Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-19 / 16. szám

gyelmeztető sztrájkot, örömmel vettünk tudomást arról, hogy végre valami törté­nik. Hiszen épp elég problémánk vár megoldásra. 7 órától 7 óra 20 percig sor­ra futottak be az udvarra az autóbuszok, jómagam azért állok itt, hogy a forgalom- irányítás feladatát ellássam, hogy vala­milyen rendbe tudjanak beállni a jármű­vek. Eddig minden aránylag fegyelme­zetten zajlott le. Jenei Ferenc autóbuszvezető nyugdí­jazás előtt áll. Ami öt legégetőbben érinti - mondja -, az a nyugdíjkorhatár csök­kentése. Harminchat éve dolgozik busz­vezetőként... A sofőrök az udvaron álló buszok egyi- kében-másikában csoportokba verődve ülnek. Felszállunk beszélgetni az egyik jármű fedélzetére: a sztrájk ideje alatt más „civilnek” erre nem nyílt alkalma.- Milyen érzés sztrájkolni?- Nem is tudom... Még sosem sztráj­koltam.- Megszokott?- Nevetés. A csoport hangulata fölen­ged. Letöbben azt válaszolják:- Nem próbáltuk még. Közben beszélgetnek, vitatkoznak a követelések sürgető voltáról, saját élet- körülményeikről. Azt taglalják, hogy a he­lyi járatosok tizenhárom megyeszékhe­lyen megkapják a 25 ezer forint juttatást a legújabb információk szerint. Távolsági busz vezetője meséli:- Amikor hajnali 3 óra 55-kor indultam Gerjenből, és valamelyik helyi busz le volt (Folytatás a 3. oldalon.) Türelmesen várakoztak Tegnapi és tegnapelőtti lapszámunk­ban tájékoztattuk olvasóinkat mindarról, amit a Közúti Közlekedési Szakszervezet által január 18-án reggelre meghirdetett országos figyelmeztető sztrájk helyi vo­natkozásairól megtudtunk. Most viszont a helyszínre siettünk, hogy saját sze­münkkel, illetve objektívünkkel tapasztal­juk, hogyan is megy végbe a sztrájk Szekszárdon. Az autóbusz-állomáson várakozó uta­zóközönség türelmesen várta ki a sztrájkidő leteltét. Olyan utas is akadt, aki ültében elaludt... Nem tapasztaltunk se hangos szót, se a türelmetlenség más je­lét. A Tartsay úti telepen viszont jóval több autóbusz várt az idő lejártára, mint utas a buszpályaudvaron. Elsőként Lambert János autóbuszvezetőt kérdeztük:- Hogyan élte meg a Volán első sztrájk­ját?- Amikor a Közúti Közlekedési Szak- szervezet meghirdette az országos fi­Budapest vendége Francois Mitterrand Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztár­saság ideiglenes elnökének meghívásá­ra csütörtökön délelőtt kétnapos hivata­los látogatásra Budapestre érkezett Francois Mitterrand, a Francia Köztársa­ság elnöke. Útjára elkísérte felesége, Da­nielle Mitterrand. Kíséretében van Roland Dumas kül­ügyi államminiszter, Pierre Beregovoy gazdasági, pénzügyi és költségvetési ál­lamminiszter, Roger Fauroux ipari és te­rületrendezési miniszter, Paul Quiles postaügyi, űrhajózási és távközlési mi­niszter, számos gazdasági szakember, valamint csaknem száz újságíró. Az elnöki különrepülőgép 11 órakor landolt a magyar és francia zászlókkal, feliratokkal díszített Ferihegyi repülőté­ren, ahol Szűrös Mátyás és felesége üd­vözölte a magas rangú vendégeket. A de­legáció a légikikötőből a Kossuth térre, az ünnepélyes fogadtatás színhelyére hajtatott, ahol megjelent Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke, a ma­gyar kormány több tagja, valamint a dip­lomáciai testület képviselői. A Francia Köztársaság elnökének tisz­teletére a téren felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada. A csapat- zászló előtt a zászlóalj parancsnoka je­lentést tett Francois Mitterrand-nak, aki a francia és a magyar himnusz elhangzása után Szűrös Mátyással ellépett a katonák sorfala előtt. A delegációk kölcsönös be­mutatása következett. A diszegység el­vonulása után az Országház Nándorfe­hérvár termében Szűrös Mátyás és Fran­cois Mitterrand egyórás szűk körű meg­beszélést folytatott, amelyen részt vett Kovács László külügyi