Tolna Megyei Népújság, 1990. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-03 / 2. szám

6^PÜJSÄG 1990. január 3. Labdarúgóősz ’89 A Nagymányok nemcsak átszállójegyet váltott . Az elmúlt bajnoki évadban, mi­kor a Nagymányok meggyőző fö­lénnyel hódította el a megyebaj­nokságot, joggal merült fel a kér­dés: vajon a csapat tudja-e állan­dósítani helyét a magasabb osz­tályban, vagy esetleg átszálló ven­dég lesz? Az utóbbitól való félelem a játékosokat is foglalkoztatta, hi­szen különösen az őszi idény kez­detén alaposan rácáfoltak azokra, akik a brikettgyáriaktól a pofozó­gép szerepének felvállalását vár­ták. Az első négy forduló mérlege: három győzelerrrés egy döntetlen. Ezt követte egy hidegzuhany a Ka­posvári Rákóczi ellen. Azonban különösen a hetedik forduló után szembetűnő az együttes vissza­esése, hiszen a fiúk zsinórban négyszer fejezték be a vereség keserű szájízével a mérkőzést. Majd ismét talpra álltak, s végül a, 11. helyen zárták az őszi idényt. Szám Frigyes vezető edzőtől ter­mészetesen elsősorban a hullám­zó tejjesítmény miértjére keressük a választ.- Nyáron sikerült összetartani a csapatot és úgy tűnt, hogy Pilisi le­igazolásával még nyertünk is. Sze­mélyében NB ll-es szintű játékost ismertem meg, azonban elsősor­ban akaratgyengesége miatt nem tudott képességeinek megfelelően szerepelni. Túlságosan is féltek a fiúk a leszerepeléstől, ennek tulaj- .donitom, hogy az első fordulókban önmagukat múlták felül. Később megmutatkoztak már az elégedett­ség jelei is, az ötödik fordulóban azonban a Rákóczitól elszenvedett „zakó” kijózanítólag hatott. Felis­mertük az erősítés szükségessé­gét, ezért az idény közepén Komló­ról elhoztuk Klomfártés Vecseit. A hetedik forduló utáni gyenge sze­replésben közrejátszott az is, hogy a két új szerzeményt nem volt könnyű beépíteni a csapatba. Ké­sőbb bebizonyosodott, hogy jó hú­zásnak bizonyult a leigazolásuk, kétségtelenül erősödött velük a vé­delem.- Kiknek a teljesítményével elé­gedett elsősorban?- A már említett két komlói fiún kívül ki kell emelnem Nagy L, Lő- rincz és Barabás teljesítményét, Lovásztól, Szőts Imrétől és Pilisitől többet vártam.- Korábban az együttes főleg az erőnlétével nőtt a többi fölé, az NB lll-ban ezt mennyiben sikerült megvalósítani?- Továbbra is vallom, hogy eb­ben a tekintetben egyenrangú el­lenfelek vagyunk, erőnlétileg csak a Kaposvári Honvéd volt sokkal jobb nálunk. Középpályásaink gyakran nem tudnak felzárkózni a támadások befejezéséhez, énnek a csapatrésznek a hatékonyabbá tételével jóval ütőképesebb lenne a gárda. Szembetűnő védelmünk bizonytalansága, különösen a pontrúgásoknál. A csatárok gyor­saságukat elsősorban a kontratá­madásoknál kamatoztatják, ezért elsősorban vidéken villogtak, fel­állt védelem ellen gyakran megállt a tudomány. Idegenben nyolc pontot szereztünk, itthon ugyan­ennyire voltunk képesek, tehát el­sősorban a hazai mérlegünkön kell javítani. A bázisvállalat magáénak érzi a csapatot, a lehetőségekhez mér­ten minden támogatást megad. A harmadosztályú együttesekhez képest igen jól megoldották a sportolók foglalkoztatását: mind­annyian a brikettgyárban dolgoz­nak. Az alapozást január 15-én kez­dik el. Tavaszra változás várható a játékosállományban, Klomfár való­színűleg