Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
2 - TOLNATAJ 1989. december 9. Czink Béla és D. Varga Márta a téeszelnök gondjairól - kongresszus előtt I- Megengedi, hogy elmeséljem az első találkozásunkat?- Miért? Emlékszik rá?- Hát persze. Lázas betegen nyomta az ágyat otthon, félkönyékkel a párnára támaszkodott, és bizonyára a pokolba kívánt minket. Muszáj volt viszont önnel beszélnem, mert a műszaki vezető egy kukkot sem szólt az ön engedélye nélkül az országszerte nagy érdeklődést kiváltó AGRO- LÁNG kazánról. Mondja: ennyire kézben tartja a téeszt?-Roppant zavarba hozott, hogy is lehettem ennyire udvariatlan egy hölggyel! De hát így esett a dolog. Visszatérve a kérdésére: iger^ vannak dolgaink, amelyeket nem szivesen szellőztetünk, viszont bárkinek, aki a műszaki fejlesztéseink iránt érdeklődik, szivesen megmutatjuk. Ezzel már több százan éltek A konkrét dolgok egy részét üzemi titokként kezeljük, miért is ne, hisz ha úgy veszem, ez szolgáltatás, s akad jó néhány cég, amely pénzt kér a szolgáltatásaiért. A különböző rendszerek évenként értékelik a partnergazdaságaikat, s mi dobogós helyen vagyunk. Azt mondtuk hát: mi nem fizetünk a rendszernek, hisz a szak-w embereiket ide hozzák, itt mutatják be azt, hogy mit hogyan kell csinálni. Nem zsarolunk senkit, mindenkivel meg tudtunk egyezni, hisz korrekt feltételeket ajánlottunk. I- Szóval a naki téeszben az ön kezében van a gyeplő?- Mindenkinek megvan a maga dolga. A kereskedelmet és az üzletpolitikát viszont kisajátítottam magamnak. A tárgyalásokról, a folyamatban lévő, vagy a megkötött üzletekről az első számú vezetők teljes tájékozottsággal bírnak, hisz nálunk minden közös állásfoglalás alapján történik. De nem engedhetem meg, hogy a kereskedő, ha megjelenik az üzemben, jobban tudja mint én, hogy mi az, amit el akarunk adni, és mennyiért. Ezért nem engedem meg, hogy az üzemről bárki is tájékoztatást adjon.- A megyében az agráriusok között az a hír járja, hogy két ember igen eredményesen végzi a munkáját: Lakatos Csaba, a KSZE igazgatója, és Czink Béla. De rögtön hozzá is teszik: az isten mentsen meg attól, hogy velük kelljen dolgozni... Szóval: szigorú? Kíméletlen? Kegyetlen? Vagy csak egyszerűen őszinte és szókimondó?- Ez a hír nem reális, mert egyrészt Lakatos Csabát és engem a munkánk természetéből adódóan nem is lehet összehasonlítani, másrészt én nem tartom magam a legeredményesebbnek. Lakatos Csabát, aki „keresztapa” nélkül létrehozta a KSZE-t, egyébként végtelenül tisztelem. A vezetésről. Huszonöt éve vagyok első számú vezető, és 17 éve téeszelnök. Amikor még beosztottként dolgoztam, megfogadtam, hogy ha első számú vezető leszek, olyan anyagi, emberi, technikai feltételeket próbálok biztosítani a szakembereknek, hogy a hozzáértésüket, a szorgalmukat maximálisan ki tudják használni. Sajnos, nekem erre annak idején nagyon kevés lehetőségem volt - nem sikerült jól megválasztani a főnökeimet. Azt hiszem, az átlagosnál szigorúbb és következetesebb vagyok, nem tudom elfogadni a rossz munkát, hibám, hogy nagyon kevésszer dicsérek meg valakit, vagy valamit, mert a tisztességes munkát én természetesnek tartom. Ahol viszont hibát látok, azt minden esetben felemlítem. A szakembereink teljesen önállóak, ez viszont nem jelenti azt, hogy nem ellenőrzőm őket rendszeresen. Ott, ahol emberi, szakmai mulasztást látok, az átlagosnál szigorúbb a számonkérés. Én nem születtem téeszelnöknek, a sors hozta úgy, hogy az lettem. Igyekszem magam úgy formában tartani, hogy egy hónapon belül bármelyik ágazatot az átlagosnál magasabb színvonalon tudnám irányítani. I- Ez azt jelenti magyarul, hogy szellemileg állandóan edzésben tartja magát?