Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-20 / 17. szám

1990. január 20. Képújság 3 Megkérdeztük Mi lett a sorsuk a képeknek? Minthogy csütörtök este Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes listákkal nyomósítva a kérdésfeltevést fölvetette a pártvagyon részét képező képzőművészeti alkotások sorsának nyomon követését a televízióban, megkérdeztük dr. Jánosi Györgytől, az MSZP Tolna Megy# Szervezőirodájának vezetőjétől, hogy hol vannak azok a képzőművészeti alkotások, amelyek a volt MSZMP-székházban szintén a párt­vagyon részét képezték, illetve milyen sorsra jutottak.- Ez volt az egyik első lépésünk, amikor ez a csapat áprilisban bekerült a megyei pártvezetésbe: ugyanis akkor bukkantunk a képekre. Az érdekelt bennünket, hogy megvásárolta-e a festményeket, grafikákat a párt, vagy másként jutott hozzájuk. A vizs­gálat mintegy 130 ezer forint eredeti nyilvántartott értékben meglévő képzőművészeti alkotás származását derítette fel. Ez az érték ma már az eredeti többszöröse. Kizárólag festményekről és grafikákról van szó, konkrétan 13 tételről, melyek között például Würtz Ádám, Bazsonyi Arany, Mözsi Szabó István munkái szerepelnek. Ezeket na­gyobbrészt könyvjóváírással adta át a megyei tanács a pártbizottságnak, kisebb ré­szüket megőrzésre vagy használatra. Miután ez kiderült, fölvettük a kapcsolatot a me­gyei tanáccsal, elmondtuk, hogy bármilyen minőségben is vannak itt a képek, a leg­sürgősebben visszaszolgáltatjuk őket. Ez május-júniusban meg is történt, tételesen visszaadtuk a képzőművészeti alkotásokat a megyei tanácsnak, még azokat is, ame­lyeket annak idején könyvjóváirással adott át. A festmények, grafikák további sorsáról nincs értesülésünk. d. e. A rubelexport stop hatása Tolna megyei helyzetkép Bőrdíszműből Samsonite A BHG Szekszárdi Gyáregysége tele­fonközpontokat szállít a Szovjetunióba. Hogyan fogadták a bejelentést, a rubelex­port tilalmat? - kérdeztük Steidl Károly igazgatót.- A kiszállított magyar áruk ellentételezé­sére visszaérkező szovjet termék kevés, ezért rendelte el Beck Tamás kereskedelmi miniszter a stopot. Mi telefonközpontokat exportálunk keleti szomszédunknak. Tudni kell, hogy a Szovjetunióban mások a szab­ványok. Tehát az nem megoldás, hogy leál­lítjuk a kivitelt és itthon vagy más országban értékesítjük a termékeinket. A minisztérium rendelkezése lehetőséget ad arra, hogy a vállalatok - indokolt esetben - felmentést kapjanak a kiviteli tilalom alól. Negyed­évenként kell az ilyen igénybejelentéseket leadni. A BHG már meg is kérte az enge­délyt, most válaszra várunk. Az az izgalmas, hogy 50,75 vagy hány százalékban állapít­ják meg - az eddigi exporthoz viszonyítva - a felső határt. A dombóvári Láng Gépgyár 1989-ben igen jelentős tételben exportált a Szovjet­uniónak konzervgyári berendezéseket, többek között paradicsomlepárló gépsort. Igaz, az elszámolásnak csak az egyharmad része történt rubelben, a többi dollárelszá­molású volt. Az 1990. évi tervek szerint a berendezések gyártása, szállítása, nem csökkent volna, ám a szállítások időpontját eddig is a külker koordinálta. A mostani döntés nehéz helyzetbe hozná a gyárat, ha szovjet megrendeléseket nem sikerülne