államtitkár, vala­mint Roland Dumas, illetve a két nagykö­vet, Nagy Gábor és Pierre Brochand. A tárgyalásról Szűrös Mátyás rövid nyilatkozatot adott az MTI-nek. Az ideiglenes köztársasági elnök el­mondotta: Mitterrand elnök látogatásá­nak célja erkölcsi és politikai támogatást (Folytatás a 2. oldalon.) Zsívkovot őrizetbe vették A Bolgár Népköztársaság főügyészsé­ge a politikai-társadalmi-gazdasági tor­zulások és törvénysértések kivizsgálásá­val foglalkozó parlamenti bizottságtól olyan anyagokat kapott, amelyek adato­kat tartalmaznak a Todor Zsivkov és kör­nyezete által elkövetett bűncselekmé­nyekről - olvasható a főügyészség csü­törtökön délben kiadott közleményében. Ezeknek az anyagoknak az alapján a főügyész elrendelte Todor Zsivkov őri­zetbe vételét és előzetes vizsgálat megin- -dítását ellene nemzetiségi ellenségeske­dés és gyűlölet szítása, különösen nagy értékű társadalmi tulajdon jogi alap nél­küli elsajátítása és a szolgálati helyzeté­vel való különösen súlyos visszaélés miatt. A vizsgálatot a Bolgár Népköztársaság főügyészségének egy ügyészi csoportja végzi. Az ellenzéki bolgár demokratikus erők szövetségének tárgyaló delegációja csütörtökön délelőtt úgy érkezett a ke­rékasztal-tárgyalások színhelyére, hogy követeléseik többsége nem nyert kielégí­tést. Mint Georgi Szpaszov szóvivő az MTI tudósítójának elmondta, arról ugyan megállapodás született, hogy egy 70 ez­res példányszámú lapot jelentethet meg az ellenzék, de a székháznak alkalmas épület biztosítására és a rádióban, illetve a televízióban igényelt műsoridőre vo­natkozóan azonban nem állapodtak meg. Ettől függetlenül - jóindulatát tanúsí­tandó - a demokratikus erők szövetsége csütörtökön még tárgyalóasztalhoz ült azzal a kikötéssel, hogy amennyiben ezen az első tanácskozáson nem írnak alá érvényes dokumentumot az összes, eleminék számító ellenzéki követelés kielégítéséről, akkor a demokratikus erők szövetsége megszakítja a tárgyalá­sokat. Ez meg is történt, miután - mint a szóvivő a délelőtti ülést követő rögtönzött sajtóértekezletén bejelentette - lényegé­ben egyetlen ígéretét sem teljesítette a hatalom. A bejelentés szerint „lehetséges”, hogy jövö hétfőn sor kerül a kerék­asztal-tárgyalások folytatására. Ezzel párhuzamosan Andrej Lukanov PB-tag, központi bizottsági titkár nevével jelzett nyilatkozatot ismertetett a rádió, amely továbbra is antikommunizmust emleget az ellenzék múlt vasárnapi nagygyűlésével kapcsolatban. Magyarország készül a katolikus egyházfő fogadására Horn Gyula külügyminisztert római hi­vatalos látogatása végén a Quirinale-pa- lotában fogadta Franesco Cossiga olasz köztársasági elnök. A találkozón jelen volt Gianni De Michelis külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetőjét ezt kö­vetően a Vatikánban magánkihallgatá­son fogadta II. János Pál pápa. A négy- szemközti megbeszélésen tájékoztatás szerint szó esett az egyházfő 1991 őszé­re kitűzött magyarországi látogatásáról és a magyar-vatikáni diplomáciai kap­csolatok helyreállításáról, ami - Horn Gyula közlése szerint - „néhány héten belül esedékes”. A külügyminiszter a pápai kihallgatás után újságírók kérdéseire elmondta, hogy II. János Pál nagy rokonszenvet mutatott a magyar nép iránt, és nagyra értékelte a Kelet-Európábán zajló válto­zásokat. Kitért az egyházak szerepére e folyamatokban. Szót ejtettek az állam és egyház kapcsolatáról, új elrendezésé­ről is a demokratizálási folyamat eredmé­nyeként. „Magyarország készül az egyházfő fo­gadására. Ez az esemény nemcsak a ka­tolikus hívők számára lesz jelentős, ha­nem az egész magyar népnek, sőt - hoz­zátenném - a határainkon túl élő ma­gyarság számára is. Ennek megfelelően készülünk rá” - jelentette ki Horn Gyula. Ingyenkonyhát üzemeltet a Vöröskereszt Az igeretek millpengői MDF­küldöttség Moszkvában Megkérdeztük Mikor kapja