200 forint. Villany: 900 forint. Casco: 200 forint. Hosszú lejáratú banki kölcsön: 1220 forint. Vállalati kölcsön: 200 forint. Rövid lejáratú bútorkölcsön: 1500 forint. Újság: 300 forint. Tévé, rádió: 10Q forint. A két gyerek iskolai menzája: 1100 forint, a szülők ebédje: 1300 forint. Mosószer, tisztálkodószerek 500 forint. Tej, kenyér, sajt: 1800 forint. Benzinre havonta ezer forintot számoltak. Az tehát, hogy csupán lakni, enni és egy kicsit kimozdulni tudjanak, havonta tizenegyezer-egyszáz forintba kerül. MaJwivUltX Atvi? ód íxa&S' r<xi ót de/ndM < < i y - Éoni yyyu/nóbr^ / í Áol^uJc uisxrx Jdxyyed yfnC /WtüfiuÁ dxci ixií '■J&Lvé ZfrlcC. 70 X’x ’rry/i-j - 0 - 1 uyyccmoOt , víí .t X ól ■/< >iyxyy\ x&r&LwAA. if-j /yyx-rx ddr&o xxtyxd ' v t -XyíTg<n-j--'. / 4* dy Jlsc/rX' /rí eWLCütovr*. . vccht*,nÁ 3 3 x yy.‘- 7<. /'< dg OÍcLTfufá yiunn oia ddZ fakdryineÁ A*rímeit ca «ok. .rg/ivxTt.ki i-ccXrvi Végy 7 tojás sárgáját, 14 deka darált mandulát... ilyen drága süteményt sem sütünk mostanában rád tehát hozzávetőleg négyezer forintjuk, egyéb bevásárlásra, ruházkodásra és szórakozásra, bár ez utóbbi dolgot szinte teljesen elfelejtették, hisz évente ha kétszer eljutnak moziba. A fontosabb főleg a gyerekek öltöztetése, akik ráadásul még igényesek is: nem hajlandók melegítőben, csupán feliratos szabadidőruhában járni. Havonta ötszáz forintot tesznek félre, s ez a pénz régóta nem az OTP-be megy, hanem a KST-be, mégpedig azért, hogy karácsonyra legyen némi tartalékpénzük. Előfordul, hogy hó végére annyira kimerül a kassza, hogy éppen csak kenyérre és tejre telik, ilyenkor hétköznap gyakran kerül a vacsoratányérra krumpli, s vasárnapra a baromfiudvarból vágnak tyúkot vagy csirkét. A ház körüli kis konyhákért, a baromfi sok segítség, hisz a zöldségfélékből a hatvanliteres mélyhűtőbe is'jut valamennyi. Igen jó vésztartalék a tyúk, hisz a tojásnak négy forint mostanában darabja, s szinte minden ételbe kell belőle. A krumplit, hagymát, almát minden évben ősszel egy tételben veszik meg, tehát nemigen vásárolnak a piacon. Mi az hát, amin spórolni tudnak? Először is: az autót, amit öt éve használtan vettek, még ritkábban veszik elő. Nagyon gondolkodnak azon, hogy lemondják a menzát, és az üzemi ebédet, egyrészt azért, mert kevés, nem túl jó, másrészt azért, mert drága. Ha az asz- szony mindennap főzne, nemcsak 2400 forintot, tehát az ebédbefizetés összegét váltanák ki, hanem amellett, hogy jóllaknának, jutna az ebédmaradékból vacsorára is. Sőt: talán kevesebb felvágott, sajt, vaj és tej fogyna. Meggondolandó, hisz a főzés igen sok időt igényel a bevásárlástól a mosogatásig - az energia, és a tisztítószerek költségéről nem is beszélve. Mindenesetre úgy döntöttek: februárban megpróbálják az otthoni étkezést, mégpedig úgy, hogy közben számolják a kiadás alakulását. Nem tudnak lemondani a tejről, a sajtról, a vajról egyszerűen azért, mert a fejlődő korban lévő gyerekeknek szükségük van fehérjére, és mert szeretik a tejtermékeket. Alkalmam volt megnézni azt a „listát”, amit elkészítettek: az olcsóbb főtt ételeket sorolja. Igen sok közöttük a tésztaféle, mint a tarkedli, a káposztás kocka, a túrógombóc, vagy a krumplis étéi, a nudli, a krumplis csipetke, á sztrapacska. Főzelékféléből tán kettőt ha láttam, hisz a főzelék a nyári szezonban gyakoribb. A hústalan napok minden bizonnyal gyakoribbak lesznek, hisz az a rövidkaraj, ami 1980-ban 80 forintba került, most 250 forintba kerül. Tehát tíz év alatt háromszorosára növekedett a karaj ára, csakúgy mint az 1980-ban 6 forintos tejnek és vajnak, az 53 forintos trappistának, az 5,40-es kenyérnek, s az 1,50-es tojásnak. Meg kell tanulnunk a hasunkon spórolni, mondják mostanában mind