ki­váltaniuk, ugyanis az előzetes számítások szerint ez közel 80 millió forint bevételki­esést jelentene. A döntés pillanatnyi mun­kaellátottsági problémát nem okozott, ám sok minden a külker végső döntésétől függ. A Kipszer Dombóvári Gyáregységét közvetlenül nem érintette a döntés, hisz ebben az évben már nincs rubelelszá­molású megrendelésük, ám a közvetett hatások okozhatnak termelési zavarokat abban a horganyzó üzemrészben, ahol bérmunkát vállalnak. Azok a magyar üz­leti partnerek ugyanis, akik itt „bérhorga- nyoztatnak”, igen jelentős árumennyisé­get szállítottak eddig is a Szovjetuniónak, az NDK-nak és a többi rubelelszámolású országnak is. mi-wy (Folytatás az 1. oldalról.) lőből 180-at, a 115 egyéb munkakörben dolgozó közül 75-öt tartottak meg. Volt, akinek más munkát ajánlottak fel, s vol­tak, akik meg sem várták, hogy netán el- küldjék őket. A verklinek mennie kell Takács Lajosné az előző hét évben a gondnokságon dolgozott, bevásárolt, a takarítókat felügyelte. Most hatalmas bő­röket emelget, a szabászatra került. Hangja higgadt, ha csalódott is, nem mu­tatja. Március óta többször téma volt már a gyárban a váltás, készültek a munkakö­rök összevonására. Neki személy szerint könnyű dolga volt, hiszen 1962-ben itt lett szakmunkás, 19 éven át szabászként kereste a kenyerét. Most „csak” vissza­került a régi helyére. Persze azért nem le­het ugyanott folytatni a munkát, hiszen azóta fejlődött a technológia, de hát a ré­gi gépek is megvannak, csak a művelete­ket kell begyakorolni. Az ígéretek szerint órabért kap majd, a boríték ezentúl sem lesz vékonyabb fizetéskor. Beletörődő mosollyal búcsúzik: a verklinek menni kell. Balogh Imrénét az öltözőben találjuk. Leteszi kicsit a felmosóvödröt, hellyel kí­nál a vállfákon lógó kabátok alatt. Ma van az első munkanapja. Mármint takarítónő­ként. Régen - 15 éven át - a szabászaton dolgozott betanított munkásként, mert szakképzettsége nincs. Öcsényből járt be, négy gyermeket nevelt fel az ingázás mellett. Fél éve a táskaforgatóba helyez­ték. Csakhogy az egy műszak alatti há­rom-négyszáz táska kifordításától beda­gad a kéz, az övét operálni is kellett. Most már csak könnyebb munkára alkalmaz­ható, az meg nemigen akad.- Varrni nem tudok, be meg nem taní­tanak már, mert sok a fiatalság. Nem hit­tem, hogy ide is juthatok - mondja, mi­közben lehajol egy elgurult tízfilléresért.- Szerettem a szabászaton, pedig szép­sége nincs a ragasztásnak, csak büdös- sége. Nem sokan akarták csinálni. Én igen, mert kell a pénz, meg az évek a nyugdíjhoz. Három évem van még vissza. Most rendben tartom majd a fürdőt és az irodákat, ha nem tetszik, legföljebb ott­hon maradok. Hogy élünk meg? Mit tu­dom én. A „papám” is le van százalékol- va, háromezer-hatszázat keres. Nagy Jánosné 1971 óta dolgozik a bőrdíszműben, ő is itt lett ipari tanuló. A Reila-szalag beindulása óta NSZK-ba készülő bőröndöket varr. Februárban, ha vége a bérmunkának és a gyártósort elvi­szik, ő is Samsonite-gépre kerül.-Márciusban már gyakoroltunk rajtuk, de azért furcsa lesz - hagyja abba egy pillanatra a munkát, majd - a normához szokott ujjak már csak ilyenek - újra a tű alá igazít egy bőrfogantyút úgy folytatja.