- Naponta, munkaidő után több mint két órát olvasok. Kénytelen vagyok az üzem érdekében több napilapot elolvasni, mert igen sok információhoz innen jutok első kézből, amely rendeletben, vagy törvényben hónapokkal később jelenik meg - ekkor viszont már elveszti az aktualitását. A négy napilapon kívül a szakmai folyóiratokat elolvasom, a biológiai, technológiai, technikai fejlődéshez az nélkülözhetetlen. Az informálódás mértéke mindig meglátszik a gazdálkodás eredményén, de jelentős lekötöttséggel jár. A mércét azonban nem a szövetkezet tagsága, hanem én magam határoztam meg önmagámnak, s ez lényegesen magasabb, mint amit a kollégáimtól elvárok. Nekem semmi hobbim nincs, ami elvenné a munkámtól a figyelmemet - a szakma a hobbim, s ezt én nagyon szívesen csinálom.- A mezőgazdasági üzemek vezetőinek többsége, különösen mostanában, rendkívül ideges, nyugtalan, zaklatott, ön viszont végtelenül nyugodt- nak és kiegyensúlyozottnak látszik. Gyanúsan is az: az efféle harmónia, fegyelmezettség sokszor igen nagy indulatokat is takarhat.- Vissza kell kanyarodnunk egy kicsit a téesz történelmében. Ez a szövetkezet 1973-ban, mikor idejöttem, a leggyengébbek közé tartozott, s nem az adottságai, hanem a belső szervezettsége, a személyi ellentétek miatt. Tehát rendet kellett tenni. Fölállítottam egy szintet, s közöltem mindenkivel, hogy aki ezt elfogadni nem tudja, annak a munkájára nem tartok igényt. Ez nem jelentett semmi különös dolgot, csak annyit, hogy ha szántunk, tisztességesen szántsunk, ha vetünk, akkor tisztességesen vessünk, ne csak kipipáljuk, hogy elvégeztük a munkát. így állt talpra két év alatt ez a téesz. Hála isten nem volt szolgálati lakás, a családom nem itt élt, így alkalmam volt napi 18-20 órát dolgozni. Az első időszakban komoly vitáink, nézeteltéréseink voltak a vezetőkkel, ez egy-két alkalommal csöndesen zajlott, s aztán előfordult, hogy egy egészen pici, apró dolgon kiborult, kiabált az ember. Ez az idő elmúlott, tíz esztendeje én mindenkivel így beszélgetek, mint most magával. Azt tartom, hogy egy veszekedéshez két ember kell - nagyon ritkán fordul az elő, hogy az egyik kiabál, a másik meg csendben van. Kínosan vigyázok arra, hogy soha senkit ne sértsek meg, s így elkerülhető a kiabálás, a csetepaté. Az igaz, hogy nyomtalanul nem múltak el az indulatok. Eléggé nagy lángon égek, az átlagosnál érzékenyebb vagyok, nagyobbak az indulataim, a kétségeim, a bizonytalanságom, de nem engedhetem meg, hogy a tagság érezze, ha valami gond van körülötte. Én régen nagyon jól aludtam. Mostanában éjszakánként a szövetkezet dolgaival foglalkozom, az olvasólámpa alatt tartom a papírt, ceruzát, a számítógépet. Éjjel csend van, békesség, a kérdéseimre a legjobb válaszok ilyenkor jutnak eszembe. Maga igazán jó megfigyelő: az elfojtott indulatok miatt több mint tíz éve nyombélfekéllyel élek, s a szívem sincs rendben. De mikor idejöttem, megígértem a tagságnak, hogy igyekszem jól dolgozni, s ennek ára van. Szépek az eredményeink, s nyilván ennek köszönhető, hogy igen magas helyre hívtak, igen magas beosztásba, és rendkívül jó fizetésért. Az ígéretem itt tartott, nem mentem el Nakról, nem hagytam cserben azokat az embereket, akik visszanyerték az önbizalmukat. I- Szabadna megtudnom, hová hívták?