Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 16. szám

1990. január 19.

Képújság 3

Az ígéretek millpengői

(Folytatás az 1. oldalról.)

A kampány közege, vagy ha úgy tetszik színtere a hangos látványosság ellenére, jóindulattal sem nevezhető nyugateurópainak.

Olcsó és demagóg fogás lenne részemről, ha az említett két tényt - a politikai ragyogást és a napi élet szürkeségét - szembe állítanám egymással, hiszen a pártok refrénszerüen hangzó társadalmi, gazdasági programjai éppen a szürkeséget igyekeznek átformálni és egy jobb élet reményét felcsillantani.

Tudjuk azt is, hogy a legvonzóbb programok sem valósíthatók meg politikai hatalom nélkül. A hatalom pedig - legtágabb értelemben - nem más, mint egyes személyeknek, csoportoknak a lehetősége arra, hogy más személyek vagy csoportok lényeges életviszonyait befolyásolják, vagy azt meghatározzák.

Ha ez így van, akkor senki számára nem lehet közömbös, hogy ki vagy kik kerülnek erőpozícióba, hiszen a minden értelemben felnőtt állampolgárok elemi érdeke, hogy minél kevesebb hibával döntsenek az ország és a lakóhely dolgai felöl.

Joggal kérdezheti bárki, hogy miként és ki által alapozható meg a hiteles döntés, hogy ki vagy kik lehetnek körülményeink jobbra fordítói. Azok-e, akik hipnotikus erővel a mának szóló, de a jövöt tagadó, az érzelmeknek kedves illúziókat keltenek, vagy azok, akik kemény munkát ígérnek némi erkölcsi tartással, és semmi mást? Aki politizál, annak a jövőbe kell tekinteni még akkor is, ha a „látomás" kinyilatkoztatása számára komoly veszélyekkel jár.

Én attól félek, hogy új köntösben a régi tartalom kerül a választási csatározások színpadára és újra megindul az ígéretek végtelen és hiábavaló licitje, aminek csupán a hallgatóság - ez esetben a választók - hiszékenysége szab határt. Mindenki saját bőrén érzi, hogy az ígéretek inflációjának lehetünktanúi a kormánytól a helyi tanácsokon keresztül az egyes tisztségviselőkig

Az ígéretek - tartja a tudomány - akkor igazán „eredményesek” és hatásosak, ha azok lejárati ideje hosszabb a kinyilatkozó hivatali idejénél. Az illúziók felvázolása nyomán számtalan konkrét intézkedés is tehető. Szervezeteket, bizottságokat lehet kialakítani, új státusokat lehet létrehozni, kitüntetéseket lehet kiérdemelni.

Lehet ígérni áruházat, trolibuszt, kórházat, uszodát, lakások ezreit, állásokat és fizetésemelést.

De mi van akkor, ha mindezek csak az ábrándozó tudatában jelennek meg és nem a valóságban? Nem marad más hátra - a régi módszer szerint - mást, többet, esetleg még nagyobbakat [gérni. Baj csak abból származhat, ha a politikus Münchhausen nem tud kellő időben - kimagasló ígéreteire tekintettel - „előre menekülni” egy magasabb beosztásba.

Azért még semmi nem biztos, mert jelenleg csak hinni lehet, hogy eddigi tapasztalatainkkal ellentétben egyszer eljön az „igazság órája”. Mennyire „jó volt” régen, a régi szép időkben, amikor a „nagy embereket" választottuk képviselőnek abban a reményben, hogy nekünk is „kijár” majd egy-egy szilárd burkolatú utat, vagy más többletpénzeket.

De honnan volt ez a nagylelkű adomány? Hol sínylették meg az úri gesztusok terheit? A kérdés költői, de á válasz kézenfekvő és egyszerű.

A mai társadalmi gyakorlat szerint az ígéretek millpengőivel fizetünk egymásnak a gazdaságban, a politikában és a magánéletben, azért, mert nem vagyunk képesek a valóság teljességének az érzékelésére. A választások előtt ezeket a „valutákat” be kéne hajítanunk a moralitás zúzdájába, hiszen az alapvető cél nem a tömegek elkápráztatása egykét hónap erejéig, hanem a nép alkotó tevékenységét hozzáértéssel és humánusan irányítani képes hatalmi szerkezet és szervezet megteremtése.