visszamegy Komlóra, Ve­cseit azonban sikerült megtartani. Vízi és Blum „angyalbőrbe bújik", Pilisi pedig a Bajával folytat tárgya­lásokat. Elképzelhető az is, hogy Barabás szögre akasztja a futball- cipőt. Szám Frigyes szerint gyor­sabb, tudatosabb játékra lesz szükség, az idény végén elbúcsú­zó edző feltétlenül NB lll-as csapa­tot akar utódjára hagyni. - km ­Labdarúgás Zrínyi-kupa Szekszárdon December 29-én újból találkoz­tak a gyermeklabdarúgók a szek­szárdi Zrínyi utcai tornacsarnok­ban. A szekszárdi 2. Számú Általá­nos Iskola DSK-bizottsága rende­zésében öt csapat körmérkőzéses rendszerben vetélkedett a már ha­gyományos Zrínyi-kupa vándor- .serlegért. Eredmények: Szekszárdi Dó- zsa-Hőgyész 8-0, Nagymányok- Paks válogatottja 1 -10, Szekszárdi Dózsa-Bátaszék 4-1, Nagymá- nyok-Hőgyész 3^2, Paks váloga- tottja-Bátaszék 8-4, Bátaszék- Nagymányok 5-1, Hőgyész-Paks válogatottja 2-8, Hőgyész-Báta- szék 4-0, Szekszárdi Dózsa­Nagymányok 10-1, Szekszárdi Dózsa-Paks válogatottja 4-1. A torna végeredménye: 1. Szek­szárdi Dózsa 8,2. Paks válogatottja 6, 3. Bátaszék 2, 4. Hőgyész 2, 5. Nagymányok 2 ponttal. A Szek­szárdi Dózsa (a 2-es és a gyakorló iskolára épített válogatottja) racio­nális játékkal újból megérdemel­ten tartotta otthon a vándorserle­get. A gólkirályi címet Petöcz And­rás (Sz. Dózsa) szerezte meg. A torna legjobb kapusának Keszthe­lyi Szabolcs (Sz. Dózsa), a legjobb mezőnyjátékosának Osztermajer Gábor (Paks), míg a legjobb vé­dőjátékosának Törjék Péter (Paks) bizonyult. Tizennégy klub 130 versenyzője indult A fővárosiak nyerték az Ippon-kupát Szekszárdon az úttörőházban ti­zennégy klub 130 sportolója - gyermek és felnőtt egyaránt - vett részt az 1989-es év utolsó karate edzőtáborában. Közülük hetven gyermek állt „siáéba”, küzdőtérbe három kategóriában az első alka­lommal megrendezett Ippon-kupa országos karateversenyen. For­magyakorlatban, kötött formájú küzdelemben, valamint szabad küzdelemben mérkőztek a gyere­kek két napon át. Megyénk karatékéi eredménye­sen szerepeltek a megméretésen, a legnehezebb versenyszámban az úttörőház versenyzője, Endrődi Lajos ezüstérmet, a faddi Baros Gábor bronzérmet szerzett, a faddi lányok (Antus Zsuzsa és Aradi Mó­nika) arany- és ezüstérmet érde­meltek ki a „Kata” és „Kihon ippon” kumitében. A szekszárdi Shotokán DSE versenyzői közül Viola Gábor bronzérmes lett. A vándorkupát, mint a legtöbb ér­met szerzett együttes, a budapesti Bu­dai XI. Karate Klub nyerte. Mögöttük a faddi karatésok szerezték a legtöbb érmet szám szerint hetet A faddiak közül voltak akik két kategóriában is győztek. Az edzéseket és a bírásko­dást Zsolt Péter budapesti karatemes­ter, Horváth László a gyulai, valamint Balogh László, a szekszárdi úttö­rőházi, a faddi és a bogyiszlói ka­ratésok edzője vezette. A verseny­számok szüneteiben látványos be­mutatók szórakoztatták a nézőket. Az úttörőházi és faddi karatékák a sikereken felbuzdulva teljes erővel készülnek a februárban Szegeden megrendezendő Tisza-kupára. Itt említjük meg, hogy a tehetséges fiatalok január 13-án szombaton 15 órakor a szekszárdi sportcsar­nokban is fellépnek a Tolna megye 1989. évi legjobb sportolóinak ün­nepélyes díjkiosztóján rendezett műsorban. • Bicskei még nem kapott értesítést A tavaly decemberi utolsó MLSZ-elnökségi ülésen amolyan „kettős hatalom” alakult ki a ma­gyar labdarúgó-válogatott szövet­ségi kapitányi beosztásában. Az elnökség Mészöly Kálmánt szavazta meg régi-új szakvezető­vé. Ugyanakkor Bicskei Bertalan, aki 1989-ben kilenc válogatott ősz- szecsapáson ült a kispadon, mind­járt bejelentette: a döntéssel nem ért egyet, és bírósághoz fordul, mert a szövetség szerződéssze­gést követett el.