- Nem. ■ - Mennyit aludt az éjjel, hány órát?- Éjfélkor vettem be altatót, az előző nap viszont háromnegyed kettőkor aludtam el. Í- Mi az, ami mostanában leginkább foglalkoztatja?- A'földtörvény módosítása, ennek a szövetkezetre gyakorolt hatása. A földkódex 1992-re készül el, és én nem szeretném, ha a téesz tagságát kész helyzet elé állítaná a törvénymódosítás. A másik dolog: a tulajdonrészarány, a szövetkezeti törvény lehetővé teszi az 1988. december 31 -i állapot ötven százalékának a nevesítését. A tervezetet elkészítettük, s megnyugtató módon rendelkezésünkre áll, de ehhez sehonnan semmiféle segítséget nem kaptunk. Az elkészült tervezetnek híre terjedt, s most sorra jelentkeznek a szövetkezetek, hogy megismerjék az általunk kidolgozott tervet. I- Térjünk vissza a mindennapokhoz, például a sertéstelephez. Ez a sertéstelep olyan tiszta, akár a patika. A rend, a tisztaság önöknél alapvető követelmény? Feltűnő ez, főleg ha az I ember előzőleg olyan üzemben járt, ahol somfabottal ütlegelik az állatokat Mintha engem vernének.- Amikor a sertéstelepet megépítettük, az volt a célunk, hogy olyan legyen, ahol a sertés jól érzi magát. Ezt ugyanis hozamban és költségben is meghálálja. Mikor kidolgoztuk a technológiát, meghatároztuk azt is, hogy ki az, aki ott dolgozhat. Olyan bérezési rendszert és munkafeltételeket kellett biztosítani, hogy az ember szívesen dolgozzék ott. Rendezetlen munkahelyen rendes munkát én még életemben nem láttam. A mi sertéstelepünkön valóban rencf van, s az ott dolgozók is igényesebbek lettek a munkájukkal, önmagukkal szemben. Ha hozzánk valaki üzemlátogatásra bejelentkezik, nem ér meglepetés, nem kezdünk el takarítani és meszelni, mert januártól decemberig igyekszünk rendet tartani. Sokan, főleg kezdő téeszelnökök jönnek ide tapasztalatcserére, s kiváncsiak a munkamódszerünkre, a véleményünkre. I- Elárulná, hogy kik jártak mostanában önnél?- Nem.- Rendben van. Az utóbbi időben annyi agrárprogramról hallani, hogy alig ismeri ki közöttük magát az ember. Egerben agrárpártot alapítottak, van Parasztszövetség, meg Gazda- szövetség, agrárreformkör, agrár- szekció a parlamentben és természetesen majd mind a 33 pártnak agrár- programja. Ezek közül melyik önnek a legszimpatikusabb?- Nyílt szívvel, lélekkel és hittel léptem be 1957-ben az MSZMP-be. Amikor ez év tavaszán megtudtam, hogy hova jutott az ország, úgy döntöttem, hogy ehhez a párthoz nem tartozom, és kiléptem. Megfogadtam ezek után, hogy egyetlen pártnak sem leszek a tagja. Az agrárreformkör áll legközelebb hozzám, azért, mert nem párt, s mert olyan érdekeket kíván képviselni, amelyek megfelelnek a vidék érdekeinek. Vannak programok, amelyek egyes momentumai érdekesnek tűnnek, de egyetlenegy párt programjával sem tudok azonosulni. Azért nem, mert legtöbbször a földtulajdon körül forognak a viták, s a törvénytelenséget törvénytelenséggel