Céljaink megvalósítása érdekében mindenkinek azt ajánlhatom, ha olyan jelölt áll a szónoki emelvényre, aki már többször, többeket becsapott, akkor csendesen álljanak fel és sétáljanak ki a teremből. Kérem, azt is nézzék meg, hogy ki az, aki a kezébe veszi a mikrofont! Aki a közboldogitásról beszél, annak nem lehetnek összeharácsolt javai, aki arról szónokol, hogy a jövőnk boldogsága a ma lemondásából fakad, annak nem lehetnek „állami lakásajándékai”, aki az erkölcsöket kéri számon, az ne legyen a karriercsinálás megszállottja. Az ígéretek halmaza az embereket hitetlenné tette, ezért nincs hitele már jószerivel senkinek, aki a politika vagy a hatalom palástjában áll ki a tömegek elé.

A válság sodró lendülete a gazdaságot részben a padlóra küldte már, de minden eszközzel meg kell kímélni önmagunkat attól, hogy társadalmunk erkölcse is térdre kényszerüljön, mert ez esetben felállni keserves lesz vagy lehetetlen.

Napi életünk legfőbb ellentmondása, hogy a bizalom rangját csak az óvatos bizalmatlanság gyakorlásával tudjuk helyreállítani. A politikai játszmák befolyásolása és helyi, önkormányzati szintű meghatározása létkérdéssé vált. Minden választópolgárnak érdeke és kötelessége, hogy ne eszköze legyen a politika alkotásának és végrehajtásának, hanem cselekvő részese.

Közismert az idevágó tanmese. Az egyszerű faluban hazugságversenyt rendeztek. Egymás után álltak fel a módos gazdák fiai, akik képtelennél képtelenebb történeteket adtak elő. Az elöljáróság és a közönség szájtátva hallgatta az elme e kétes szüleményeit. Hirtelen a nézők közül az egyik gügye legény felpattant és így kiáltott: „Én biz elhiszem mindazt, amit itt emezek mondottak!” így nyerte meg - joggal - a gügye legény a falusi hazugságversenyt.

Kérem, ne mi legyünk az ilyen furcsa vetélkedéseknek a „nyertesei”!

DR. DALLOS TIBOR

Sztrájk a volán mögött

(Folytatás az 1. oldalról.) robbanva, mindig csináltam pluszban egy helyi járatot is.- Azt mondjátok, a helyi járatosok jól keresnek - veti közbe egyik kollégája -, szerintem azok sem, a bruttó 13 ezerből kézbe nyolcat kapnak, de 210-220 órát, sőt, akár 270-et is ledolgoznak.

Más valaki mondja:- Nyolcvankettőben többet kerestem, mint most.

Az órájukat nézik. Le kell szánnunk, mindjárt kilenc óra, indulniuk kell.

Egymás után kanyarodnak ki a járművek az udvarról. Bonnyai József főgarázsmester így összegzi az eltelt két órát:- Ez volt a Volán első - és reméljük, egyben utolsó - sztrájkja, amit átéltünk.

*

Hogy miért volt a sztrájk? Minden utas megtudhatta pontosan, aki a szétosztott mintegy 3000 szórólapot elolvasta: mert az évek óta elhúzódó problémákat tárgyalásokkal nem tudták rendezni, mert az elmúlt évben a szakma keresete 20 százalékkal csökkent az országos átlaghoz képest, mert a kényszerű havi 40-50 túlóráért nem kapják meg az országos átlagnak megfelelő pótlékot, a délutáni és éjszakai munkáért 40 százalékkal kevesebb műszakpótlékot kapnak, a túlmunka és feszültség tönkreteszi a dolgozók egészségét, de nem részesülnek nyugdíjazási korkedvezményben, mert a jármüvek annyira elöregedtek, hogy a lakosság ellátása veszélyeztetett.

Dongó László, a Volán vállalati szakszervezeti bizottságának titkára máris eredményről számol be:- Éjjel 23 óra 37 perckor kaptuk meg Inokai Géza, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke által küldött telexet, amiből megtudtuk, hogy az országos érdekegyeztető tanács

Eddig még nem próbáltuk.

s ■3

"

is r ÜL

t

1 /jSj

% <4

, ä»

Lambert János

követeléseinkből elfogadta a 16 százalékos bérfejlesztési lehetőség biztosítását a menetrendszerű autóbuszközlekedés arányában, valamint a forgalmi juttatás kiterjesztését tizenhárom megyeszékhelyre (adómentes 25 000 Ft). Kifejezték tárgyalási készségüket a korkedvezményes nyugdíjazással kapcsolatban. A bérlemaradás kérdésében vállalati átvilágítást tartanak szükségesnek, majd az eredmény ismeretében dolgozzák ki a bérlemaradást megszüntető csomagtervet. Inokai Géza az ülésen bejelentette, hogy a sztrájkot a megegyezést elősegítő eszközként megtartják. Meg is tartottuk... Hogy a 16 százalékból mennyi jut,