- Kapott-e már hivatalos értesí­tést arról, hogy munkaviszonyának felmondása végleges az MLSZ ré­széről?- Nem, még nem - hangzott Bicskei Bertalan válasza. - Addig pedig mit sem tudok arról nyilat­kozni," miként alakul a sorsom. Kedden megjelentem az MLSZ- ben, és dolgozni kezdtem. No nem a válogatott dolgai kötöttek le, az már Mészöly Kálmán feladata.- Ez a bizonytalanság vélhetően távolabbi jövőjét is érinti!- Egyelőre nem tudok erre sem érdemileg válaszolni. Ha megka­pom a hivatalos értesítést, akkor a korábban jelzett lépéseimet meg­teszem, azaz a munkaügyi bíró­sághoz fordulok.- Értesítést még nem kapott, de állásajánlatot talán már igen!?- Nem, azt sem. Ha van olyan klub, amely szerződtetésemre gondol, bizonyosan kivárja, mi lesz majd a bírósági ügy vége. Amikor korábban a Bp. Honvéd vezető ed­zője voltam, s akadt időszak, ami­kor sokan úgy hitték, hogy hama­rosan szabad leszek, három kül­földi ország egyesülete is keresett.- Mivel telt az első munkanap?- A Magyar Labdarúgóedzők Testületé második, január 8-i el­nökségi ülését készítettem elő. Postáztam az edzők és játékosok felé a testületbe való belépésre „mozgósító” űrlapot és a csekket, amely a tagsági díj befizetésére szolgál. Ami a labdarúgó-válogatottat il­leti: Havasi Mihály, a-nemzeti leg­jobbak „mindenese'’, titkára azzal volt elfoglalva, hogy az élvonalbeli klubok felkészülési időpontjáról szerzett be információkat.- Mészöly Kálmán szövetségi kapitány arra kért, telefonáljam vé­gig a 16 klubot, mert ő személye­sen kívánja végiglátogatni az egyesületeket - tájékoztatott Ha­vasi Mihály. - Az idei válogatott felkészülési program összeállítása céljából ez igen fontos, arról nem is beszélve, hogy a Vasas volt vezető edzője elbeszélget majd arról, mi­ként lehet javítani a magyar futball eredményéit. Dalol az NSZK válogatottja Udo Jürgens, dalszövegíró zongorán kíséri a labdarúgó-világbajnok­ságra készült dalt éneklő nyugatnémet nemzeti tizenegyet, 1989 de­cemberében - friedrichsdorfi hangstúdióban. Balról jobbra: Jürgen Klinsmann, Rudi Völler, Andreas Brehme, Lothar Mätthäus, Andreas Möller és a szövetségi kapitány, Franz Beckenbauer. (MTI-Telefotó) Tájfutó Szilveszter­kupa A Paksi Városi Tájfutó Szövetség nyolcadik alkalommal rendezte meg óévbúcsúztató, Szilveszter­kupa nappali egyéni tájfutóverse­nyét a paksi Imsós erdőben. Ered­mények: F—21. 