nem lehet orvosolni. Egyetértek azzal, hogy az állam kártalanítsa a volt földtulajdonosokat, igen ám,, de miből? A szövetkezetben ma dolgozó második generáció megnyúzásával nem tudok egyetérteni. Az elmúlt negyven évben egy megyényi területtel csökkent a szántóföld, hiszen gyárakat, utakat, intézményeket, városokat, házakat építettek. Ebből a körből nehéz lenne kikerülni, s pontosan kibogarászni: akkor most kié a- föld, és mennyit ér? Arról viszont meg vagyok győződve, hogy ha szétverik a téeszeket Magyarországon, éppen olyan élelmiszer- hiány lesz, mint a többi szocialista országban. Hogy mi lesz a jövő? Ha huszonketten elmondják a véleményüket, akkor az ma huszonötféleképpen hangzik, s ahány vidék, annyiféle probléma, megoldandó kérdés, hisz a téeszeket nem lehet egyenruhába öltöztetni.- A Tolna megyei Teszöv legutóbbi küldöttközgyűlésén önt negyedmagával együttaTOT tagjának jelölte. Ha lesz érdekképviselet és TOT, mit, kit, és hogyan képvisel majd? Szóval mire jó a TOT, és a Teszöv? Egyszer valaki azt mondta: a Teszöv arra jó, hogy megszámolja, hogy hány kékszemű disznó van a megyében...- Igen, jelölt a megyei küldöttgyűlés a TOT tagjának. A mezőgazdasági termelőknek szektorsemleges, jelzők nélküli érdek- képviseletre van szükségük, olyan érdek- képviseletre, amelynek alapvető feladata a létrehozók ügyének ^szolgálata. Ehhez jól megfizetett, elkötelezett, kisebb létszámú, de profi apparátusra van szükség mindaddig, amíg a létrehozók a munkájukkal elégedettek. Ahhoz, hogy az újonnan megválasztásra kerülő érdekképviselet a feladatát megfelelő szinten el tudja látni, egységes támogatásra van szüksége a létrehozók oldaláról, hisz a történelemben egységes hátország nélkül csatát még nem nyertek. A kongresszus előtt nagyon nehéz megítélni, hogy a kongresszus munkanapjain milyen határozatok születnek. Véleményem szerint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, a megyei téeszszövetsé- gek gyökeresen átalakulnak, de az a meggyőződésem, ha valaha szükség volt az agrárágazatban az együttgondolkodásra, az egységre, a következő időszakban erre egyre nagyobb szükség lesz. „Megy a Dunán a hajó... Napjainkra egyre apad azoknak a száma, akik ismerik s még kevesebb azoké, akik időnként eléneklik a „Megy a Dunán a hajó...” kezdetű, furcsán vontatott ütemű dalt. Amin cseppet sem kell csodálkozni, mert lassacskán nem tudják az emberek, hová tegyék ezt a valamikori munkadalt, a magyar hajóvontatók egyik fennmaradt énekét. Hiszen annyi viz folyt le különböző folyómedreinkben, mióta az emberi vagy állati vonóerőt felváltották a gőzgépek, azokat a motorok, egy szóval a géphajók. A munkáját megkönnyíteni törekvő ember - ha már a szelet nem foghatta eredményesen a folyók hátán úszó hajók vitorláiba - folyamhajózásban is megtette haladó lépéseit. A partról vontatott fahajók, hajósok és hajóvontatók végleg elmerültek a múló időben. Eltűntek, alig hagyva nyomot maguk után. Néhány tárgy - hajóvontató hámfa, a bőgőshajóból maradt, cégérként szolgáló orrtöke, kicsi, korabeli modell, s egy-két grafikai ábrázolás a múzeumokban - jószerivel ennyi minden. És valami kevés hajósének vagy daltöredék. Ami még felderítetlen lappang imitt-amott, az sem lehet sok. Pedig töméntelen fahajó és azokat kezelő