nem tudnám most megjósolni. A sztrájk két óráját arra használtuk fel, hogy megbeszéltük a helyi járatos, majd a helyközi autóbuszvezetőkkel, az adminisztráció, a javító-karbantartó műhelyek dolgozóival a kapott telexet. Az autóbuszvezetők ugyanis egyöntetűen csatlakoztak az akcióhoz, itt Szekszárdon a karbantartók is, az alkalmazotti állománynak pedig a többsége. Valamennyien megelégedetten vették tudomásul, hogy a figyelmeztető sztrájknak már van eredménye. A sztrájk megszervezésében betartottuk a sztrájktörvény előírásait, annak figyelembevételével, hogy minden dolgozónak joga eldönteni, csatlakozik-e vagy sem, nem agitáltunk se mellette, se ellene. Többi üzemegységünkben is ugyanígy szervezték meg a sztrájkot a szakszervezeti bizottságok. Volt sztrájkőrség is, hiszen számíthattunk az utasok esetleges felháborodására, de szerencsére ilyen incidensekre egyáltalán nem került sor.

így zajlott hát le Szekszárdon a sztrájk - a volán mögött.

DOMOKOS ESZTER

GOTTVALD KÁROLY

3. levél

Népbolt-ügyben

A Tolna Megyei Népújság január 13-i számában a „Levél Népbolt-ügyben” c. cikkben az ideiglenes vagyonkezelő a politikusok (pártok) kompetenciáját vitatja, a Népbolt részvénytársasággá való átalakulása kapcsán, szakmai kérdésekben.

Észrevétele - egyebek mellett - a vagyonértékelésre és az osztalékra vonatkozik.

A „alapítói vagyon egy többszörösen átértékelt számviteli kategória, amelynek sem az államosított vagyontömeghez, sem a mai vagyonértékhez nem sokköze van, és természetesen a legtávolabb esik a valódi tőkeértéktől” hangzik a korrekt tájékoztatás.

Ez nem a „szakmailag megalapozott” észrevételek közül való. Ugyanis a vagyonértékelést a vagyonkezelőnek kellene garantálnia. Miért nem garantálja?

Az „osztaléktömeg és osztalékhányad tervezett szintjén vitatkozni lehet”. Véleményem szerint teljesen felesleges. Ha a vagyon nincs megfelelően értékelve, az osztalék minden értéket nélkülöző valami. Az osztalékra vonatkozó minden állításunk igaz lehet, de nem arra amiről mi beszélünk. A részvények nem részvények, hanem utalványok.

A tulajdonosok miért nem ragaszkodnak a valódi részvényekhez? „Ez nem valóságos bank, nem valóságos részvény- társaság, nem valóságos tőzsde. Ez csak sajátságos Capitaly-játék. Sajátságos, mert nem gyerekek játszanak játékpénzzel, hanem felnőtt hivatalnokok az állam pénzével” - felel rá Kornai János. (Indulatos röpirat... 35.1.)

A „működőképesség fenntartása - amely csak új módon képzelhető el - egyrészt alapvető túlélési kérdés, másrészt a kitörés, a fejlődés alapvető bázisa” - állítja a Népújság levélírója. Ezt szolgálja a „szimulált részvénytársaság”, neki lenne igaza?

* NAGY LÁSZLÓ

Egy ügyirat margójára

A falugyűlések jegyzőkönyvei tanúsíthatják, hogy mind több szó éri mostanság a szociális segélyezés gyakorlatát. Minden változtatási szándék ellenére élnek ugyanis a régi, legalább annyira merev, mint lelketlen mechanizmusok és bizony előfordul, hogy nem mindig oda kerülnek a forintok, ahol a szükség égető, a jogosultság pedig parancsoló. Máskor a környezet hördül fel vélt és valóságos igazságtalanságok miatt, ahol az úgynevezett kisnyugdíjasok döntő többsége él. Majd mindannyian úgy érzik, hogy a szociális segély ha úgy tetszik állampolgári jogon nekik is dukálna. Már működésbe lépett tehát a társadalmi kontroll, szélesedik is, de működése még nem tökéletes, mert a maguk növekvő terheit nehezen viselők ma még adósak maradnak a mérlegeléssel. Az lenne pedig az igazi, ha kikövetelnék a szociális segélyezés pénzével gazdálkodóktól, hogy az állami segítségre valóban a leginkább rászorulók kapják az állandó, vagy rendkívüli segélyt. Sajnos, ettől még messze állunk. Ha nem így lenne, bizonyosan nem fordult volna szerkesztőségünkhöz legalább megértő szóért Mészáros Ferencné Értény, Petőfi utca 130. sz. alatti lakos, akinek segélykérelmét a Nagykónyi Községi Közös Tanács azzal utasította el, hogy „van hat felnőtt gyerekük, kérjenek azoktól segítséget!" az egy beteg unoka nevelését is magukra vállaló öregek. Mészárosék - a férj téesz- nyugdíjas - 4390 forintból élnek, hárman. Ezt az összeget osztva hárommal olyan egy főre eső átlag jön ki, ami mélyen alatta van az irreálisan alacsonyra taksált társadalmi minimumnak. A hat gyerek közül mind a halmozottan hátrányos helyzetű kategóriába tartozik, ezért is vállalta magára e két öreg a tizennégy esztendős unoka ellátását. (Ennek a gyereknek egyébként gyógyíthatatlan betegsége miatt egészségügyi gyermekotthonban lenne a helye!)