1. Dudás Károly (Budapest), 2. Fenyves Ferenc, 3. Wolf Ernő (mindkettő Paksi SE). F-15és 17:1. Dömötör Zsolt (Pak- si^SE), 2. Balázs Gábor, 3. Major At­tila (mindkettő Szekszárd, Garay Gimnázium). N-15 és 17:1. Dömö­tör Edit, 2. Horányi Annamária (mindkettő Paksi SE), 3. László Zsuzsa (Szekszárd, Garay Gimná­zium). A verseny helyezettjei a szil­veszteri mulatságon nagyszerűen hasznosítható „kellékeket” és pezsgőt kaptak. Egy győzelem - két vereség Hazaérkezett Izraelből a magyar férfi röplabda-válogatott. A három mérkőzés mérlege: egy győzelem, két vereség. Eredmények: Ma­gyarország-Litvánia 3-2 (—6, 9, -0, 14, 14), Magyarország-lzrael 0-3 (-8, -13, -7), Magyarország-lzrael 0-3 (-7, -10, -11). Az együttes egy szabadnapot kapott, s szerdán folytatja a gya­korlást a január 6-8-án Madridban sorra kerülő Spanyolország elleni két „B” világbajnoki selejtező mér­kőzésre. A válogatott pénteken utazik el a spanyol fővárosba. Jégkorong Hét év után ismét C-csoportos hoki-világbajnokságnak ad ott­hont a Budapest Sportcsarnok. Az idei legfontosabb esemény tölti ki jó ideje a Magyar Jégkorong Szö­vetség vezetőinek életét. Az előké­szítő munkában lassan a hajrá kö­zeledik. Studniczky Ferenc főtitkár a szerdai-rr,sokadik - szervezőbi­zottsági ülés előtt már a keddet is a vb-láztól űzve töltötte el.- A március végén rajtoló világ­randevú nagy próba lesz, aminek maradéktalanul szeretnénk meg felelni - mondotta^ Angliai meghívás - junioroknak Az ökölvívóknál egyelőre csen­des a ring környéke. A válogatottak első alkalommal január 8-án talál­koznak, hogy egyhetes mátraházi edzőtáborozással vegyék fel a rit­must. Az „összetartást” annak elle­nére elengedhetetlennek tartja a Papp László-Szántó Imre szakve­zető páros, hogy az idén egyetlen nagyobb világverseny sem vár a nemzeti együttesre. Nincs olimpia, vb-t és EB-t sem rendeznek, a címeres mezre érde­mesnek ítéltek csupán egyéni sze­replési lehetőséghez jutnak a nagy nemzetközi tornákon.- Az első rangos erőfelmérésig alig néhány hetet kell várnunk, hi­szen február közepén, Kubában bonyolítják le az 1990-es Világku­pa-sorozat nyitóversenyét, ahol magyar öklözök is indulnak - pon­tosította a várható programot Hor­váth György főtitkár, aki - megany­nyi kollégájához hasonlóan - fejtö­réssel kezdte, és még inkább foly­tatja az új esztendőt. - Sok gond­dal, problémával kell megkezde­niük a „szorító” világában, ahol az önállósultság első lépései tagad­hatatlanul kissé tétovák. Most fog­tunk hozzá a MOSZ vezető stábjá­val a két lábon járás gyakorlati feladatainak végrehajtásához, s ebbe a körbe a leltározástól kezd­ve a szerződéskötéseken keresz­tül egészen a költségvetés-készí­tésig mindenféle beletartozik. Nem egy sportági szakszövet­ségnél az „évnyitóhoz” szükséges pénz előteremtése is komoly főfá­jást jelent.- A tavalyról áthozott összegből zökkenőmentesen tudjuk elkezde­ni 1990-et. A folytatáshoz persze a várt állami támogatás mellett leg­alább hárommillió forint saját be­vételre kell szert tennünk. Remé­lem, azért nem lesz gondunk, ösz- szejön az évi normális működés­hez, a fontos sportági rendezvé­nyeken való részvételhez szüksé­ges pénz. Mert az ökölvívás válto­zatlanul népszerű nálunk, jó rek­lámhordozó, tehát támogatói is kell, hogy legyenek. Említette a havannai VK-viadalt. Van-e még jelentősebb kesztyűs vetélkedő az első negyedévben?- Nemcsak külföldön, idehaza is akad bokszcsemege a sportág hí­veinek. Január 20-tól folytatódik a honi csapatbajnokság, február 23. és 25. között pedig Debrecen ad otthont az első hazai egyéni torná­nak, a hagyományos Bocskai-em- lékversenynek. És hogy el ne fe­lejtsem! Angliából kaptunk meghí­vást, amit el is fogadtunk. Junior válogatottunk február 26-án Lon­donban vendégszerepei az ango­lok hasonló korú legjobbjai ellen. Asztalitenisz A múlt év novemberében meg­alakult asztalitenisz-szövetség új­jáválasztott főtitkára, Horváth Tibor zsúfolt munkanappal kezdett neki az új évtizednek.