vízi ember járta folyóinkat a honfoglalástól á múlt század végéig (helyenként még azután is) mert a hajózásnak fontos szerepe volt gazdasági életünkben. Akisebb dereglyék, bárkák ezrein kívül, a nagy, fedeles bőgőshajók és tető nélküli vagy pusztahajók képezték kereskedelmi hajóállományunk javát. Következésképp az elmúlt századokban több tízezren éltek vizeinken hajózásból s hajóvontatásból. Könyvtárnyit Írhatnánk hajóikról, életformájukról. Ám ezúttal csak néhány hajósdalt és a hajózás ihlette népi mondást citálunk, mielőtt teljesen veszendőbe megy népdalaink és népi bölcsességeink e különös fajtájának emléke. A legismertebb a „Megy a Dunán a hajó, / Húzza azt harminchat ló, / Ha elszakad a kötele: / Hasra esnek a lovak!” Az előzőt nyújtottan, az utolsó sort röviden kell énekelni, amelyhez - valószínűleg újabb toldásként - hozzáfűzték: „Beverik a farkukat!" A hajósnóta végeredményben népi líránk foglalkozáshoz kötött csoportja, többnyire a gyalogos vagy lovas hajóvontatók életéről szóló dal. Am nincs közöttük az oroszhoz hasonló hajóhúzó nóta. Erre legfeljebb egyes dalok refrénjei - és csak a refrénjei - utalnak: „Onnan alól jön egy hajó, / Húzza aztat harminchat ló, / Káromkodik a kormányos, / Kinek neve Jéri János. / Ej haj, fogd meg jól,/Ej haj, húzd meg jól!” E dalnak több változata ismert. A hajósdalok többsége indulás, pihenés és megérkezés idején énekelt, többnyire tréfás, nemegyszer kétértelmű mulató és szerelmi nóta: „Húzd meg, húzd meg szép csendesen, / Hogy a szíve megrepedjén. / Repedjen meg örömébe-bújába, / Ott mulat egy hajóslegény /magába’!” A 'másik:' „Most akadtam egy hajóra, / Övedző nélkül valóra. / Én vagyok az övedzője, / Barna rózsám szeretője.” A lovas hajóvontatás dalait nem kimondottan a hajóhúzós ritmusában énekelték: „Hajló, hajló, a vonató ustora jaj de szépen szól, / Hat szél kötél hossza, majd csak hazaér, / Jaj lesz neked babám, ha. engem itt ér...” A hajösdalok képéi a víz mentén lakók dalaiba is belekerültek: „Alulról jön egy öreg vontató. / Azt kérdezi, Van-e zab eladó? / Árpa is van, mégis zabot mérnek. / Jobb a lánynak, mint a menyecskének.” És egy másik: „Csütörtökön verradóra / Ültem a bánat hajóra. / Duna vize. alig birgya, / • Mindön bánatomat hozza.” „Túr alatt foly a Berettyó. / De szépen lebeg a hajó! / Bánatos hajóra ültem, / Jaj de hamar elmerültem!” De ismérünk dalt a géphajózás korából is! Ez azonban inkább a bordalok hagyományait folytató nóta: „Mén á hajó lefelé, / Bodor füstje fölfelé. / Addig igyunk, jó testvérek,7 Még a hajó ideér!” A szólások, közmondások zöme a hajóhúzó lóval kapcsolatos: „Nyög, mint a hajóhúzó ló...” „Olyan az élete, mint a hajóhúzó lóé...” „Se hite, se leiké, mipt a hajóhúzó lónak” - azaz megbízhatatlan, komisz ember, „Hasa az istene, mint a hajóhúzó lónak” - azaz telhetetlen az evésben, és „Ki van fizetve, mint a kurtulyás ló” - vagyis valakinek valamilyen ügye akár veszendőbe is mehet, mert be volt számítva a veszteség. (Kurtulyás a vontató egység leghátul haladó, egymagában húzó lova.) A hajókötéllel is lehet példálózni: „Eloldja a hajókötelet" - azaz gyorsan meglép.