meg a választópolgár a kopogtatócédulát? Választásokra készülünk, formailag és jog szerint.szabad választásokra. Mond­ják, hogy az ország sorsáról most majd dönt a nép és azt is mondják, hogy ke­mény lesz a küzdelem a szavazatok el­nyeréséért. Beindult tehát a választási kampány, profi szervezéssel, nyugati mintára, pla­kátháborúkkal, szónoklatokkal és tonná­nyi papírlapokra - a tehetősebbek által színesben - nyomtatott ígéretekkel. A tömegek - mint a hatalom letétemé­nyesei - eközben fásultan szemlélik a ki­rakatok árcéduláit és azon tűnődnek, hogy számukra vajon mit hoz majd a hol­nap, mi az, amiről - mint az életminősé­gük egy újabb darabkájáról - ismét le kell mondaniuk. (Folytatás a 3. oldalon.) Először tett hivatalos látogatást a Szovjetunióban magyar ellenzéki párt küldöttsége. A Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének meghívására hétfőtől csütörtökig tartózkodott Moszkvában a Magyar Demokrata Fórum négytagú de­legációja. A négytagú küldöttséget Schamschula György, az MDF országos választmányának tagja, az elnökség gaz­dasági tanácsadója vezette. A delegációt csütörtökön fogadták az SZKP Központi Bizottságán is. A látogatást az MDF kezdeményezte. Az MTI moszkvai tudósítójának a kül­döttség tagjai elmondták, hogy az előké­szítésben nagy segítséget kaptak a Szovjetunió budapesti nagykövetségé­től. A négynapos program, a delegáció összetételéből is adódóan, gazdasági kérdésekre összpontosult. A választási törvény értelmében január 23-ig minden választásra jogosult ma­gyar állampolgárnak meg kell kapnia kopogtatócéduláját, mellyel országgyű­lési képviselőt jelölhet.- Mikor kapják meg a Tolna megyei ál­lampolgárok az ajánlószelvényt, amely­nek része a kopogtatócédula? - kérdez­tük dr. Fenyvesi János megyei választási szóvivőt.- Még jelen pillanatban is készülnek a kopogtatócédulák. Ma, csütörtökön Szekszárd város és 10 kisebb település tanácsa elviheti a kopogtatócéduláit, pénteken a megye összes városa. Hétfő a tervezett utolsó időpont, amikor me­gyénk valamennyi településén ott lesz­nek a kopogtatócédulák.- Kik végzik a kézbesítést?- Tanácsi dolgozók. Szekszárdon már a hét végén megkezdik a kikézbesítést, de a többi településen is a jövő hét elején valamennyi szavazásra jogosult állam­polgár megfogja kapni a kopogtatócédu­lát.- Ha valaki esetleg mégsem kapná meg, akkor mit tehet?- A helyi tanács vb-titkáránál kérheti, hogy vegyék fel a választók névjegyzéké­re, ha adminisztratív vagy egyéb okok miatt nem vették eddig figyelembe. Ha hitelt érdemlően bizonyítja, hogy van szavazójoga és az adott településen ál­landó lakos, akkor a kézbesítő jelzi a ta­nácsnál ezt.- fké ­Hamarosan ingyenkonyhát nyit a Magyar Vöröskereszt; meleg egytálételhez először a budapesti, a Pest megyei és a Bács-Kiskun megyei rászorulók juthatnak - jelentették be csütörtökön azon a tájékoztatón, amelyet az olasz Unilio-Exim cég rendezett a magyar sze­génységprogramhoz nyújtandó segélyről, a témához kissé szokatlan helyen, az ötcsilla­gos Atrium Hyatt Szállóban. Az Unilio-Exim olasz cég - amely részt vesz a lengyelországi szegényprogramban is - felajánlotta segítségét Magyarországnak. Ennek értelmében térítésmentes élelmiszer­segélyben részesíti a hazai szegényeket és hátrányos helyzetűeket. Kész a magyarok ren­delkezésére bocsátani néhány már bevált, olasz liofilizált (fagyasztott, szárított) élelmi­szerterméket, például dúsított zöldséglevest, szárított húst és narancsszörpport. A magyar program ezen részét a Magyar Vöröskereszt felvállalta. Az élelmiszersegély első szállítmá­nyai -■& most aláirt szerződés értelmében - február végén érkeznek Olaszországból, így az első ingyenkonyha március első felében megkezdheti működését. _ _ _ _ • ' _ m ■ mm « W M ■ H mr ■« PW am am Sztrájk a volán mögött

Next

/
Thumbnails
Contents