- A választások óta már összeállt az új stáb, amelyben a legfontosabb változás, hogy lét­rehoztuk a technikai igazgatói és a főmunkatársi státust, s ezzel együtt megszűnt a szakfelügyelői és a tit­kári funkció. Jelenleg folyik a szö­vetségen belüli bizottságok összeállítása, hiszen nyakunkon az év első elnökségi ülése, amelyet január 15-én tartunk. Rengeteg adminisztrációs munka vár ránk, most küldjük szét az egyesüle­teknek a január 13-án kezdődő csapatbajnoki fordulók sorsolását, és ugyancsak most postázzuk a módosított, s a közgyűlés által elfogadott új alapszabályzat szövegét. Ezenkívül körlevelet küldünk a nagyobb szakosztá­lyok sportköri elnökeinek, amelyben negyedévenkénti meg­beszélésre, beszámolóra invitáljuk meg őket. Mi újság a válogatott keret háza táján?- A keret nem tartott pihenőt, tag­jai folyamatosan készülnek a tavaszi’ Európa-bajnokságra. Az egyetlen gondot az okozza, hogy Pagonyi Ró­bert, akinek pénteken kellene el­utaznia az ifjúsági TOP 12 versenyre, a két ünnep között viszont igazolatla­nul hiányzott az edzésekről. A hiány­zás okáról most próbálunk tájéko­zódni, s ennek megfelelően dönteni utazásáról. A válogatottak - személy szerint Bátorfi Csilla és Urbán Edit - számára az első erőpróbát a január 20-án sorrá kerülő Európa TOP 12 jelenti. Ezek szerint sok teendővel, de meglepetések nélkül kezdődött az év?- Nem mondhatnám, mert egy kellemetlen meglepetés már az első postával megérkezett, Braun Éva, aki ugyan nem tagja a válogatottnak, de az utolsó félév eredményei alap­ján a ranglistán a harmadik legjobb, levélben bejelentette, hogy a továb­biakban nem kíván a Fővárosi Víz­művek csapatában játszani. Hóhiány ellenére „sítábor” A Magyar Kajak-kenu Szövet­ségben nagy volt a sürgés-forgás, mert a versenyzők egy csoportja már kedden, az új év első munka­napján útnak indult.- Bár. információink szerint egyelőre Csehszlovákiában sincs síelésre alkalmas hó, azért a kül­döttség, amelyben 21 ifjúsági korú és 7 maratonista kapott helyet, a terveknek megfelelően elutazott a Csorba-tóhoz, hogy két héten ke­resztül ott készüljön - nyilatkozta Vajda Vilmos szövetségi kapitány. A Csorba-tóhoz elsősorban azért utaznak a sportolók is, hogy síeljenek. Most mivel töltik majd az időt?- Az előrejelzések szerint már nem sokáig kell várni a csapadék­ra. így aztán azt sem tartom kizárt­nak, hogy a kerettagok akár már a napokban felköthetik a síléceket. Persze, addig sem tétlenkednek: terepfutás, tornatermi edzés és úszás szerepel programjukban. Ezekben a napokban hol gyako­rolnak a legjobbak?- Az élversenyzők most a klu­bokban edzenek, aztán nem egé­szen két hét múlva, 13-án - azon a napon, amikor a Csorba-tónál a ju­niorok váltják az ifjúságiakat - az ausztriai Hintermoosba utaznak, ahol remek feltételek mellett egy héten át síelhetnek - fejezte be Vajda Vilmos, aki kedden dr. Boldi­zsár Istvánnal és Füleky András­sal, a szövetség elnökével és főtit­kárával is hosszasan tárgyalt az el­következő időszak feladatairól.

Next

/
Thumbnails
Contents