-A hajóval összefüggésben két szólás ismert: „Inkább hajót húznék...” - azaz semmi kincséért nem vállalkoznék rá; valamint: „Rossz hajó az, amelynek deregélye nincsen!” - azaz bölcs ember előre biztosítja magát kudarc esetére. Tárgyi emlékekben kevésbé bővelkedik a fahajózás. Alig néhány muzeális darab emlékeztet a réges-régen letűnt hajósvilágra. DR. CSONKARÉTI KÁROLY A rejtőzködő város Bács-Kiskun megye délnyugati fertályán terül el, a Dunának Sugovica vagy Kamarás-Duna nevű ága mentén. Neve az ótörök „baj”, azaz gazdag, bő szó személynévvé alakult változatából keletkezett. A középkorban összekötő kapocs volt a Dunántúl és a Dunán inneni részek között. A török kiűzése után az újratelepült helység 1696-ban I. Lipót királytól mezővárosi címet, címert és pecsétet kapott. 1714-ben III. Károly megerősítette szabadságlevelét, s a város szépen gyarapodott. 1840. május 1 -jén azonban csaknem teljesen leégett. Polgárai újjáépítették, a mai város ezért visel XIX. századi stílusjegyeket. A nagy vasútépítések után - az alföldi vasút elkerülte -, gazdasági vérkeringése csaknem elhalt Kereskedői elköltöztek, hajómalmai őrletők hiányában leálltak. 1909-ben végre kapott egy dunai hidat s ez Baját a Dunántúlhoz fűzte. Az éledező város fejlődése az első világháború, majd az azt követő szerb-antant megszállás miatt (1921. augusztus 20-ig) ismét megakadt. S noha az akkori Bács-Bodrog vármegye székhelye volt, önmagába zárt vi- lágú városka maradt. Lényeges változás a második világháború utáni időszakban sem következett be életében, lévén határváros. S mint ilyen, katonaváros. Tőmondatokban így lehet összefoglalni az első pillantásra szokványosnak látszó kisváros történetét. Pedig Baja az eddigieknél sokkal több figyelmet érdemel. Csak le kell fújni értékeiről a port. Mert a jövő ennek a városnak dolgozik. S éhhez nem kell iparosodnia. Ehhez az kell, hogy megőrizze karakterét, s ezzel gyakoroljon vonzerőt az idetévedő idegenre. Hogy a turista ne véletlenül, hanem tervezetten menjen Bajára, mert tudja, hogy ott kellemesen érzi majd m'agát. Különösen azok - egyre többen vannak ilyenek -, akik keresik az ódon kisvárosok hangulatát. S Bajának ehhez megvan minden adottsága. Aki kedveli a barokkot, itt megtalálja. De elsősorban a XIX. századi magyarországi várossá formálódás sok utcán át látható töretlen képe ragadja me az embert. A tágas Béke tér középpontjában az 1896-os átalakított volt Grassalkovich-palotá- ban olyan egységes XIX. századot tár elénk, amilyen csak elvétve található. Szinte látja a sétálgató a barokk Szentháromság-oszlop körül a hajdani nagy városok, piacok, bódéit, szekereit. Elképzeli, milyen vidám élet folyhatott a tér sarkán a Kamarás-Dunára könyöklő, valaha elegáns Duna Szálló pompás teraszán, ahonnan remek látvány nyílik a Pandúr-sziget vén fáira. Csaknem hasonló hangulatot ad a város neves költőjéről, Tóth Kálmánról elnevezett meghitt tér, az ápolt park közepén szülőföldjét vigyázó poéta szép szobrával. Ezeket az utcákat rótták, ezeket a házsorokat, tereket látták e kisváros neves szülöttei, mint Mészáros Lázár, Türr István, Jelky András, Déri Frigyes, Teles Ede, Balassa József, Klieg József. A volt Vojnich-kúria (ma képtár) magyar címeres pilléreivel olyan, mint egy ékszer. 1845-ből származó zsinagógája (ma könyvtár) a legszebb hasonló hazái épületeink közétartozik. És még sorolhatnánk, de ízelítőül ennyi is elég.- i - y /