- Ha csak egy műveletet kell végeznünk, akkor jő lesz, de azért izgulunk, bizonyta­lanok vagyunk. Most hatezer körül kere­sek, ennél jó lenne kicsit többet. Hiszen minket igazán csak az érdekel, mennyi pénz vihetünk haza. Két cintányér közt a levegő- Sajnáltam azokat, akik elmentek, mert mi ugyan az egész gyár helyzetét jobban átlátjuk, de az ő sorsuk sem kö­zömbös. A másik művezetővel, aki azóta szintén nincs már itt, mindenkihez egyenként odamentünk, hogy megbeszéljük velük, Balogh Imréné ragasztás helyett takarít mihez kezdenek - mondja a 35 éves Vida Elvira. Nehéz feladat volt. A művezető olyan, mint két cintányér között a levegő. Innen is ütés éri, meg onnan is. A fiatal művezetőnő egyébként az elsők között ismerkedett a belga gépekkel, tavaly ja­nuárban a külföldi cég kérésére több tár­sával együtt egy hétig Belgiumban tanul­ta a műveleteket.- Először kaotikusnak tűnt a termelés, de másfél nap alatt rájöttünk, hogy az anyagmozgatástól a csomagolásig na­gyon is magas fokú ott a szervezettség. A munkafegyelem is jobb, nem rapszodi­kusan, hanem egyenletes tempóban dol­goznak az asszonyok. Sőt, mivel a mieink nem olyan korszerű apparátokhoz szok­tak, ezt az ügyességükkel pótolják. Ami a változást illeti, a bérekben egyelőre olyan kirívó javulást nem veszünk észre. In­kább a stabilitást gondolom az átalaku­lás előnyének. Persze a könnyűipar min­dig is kis nyereséggel dolgozott, s ezen talán nem is az segít, hogy kft-tag-e egy gyár vagy sem. A lényeg szerintem a jól eladható termék. * A portásfülkével szemben csendes ketyegéssel ugrik percről percre a falióra mutatója. A Palotában új időszámítás kezdődött. CSER ILDIKÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA Sötétkék, vízhatlan bőröndök a gyártósoron A háztartás gazdasága (Folytatás az 1. oldalról.) A jellemző: a férj és a feleség nettó ke­resete összesen 15 ezer körüli, s lévén szó középkorú házaspárokról 6-7000 forint a hitelek, a kötelező kiadások ösz- szege. Megkaptam egyikük költségveté­sét, ők éppen tíz éve építkeztek. íme a ha­vi kiadások: gáz (téli fűtéssel együtt) 1200 forint. Villany: 900 forint. Casco: 200 forint. Hosszú lejáratú banki köl­csön: 1220 forint. Vállalati kölcsön: 200 forint. Rövid lejáratú bútorkölcsön: 1500 forint. Újság: 300 forint. Tévé, rádió: 10Q forint. A két gyerek iskolai menzája: 1100 forint, a szülők ebédje: 1300 forint. Mo­sószer, tisztálkodószerek 500 forint. Tej, kenyér, sajt: 1800 forint. Benzinre havon­ta ezer forintot számoltak. Az tehát, hogy csupán lakni, enni és egy kicsit kimozdulni tudjanak, havonta tizenegyezer-egyszáz forintba kerül. Ma­JwivUltX Atvi? ód íxa&S' r<xi ót de/ndM < < i y - Éoni yyyu/nóbr^ / í Áol^uJc uisxrx Jdxyyed yfnC /WtüfiuÁ dxci ixií '■J&Lvé ZfrlcC. 70 X’x ’rry/i-j - 0 - 1 uyyccmoOt , víí .t X ól ■/< >iyxyy\ x&r&LwAA. if-j /yyx-rx ddr&o xxtyxd ' v t -XyíTg<n-j--'. / 4* dy Jlsc/rX' /rí eWLCütovr*. . vccht*,nÁ 3 3 x yy.