Ennyit erről az ügyről és annak tudatában, hogy sajnos nem egyedi. S mely azt példázza, hogy manapság már tarthatatlanok a régi mechanizmusok, gondos tanulmányozás, mérlegelés nélkül egyetlen segélyért folyamodó sem utasítható elázzál, hogy „vannak tartásra kötelezhető hozzátartozóik, segítsenek azok!"

Lennének szívesek eltűnődni ezen mindazok, akik illetékesek? És legyenek szívesek mindazok, akik emberek ügyeit intézik, megszabadulni végre a jogszabályokkal takaródzó érzéketlen hivatalnoki szemlélettől, de az itt- ott még viruló kegyosztói póztól is, hogy a szociális segítség oda kerülhessen, ahova azt a kormányzat szánja, a szociálisan arra rászorulókhoz!- //A főkapitány átadta válaszát

Dr. Horgos Ferenc találkozott az SZDSZ képviselőivel

Az SZDSZ és a Fidesz által január 12-én dr. Horgos Ferenc megyei rendőrfőkapitánynak átadott petícióra az ígért válasz elkészült. Ennek hivatalos átadására tegnap délután került sor a főkapitányságon a sajtó képviselői és a városi televízió kamerája előtt. Dr. Horgos Ferenc, mielőtt átadta volna az SZDSZ helyi vezetőinek, előbb felolvasta válaszát.

Mint elmondta, a főkapitányság tavalyi, mintegy 200 millió forintos költségvetéséből az állambiztonsági feladatokra fordított hányadot nem lehet kimutatni, hiszen egy szervezetről van szó. Tévedés azt hinni, hogy az államvédelmi osztály dolgozóinak magasabb a fizetése, mint a bűnüldözési vagy közlekedésbiztonsági dolgozóké. Adatokkal bizonyította, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, bár csak árnyalati a különbség. Az említett tíz-tizenötezer forintos fizetések elbírálásánál azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az emberek nem kaphatnak prémiumot, nem vállalhatnak másodállást se.

A Belügyminisztérium titkos belső szabályait, utasításait az alkotmány- ' bíróság vizsgálja, ott döntenek arról, hogy ezek nyilvánosságra hozhatók-, e, ez meghaladja egy megyei rendőrfőkapitány hatáskörét. Az SZDSZ konkrét adatokat is követelt a telefonlehallgatásokkal, levélfelbontásokkal kapcsolatban, de dr. Horgos Ferenc válasza szerint ezek olyan államtitkok, amelyek kiszolgáltatásával törvénysértést követne el. Azt azonban elmondta, hogy eddig egyetlen párt sem kért - és nem is kaphatott volna - más pártokra vonatkozó adatokat.

Az esetleges jogsértésektől elhatárolta magát dr. Horgos Ferenc, hiszen - mint mondta - céljuk éppen a jogsértők felelősségre vonása, függetlenül társadalmi helyzetüktől vagy pártállásuktól. Az államvédelmi osztály megszüntetésére vonatkozó követelések nem ellentétesek a Belügyminisztérium vagy a Tolna megyei belügyi dolgozók törekvéseivel. Ebben azonban meg kell várni a legfelsőbb szintű döntést.

Dr. Kovács Attila, az SZDSZ képviselője megköszönte a főkapitány válaszát, majd röviden kifejtette, hogy az SZDSZ-nek - és feltehetőleg egyetlen más pártnak sem - célja a rendőrség lejáratása, szétverése, éppen ellenkezőleg, azt szeretnék, ha a tekintélye helyreállna. Mindenkinek az az érdeke, hogy Magyarországon erős, tekintélynek örvendő, politikamentes, stabil rendőrségi apparátus működjön.- áa -