többen, és mind gyakrabban, főleg ha olyan statisztikai adatot olvasok, miszerint a mostani áremelések következtében havonta minimum 800 forinttal drágulnak az egy főre jutó alapvető létfenntartási költségek. Sokféle háztartási, életvezetési fogás van, amelyet elfelejtettünk, s amelyet nem ártana ismét feleleveníteni. A valamikori, réges-régi időkben ugyanis nemcsak Váncza sütőporral sütöttek az asz- szonyok, hanem azt is tudták, hogyan lehet egyszerű, olcsó, jóízű ételeket készíteni. Ehhez persze az is kellene, hogy a gyerekek például ne használhatatlan bádoglapátot hajlitgassanak az iskolai technikaórákon, hanem mondjuk háztartástant tanulnának. Azt a tárgyat, amelybe a háztartás gazdaságának minden tantárgya „üzemvitele” tartozhatna, amelyet elfelejtettek oktatni akkor, mikor a boltok üvegablakára felpingálták a következő szlogent: „A tej élet, erő és egészség!” D. VARGA MÁRTA Gyűrűzik még a sztrájk Pénteken fölkereste szerkesztőségünket az Épfu (Építőipari Szállítási Vállalat) huszonnégy, a Közúti Közlekedési Szakszervezet országos figyelmeztető sztrájkjához csatlakozott szekszárdi dolgozója nevében Gárdony Géza autószerelő, hogy elmondja, örömmel vállalták a szolidaritást sztrájkoló volános kollégáikkal, hiszen az övék is közúti szállítási vállalat, hasonló problémákkal küzdenek, tavaly a szekszárdi kirendeltségen nem is emeltek bért, mondván, hogy nem teljesítették az éves tervet - de hiába írta alá tíz karbantartó és tizennégy autóvezető a sztrájkfelhívást, a pécsi központban a vállalatvezetés lefújta a sztrájkot azzal az indokkal, hogy amúgy sincs elég munkájuk. így aztán ők huszonnégyen 7-től 9-ig sztrájkoltak csütörtökön, a nap többi részében dolgoztak. Azért kerestek fel bennünket, hogy a lapban hozzák nyilvánosságra: ők szolidaritást vállaltak az akcióval - ugyanis ezt a vállalat vezetősége nem tenné meg, de még a szekszervezetük sem. Pedig nekik szilárd meggyőződésük: a szakszervezeti tevékenység nem abból áll, hogy beragasztják a bélyeget, de ha cselekedni kell, megfutamodnak... d. e. Globetrotterek lettünk? Lelkesítő a tudat, hogy nem csak Ausztriába utazhat vízum nélkül a magyar állampolgár, hanem immár Itáliába is; mielőtt három-négy hetet töltene az enyhe éghajlatú, verőfényes Délen, hogy legeltesse szemét a trecento, quattrocento, Cinquecento pompás épületcsodáin Firenzében, mielőtt ízlelgetné az antik Róma emlékeinek hangulatát, dacára annak, hogy Olaszország NATO-állam, megtört a jég, nem kell éjszakai-hajnali helyfoglalással és egyre drágábban sorba állni vízumért, utazhatunk, csavaroghatunk szabadon, igazi világpolgárhoz méltóan, fölemelt fejjel... az ötven dollárunkból. d. e. Dunántúli Kapaszkodó Első évfolyam, első szám, 1990. január 17.... Nos hát, hadd üdvözöljük a Pécsett megjelenő legújabb társadalompolitikai lapot, mely induló számában Magyarország lakosságának egészségi állapotát vizsgálja, Mészáros Tamás írásában a szabaárra való felkészületlenség, az áremelkedés következményeit taglalja; A nyugdíjazás után a temető feleimmel felveti a kérdést: Meddig emelhető a nyugdíjkorhatár? - amire dr. Kurucz Zsuzsa cikke válaszol; Árki Attila interjút közöl Mátyás Istvánnal, a Tolna Megyei Tanács általános elnökhelyettesével a Tolna megyében észlelhető ellentmondásos munkaerőhelyzetről; az első próbaszámban megjelent, környezetét és az utasokat megbotránkoztató taxisofőrről szóló írásra válaszul a taxis ügyvédje a sajtót támadja, akinek levelét teljes egészében közli a lap. Igen sok hasznos, gyakorlati jellegű információval is szolgál, például: tájékoztat a Somogy Megyei Szolgáltató Iroda képzést, átképzést segítő tanfolyamairól, vagy az álláslehetőségekről Baranyában, Somogybán, Tolnában.