‘- 7<. /'< dg OÍcLTfufá yiunn oia ddZ fakdryineÁ A*rímeit ca «ok. .rg/ivxTt.ki i-ccXrvi Végy 7 tojás sárgáját, 14 deka darált mandulát... ilyen drága süteményt sem sütünk mostanában rád tehát hozzávetőleg négyezer forint­juk, egyéb bevásárlásra, ruházkodásra és szórakozásra, bár ez utóbbi dolgot szinte teljesen elfelejtették, hisz évente ha kétszer eljutnak moziba. A fontosabb főleg a gyerekek öltöztetése, akik ráadá­sul még igényesek is: nem hajlandók melegítőben, csupán feliratos szabad­időruhában járni. Havonta ötszáz forintot tesznek félre, s ez a pénz régóta nem az OTP-be megy, hanem a KST-be, mégpedig azért, hogy karácsonyra legyen némi tartalékpén­zük. Előfordul, hogy hó végére annyira kimerül a kassza, hogy éppen csak ke­nyérre és tejre telik, ilyenkor hétköznap gyakran kerül a vacsoratányérra krump­li, s vasárnapra a baromfiudvarból vág­nak tyúkot vagy csirkét. A ház körüli kis konyhákért, a baromfi sok segítség, hisz a zöldségfélékből a hatvanliteres mély­hűtőbe is'jut valamennyi. Igen jó vésztar­talék a tyúk, hisz a tojásnak négy forint mostanában darabja, s szinte minden ételbe kell belőle. A krumplit, hagymát, almát minden évben ősszel egy tételben veszik meg, tehát nemigen vásárolnak a piacon. Mi az hát, amin spórolni tudnak? Először is: az autót, amit öt éve hasz­náltan vettek, még ritkábban veszik elő. Nagyon gondolkodnak azon, hogy le­mondják a menzát, és az üzemi ebédet, egyrészt azért, mert kevés, nem túl jó, másrészt azért, mert drága. Ha az asz- szony mindennap főzne, nemcsak 2400 forintot, tehát az ebédbefizetés összegét váltanák ki, hanem amellett, hogy jóllak­nának, jutna az ebédmaradékból vacso­rára is. Sőt: talán kevesebb felvágott, sajt, vaj és tej fogyna. Meggondolandó, hisz a főzés igen sok időt igényel a bevásárlás­tól a mosogatásig - az energia, és a tisztí­tószerek költségéről nem is beszélve. Mindenesetre úgy döntöttek: februárban megpróbálják az otthoni étkezést, még­pedig úgy, hogy közben számolják a ki­adás alakulását. Nem tudnak lemondani a tejről, a sajtról, a vajról egyszerűen azért, mert a fejlődő korban lévő gyere­keknek szükségük van fehérjére, és mert szeretik a tejtermékeket. Alkalmam volt megnézni azt a „listát”, amit elkészítettek: az olcsóbb főtt étele­ket sorolja. Igen sok közöttük a tésztafé­le, mint a tarkedli, a káposztás kocka, a túrógombóc, vagy a krumplis étéi, a nud­li, a krumplis csipetke, á sztrapacska. Fő­zelékféléből tán kettőt ha láttam, hisz a főzelék a nyári szezonban gyakoribb. A hústalan napok minden bizonnyal gya­koribbak lesznek, hisz az a rövidkaraj, ami 1980-ban 80 forintba került, most 250 forintba kerül. Tehát tíz év alatt há­romszorosára növekedett a karaj ára, csakúgy mint az 1980-ban 6 forintos tej­nek és vajnak, az 53 forintos trappistá­nak, az 5,40-es kenyérnek, s az 1,50-es tojásnak. Meg kell tanulnunk a hasunkon spó­rolni, mondják mostanában mind többen, és mind gyakrabban, főleg ha olyan sta­tisztikai adatot olvasok, miszerint a mos­tani áremelések következtében havonta minimum 800 forinttal drágulnak az egy főre jutó alapvető létfenntartási költsé­gek. Sokféle háztartási, életvezetési fogás van, amelyet elfelejtettünk, s amelyet nem ártana ismét feleleveníteni. A vala­mikori, réges-régi időkben ugyanis nem­csak Váncza sütőporral sütöttek az asz- szonyok, hanem azt is tudták, hogyan le­het egyszerű, olcsó, jóízű ételeket készí­teni. Ehhez persze az is kellene, hogy a gyerekek például ne használhatatlan bá­doglapátot hajlitgassanak az iskolai technikaórákon, hanem mondjuk háztar­tástant tanulnának. Azt a tárgyat, amely­be a háztartás gazdaságának minden tantárgya „üzemvitele” tartozhatna, ame­lyet elfelejtettek oktatni akkor, mikor a boltok üvegablakára felpingálták a kö­vetkező szlogent: „A tej élet, erő és egészség!” D. VARGA MÁRTA Gyűrűzik még a sztrájk Pénteken fölkereste szerkesztőségünket az Épfu (Építőipari Szállítási Vállalat) huszonnégy, a Közúti Közlekedési Szakszervezet országos figyelmeztető sztrájk­jához csatlakozott szekszárdi dolgozója nevében Gárdony Géza autószerelő, hogy elmondja, örömmel vállalták a szolidaritást sztrájkoló volános kollégáikkal, hiszen az övék is közúti szállítási vállalat, hasonló problémákkal küzdenek, tavaly a szekszárdi kirendeltségen nem is emeltek bért, mondván, hogy nem teljesítették az éves tervet - de hiába írta alá tíz karbantartó és tizennégy autóvezető a sztrájkfelhívást, a pécsi központban a vállalatvezetés lefújta a sztrájkot azzal az in­dokkal, hogy amúgy sincs elég munkájuk. így aztán ők huszonnégyen 7-től 9-ig sztrájkoltak csütörtökön, a nap többi ré­szében dolgoztak. Azért kerestek fel bennünket, hogy a lapban hozzák nyilvános­ságra: ők szolidaritást vállaltak az akcióval - ugyanis ezt a vállalat vezetősége nem tenné meg, de még a szekszervezetük sem. Pedig nekik szilárd meggyőző­désük: a szakszervezeti tevékenység nem abból áll, hogy beragasztják a bélye­get, de ha cselekedni kell, megfutamodnak... d. e. Globetrotterek lettünk? Lelkesítő a tudat, hogy nem csak Ausztriába utazhat vízum nélkül a magyar állampolgár, hanem im­már Itáliába is; mielőtt három-négy hetet töltene az enyhe éghajlatú, verőfényes Délen, hogy legeltesse szemét a trecento, quattrocento, Cinquecento pompás épületcso­dáin Firenzében, mielőtt ízlelgetné az antik Róma emlékeinek hangu­latát, dacára annak, hogy Olaszor­szág NATO-állam, megtört a jég, nem kell éjszakai-hajnali helyfog­lalással és egyre drágábban sorba állni vízumért, utazhatunk, csava­roghatunk szabadon, igazi világ­polgárhoz méltóan, fölemelt fejjel... az ötven dollárunkból. d. e. Dunántúli Kapaszkodó Első évfolyam, első szám, 1990. január 17.... Nos hát, hadd üdvözöljük a Pécsett megjelenő legújabb társadalompolitikai la­pot, mely induló számában Magyarország lakosságának egészségi állapotát vizsgál­ja, Mészáros Tamás írásában a szabaárra való felkészületlenség, az áremelkedés kö­vetkezményeit taglalja; A nyugdíjazás után a temető feleimmel felveti a kérdést: Med­dig emelhető a nyugdíjkorhatár? - amire dr. Kurucz Zsuzsa cikke válaszol; Árki Attila interjút közöl Mátyás Istvánnal, a Tolna Me­gyei Tanács általános elnökhelyettesével a Tolna megyében észlelhető ellentmondá­sos munkaerőhelyzetről; az első próba­számban megjelent, környezetét és az uta­sokat megbotránkoztató taxisofőrről szóló írásra válaszul a taxis ügyvédje a sajtót tá­madja, akinek levelét teljes egészében közli a lap. Igen sok hasznos, gyakorlati jel­legű információval is szolgál, például: tájé­koztat a Somogy Megyei Szolgáltató Iroda képzést, átképzést segítő tanfolyamairól, vagy az álláslehetőségekről Baranyában, Somogybán, Tolnában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents